Felszólalás adatai

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkokról, szolgálati titokról szóló '95. évi törvény módosítására alapvetően azért kerül sor az előttünk fekvő T/1720. számú törvényjavaslat szerint, mivel az adatvédelmi biztos a kormányülések dokumentálásával, a dokumentumok megőrzésével és nyilvánosságával kapcsolatban lefolytatott vizsgálata alapján az eredeti szabályozással kapcsolatban hiányosságokra mutatott rá.

A nem egyértelmű szabályozás miatt szükségessé vált a módosítás, amely véleményem szerint szervesen illeszkedik abba a koncepcióba, amely az 1995. évi LXV. törvénynél irányelvül szolgált a jogalkotás számára, s amely alapelveket az Alkotmánybíróság határozata jelölt meg a jogalkotó számára.

Ez a rövid módosító javaslat arról szól, hogy a kormány, mint az alkotmányban megjelölt, nevesített testület, az állami szervek rendszerében különleges státusszal és felelősséggel bír, azaz titokkoncentrált szervnek számít. Sehol sem megengedett, hogy a működése során keletkezett dokumentumok eleve nyilvánosak legyenek. Az így keletkezett információk törvényes kezelésére, sem az információszabadság indokolt korlátozására, sem pedig a közérdekből történő, államtitokkénti védelmére vonatkozóan nem rendelkezik alkalmas jogintézménnyel.

A titokköri jegyzék 13. pontjának hatályos szövege többféle értelmezésre ad lehetőséget az eddigi gyakorlat alapján. A javaslatban közismerten két fontos jogelv konkurál egymással, az egyik a titkosítás, a másik az információ szabadsága, amelynek korlátját az egyik oldalról a titkosítás adja. Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény alkalmazása szempontjából alapvető jelentőségű, hogy az információszabadság, a tudományos élet szabadsága és a személyes adatok védelméhez való alkotmányos alapjoggal szemben az állam csak kivételesen és kizárólag törvényben meghatározott esetekben és eljárási rendben élhet korlátozó rendelkezéssel.

A titoktörvény lényeges vonása, hogy figyelemmel van arra a közismert igazságra is, hogy az információszabadság sehol sem lehet korlátlan. A személyekre, szervezetekre vonatkozó adatok teljes nyilvánossága ugyanis egyet jelenthet a teljes kiszolgáltatottsággal, a magán- vagy az állami életbe való illetéktelen beavatkozás állandó veszélyével, a jogok csorbításával. Ezért minden jogállam szigorúan védi a személyes adatokat, amelyekkel az állampolgár csak maga rendelkezhet, illetve annak felhasználását mások részére kivételes esetekben és csak törvény alapján engedi meg.

Aligha szorul külön magyarázatra, hogy az adatokat érintő önrendelkezési jog nemcsak a természetes személyeket, hanem azok közösségeit és az államszervezet tagjait is megilleti. Sőt, azt sem kell külön bizonyítani, hogy az állam biztonsága, a nemzeti szuverenitás, az államapparátus zavartalan, illetéktelen, befolyástól mentes működése a legszélesebb egyéni érdekeket megtestesítő közérdek. Ezért az ezzel összefüggő információknak egy meghatározott részét, a személyes adatokhoz hasonlóan, védelem illeti meg. A közérdekű adatok nyilvánossága és az információszabadság fő szabálya mellett a védelem pontosan körülhatárolt kivételek útján valósulhat meg, szigorú törvényi előírások mellett.

A titokvédelem a következő alapelvekre épül: egyrészt védelmi filozófiára, ugyanis a titokmegismerés egyetlen lehetősége a jogszabályban megállapított állami feladatból eredő illetékesség; a másik a személyi biztonság, ugyanis az államtitok megismerése akkor tekinthető teljesen biztonságosnak, ha a potenciális titokbirtokos személy személyes adataira, büntetőjogi feddhetetlenségére, a titokismeretre való alkalmasságára is kiterjedő, a biztonsági kockázatát feltáró ellenőrzését az erre kijelölt nemzetbiztonsági szervek elvégezték; anyagi jogi szabályokra, vagyis az államtitok, szolgálati titok titoktörvényben kihirdetett meghatározására; a titoknak nem minősülő adatok esetében alkalmazottaknál szigorúbb adatkezelési, adminisztratív és fizikai védelmi szabályokra. Ezek hiányában ugyanis könnyen kialakulhat egy olyan állami információs monopólium, amely az állampolgárt elzárja az alapvető jogai gyakorlásához szükséges ismeretektől.

Alapvető elv, hogy a korlátozó norma tartalma megállapítható, alkotmányosan értelmezhető és egyértelmű legyen. Alkotmányossági igény az is, hogy a törvényből kitűnjön a titkosításra felhatalmazottak köre, annak tartalma, terjedelme és időbeli korlátja.

A következő ilyen alkotmányossági alapelv a minősítés: csak alkotmányos okból, védelmet igénylő adatokra vonatkozhat, tehát a megismerés kategorikus kizárása alkotmánysértő lenne. Az alkotmányos indokot meg kell jelölni, végül a korlátozásnak az elérendő céllal arányban kell állnia.

A vita eddig is és a bizottsági üléseken is a körül zajlott, hol van az a határ, ahol a titkosítással elérni kívánt célhoz képest aránytalan korlátozás következik be az információkat illetően. Ezt a határt eddig mindenki a maga szempontjából, mondhatnám, szubjektívan értékelte, és a módosításban az adatvédelmi biztos is ezt az arányosságot kifogásolja.

Úgy vélem azonban, a törvény garanciarendszere, kiegészülve az adatvédelmi törvényben foglalt szabályokkal, összességében biztosítékot ad arra, hogy ezen aggályok ne álljanak fenn. Tehát a kérdésre adandó válaszban alapvetően meghatározó a kormánynak az állami politika alakításában és végrehajtásában játszott kiemelkedő szerepe, alkotmányos felelőssége, döntés-előkészítése, és hogy a döntéshozatal során a nemzet érdekében végső soron milyen védelmi szempontokat kell érvényesíteni. E törvény mellett az adatvédelmi törvény jelöli ki azt az utat, ahol a közérdek számára a nyilvánosság és a titkosság határát ki kell jelölni.

Ebben a körben alapvető az, hogy a korlátozó norma tartalma alkotmányosan értelmezhető és megállapítható legyen. Az állami érdekek közé bizonyos privilegizált helyzetű állami szervek működési érdeke bekerült, ezt védeni szükséges, hiszen az integrált államérdek kívánja ezt meg. Tehát a kormánynak az alkotmányos feladatai teljesítéséhez szüksége van arra, hogy feladatai végrehajtásához a védendő körbe tartozó adatait a legmagasabb szintű védelem illesse meg. Az adatvédelmi törvény 19. § (5) bekezdése - erről az imént már volt szó Wiener György felszólalásában -, az úgynevezett nem nyilvános kategória, miután büntetőjogi fenyegetettsége nincs, nincs mögötte semmiféle szankció, ezért önmagában alkalmatlan ennek a problémának a megoldására.

A kérdés tehát úgy is feltehető, hogy a kormány működése során keletkező és ténylegesen védelemre szoruló információk megkülönböztetett figyelmet érdemelnek-e. Ami nemcsak azt jelenti, hogy az adathoz a korlátozás érvényességi ideje alatt nem lehet hozzájutni; a kormány állami szervezetben elfoglalt helye nem hagyható figyelmen kívül, bizonyos típusú, az állampolgár által is méltányoltan védendő adatokat tartalmazó kormányzati dokumentumok biztonságára indokolt megteremteni a törvényi lehetőségeket. Ennek az igénynek a jogosságát, úgy vélem, senki nem vitatja.

Ezt támasztja alá, hogy nyugati példát hozzunk az általam imént felsoroltakra, például Ontario állam törvénye.

(9.00)

E törvény az információszabadságról és a magánélet védelméről szól. Ebben mintegy tizenegy cikken keresztül sorolja fel azokat a kivételeket, amely esetekben felhatalmazást kapnak az állami intézmények felelős vezetői a kezelésükben levő dokumentumok nyilvánosság előli elzárására.

Két kivételi kategóriát szeretnék idézni, amelyet az előttünk fekvő törvényjavaslat szempontjából is számításba vehetünk. A 12. cikk (1) bekezdés a) és b) pontja akként rendelkezik: "A felelős vezető megtagadja egy dokumentum feltárását, ha a feltárás a minisztertanács vagy bizottságai tanácskozásának lényegét fedné fel, beleértve a napirendet, a jegyzőkönyvet és minden egyéb, a minisztertanács vagy bizottságai tanácskozásairól vagy határozatairól készített dokumentumot." A b) pont: "azokat a politikai megfontolásokat vagy javaslatokat tartalmazó dokumentumokat, amelyeket a minisztertanács vagy bizottsága elé terjesztettek, vagy előterjesztésre előkészítettek." Tehát ez hasonlít ahhoz a szabályozáshoz, amit az imént előttünk fekvő törvényjavaslatban találunk.

Mint ahogy már említettem, az egész törvény garanciarendszere az, ami kizárja azoknak az adatoknak az elzárását a nyilvánosság elől, amelyek megismerése nem sérti a védendő célt. Államtitokká a törvényben meglevő konjunktív feltételeknek megfelelő vizsgálatok után lehet valamilyen adatot minősíteni. A minősítőket a törvény deklarálja, megszüntetve ezzel a korábban az Alkotmánybíróság által kifogásolt állapotot, amely tulajdonképpen anonimmá tette a minősítőket; ezt helyesen a '95-ös törvény megszüntette.

A legfontosabb garancia pedig az, hogy a közérdekű adat törvénytelen titkosítása miatt büntetőjogi fenyegetettség van, azaz a Btk. 177/A. §-a alapján nem kizárt, hogy itt akár az igazságszolgáltatással is szembe kell nézni annak, aki jogtalanul titkosít. Kivétel nélkül minden állam az államtitokkal vagy szolgálati titokkal kapcsolatba kerülő államszervezeten belüli vagy kívüli szervre, állampolgárra, személyre vonatkozóan rendkívül részletes szabályrendszert állít fel a titkok hatékony védelmére. Ezek megszegőit - hasonlóan a magyar gyakorlathoz - büntetni rendeli.

További garanciát jelent a minősíthető adatkörök törvényi szintű kihirdetése, a szolgálati titokköröknek a Magyar Közlönyben történő közzététele, a minősítési joggal rendelkező személyek taxációja. Ugyancsak a jogbiztonságot szolgálja, hogy mindenkor pontos név és beosztás szerinti jogosulti lista készíthető az állampolgárok részére azokról a személyekről, akik alkotmányos jogukban őket korlátozhatják.

Lényeges vonása ugyanakkor a titoktörvénynek, hogy a minősítő személyes, másra át nem hárítható felelőssége mellett komoly szerep hárul a minősítés kezdeményezőjére is. Ehhez tartozik, hogy a titokvédelem tárgyi feltételei között azt is biztosítani kell, hogy a minősített adat útja hitelesen követhető, titoksértés esetén a felelősség megállapítható legyen. Tehát a tartalmi megfelelőség mellett formakényszerhez kötött minden ilyen döntés a törvény 6. §-ában megjelöltek szerint.

Szintén a garanciarendszerhez tartozik, hogy a törvény előírja a minősített adatok rendszeres felülvizsgálatát. Ennek során a felülvizsgálatot végző fenntarthatja, adott esetben törölheti, illetve módosíthatja a minősítést. Ezzel az intézménnyel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslat 50 éves titkosítási érvényességi időt javasol; ez speciális maximum, mert egyébként az államtitoknál az általános maximum 90 év.

A felülvizsgálat szintén garanciális elem, a minősítő legalább három évente köteles felülvizsgálni az általa tett minősítés érvényességét. Ennek következtében elképzelhető, hogy egyrészről a felülvizsgálatnál egy kormányzati dokumentum, amely előzőleg viselte az államtitokká minősítést, a szigorúan titkos jelölést, akár kiüresedhet, mert már nyilvánosságra került, maga a kormány, vagy adott esetben központi szerve hozta nyilvánosságra, be kell számolni erről, és a védelmi érdek adott esetben három év után feleslegessé válik, így a minősítőnek a minősítést vissza is kell vonni. A másik oldalról, ha ezt a kötelezettséget elmulasztja, az adott esetben normaszegésnek minősül, tehát kötelező érvényű, hogy a felülvizsgálat folyamatosan megtörténjen, amelynek elmaradása egyébként szankcionálható.

A dokumentum kezeléséről volt már szó; itt is fékeket épített be maga a '95-ös alaptörvény 11. §-a. Azokat az iratrészeket nem lehet eltitkolni, amelyek aránytalan ráfordítás nélkül is megkülönböztethetők, kiemelhetők egy anyagból. Ez nem jelenti azt, hogy ha egy anyagnak, amelyre rákerült a "szigorúan titkos" minősítés, vannak olyan részei, amelyek védelmi igényt nem támasztanak, akkor azokat közre kell adni és közre is adhatók. Lehetőség van azonban megismerési kérelem benyújtására is. Amennyiben a megismerési kérelmet elutasítják, akkor még mindig van egy bírói jogérvényesítési út, amelyet kezdeményezhet a megismerni kívánó.

Tehát ezeket a garanciákat felsorolva, a minősítő rendszerbe beillesztve ezt a javaslatot, ez a pontosítás nemcsak a kormány részére ad lehetőséget, hanem olyan állami szerv részére is, amely privilegizált helyzetű, de jelen esetben az államtitokköri beiktatása csak a kormánynak áll rendelkezésére. Úgy vélem, maga a garanciarendszer kiküszöböli azokat az aggályokat, amelyeket eddig felsorolt a tisztelt ellenzék; biztosítja a lehetőségeket, hogy ne történjen ilyen jellegű probléma.

Végezetül elmondható, hogy a módosítás pontosabbá teszi a törvényszöveget, feloldja azt az anomáliát, amely e tekintetben a törvényben eddig benne volt. A törvényi garanciális rendszer, amelyről szóltam, teljesen cizelláltan, az egykori alkotmánybírósági döntésnek megfelelően jeleníti meg azt, hogy az információhoz való jutás ok nélkül ne legyen korlátozható, viszont biztosítja azt is, hogy az állami érdekeket hordozó adatok ne válhassanak bárki számára csak úgy hozzáférhetővé, veszélyeztetve ezáltal az állami működés legfontosabb területeit, a nemzet biztonságától a bűnüldözésen keresztül akár a nemzetközi kapcsolatokig.

A módosítás tehát véleményem szerint hiányt pótol, pontosít, és ekként is elősegíti - mint ahogy a törvény is írja - az állami szervek zavartalan működését.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)