Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a döntésre hétfői ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Szelényi Zsuzsanna és Szél Bernadett képviselő asszonyok, valamint a támogató képviselők azt indítványozták, hogy az Országgyűlés döntsön az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról szóló H/10286. számú határozati javaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozatba vételt az Igazságügyi bizottság elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Először megadom a szót az előterjesztőnek ötperces időkeretben. Szelényi Zsuzsanna képviselő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon, képviselő asszony!

SZELÉNYI ZSUZSANNA (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem először terjesztettük elő az isztambuli egyezmény ratifikációját a magyar parlamentben. Kicsit megtévesztő ez a cím, sokkal jobb lenne, ha nem egy idegen város nevét kellene hangoztatnunk, hanem arról beszélhetnénk, hogy a magyar parlament hogyan járul hozzá, hogyan erősíti meg azt, hogy az állam megvédje az állampolgárait az erőszaktól, egészen pontosan a nőket és a gyerekeket, azokat, akiket női mivoltuk miatt vagy a családon belül ér folyamatos és szisztematikus erőszak. Erről szól ugyanis az isztambuli egyezmény.

Az isztambuli egyezmény egy olyan nagyon előremutató nemzetközi egyezmény, aminek az a lényegi eleme, hogy az erőszak tűrhetetlen és nem fogadható el, ez az első számú alapelve, illetve az, hogy az erőszak elől az államnak kell megvédenie az állampolgárait. Az állam feladata az, hogy senkit se az utcán, se a munkahelyen, se a parlamentben, se az otthonában, se a sportcsarnokokban, se egyházi intézményekben, semmiféle láthatatlan, a nyilvánosság számára láthatatlan helyen senkit ne lehessen erőszaknak kitenni.

Magyarországon az európai számokkal ellentétben bár ugyanolyan jelentős a nők és a gyerekek kitettsége a családon belüli erőszakra és más, zárt helyeken lévő erőszakra, mint más országokban, viszont az az intézményrendszer, ami azt szolgálná, hogy ez ne történhessen meg velük, hogy elkerülhető legyen az erőszak, és büntetést kapjanak azok, szankcionálni lehessen azokat, akik bántalmaznak másokat, olyan gyenge ebben az országban, hogy Magyarországon ezért minden héten meghal egy nő. Az elmúlt három hétben is több ilyen eset történt, amelyek között még egy kisgyermek éhezéses halála is megtörtént.

Mindez nem lehetne, hogyha ez az ország azt a nemzetközileg is elismert protokollt már felállította volna, ami azt szolgálja, hogy legyen folyamatosan erőszakellenes kampány ebben az országban. Buszokon, metrókon, állami hivatalokban, orvosi rendelőkben, sportcsarnokokban, mindenhol erőszakellenes kampánynak kellene felhívnia a figyelmet arra, hogy nem kell eltűrni az erőszakot, és arra, hogy hova lehet fordulni segítségért, ha valaki mégis erőszaknak van kitéve.

Az erőszak lehet fizikai bántalmazás, lelki bántalmazás és szexuális erőszak. Ma Magyarországon egyre többet tudunk arról, hogy ez milyen széles körben elterjedt. Kampányolni kell és folyamatosan tudni, hiszen az erőszak titokban zajlik nagyon sokszor, a hatalomról szól az erőszak, arról szól, hogy azt teszek veled, amit akarok, és olyan helyzetekben a legjellemzőbb, amikor kiszolgáltatott állapotban vannak nők és gyerekek.

A második feladata az államnak a nők, a gyermekek és a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében az, hogy olyan védelmi intézményrendszert állítson föl, hogy ha valakit bántalmaznak, az tudjon hova menekülni. Én az elmúlt évben többször voltam olyan menedékotthonokban, melyek titkos helyeken vannak, és ahol mindenhol egy csomó nővel és a velük lévő gyerekekkel találkoztam. Nincs szívszorítóbb élmény annál, mint ezekkel az emberekkel beszélgetni, akik többnyire hosszú évek után, az éjszaka leple alatt egy újabb brutális bántalmazás elől menekülnek el, mindent hátrahagyva azért, hogy az életüket mentsék, hogy az egészségüket mentsék, olyan gyerekek és nők, akik évek óta otthoni terrorban élnek, amit senki nem vesz észre, mert a körülöttük lévő intézmények, hivatalok behunyják a szemüket.

Ha van intézményrendszer, akkor ez nem történhet meg, hanem a védőnő, az óvónő, a bíróság, a rendőrség, egy falusi elit ezeket észreveszi, tudja, és tudja, hogy mit kell tennie, mert ki van rá képezve, és azért, mert tudja, hogy mi a teendője. Ez minden különösebb nehézség nélkül megcsinálható, mert egy csomó más országban ez már megtörtént. Csak politikai szándék kérdése, hogy Magyarországon a magyar kormány akarja-e megvédelmezni a nőket és a gyerekeket a láthatatlan helyeken zajló erőszak ellen, vagy nem akarja.

Amikor önök szisztematikusan kéthavonta leszavazzák az isztambuli egyezmény ratifikációját, azt kell hogy gondoljam, hogy nincs erre politikai szándék ebben a kormányban, tehát a parlament feladata, hogy ezt létrehozzuk, és az önök együttműködésében bízom, ugyanis nem folyik a kormányban olyan tevékenység az elmúlt egy évben, ami ezt a ratifikációt megelőlegezné (Az elnök csenget.), és nincs költségvetési tervezés 2017-re ennek az intézményrendszernek a létrehozására. Három sor stadionszékből létre lehet hozni azt az intézményt, ami ahhoz kell, hogy ne haljon meg annyi nő erőszak következtében Magyarországon.

Nagyon bízom a támogatásukban, és remélem, hogy ez lesz az az alkalom, amikor végre ezt a javaslatot napirendre tűzi a parlament. Köszönöm szépen. (Dr. Schiffer András tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő 2-2 perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén 2 perces időkeretben ismertetheti álláspontját. Elsőnek megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormánypártok olyannyira egyetértenek az isztambuli egyezménnyel, hogy 2014. március 14-én Magyarország nevében Magyarország kormánya írta alá az isztambuli egyezményt. Tehát ez a kormány írta alá az isztambuli egyezményt, és teljes mértékben egyetért az isztambuli egyezménnyel.

Amiről ön előterjesztést nyújtott be, az az isztambuli egyezmény ratifikációja, azaz az Országgyűlés általi elfogadása, amelynek előfeltétele, hogy bizonyos magyar jogszabályokat hozzáigazítson az isztambuli egyezményben vállalt kötelezettségekhez. Ez egyébként döntő részben megtörtént már, tehát Magyarország döntő részben, döntő hányadában megfelel az isztambuli egyezményben előírt követelményeknek.

Ne felejtsék el, hogy az elmúlt években fogadott el az Országgyűlés például a hozzátartozók közötti erőszakról büntetőjogi tényállást vagy más, a családon belüli erőszak jelenségeire reagáló jogszabályokat, azonban a kormány előkészíti az isztambuli egyezmény ratifikációjához szükséges jogszabály-módosításokat. Az, amit ön javasol, egy olyan látszatmegoldás lenne, amellyel az Országgyűlés úgy ratifikálná az isztambuli egyezményt, hogy az isztambuli egyezményben vállalt kötelezettségeket még nem tudja teljesíteni az ország.

(15.40)

Ezért szükség van arra, hogy előbb a kormány jogszabályok formájában előkészítse e kötelezettségek vállalását az Országgyűlés számára, vagy akár alacsonyabb szintű jogszabályokban a kormány megalkossa ezeket, és ezek után semmi akadálya a ratifikációnak. Megjegyzem, hogy az elmúlt két évben, hiszen két év telt el azóta, hogy a kormány aláírta, csak néhány tagállam tudta még ratifikálni az isztambuli egyezményt, számos tagállam még nem. Örülünk annak, hogy Magyarország élen jár az isztambuli egyezményben vállalt kötelezettségek végrehajtásában, viszont korainak tartjuk még az ön javaslatának elfogadását. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az LMP képviselőcsoportjából Schiffer András frakcióvezető úr következik. Parancsoljon, frakcióvezető úr!

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem véletlen, hogy képviselőtársam, Szél Bernadett is az előterjesztők egyike, ezért nem feltétlenül vitatkozva persze azzal, amit bevezetőjében Répássy Róbert elmondott, én annak a jelentőségére hívnám fel a figyelmét, hogy ezt az egyezményt miért kell ratifikálni. Nem utolsósorban azért, ami az indoklásban is szerepel, hogy ma az Európa Tanács kilenc olyan tagállamának egyike Magyarország, ahol nem garantált, hogy az ügyész a családon belüli erőszak valamennyi formája esetén eljárást indít.

Nem önmagában az aláírásnak, hanem a ratifikációnak van azért egy, a jogrendszeren túlmutató jelentősége, Répássy képviselőtársam. Egyszerűen arról van szó, hogy azokról a nemcsak nőket, hanem gyermekeket is védő normákról, amelyek egyébként testet öltenek az isztambuli egyezményben, kinyilvánítja Magyarország, a Magyar Országgyűlés, hogy ennek értékeit, céljait Magyarországon is mindenkinek kötelezőnek kell elfogadnia. Ez egy olyan országban, ahol sok esetben riasztóak a statisztikák a családon belüli erőszak tekintetében, egy fontos jelzés az állampolgárok irányába.

De fontos jelzés egyébként az államszervezet, ha úgy tetszik, alsóbb szintjei számára is. Hiszen ma óriási probléma, hogy az illetékes hatóságok, közintézmények, gondolok akár a rendőrségre, akár a kórházakra, nincsenek is feltétlenül érzékenyítve, nincsenek meg azok a mechanizmusok, hogy ha ezekhez az intézményekhez érkezik egy jelzés, vagy ők tapasztalnak ilyen erőszakcselekményeket, akkor kellő érzékenységgel forduljanak az áldozatok iránt. Nincs egy megfelelő áldozatsegítő szervezetrendszer, adott esetben nincsenek meg azok a pszichológusok a rendőrségen, kórházakban, akik egyébként hatékonyan el tudnák látni az erőszakot elszenvedett embereket. Éppen ezért fontos önmagában a jelzése is annak, ha minél előbb egy ország ratifikálja az isztambuli egyezményt. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Dúró Dóra képviselő asszony következik. Parancsoljon, képviselő asszony!

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Legfontosabbnak tartom leszögezni, hogy azokkal az alapelvekkel, azzal a szándékkal, azzal a támogatással, amit ez a határozati javaslat az erőszakot elszenvedett nőknek, gyerekeknek kíván nyújtani, a leghatározottabban egyetért a Jobbik is, és elítéljük az erőszaknak minden formáját.

Ugyanakkor vannak olyan pontjai ennek a határozati javaslatnak, amelyekkel nem értünk egyet. A 2. pontban például azt írják, hogy a családon belüli és elsősorban a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása a cél. Úgy gondoljuk, hogy hibás dolog a családon belüli erőszak bármely formáját kiemelni és elsősorban megemlíteni, rangsorolni ennek az erőszaknak a formáit. De ha már megtesszük, hogy kiemeljük az erőszak bármely formáját, akkor kiemelhetjük például azt, hogy melyik a legelterjedtebb, melyik a legbrutálisabb, vagy melyik az, ahol az áldozat a legártatlanabb és a legvédtelenebb. Mert ez a négy „leg”, ez a négy kitétel a családon belüli erőszak esetében az abortuszra igaz. Mind a négy eset, tehát az, hogy a legelterjedtebb, a legbrutálisabb forma és az, hogy a legártatlanabb és a legvédtelenebb az áldozat, ez mind a négy egyszerre az abortuszra igaz.

1956. június 4-e óta ‑ még egy gyászos évforduló tehát, ami szintén június 4-éhez kötődik ‑ hatmillió magzati korú magyar gyermek lett abortusz áldozata úgy, hogy egyébként nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy a nem kívánt várandósságok is kívánt gyermekekhez vezetnek. Az Egyesült Államokban és Csehországban végeztek ilyen felmérést. Olyan nőket kérdeztek meg, akik előzetesen tervezték az abortuszt, majd ezt megtagadták tőlük. Megkérdezték, hogy örülnek-e annak, hogy ezt megtagadták tőlük, és 95 százalék mondta, hogy igen, rossz döntés lett volna az abortusz. Ha családon belüli erőszakról beszélünk, akkor erről is beszélni kellene. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az MSZP képviselőcsoportjából Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony következik. Parancsoljon!

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Igen, a kabinet korábban aláírta az egyezményt, ennek ellenére nem szívesen beszél a családon belüli erőszakról, főleg a magyarországi helyzetéről, holott ez nemcsak a nőket érinti Magyarországon, hanem a fogyatékkal élőket, az időseket és a gyerekeket is érinti. Én most kimondottan a gyerekekről szeretnék beszélni.

Tudják-e önök, hogy Magyarországon 2005 óta jogszabály tiltja a gyermekekkel szembeni erőszak minden egyes formáját? Tudják-e önök, hogy bár hazánkban zéró tolerancia van a gyermekbántalmazással szemben, mégis a szülők 70 százaléka elfogadhatónak tartja, hogy megüti a gyermekét? Tudják-e önök, hogy a gyermekek több mint negyede is úgy gondolja, hogy szüleiknek joguk van megütni őt, akár úgy is, hogy annak nyoma maradjon? A gyermekekkel szembeni erőszak jelenti az egyik legnagyobb gyermekjogi problémát Magyarországon, hiába tiltják ezt jogszabályok, látjuk is.

A gyermekekkel szembeni erőszak négy formáját különböztetik meg: fizikai erőszak, szexuális erőszak, elhanyagolás és érzelmi bántalmazás. A családon belüli erőszak egyéni, családi és közösségi következményeiről és generációkon átívelő sokoldalú hatásáról semmiféle számszerűsíthető anyag nincs ma Magyarországon. Ezt nagyon pótolni kellene a mostani kabinetnek. Szorgalmazni kellene az erőszak közvetlen és közvetett költségeinek számszerűsítését abból a praktikus okból kiindulva, hogy láthatóvá váljék, milyen sokba kerül az erőszak és annak következményei, bárkivel történik ez Magyarországon.

Azt gondolom, hogy az utóbbi hónapok eseményei is megmutatták nekünk, hogy minél hamarabb ratifikálni kellene az isztambuli egyezményt, és az nem indok a kormánypárt részéről, hogy más országok sem tették meg ezt. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Vadai Ágnes képviselő asszony következik. Parancsoljon, képviselő asszony!

DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Demokratikus Koalíció támogatni fogja e javaslat tárgysorozatba vételét. Természetesen támogatjuk az isztambuli egyezmény ratifikálását.

Az egyezményt 2011-ben nyitották meg aláírásra, így nem is csoda, hogy az Orbán-kormány írhatta alá. Viszont az előző ciklusokban kezdtünk el ebben az Országgyűlésben akkor még normális hangnemben beszélni arról, hogy mit kellene tenni a családon belüli erőszak ügyében. Emlékszem arra, hogy akkor fideszes képviselőtársaim is határozottan normális hangnemben szóltak ehhez a témához, nem úgy, ahogy az előző ciklusban egyes fideszes képviselő urak; volt olyan, aki azt mondta, hogy majd ha a nők szülnek 3-4, vagy inkább 4-5 gyereket, akkor nem lesz családon belüli erőszak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az isztambuli egyezmény nem pusztán arról szól, hogy a magyar állam elkészíti-e, létrehozza-e azt az intézményrendszert, amellyel meg tudja védeni a családon belüli fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazást elszenvedett védelmét. Az egy filozófiai kérdés. Az isztambuli egyezmény arról szól, hogy ez az ország megvédi-e azokat, akiknek erre szükségük van. Legyen ő gyerek, legyen ő nő, idős vagy fiatal. Arról is szól, hogy a nők önrendelkezési jogáról miképpen vélekedik ez az ország. Az isztambuli egyezmény nem pusztán arról szól, hogy meg kell büntetni azt, aki megüt egy nőt. Az arról szól, hogy mit gondolunk a magyar nők és természetesen a magyar férfiak esélyegyenlőségéről, hiszen a családon belüli erőszak magas látenciával érinti a férfiakat is. Ez nem pusztán arról szól, hogy képezzük-e a rendőröket, hogy hogyan viselkedjenek egy ilyen esetben, vagy képezzük-e a bírókat, hogy hogyan viselkedjenek. Ez arról szól, hogy a parlament és a kormánypárti többség, a jelenlegi kormány és a hozzá kapcsolódó parlamenti frakció mit gondol a nők szabadságáról ma Magyarországon.

A Demokratikus Koalíció azt gondolja, hogy ez egy újabb lépés lenne annak érdekében, hogy a nő-férfi esélyegyenlőség és egyenjogúság megvalósuljon Magyarországon. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem Szelényi Zsuzsanna képviselő asszonyt, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Szelényi Zsuzsanna igent int.) Igen, kíván válaszolni. Parancsoljon, képviselő asszony!

(15.50)

SZELÉNYI ZSUZSANNA (független): Köszönöm szépen. Magyarország egyáltalán semmiben nem jár elöl ezen a téren. Nem érdekes, hogy ki mikor ratifikálja, lépteti életbe, valósítja meg az isztambuli egyezményt, az a kérdés, hogy mi zajlik abban az ominózus országban. Van egy csomó európai ország, amely nem ratifikálta az isztambuli egyezményt, mert anélkül is komolyan veszik azt, hogy nem lehet erőszakot elviselni a családon belül meg zárt he­lye­ken. Tehát az isztambuli egyezmény számunkra egy man­kó, hiszen Magyarország az az európai ország, ahol a legtöbb nő hal bele a családon belüli erő­szakba.

Azt javaslom mindenkinek, aki azt gondolja, hogy Magyarország jó úton jár vagy jól áll, hogy beszélgessen olyan nőkkel, akik bántalmazásban élnek. Egyszerűen minden kiderül abból, hogy mi zajlik ebben az országban, és hogy mi nem zajlik. És hogy egy ilyen nő a gyerekeivel milyen elképesztően kiszolgáltatott, milyen elképesztően megalázott, alap­vetően a bántalmazott nők benne maradnak Magyarországon ezekben a kapcsolatokban, életük végéig szenvednek. Ha kilépnek belőle, az öt-tíz év után történik, mert már olyan elképesztő állapotban vannak, hogy menekülniük kell mindent hátra­hagy­va, és akkor történik az velük, hogy megpróbálják, ha sikerül nekik valamilyen védő intézménybe bejutni, amiből pont egytizede áll rendelkezésre ma Ma­gyar­or­szágon, mint amennyi egy ekkora lakosságú or­szág­ban szükséges lenne ‑ akkor utána hogy gon­dolkoznak? Hogy nem akarnak elválni, mert tudják, hogy ha elmennek a bíróságra, akkor ők a vádlott szerepébe kerülnek ahhoz képest, hogy ők egyébként évtized óta bántalmazottak és áldozatok. És a ma­gyar bíróságok többnyire nem tudnak ilyen hely­ze­te­ket kezelni. Ezért a magyar válásoknak egy jelentős része, amelyet nők kezdeményeznek, nem is derül ki, hogy bántalmazó kapcsolat miatt van ott. Bán­tal­mazó kapcsolat, szétvált kapcsolat után gyerekeknek találkozniuk kell szisztematikusan a bántalmazóval. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezek mind teljesen elképesztő dolgok.

Nem. Nem, Magyarország nem áll jól, nincs mi­re büszkének lenni, és épp ideje van, hogy az isz­tambuli egyezményt teljeskörűen a magyar kormány megvalósítsa, és kérem, hogy ezzel a határozati javaslattal a parlament hívja fel erre a kormányt. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Felszólalások:   70-83   84-97   98-107      Ülésnap adatai