Felszólalás adatai

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már most bejelentem, hogy még egyszer fogok tíz percet kérni, mert hitem szerint tíz perc kevés arra, hogy elmondjam mindazt, amit szeretnék. Teszem ezt azért - és előrebocsátom, hogy nem fogok közgazdasági fejtegetésekbe bocsátkozni a vagyonértékelést illetően -, mert az a szándék vezérel, hogy egy jó megoldást találjunk, és lehetőség szerint olyan megoldást, amely az önkormányzatok számára elfogadható, és tényleg ez a tízéves dolog nyugvópontra juthat.

Néhány mondat erejéig hadd térjek vissza arra, amit Tóth Imre képviselő úr hozzászólása kapcsán már az előbb érintettem. Kedves képviselő úr, ha egyszer van egy olyan alkotmánybírósági határozat, amely még azt is kimondja, hogy milyen határnaptól értékesíthető, akkor azt hiszem, hogy ebből tényleg le lehet vonni azt a következtetést, hogy ezt a vagyont jogszerűen el lehet adni. Ez akkor ma is igaz, nemcsak '93-ban. Tehát ez nem a Horn-kormány idején született, hanem még a Boross-kormány idejéből való alkotmánybírósági határozat, amelynél én nem tudok magasabb jogforrást. Éppen azért, mert létezett ez az alkotmánybírósági határozat - és részese voltam a '94-98 közötti időszakban a parlament gazdasági bizottságának, így tudom azt, elhoztam magammal azt a jegyzőkönyvi kivonatot, amely az önkormányzati és a gazdasági bizottság együttes üléséről készült -, az önkormányzatokat képviselő TÖOSZ elnöke és az egyik fideszes képviselőtársam mindössze 10 százalékban egyezett meg Kuncze Gábor akkori belügyminiszterrel, és erről a 10 százalékról folyt a vita.

Akkor én a következő javaslatot tettem, éppen azért, mert nagyon kedvező külföldi tapasztalatokat láttam azt meghaladóan, hogy az önkormányzatok a különböző közműtársaságokban lévő tulajdoni résszel milyen határozottan tudnak élni az állampolgárok érdekében. Akkor tettük azt a javaslatot, hogy 40 százalékot a tulajdoni részből, a részvényekből - mert akkor már átalakult társaságok voltak - adjunk oda az önkormányzatoknak, minden olyan önkormányzatnak, amely '95. december 31-én be van kapcsolva a gázszolgáltatásba.

Mi az indok, amiért 40 százalék a javaslat, még akkor is, ha az Alkotmánybíróság ezt '98-ban semmissé tette? Engem kettős szándék vezérelt. Az egyik, hogy az önkormányzatoknak akkora tulajdoni része legyen a társaságokban, hogy nagyon komoly menedzsmentre, igazgatósági tagsági, felügyelőbizottsági tagságra legyen joguk és megfelelő osztalékra, tehát a hosszú távú gondolkodásban tényleg a vállalkozások üzletvitelébe is belebeszéljenek és osztalékérdekeltek legyenek.

A számítás alapja nagyon egyszerű: a gázfelhasználásban a háztartási arány. Tehát ennyiben mégis kapcsolódik az önkormányzati törvényhez is egy kicsit, így azt mondtam, hogy mivel a háztartási arány körülbelül 33 százalék - ez szóródik az országban, és nemcsak vállalkozásonként, hanem településenként is -, de a 40 százalékot sehol nem haladja meg, tehát ez egy közelítő számítás - és innen térek át a mostani helyzetre. Tudom azt, hogy amennyiben az önkormányzati törvényt akarnánk szó szerint megvalósítani és ki akarnánk műszakilag számítani a lakossági igényeket kielégítő gázvezetékvagyon értékét, az egy többéves folyamat lenne. Kevés olyan település van ugyanis az országban, ahol nincs valamilyen, kisebb vagy nagyobb önkormányzati üzem, ipari üzem, tehát egyszerű méretezéssel meg lehet határozni, hogy adott vezetéknél mekkora érték az, ami ebből azért épült, hogy a lakosság kiszolgálását megvalósítsa, és mekkora az, ami az egyéb fogyasztókat.

Tehát azt hiszem, és nem akarok ezzel többet foglalkozni, ma is meggyőződésem, hogy egy korrekt megoldást kínáltunk ezzel a 40 százalékkal. De most már el merem mondani - mondtam több helyen is -, ha én akkor tudtam volna, hogy ezért a 40 százalékért csak azért van versenyfutás, hogy ki adja el előbb ezt a tulajdoni arányt, akkor lehet, hogy ezt a javaslatot soha nem kellett volna megtennem.

Tisztelt Ház! Megnéztem a statisztikát: a tulajdoni arány ma kisebb, mint 10 százalék az önkormányzatok tulajdonában, és ez azt jelenti, hogy már a minősített kisebbségi jogaikkal sem tudnak élni a vállalkozásokban - tehát hihetetlenül gyorsan megszabadultak a vagyonuktól az önkormányzatok. Nyilván ezt tették azért, mert szerettek volna fejleszteni, céljaik voltak, amit meg akartak valósítani. Ehhez szerettek volna többletforrást, de ezt ezen a csatornán keresztül tudták megoldani.

Most azokra a problémákra térnék át, amelyeket Kovács Zoltán képviselőtársam is érintett. Valóban igaz, ha szó szerint a '98-as alkotmánybírósági határozatból indulunk ki, akkor '90-ről van szó. De tisztelettel kérem önöket és kérem az államtitkár urat, hogy gondoljuk egy kicsit végig a folyamatot. Tényleg igaz, hogy az önkormányzatok nemcsak '90 után, hanem még a '93. évi LXXXII. törvény megszületése után is járultak hozzá a szolgáltató társaságok vagyonához, elég tetemes összegben. Ennek több vonatkozása van, lehet még úgy is elemezni, hogy mit jelent ez azoknak, akik ma fogyasztók. Milyen árfelhajtó szerepe van annak, hogy olyan helyekre is be kellett vezetni éppen e miatt a forrásátadás miatt a gázt, ahol nem gazdaságos és nem hatékony? Ezt a fogyasztóknak később meg kell fizetni. Ha tetszik, ha nem, ez tény. De foglalkoznunk kellene azzal is, miért adták ezen túl, hogy gyorsan hozzájussanak egy korszerű energiahordozóhoz: mert meg lehetett spórolni, tisztelt képviselőtársaim, a 25 százalékos áfát is! Azt hiszem, erről is kell ebben a Házban beszélnünk, mert ez is része volt az önkormányzati döntéseknek.

A számviteli törvénnyel való összefüggésekről, a vagyonátadás és az amortizáció kérdéseiről nem beszélnék, de ez is igaz volt, hogy a számviteli törvény '92. évi változása egy újabb lökést adott még ennek a folyamatnak, hogy még előbb, még gyorsabban adják át az önkormányzatok a casht, és nem a vezetéket.

Ezért kérem tehát az államtitkár urat, hogy gondolják végig azt a folyamatot, amely a '90 és '95 közötti időszakban zajlott. Hiszem azt, nem kell túl hosszú idő ahhoz, hogy ki lehessen számítani, hogy ennek milyen kihatása van. A költségvetés vitája most folyik. Tudom, hogy a forrás nagyobb részét rendeztük már a '99. évi zárszámadásban, de hitem szerint a 2001. és a 2002. évi költségvetésben megtalálható az a néhány milliárd forint, ami ahhoz kell, hogy ezt a kérdést most végre megnyugtatóan rendezni lehessen.

(20.20)

Néhány apró érvem van ahhoz, hogy miért is gond: mert görcsösen ragaszkodnak az üzembe helyezéshez. Az üzembe helyezés a forrásátadást, a pénzátadást követően sok esetben több év. Hiszem, hogy több képviselőtársamnak van, nekem nagyon sok levelem van, amelyek csekkel, átutalásmásolattal bizonyítják, hogy a forrást előbb adták át, de az üzembe helyezés két év múlva következett be. Tényleg nehezen magyarázható meg, hogy ők miért maradnak ki ebből a rendszerből.

Még egy másik érv amellett, hogy miért terjesszük ki '95-ig ezt az egészet. Mert valójában az állam tulajdona volt '95. december 31-éig. Tehát azok az önkormányzatok, amelyek akár vezetékként, akár cashben átadták ezt a vagyont, egy állami vállalatba tették be a pénzt, és nem kaptak érte részvényt. Mert meg lehetett volna tenni azt, hogy amikor átadták, a megállapodásban már kiköthették volna, hogy ezért cserébe részvényt kapnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Akkor az ÁPV Rt.-vel kellett volna megállapodniuk.

Köszönöm szépen, elnök úr. Majd a következőben folytatom. (Taps az MSZP padsoraiban.)