Felszólalás adatai

A mostani javaslattal kapcsolatban egy hétpontos diagnózist állítottunk fel, ennek sok részét itt említették már képviselőtársaim. Hadd emeljem ki azt az álláspontunkat, amely szerint Magyarországon sokkal kevesebben vesznek részt a felnőttképzésben, mint európai centrumországokban. Ezt nagyon nagy problémának látjuk, mert a már munkában állók továbbképzése, átképzése ma kardinális fontosságú a munkaerő-piaci hatékonyság, a foglalkoztatás szempontjából. Emellett szintén jelentősen alacsonyabb azoknak a cégeknek a száma, amelyek képzést nyújtanak alkalmazottaiknak. Azt látjuk, hogy Magyarországon egy 37 százalékos adatunk van, ami messze elmarad az európai uniós átlag 57 százalékától, pedig a legmagasabb foglalkoztatású északi országokban szinte a 100 százalékot közelíti ez a mutató. Mi mindig előtérbe helyeztük az északi modell vizsgálatát, és most is meg szeretném említeni önöknek, hogy az északi modell központi eleme az, hogy már az iskolarendszerű képzésből kikerült korosztályok is folyamatos képzésben vesznek részt ahhoz, hogy tudásukat megújítsák és korszerűsítsék.

Na most, a diagnózist követően, mondom, amiről már volt szó az előbbiekben, alapvetően azt szeretném megvizsgálni itt, hogy hogyan reagál ezekre a problémákra az előttünk fekvő törvénymódosítás. Ugye, azt látjuk, hogy változik a felnőttképzési akkreditáció rendszere, bár a jelenlegi rendszer, elismerhető, hogy valóban nem vált be, de a helyette létrejövő hatósági engedélyezési rendszer részleteit nem ismerhetjük. Nem látjuk, hogy mi hozná el a felnőttképzés minőségi szelekcióját, ami nagyon komoly probléma. Nincs átfogó, az összes szereplő által elfogadott minőségbiztosítási és ellenőrzési folyamat, nem látjuk, hogyan kezelnék azt a gyakori problémát, hogy a felnőttképzés ideje túlságosan rövid, ami a minőség egyértelmű rovására megy. Úgy látszik, arra sincs koncepciója a jogalkotónak, hogy a szakiskolák és a szakközépiskolák demográfiai okokból felszabaduló kapacitásait valahogy kihasználják a felnőttképzés segítségével. Pedig azt gondolom, ezek igazán fontos és tisztázásra váró kérdések.

(19.00)

A mi terápiánk szintén több elemből áll, egyrészt meg kell teremteni a piaci és állami szerepvállalás egyensúlyát, de államosítás nélkül, a jelenlegi törvényjavaslat ugyanis nem orvosolja a hatályos felnőttképzési törvény hiányosságait, rendszerszintű problémákat nem is lehet orvosolni ezzel a túl későn jött és sajnos eleve túl keveset tartalmazó módosítással. És ismét bebizonyosodik számunkra, hogy a kétharmad nem elég a minőségi kormányzáshoz, a szankcionálás önmagában nem fog rendet teremteni. Sokkal inkább ajánljuk figyelmükbe, hogy inkább egy ösztönző rendszert kellene létrehozni, az állami szerepvállalást egyszerűen nem szabad abszolutizálni, a piaci szereplőket pedig nem szabad démonizálni. Az állam feladata az lenne, hogy egy átlátható szabályozási rendszert alkosson, hogy a piac magával tudja hozni az innovatív készséget és a tőkét, a forrásokat.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara monopolhelyzetbe hozása nem vezet célra, erről már sok szó esett itt a korábbiakban, ahogy a szakképzés terén, itt sincs ennek fő kapacitása és felkészültsége a kamaráknak. Az, hogy a kamara szerepet kap, önmagában nem probléma, a felnőttképzés sokkal inkább cégekhez köthető, mint a szakképzés, de ahogy azt a szakképzési vitákban is elmondtuk, a kamara sem anyagi, sem infrastrukturális, sem szakmai szempontból nem felkészült arra, hogy meghatározó szereplője legyen akár a szak-, akár a felnőttképzésnek. Másrészt a kamarának vissza kellene térnie a saját mandátumához, ez az érdekvédelem, nem pedig a különböző hatósági jogosítványok gyakorlása; a versenyképesség megteremtése, nem pedig annak rontása, befolyásolása vagy torzítása lenne a célja. Ráadásul a kamara megerősítése és hatósági jogkörökkel való felruházása egy káros szerepzavart is elő tud idézni, a hatósági jogkörök és szabályozás keverednek a versennyel és annak fokozásával, ez így biztosan nem fog jól működni.

Másrészt meg kell állítani végre a készségvesztés folyamatát a munkaerőpiacon. Magyarországon ma úgy néz ki, hogy minél erősebb egy magyar munkavállaló, annál kevésbé van hozzáférése bármilyen képzéshez. Ugyanakkor az a készség, amit szakmája elsajátításakor még anno a szakközépiskolában, szakiskolában megszerzett, az nagyon gyorsan amortizálódik. A felnőttképzéshez való alacsony hozzáférés automatikusan hozza a magas munkanélküliséget, a foglalkoztatásból való lemorzsolódást. Ezt céltudatosan meg kellene állítani, a nehezen foglalkoztathatók - például idősebb munkavállalók - készségeinek megerősítésével, nem is beszélve a felnőttképzés előtti képzések fontosságáról.

Álláspontunk szerint az élethosszig tartó, a köznevelésben megalapozott készségfejlesztésekre többet kellene fordítani. De ma mi folyik? Az alapjait bontja le az állam a készségfejlesztésnek, csökkentett óraszámokat látunk, csökkentett tankönyvkínálatot, csökkentett finanszírozást, a leghátrányosabb helyzetű diákok számára szegregáló, zsákutcás Híd-programokat. Sajnos, nem is tudunk sikeres felnőttképzésről ilyen körülmények között álmodni. Éppen ezért a felnőttképzésben az alapkészségekre is nagy hangsúlyt kell helyezni, és széles merítésű alapozó programokra van szükség már a képzés keretein belül, amelyek elvégzése után sok irányba lehetne továbbhaladni. Ráadásul itt végre egy átfogó koncepció kellene, egységes keretezés, egységes szakpolitika-alkotás a közneveléssel, felsőoktatással összhangban, keretben.

Tisztelt Ház! Összefoglalva mindezt, mire van szüksége Magyarországnak? Mi azt gondoljuk, hogy minél kevesebb funkcionális analfabétára, és egy, a jelenben még nem is sejtett szakmát hamar elsajátítani tudó dolgozóra és vállalkozni is képes új generációra van szükség. Ebből a szempontból már a felnőttképzés előtti képzés és az iskolarendszer is alapvető fontosságú. Éppen ezért nagy baj az, és ezt nem tudjuk eleget hangsúlyozni, hogy már az alapokkal is komoly baj van, hiányzik hozzá az alap, amire egyáltalán ráépíthetne a felnőttképzés. A munkaerőpiac hektikus változásaira rövid távon még mindig a felnőttképzés tudja a legjobb választ adni, ezért is kulcsfontosságú, hogy ezt a rendszert jól kezeljük. Az egész életen át tartó tanulás célja az egyén képességeinek tudatos fejlesztése, ezáltal foglalkoztatási esélyének növelése, az emberi erőforrások leghatékonyabb fejlesztése révén.

Tehát mi azt gondoljuk, hogy államosítás helyett a piaci és az állami szerepvállalás egyensúlyát meg kell teremtenünk, a monopolhelyzet pedig, mint ahogy többen mondták, és szerintünk is elfogadhatatlan, ahogy a szakképzésben, itt sincsen megfelelő kapacitás, és legfőképpen meg kell állítani a készségvesztés folyamatát a munkaerőpiacon. Úgy gondoljuk, hogy egy átfogó koncepció kell egységes keretezéssel, egységes szakpolitika-alkotással. Sajátos módon az előttünk lévő törvény ezt ilyen módon nem tudja kielégíteni, ennek nem tud megfelelni.

Hozzáteszem még, ha kifejezetten esélyegyenlőségi, tehát társadalmi esélyegyenlőségi és foglalkoztatáspolitikai szemszögből vizsgáljuk ezt a törvényt, ha a 2011-es adatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a 25-64 éves magyar népesség 27 százaléka vett részt iskolarendszeren belüli, illetve azon kívüli oktatásban, képzésben. Ebből 2011-ben 720 ezer fő vett részt felnőttképzésben, és a képzésben részt vevők száma ugyanakkor még továbbra sem mond semmit arról, hogy nagyon sok ember nem találja meg a helyét a munkaerőpiacon. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a felnőttképzés sikerét és eredményességét abban tudjuk és abban kell mérni, hogy mennyire segíti hozzá az embereket, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon, és hogy megszerezzék az ehhez szükséges tudást.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az eddigi rendszert, már mondtuk, hogy súlyos kritikák érték. 2010-ben az Állami Számvevőszék is javasolta a felnőttképzési törvény átfogó módosítását, pontosan egyrészt a felnőttképzés szerkezeti problémái miatt, hogy a gazdaság munkaerőigényeihez nem tud illeszkedni, a másik kritika pedig kifejezetten arra szorítkozott, hogy a rendszer nem segítette semmilyen módon a hátrányos helyzetűek képzését, a leszakadó régiók felzárkózását. Véleményünk szerint az alapvető probléma továbbra is az, hogy a közoktatásból ma egy-egy csoportnak körülbelül harmada lép ki úgy, hogy nem rendelkezik a foglalkoztathatósághoz szükséges alapvető készséggel sem.

Ki szeretném emelni itt a szociálisan hátrányos helyzetben lévők bevonását, és ezen túlmenően az államnak a fogyatékossággal élők képzésében való nagyobb részvételét is álláspontunk szerint célul kellene tűznie, ugyanis a fogyatékossággal élők gazdasági aktivitása rendkívül alacsony ebben az országban, és ez nemcsak a társadalmi részvételt illetően meglévő korlátozottságukból, hanem jellemzően alacsony iskolai végzettségi szintjükből is adódik.

Tehát nem elég az, hogy az állam támogatást nyújt a munkáltatók részére, hanem a képzésbe is nagyobb arányban be kell tudni vonni őket, ehhez viszont speciális tudású szakemberre van szükség, az ő képzésük is elengedhetetlen.

Külön ki szeretnék térni a közfoglalkoztatással kapcsolatos problémákra is, ugyanis egy jól működő minőségi és a helyi munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzéseket nyújtó felnőttképzési rendszer sokkal jobb eredményeket tudna felmutatni a munkanélküliek munkaerő-piaci reintegrációja terén, mint a jelenlegi közfoglalkoztatási rendszer. Már most sokkal jobbak az elhelyezkedési arányok a felnőttkori képzésben részt vevő álláskeresők körében, mint a közmunkások körében. Bár kétségtelenül vannak pozitívumai a közfoglalkoztatásnak is, hiszen lehetőséget adnak az álláskeresők munkaképességének fenntartására, de eközben a foglalkoztathatóság nem javul. Ennek legfőbb oka az, hogy nagyon kis szerep jut a képzéseknek, a képzések eleve csak a Start-agrárprogramokban és az országos erdőgazdálkodási közmunkaprogramokban indulnak, ezek azonban nem javítják az alapvető készségeket, nem kapcsolódnak hozzájuk kompetenciafejlesztő képzések, és a legtöbb esetben nem is adnak hivatalosan elismert végzettséget. Azt gondoljuk, hogy a közmunkaprogramok nem tudják betölteni azt a szerepet, amit a kormány vállalt, és semmiképpen sem azt, amit számukra, az aktív munkaerő-piaci eszköz számára a kormányzat kijelölt.

Köszönöm.