Felszólalás adatai

VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Orbán Viktor a múlt héten itt a parlamentben több hozzá intézett kérdésre is azt válaszolta, akár az egészségügy kapcsán, hogy az egészségügy, az oktatás vagy a rendvédelem rendbetétele csak akkor jöhet a sorban, hogyha a két nagy ellenséggel, a munkanélküliséggel és az államadóssággal leszámoltunk. Aztán a hétvégén az egyik lapban azt mondta, hogy negyven évre szeretné a gazdaságpolitikát bizonyos értelemben bebetonozni. Ezzel az a probléma, hogy már a jelenben sem működik jól, jelen állapotában sem helyes az irány.

Azt elfogadjuk természetesen, hogy az államadósság és a munkanélküliség fontos prioritások, de hozzá kell tenni másik két prioritást, az egyik a gazdaság fellendítése, a másik pedig a közszféra rendberakása, gondolok itt az egészségügy-oktatás-rendvédelem hármasra.

Tudjuk nagyon jól, hogy ehhez források kellenek, de nem szabad, hogy ezek a források közvetlen megszorításból, ahogy az előző nyolc évben a kormányok tették, jöjjenek be, de az sem helyes, hogyha közvetett megszorításokkal élünk, mint ahogy a jelenlegi kormány próbálkozik akár különadóval, akár bankadóval, akár egykulcsos adóval, ahol végül is a számlát a számla végén mindig a magyar lakosság, a magyar társadalom fogja megfizetni. Ezért ha megengedik, akkor négy, forrást teremtő javaslattal élnék a Jobbik nevében.

Az első az egykulcsos adórendszer eltörlése, illetve leváltása egy progresszív adórendszerre, és nemcsak azért, mert szociális szempontokat nem érvényesít, amit a kormány mindig is tagadott, hanem azért, mert a társadalmi igazságosság és a gazdasági racionalitás próbáját sem állta ki. Egy progresszív adórendszer helyreállíthatná a társadalmi igazságosság követelményét, másrészt pedig végre belső fogyasztást tudna indukálni, pont azoknál hagyna forrásokat, akik jelen pillanatban nem képesek, nem tudnak megjelenni a magyar piacon, nem pedig azoknál, akik eddig is jelen voltak és belső fogyasztást tudtak generálni. Nem beszélve pedig arról, hogy az egykulcsos adó által generált rés a költségvetésben, ami megszorításokra kényszeríti a kormányt, ezáltal megszűnne, és nőne a mozgástér abban az értelemben, hogy ne kényszerüljünk megszorításokra.

A másik ilyen javaslatunk a szociális kártya és az erre épülő szociális bolthálózat. Ennek dióhéjban az a lényege, hogy a segélyezettek a szociális támogatásokat, a családtámogatásokat egy plasztikkártyán kapnák meg, és épülne erre egy szociális bolthálózati rendszer, amelyen keresztül a kedvezményezettek, a segélyezettek meg tudnák vásárolni a számukra szükséges termékeket. Négy legyet is ütnénk egy csapásra ezzel a szociális kártya és szociális bolthálózat rendszerével. Egyrészt a főképpen a cigánytársadalmat sújtó visszaéléseknek, különösképpen az uzsorázásnak tudnánk végre megálljt parancsolni, tehát ahogy azt a múlt héten Sneider Tamás képviselőtársam kifejtette, ezáltal a cigányság életkörülményein tudnánk érdemben javítani, és meg tudnánk állítani az itt jelen lévő visszaéléseket, maffiát. Másodsorban pedig a segélyek felhasználásával kapcsolatban is meg tudnánk szüntetni egy jogos társadalmi felháborodást azáltal, hogy a jövedéki adó alá tartozó termékeket kivonnánk a szociális kártya vásárlási lehetősége alól, és tényleg olyan dolgokra lehetne fordítani, amelyek szükségesek a mindennapi megélhetéshez. A harmadik légy, amit lecsapnánk ezzel a szociális kártyával, a piacteremtés volna, hiszen a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémája, hogy hiába állunk át termelő gazdaságra, amit Orbán Viktor minden héten elmond, ha nincs piac, ahol ezt a megtermelt terméket eladjuk. Ez részben ezt a problémát orvosolhatná. S a negyedik: munkahelyeket tudnánk teremteni mind a hálózat működtetése, mind pedig a beszállítók piacszerzése révén.

A harmadik javaslatunk az uniós források újragondolása. Bizonyára nagyon sok olyan elrémisztő példát tudnánk felsorolni, hogy az Unióból érkező pályázati pénzek mire kerülnek felhasználásra. Ott van a borsodi falu, ahol összeomlik az iskola, számtalan dologra lehetne fordítani a pályázati forrásokat, de ehelyett wifi-elérhetőséget biztosítunk a buszmegállóban. Ezt a pazarló pályázati rendszert valamilyen módon felül kell vizsgálni, és igenis el kell érni, még ha most ez lehetetlennek is hangzik, hogy az Európai Bizottság adjon arra Magyarországnak lehetőséget, hogy a pályázati források egy részét igenis az állam akár az állam által működtetett nagyprojektekbe fordítsa, vagy akár bizonyos társadalmi-gazdasági problémákat orvosoljon belőle, akár a közszféra bérrendezését az egészségügyben, az oktatásban vagy a rendvédelemben, vagy pedig a már említett szociális bolthálózat és szociális kártya felállítását.

A negyedik pedig - tudom, hogy ez a legkomolyabb tabukérdés itt az Országgyűlésben, egyedül a Jobbik feszegeti - az államadósság újratárgyalása. Tudom, hogy önök mindig arra hivatkoznak, hogy ezt még kimondani sem szabad, nem szabad megrémisztenünk a magyar államcsőd veszélyével a nemzetközi közvéleményt, de hát ez a csőd már bizonyos értelemben itt van, "infúzión" élünk most már jó ideje. Úgyhogy én azt szeretném a tisztelt kormány figyelmébe ajánlani, hogy nincs az a magyar gazdasági csoda, amely ebből az adósságspirálból Magyarországot képes volna kihozni. Egy lehetőségünk maradt: újra kell tárgyalni az államadósságot, átütemezni, és néhány évnyi haladékot, moratóriumot kérni.

Annak idején Mária Terézia azt mondta, hogy etetni kell a juhot, hogyha nyírni akarjuk. Ez most is aktuális, de még durvább a helyzet: nem csak etetni kell, hanem lélegzetvételhez kell juttatni a magyar gazdaságot, jelen pillanatban ugyanis ez a probléma. Mi nem kérjük, hogy etessen bennünket bárki, annál büszkébbek vagyunk magyar emberek, meg juhok se vagyunk, de azt igenis követeljük, hogy a magyar gazdaság kapjon időt arra, hogy talpra álljon, és a problémáit megoldja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)