Felszólalás adatai

KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először egy olyan módosító javaslatunkról szeretnék szólni, amelyet a kormány és a kormányoldali képviselők is támogattak a bizottsági ülésen. Van azonban ennek a javaslatunknak egy olyan részlete, amelyet azért szeretnék kiemelten is aláhúzni, ez pedig nem más, mint a 9/c pontban megfogalmazott határozati javaslat, amely szó szerint így szól a mi módosító javaslatunk elfogadása után: 2013 végéig fejeződjön be a haderőállomány arányainak kialakítása, a Magyar Honvédség harcképességének, kiképzettségének, technikai felszereltségének, infrastruktúrájának, illetve az állomány élet- és munkakörülményeinek színvonala közelítse meg a NATO-haderők átlagszínvonalát. A szerződéses állomány átlag szolgálati ideje érje el az öt évet.

Ez az utóbbi mondat az, amely a módosításunk lényeges eleme, és rávilágít arra, amit mi eddig is mindig hangoztattunk és mondtunk, hogy az a fajta szerződéses katonaság, amely jelenleg jó esetben egy-másfél évet tölt bent szerződésesként, igen drága megoldás, és főleg igen távol áll attól az igénytől, amely egyébként a professzionalitás szóban volna összefoglalható.

(11.10)

Mi ma is úgy látjuk, és nem véletlenül ehhez a ponthoz illesztettük ezt a javaslatunkat, hiszen ezt mi 2013 végéig képzeljük, és szeretnénk, ha ez így alakulna, s nem pedig egyfajta erőltetett menetben, mint ahogy jelenleg ezt tapasztaljuk.

A második fontos és nem támogatott javaslatunk a nemzetőrségre vonatkozó javaslatunk. Szó szerint a 7. pont új b) pontjára teszünk javaslatot, amely szövegszerűen így szól: “Létre kell hozni a Magyar Honvédség keretén belül a szerződéses állomány növekedésével párhuzamosan egy új katonai szervezetet a szerződéses állomány által leadott feladatok végzésére, azon önként jelentkezők részére, akik polgári állásuk jogviszonyát megszüntetni nem akarják, de hat hónapot szívesen szolgálnak.ö

Én most az indoklásnak egy olyan módját választom, ami nem szokványos ebben a parlamentben. Szeretnék most a saját településem nemzetőrhagyományairól, múltjáról szólni, talán kicsit úgy is, mint helytörténettel foglalkozó történelemtanár; így szeretném alátámasztani, hogy mi az a nemzetőrség, amire mi oly büszkék vagyunk, és mi az a hagyomány, amelyre mi a településünkön oly büszkék vagyunk, s mit szeretnénk, hogyan szeretnénk, hogy a jövőben is ez a lehetőség megmaradjon és fennálljon. Ezért engedjék meg, hogy a hazai helytörténet oldaláról vizsgáljam meg röviden történetiségében, ha úgy tetszik, kis okulásként történelmi lecke ez most mindazoknak, akik ezt a vitát figyelik.

1848. június 8-án Zentára, majd Óbecsére 600 jankováczi önkéntes nemzetőr ment, hogy az ottani, veszélybe került magyarságot megsegítsék. Kiegyenesített kaszákkal, fokosokkal voltak felfegyverkezve, puskákat csak később kaptak. Egy részük később is Szabadkán maradt, és részt vettek a szerbek ellen vívott délvidéki harcokban. 1849. február 28-án ismét 548 mozgó nemzetőrünk szekerezett át Szabadkára, hogy a sorozott, behívott honvédséget megerősítsék. Nem rajtuk múlott, hogy a szabadságharcot az ellenséges katonai túlerő letörte.

A következő fejezetünk: 1918. november legelején az őszirózsás forradalom nálunk is fosztogatást, rablást, utcai lövöldözéseket hozott. Statárium lévén egy Kiskunhalasról átjött katonai különítmény állította helyre a rendet, számos halott és sebesülés árán. De a rend fenntartását már a helyben felálló nemzetőrség vállalta. Meg is őrizte a szerb megszállásig, december 5-éig. Azon túl a szerb katonaság, majd az úgynevezett vörösőrség tartott rendet, 1919 augusztusáig, a nemzetiek bevonulásáig.

A következő fejezet 1944-45 telén íródik; az orosz megszállás első hónapjaiban piros-fehér-zöld karszalagokkal és görbe botokkal felfegyverzett, utcánként önként szerveződött, 4-6 tagú nemzetőrcsoportok járkáltak esténként, éjszakánként, és jelenlétükkel igyekeztek megakadályozni a részeg orosz katonák erőszakoskodásait, többnyire sikerrel. Némelyik csoportnak cirill betűkkel írt pecsétes “bumácskájaö is volt.

Aztán a következő fejezet 1956. október 29-étől november 7-éig tart. Forradalmunk időszakának második felében a dr. Szobonya Zoltán által vezetett forradalmi bizottság a közbiztonság megerősítése érdekében elrendelte egy 15 fős nemzetőrség felállítását. Vezetői Schmidt András főhadnagy és Hajnóczi Lajos tartalékos százados lettek. Ők osztották be erősítésül a nemzeti szalagot viselő, puskákkal is ellátott nemzetőreinket a kis létszámú katonai járőrökbe. November 4-én pedig, sok más közéjük álló fiatallal és idősebbekkel együtt, ők voltak, akik fegyverrel a kezükben kiálltak a községbe vezető utakhoz, hogy megkíséreljék a forradalmunk ellen támadt oroszokat feltartóztatni, és ha úgy hozza a sors, akár még meg is haljanak értünk. Szerencsére az oroszok pár nap múlva jöttek csak. A rendfenntartást ismét a rendőrök vették át, a nemzetőrség pedig 8 főre lecsökkenve, fegyvereit leadva néhány nap múlva feloszlott. A következő évben azután, “hálábólö, többet internáltak, bebörtönöztek közülük.

De térjünk vissza a mához! Tudjuk, hogy a NATO hosszabb távon védelmet nyújt tagjainak, így nekünk is. De látjuk azt is, hogy Európa biztonságpolitikai határa még igen sokáig országunk déli határaival lesz azonos. És nem feledhetjük azt sem, hogy a második világháború végén, mire a reguláris szerb csapatok odaértek volna, Tito partizánbandái mintegy 40 ezer délvidéki magyar testvérünket mészárolták le. S a történelem néha megismételheti önmagát.

De ha már úgyis a tanulságoknál tartunk: 1918. november 2-án így szólt Linder Béla, frissen felesküdött hadügyminiszterünk: “Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!ö És egy hónap múlva a szerb királyi hadsereg egységei már városunkba, Jánoshalmára is bevonultak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül hadd kérjem önöket és hadd ajánljam figyelmükbe alkotmányunkat, amelyben az áll, hogy az ország védelme szükség esetén minden állampolgár kötelessége. S hogy miért, erről talán a legszebben Arany János a Nemzetőr-dal című versében 1848-ban ír, amikor ezt olvashatjuk: “Nem kerestek engemet kötéllel; / Zászló alá magam csaptam én fel: / Szülőanyám, te szép Magyarország, / Hogyne lennék holtig igaz hozzád!ö

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)