Felszólalás adatai

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ebben az évben is így tavasz táján, mint 1993-tól kezdődően minden évben. az Országgyűlés összeül, hogy módosítsa az 1992. évi LXXXIX. törvényt, amely a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásáról szól, annak rendszerét szabályozza ez az 1992-es törvény. E törvény előírja, hogy minden évben konkrétan az új címzett és céltámogatásokat az Országgyűlés törvénybe kell hogy foglalja, mégpedig a költségvetés alapján azt az összeget kell felosztania az Országgyűlésnek minden évben, amelyet az adott év költségvetése meghatároz az önkormányzatok ilyenkénti támogatására. Ez a rendelkezése a törvénynek összhangban áll az államháztartási törvénnyel, ugyanakkor valóban ilyen kötelezettséget ró a parlamentre, hogy minden évben erről külön tárgyaljon. Ezt csak úgy tudja megtenni a parlament, hogy magát az 1992-es LXXXIX. törvényt, tehát az alaptörvényt módosítja lényegében.

Maga a szétosztás, mint az mindenki által ismert, akképpen történik, hogy az önkormányzatok igényt nyújtanak be. Az alaptörvény, a '92. évi LXXXIX. törvény 1. §-a meghatározza azokat az alapfeladatokat, amelyekre egyáltalán ilyen igényeket lehet benyújtani, majd a Belügyminisztérium gyűjti össze ezeket az igényeket, és a szaktárcák véleményének kikérésével rangsorolja azokat, és végül is így osztja fel azt a pénzt, amit az adott év költségvetése e célra meghatározott. Soha még 1993 óta nem volt olyan év, hogy a benyújtott igényekben szereplő összeg megegyezett volna a költségvetés összegével, vagyis soha még eddig nem fordult elő olyan év, hogy minden igény kielégíthető lett volna. Emiatt minden évben ezt az elosztási rendszert kritikák érik, és jogosan hangzanak el ezek a kritikák.

Tavaly ugyanebben az időben, ugyane törvény módosítása kapcsán azzal fejeztem be a felszólalásomat, hogy igenis az egész önkormányzati finanszírozási rendszer reformra szorul, különös tekintettel arra, hogy egyrészt a helyi adókból, helyi forrásokból táplálkozna az önkormányzat, másrészt pedig állami hozzájárulásból. Mivel a helyi adók kivetése nehézségekbe ütközik, éppen az ország lakosságának teherbíró képessége miatt, tehát onnan nem növelhető a bevétel, ugyanakkor a feladatok állandóan növekednek, de ezzel nincs arányban az állami hozzájárulás összege, éppen ezért az önkormányzatok rákényszerülnek arra, hogy feléljék vagyonukat, amely még nem történt meg teljességgel, de a folyamat elkezdődött.

Tehát maga a rendszer rossz, a rendszer nem jó, reformra szorul, és minden évben el kell mondanunk, sőt minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy ennek hangot adjunk, mert a pénzt igazán nem az önkormányzatoknak adjuk, tulajdonképpen ők kapják közvetlenül, de közvetve maga az állampolgár kapja, vagyis mi magunk kapjuk az életfeltételeink jobbítására. Ezt nem szabad elfelejteni akkor, amikor az önkormányzatok finanszírozásáról beszélünk.

Hangzottak el ennél persze sokkal élesebb kritikák is. Engedjék meg, hogy ezt idézzem: "Ez az előterjesztés a demokratikus szabályozottság látszatával tetszeleg, de ugyanakkor ellenőrizhetetlen és diszkriminatív, saját kénye és kedve szerint osztogat más, sokkal kevésbé fontos célok finanszírozásához képest nevetséges látszatösszegeket, azt tudni, hogy ki mit kap, de nem tudni, miért pont ez, és miért nem más, vagy a másik miért nem. Ebből az antidemokratikus látszattörvényből is világosan kitűnik, hogy a kormány valódi célja egyidejűleg pórázon tartani, végül is elsorvasztani az önkormányzatokat." Ennek az észrevételnek a kelte 1996. április 29., és az akkori, tehát 1996-os címzett támogatások elosztását célzó T/2303. számú előterjesztésre vonatkozott.

Már elhangzott az, hogy valóban ebben az időben, tehát a '94. évet követő időszakban kezdődött el az a folyamat, amikor is egyre több és több feladata lett az önkormányzatoknak, viszont ezzel a sok feladattal szemben nem volt meg a megfelelő anyagi ellentételezés. Ugyanebben az évben egyébként, 1996-ban 335 ki nem elégített igény volt, vagyis 335 önkormányzat igénye volt elutasítva. Ha már a számoknál tartunk, most 2000-re a költségvetés 52,3 milliárdot összeget határozott meg címzett és céltámogatásokra, a tavalyi 48 milliárddal szemben. Ez persze azt jelenti, hogy a folyamatban lévő beruházások fedezetére szolgál ennek az összegnek a nagy része, 2 milliárd, illetőleg 2 milliárd 350 millió forintot kapnak az önkormányzatok az új beruházások megkezdésére. A 2 milliárd a költségvetés szerinti erre jutó rész, 350 millió pedig maradvány, és ezen 49 igénylő osztozik, osztozna, mert 49 igény futott be összesen 4 milliárd forinttal, és 38-an kapnak támogatást.

Tehát 11 igény lett végül is elutasítva. Ötről azért ne is beszéljünk, hiszen öt igény azért lett elutasítva, mert meg sem feleltek a követelményeknek, amelyeket - mint mondtam - egyrészt maga a törvény ír elő az 1. §-ában, másrészt pedig a minisztérium határoz meg egy rangsorolást. Ez a rangsorolás általános és különös szempontokat is figyelembe vesz. Az általános szempontok: a költségtakarékosság, a hatékonyság és a saját erő hozzátétele, míg a különös cél - mint az itt már többször elhangzott és az általános indoklásban is olvasható - a belvízkárokat elhárító munkák finanszírozására vonatkozik.

Annak a hatnak a nagy része, amely a 11 ki nem elégített igényből marad, valóban a főváros, ha összegszerűségét nézzük. A főváros igénye önmagában véve is 1,1 milliárd, tehát több mint az 50 százaléka az egész rendelkezésre álló 2 milliárdos összegnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne elfogadni a fővárosnak ilyenkénti igényét, ha erre megfelelő fedezet lenne, ám az a tisztelt Országgyűlés előtt és minden kívülálló előtt is világos kell hogy legyen, hogy ha az egész önkormányzati rendszernek az új beruházásokra mindössze 2 milliárd 350 millió forint áll rendelkezésére, akkor abból annak több mint az 50 százalékát nem kaphatja meg egyetlen beruházás.

(17.20)

Így 38 induló beruházásra fordítható ez az összeg. Az általános indokolás tételesen felsorolja ezeket, felsorolja azt is, hogy vízgazdálkodásra, egészségügyi ellátásra, szociális ellátásra, közoktatásra, kultúrára fordítható ez az összeg, a részletes indokolás pedig nagyon szépen kifejti, hogy ez hogyan oszlik meg a különböző beruházások közt. Erről a felosztásról szól tulajdonképpen a törvénymódosítás első része. A második része szól olyan beruházásokról, amelyek már elkezdődtek, már folyamatban vannak, de az idők folyamán olyan változások következtek be - így törvényi változások is, amelyek miatt ezeknek a beruházásoknak a műszaki tartalmát meg kellett változtatni, és ez másként nem képzelhető el, csak törvénymódosítással.

A harmadik része egyetlen beruházás, Vilonya község iskolaberuházása, ami viszont azért következett be - már 1993-ban elkezdődött a beruházás -, mert akkor olyan nagy iskolát terveztek és kezdtek építeni, amely ma már szükségtelen ama sajnálatos ok miatt, hogy nincs annyi gyerek, akik betölthetnék ezt az iskolát; viszont nincs óvoda a községben, a szomszéd községbe viszik át a gyerekeket óvodába. Így tulajdonképpen meg kell változtatni a beruházás címét, és ez is csak a törvényben lehetséges.

Összegezve: én változatlanul azt hozom fel, hogy bár maga a céltámogatási rendszer nem jó, nem tökéletes, de azért azt is figyelembe kell venni, hogy a ma már tízéves önkormányzati fennállás alatt az önkormányzatok mégis hatalmas fejlődésen mentek át - számot is hallottunk róla, háromnegyed milliárdnyi összeget fordítottak beruházásra, amelynek körülbelül 50 százaléka állami támogatásból történt. Minden kritika ellenére az önkormányzatok igenis gazdagodnak, és ezáltal az állampolgárok és így a mi életkörülményeink is javulnak.

Mindezt figyelembe véve az általános vitára nemcsak alkalmasnak tekintem az előterjesztést, hanem elfogadásra javasolni is fogom. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiból.)