Felszólalás adatai

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! 1860. április 7-én, 140 évvel ezelőtt elhunyt a legnagyobb magyar. Mielőtt méltatom életművét, engedjék meg, hogy az egyik legnagyobb Széchenyi-kutatóról, barátomról, Környei Attiláról szóljak, aki a közelmúltban hunyt el. Ő nemcsak ismerte Széchenyi életét, hanem szerénységével, alkotó munkásságával igyekezett követni a legnagyobb magyar életútját.

(21.50)

Az elmúlt hat évben Széchenyi István születésnapján az Országgyűlés delegációjával együtt Bécsben, a Herrengasse 5-ben Környei Attila is minden alkalommal koszorúzással tisztelgett a legnagyobb magyar szülőházánál.

Írásaimban, előadásaimban, országgyűlési felszólalásaimban már sokszor megemlékeztem Széchenyi István gondolatairól, szép tetteiről, azonban nem beszéltem még arról, hogy a legnagyobb magyar életének legfontosabb iránytűje a tiszta erkölcs volt. Úgy gondolom, hogy időszerű Széchenyi erkölcsi hitvallásáról szólni, mert a jelenben az etika térvesztésével sokszor az agresszió kerekedik felül a magyar társadalomban. Jó néhányszor megtapasztaljuk, hogy a szorgalommal dolgozók számára nincs kellő anyagi gyarapodási lehetőség. Széchenyi a Hitel című művében hangsúlyozza, hogy "mindenki, aki tisztében becsületesen, s derekasan jár el, nyerje fáradozási díját." A legnagyobb magyar kifejti, hogy a haza valódi erejét az biztosítja, ha az emberekben "a polgári erény tiszta vére, a tiszta erkölcs buzog". Csak az az erkölcsös hazafi, aki használni akar nemzetének. Széchenyi hangsúlyozza, hogy "fényleni soknak legfőbb célja, nem használni". Vajon a legnagyobb magyar ezen fontos megállapítása nem vonatkozik-e a magyar társadalomra is?

Megszívlelendő az is, amit Széchenyi Néhány szó a lóverseny körül című írásában megfogalmazott: "A jövendőnek urai a férfiú nevet csak akkor érdemlik meg, ha erkölcsileg is tudnak lábaikon állni, s azokrul sem hatalom fénye, sem népkegynek csábja el nem ejtheti őket." Valóban, nekünk is a nemzet felemelkedését és nem a hatalom fényét kell szem előtt tartanunk.

Széchenyi István az Önismeret című írásában azt is megfogalmazza, hogy nemcsak a fejedelmeknek, hanem "kivétel nélkül minden embernek hivatása a lakosok testi és lelki szebbítése". 1843-ban hírlapi cikkben a legnagyobb magyar kifejti, hogy "az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársának, hazájának, s ezáltal az egész emberiségnek". Széchenyi minden írásában, így Naplójában is sokszor aláhúzza, hogy az erkölcsös magatartás mindenkitől megköveteli a közjóért való munkálkodást. 1858. október 14-én Károlyi Györgyhöz írt levelében így fogalmaz a legnagyobb magyar: "Van-e más boldogság e földön, mint szolgálni a hont, munkálni hazánk fiaiért, és ezáltal előmozdítani az emberiség végcélját."

Széchenyi a Világ című könyvében így nyilatkozik az erkölcsről: "Archimedes egy talpalatnyi helyet kért, hol a földkerekségén kívül megállhasson, s e nagy masszát sarkábul azonnal kifordítja: ... s nekem az Erkölcstudományt engedd csak barátom bevinnem a nép szívébe: örök álláspontom fellelném, s minden más tudományt kiforgatok sarkábul."

Mi is, a nemzet képviselői gondolatainkkal, viselkedésünkkel, cselekedeteinkkel legyünk azon, hogy az erkölcsöt bevigyük a nép szívébe is. Ha ez sikerül, munkánk nem volt hiábavaló. (Dr. Kökény Mihály, dr. Horváth János és a jegyzők tapsolnak.)