Felszólalás adatai

MOLNÁR BÉLA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Mit is tesz ez a törvényjavaslat, ami előttünk van? Ahogy Czomba Sándor képviselő úr is mondta az előbb, gyakorlatilag 97 milliárd forintot csoportosít át egyik helyről a másikra, némi bűvészmutatvány keretében.

Sok-e vagy kevés ez a 97 milliárd? Ez a következő kérdés, ami felmerül. Ha körülnézünk, látjuk azt, hogy a nemzeti GDP-nek sokkal kisebb arányát fordítják hozzánk hasonló országok szociális juttatásra. Csehország 3,8 százalékot, Szlovákia 4,5 százalékot, mi közel 10 százalékot. Ebből az olvasatból azt lehet mondani, hogy nem is olyan kevés ez a pénz.

Noha nem is olyan kevés ez a pénz, és nagyon sok pénzügyi szakember azt mondja, hogy a versenyképességünk éppen ezért megkérdőjelezhető, mert túl sokat fordítunk szociális kiadásra, mégis mit látunk: óriási probléma van a szociális területen. Ez egyértelműen jelzi, hogy ez a 97,5 milliárd forint kifejezetten rosszul van elosztva, nem oda kerül, ahova kell, nem hat úgy, ahogy az elvárható lenne az államháztartásban. Reméltük, hogy egy ilyen törvényjavaslat ezen fog segíteni, és ezt a helyzetet fogja megoldani, de ahogy látjuk, nem fog különösebben segíteni sem az ország versenyképességén, sem az emberek egyedi problémáit nem fogja megoldani.

Mi vezetett ide, hogy ezt a törvényt így meg kellett írni, meg kellett próbálni megírni, és meg kell próbálni a helyzeten javítani? Alapvetően 2005 novemberében kezdődött a baj, amikor is minden idők legigazságtalanabb, legsúlyosabb változtatása történt a szociális törvényekben. A szociális segély összegének felső határa gyakorlatilag úgy lett megállapítva a kormány által, hogy akár a csillagos ég is lehetett. A segély összegének meghatározásánál bevezették a fogyasztási egység intézményét, ami azt jelentette, hogy a családi jövedelemhatár és a ténylegesen megszerzett jövedelmek közötti különbség olyan rendszeres szociális segélyezési összeget biztosított egyes családkategóriákban, amelyek közelebb álltak a csillagos éghez, mint a minimálbérhez. Ennek aztán a társadalmi romboló hatásait láttuk és láthatjuk ma is.

Ma a segélyezés nem ösztönöz munkára, termeli a munkanélküliséget. Az interneten számtalan olyan számadat kering, amely szerint kifejezetten rosszul jár az, aki dolgozik, és aki megkeresi a kiskapukat, az kifejezetten jól jár. Ez tarthatatlan helyzet.

A települési önkormányzatoknál a segélyezéssel kapcsolatos problémák oly mértékben sűrűsödtek, hogy azok már átlépték a tűréshatárt. Nem tudnak annyi pénzt kérni, kijárni a szociális szükségleteikhez, amennyit ne szívna le az így felállított rendszer. Nem tud a minisztérium, nem tudnak a szociális alapok annyi pénzt biztosítani, hogy elég legyen.

Ez a segélyezés igazságtalan, társadalmi feszültségeket generál, önkormányzatokat ellehetetlenít, és erkölcsileg zülleszti a nehéz helyzetben levőket is, hiszen rászoktatjuk őket arra, hogy segélyből éljenek.

Megoldást próbál találni ez a törvényjavaslat: 100 ezer munkanélkülit visszavezetni a munkaerőpiacra a közfoglalkoztatás keretében.

(19.30)

A baj az, hogy ez feltehetően nem fog sikerülni. Egy virtuális munkaerőpiacra visszük be az embereket, ahol az önkormányzatnak ismét feladatot adunk, ismét olyan feladatot adunk, amire megint nincs felkészülve megfelelő források és eszközök nélkül. Ezt nem részletezem, Czomba Sándor képviselőtársam előttem tényleg elmondta. De láttunk már máskor is ilyen próbálkozásokat gazdag önkormányzatoktól, akik megpróbálták ennek az elvnek a mentén megoldani a közfoglalkoztatást, és gazdag önkormányzatok nem tudták megcsinálni. Ha most ezt törvénybe tesszük, a szegény önkormányzatokat kifejezetten el fogjuk lehetetleníteni.

Függetlenül attól, hogy hány embert fog tudni egy önkormányzat foglalkoztatni, ötvenet, százat, kétszázat, és az igénynek ez hány százaléka lesz, azzal, hogy napi hat órában hat hónapig foglalkoztatunk valakit, nem vezettük vissza a munkaerőpiacra. Hat hónapig látszólag megoldottuk ezen a virtuális munkaerőpiacon, és utána vége. Utána mi fog történni? Ki fogja a közfoglalkoztatás keretében ezt a munkát szervezni, és ki fogja biztosítani, hogy a hat hónap után legyen további munkahelye? Nincs kimenetele ennek a rendszernek, olyan kimenetele, amely biztosítana egy létbiztonságot annak, aki ebbe belekezd, hogy ezután ne segélyből, hanem munkából éljen.

Itt csak arra szeretnék utalni, hogy a miniszterelnök és a pénzügyminiszter a legutóbbi napokban erősen hangsúlyozta, hogy az aktív munkaerőpiacon százezres nagyságrendű lesz az elbocsátandó munkaerők száma. És velük mi lesz? Álláskeresési támogatást kapnak? És a volt segélyesek, akik hat hónapig a virtuális munkát végezték, ők fogják enyhíteni a munkanélküliségi statisztikát? Nem látjuk azt, hogy ez kivezetne a jelenlegi bajból, és a 200 ezres segélyezési körrel is jelentős problémák vannak, hiszen ha leírjuk, hogy 55 évesnél idősebbekre szól ez a 200 ezres keret, 45-50 évesen ma már nagyon nehéz munkát találni a munkaerőpiacon, még akkor is, ha megfelelő végzettsége van valakinek. Ez az 55 év így meghatározva egy olyan szám, amely nem életszerű, nem azoknak segít, akik tényleg problémás helyzetben vannak.

Hogy három vagy több gyermeke van? És aki két gyerekét neveli egyedül? És aki egy gyerekét neveli egyedül? Lehet, hogy ugyanolyan nehéz helyzetben van. Ez nem mutat szociális érzékenységet, nem mutat előre. Ma ebben az országban 270 ezer olyan gyerek él ma, aki még sohasem látta a szüleit dolgozni - 270 ezer ilyen gyerek! Mit tudunk felmutatni azoknak a gyerekeknek? Hogy fogjuk tudni megoldani azt, hogy a szüleiktől megtanulják, hogy dolgozni kell? Ez a törvény ezt nem fogja megváltoztatni, ezen nem fog tudni segíteni.

Ezért azt gondoljuk, hogy a KDNP-nek egészen más elképzelése van erről a dologról. Segélyezés helyett munkát kell biztosítani. A pénz, a segély csak ellentételezéssel fizethető ki. Csak azért, mert valaki bizonyos helyzetben van, nem szabad odaadni. Az ellentételezés elvárás nélküli kifizetés, segély nem ösztönöz a munkára, erkölcsileg rombolja a társadalmat is, és a munkanélküli személyiségét is leépíti, hiszen értéktelennek érzi magát, hisz nincs szükség semmilyen ellentételezésre azért, hogy pénzt kapjon.

A családi támogatások rendszerét kellene újragondolni. Az iskolalátogatáshoz kötött családi pótlékra utalnék vissza, amely a polgári kormány idején be lett vezetve. Akkoriban hiába gúnyolódtak önök rajta, ez egy olyan ellentételezést adott, amely legalább az utcáról bevitte a gyereket az iskolába. Ez nagyon sokat számított akkor, és nagyon sokat számítana most is. De nézhetünk másfelé is, például az ápolási díj átalakítása is e törvény keretében vagy ebben a törvényben kellett volna hogy szerepeljen.

A munkavégzésre irányuló jogviszony lehetne az, ha valaki a közeli hozzátartozóját, a szülejét ápolja, és ez beszámíthatna később a nyugdíjába is. Ilyen és hasonló dolgokkal meg lehetne oldani azt, ami nagyon sok problémát okoz ma a társadalomban, és egyszerűen csak túlmegy rajta a jelenlegi szociális helyzetünk.

A közmunka rendszerének a köz felelősségének kell lennie, nem csak leosztott feladatnak az ezer bajjal küzdő önkormányzatoknak; csak akkor jó, ha hosszú távú megélhetést biztosító munkavégzésre irányul. Garanciális elemekkel lehetne csak pénzt adni a segélyre szorulóknak. Az emberi méltóságát biztosítja, ha a segélyezett is érezheti, teljesítette az elvárást, ami a pénzhez jutását biztosítja. Álláspontunk szerint a segélyezés gyakorlatában egzakt feltételekhez kellene kötni a segélybeli pénz kifizetését. Például azokban a családokban, ahol a pénz mint ebül szerzett jószág a félkarú automatákban vész el, a segélyt igenis természetbeli juttatásként kellene biztosítani. Ennek lehetőségét most ez a törvényjavaslat fel sem vezeti.

A törvényjavaslat ebben a formájában nem a társadalom alapvető igényét és igazságérzetét szolgálja, hiszen semmilyen garanciális elemet nem tartalmaz a közeljövőben munkanélkülivé váló számára. Nem tartalmaz megelőző lépéseket, tehát a tartós munkanélküliség csökkentése helyett a további állástalanságot és kilátástalanságot növeli. Nem ad választ arra sem, hogy az aktív munkaerőpiacon ezekből a milliárdokból lehetne-e munkahelyeket teremteni.

Gúr Nándor képviselőtársam mondta: olyan helyzetet kell teremteni, hogy az egyén érdeke legyen, a munkaerőpiacon megjelenjen, hogy munkát vállaljon. Igaza van: teljes mértékben egyetértünk vele, ám ez a törvény erre alkalmatlan. A szép elvekből, amelyekben egyetértünk, sajnos a törvény nem valósítja meg a szükséges minimumot sem. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt véleménye: a törvényjavaslat a jelenlegi formájában nem alkalmas a szociális ellátórendszer érdemi javítására.

A javaslat célkitűzése egybevág a "segély helyett munkát" felfogásunkkal, de ebből ebben a formában semmit sem valósít meg. Nélkülözhetetlen tehát, hogy átfogó módosító javaslatokkal támogassuk ezt a törvényt, javítsuk ezt a törvényt, mert egyébként a zárószavazásnál nehezen lesz támogatható ez a kormány által beterjesztett forma.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)