Felszólalás adatai

DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Hadd kezdjem azzal, hogy elképesztően torz az a szemlélet, amit a Fidesz és a Kereszténydemokrata Szövetség felszólalóitól hallottunk, torz is és hamis is. Biztos voltam benne, és ezzel valamennyien így voltunk, hogy ennek az úgynevezett - fogadjuk el most már - salátatörvénynek a tárgyalásakor természetesen az előzmények szóba kerülnek, és természetesen a politikai felhangok sem mellőzhetőek. Nem gondoltam komolyan, hogy azt a gyakorlatilag az országban egyedüliként megindult reformot, ami az egészségügy területén történt a korábbi kormányzás ideje alatt, mintegy rehabilitálni kell. De tekintve, hogy itt sok szó illette ezt a reformfolyamatot, amely jórészt maradandót és helyeset alkotott, azért egy kicsit hadd vegyem számba azokat a fő kérdéseket, és szerencsére segítségemre sietett az az egészségügyi világszervezeti kimutatás, ami igen jelentős javulást mutatott a magyar egészségügy megítélésében és helyzetében az elmúlt évre.

Az nem kétséges - és ezeket a drámai szavakat, amiket Soltész Miklós említett, én a korábbi múltra igazolom vissza -, hogy a betegek megalázottan, jogok nélkül vették igénybe az egészségügyi szolgáltatást korábban. Ez a törvényalkotás, mármint a korábbi törvényalkotás megteremtette a betegjogok érvényesítését, a kötelező elismerését azzal, hogy kialakult a felügyeleti rendszer, ahol a betegek alapos panaszait kivizsgálták, hatékonyan és folyamatosan helyre teszik azokat az anomáliákat, amelyekkel sajnos a kórházainkban nap mint nap találkozni lehet.

Tekintettel arra, és én nem kívánok túl gonosz lenni, de egyszer ennek a Háznak a falai között már megemlítettem, hogy a Fidesz részéről mintha egy orvos-gyógyszerész lobbi hadakozna az egészségügyi törvények vitája kapcsán. Hadd mondjam azt, hogy ennek az egész vitának, az egész reformfolyamatnak és törvényalkotásnak a központi szereplője nem az orvos, nem a gyógyszerész, hanem a beteg.

Tehát amiről én most beszélek, hogy mi az, ami fejlődés, ami elkerülhetetlen fejlődés volt, tehát a betegjogok érvényesítésén túl egy nagyon érdekes kérdés: a várólisták ügye. Soltész Miklós képviselő úr itt ékes szavakkal elemezte és idézte különböző honlapokról, hogy hol mennyit kell várni egy orvosi beavatkozásra. Hadd mondjam meg, képviselőtársam, az, hogy ön ezeket idézheti, ennek a törvényalkotásnak köszönhető. Ez tette nyilvánossá a várólistákat mindenki számára, ez teszi lehetővé azt, hogy mindenki megkérdezze, hogy miért vannak előttem, miért ilyen sokára kerülök sorra, mi ennek a magyarázata. Korábban ilyen nem volt, képviselő úr, főorvosi kegyeken múlott az, hogy ki mikor kerül sorra bizonyos egészségügyi ellátásoknál. Tehát az, amit ön kérdésként föltesz, az a válasz arra, hogy miért kellett e tekintetben is átláthatóbbá tenni, ha tetszik, modernebbé tenni azt az egészségügyi rendszert, amihez bőven-bőven ideje volt már hozzányúlni.

Itt elítélő szavakkal ostromolják többek közt azt a gyógyszer-gazdaságossági törvényt, amiben legalább a politikán túl, úgy tűnik, szakmai egyetértés volt eddig a hasznosságát illetően. Azt azért nem lehet elvitatni, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény eredményeként első alkalommal nem veszteséget termelt a gyógyszerkassza, hanem azt megfelelő szinten lehetett tartani, és azt aztán végképp nem lehet állítani, hogy e törvénynek köszönhetően a betegek bármiféle gyógyszerellátási zavart érzékeltek volna.

Végül a szerkezet kialakításáról, legalábbis e tekintetben, amit többek közt köszönhetünk e reformfolyamat elindításának. Persze, rosszindulattal vagy a tények nem ismeretével, vagy félretételével lehet azt mondani, hogy hibátlanul működött az egészségügyi szerkezet. Lehet azt mondani, hogy a kórházak nagyszerű ellátást nyújtottak, költséghatékonyan dolgoztak. Lehet azt mondani, hogy nem krónikus betegeket fektettek aktív ágyakon, és sorolhatnám. De hát a valóság egész más képet mutatott. A valóság azt mutatta, hogy az egészségügy folyamatos költségvetési hiányokkal küzdött, ugyanakkor az egészségügyön belül egy hihetetlen pazarlás is jól nyomon követhető volt.

Tehát akkor, amikor a törvénykezési folyamat azt mondta, hogy ezen változatni kell, a struktúrákhoz hozzá kell nyúlni, a különböző kórházakat ahhoz kell igazítani, hogy milyen ellátásra képesek, a párhuzamosságokat meg kell szüntetni, és hogy ennek a legalkalmasabb eszköze - zárójel: Molnár Lajos ténykedése előtt már ezt föltalálták - a volumenkorlátozás, a kapacitáskorlátozás. Hogy ez megfelelően kerül-e kialakításra, ezen persze lehet vitatkozni, de azon az elváráson, hogy más megoldás, más módszer nincs, szakmai alapon nagyon nehéz; politikai alapon lehet.

Tehát e körben csak azt kérem, hogy a betegeket nem szabad megtéveszteni, talán nem is lehet, de nekünk az a feladatunk, hogy a betegeknek világossá tegyük, hogy azok az intézkedések, amelyek itt történtek, sok tekintetben sértik egészségügyi dolgozók, orvosok és gyógyszerészek érdekeit, de nem igaz az, hogy a betegek érdekét sértenék, azokat inkább szolgálni igyekeznek.

Még egy rövid megjegyzés, mert az orvosi igények, érdekek mellett hangsúlyosan jelenik meg a gyógyszerészek igénye is. Egyszer volt szerencsém elmondani már itt a Házban, talán költségvetési törvény vitája kapcsán, hogy a magam részéről a legerősebben támogatott szakmai rétegnek a gyógyszerészeket tartom ma Magyarországon. Tehát ahogy a gyógyszerészek tulajdont szereztek, amilyen jogszabályi lehetőségek számukra biztosítottak, egyetlenegy szakma - talán a közjegyző kivételével - nem dicsekedhet ilyen szintű támogatottsággal.

Azóta a Gyógyszerészi Kamarának a törekvése, lehet, hogy némi túlzással, semmi másra nem irányul ebben az általunk tárgyalt körben, mint hogy a saját piaci pozícióikat megvédjék. Tehát akkor, ha itt más szereplők megjelenhetnek, ha a patikaláncnak nevezett fogalom szerint több patika bekapcsolódik a lakosság gyógyszerrel való ellátásába, az a legélesebb támadásokat váltja ki. Azt gondolom, hogy döntsék el egymás közt a piacon, hogy ki tud boldogulni, ki nem tud boldogulni, és a lakosságnak tegyék lehetővé, hogy a legkönnyebben és a leggyorsabban gyógyszerhez jusson. Ez ugyanaz a történet, mint az, hogy miért lehet a benzinkútnál fájdalomcsillapító gyógyszert kapni. Azért, mert ez a lakosságnak így kényelmesebb. Őrült harcot folytatott a Gyógyszerészi Kamara ezzel szemben is.

Amit arról mondtam, hogy orvos-gyógyszerész lobbi, önök orvosok, én nem vagyok az, de időnként olvasgatom az orvoskamara lapját. Önök biztos, hogy tudják, az orvoskamara lapja folyamatosan gyakorlatilag egyetlen irányból, politikai indíttatásból semmi mást tulajdonképpen nem tartalmaz, mint a kamara vezetőjének a saját politikai meggyőződését deklarálják. Ez nem baj, ezt szabad, csak azért azt gondolom, hogy itt amiről ma beszélünk, sokkal fontosabb kérdés, hogy a betegek szempontjából vizsgáljuk, mint, még egyszer mondom, az egészségügyi dolgozók, orvosok és gyógyszerészek szempontjából.

Magával a most előttünk lévő törvénnyel kapcsolatban a törvény salátajellegét én sem tartom nagyon szerencsés megoldásnak. Nem tartom egyrészt azért, mert nem zárom ki, hogy az Alkotmánybíróság is fönnakadhat a törvénynek önmagában a salátajellegén. Nem tartom igazán taktikus megoldásnak azért, amire itt ellenzéki képviselőtársaim is utaltak, hogy a törvényeknek vannak olyan elemei, amelyek elfogadhatók, de ezen elfogadható részek igen gombbal való támogatását is kizárja a más törvényi szabályozásokkal való összefüggése.

Azt gondolom, hogy ez nem elégséges magyarázat, amit miniszter úr mondott, hogy ezek a törvények egymással összefüggenek, ez tény, de számtalan olyan jogalkotási feladatunk van, ahol összefüggő dolgokat szabályozunk. Sok-sok okból, azt hiszem, hogy szerencsésebb lett volna külön törvényeket a parlament elé hozni, mint az egységesen kezelt salátatörvényt.

(9.50)

Ami a két igazán fontos kérdést illeti - a fontos kijelentés önkényes, de nagyjából egyetértést hallottam ki a felszólalók részéről -, az egyrészt az ellátással, az egyszerűség kedvéért a kórháztörvénnyel kapcsolatos szabályozás. Itt szeretném elmondani, hogy kár visszatérni a régi vitánkra. Végül is az az elképzelés diadalmaskodott a szabad demokrata elképzelés felett, hogy nem több biztosító lesz, hanem ezt mintegy kiváltja egy regionális szervezet, amely különböző ismérvek alapján a szolgáltatókkal megállapodásra jut. A probléma a mostani szabályozással, a regionális szervezettel kapcsolatban a következő: erős kétségem van, alkotmányos-e a megoldás, hogy a regionális tanácsokat, a RET-eket kormányrendelettel létre lehet-e hozni, nyilvánvalóan elsősorban azért, hogy ennek a vitája a parlamentben megúszható legyen. Nagyon kétségesnek tartom.

Az egy másik ügy - és itt az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményére térnék ki -, és nem elvárható, pontosabban nem kritizálható, hogy a RET-ek nem rendelkeznek megfelelő jogkörökkel. Az Alkotmánybíróság éppen azt mondta ki, hogy ők nem rendelkezhetnek ilyennel, ők csak feladatokat kaphatnak, s azok a feladatok elég számosak és jól körülírhatók, amelyek ebben a törvényjavaslatban szerepelnek. Ugyanakkor egyelőre egy határozott kettősség van, legalábbis a szervezeti rendszerben. Az Alkotmánybíróság iránymutatása szerint nem önkormányzati közigazgatási feladat az, amivel a RET tanácsadási, információszerzési, koordinációs feladatkörrel rendelkezik, ugyanakkor a megyei közigazgatási szervezetek léteznek - személyzettel léteznek -, amelyek ezt a feladatot látják el, és e feladatok alól őket még senki nem mentesítette. Azt gondolom, hogy itt egyrészt jogszabály-szerkesztési hiány van, mert jogszabályi szinten, megfelelően magas szinten mentesíteni kell a megyei közigazgatást e feladatok alól, és ami még fontosabb - merthogy költségvetési kérdés -, hogy ennek az egész szerkezeti, személyi, költségviselési kérdését is rendezni kell, ami nyilvánvalónak tűnik, de ennek a törvénynek a tárgyalása kapcsán ez ma még természetesen nem látható.

A törvény feltétlen előnye az, hogy a súlyponti kórház definícióját megpróbálja megadni, feltétlenül erény az, hogy az Alkotmánybíróság döntését követően beállt a lehetőség az évenként történő felülvizsgálatra, és hogy ebben a felülvizsgálatban kik milyen szereplők, az az általam említett problémákon kívül helyes megfogalmazás és törekvés a történet rendezésére, azzal együtt, hogy tudomásul kell vennünk - és ez így is fog maradni -, hogy a szakmai szempontok és igények mellett egész biztos, hogy a presztízsszempontok továbbra is uralkodni fognak: hol legyen a súlyponti kórház, valamint hogy ki milyen költségekkel és szerkezettel láthatja el a feladatát.

A gyógyszer-gazdaságossági törvénnyel kapcsolatban egyelőre fenntartásaink vannak - de ez valóban a részletes vitára tartozó kérdés -, úgy az árképzéssel kapcsolatban, mint a korábbi jogszabállyal szemben, a 40-75 százalékra emelt limittel összefüggésben a támogatotti körben, de ezt meg fogjuk kísérelni módosító javaslatokkal rendezni.

Egyetértünk azzal, hogy alkalom volt a törvény megalkotásakor arra, hogy továbblépjen a tárca. Alkalom lett volna arra, hogy pontosabbá, precízebbé tegye a fennálló jogszabályi környezetet. Elég tapasztalat áll rendelkezésre ahhoz, hogy más kérdésekben is rendezésre törekedjen. További vitakérdéseket ki lehetett volna tenni a parlament asztalára. Tiszteletre méltó bizonyos fokig az a bátorság, amellyel mindenféle nyomás ellenére a tárca, a kormány nem lépett el az eredeti irányvonaltól, legalábbis eddig, ugyanakkor azt gondolom, hogy egy fontos lehetőség kimaradt a továbblépésnél.

Egyelőre azt tudom nyilatkozni a szabad demokrata frakció nevében, hogy a problémáink számosak, és jelen időben a törvény támogatását a liberális frakció nevében megígérni nem tudom. (Taps az ellenzéki oldalon.)