Készült: 2020.04.09.14:38:40 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2002-2006

Bizottság: Külügyi bizottság
Külügyi bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 T/19209 A Magyar Köztársaság és a Jemeni Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Szánában, 2004. január 18-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
2 T/19208 A vámeljárások egyszerűsítéséről és összehangolásáról szóló, Kiotóban, 1973. május 18-án kelt nemzetközi egyezmény Brüsszelben, 1999. június 26-án létrehozott Módosító Jegyzőkönyvének kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
3 T/19166 Egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a csalás és bármely más, a pénzügyi érdekeiket sértő jogellenes tevékenység elleni küzdelemről szóló Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
4 H/19163 Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges stabilizációs és humanitárius műveletekben résztvevő külföldi fegyveres erők Magyar Köztársaság területén történő áthaladásáról szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
5 T/19138 A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában, 1980. június 19-én aláírásra megnyitott egyezmény és jegyzőkönyvei, valamint az azokat módosító egyezmények, továbbá a Ciprusi Köztársaságnak, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Szlovák Köztársaságnak és a Szlovén Köztársaságnak az említett egyezményhez és jegyzőkönyveihez történő csatlakozásáról szóló, Brüsszelben, 2005. április 14-én aláírt egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
6 T/19137 A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló, Párizsban, 2003. év október hó 17. napján aláírt UNESCO Egyezmény kihirdetéséről kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) bizottsági tárgyalás befejezve  
7 T/19136 A kapcsolt vállalkozások nyereségkiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás megszüntetéséről sz óló, 1990. július 23-án Brüsszelben aláírt Egyezmény, az Osztrák Köztársaságnak, a Finn Köztársaságnak és a Svéd Királyságnak a társult vállalkozások nyereségkiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás megszüntetéséről szóló egyezményhez való csatlakozásról szóló Egyezmény és az ehhez kapcsolódó Aláírási Jegyzőkönyv, a kapcsolt vállalkozások nyereségkiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás megszüntetéséről szóló 1990. július 23-i egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak a kapcsolt vállalkozások nyereségkiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás megszüntetéséről szóló Egyezményhez való csatlakozásáról szóló Egyezmény és az ehhez kapcsolódó Aláírási Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
8 J/19092 Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges stabilizációs és humanitárius műveletekben résztvevő külföldi fegyveres erők Magyar Köztársaság területén történő áthaladásáról kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
9 T/19090 A kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelméről szóló 1954. évi Hágai Egyezmény Második Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről és a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
10 T/19089 Az Európai Unióról szóló Szerződés K.3. cikke és az Europol Egyezmény 41. cikkének (3) bekezdése alapján az Europolnak, szervei tagjainak, igazgatóhelyetteseinek és az Europol alkalmazottainak kiváltságairól és mentességeiről szóló, 1997. június 19-én kelt Jegyzőkönyv, és az Európai Rendőrségi Hivatal létrehozásáról szóló Egyezmény (Europol Egyezmény), és az Europolnak, szervei tagjainak, igazgatóhelyetteseinek és alkalmazottainak kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyv módosításáról készült, 2002. november 28-án kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 T/19088 Az Európai Unióról szóló Szerződés K.3. cikkén alapuló, az Európai Rendőrségi Hivatal létrehozásáról szóló, 1995. július 26-án kelt Egyezmény (Europol Egyezmény) és Jegyzőkönyveinek kihirdetéséről, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
12 T/19079 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a két ország között kötött nemzetközi szerződések felülvizsgálatáról Budapesten, 2004. november 17. napján aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
13 T/19078 A Magyar Köztársaság Kormánya és Québec Kormánya között a szociális biztonságról szóló, Ottawában, 2004. május 12-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
14 T/19077 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a kiadatásról és a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló, Budapesten, 1994. december 1-jén aláírt szerződések módosításáról szóló szerződések kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
15 T/18997 A Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a határokat átlépő bűnözés megelőzése és leküzdése érdekében folytatandó együttműködésről szóló, Heiligenbrunnban, 2004. június 6-án aláírt Szerződés kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
16 T/18905 Az Európai Rádiótávközlési Hivatal (ERO) létrehozásáról szóló, Hágában, 1993. június 23. napján kelt Egyezmény és 2002. december 17-én kelt Módosító Okiratának kihirdetéséről kormány (informatikai és hírközlési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
17 T/18904 A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
18 T/18888 A Magyar Köztársaság és a Bolgár Köztársaság között, a szociális biztonságról szóló, Szófiában, 2005. november 30-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
19 T/18878 A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma Részes Államainak Első Közgyűlése által, 2002. szeptember 10-én New Yorkban elfogadott, a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
20 T/18817 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között személyeknek az államhatáron történő átvételéről szóló, Párizsban, 1996. december 16-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
21 T/18816 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Kormánya között személyeknek az államhatáron történő átadásáról és átvételéről szóló, Budapesten, 1996. április 21-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 T/18815 A Magyar Köztársaság és Románia között, a szociális biztonságról szóló, Bukarestben, 2005. október 20-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 H/18797 A NATO irányítású koszovói békefenntartásban részt vevő nemzetközi erőkben (KFOR) történő magyar katonai részvételről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
24 H/18713 Az Európai Unió katonai válságkezelő tevékenységéhez történő magyar hozzájárulásról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/18712 A Magyar Köztársaság és az Indiai Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és védelméről Újdelhiben, 2003. november 3-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 T/18711 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kétoldalú szerződések számbavételéről, Varsóban, 2005. június 17-én aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
27 J/18641 A NATO irányítású koszovói békefenntartásban részt vevő nemzetközi erőkben (KFOR) történő magyar katonai részvételről kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
28 T/18634 Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény és mellékletei kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 T/18633 A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és vagyonadók területén, Budapesten, 2004. augusztus 26-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 T/18632 A Magyar Köztársaság és az Izlandi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén, Budapesten, 2005. november 23-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
31 T/18631 A Magyar Köztársaság és az Indiai Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén, Új-Delhiben, 2003. november 3-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
32 T/18369 A Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Budapesten, 2002. szeptember 26-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
33 T/18368 A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, Hágában, 1996. október 19-én kelt Egyezmény kihirdetéséről kormány (ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 T/18367 A belvízi árufuvarozási szerződésről szóló Budapesti Egyezmény (CMNI) kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 T/18366 Az Egyesült Nemzetek Szervezete Meridában, 2003. december 10-én kelt Korrupció elleni Egyezményének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 T/18214 Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
37 T/18202 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a Magyar-Román Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/18097 A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a szociális biztonságról szóló, Budapesten, 2005. február 8-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
39 T/17969 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezménynek az Egyezmény ellenőrző rendszerének módosítására vonatkozó 14. jegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
40 T/17798 Az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló, 2000. május 29-én kelt egyezmény és az egyezmény 2001. október 16-án kelt kiegészítő jegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 T/17797 Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló, 1997. május 26-án kelt egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 T/17537 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 91. ülésszakán elfogadott, a tengerészek személyazonosító okmányairól szóló 185. számú Egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 T/17536 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 62. ülésszakán elfogadott, a kereskedelmi hajók minimális követelményeiről szóló 147. számú Egyezmény, és az ahhoz kapcsolódó 1996. évi Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 T/17405 A Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló, Bukarestben, 2004. április 27-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
46 T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás) kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
47 T/17165 Az Európai Szociális Karta 1988. évi Kiegészítő jegyzőkönyvének kihirdetéséről kormány (ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 T/16966 A Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai), valamint a Bolgár Köztársaság és Románia között a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
49 T/16965 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, az informatika vámügyi alkalmazásáról szóló, Brüsszelben, 1995. július 26-án kelt Egyezmény és annak szerves részét képező Jegyzőkönyvek, valamint az Egyezmény ideiglenes alkalmazásáról szóló 1995. július 26-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
50 H/16929 A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a szociális biztonságról szóló, Budapesten, 2005. február 8-án aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
51 T/16857 A Magyar Köztársaság Kormánya és Mongólia Kormánya között a beruházások előmozdításáról és kölcsönös védelméről, Ulánbátorban, 1994. szeptember 13-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/16856 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Szövetségi Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
53 H/16821 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntésének módosításáról szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
54 T/16777 A gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló, Hágában, 1993. május 29. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről kormány (ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
55 J/16677 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntésének módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
56 H/16674 Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
57 T/16389 Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28-án kelt Egyezménynek a felügyelő hatóságokról és a személyes adatok országhatárokat átlépő áramlásáról szóló, Strasbourgban, 2001. november 8-án kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
58 T/16306 A nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről szóló Egyezményt (CMR) kiegészítő, Genfben, 1978. július 5-én kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
59 H/16304 Az Európai Unió tagállamai között, az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (2) bekezdésében említett feladatok, köztük gyakorlatok, előkészítésével és végrehajtásával összefüggésben az Európai Unió rendelkezésére bocsátható parancsnokság és haderő európai uniós intézményekhez kirendelt katonai törzsének és polgári állományának, valamint az Európai Unió ezzel összefüggésben történő fellépése céljából a tagállamok rendelkezésre bocsátott katonai törzsének és polgári állományának jogállásáról (EU-SOFA) szóló Megállapodás megerősítéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
60 T/16291 A megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló 2003/48/EK tanácsi irányelvben előírt kötelezettségek végrehajtása céljából a Magyar Köztársaság, valamint a Csatorna-szigetek, a Man-sziget és a függő vagy társult karibi területek között aláírt Megállapodások megerősítéséről és kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
61 H/16105 A kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelméről szóló 1954. évi Hágai Egyezmény Második Kiegészítő Jegyzőkönyvének megerősítéséről kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) bizottsági tárgyalás befejezve  
62 H/16104 A Magyar Köztársaság és az Indiai Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és védelméről, Újdelhiben, 2003. november 3-án aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
63 H/15890 Az Európa Tanács keretében 2001. november 8-án létrejött, az audiovizuális örökség védelméről szóló Európai Egyezmény megerősítéséről kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) bizottsági tárgyalás befejezve  
64 T/15889 A polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, Hágában, 1965. november 15. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről és a nemzetközi kézbesítést szabályozó egyes törvények módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 T/15818 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 H/15722 A Magyar Köztársaságnak az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezményhez történő csatlakozásról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
67 T/15721 Az Európai Közösségek és a Magyar Köztársaság között az Európai Közösségeknek nyújtott kiváltságokra és mentességekre vonatkozó Jegyzőkönyv Magyar Köztársaság által adózási ügyekben történő alkalmazásáról szóló Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
68 T/15640 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között az államuk területén jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Athénban, 2003. január 30. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
69 H/15450 A II. világháború során és az azt követő időszakban a másik ország területére került kulturális értékek visszaszolgáltatásával kapcsolatos kérdések rendezéséről a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
70 T/15449 A 2003. évi XXXIV. törvénnyel egységes szerkezetben kihirdetett, az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
71 T/15294 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról rendelkező 1997. évi X. törvény módosításáról Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Fónagy János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
72 T/15280 A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról Németh Zsolt (Fidesz) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
73 H/15259 A Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Bolgár Köztársaság és Románia között a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződésnek a Magyar Köztársaság részéről történő aláírásáról kormány (az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 T/15232 A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Lisszabonban, 2000. január 27. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
75 T/14735 A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
76 H/14699 A nagy távolságra jutó, országhatáron átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, nehézfémek (HM) légköri kibocsátásának csökkentését, valamint a veszélyes anyag felhasználás korlátozását célzó, Aarhusban 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
77 H/14602 A Magyar Köztársaságnak az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezményhez és az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez történő csatlakozásról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
78 H/14340 Az Európai Szociális Karta 1988. évi Kiegészítő jegyzőkönyvének megerősítéséről kormány (ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
79 H/14271 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
80 T/14269 Az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
81 T/14220 A Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
82 T/14147 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosításáról Donáth László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
83 T/13966 A Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élő szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban élő magyar kisebbség jogainak védelméről szóló, Budapesten, 2003. október 21-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
84 H/13823 A gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló, Hágában, 1993. május 29. napján kelt Egyezmény megerősítéséről kormány (ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
85 J/13331 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
86 T/13330 A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és vagyonadók területén Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
87 T/13329 A Magyar Köztársaság és a Litván Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és vagyonadók területén Vilniusban, 2004. május 12-én aláírt Egyezmény megerősítéséről és kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
88 T/13328 A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Rigában, 2004. május 14-én aláírt Egyezmény megerősítéséről és kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
89 T/13144 A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Budapesten, 2003. szeptember 29. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
90 H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
91 T/12726 A polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló, Hágában, 1970. március 17. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
92 T/12725 A Szülőföld Alapról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
93 H/12631 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
94 H/12499 A Magyar Köztársaság és az Indiai Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Új-Delhiben, 2003. november 3-án aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
95 T/12498 A Magyar Köztársaság és a Belarusz Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2002. február 19-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
96 H/12496 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
97 T/12492 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 88. ülésszakán elfogadott, az anyaság védelméről szóló 183. számú Egyezmény kihirdetéséről kormány (foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi politikai államtitkár) bizottsági tárgyalás befejezve  
98 T/12491 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről kormány (foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
99 H/12410 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között az 1994. évi Bécsi Dokumentumot kiegészítő bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről és a katonai kapcsolatok fejlesztéséről Pozsonyban, 1998. február 4. napján aláírt és az 1998. évi LXXV. törvénnyel megerősített és kihirdetett Megállapodás megszüntetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
100 H/12409 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között az EBESZ 1994. évi Bécsi Dokumentumát kiegészítő bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről és a katonai kapcsolatok fejlesztéséről Aradon, 1996. szeptember 6. napján aláírt és az 1996. évi LXXIX. törvénnyel megerősített és kihirdetett Megállapodás megszüntetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
101 H/12408 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a "Nyitott Égbolt" rendszer létrehozásáról Bukarestben, 1991. május 11. napján aláírt és a 44/1991. (IX.6.) OGY határozattal megerősített Megállapodás megszüntetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
102 T/12407 A Magyar Kormány és a Macedón Kormány között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2001. szeptember 26-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
103 T/12406 A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
104 H/12355 A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott Egyezmény XI. és XXI. cikkeire vonatkozó módosítások megerősítéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
105 T/12354 A biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
106 T/12353 A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban, 1994. június 14-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
107 H/12321 Az EUROCONTROL-nak a légiközlekedés biztonságával kapcsolatos együttműködésre vonatkozó, 1960. december 13-i, többször módosított nemzetközi Egyezménye egységes szerkezetbe foglalt szövegének, valamint az Európai Közösségnek az EUROCONTROL a légiközlekedés biztonságával kapcsolatos együttműködésre vonatkozó, 1960. december 13-i, többször módosított és az 1997. június 27-i Jegyzőkönyv által egységes szerkezetbe foglalt nemzetközi egyezményhez történő csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
108 H/12320 A Magyar Köztársaságnak az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezményhez kapcsolódó fenntartásai bejelentéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
109 H/12233 Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28-án kelt Egyezménynek a felügyelő hatóságokról és a személyes adatok országhatárokat átlépő áramlásáról szóló, Strasbourgban, 2001. november 28-án kelt Kigészítő Jegyzőkönyvének megerősítéséről kormány (igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár) bizottsági tárgyalás befejezve  
110 H/11706 Az Egészségügyi Világszervezet Alkotmánya 24. és 25. Cikke módosításának megerősítéséről kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
111 T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
112 H/11682 A Magyar Köztársaság Kormánya és Québec Kormánya között a szociális biztonságról szóló, Ottawában, 2004. május 12-én aláírt megállapodás megerősítéséről kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
113 H/11435 A Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegro között a Magyar Köztársaságban élő szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban élő magyar kisebbség jogainak védelméről szóló, Budapesten, 2003. október 21-én aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
114 H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról kormány (külügyminiszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
115 T/11433 Az ipari minták nemzetközi letétbe helyezéséről szóló 1925. évi Hágai Megállapodás 1999. július 2-án, Genfben felülvizsgált szövegének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
116 T/11430 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a minősített információk kölcsönös védelméről szóló, Budapesten 2003. március 20-án aláírt Biztonsági Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
117 T/11429 Az 1968. évi november hó 8. napján, Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Jelzési Egyezmény és módosításai, valamint az azt kiegészítő európai Megállapodás és módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
118 H/11027 A Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló, Bukarestben, 2004. április 27-én aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
119 H/11026 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 62. ülésszakán elfogadott, a kereskedelmi hajók minimális követelményeiről szóló 147. számú Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó 1996. évi Jegyzőkönyv, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciájának 91. ülésszakán elfogadott, a tengerészek személyazonosító okmányairól szóló 185. számú Egyezmény megerősítéséről kormány (foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
120 H/11025 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Szövetségi Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
121 T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
122 T/11007 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között a katasztrófák és más súlyos balesetek esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Rigában, 2003. november 19. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
123 T/10852 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten, 2003. április 9. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
124 H/10851 Az Egyesült Nemzetek Szervezete Meridában, 2003. december 10-én kelt Korrupció Elleni Egyezményének megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
125 T/10850 Az Európa Tanács Budapesten, 2001. november 23-án kelt Számítástechnikai bűnözésről szóló Egyezményének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
126 H/10848 A Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezményhez történő csatlakozásról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
127 T/10749 A Hágában, 1955. szeptember 28-án kelt Jegyzőkönyvvel módosított, a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységésítése tárgyában, Varsóban, 1929. október 12-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló, Montreálban, 1975. szeptember 25-én aláírt 4. számú Montreáli Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
128 T/10748 A szerződő fuvarozón kívüli személy által végzett nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó bizonyos szabályok egységesítéséről szóló, 1961. szeptember 18-án Guadalajarában aláírt, a Varsói Egyezményhez kapcsolódó Kiegészítő Egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
129 H/10657 Tibet ügyében Dr. Suchman Tamás (MSZP), Dr. Semjén Zsolt (Fidesz), Fodor Gábor (SZDSZ), Szászfalvi László (MDF) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
130 H/10566 A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös jogsegélyről és együttműködésről szóló, Brüsszelben, 1997. december 18-án kelt Egyezményhez való csatlakozásról és annak ideiglenes alkalmazásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
131 H/10565 A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, az informatika vámügyi alkalmazásáról szóló, Brüsszelben, 1995. július 26-án kelt Egyezményhez és annak szerves részét képező jegyzőkönyvekhez, valamint az Egyezmény ideiglenes alkalmazásáról szóló 1995. július 26-án aláírt Megállapodáshoz való csatlakozásról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
132 H/10526 A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Alapokmányának az Ügynökség 1999. évi 43. Közgyűlésén elfogadott módosítása megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
133 H/10525 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között a katasztrófák és a más súlyos balesetek esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Rigában, 2003. november 19. napján aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
134 T/10522 A gyermekek feletti felügyeleti jogot érintő határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a felügyeleti viszonyok helyreállításáról szóló, 1980. május 20. napján Luxemburgban kelt európai Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
135 H/10394 A Magyar Köztársaság és a Belarusz Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2002. február 19-én aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
136 P/10234 Az iraki foglyokkal szembeni embertelen bánásmódról Dr. Simicskó István (Fidesz) tárgysorozatba vételre vár  
137 H/10228 A Magyar Köztársaságnak egyes, a polgári jogsegélyt szabályozó nemzetközi szerződésekhez történő csatlakozásáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
138 H/10161 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodás módosításának jóváhagyásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
139 H/10113 A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a közúti, vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Budapesten, 2003. szeptember 29. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
140 T/10015 A Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló Szerződésének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
141 T/10014 Egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
142 H/9993 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a minősített információk kölcsönös védelméről szóló, Budapesten, 2003. március 20-án aláírt Biztonsági Megállapodás megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
143 T/9992 A Magyar Köztársaság és a Holland Királyság között az összekötő tisztek feladatainak az Európai Rendőrségi Hivatalnál történő megfelelő teljesítéséhez szükséges kiváltságokról és mentességekről szóló, 2002. február 8-án jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
144 H/9951 Az iraki válság békés rendezése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
145 H/9941 Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény és mellékletei megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
146 H/9940 A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióról szóló Szerződés K.3. Cikkén alapuló, az Európai Rendőrségi Hivatal létrehozásáról szóló, 1995. július 26-án kelt Egyezményhez (Europol Egyezmény) és Jegyzőkönyveihez történő csatlakozásáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
147 H/9939 A Magyar Köztársaság csatlakozásáról a vámeljárások egyszerűsítéséről és összehangolásáról szóló, Kyotóban, 1973. május 18-án kelt nemzetközi egyezmény Brüsszelben, 1999. június 26-án létrehozott Módosító Jegyzőkönyvéhez kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
148 H/9894 A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
149 T/9833 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észt Köztársaság Kormánya között a személyek visszafogadásáról szóló, Tallinban, 2002. március 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
150 T/9821 Az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
151 H/9800 Az Európai Szociális Kartával kapcsolatos kötelezettségek vállalásáról kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
152 T/9799 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között, a katonai együttműködésről szóló, Budapesten, 2003. április 7-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
153 T/9798 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a minősített katonai információk kölcsönös védelme tárgyában aláírt Egyezmény 1. Cikkének módosításáról szóló, Aradon, 2002. október 17-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
154 T/9771 A polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló, 1971. szeptember 23-án, Montrealban elfogadott Egyezményt kiegészítő, a nemzetközi polgári repülést szolgáló repülőterek elleni jogellenes és erőszakos cselekmények visszaszorításáról szóló, 1988. február 24-én, Montrealban aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
155 H/9564 Az ipari balesetek határokon átterjedő hatásaiból eredően a határvizeken okozott károkért viselt polgári jogi felelősségről és kártérítésről szóló, Kijevben, 2003. május 21-én aláírt Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
156 H/9443 A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, Budapesten, 2002. november 4-én aláírt Konzuli Egyezmény megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
157 T/9171 a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
158 T/9126 A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
159 H/8992 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten, 2003. április 9. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
160 T/8975 Az Európai Közösséget létrehozó szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
161 T/8937 A személyazonosító igazolvánnyal történő utazással összefüggő törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
162 H/8763 A Bernben, 1980. május 9-én kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
163 H/8762 A " Távközlési erőforrások biztosításáról katasztrófa-elhárítás és mentés céljaira" tárgyú Tamperei Egyezmény megerősítéséről kormány (informatikai és hírközlési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
164 H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
165 H/8673 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
166 H/8574 A veszélyes áruk nemzetközi belvízi szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN ) megerősítéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
167 H/8548 A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
168 T/8467 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2002. szeptember 12. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
169 T/8305 Az 1992. március 24-én Helsinkiben aláírt Nyitott Égbolt Szerződés kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
170 T/8304 Az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya 6. Pótjegyzőkönyvének kihirdetéséről kormány (informatikai és hírközlési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
171 H/8233 Az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének megerősítéséről kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
172 T/7308 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény tizenharmadik, a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
173 T/6904 A Magyar Köztársaság és a Kubai Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Havannában, 1999. október 22-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
174 T/6805 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Benelux Államok (a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság) Kormányai között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Luxemburgban, 2002. január 23. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
175 H/6758 A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság. a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződés megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
176 T/6719 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
177 T/6562 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
178 T/6474 "A sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és/vagy sivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára" ENSZ Egyezmény kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
179 H/6288 Az 1932-33. évi nagy ukrajnai éhínség 70. évfordulójára Emberi jogi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
180 T/6201 A határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezményt módosító, Strasbourgban, 1998. szeptember 9-én kelt (október 1-jén elfogadásra megnyitott) Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) bizottsági tárgyalás befejezve  
181 H/6200 A Magyar Köztársaság és a Kubai Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Havannában, 1999. október 22-én aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
182 H/6164 Az Európai Szociális Karta 1991. évi Módosító Jegyzőkönyvének megerősítéséről kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
183 T/6069 A Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a katasztrófák és más súlyos balesetek megelőzése és azok következményeinek felszámolása érdekében történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Varsóban, 2000. április 6-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
184 H/5988 A Magyar Honvédség NATO parancsnoksági beosztást betöltő tagjainak a NATO által vezetett műveletekben történő részvételéről kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
185 H/5987 A Magyar Honvédség kijelölt állományának a NATO Reagáló Erőkben történő részvételéről kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
186 H/5986 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
187 H/5834 A gyermekek feletti felügyeleti jogot érintő határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a felügyeleti viszonyok helyreállításáról szóló, 1980. május 20. napján, Luxemburgban kelt európai egyezmény megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
188 H/5735 A Nemzetközi Tengerészeti Szervezetről szóló 1948. évi egyezmény 1991. évi módosításainak elfogadásáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
189 T/5734 A Nemzetközi Tengerészeti Szervezetről szóló 1948. évi egyezménynek az 1993. évi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
190 H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
191 T/5726 Az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítmény-fokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény kihirdetéséről kormány (gyermek-, ifjúsági és sport miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
192 T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
193 H/5566 A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok (POP) légköri kibocsátásának csökkentéséről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
194 H/5404 A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadó területén Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
195 H/5352 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről szóló 111/2002. (XII.18.) OGY határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
196 T/5280 A Magyar Köztársaság és Kanada között a szociális biztonságról szóló, 2002. március 4-én, Budapesten aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
197 T/5278 A Bolgár Köztársaság Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz történő csatlakozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
198 H/5267 A biológiai biztonságról szóló Cartagena Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
199 T/5266 A Románia Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz történő csatlakozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
200 T/5106 A Magyar Köztársaság és Kuwait Állam között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és vagyonadók területén a gazdasági kapcsolataik előmozdítására Kuwaitban, 1994. január 17-én aláírt Egyezményt módosító, Kuwaitban, 2001. december 9-én aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
201 T/5089 A Magyar Köztársaság és a Litván Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Budapesten, 1999. május 25-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
202 H/5088 Az ipari minták nemzetközi letétbe helyezéséről szóló 1925. évi Hágai Megállapodás 1999. július 2-án, Genfben felülvizsgált szövegének megerősítéséről, továbbá az ipari minták nemzetközi letétbe helyezéséről szóló, 1925. évi Hágai Megállapodás 1934. június 2-án, Londonban felülvizsgált szövegének felmondásáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
203 H/5087 Az 1999. évi LXXXIII. törvénnyel kihirdetett, a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyvhöz fűzött nyilatkozat visszavonásáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
204 H/5014 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Benelux Államok (a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság) Kormányai között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Luxemburgban, 2002. január 23. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
205 T/5013 A tengerhajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló, az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete által 1988. március 10-én, Rómában elfogadott Egyezmény, és a kontinentális talapzaton rögzített mesterséges szigetek biztonsága elleni jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
206 T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
207 H/4826 A Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás módosításáról szóló, 2003. július 4-én, Bledben aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
208 H/4740 Az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
209 T/4630 A merülésvonalakról szóló 1966. évi nemzetközi egyezmény és az egyezményre vonatkozó 1988. évi Jegyzőkönyv egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
210 T/4490 Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
211 H/4485 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között az államuk területén jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Athénban, 2003. január 30. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
212 H/4484 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2002. szeptember 12. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
213 T/4483 A plasztikus robbanóanyagok megjelöléséről, azok felderítése céljából Montreálban, 1991. március 1. napján létrehozott Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
214 T/4420 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között a természeti és civilizációs katasztrófák és súlyos balesetek megelőzése és azok következményeinek felszámolása érdekében történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten, 2000. szeptember 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
215 T/4365 Az Európa Tanács keretében, Strasbourgban, 1985. augusztus 19-én létrejött, a sporteseményeken, különösen a labdarúgó mérkőzéseken megnyilvánuló nézői erőszakról és nem megfelelő viselkedésről szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (gyermek-, ifjúsági és sport miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
216 T/4319 A biztonságos konténerekről szóló 1972. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
217 H/4291 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között, a katonai együttműködésről szóló, Budapesten, 2003. április 7-én aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
218 H/4149 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
219 T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus) kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
220 H/4061 Az Észak-atlanti Szerződés részes államai között, a Bolgár Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, Romániának, a Szlovák Köztársaságnak és a Szlovén Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozása tárgyában létrehozott Jegyzőkönyvek megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
221 T/4030 A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
222 T/4029 Az afrikai-eurázsiai vándorló vizimadarak védelméről szóló, Hágában, 1995. június 16-án aláírt nemzetközi megállapodás kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
223 T/4024 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között az államaik területén jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Zágrábban, 2001. november 15. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
224 T/4022 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Budapesten, 2002. október 28-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
225 H/4019 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 88. ülésszakán elfogadott, az anyaság védelméről szóló 183. számú Egyezmény megerősítéséről kormány (foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
226 H/4007 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 13. kiegészítő, a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvének megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
227 T/4001 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény és módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
228 H/3985 A Magyar Diplomáciai Akadémia felállításáról Dr. Csapody Miklós (MDF) bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár  
229 H/3901 A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
230 H/3884 Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokban részt vevő nemzetközi erők tevékenységének elősegítéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
231 H/3883 Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokhoz történő magyar katonai hozzájárulásról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
232 H/3854 A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről szóló J/3663. számú jelentés elfogadásáról Honvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
233 H/3814 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
234 H/3804 A Magyar Köztársaság és Kanada között a szociális biztonságról szóló, Budapesten, 2002. március 4-én aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (egészségügyi, szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
235 J/3663 A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
236 H/3593 Az Egyetemes Postaegyesület XXII. Kongresszusán aláírt 6. Pótjegyzőkönyv (Peking, 1999.) megerősítéséről kormány (informatikai és hírközlési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
237 T/3482 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szerbia és Montenegró Kormánya között a két állam területén jogellenesen tartózkodó személyek átadásáról és visszafogadásáról szóló, Belgrádban, 2001. november 7-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
238 T/3210 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
239 H/2745 A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződésnek a Magyar Köztársaság részéről történő aláírásáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
240 H/2569 A Horvát Köztársaság Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz történő csatlakozásáról szóló megállapodás megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
241 H/2414 Az Észak-atlanti Szerződésből eredő nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítése keretében Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO támogatáshoz történő magyar hozzájárulásról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
242 H/2305 Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar hozzájárulásról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
243 H/2296 A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról szóló 94/2001. (XII.21.) OGY határozatnak az Európai Unió balkáni katonai rendezésben való szerepvállalására tekintettel szükségessé váló módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
244 T/2211 A Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között, Budapesten, 2001. január 12. napján aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
245 H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
246 J/1988 A honvédelmi politika megvalósításáról, a fegyveres erők felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
247 H/1883 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Budapesten, 2002. október 28-án aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
248 H/1882 A Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Budapesten, 2002. szeptember 26-án aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
249 H/1866 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között, a minősített katonai információk kölcsönös védelme tárgyában aláírt Egyezmény 1. cikkének módosításáról szóló, Aradon, 2002. október 17-én aláírt Megállapodás megerősítéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
250 T/1863 Az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1995. január 31-én, az illegális tengeri kereskedelemről szóló, az Egyesült Nemzetek keretében, a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni Egyezmény 17. Cikkében foglaltak teljesítése érdekében létrejött Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
251 H/1811 A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem keretében külföldi fegyveres erők magyarországi kiképzéseinek engedélyezéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
252 H/1810 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
253 H/1691 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben történő magyar katonai közreműködésről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
254 T/1661 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között állampolgáraik és más személyek visszafogadásáról szóló Bukarestben, 2001. december 10. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
255 T/1653 A terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán, 1999. december 9-én elfogadott nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
256 T/1358 A Magyar Köztársaság és a Libanoni Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Bejrútban, 2001. június 22-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
257 T/1292 Az európai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény (Európai Szabadalmi Egyezmény) kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
258 T/1276 Az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. január 27-én kelt Korrupcióról szóló Büntetőjogi Egyezményének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
259 T/1275 Az új növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény Genfben, 1991. március 19-én felülvizsgált szövegének kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
260 T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
261 T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
262 H/1208 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között a természeti és civilizációs katasztrófák és súlyos balesetek megelőzése és azok következményeinek felszámolása érdekében történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten, 2000. szeptember 13-án aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
263 H/1166 Az Európa Tanács 2001. november 23-án kelt Számítástechnikai bűnözésről szóló Egyezményének megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
264 H/1165 A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló Egyezmény módosításának megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
265 H/1129 A NATO feladatot végző tengeri hajók háborús kockázatait viselő nemzeteknek, a NATO tagjai általi kártalanításáról szóló Megállapodásról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
266 H/1128 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
267 T/1127 A Magyar Kormány és a Macedón Kormány között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Szkopjéban, 2001. április 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
268 H/1117 A Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között, Budapesten, 2001. január 12-én aláírt Konzuli Egyezmény megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
269 H/1110 A merülésvonalakról szóló 1966. évi nemzetközi egyezményre vonatkozó 1988. évi jegyzőkönyvhöz való csatlakozásról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
270 T/1109 A tengeren való összeütközések megelőzésére vonatkozó nemzetközi szabályokról szóló 1972. évi egyezmény egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
271 H/1106 A Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a közös államhatár láthatóságának biztosításáról és az ezzel összefüggő kérdések szabályozásáról, a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság által 1964. október 31-én aláírt és 1987. április 29-én módosított és kiegészített Szerződés módosításáról és kiegészítéséről szóló, Budapesten, 2002. április 8-án aláírt Szerződés megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
272 H/1105 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észt Köztársaság Kormánya között személyek visszafogadásáról szóló, Tallinban, 2002. március 13-án aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
273 H/1027 A Magyar Köztársaság és Kuwait Állam között a kettős adóztatás elkerülésére, a jövedelem- és vagyonadók területén a gazdasági kapcsolataik előmozdítására Kuvaitban, 1994. január 17-én aláírt Egyezményt módosító, Kuwaitban, 2001. december 9-én aláírt Jegyzőkönyv megerősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
274 T/916 A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
275 H/782 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között állampolgáraik és más személyek visszafogadásáról szóló, Bukarestben, 2001.december 10. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
276 T/772 A Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 1992. szeptember 23-án aláírt, az 1996. évi XCV. törvénnyel kihirdetett Egyezményhez kapcsolódó, Varsóban, 2000. június 27-én aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
277 H/770 Az európai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5-i Müncheni Egyezményhez történő csatlakozásról és az Egyezmény Münchenben, 2000. november 29-én felülvizsgált szövegének megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
278 H/767 A terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán, 1999. december 9-én elfogadott Nemzetközi Egyezmény megerősítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
279 H/766 A Magyar Köztársaság és a Holland Királyság között az összekötő tisztek feladatainak az Európai Rendőrségi Hivatalnál történő megfelelő teljesítéséhez szükséges kiváltságokról és mentességekről szóló, 2002. február 8-án jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
280 T/765 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között személyek visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2001. október 17. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
281 T/764 A Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
282 T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
283 T/701 A Magyar Kormány és a Macedón Kormány között 2001. április 13-án Szkopjéban aláírt, a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
284 T/700 A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között 1996. május 15-én Zágrábban aláírt, a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
285 J/654 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációja helyzetéről - 2000. kormány (külügyminiszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
286 J/653 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint általában Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációjának helyzetéről - 1999. kormány (külügyminiszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
287 J/652 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint általában Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációjának helyzetéről - 1998. kormány (külügyminiszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
288 T/631 A robbantásos terrorizmus visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 52. ülésszakán, 1997. december 15-én elfogadott nemzetközi egyezmény kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
289 H/607 Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló, Hágában, 1995. június 16-án aláírt nemzetközi Megállapodáshoz történő csatlakozásról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
290 H/463 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
291 H/462 A Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodás 3. Cikk 3. bekezdésének megfelelő elfogadó nyilatkozat megerősítéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
292 H/390 Az Európa Tanács 1999. január 27-én kelt Korrupció Elleni Büntetőjogi Egyezményének megerősítéséről szóló 67/2000. (IX.13.) OGY határozat módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
293 T/288 A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló, Budapesten, 2001. augusztus 2-án aláírt szerződés kihirdetéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
294 H/250 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság közötti Szabadkereskedelmi Megállapodás megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
295 J/7 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációja helyzetéről (2001) kormány (külügyminiszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta