A felszólalás szövege:
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az igazságtalanság minden korban, minden helyen, minden időben fájdalmas. Különösen fájdalmas elviselni az igazságtalanságot, ha a hatalom gyakorlói a nép nevében követik el azokat.
A kommunista diktatúra egyik szörnyű cselekedetével, a kitelepítésekkel állunk most szemben, illetve ezek évfordulójával, amelyek közül a kegyetlenségben kiemelkedő volt a hortobágyi kényszermunkatáborokba történt kitelepítés. Hatvanadik évfordulójára emlékeztek gyermekek és unokák, közösségek, és emlékeztek azok is, akik emberségükben befogadóként igyekeztek a hatalom túlkapását, kegyetlenségét valamilyen módon enyhíteni, emberi cselekedetből, emberi méltóságból megadni mindazt, ami a kitelepítettek számára megadható.
(13.20)
Engedjék meg, hogy megköszönjem a magyar kormány képviselőjének és az államtitkár úrnak azt, hogy ezen a szomorú évfordulón személyesen vett részt, és mondta el mindazokat a gondolatokat, amelyeket itt a parlamentben is hallhattunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hatvanadik évforduló alkalmával talán a kései utókor számára, a gyermekek és az unokák számára, a ma élők számára a legfontosabb, hogy sose múljon el a lehetősége annak, hogy bocsánatot tudjunk kérni. Jogorvoslatot nem kaptak ezek a családok, rehabilitációban nem részesültek, kártalanítást nem kaptak, holott valóban, sokszor pusztán csak személyes bosszú volt az, amely családok sorsát örökre megpecsételte, tulajdonuktól őket megfosztotta.
Van egy átok, amely így szól: ne legyenek ünnepeid, és ne legyenek öregeid. Az egyik legkegyetlenebb átok ez, amit elviselhet közösség vagy család. Itt még élnek az elhurcoltak közül mintegy 10 százaléknyian, még élnek a gyermekek és az unokák, és ők ünnepet tettek, és fejet hajtottak az öregeik előtt. Ezt kell megtennünk nekünk is, hiszen bocsánatkérésből sohasem lehet elég, és a bocsánatkérésnek mindig meg kell találni a megfelelő időpontot, meg kell találni annak a 10 százaléknyi túlélőnek, akiknek a lelkébe örökre bevésődött a megalázottság, és a gyermekeiktől és az unokáiktól, akiknek a lelkébe örökre bevésődött a megbélyegzettség. Bocsánat mindannyiukhoz!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csatlakozni szeretnék Kontur Pál képviselő úrhoz, aki azt mondta, hogy ez a törvénycsomag sok helyen és sok esetben viselhetőbbé, kezelhetőbbé teszi az életviszonyokat, a gazdálkodói viszonyokat, reményt keltő változásokat indít be közállapotainkban.
Szeretnék egy kisadó eltörlése kapcsán köszönetet mondani a kormánynak, ez pedig a vízgazdálkodási társulatok számára befizetendő földhasználói és gazdálkodói járulék eltörlésének a kérdése. Ez különösen az Alföldön, a homokhátságon komoly feszültséget jelentett az elmúlt időszakban, és azt bizonyította az aszályos időszakban éppúgy, mint a belvizes időszakban, hogy a vízgazdálkodás rendszerét alapvetően át kell alakítani. Ennek az irányítási, felelősségi, ellenőrzési rendszerét is meg kell változtatni, és ezzel együtt a finanszírozási, adóztatási viszonyain is módosítani szükséges. Ez a törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy a gazdálkodók, földhasználók mentesüljenek e plusz adóteher alól, amelyet minden évben fizetniük kellett, és ha nem sikerült ezt beszedniük a társulatoknak, akkor a települési jegyzőknek közadók módjára kellett ezt behajtani, jelentős feszültséget teremtve ezzel a helyi közigazgatásban.
Ezzel együtt is, még ezen szigorítással együtt is mintegy 50 százalékos volt csak ezeknek a társulati tagdíjaknak vagy hozzájárulásoknak a beszedési aránya, ami azt mutatja, hogy az egész rendszer jelentős mértékben sérti a jogkövetés, a jogbiztonság és az értékarányosság elvét is. Nos, a következő évtől kezdődően az lenne a cél, hogy a vízgazdálkodás problematikája - akár a vízpótlás, akár a vízelvezetés problematikája - arányos módon állami és magánterhek vonatkozásában úgy oszoljon meg, hogy az értékarányosság elve érvényesüljön. Tehát aki ebben részt vesz, aki ennek a gazdasági hasznait élvezi, az fizessen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), míg azoknak, akik ehhez nem tudnak hozzájárulni, ne kelljen ezt az adót fizetniük.
Hozzá kell tennem azt is, hogy ez a jogszabály nem a vízgazdálkodási társulatok ellen szól, hanem jóval inkább az átláthatóság elvét fogja követni.
Köszönjük a kormánynak az előterjesztést, köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Mielőtt a mondanivalóm lényegére rátérnék, amely a Duna-stratégiával függ össze, engedjék meg, hogy egy megjegyzést tegyek. Az elmúlt időszak politikai vitanapjainak stílusához képest, azt hiszem, ez a mai alkalom üdítő kivétel, hiszen valóban, a hozzászólások, a frakciók hozzászólásai, a képviselői hozzászólások többségében mind azt az elvet erősítik, amely szerint európai uniós elnökségünk és annak sikere nemzeti érdek. És ebben a helyzetben a belpolitikai különbözőségek izgalmassá is teszik a mindennapjainkat ebben a Házban, mégis ez a kérdés olyan kérdés, amit fölül tudunk emelni a mindennapi csatározásokon, és úgy gondolom, hogy ez kellőképpen támogatólag segíti a magyar kormány szervező feladatrendszerét, amelyet az európai uniós elnökség kapcsán kell elvégeznie.
Nos, a Duna-stratégia kérdésköréről szeretnék néhány dolgot elmondani; legfőképpen arra kihegyezve, hogy milyen veszélyeket rejt számunkra, és milyen lehetőségeket foglal magában az, ha a Duna-stratégiát kellő affinitással értelmezzük, illetve kellően a súlyánál fogva kezeljük. Harangozó Gábor képviselő úrral maximálisan egyetértek, amikor arról beszélünk, hogy a következő időszakban a kohéziós és az agrárpolitikai pozíciónk veszélyben van. Sokféle érdekes trükkel, érdekes módszerrel lehet javítani ezt a veszélyhelyzetet, és sokféle módon lehet rontani is.
A Duna-stratégiát a kohéziós politika tükrében és annak változásainak tükrében kívánom értékelni. Először is fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a makroregionális tervezés, amely új módszertana az európai uniós tervezési politikáknak, rejt veszélyeket magában.
(18.00)
Egyrészt veszélyes lehet abból a szempontból, hogy ha nem vagyunk kellően óvatosak, és nem figyelünk oda kellő határozottsággal, könnyen lehet a makroregionális tervezés egy olyan módszertan, amely forrásokat csoportosít át a gazdagabb régiókhoz a szegényebb régióktól. Ebben úgy gondolom, hogy érthető módon, de a nettó befizetők, vagyis az európai uniós költségvetés befizető tagállamai egyértelműen érdekeltek.
Másrészt a makroregionális tervezés abban is lehetőséget ad az Európai Uniónak, hogy adott esetben az eddig jól kikristályosított és kiharcolt nemzeti hatásköröket csorbítsa. No, nem arról szól a történet, hogy én most védeném, vagy megpróbálnám megvédeni az Európai Unióval szemben a nemzeti hatásköreink rendszerét, de azért azt tudni kell, hogy a nemzeti érdekérvényesítés is az európai létünk egy fontos tere. Tehát ebben a kérdésben a megfelelő hatáskörök gyakorlása fontos lehet pozícióink védelmében, és a makroregionális tervezés és az amögött meghúzódó esetleges intézményi elképzelések ebben azért rejtenek veszélyeket.
A makroregionális tervezés mögött jelen helyzetben még nincsenek önálló források, de nem tudjuk, hogy a következő költségvetési perspektívában a viták során kikristályosodnak-e olyan elképzelések, amelyek ugyan például a Duna-stratégia mellé, akárcsak a Balti-stratégia mellé nem rendelnek forrásokat, de például a kohéziós érdekérvényesítésünk szempontjából olyan megoldásokat javasolnak, amelyből kijöhetünk jól is és rosszul is. Tehát ha olyan projekteket tudunk megfogalmazni, amelyek az Európai Unió értékrendszerével összefüggésben saját hazai érdekeink mentén összeegyeztethetőek, akkor javíthatják a kohéziós politika vitájában elfoglalt helyünket. De ha ezt nem tudjuk megtenni, felkészületlenül indulunk ebbe a csatába, amelynek az európai uniós elnökségünk alatt a kezdeti lépéseit tesszük meg a szabályozási kérdésekkel, akkor ebből bizony problémáink is származhatnak.
Ugyanakkor lehetőségünk is van a Duna-stratégiában, hiszen a Duna-stratégia nemcsak forráselosztásról, területpolitikáról és kohézióról szól, de szól egyfajta új geopolitikai átrendeződésről is, jelentheti ez például az Európai Unió új Balkán-politikájának, a Balkán-viszonyrendszernek a megfogalmazását. S ebből a szempontból nekünk nagyon határozott érdekeink vannak akár Horvátország, akár Szerbia irányába, és ez nem kimondottan csak a határainkon túl élő magyarság szempontjából, egyáltalán az infrastruktúra-fejlesztés, illetve a gazdaságfejlesztés, a gazdaságélénkítés szempontjából lehet lényeges tényező.
Elmondhatjuk tehát összességében, ez a saját véleményem, hogy határozottan rögzítik a dokumentumok a Duna-stratégia kapcsán, hogy Magyarország geopolitikailag jól pozícionált ország a Duna-stratégiában, de ha ezt nem használjuk ki kellőképpen, akkor alulpozicionálhatnak bennünket, sőt ki is hagyhatnak bennünket azon projektek megvalósításából és azon stratégiai jellegű, jövőbeli fejlesztési irányok meghatározásából, amelyhez nekünk is érdekeink fűződhetnek. Ezzel együtt a Duna-stratégia véleményem szerint és annak európai uniós soros elnökségünk ideje alatt történő kezelése és annak aláírása megalapozhatja az uniós elnökségünk sikerességét, egyik sikertényezője lehet, köthető lesz ez Budapesthez, és talán a későbbiekben hivatkozási alapként is sokat profitálhatunk belőle, akár a diplomácia, akár a fejlesztéspolitika.
Egyértelműen egyetértek Martonyi János külügyminiszter úrral abban, hogy a Duna-stratégia kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen partnerséget alakítunk ki azokkal az országokkal, amelyek ennek a makroregionális tervezésnek és forráselosztásnak, illetve allokációnak és fejlesztéspolitikának az érdekkörébe sorolhatóak. Ehhez viszont egyértelműsíteni kell a kommunikációnkat. El kell mondanunk egyértelműen és határozottan, hogy mik a stratégiai céljaink, még akkor is, ha ebből viták vagy konfliktusok származnak, amit a dokumentum megalkotása idején kellőképpen végig kell vigyünk, le kell folytatnunk ezeket a vitákat, gondolok itt a hajózás kérdésére. De ahhoz, hogy egy megbízható partnernek számítson Magyarország, amely kiszámítható partnerséget és józan érdekérvényesítést próbál megvalósítani, fontos az, hogy egyértelmű kommunikációval és félreérthetetlen stratégiai célokkal álljunk bele ebbe a küzdelembe.
Kettős a feladatunk. Egyrészt olyan projekteket kell megfogalmaznunk, amelyek az európai értékközösséghez kapcsolódnak, a belső piac egységes, átjárható, fizikai akadálymentesített fejlesztéseit valósítják meg, adott esetben szabadságjogokat és annak érvényesülését támogatják és segítik, de ezzel együtt a magyar jövőbeli gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai, agrár- és kohéziós érdekeket egyaránt meg tudják fogalmazni.
Miért fontos számunkra a Duna-stratégia? Négy szempontot szeretnék kiemelni, annál is inkább, mert ezek a szempontok a mindennapjainkban sajnos szomorú valóságként megélt szempontok a magyar társadalom számára. Egyrészt Magyarország az Európai Unió tagállamai közül az egyik legkitettebb ország éghajlat-változási, illetve környezetvédelmi szempontból. Ismerjük az árvizeink történetét, ismerjük az aszályosodó Duna-Tisza közét, tudjuk, hogy mindkettő egyszerre él és létezik, és ez a Kárpát-medencei geopolitikai tér bizony ebből a szempontból óriási veszélyeket rejt magában, amit nekünk kezelnünk kell.
Magyarország víznagyhatalom, a vízminőség, a vízmennyiség kérdése, a gazdaság és az ökológiai szemlélet összeegyeztetése számunkra nagyon lényeges kérdés. Betölthetünk egyfajta diplomáciai és hídszerepet a makrorégiók vonatkozásában a gazdagabb és a szegényebb régiók között. Ennek vonatkozásában szerintem ez pozícionális szempontból segítheti érdekeink érvényesítését. Nem beszélve arról, hogy a Duna-stratégiát véleményem szerint nem lehet értelmezni a Duna-medence összes egyéb problémája nélkül, a mellékágak problémája nélkül, a Tisza nélkül és az ezzel kapcsolatos stratégiai kérdések nélkül.
A második kihívás számunkra, amit meg kell oldanunk elnökségünk ideje alatt, az pedig az, hogy hogyan tudjuk a számunkra oly fontos ökológiai szemléletet, a Duna által számunkra biztosított kulturális, ökológiai, élőhely- és turisztikai védelmet összeegyeztetni a gazdasági növekedés és a foglalkoztatási növekedés szempontrendszerével. Ez egy olyan kihívás, amelyre szerintem az elmúlt időszakban nagyon sokféle megoldás született, de ha Magyarország ebben megtalálja az egyéni arcát és a maga speciális érdekeit, ezt tudja érdekérvényesítéssel elfogadtatni az Európai Unióval, akkor elmondhatjuk, hogy a Duna-stratégia nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati szempontból is a magyar jövő vonatkozásában példát adott Európának.
És végül, de nem utolsósorban engedjék meg, hogy itt mondjak most köszönetet mindannyiunk nevében Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos asszonynak, aki az elmúlt hónapokban iszonyatos erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a magyar Duna-stratégiai kérdések egy gyors, cselekvőképes, érdekképviselet szempontjából is dinamikus erőt mutassanak föl Brüsszelben és az Unióban. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk annak érdekében, hogy a Duna-stratégia európai uniós elnökségünk sikertényezőjeként, szimbolikus erejű döntéshozatalként és a magyar jövő szempontjából fontos döntések előfutáraként jelenjen meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miközben zajlanak az érvek pró és kontra az Országgyűlés ellenzéki és kormánypárti oldalán a költségvetésről, egy dologról talán nem érdemes megfeledkeznünk, illetve célszerű egy körülményt minden egyes vitapontban elénk képzelni, az pedig a költségvetés tervezésének rendkívül kötött pénzügyi kereteire vonatkozik, s ennek a kötöttségnek egyetlenegy oka van, az ország eladósodottsága, a külső és belső eladósodottsága, amely iszonyatos terheket ró a költségvetésre s ezáltal a családokra is az adósságszolgálat terén. Tehát miközben kritizáljuk ennek a költségvetésnek az összeállítására vonatkozó értékrendet, a politikai törekvéseket, azért arról is essék néhány szó, hogy ez a hatalmas adósságszolgálat mekkora félelemmel töltheti el akár a közszolgálatban lévőket, a közszektort üzemeltetőket, akár a családokat, hiszen joggal vetették fel azokat a félelmeket a családok is, vajon milyen megszorításokat eredményezhet az elmúlt 8 év szocialista kormányzása következtében, illetve folyományaként ez a nagyon komoly adósságszolgálat az ország mindennapjaira, családjainak életére.
Nos, én azt szeretném kiemelni az egyik legfontosabb erényének ennek a költségvetésnek, hogy ezt az aggodalmat nem támasztotta alá, és nemcsak azt vállalta, hogy megpróbálja mentesíteni a családokat az alól az adósságszolgálati teher alól, ami más országokban szinte természetes volt a költségvetés megszorításai révén, hanem olyan nagy ívű fejlesztéseket és elképzeléseket is megfogalmaz, amelyek a gazdaság dinamizálásával, a munkahelyteremtéssel, a foglalkoztatáspolitikával, a családok támogatásával az adórendszeren keresztül válnak lehetővé.
Egy területre még külön kitérnék, ez pedig az európai uniós források felhasználására vonatkozó költségvetési fejezet, illetve az ebből adódó fejlesztéspolitikai következmények, hiszen tudjuk, hogy hazánk fejlesztéspolitikája az európai uniós forrásokra alapul, ennek köszönhetően ezeknek a fejlesztési forrásoknak a felhasználására vonatkozó garanciák és szabályok befolyásolják a következő esztendőben mindazokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyeket vagy az elmúlt időszakban, vagy a jelenben, vagy a jövőben fogalmaznak meg mindazok, akik erre vállalkoznak.
Az európai uniós források felhasználásának természete az, hogy a hétéves költségvetési ciklus első felében alapjában véve a kötelezettségvállalás jellemző a felhasználási folyamatra, míg a második felében pedig a kifizetések gyorsuló üteme és nagyságrendje. Ebben a szocialista kormány élen is járt, hiszen időarányosnál jóval nagyobb európai uniós forrásokat kötött le, vállalt kötelezettséget, míg erre a kormányra, a most regnáló kormányra vár ezeknek a kötöttségeknek és kötelezettségeknek a kifizetése. Ennek megfelelően nem csoda tehát, hogy a költségvetésben mintegy 11,8 százalékkal több európai uniós és hazai fejlesztési forrás kifizetése került betervezésre, mint a 2010-es várható összeg. Ez számomra - mint polgármester számára és országgyűlési képviselő számára is - azt a megnyugtató üzenetet közvetíti, hogy az európai uniós források felhasználásának folyamatossága, a programok folyamatossága és a kifizetések folyamatossága biztosított. Ez azért is lényeges, mert ez ügyben is felvetődtek félelmek és aggodalmak, vajon folytatja-e az új kormány mindazokat a programokat, amelyeket az előző kormány megkezdett, vagy amelyekre az előző kormány kötelezettséget vállalt.
Emlékezzünk vissza, 2002-ben az akkor hivatalba lépő szocialista kormány első feladata az volt, hogy az előző polgári kormány fejlesztéspolitikájának szimbólumát jelentő Széchenyi-tervet azonnal leállította, megszüntette, eltüntette, leírta, annullálta. Nos, ez a kormány az előző kormány által megindított programokat tovább folytatja, sőt arra is vállalkozik, hogy a kifizetési tehernövekedésen túl új, a kormányprogramban megfogalmazott, az elkövetkező időszakra jellemző gazdaságfejlesztési, gazdaságösztönzési programokat is indít az új Széchenyi-terv keretén belül. Természetesen a költségvetés biztosítja a szabad átcsoportosítás lehetőségét, s a felülről nyitott előirányzatok mentén pedig alkalmazkodni képes rugalmasan az uniós források felhasználásának aktuális ütemezéséhez.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az európai uniós források nem kimondottan csak költségvetési kérdésként kezelhetők, hanem abból a szempontból is, gazdaság- és társadalompolitikai szempontból is, hogy kik azok, akik ezt felhasználni képesek, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy hozzányúljanak az európai uniós forrásokhoz, az európai uniós források a gazdaság és a társadalom szereplőinek milyen széles rétegeit érik el. A vállalkozások, a családok és a magánszemélyek adóterheinek csökkenésével megnyílik a lehetősége, hogy önerő biztosításával minél szélesebb körben nyúljanak hozzá ezekhez a forrásokhoz mindazok, akik vállalkozásaikat fejleszteni szeretnék, munkahelyet teremtenek, adott esetben akár a lakókörnyezetüket, illetve közvetlenül a lakásfeltételeiket javítani akarják.
Ettől az évtől kezdődően a civil szervezetek külön is megjelennek a fejlesztéspolitika célcsoportjaként, s az önkormányzatok számára pedig az európai uniós források önerejét biztosító vagy pótló EU-önerőalap működési mechanizmusa is tovább folytatja azt a sikeres feladatvállalását és munkáját, amit a korábbi években tapasztalhattunk.
Persze, azt várjuk el a kormánytól a fejlesztéspolitika területén, hogy csökkentse az adminisztrációt, gyorsítsa a kifizetéseket. Ezeknek a garanciája a törvényben rögzített, illetve azokban a kiegészítő jogszabály-módosításokban, amelyek a költségvetési törvényt kísérik. Azt is várjuk a kormánytól, hogy ettől függetlenül a kockázatok csökkentése érdekében, a kockázatok csökkentése mellett igyekezzék, hogy a lehető legszabályosabban kerüljenek felhasználásra ezek a források, ez pedig mindannyiunk kötelezettsége, egyben mindannyiunk feladata és felelőssége is efölött őrködni. Ezért örülök annak, hogy a költségvetés pénzügyi, folyó fizetési, likviditási szempontból korlátot nem helyez, nem képez az európai uniós fejlesztéspolitika elé, így az ország tovább tudja folytatni mindazt a fejlesztési törekvéscsoportot és rendszert, amit eddig korábban magának meghatározott.
Köszönöm szépen a figyelmet.(Taps a kormánypártok soraiban.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehetséges, hogy az emberi élet beteljesüljön anélkül, hogyha nincs kellő önismerete, és nincs emberi sors, amely ki tudja teljesíteni önmagát, hogyha nincs kellő önbecsülése. Nos, hogyha emberi létünknek ez a két alappillére nélkülözhetetlen, akkor közösségi létünk, a nemzetünk jövője szempontjából is így kell ezt értékeljük. Nem létezik magyar lét, nem létezik nemzeti jövő, ha nincs kellő önbecsülésünk és nincs kellő önismeretünk. Ha pedig ez megvan, akkor szükséges azt papírra vetni, és szükséges azt a széles nyilvánosság elé tárni, akár más népekkel is tudatni, mondván: akkor számíthatnak a magyarság jóindulatára, jó partnerségére és jövőbeni együttműködésére, hogyha ezt az önismeretet, ezt az önbecsülést visszatükröződni látjuk más népek arcáról is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Az új alkotmány ezt az önismeretet és ezt az önbecsülést és ennek legfontosabb pilléreit és értékeit rögzíti, egészen Szent István király művétől kezdődően. Én is szeretném ezt kiemelni, mint ahogy többen a hozzászóló képviselőtársaim ezt megtették, két alapvető szempontból. Az egyik: Szent István király azt a kormányzati felelősséget és azt a kormányzati következetességet, akaratot és szándékot testesíti meg és szimbolizálja a mai kor számára, amellyel nekünk kell ma a változó világban megmenteni a hazát, megmenteni a nemzetet a jövőnek, és biztosítani a boldogulást a következő generációknak, az utánunk jövő generációknak.
Tisztelt Jelenlévők! Az alaptörvény rögzíti pontos helyünket és státusunkat, ami földrajzilag úgy hangzik, hogy Kelet és Nyugat határán vagyunk itt Európában. Azt is mondhatjuk, hogy fájdalmas örökség ez, hiszen történelmünk megannyi vérzivataros eseménye pont ezt a kelet-nyugati törésvonalon való elhelyezkedésünket bizonyítja, illetve ennek a következményeit kellett viselnünk sok-sok évszázadon keresztül. De mégis büszkék vagyunk erre, hiszen magyar népünk és magyar nemzetünk évszázadokon keresztül, történelmi események sorozatán keresztül bizonyította és biztosította Európát lojalitásáról.
A mai korban ennek az üzenete nem más, mint az, hogy a mai generációk vagy az utánunk jövő generációk, bárhova is veti őket az élet, bárhova veti őket a sors, Európa bármely országában, bármely városának, utcájának köveit fogják koptatni, nekik ott felemelt fejjel kell járniuk. A magyar elkövetkezendő generációk és jövő generációk tagjainak kivívta a magyar történelem azt a megbecsülést, amely mentén emelt fejjel járhatnak bárhol itt Európában, hiszen nemcsak az európai közösség és értékek és kultúra iránti elkötelezettségünket bizonyítottuk vérzivataros csatákon és történelmi eseményeken keresztül, hanem bizonyítottuk a szabadság szeretetét és a szabadság iránti oldhatatlan elkötelezettségünket is. Mert azzal együtt, hogy védtük Európát és védtük a tőlünk nyugatabbra fekvő népek boldogulását, jólétét és értékeit, ezzel együtt, amikor éppen Európa nem zúdított a nyakunkba valamiféle kemény eseményt, akkor magunkért kellett küzdenünk szabadságharcok és forradalmak sorozatán keresztül, bizonyítva ezzel, hogy ennek a népnek az egyik legfontosabb feladata és legfontosabb értéke maga a szabadság.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szól az alaptörvény, a nemzeti hitvallás a nemzeti egység szükségességéről is. A magyar történelmet sokan nem ismerik kellőképpen határainkon kívül, nem ismerik kellőképpen más európai nemzettársaink. Ha tudnák és ismernék minden egyes részletét, akkor azt is tudnák, hogy mi viharos történelmünk során sokszor kerültünk nehéz és megalázott helyzetbe, de sokszor - sőt minden alkalommal - igyekeztünk megalázottan is, de emelt fejjel kikerülni minden történelmi nehézségből.
(16.30)
Mi azt gondoljuk, úgy érezzük - és ez fontos, hogy rögzítésre kerüljön írott formában is -, hogy az európai népekkel való együttműködésünket minden körülmények között alapfeltételként határozzuk meg, akkor is, ha ezek a népek a szórvány magyarság és az elszakított magyar nemzettestek egy részét fogadják be. Megköveteljük, hogy tisztelettel bánjanak velünk, mert mi magunk is tisztelettel bánunk más népekkel, és hogyha ez így van, akkor a megbecsülést mi magunknak is kikövetelhetjük, és hogyha ez így van, akkor azt is kijelenthetjük, hogy ha kiállunk a magyar nemzettársaink mellett, azt mindig a más népekkel való együttműködésben, más népek békéjének megbontása nélkül, de mindig az érdekeink, az értékeink és a saját nemzeti jövőképünk megvallása mellett kell hogy tudomásul vegyék.
Az önrendelkezés, amelyről szóltam szabadságharcaink kapcsán, az egyik legfontosabb pillére a magyar jövőnek, és ma már nemcsak politikai szempontból kell erről beszélnünk, hanem pénzügyi szempontból is. Meggyőződésem, és ezzel nem szeretnék semmiféle borús jövőképet festeni egy ilyen nagyszerű pillanatban, de mégis van olyan érzésünk, akár itt az Országgyűlésben, akár a mindennapi magyar jövőt megélve, hogy vannak olyan intézmények, vannak olyan csoportok, vannak olyan érdekek, amelyek a magyarságot, a mai magyar magyarságot és a jövő generációit a vesztesek oldalára akarják írni, de már nem más által, mint pénzügyi eszközök által, amely nem tesz mást, mint állandó robotban élő és állandó adósságszolgálatot nyögő néppé aljasítja le ezt a közép-európai nemzetet, amelynek a történelmi értékeit mindannyian ismerjük és tudjuk. Ezt nem szabad hagynunk tehát, és minden körülmények között kivívni, ahogyan kivívták katonai erővel, politikai erővel eleink, most magunknak azt a pénzügyi önrendelkezést, amellyel a magyar jövőt, az ezáltal biztosítható független jövőt meg tudjuk teremteni.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Én magam nagyon-nagyon sok szép gondolattal gazdagodtam ebben a vitában a mai napon, olyan nagyon-nagyon értékes alapvetésekkel, amelyeket remélem, nagyon sokan hallottak a rádió és a televízió nyilvánosságán keresztül.
Nekünk, mai magyar képviselőknek, akik itt ülünk a parlamentben és alkotmányozunk, egyetlenegy kérésünk lehet talán a gondviseléshez: mindazt az érzést, gondolatvilágot és értékrendszert, amit mi bele akarunk, bele tudunk és beleépítünk ebbe az alaptörvénybe, megértse a magyar nemzet, a magyar nemzet minden tagja értse úgy, ahogyan mi akarjuk, hiszen mi most helyettük és az ő nevükben gyakoroljuk a hatalmat.
Legyen hát ez az alaptörvény egy olyan közös gondolkodás és közös értelmezés első próbája a következő időszak nehéz magyar jövendőbeli feladatok mellett, amelyben egyformán értünk minden egyes gondolatot. Adja az Isten, hogy így legyen!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Vágó Gábor képviselő úrnak szeretnék egy nagyon szelíd megjegyzést tenni, és kérem, fontolja meg, képviselő úr. Aki engem ismer, az tudja, hogy én viszonylag objektív, kiegyensúlyozott politikai vitastílust szoktam és szeretek is vinni. Úgy gondolom, ebben a parlamentben is és minden más parlamentben a vitázó felek között nagyon fontos, hogy valamilyen szinten kapjon tiszteletet a másik oldal.
Önnek az a feladata, hogy itt felálljon, elmondja a pártja véleményét, az a feladata, hogy kritizálja azt a politikai irányzatot, amelyet nem tart egyértelműnek vagy megfelelőnek, de ahhoz nincs joga, hogy minősítsen bárkit ebben a Házban. Kikérem magamnak, hogy azt feltételezi, hogy amikor itt döntéseket hozunk vagy érvelünk, akkor nem az egész ország javát szolgáljuk, hanem bármiféle csoportérdeket próbálunk itt több százan megfelelő módon kiszolgálni.
Arra kérem, tisztelt képviselő úr, moderálja magát egy kicsit a saját elképzeléseihez képest, stilizálja magát, és legyen kedves úgy vitatkozni, hogy közben ne sértsen meg más politikai véleményeket, hanem próbálja azt a mondandót, azt a tartalmi mondandót kialakítani, amellyel hozzá tud járulni a vitához, és ne minősítsen más politikai véleményeket vagy nézeteket, főleg ne sértő módon, amit egyértelműen vissza kell utasítanunk, mert ez nem vezet semmiféle eredményre.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(14.40)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A parlamenti működési mechanizmusnak egyik alapszabálya, hogy ritkán szokott egyetérteni kormányzó oldal és ellenzéki oldal. Nos, a költségvetés vitája talán az, amelyre ez a fő szabály leginkább érvényes. Ellenzéki oldalról egy költségvetésre nem is lehet mást mondani, mint hogy tragikus, az ország vesztőhelye, és mindenféle alapvető szempontnak, illetve mindenféle szociális, gazdasági és egyéb társadalmi viszonynak a megfelelőségét tekintve elfogadhatatlan. Ezt hallottuk is Bertha Szilviától, a Jobbik képviselőjétől.
Nos, ebben talán egyetérthetünk, hogy ez a kétoldalú megközelítés minden költségvetési vitában előfordul, de abban is egyetérthetünk, még talán ellenzéki oldalról is, hogy egy súlyosan eladósodott országnak a költségvetését tartjuk a kezünkben. Ezt talán a szocialista képviselőtársaim tudják a leginkább értékelni, hiszen az ő kormányzásuk következtében alakult ki mindez a helyzet.
(12.40)
Ezzel együtt halvány reménysugarat érzek arra, hogy legalább egy erényét el tudom fogadtatni ennek a költségvetésnek az ellenzéki oldallal is, amely a fejlesztéspolitikai vonatkozásokat jelenti, hiszen ha megtekintjük azt a mellékletét, amely a következő időszak fejlesztési elképzeléseit tartalmazza, akkor merőben más hangulat uralhatja a vitát, és másfajta számadatok is kerülhetnek a felszínre.
Az európai uniós fejlesztéspolitikai források felhasználása révén - az eladósodott ország költségvetéséhez méltó módon - óriási erőfeszítéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy lehívja az európai uniós forrásokat, megteremtett értékeinket védje, és ha lehet, akkor fejlesztési elvek és mechanizmusok mentén újabb értékeket hozzon létre, amelyek az itt felvetett társadalmi problémákra valamilyen választ tudnak adni.
De mielőtt ehhez hozzálátnék, engedjék meg, hogy egy nagyon fontos körülményre hívjam fel a figyelmet: egyrészt az 1400 milliárd forintos európai uniós forrás lehívásához 15 százalékos nemzeti önerőre van szükség, és ezt a költségvetés tartalmazza. De nagyon fontos körülmény: egy válsághelyzetben, egy eladósodott ország költségvetése esetében, ahol valóban szükség van a pénzügyi bizalom megszerzésére és megtartására, ott nagy erőfeszítéseket jelent ekkora nagyságrendben százmilliárdokat fejlesztésre elkülöníteni.
De miért vagyunk ilyen szorult helyzetben, és miért fontos kiemelnünk az európai uniós források felhasználását és annak jelentőségét? Egyetlenegy okból: 2004-es csatlakozásunk után a szocialista kormányok költségvetési politikája egy az egyben kiirtotta a hazai előirányzatokat a fejlesztéspolitikából, megszüntette mindazokat a hazai forrásokat, azokat a költségvetési forrásokat, amelyekben az ország fejlesztési szempontból még minimálisan is, de saját lábára állhatott volna. Így nem maradt más hátra, mint hogy az európai uniós forrásokra kell alapozzuk teljes egészében a fejlesztéspolitikánkat, így az európai uniós források lehívhatóságán múlik az a körülmény, hogy az ország gyarapodni tud-e, értékeket tud-e felhalmozni vagy sem. Még azt is hozzá kell tenni, hogy az elmúlt időszakban a hétéves perspektíva által biztosított költségvetési keret jelentős részét az előző nyolc év kormányzatai elköltötték, több ezer milliárd forintot, és ennek következtében jutottunk ide, ilyen mély gazdasági helyzetbe és ilyen súlyos eladósodottsági körülmények közé.
Azonban nézzük a számokat, a konkrét számokat, amelyek talán választ adnak az ellenzéki képviselők által felvetett súlyos problémákra. Morvai Krisztinának szeretném mondani, ha itt lenne, vagy Bertha Szilviának, hogy a gazdaságfejlesztési előirányzat, amely kis- és középvállalkozások fejlesztésére, technológiafejlesztésre, vállalati hitelezésre, turisztikai fejlesztésekre vonatkozik, 230 milliárd forintos előirányzatot tartalmaz. Ez több mint 10 százalékkal több, mint a 2010-es. Ilyen summás összeg mellett kijelenteni azt, hogy munkahelyet nem teremtünk, kijelenteni azt, hogy a foglalkoztatáspolitikában elfogadhatatlanok a helyzetek és a körülmények, kijelenteni azt, hogy semmiféle változás nem állt be az elmúlt időszakhoz képest, úgy gondolom, hogy nemcsak politikailag felelőtlen, talán egy kicsit elhamarkodott döntés is, és komolytalanná teszi azt a politikai szereplőt is, aki ezt a véleményt így meg tudja fogalmazni.
Innovációra, ami szintén a gazdaságot fejleszti, plusz 60 milliárd forint van, közlekedésre 400 milliárd forint. És figyelembe véve azt, hogy valóban a válság körülményeinek okán, a súlyos eladósodottság, a lakossági és költségvetési eladósodottság okán valóban vannak lecsúszott társadalmi rétegek, így tudomásul kell vegyük azt, hogy ezen társadalmi rétegek felzárkóztatására többletforrásokat kell költeni. Több mint 20 százalékkal bővül a társadalmi felzárkóztatásra vonatkozó felhasznált európai uniós fejlesztési források aránya, így konkrét felzárkóztatási intézkedésekre 37 milliárddal, foglalkoztatáspolitikára pedig 57 milliárd forinttal jut majd több; hozzáteszem, az előző kormányok által elfogadtatott fejlesztéspolitikai intézkedési rendszer, a nemzeti fejlesztési terv és a források felhasználására vonatkozó szabályok mentén, tehát nem új szabályok, hanem az előző időszak által elfogadtatott szabályok mentén.
Annak a kedves képviselőtársamnak, Gyenes képviselőtársamnak szeretném csak jelezni, aki itt költségvetésbe iktatott népirtásról beszél, amin úgy gondolom, legfőképp bosszankodni lehet, de ha elővesszük a humorérzékünket, akkor megmosolyogni is lehet ezt a történet: 123 milliárd forinttal jut több az egészségügyi rendszerek fejlesztésére, többek között az általa is említett háziorvosi rendszer fejlesztésére vagy szűrőprogramok fejlesztésére. 107 milliárdot költünk az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, és ahogy Nagy Andor képviselőtársam jelezte, több mint 258 milliárd forinttal jut több környezetvédelemre, árvízvédelemre és az országot sújtó egyéb környezeti terheléseknek, illetve katasztrófáknak az enyhítésére.
Hozzászólásom első fele erről szólt volna, a második felében engedjék meg, hogy még egy körülményre hívjam fel az államtitkár úr figyelmét, illetve a kormány figyelmét. A 2012. év nemcsak abból a szempontból fontos, hogy ezt a költségvetést végre kell hajtani, hanem az európai uniós források megszerzésének lehetősége vonatkozásában is fontos, hiszen 2012 második felében dől az el, hogy az Európai Unió fejlesztési céljaira mennyi pénz áll rendelkezésre 2014 és 2020 között. Ebben a helyzetben kell pozicionálnia magát Magyarországnak, és azt kell hogy mondjuk, hogy nem vagyunk jó állapotban. Magyarország a kohéziós és az agrárpolitika egyik fő kedvezményezettje, viszont a jelenlegi számadatok ismeretében, ha ez így végigmenne az európai döntéshozatali fórumokon, akkor nem járnák jól, sőt rosszul járnánk, elfogadhatatlan módon csökkenne az ország számára rendelkezésre álló források mértéke.
Egyértelmű a képlet: a befizető országok szeretnének minél több pénzt visszakapni saját területük fejlesztésére, míg a felzárkózó országok, így Magyarország is és annak elmaradott régiói, az úgynevezett felzárkózó régiók pedig egyre kevesebb forráshoz jutnának hozzá. Ez elfogadhatatlan, mint azok a szabályok is, amelyek ezt a mechanizmust erősítik meg, és amelyek a gazdagabb országok felé terelik a szegényebb országok régióból az európai uniós forrásokat. Azt gondolom, megállapodhatunk abban, hogy amikor mi az európai uniós csatlakozás mellett döntöttünk, és amikor az előcsatlakozási folyamatok kapcsán erőfeszítéseket tettünk azért, hogy megfeleljünk az Unió csatlakozási követelményeinek, nem ilyen európai uniós költségvetésre számítottunk; arra nem számítottunk, hogy megpróbálkozik majd a döntéshozatal egykor az alapvető szolidaritási szabályokat kiiktatni, és igazságtalan működési mechanizmust léptetni életbe.
(A jegyzői székben dr. Szűcs Lajos
Móring József Attilát váltja fel.)
Azt is el kell mondjuk, és üzennünk kell Magyarország részéről egy határozott kormányzati kiállással, hogy a kohéziós és agrárforrások nem segélyek, mi ezért megdolgoztunk: megnyitottuk a piacainkat, és igen komoly terheket vállal a gazdaságunk és a lakosságunk is annak érdekében, hogy az európai uniós szabályokat megtartva az egységes piac szereplőivé váljunk. Tehát ez nem segély, nekünk ezek a források járnak, ahhoz viszont, hogy ezek ide is jussanak, a kormányzatnak nagyon komoly lépéseket kell tennie, nagyon-nagyon komolyan kell átgondolnia a következő hétéves európai uniós költségvetés vitájában a pozícióját, nagyon határozott érdekképviseletre van szükség, és nagyon határozott szövetségpolitikát kell hogy folytasson. És mindazokat a mechanizmusokat, amelyek az ország érdekérvényesítése, különösen a kohéziós és az agrárpolitika mentén megtehetők, azokat a feladatokat fel kell vállalnunk, még akkor is, ha ez az előbbi időszakhoz képest jóval határozottabb és markánsabb kormányzati kiállást, és markánsabb nemzeti érdekérvényesítést igényel, mint amit eddig tapasztalhattunk.
Kérem a kormány képviselőjét, hogy továbbítsa ezen képviselői igényt, hiszen a 2014-2020-as időszak európai uniós fejlesztéspolitikája döntően befolyásolni fogja ennek az országnak a jövőjét és jövőképét is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy kicsit nekem is remeg a hangom Hiller képviselő úr kioktatása után, hogy vajon szabad-e ebben a parlamentben Schiffer képviselő urat megkritizálni. Én mégis megpróbálom finoman, a tisztelet hangján megtenni, miután kettővel korábbi felszólalásában olyan sértést fogalmazott meg több polgármesterrel szemben, amelyet, úgy gondolom, hogy nem szabad tűrni.
Azon csodálkozom, hogy az utóbbi időben a Lehet Más a Politika képviselői gyakran ragadtatják el magukat a vita hevében arra, hogy durva általánosításokat tegyenek. Különösen Schiffer képviselő úrtól tartom ezt nagyon furcsának, hiszen ő különösen érzékeny az ilyen vitastílusra, és különösen érzékeny az őt ért kritikákra. Éppen ezért, ha itt lenne, akkor elmondanám neki személyesen, hogy mindaz, amit elmondott polgármesterekről és polgármesterek által általa vélt és feltételezett megfélemlítésről, az sértő, bántó a polgármesteri tisztségre tekintve, és mindazokra, akik ezt a feladatot hosszú időn keresztül tisztességgel és becsületesen ellátják. 17 éves polgármesteri múltammal visszautasítom és egy az egyben elutasítom ezt a fajta véleményt. Ez minősíthetetlen! Azt gondolom, hogy ha effajta minősítésekkel és effajta véleménynyilvánításokkal durvul ez a vita, akkor biztos, hogy nem jutunk annak a közelébe, amit szeretnénk.
Én a továbbiakban azt szeretném jelezni az MSZP-s képviselő uraknak és hölgyeknek, hogy bármikor, amikor tisztességesen a munkájukat végző polgármestereket és önkormányzatokat sértenek meg általánosítással, annyiszor fogok gombot nyomni és annyiszor fogom ezt visszautasítani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A víziközmű-szolgáltatás szabályairól szóló törvényt, amely most módosításra került, 2011. év végén fogadta el az Országgyűlés. Azt hiszem, az előttem szólók is ezt már említették, de én is alá tudom támasztani, hogy a 2011-ben elfogadott törvény alapvető politikai, nemzetstratégiai céljaival határozottan egyetértettünk, és a kormány szándékait is - amit most újra meg fogok fogalmazni - támogattuk, azonban én magam is úgy zártam ennek a törvénynek az elfogadását, hogy komoly problémák és feszültségek keletkeztek a víziközmű-szolgáltatás szakmai szabályai és a tulajdonosként fellépő önkormányzatok kompetenciái között.
Ez után kezdeményeztük ennek a törvénynek a módosítására vonatkozó szakmai egyeztetéseket, amelyek az elmúlt hónapokban lezajlottak. Erről a szakmai egyeztetéssorozatról szeretnék néhány szót szólni, mert fontosnak tartom ennek a körülményeit is ecsetelni, azt is megmondom, hogy miért. Mert ha minden törvény mögött ilyen egyeztetéssorozat zajlana le, mint amilyet lefolytathattunk az elmúlt időszakban - önkormányzatok, önkormányzati képviselők, illetve szakmai szervezetek -, akkor nem kellene aggódnunk afelől, hogy a szabályozás az élet adta feltételeket és követelményeket kielégíti-e. Az egyeztetés háromoldalú volt, egyrészt a kormány részéről, másrészt a szakmai szervezetek részéről, harmadrészt pedig az önkormányzatok részéről vettek ebben az egyeztetésben részt, nagyon hosszú időn keresztül, komolyan megfogalmazott érvekkel szakmai szereplők.
Mielőtt még lehetőség adódna a parlamenti ellenzék számára, hogy az államtitkár urat vegzálja, illetve a kormánynak valamiféle kritikát fogalmazzon meg, azt kell mondjam, ebben a vitában a kormány volt az, aki a legkevésbé részt vett, hiszen egyetlenegy pontot rögzített csak, azt, hogy ragaszkodik a nemzeti vagyonstratégiában és a vagyontörvényben mint sarkalatos törvényben megfogalmazott kitételekhez. Az összes többi nyitott kérdést, amelyen e jogszabály módosít és változtat, az önkormányzati és a szakmai szervezetek közötti vita és ennek a konszenzusának az eredményére bízta. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben köszönetet kell mondjunk a kormánynak azért, hogy lehetőséget teremtett erre a vitára, és elfogadta az önkormányzati szektor és a szakmai szervezetek közös, konszenzusos eredményét, és ezt a törvényjavaslat formájában is támogatja.
Melyek voltak azok a célok és azok a stratégiai célok, amelyeket mi is mindvégig, a törvény eredeti, decemberi és a mostani elfogadása kapcsán is fontosnak tartunk? Ezek némileg választ adnak azokra az ellenzéki kritikákra, amelyek a bizottsági véleményekben is tükröződnek.
Egyrészt ragaszkodunk továbbra is ahhoz, hogy a víziközmű-szolgáltatás mint stratégiai szolgáltatás, amely a lakosság szinte minden rétegét érinti, napi egzisztenciális viszonyaiban érinti, döntő állami szerepvállalással bonyolódjon le nap mint nap. Itt az árhatóság szerepéről beszélünk, ezt mindenki ismeri, mindenki tudja. Azért, hogy arányban legyen a szolgáltatás minősége és az ehhez kapcsolódó ár, és ez arányban legyen a mindenkori költségekkel, és ez arányban legyen a mindenkori életszínvonallal, és a megfizethetőség igényének is feleljen meg, ebben a helyzetben az árhatósági funkciót betöltő állami intézményre ruházzuk át ezt a szerepet. Az önkormányzatok ezáltal az árhatósági szerepkörükből kilépnek, és ezt állami egységesítési rendszerben bízzuk a továbbiakban arra a szereplőre, akinek a költségelemzések vonatkozásában, illetve az egyes területi sajátosságok figyelembevételével is fontos szerepet szánunk.
A második nagyon fontos stratégiai cél az volt, hogy az önkormányzati és állami érdekeltség, amely egyrészt a vagyon gyarapításában, annak infrastrukturális értékének megtartásában, tehát az amortizáció pótlásában, illetve az ehhez kapcsolódó jogosítványokban érvényesíthető, önkormányzati és állami dominanciát mutasson. Ez nagyon fontos kitétel, hiszen tudjuk mindannyian, hogy a rezsiköltségekben komoly szerepet játszik a víz- és csatornaköltség, és ahhoz, hogy ebben a költségstruktúrában valóban a jogosan fölmerült költségek kerüljenek csak elszámolásra, ezért ebben a helyzetben a magántőke, a profitérdekelt tőkeviszonyok érdekei háttérbe kell hogy szoruljanak, éppen a gazdasági válságra és a lakosság fizetőképességére, életminőségére való tekintettel.
A harmadik fő szempont, amelyet elfogadtunk önkormányzatokként, és tulajdonosi szemlélettel működő önkormányzatokként is, hogy a vízgazdálkodáson, a vízbázis-gazdálkodás szemléletén változtatni kell. Ebben pont a hosszú távú nemzeti felelősségtudat érdekében meg kell kössük azokat a kompromisszumokat, amelyek mentén ez a nemzeti kincs felelősen használható és a jövő szempontjából is értelmezhető marad.
Az utolsó feltétel, amelyet az eredeti törvényben is elfogadtunk, és most is figyelembe vettünk, az, hogy a vízgazdálkodással, az ivóvíz-biztosítással, a szennyvíztisztítással, magyarul a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szakmai feltételek mindvégig érvényesülni tudjanak.
Melyek voltak azonban a kritikai észrevételek? Ami miatt mi önkormányzati szempontból - és ebből a szempontból is az önkormányzatok nagyobb számosságát adó kisvárosi és községi, kistelepülési szektor - úgy éreztük, hogy ebben az érdekérvényesítése és maga a tulajdonosi szemlélet nem kezelhető, az üzemméret meghatározása volt. Az eredeti törvény értelmében olyan üzemméretek alakulhattak volna ki, amelyek a ló másik oldalát jelentették a mostani helyzethez képest. Elfogadjuk azt, hogy a mostani több mint négyszáz vagy közel négyszáz üzemeltető, amelyet Szekó képviselő úr - aki az egyeztetésekben a vezérfonalat vitte, és ezért köszönet illeti az önkormányzati szektor nevében - említett, nem megoldható a továbbiakban, mert az előbb említett vízgazdálkodás és vízbázis-gazdálkodás stratégiai elemei nem érvényesíthetőek. Viszont az sem jó, ha túl nagyok ezek az üzemméretek, mert abban a helyzetben ismételten fölvethetjük a gazdálkodás költséghatékonyságának problémáját, a fogyasztó, a tulajdonos önkormányzat és a szakma érdekeinek összeegyeztethetőségét. Nem támogatjuk tehát a mamut méretű, nagyon nagy területet lefedő és ebben a helyzetben mind a tulajdonosnak, mind pedig a fogyasztónak az érdekeit könnyen mellőzni tudó óriási üzemméretek kialakulását.
Ezért jött létre ez a törvényjavaslat, amely lehetőséget ad - mi így nevezzük magunk között - holdingba való szervezésére a különböző kisebb egységeknek, amellyel az eredetileg a kormányzat, a szakmai szervezetek és az önkormányzatok által is elfogadott vagyontörvény szempontjából is és az üzemeltetés szempontjából is érvényesíthető stratégiai törekvéseknek megfelel, annak előnyeit megtartja, de mégis olyan szerkezetet hoz létre és olyan üzemméretet hoz létre, amely a tulajdonos és a fogyasztó számára is könnyebben értelmezhető. A holdingba való szerveződés biztosítja azt a központi szerveződésű rendszert, amelynek a segítségével mind a szakma, mind pedig a minőségi, mind pedig a költséghatékonysági elvek érvényesíthetőek, de ezzel együtt a kisebb üzemeltető egységek közelebb kerülhetnek a fogyasztóhoz. Érvényesülhetnek azok a gazdaságfejlesztési elvek is, amelyeket az önkormányzatok eddig meghatároztak a közműszolgáltatások körülményeinek és annak díjainak meghatározásában, hiszen ha az önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy gazdasági szereplőket támogasson, segítsen a víziközmű-szolgáltatások körülményeinek meghatározásában, akkor ez is tud érvényesülni.
Ezzel együtt a településpolitikai érdekek és eszközök működni tudnak, a költségeket el tudjuk határolni a továbbiakban is, nem keveredhetnek a költségek, és nem történhet keresztfinanszírozás, ezzel együtt a tulajdonosi szemlélet is tud megfelelő módon érvényesülni. Magyarul, a jó gazda elve érvényesül úgy, hogy a jó gazda értékei és a jó gazda érdekei ott vannak a fogyasztónál, ott vannak a tulajdonos önkormányzatnál, és ott vannak az üzemeltető kezében is.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ezenkívül a törvény még olyan határidőket módosít, amelyek a korábbi időszakban elfogadott törvényre való átállás lehetőségeit könnyítik meg.
Azt szeretném ezzel csak jelezni, hogy komoly előremozdulás történt annak érdekében, hogy a víziközmű-törvény tavaly decemberi elfogadásával kapcsolatos feszültségek nagymértékben enyhülni tudnak. Köszönet mindazoknak, akik ebben részt vettek, és a konszenzusképességükről adtak tanúbizonyságot.
(18.50)
De az is biztos, és ezzel is szeretném felhívni mindazoknak a figyelmét, akik a törvény gyors módosítását mint kritikai elemet fogalmazzák meg, hogy egy ilyen stratégiai váltás, amely a közműszolgáltatások kapcsán életbe lépett és pont a vízi közműveket is érinti, ilyen vonatkozásában valószínűleg nem lesz elkerülhető további módosítás, mert az élet adta feltételekhez és lehetőségekhez folyamatosan alkalmazkodni kell, úgy, hogy közben mindannyiunk érdeke, a közösségi érdek is érvényben tudjon maradni.
Ezen érvek mentén kérem tisztelettel a Házat, hogy támogassák a törvényjavaslatban megfogalmazott szempontok érvényesítését a következő időszak teendőiben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azzal a mondattal mélységesen egyetértek, ez az utolsó mondat volt, hogy meg kell fontolni és biztos alapokra kell helyezni. Hadd adjam meg a válaszokat azokra a kérdésekre Kovács Tibor képviselő úrnak, amelyeket fölvetett.
Véleményem szerint a holdingszerű működésre a jogszabályban kellő garancia van, pontosított ennek a lehetősége. Én ezt jogalkalmazásban járatos, víziközmű-üzemeltetésben járatos szakemberekkel áttekintettem, számukra egyértelmű.
A kiszervezés vonatkozásában annyit szeretnék jobbikos képviselőtársamnak is elmondani, hogy nem szándék, nem cél az, hogy olyan érdekeltség lépjen be a víziközmű-üzemeltetésbe, amit eddig a törvény szelleme kizárt. Tehát ha szükséges, pontosítani fogjuk annak fogalmát, hogy a gazdálkodó szervezet is kizárólag az ellátási felelősségi körbe tartozó önkormányzati és állami szervezetet jelentheti kizárólagosan. Még egyszer mondom, ez a szándékunk és ez a célunk.
Az, hogy kisebb üzemeltetési egységek nagyobba való beszervezése, bekapcsolása milyen feltételek mellett történik meg, ez az önkormányzatok együttműködési szándékán és együttműködési készségén kell hogy múljon, de pont a holdingszerű működés adja meg a lehetőséget arra, hogy a kisebb önkormányzatok egy nagyobb egységhez való csatlakozás esetében is az érdekeiket érvényesíteni tudják, és ezáltal a nagyobb rendszer működésében keletkezett defektusok ne nyomják rá a bélyegüket a kisebb egységekre. A kisebb üzemeltetési egységekre való lebontás azt jelenti, hogy kisebb üzemeltetési területen egy jóval a terület viszonyaihoz alkalmazkodóképesebb ármegállapítás is születhessen. Tehát amikor lebontjuk az üzemeltetési egységet, akkor vízgazdálkodási szempontból is lebontjuk azokat a körülményeket, amelyek az ármegállapítás szempontjából fontosak egy állami árhatóság számára. Éppen ezért azt várjuk ettől, hogy ha egységesítünk is üzemeltetési körzeteken belül árakat, ez nem jelentheti a szolgáltatási díjak nagyfokú emelkedését.
A fejlesztésekkel kapcsolatosan csak annyit szeretnék elmondani, hogy ma is folyamatosak az európai uniós források felhasználási tendenciái a szennyvíz- és ivóvízminőség-javító programokban, és rendelkezésre állnak az önerőalapok (Az elnök csenget.), amelyek az önkormányzatok forrásainak pótlását jelentik.
Köszönöm szépen.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Egyetértek vele, nagyon fontos kérdés, és a pontos meghatározás szempontjából éppen a törvény adja meg a garanciát egy végrehajtási rendeleten keresztül, amely pontosítani fogja azt a költségstruktúrát, amely elfogadtatható a vízi közművek szolgáltatási díjainak meghatározásával. Igen, képviselő úr, azért van ebben a helyzetben káosz, mert egyes önkormányzatok elszámolnak víziközmű-szolgáltatásként fürdőfönntartást, elszámolnak településüzemeltetést, egy csomó olyan költség érvényesül a víziközmű-szolgáltatásban, ami nem konkrétan a víziközmű-szolgáltatáshoz kötődik. Ebben tiszta rendszert, tiszta képet vág ez a törvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet, meghatározza, hogy mely költségek azok, amelyek a vízi közműhöz kapcsolódnak, és csak ezek lesznek érvényesíthetőek a díjakban. Így hát jó néhány önkormányzat esetében vagy jó néhány terület esetében költségcsökkentésre kell és lehet számítani.
Azzal viszont egyetértek, hogy külön szabályt kell alkotni azokra a településekre, ahol beruházások zajlottak le, és a beruházások költség-haszon elemzésében amortizációs többletet kell képezni ezen beruházások megtérülésére. Ezt tudja a jogalkotó is, tudja az előterjesztő is, és erre vonatkozóan a végrehajtási rendeletnek külön szabályokat kell érvényesíteni, hiszen ezek az európai uniós források odaítélésének egy sajátságos szempontját jelentik.
Tehát még egyszer szeretném rögzíteni: úgy gondolom, hogy most válik igazából szabályozottá a díjmegállapítás költséghátterének a pontosítása, hiszen most rögzítésre kerül, hogy melyek azok a költségtényezők és költségelemek, amelyek a víziközmű-szolgáltatáshoz kapcsolódnak, kizárja a keresztfinanszírozást, és ebben a költségmeghatározásban, ennek a tematikájában természetesen az erre vonatkozó díjmegállapítás is érvényesíthető. Tehát azokon a területeken, ahol olyan költségek kerültek elszámolásra, amelyek nem kapcsolódnak a vízi közműhöz, azokat a költségelemeket a későbbiekben nem lehet elszámolni. Ez egy díjcsökkenésnek kell hogy a következménye legyen. Köszönöm.