Felszólalás adatai
117. ülésnap (2000.02.08.), 203. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kovács Kálmán (SZDSZ) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elutasította a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 0:56 |
Felszólalások: Előző 203 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálom, hogy nem a miniszterelnök úr, és úgy látszik, politikai okok miatt nem Pepó miniszter úr válaszolt. Ha önnek elhinném a szavait, vagy el kellene hinnünk, akkor kérdezem tisztelettel, hogy lehet, hogy Aradi Csabának közszolgálati jogviszonyát megtartották a leváltás után, sőt, kinevezték a Nemzeti Parkok Világörökség Programiroda igazgatójának. Valahol nem korrekt ez a történet, ez nem helyes eljárás, ez véleményem szerint boszorkányüldözés! (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
Nem fogadom el a válaszát. Úgy, ahogy Illés Zoltán elnök úr mondta, tessék rendet rakni a tárcánál! (Dr. Torgyán József: Majd szólunk ebben az ügyben is!) Illés Zoltán szerint a legnagyobb kormánypárt nem engedheti meg magának azt, hogy a kisgazda vezetésű tárcánál elkövetett hibák a Fideszre hulljanak. Köszönöm a válaszát, nem fogadom el. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 203 Következő Ülésnap adatai