Felszólalás adatai

Nem véletlen ez, és nem véletlen az éjszakai időzítése. Ugye, mindnyájan emlékeznek Arany János versére, önök úgy taktikáznak az ellenzékkel, mint ahogy Arany János versében az éji bogárról van szó, mármint hogy "Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, / Nagyot koppan akkor, azután elhallgat." Önök ezt várják tőlünk. Mondjuk az érveinket, nagyot koppanunk a falnak, válasz nincs, érdemi válasz nincs, egyszer csak elhallgatunk. Mi igen, de a választók nem.

Kaptunk kritikát - lehet, hogy jogosat is olykor - a hozzászólásaink hangneméről és hangulatáról. Érzékenyen érint, mert én is kényes vagyok arra, hogy a parlamenti viták színvonala ne csökkenjen le. De uraim és államtitkár asszony, azért beszélünk indulatosan, mert az indulatot és a szenvedélyt nagyon vékony határ választja el, és fontos dologról van szó, van rajta szenvedélyünk, van elkötelezettségünk ahhoz, hogy érdemben vitassuk meg - éjszaka ide vagy oda - ezt a kérdést. És igen: van, amikor gúnyosak vagyunk, de ez keserű gúny, azon való keserűség, hogy látjuk, itt egy fontos dolog kerül veszendőbe anélkül, hogy önök szembesülnének ennek súlyával.

Mi az a fontos dolog? Nem jogtechnikai kérdésekről beszélek, és nem akarom elölről kezdeni mindazokat a nagyon fontos részleteket, amiről már szóltunk. De azt hittem volna eddig, hogy egy olyan országban, ahol a választói és közéleti aktivitás, a választani akarás soha nem látott alacsony szintre süllyedt; ahol a politika, benne a parlament tekintélye minden eddiginél alacsonyabb és kisebb; ahol a rezignáció, a reménytelenség és a közöny veszélye fenyeget és mindnyájunkat fenyeget, nem egyik vagy másik pártot, nos, azt hittem volna, hogy egy ilyen országban keservesen, küszködve és kínlódva mindnyájan azt az utat keressük, hogy hogyan lehet a közéleti aktivitás lehetőségét bővíteni, hogyan lehet az utat, a választópolgár útját a megszólaláshoz, a vélemény kifejezéséhez könnyebbé tenni.

(2.30)

Nem ez történik, és ez mindenkinek rossz.

Elhangzott itt persze, hogy nyilván úgy gondolták az előterjesztő pártok, hogy ez nekik kedvez - súlyosan tévednek, de nem is erről akarok beszélni -, de hosszú távon sem kedvez. Miért jó az önöknek, hogy a választói aktivitás és ezáltal minden kormány morális legitimitása - nem jogi, hanem morális legitimitása - lesüllyed? Miért jó önöknek a jövőre nézve hosszú távon, hogy ebben az országban elterjed az a hit, hogy a politikusoknak csak az a kedvező, ha egymás között, minél szűkebb körben mutyiznak? Nem jó, maguknak sem jó, ha ezen a terepen akarnak tovább politizálni, és nem csak szpáhi birtoknak tekintik az országot, ahonnan most gyorsan még össze lehet szedni, amire éppen módjuk van.

Sajnos az keserít el minket és tesz, igen, olykor valóban lehet, hogy megengedhetetlenül indulatossá, hogy egy folyamat látszik összeállni nemcsak a törvény részleteiből, hanem egyéb jogszabályokból, intézkedésekből, megvalósultakból és tervezettekből is.

Ebben a törvényben, akármit csinálunk vagy akárhogy magyarázzuk, végül is az van, hogy egy fokkal bonyodalmasabb lesz eljutni a választóurnához. Elmondták, hogy önök ezt miért gondolják, de az tagadhatatlan, hogy nem könnyebb lesz, hanem nehezebb lesz a közéleti aktivitásnak ezt a legfontosabb formáját gyakorolni.

Abban az országban, Magyarországon, ahol a listákhoz olyanfajta rossz asszociációk fűződnek - és nem csak a Kubatov-listához, mindenfajta listázáshoz -, még akkor is, ha ez a javaslat egyébként tökéletes és szükséges lenne, és ha senki sem akar visszaélni vele, még akkor is, hogy még egy listába fel kell iratkoznom, az nem a nyílt aktivitás, hanem bizony a félelem érzését kelti fel, mondom, akkor is, ha senki sem él vissza vele. Még egy lista! Ráadásul tudjuk, teljesen felesleges, hiszen amikor a listára majd feliratkozom, akkor ez csak akkor érvényes, ha az államnál már meglévő listával az összes adatom megegyezik.

Nagyon nehéz lesz elmagyarázni a választónak, miért kell neki a "nemszeretem" listázásnak egy újabb stációját elviselni, amikor a lista megvan, amikor annak a listának végül is meg is kell felelni.

Sajnos alkalmas alapos vagy alaptalan félelemre néhány egyéb vonatkozás is. Gondoljunk egy kis falura, regisztráltak az önök szerint felelős, aktív és időben döntő állampolgárok. Ez csak megkönnyíti azoknak a dolgát, akik befolyásolni akarják a választót. Olcsóbbá és egyszerűbbé teszi. Nem az egész falut kell agitálni, nem az egész falut kell leveseztetni, pusztán csak azokat kényelmesen, akikről tudni lehet, hogy regisztráltak.

Megint csak egy faluban, oly sok embernek van közvetlen függősége az önkormányzattól. Nem gondolják, hogy ezek az emberek kissé aggódni fognak, hogy ha nekik még egy listán kell szerepelni, egy olyan közösségben, ahol általában tudják ám egyébként az emberek, hogy kinek milyen politikai gondolkodása van, nem fognak félni, hogy abban az utolsó két hétben, vagy amennyi idő az ő regisztrációjuk és a választás közben eltelik, még vegzálhatják őket, még így vagy úgy agitálhatják - hogy szebb szót mondjak - őket? De, gondolni fogják, akár ezt akarják önök tenni, akár nem. Gondolni fogják, és az alkalom megvan rá.

Természetesen nem ad alkalmat a közéleti aktivitás növelésére az sem, ahogy itt már sokszor elhangzott, hogy az aktivistának, aki az ajánlóívvel gyűjt, tulajdonképpen be kell jelentenie magát. Innentől kezdve a szavazata már akár nem is titkos, hiszen csekély esélye van annak, hogy egyvalakinek gyűjt, de majd másvalakire szavaz. Ez bizony a titkos szavazás elvének, annak a feltehetőleg nem kevés választópolgárnak az esetében, aki minden körzetbe el kell hogy induljon ívekkel gyűjteni, az ő esetükben ez ellentmond.

De nem csak ebben a törvényben és nemcsak a vita éjszakai időzítésében látom ugyanannak a folyamatnak az elemeit, amik nem rászoktatnak, hanem leszoktatnak és lebeszélnek a közéleti aktivitásról. Miért van az, hogy ugyan van nemzeti konzultáció, de ahogy említettük, ez véletlenül nem fért rá, és igaziból egyetlen valóban vitatott kérdés sem fér rá soha, csak olyanok, amikre majdnem automatikusan lehet egyfajta választ adni.

És miért van az - ugyanebbe a folyamatba illik bele -, hogy egyre kevesebb közismereti tárgyat tanulnak azok, akiknek a szociális helyzete sem kitűnő föltehetőleg, hogy egyre kevesebb információhoz juthassanak a világból, holott az információ kell ahhoz, éppen, amit önök emlegetnek, hogy felelősséggel és többen gyakorolhassák közéleti jogaikat. Miért van az, hogy a civil aktivitás lehetőségei és a civil szerveződés támogatásának mértéke nem nő, hanem csökken? Miért van az? Nem ébred fel joggal a gyanú, hogy ugyanezért? Hogy azt érezze az állampolgár, hogy ha nem ugrál, abból nem lehet baja? Ha ugrál, ha aktív, akkor nem azt mondom, hogy föltétlenül baja lesz, bár ő hiheti azt, de mindenesetre újabb és újabb akadályokat kell vennie, mintha gátfutás volna a választás, és nem a legtermészetesebb és a legsimább út, amit gyakorolnom kellene. Ez az, ami aggaszt minket, és nem a pártszempontok.

Én meg vagyok győződve, hogy most is az fog történni, ami egyébként minden választásitörvény-módosításnál a szakértők szerint történni szokott, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. A választási eljárást és szabályokat módosító vagy azt kezdeményező pártok a következő választáson - kimutatható - eddig még mindig rosszul jártak. Olykor mi is, most meg önök fognak. De ez nem vigasztal. Még az sem vigasztal, hogy szerintem éppen fordított lesz a hatás, mert úgy felhergelik ezzel az embereket, hogy az ellenzéki szavazók aktívabban fognak viselkedni, mint ahogy enélkül tették volna.

Ugyanígy jártak önök már egyszer egy hasonlóan eldugott éjszakai vitával. Emlékeznek rá, amikor a családon belüli erőszakot akarták velünk éjszaka megvitattatni? Nem kell ezzel izgatni a közvéleményt, nem kell nagyon beavatni azt a százezer embert, aki kezdeményezte. Mi lett a vége? Akkora botrány, hogy még most is visszhangzik a hangja, és önöknek visszakozni kellett.

Minden olyan lépés, ami az állampolgárt arrébb akarja vinni az aktivitás terepeitől, vissza fog és vissza tud hatni. Bumeráng törvény, ahogy mondtuk, de nem vigasztal, hogy önökön fog csattanni ennek a botnak, ennek a bumerángnak a vége. Nem vigasztal. Nekünk nem tesz rosszat, még lehet, hogy jót is. Lehet, hogy így van ezzel más ellenzéki párt is. Az országnak rosszat tesz, a közéleti aktivitás és felelősség valódi terepeinek rosszat tesz, és ez a baj. Aki másnak vermet ás, maga esik bele, mondtam, és ez igaz, de most beleesik az ország. Most rosszabb lesz, nem pártnak, nem ellenzéknek lenni - mondom, még lehet, hogy könnyebb is -, választópolgárnak lesz rosszabb lenni. Elhiszem, hogy nem így akarták, de ez lesz belőle.

Nem mondom, hogy nincs a változások között néhány olyan kisebb jellegű, ami akár elfogadható is. Rendben van, örülök neki, hogy a fogyatékosok segítséget kapnak, örülök neki, hogy megoldották a körzetbe való átjelentkezés problémáját, de ez nem változtat az egészen. Beteg embernek is szokott lenni egészséges szerve, a legrondább nőnek is lehet szép a lába, a sorozatgyilkos is szeretheti a kutyáját, de ez az összképen egyáltalán nem változtat.

Ennek az összképnek két karakterisztikus vonása van. Ahol a hatalom eszközeiről van szó, ott a bebetonozás. A Választási Bizottság százezer évre, nevezzük ki mindjárt Szalai Annamáriát oda is, hátha a sok kilenc év majd meg is sokszorozódik. Ahol meg nem a hatalomról van szó, hanem a választói aktivitásról, ott vagy korlátozás, vagy a terep tökéletesen zavarossá és éppenséggel nem vonzóvá tétele.

A hozzászólásom elején Arany Jánost idéztem, a Családi kört, hadd fejezzem be Arannyal. Sokszor idéztük még az alkotmányozás folyamatában, az alaptörvény vitájában nem csak mi, mások is, újságírók is Az elveszett alkotmány címében is nagyon odaillő analógiáját. Nem én fedeztem fel, egy jeles jogtudós, hogy Az elveszett alkotmány az alkotmány elvesztésének eszközei között már felsorolja a listázást. Ki volt találva, Arany is tudta, hogy ez mire megy. Csak egy rövid idézet, ez van benne:

(2.40)

"Nem az elnyűtt régi modorban. / ... hanem új rendben, szigorúan." Összeírás történt. "...az egyén akképp szavazandó." - írja Arany János azon eszközök között, amivel sikerült elveszteni az alkotmányt. És folytatja is: "Szentűl van. Mi tehát feljártuk hadnagyainkat. - értsd: jóembereinket - / (Mert a hadnagyokat könnyű rábírni a jóra.) / Tettünk összeírást ... / S a szavazást ... nem végeztetni paraszttal." Változott valami? Ha az alkotmányosság elveszik, annak az egyik eszköze, hogy tegyünk összeírást. Nem a régi módon, új módon, hogy nehogy már a paraszt szavazzon, hanem a hadnagyok. A vélt vagy valós jóemberek döntsenek, mert őket könnyű rábírni a jóra. Nem lesz könnyű, uraim és hölgyem, nehéz lesz, de megszenved vele az ország. Megéri? Szerintem nem.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)