Felszólalás adatai

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Nagyon örültem, amikor az előttem felszólaló képviselőtársam hatpárti konszenzus szükségességéről beszélt az egészségügyben. Ezt már korábban megemlítettük, akkor valamilyen módon ez az elképzelésünk nem talált meghallgatásra. Most így, a félidőn túl, úgy látszik, a Fidesz belátta, hogy az egészségüggyel nem tud és nem tudott mit kezdeni. De mindegy, hogy milyen okból, tényleg szükség lenne egy hatpárti konszenzusra, hiszen nem lehet négyéves ciklusonként az egészségügy ügyéhez hozzányúlni, hiszen ha csak egy prevenciós programot elindítunk, annak a hatása 10-15 év múlva jelentkezik.

Tegnapi felszólalásomban már említettem, hogy annak ellenére, hogy a gazdaság egy növekvő pályára állt ma Magyarországon szerencsére, az egészségügy GDP-n belüli helyzetén és a GDP-ből való részesedésén ez nem látszik, hiszen a kétéves költségvetés kapcsán 2001-2002 között a GDP 3,9 százalékából részesül majd az egészségügy.

Ez semmiképpen nem örvendetes, hiszen az Európai Unió országaiban 6-7 százalékos átlagos GDP-részesedéssel bír az egészségügy, és mi is ezt hirdetjük meg a programunkban, hogy ennyivel kívánnánk folyamatosan finanszírozni az egészségügyet.

Ha összevetjük a tárca költségvetését és az OEP költségvetését, és megnézzük azt, hogy ez mennyire felel meg az egészségügy, illetve a szakma elvárásainak, akkor azt mondhatjuk, hogy sem a tárca költségvetése, sem az egészségbiztosítási alapok most benyújtott kétéves költségvetése nem felel meg ennek. Miniszter úr bársonyszékében a három szúró tüske: a kórházügy, az OEP és az egészségügy bérei, azt hiszem, bennmarad.

Az egészségügyben a szakma azt várja el minden évben az egészségbiztosító költségvetésétől, hogy a korszerű gyógyítás feltételei, a gyógyszerellátás, a dologi kiadások és a bérek javuljanak. Ez nem mutatkozik ebben a költségvetésben, és ha megnézzük azt, hogy az egészségügyben évtizedek óta elmaradt felújítások, beruházások miatt veszélyeztetett az ellátás, akkor először is egy egyszeri nagyobb forrás biztosítására lenne szükség, egy minőségi cserét biztosító gép-, műszerparkcserére, valamint komoly mértékben be kellene ruházni más műszerek tekintetében is. Gondolok itt az ÁSZ-jelentésben elmondottakra, hogy milyen amortizálódottak és hány évesek a nagy értékű kórházi gépek és műszerek, amelyekkel jelenleg gyógyítunk.

Ebben a költségvetésben erre nincs fedezet, hiszen mind a két év nulla dologikiadás-növekedéssel - ha ezt lehet növekedésnek nevezni - számol. Ha megnézzük, hogy a kórházaknak mit kell kigazdálkodni úgymond ezekből a nulla dologi növekedésekből, az átlagot meghaladó infláció mellett, akkor csak felsorolásszerűen szeretnék megemlíteni egy-két dolgot. Először is a bérfejlesztést, majd a 13. havi bért, az ápolási eszközök fejlesztését - amire a tárca költségvetésében egy fillér sem mutatkozott -, az oktatás, a folyamatos továbbképzés feltételeit, a rezidensképzésnek két évet meghaladó költségeit, majd az adatvédelemmel kapcsolatosan a kórházakra háruló költségeket, ezeket mind-mind ebből a nulla dologi növekedésből kell kigazdálkodni.

De ha a kórházak meg akarnak felelni a jelenlegi magyar megbetegedési struktúrának, akkor fejleszteniük kell az onkológiai ellátásokat, fejleszteni kell az onkoradiológiai berendezéseket. Tegnap itt államtitkár úr vitába szállt velem, hogy megvannak a korszerű feltételek, ugyanakkor az ÁSZ leírja, hogy az onkoradiológiai központok 25 százalékában elégtelenek a feltételek arra, hogy megfelelő kezelést kapjanak a betegek.

A kórházak nagy része ilyen kondíciók mellett csődben vagy csődközeli helyzetben van, nagyon kevés az úgynevezett bezzegkórház, amelyeknek pozitív a szaldója és esetleg megtakarított pénze van. A nálunk jelenleg tevékenykedő csődbiztos és csapata a 116 kórházból eddig 67-ben fordult meg, akkor valószínűleg valami baj van a kórházak gazdálkodásával, és ezek jelentős része külső feltételekre vezethető vissza. Ez a finanszírozás elégtelensége, a finanszírozási anomáliák és a tulajdonos nem kellő anyagi kondíciói, ami azt jelenti, hogy a kórházaknak a dologi kiadásokból kell kigazdálkodni a fejlesztésekre, az amortizációra és az általam felsoroltakra a szükséges pénzeszközöket, és ennek megfelelően a gazdálkodásuk eleve nem lehet pozitív, hiszen iszonyú nagy összegeket kell önrészként amortizációban vagy beruházásban befizetni.

A kormány elindított egy nagyon korszerű, európai szintű szakorvosképzést, az úgynevezett rezidensképzést. Ez két éve a központi költségvetést terheli, majd - mivel kétéves költségvetésről van szó - reménykedtünk abban, hogy a második év végén - mint ahogy az ígéretekben is elhangzott - találunk pluszfedezetet vagy a tárca, vagy az OEP költségvetésében a rezidensképzés továbbfolytatására. Sajnos, csalódnunk kellett, mert erre nem fordít a tárca pénzt. Ezek csak nagy szavak és píármondatok voltak, hogy korszerű, európai, utána ennek a feltételei is a kórházaknál maradnak.

Hasonlóan a kórházakat terhelik a folyamatos továbbképzés, a 250 kreditpont megszerzésének a költségei, ugyanis egyre több az olyan tanfolyam, az olyan továbbképzés, amelyeken komoly tízezreket kell kifizetni, és a megszerezhető kreditpontok egy része szerezhető meg csak otthon, illetve a szakmában eltöltött idővel, a többit a kórházon kívül, komoly tízezrekért tudják a kollégák maguknak biztosítani.

Ha összevetjük a két költségvetést, a társadalombiztosítás és a tárca költségvetését, s megnézzük, hogy a két év kapcsán - és az elmúlt két év kapcsán - mekkora és milyen erős a tárca érdekérvényesítő képessége, akkor azt mondjuk, hogy a tárca érdekérvényesítő képességének nyoma sem látható ebben a költségvetésben. Az látszik, hogy folytatódik a forráskivonás az egészségügyből, és ehhez a tárca asszisztál.

A kormány megígérte a választási ciklus kezdetén a programjában, hogy forrást teremt az egészségügy fejlesztésére az alkohol- és a dohánytermékek jövedéki adója egy részének átcsoportosításából, ezt főleg az egészségmegőrzés céljaira fordítja vagy különféle, ebből adódó megbetegedések kezelésére. Ebből nem valósult meg semmi.

A kormány megígérte, hogy az egészségügyben komoly béremelést hajt végre a kezdet kezdetén.

(16.40)

Nemrég jártam a kalocsai kórházban, és ott emlékeztettek rá a kultúrteremben, amely egyben kápolnául is szolgál, hogy itt hangzott el az a bizonyos, ominózus mondat, a szentkép alatt, hogy a dolgozók 400 százalékos béremelést kapnak. Azon a szent helyen ismét emlékeztettek minket arra, hogy ebből sajnos semmi nem valósult meg. S ha megnézzük a beígért 20 százalékos béremelést, és megnézzük, hogy mennyi pénzösszeg van az Egészségbiztosítási Alap költségvetésében erre, akkor azt látjuk, hogy ez a 20 százalék is kétséges. Olyan kondíciók mellett, hogy a kórházak jelentős része likviditási, illetve működési zavarokkal küzd, nem biztos, hogy meg tudják adni ezt a 20 százalékos béremelést. A másik gond, hogy ami az idén beígért 100 ezer forintból eljutott a dolgozókhoz, az egyszeri bérkiegészítés, az sajnos nem képzett bázist a bérben, és nem képzett bázist a költségvetésben.

Ha elvégezzük a kormányprogrammal való összevetést, hogy a kormány mit ígért a társadalombiztosítás kapcsán: azt ígérte, hogy átlátható helyzetet teremt, és megteremti az egészségbiztosítási alapok társadalmi felügyeletét. Parlamenti felügyelőbizottság szerepel a kormányprogramban, ehelyett ebből nem valósult meg semmi. Lassan eljutunk arra a szintre, mint amikor a '80-as években a Pénzügyminisztérium szabadon bejárt a biztosító kasszájába, és pénzeket vont el.

Ha megnézzük, hogy mi a kórházak nehéz helyzetének az oka, akkor azt kell mondani, hogy a finanszírozás elégtelen volta mellett a finanszírozás bizonytalansága; amióta bevezették a teljesítményalapú finanszírozást, körülbelül tizenháromszor változtak meg a finanszírozás feltételei. A kormány most is készül a hbcs visszanormázására, ami az év végén a kórházakat nagyon rossz helyzetbe hozná. A jelenlegi 75 ezer forintot hbcs-értéket 60 ezer forint körüli értékre kívánja visszanormázni. Ez nagyon megrendítené a kórházak anyagi helyzetét.

A kétéves költségvetéssel és a tervezéssel kapcsolatos problémákra már többen felhívták a figyelmet. Én csak utalnék arra, amit az ÁSZ-jelentés mond, hogy a 2001. évi költségvetés teljesülése bizonytalan. És ha ez képezi a 2002. év bázisát, akkor bizonytalan teljesülésre épül a 2002. évi költségvetés. Mik a bizonytalanság főbb okai? Sosem sikerült, és most sem fog sikerülni a gyógyszerkassza pontos beállítása. S amit Selmeczi képviselőtársam gyógyszerár-tárgyalásoknak és a gyógyszerárakban elért komoly eredménynek mondott, annak hadd mondjam el a másik oldalát. Ezek a legtöbb esetben nem tárgyalások voltak, hanem deklaráció szintjén kijelentették, hogy mennyi lesz ennek a készítménynek az ára. Alkuról, tárgyalásról nem volt szó. S a most nyilvánosságra hozott bizottsági jelentésben sincs arról szó, hogy pontos megállapodás született volna. Abban állapodtak meg, hogy időnként tájékoztatják a közvéleményt arról, hogy melyik készítménynek mennyi lesz az ára.

A másik, ami nagyon veszélyes, és kicsit álságosan hangzik, hogy a kormányzatnak az a célja, hogy ebből megtakarítson. Ez nagyon jó, mert pontosan be lehet állítani a gyógyszerkasszát. De a megtakarításnak mi az ára? Egyrészt a kormányzat már jelentős összegeket hárított át a lakosságra. A tb által térített gyógyszerek ára ugyan nem változott, illetve sok esetben csökkent, de a nem vényre kapható gyógyszerek ára, különösen az influenzajárvány idején, jelentősen megnövekedett. Ez több milliárd forintos kiadást jelentett. Most pedig az szerepel az anyagban, hogy abban az esetben, ha a beteg hajlandó elfogadni az új készítményt, 4,9 milliárd forintos megtakarítás jöhet létre. Ha nem hajlandó elfogadni az új készítményt, akkor a betegek 4,9 milliárddal többet fognak fizetni a patikában a gyógyszerekért.

Nem véletlenül beszélnek ma úgynevezett innovatív gyógyszerekről és úgynevezett generikumokról. Az innovatív gyógyszereknek az a lényege, hogy kevesebbet kell belőlük szedni, a betegek szedési hajlandósága, együttműködési hajlandósága sokkal jobb ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatban. És ha valakinek egy készítménnyel sikerült beállítani a magasvérnyomás-betegségét vagy más betegségét, akkor nem biztos, hogy hosszas beállítási kísérlet után, pusztán abból a megfontolásból, hogy lehet, így kicsit olcsóbb lesz neki, áttér egy másik gyógyszerre. Ha a kórházakban is meg akarjuk növelni a betegforgót, csökkenteni akarjuk az ágyszámot, javítani az ágykihasználtságot, akkor magasabb színvonalú diagnosztikával és jobb innovatív gyógyszerekkel kell gyógyítanunk, mert csak így érhetünk el hatékonyságot, effektivitást a gyógyításban. Az innovatív gyógyszerek ára pedig nem mindig olcsóbb, hanem drágább.

A másik bizonytalansági tényező a 2001. évi tb-költségvetés teljesülésében a táppénz, illetőleg a rokkantnyugdíj kérdése. Ha ezekre a teljesülésekre tervezzük a 2002. évet, akkor nem tudom, mi lesz a bázis. Beszélhetnénk arról, hogy a kormány a hatalomra lépésekor átfogó, nagy egészségügyi reformokat ígért, s ezekhez a reformokhoz kellettek volna a pénzügyi, finanszírozási változások. Sem a reformok nem következtek be, s amennyire megvalósultak a reformok, annyira valósultak meg a tb-finanszírozás reformjai is. Abszolút semmi nem történt. Ha valamit még lehet mondani arra, hogy a reformok területén valami történt, mert mindenféle programról beszélünk, a rokkantnyugdíj kérdésében abszolút semmi előrelépés nem történt. A rokkantnyugdíj kérdése mindig az, amelynél a tb-kassza el szokott szállni; a táppénz, a gyógyszer és a rokkantnyugdíj, ez a három fő tényező. Ha nem történik meg - és nem történt meg - a rokkantnyugdíjak átfogó rendezése, akkor valószínűleg ennek a teljesülése sem prognosztizálható 2001-ben, és majd erre tervezzük a 2002. év költségvetését.

Nagyon jó dolog, hogy a kormányzat folyamatosan arról beszél, hogy csökkenteni kell a járulékokat, csökkenteni kell az adókat. Mindig örülünk, amikor járulék- és adócsökkentésről hallunk, de az egyik szemünk azért picit mindig sír is ebben az esetben, hiszen ha csökkennek a járulékok, akkor csökken az egészségügy bevétele, és csökken a felhasználható pénzösszeg. Tehát olyan módon kellene ezeket a bevételcsökkenéseket megtervezni, hogy azért ebből a bevételből az egészségügynek maradjon is, mert azt lehet elosztani, ami befolyik a kasszába.

Nagy gond, hogy a meghozott törvények hatása - a praxisprivatizáció és a meghozandó szakorvosi privatizáció - nem látszik az OEP kétéves költségvetésében, hiszen nyoma sincs az amortizáció rendszerbe állításának. Ahhoz, hogy egy privatizált szakrendelő működhessen, vagy a finanszírozást, a német pontokat kell megemelni, vagy be kell építeni a rendszerbe az amortizációt, vagy mind a kettőt. Ez a költségvetés ezek egyikét sem tükrözi, tehát nagyon félő, hogy ez megint látszattörvény lesz, amely alapján a kollégák becsapva érzik magukat. Ha a jelenlegi pontrendszer marad érvényben, a mostani kimutatások alapján a szakrendelések 70 százaléka rövid időn belül padlót fog. Ez pedig ellátási bizonytalanságot eredményez. Tehát ezek a törvények semmi esetre sem tükröződnek ebben a kétéves költségvetésben.

(16.50)

Az elején elmondtam, látszik, hogy a kormányzat nem tud és nem tudott mit kezdeni az egészségüggyel. S most ez a kétéves költségvetés iszonyú szűk mezsgyét szab annak, aki ezt a tárcát vezetni fogja, s aki vállalkozik arra, hogy az egészségüggyel egyáltalán felsővezetői szinten foglalkozzon, hiszen nincs mozgástere.

A kétéves költségvetés abszolút bebetonoz mindent, és gyakorlatilag semmi játéktér, semmi mozgástér nem marad, és annál is inkább veszélyes a 2002. év költségvetése, hiszen a 2001. év bizonytalan bázisa teremti meg majd az alapot a 2002-es költségvetéshez; hasonló ahhoz a szituációhoz, amikor sötétben fejest ugrunk egy olyan medencébe, amelyről nem tudjuk, hogy van-e benne víz.

Végezetül el szeretném mondani, hogy nagyon szomorú vagyok, és csalódott az egész egészségügyi társadalom, mert voltak elvárásai az egészségügy vezetésével kapcsolatosan, a bérekkel, a dologi kiadások növekedésével kapcsolatosan, különösen akkor, amikor látható volt, hogy a gazdaság egy növekedő pályára állt, és most ebből semmi nem maradt, csak az ígéretek, és az egész szakma és az egész egészségügyben dolgozók mélységesen el vannak keseredve és csalódottak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)