Felszólalás adatai

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A mai döntésünkkel új kormányt alakítunk - nem példátlan, de szokatlan időpontban, ciklus közepén (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiból.), nem rendellenes, nem törvényellenes, de ritka módon szokatlan gyorsasággal. És éppen ez a lényeg, mert a válság nem vár tisztelettudóan a határoknál - önöket se várja ott kint, a folyosón. A válság megköveteli az eddig megtetteken túl a még gyorsabb és még nagyobb intézkedéseket és lépéseket. Tapasztaltuk, megéltük azt is, mit jelentett a politikai és gazdasági bizalomban az elmúlt két hét szükségszerű bizonytalansága. Mit jelentene akkor hasonló bizonytalanság négy-öt hónapig?

Az elmúlt két hétre mi sem vagyunk büszkék, de nem lehetnek rá büszkék azok sem, akik szó nélkül hagyták a szóba jött és szóba sem jött miniszterelnök-jelöltek meghurcolását, családjuk, lakásuk fenyegetését, képük sárga csillag közepén való megjelentetését. Nem a ciklus közepén való kormány alakulása példátlan, hanem ez volt a példátlan. Nem a konstruktív bizalmatlansági indítvány mond ellent az alkotmányosságnak, hanem ez mondott ellent az alkotmányosságnak. Nem a mai döntés veszélyezteti a demokráciát, hanem ez veszélyeztette a demokráciát. Természetes, lehet valakinek ellenvéleménye az új kormány alakulásáról, annak összetételéről, sokan gondolhatják úgy - miért ne gondolnák, ez szívük joga -, hogy jobban szeretnének előrehozott választásokat. Ez rendben van.

De az nincs rendben, hogy ugyanazok a közéleti szereplők, ugyanazok a politikai szereplők nem ugyanilyen hangosan mondták ebben a két hétben: el a kezekkel a kirekesztést tiltó alkotmányosságtól! Nem mondták ugyanilyen hangosan: el a kezekkel a demokrácia alapértékeitől! Nem hallottam tőlük azt sem, hogy el a kezekkel az emberi méltóság kötelező tiszteletétől. Nem hallottam azt sem, hogy el a kezekkel a magánélet, a család úgymond szentségének nagyon is polgári elvétől. Ezt nem hallottam - kár, hogy nem hallottam.

Remélem, még nem késő. Remélem, hogy a közös akarattal elfogadott magyar alkotmány alapelveinek megfelelően önök itt most a parlamentben elítélik a rasszista megbélyegzést, elítélik emberek megalázását, nem azért, mert miniszterelnök-jelöltek voltak, hanem azért, mert magyar állampolgárok. (Taps az MSZP soraiból.) Hangerő volt elég. Hangerő volt elég a túloldalról, de ez a hang nagyon-nagyon hiányzott, hiszen volt idő, amikor ez a norma még minden parlamenti párt számára evidencia volt. Volt idő, amikor még senki sem akart előre elhatárolódni egy kormány még nem ismert programjától. Volt idő, amikor még parlamenti párt nem akarta a saját sportágában legyőzni a jobbikat, mert tudta, hogy abban a mezőnyben mindig a jobbik lesz a jobbik.

Tévedés abban bízni, hogy egy táborba terelve meg lehet majd szelídíteni a radikálisokat és az erőszak híveit. Az elmúlt évek bizonyították: ez nem sikerült önöknek. Aki ezt a taktikát választja, és ezért hallgatott, amikor szólni kellett volna, annak tudnia kell: ez nem megszelídít, hanem bátorít. Nem úri modorra tanítja a politika modortalanjait, hanem ellenkezőleg, a legdurvább és legrombolóbb beszédmódot engedi be a politika termeibe. Nem volt ez mindig így.

Nem volt mindig így az sem, hogy a ciklus közepén való kormányváltást az ellenzék egyik pártja illegitimnek tartotta. Hadd idézzek egy megbecsült és tehetséges ellenzéki politikust 1993-ból, amikor szintén a ciklus közepén alakult új kormány, és szintén olyan párt vagy pártok alakították, amelyeknek addigra a népszerűségi mutatói nem voltak az egekben; szeretnék idézni. Azt mondta akkor az ellenzéki politikus: "Mi nem szavazunk bizalmat az új kormánynak, de ha az önök akaratából ez a kormány hivatalba lép, készek leszünk az együttműködésre. Ezzel kívánjuk segíteni a magyar parlamentáris demokráciát abban, hogy rendezetten érkezzünk el a következő választásokig, hogy a lehető legkevesebb szükségtelen teher háramoljék a következő kormányra. Az országnak - mondta az ellenzéki vezető - meggyőződésünk szerint az az érdeke, hogy a most hivatalba lépő kormánykoalíció kitölthesse teljes mandátumát. Politikai sikerekben ínséges időkben ez sem kevés" - hangsúlyozta. Nem nagy kunszt kitalálni, ez a politikus 1993-ban Orbán Viktor elnök úr volt. (Hangok az MSZP soraiból: Ó! - Taps az MSZP soraiból.) Köszönöm neki ezeket a szavakat, és remélem, hogy most is ezeket a szavakat mondja.

A "Találkozás egy fiatalemberrel" ismerős képe Karinthy óta jól ismert a magyar kultúrában. Nehéz találkozás ez. De mégis jó lenne, ha ugyanezek a gondolatok, saját tulajdon gondolataik megérintenék a mai ellenzéki politikusokat is. Igaz, akkor másképp viszonyultak szükséges átalakulásokhoz is. Ugyanebből a beszédből idézek: "A kormánynak látnia kell, hogy az ellenzék, de annak legalábbis egy része az ország hosszú távú érdekeitől vezettetve készen áll arra, hogy az elkerülhetetlen, népszerűtlen döntésekért való felelősség egy részében is osztozzon - mondta ugyancsak Orbán Viktor -, hiszen nyilvánvaló - mondta ő -, hogy előbb-utóbb meg kell kezdenie valakinek az új egészségügyi és nyugdíjrendszer alapjainak a megvetését." Szólt még néhány jó szót a bankok privatizációjának szükségességéről is, de azt talán most nem részletezem.

Olyan jó még így felidézve is újra hallani ezt a hangot. Nő létemre, méghozzá azt hiszem, emancipált nő létemre úgy fogalmazok, ez férfias és felelős hangvétel volt. Helye lenne ma is a politikában. A helyzet voltaképpen hasonló, mint ami az utolsó idézett mondatokban elhangzott, de a szereplők mások.

Bízom benne, ma is lehet az ellenzéknek olyan része, amely kész nyilván nem biankó csekkel, alkalmilag vagy folyamatosabban osztozni a felelősségben, vagy legalábbis hajlandó megnézni a konkrét javaslatokat, mielőtt azonnal nemet vagy esetleg igent mond.

Tudom, nincs mindenki így. Ha már az előbb Karinthyt idéztem, hadd idézzem megint. Ismeretes volt nekik baráti civódásuk, évődésük Kosztolányival. Kosztolányi éppen ezért egyszer azt mondta: én édes Istenem, segíts meg, de ha semmiképpen sem teheted, hogy megsegítesz, legalább ne segítsd meg Karinthyt sem. Nagyon szeretném, ha önöktől nem ez a magatartás volna tapasztalható. A segítségre nem a kormánynak van szüksége tudniillik, hanem az országnak.

Miben új ez az alakuló kormány, és miben építkezhet már megtett intézkedésekre? Kétségkívül új a személy, és sajnos azt is látni - remélem, elmúlik a pár nap átmenetben -, hogy ez a személy majdnem hasonló támadásokat kap, mint amit elődje, a sokszor méltatlanul meghurcolt miniszterelnök kapott. Úgy tűnik, kapna a helyében bárki. Hallunk már Hajdú-Bétről, hallunk már ilyen-olyan alkalmatlanságról. (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiból. - Zaj. - Az elnök csenget.)

Soha nem idézném a Magyar Nemzetet, ha elnök úr nem hívott volna fel annak előfizetésére és olvasására. (Derültség az MSZP soraiból.) Olvasom! Ezért szeretném idézni a következőt, bizonyára önök is olvassák: "Valótlanul állítottuk - írja a Magyar Nemzet -, hogy a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét baromfi-feldolgozó többségi tulajdonosa lett ekkor meg ekkor. A valóságban a Wallis-csoport tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt.-nél. Valótlanul állítottuk - írja a nagyra becsült Magyar Nemzet -, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle."

(14.10)

És ismét az orákulumként tisztelt lap írja: ugyancsak valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával. Csak annyit várunk önöktől, mint amit a Magyar Nemzet megtett, de ennél talán egy picit többet is: jó volna a többi méltatlan támadást is még idejekorán abbahagyni, hogy ne kelljen szegény szeretett lapjuknak ismét a "valótlanul állítottuk" bevezető mondatot tenni minden állításhoz. (Taps az MSZP padsoraiból.)

De ez a kormány nemcsak személyi változást hoz. Nyilván változást kell hogy jelentsen abban a tekintetben is, hogy a növekvő európai válsággal arányos, nagyobb, nehezebb lépéseket kell megtennie, erősebb védelmet kell biztosítania a magyar munkahelyeknek és a magyar vállalkozásoknak. Gyorsabban kell meglépnie, ami segíthet, és nagyobbat kell lépnie a nem népszerű kiadáscsökkentő lépésekben is.

Hogy előbb kellett volna? Igen, lehet. De ahol emberi sorsokról van szó, ott a politikus, a politika mérlegel. Mert sohasem általában a nyugdíjrendszer fenntarthatósága csak a kérdés, hanem a szomszéd néni nyugdíja. Nem a foglalkoztatáspolitika elvont adatairól kell csak dönteni, hanem a város, a település, az ismerősök munkahelyéről. Emberekről van szó. Lehet, hogy őmiattuk túl sokáig haboztunk. De éppen, mert róluk van szó, sorsukra hagyni sem lehet hátradőlve, felelőtlenül őket. Ezért kell most gyorsan lépni. Az irányok már a most leköszönő kormány idején helyesen alakultak ki: a fő cél a munkahelyek védelme, a munkabér terheinek csökkentése, akkor is, ha ez a fogyasztás terheinek növelésével jár. A fő cél a magyar vállalkozások támogatása, a magyar gazdaság élénkítése, az európai pénzek gyorsabb és célzottabb belepumpálásával is.

Jó, hogy azért már történtek lépések. Jó, hogy előttünk van két olyan törvény - az adótörvények és a nyugdíj-szociális törvény -, amihez biztosan kellenek módosítások, de az alapvitákat már lefolytattuk róluk. Helyes volt az is, hogy a régi kormány az eladósodottság ellen - nemcsak az állam, hanem a vállalatok eladósodottsága ellen - védelmet kért az IMF-hitel formájában. Érdekes olvasni, hogy most fideszes szakpolitikusok is azt fontolgatják, nem kellene-e újratárgyalni - ha esetleg kormányra jutnak - vagy meghosszabbítani azt a hitelt. Jobb lett volna talán időben szólni azoknak a párttársaiknak, akiknek sikerült halálra sértegetni, leelvtársazni, politikai mutyival vádolni az IMF vezetőjét, de hát tudom, minden pártban vannak, akikkel nehéz kommunikálni. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Vajon igaz-e, hogy a leköszönő kormány félretette a szükséges reformlépéseket? Az igaz, hogy annyi akadályt toltak az útjába, hogy ötpercenként is hasra eshetett benne, néha bizony hasra is esett. De látnunk kell, hol tartunk ténylegesen! Nem azért, hogy fényezzük a régi kormányt, hanem azért, hogy elismerjük és megköszönjük az ország valódi teljesítményét. Meg kell köszönnünk, hogy segítette és viselte a magyar költségvetés helyrerázását, a konvergenciaprogramot, a közös kassza befoltozását. Fájdalmas áldozatokat hozott érte, köszönjük.

Meg kell köszönjük, hogy hozzásegített ahhoz, hogy a feketegazdaság hétfejű sárkányának legalább egy fejét sikerüljön levágni vagy megsebezni, és 250 milliárd pluszbevételt hozni az államkasszába innen. Meg kell köszönni, hogy ugyan a sok reform között - talán a mi hibánkból is - az emberek kapkodhatták a fejüket, és nem voltunk erősek magyarázatban, megértésben és elfogadtatásban; néha úgy viselkedtünk, mint az ismert vígjátékban Rettegi Fridolin, aki bejelentette, hogy itten, kérem, kultúra lesz terjesztve. Néha mi is csak azt mondtuk: itten, kérem, reformok lesznek bevezetve. Tudjuk, nem volt elég.

De ennek ellenére volt türelem, amit meg kell köszönnünk. Volt türelem, hogy az egészségügy legfontosabb változása, a valódi társadalombiztosítás kialakítása végbemenjen. Volt türelem és volt okosság is, hogy jól éljenek a megnövekedett önállósággal az egyetemekre, főiskolákra jelentkező hallgatók, és maguk az intézmények is. Volt türelem, és ezért sikerült a tényleges nyugdíjba vonulás időpontját közelebb tolni a jogszabályban előírt határokhoz.

Köszönjük azt is, hogy viselték az autópályák, utak, hidak építésének nehézségeit, és pártállástól függetlenül tudtak örülni ennek. Veres Jánost kérdezte valaki az imént egy rádióbeszélgetésben - majd kijavít, ha rosszul idézem -, hogy mondja már meg, mi a legfontosabb eredménye a leköszönő kormánynak. Ő elgondolkodott, sorolhatott volna sok mindent, de azt mondta: tudja, én most autópályán megyek hazafelé Szabolcsba. Ez olyan eredmény, amit nem lehet elvenni az országtól. Lekicsinyelni lehet, elvenni nem. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Persze, mi is látjuk a hibákat, és fogadjuk a kritikát is, az áldozatokból részt vállalóktól elsősorban. És fogadjuk az ellenzéktől is, hiszen az ellenzéknek ez a dolga; legfeljebb minimális pontosságot kérünk az elmúlt évek értékelésében. Tegyük helyre közösen, mielőtt továbblépnénk! Mert természetesen nem igaz, hogy a dolgozók száma csökkent. Mondtam már egyszer a számot: 2001-ben 3 millió 849 ezer, 2008 végén 3 millió 881 ezer, 40 ezerrel több, és nem kevesebb.

Nem igaz, hogy Gyurcsány-felárat fizettünk az államadósság kamataiért. Az IMF szinte gyógypedagógiai türelemmel rágta mindenkinek a szájába, hogy nem országoktól függ, hogy milyen kamatot ad. De: de ha mégis van az egyéb hitelek kamataiban különbség, ez fennállt az Orbán-kormány idején is. Szlovákia és más országok, amelyeknek kisebb az adósságállománya, ezért kisebb kockázatot jelentettek, mindig alacsonyabb kamattal vehettek fel hitelt a nemzetközi piacon, mint Magyarország. Nem hívtuk Orbán-felárnak, mert egyikünknek sem ment el a józan esze. Kérjük, tegyük ezt helyre!

Ami pedig más adatokat illet: nem igaz természetesen, hogy csökkent a vállalkozások száma. Nem mintha önmagában ez a szám önérték lenne: 2001 végén 370 ezer, ma több mint 1 millió. Nem igaz, hogy a magyar anyák a szülés megtagadásával fejezték ki hazafias ellenállásukat a gaz Gyurcsány-kormánnyal szemben, vagy ha ezt fejezték ki, akkor még jobban kifejezték egy előző kormánnyal szemben, hiszen 2001-ben 97 ezer gyerek született, 2008-ban meg 99 ezer. Nem gondolom, hogy a politika tehet erről, erről a magyar szülők tehetnek. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz padsoraiban.)

Most, hogy néhány apró félreértést talán kiküszöböltünk, essék szó a jövőről is, mert ez a fontosabb. Új válságkezelő kormány alakul. Jogos kérdés: hogyan viszonyulnak a szocialisták ehhez a kormányhoz, a szocialisták kormánya-e ez? Nos, a válságnak nincs párttagkönyve, és ami a gyógymódot illeti, normális ember az orvostól sem kéri el a párttagkönyvét - megjegyzem, normális orvos nem is nagyon mutogatja. (Derültség az MSZP padsoraiban.) De van két dolog, ami miatt a szocialisták felvállalják a kormány támogatását.

Az egyik az, hogy a válságkezelés tartalmát a szaktudás határozza ugyan meg, de a módja, a terhek elosztása már nem értéksemleges. Kell hogy közünk legyen hozzá, kell hogy az értékeink benne legyenek.

A másik szempont, ami miatt ez vállalta a mi kormányunk, az az, hogy mindenki tudja: nincs kormány parlamenti felelősségvállalás nélkül. Mi vállaljuk, mert vállalnunk kell ezt a felelősséget; reméljük, hogy másokkal együtt tehetjük ezt.

Nézzük az elsőt! Vitányi Iván mondta az egyik összejövetelünkön - a baloldal dolgát elemezve -, hogy amikor válság van, és az ország szekere a szakadék felé halad, vajon az-e a baloldal dolga, hogy kakaót és kispárnát osszon a rajta ülőknek, amit szíve szerint megtenne, vagy az-e, hogy segítsen megállítani a kocsit. Azt hiszem, az utóbbi. És még azt is hozzáteszem: a baloldal dolga az, hogy vigyázzon, ne essenek ki a kocsiból azok, akiknek nincs saját erejük a megkapaszkodáshoz. Ezért olyan válságkezeléshez adtunk támogatást, amely vigyáz arra, hogy ne szakadjanak le visszafordíthatatlanul társadalmi csoportok, amely csökkenti a kiadásokat, de vigyáz az országot, a nemzetet összekötő közösség szálaira is. Ezeket a szálakat mindig megfeszíti a válság, de nem szakíthatja el.

De vannak más kohéziós szálak is, amik egy nemzetet összekötnek. Egy nemzetnek erkölcsi kohéziója is kell hogy legyen, és a költségvetés deficitjénél olykor nagyobb veszélyt jelenthet a morális deficit.

(14.20)

Hogy ne legyen így, ezért kell mindenkinek vállalnia az áldozatokból, ezért kell a politikai elitnek is, ezért kezdeményezi a szocialista frakció: sikertelen tárgyalások esetén beadja egyedül a költségtérítés rendezését, a népakarat, népszavazás nélküli teljesítését. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Kiben bízunk? Abban a 71 százalékban, aki a közvélemény-kutatások szerint tudja, hogy nem megy fájdalmas lépések nélkül; a minden emberben külön-külön meglévő 71 százalék józanságban. Ehhez apellálunk. Kérjük, önök is ezt tegyék! Tudom, azt mondják a katonák, hogy a hadvezérek lassan még a régi csatát vívták. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem, ne vívják! Mert ha a régi csatát vívják, mintha mi sem történt volna, az országot teszik csatatérré, a közös hazát.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)