Felszólalás adatai

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): (A képviselő úr mikrofonja erősen recseg.) Pardon.

ELNÖK: Semmi gond - régen volt használva, úgy látszik, kicsit berozsdásodott. (Derültség.) Tessék!

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A legkomolyabban szeretném mondani, üdvözlöm azt a körülményt, hogy Harrach Péter miniszter úr végigüli a vitát. Ezzel üdítő kivételt képez a kormány többi tagjával ellentétben e késő esti vitában. Ugyanezt el tudom mondani Hende Csaba úrról is, mert ő is rendszeres részvevője ezeknek a késő esti - hogy is mondjam csak? - vitáknak.

Amit mondandó vagyok, annak az a lényege, hogy a nyugdíjemelésről - mivel hozzávetőleg 3 millió embert érint - súlyához, nagyságrendjéhez méltó komolysággal és bizonyos értelemben alázattal illik beszélni. Látható, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló képviselők egy része - nem állítom, hogy mindenki, de egy része - úgy gondolja, hogy ez a nyugdíjemelés is valami jó balhé, lehet mellébeszélni, lehet összevissza beszélni, sőt ha a helyzet úgy kívánja, lehet hazudni is. Mi történik? Istenem, legfeljebb be tudunk csapni még további embereket; ha nem, akkor majd a következő körben megpróbáljuk.

Koltai Ildikó képviselő asszonynak vagy kisasszonynak - nem tudom, e tekintetben hogyan kell őt szólítani - ma láthatóan rossz napja van. Istenem, van ilyen, mindenkivel előfordul - de hogy ennyire?! Ez azért meggondolkodtató. Ugyanis hozzászólásában visszatért a délelőtt általam, a szocialista párti képviselőcsoport nevében elmondott hozzászólásra, és nem kevesebbet állított - visszatérve az általam elmondottakra -, mint hogy amit én mondtam, az a csalárd és az az álszent. Ennek alátámasztására segítségül hívta - mert saját érvekkel nem tudta bizonyítani - a Magyar Nemzetben megjelent egyik cikket.

Azt mondja a cikk írója, hogy elővettem a Magyar Nemzet 1994. július 16-i számát, és az 5. oldalról idézem Horn Gyula szavait: "A nyugdíjak visszamenőleges kifizetésére nincs pénz, mivel nem töltötték fel a társadalombiztosítási pénztárat." Az akkori előző parlament döntése értelmében szeptemberben 8 százalékkal kellett emelni a nyugdíjakat, méghozzá visszamenőleg. Hornék ezt csak az utolsó négy hónapra vállalták, vagyis a 8 százalékból 2,66 százalék lett, tehát a pénzhiányra hivatkozva nem egyharmadával csökkentették a nyugdíjemelést - mint azt az Orbán-kormány tervezi -, hanem kétharmadával, és még a társadalom által helyeselt differenciálásra sem gondoltak. Ma kórusban fenyegetőznének a baloldali szakszervezetek, a nyugdíjasok különféle szervezetei, a létminimum alatt élők stb. Akkor, '94-ben csend volt, de mégsem, mert megszólalt a fő érdekvédő Nagy Sándor, és teljes súlyát latba vetve mondotta: "Az előterjesztők azért nem javasolják az 1994. január 1-jéig visszamenő hatályú kifizetést, mivel az 32 milliárd forintba kerülne, ezt a pénzt azonban a Nyugdíjbiztosító Alap nem tudja finanszírozni." És a cikk persze levonja azt a tanulságot, hogy lám, lám, annak idején ők ezt csinálták, most meg számon kérik az, úgymond, polgári kormánytól, hogy mit csinál a nyugdíjakkal.

Nos, van ezzel egy apró baj, mégpedig az, hogy amit a cikk írója ír, az tételes hazugság; mondhatom finomabban is: nem felel meg a valóságnak. Ezért azt állítom és azt szeretném javasolni - több mindent tudnék Koltai képviselő asszonynak javasolni, de bizonyos okok miatt ezt nem fogom mind felsorolni, egyet viszont mindenképp javasolnék -, hogy olyan ügyekben, amikor több millió ember sorsát érintő kérdésekről van szó, nem újságokból, méghozzá nem a mostanában ilyen mértékben igazmondó újságból kell tájékozódni, hanem jegyzőkönyvet kell elővenni. Képviselő asszony, lehet, hogy önnek ezt még nem mondták el, de van az Országgyűlésnek szó szerinti jegyzőkönyve, amiből elolvashatja, hogy annak idején mi történt. De ha megengedi, én segítségére is sietek, és hogy megkíméljem ettől a munkától, szeretném önnek elmondani, hogy 1994-ben július 18-ai dátummal a 38/1994-es számú OGY-határozat rendelkezett a 8 százalékos nyugdíjemelésről.

(22.00)

Ez a határozat arról is rendelkezett, hogy a szükséges egyeztetéseknek időt hagyva, október 15-éig történjék meg a döntés természetesen a visszamenőleges nyugdíjfizetésről. Ez meg is történt az 50/1994.(X.14.) számú országgyűlési határozattal, azaz 1994-ben az eredeti, az érvényben lévő hatályos törvény szerinti nyugdíjemelés megtörtént. Ez a tény, kedves képviselő asszony; az összes többi vagy az ön, vagy az újságíró fantáziájának szüleménye. De nem illik - még egyszer mondom -, nem illik ilyen dolgokban ily mértékben mellébeszélni, vagy - finoman szólva - az igazmondás útjáról letérni.

Azon már nem is csodálkozom, hogy önök nem is tudják, ennek az akkori vitának mi volt a lényege; nem ismerik az előzményeket, nem ismerik az okokat, nem ismerik a körülményeket. Akkor valóban volt vita a Szocialista Párt képviselőcsoportján belül is és a kormányon belül is; ezt mi nem titkoljuk, hiszen annak idején ezt a vitát lefolytattuk. Ez a vita arról szólt, hogy azon súlyos helyzetben lévő államháztartás körülményei között - amiről Avarkeszi Dezső az előbb nagyon pontosan és világosan szólt - meg lehet-e tenni, hogy a hatályos törvény szerinti nyugdíjemelés megtörténjen, mert valóban ilyen 30 milliárdos nagyságrendű differenciát mutatott az akkori elemzés.

Ezt az álláspontot - ez annak idején megjelent a sajtóban, tehát kár lenne mást mondani róla - nem más, mint a pénzügyminiszter képviselte, mondván, hogy sajnos ez még tovább kiélezi az államháztartás egyébként sem túlságosan jó helyzetét. Ezt az álláspontot többen osztották, mások pedig nem osztották. Köztük én sem osztottam ezt az álláspontot, éppen ezért többedmagammal arra tettünk javaslatot, hogy igenis az Országgyűlés hozza meg ezt a határozatot, és '94-ben kerüljön kifizetésre a hatályos törvényben szereplő nyugdíjemelés.

Még egyszer mondom, éppen ezért, kedves képviselő asszony, nemhogy az nem igaz, amit ön mondott, hanem pontosan az ellenkezője igaz. Azért ilyen mértékben a tényekhez képest szöges ellentétben mást állítani még a politikai ellenfelek között lefolytatott vitában sem illik! Illik arra odafigyelni, hogy legalább ilyen mértékben az ember ne mondjon képtelenséget, ne állítson olyat, ami egyszerűen nem felel meg a valóságnak.

Egyébként ha nem tudta kikeresni a jegyzőkönyvet és az akkori országgyűlési határozatokat, amelyek elolvashatók, s nem tudott utánanézni a '94-es nyugdíjemelésnek, akkor például megkérdezhette volna Surján Lászlót, aki - úgy tudom - az ön képviselőtársa a frakcióban. Elmesélhette volna, hiszen annak idején ő is hozzászólt, és üdvözölte azt a határozattervezetet, amelyet annak idején én magam Kovács Pállal - aki időközben miniszter is lett - éppen a 8 százalékos nyugdíjemelés kedvéért nyújtottunk be.

Az, hogy egy magyar napilap, amely vállalja azt a szerepkört, hogy - finoman szólva - a kormánypártok szószólója, ilyen mértékben felületes és fellengzős, ezen ma már az ember nem csodálkozik. Az, hogy az újságíró nem olvasta el, sőt gyanítom, az történt, hogy elővette a jegyzőkönyvet, s mivel éppen annál a mondatnál van beírva egy időpont - történetesen 16 óra -, azt gondolta, hogy ott vége van a szövegnek, s mivel addig tartott a szöveg, hogy bizony 32 milliárd hiányzik a kasszából, úgy gondolta, tovább nem is kell olvasni, mert akkor ez a vége - itt a vége, fuss el véle! Csakhogy azt gondolom, aki arra vállalkozik, hogy a közvéleményt tájékoztassa, és még inkább az az országgyűlési képviselő, aki ennek alapján az Országgyűlés falai között megszólal, annak ennél sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia, és nem kell olyan helyzetet teremteni, hogy később olyan embereket kelljen a valóságról felvilágosítani, akiket mások becsaptak.

Mi is volt egyébként akkor ennek a vitának a lényege? Miért került sor akkor - ha már így felmerült, és ha segíthetek önöknek a tájékozódásban és egy kis történeti áttekintésben - a két menetben történő nyugdíjemelésre? Azért, mert a vita lényege arra irányult, hogy keressük meg: milyen módon, milyen időpontban, milyen feltételek mellett lehet a '94-es nyugdíjemelést megcsinálni. Ezt többen nem fogadtuk el, és azt mondtuk, hogy a 8 százalékos emelés történjék meg azonnal. S persze, ha kell, hagyjunk néhány, egy vagy két hónapot arra, hogy a kormány a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzattal és az érdekképviseletekkel tisztázza, hogy egyébként az évre a hatályos törvény szerint járó nyugdíjemelést mikor, milyen lépésben és milyen módon lehet megtenni.

Ezért került kettéválasztásra a két lépés. Ez valóban egy technikai döntés volt, de ettől a magyar nyugdíjas-társadalom a hatályban lévő törvényben foglaltakhoz képest egy forinttal nem rövidült meg. Ezért - kedves képviselő asszony és önön keresztül mindenkinek mondom - akinek az általunk elmondott érvekre nincs egyetlen valóságos érve, két dolgot tudnak mondani: mi volt '95-96-ban, a stabilizációs program éveiben, mintha mi nem tudnánk, mintha önöknek kellene felvilágosítani bennünket, hogy milyen viták és milyen vívódások után hozta meg annak idején a Magyar Országgyűlés azt a döntést, amelyet meghozott, hogy milyen háttere volt ennek a dolognak, mit hagytak ránk '90-94 közötti négy év kormányzással azok a pártok, azok a kormányerők, amelyek most önökkel együtt újra kormányoznak, mintha legalábbis nem tudnánk, hogy milyen súlyosan esett latba akkor, hogy éppen egy szocialista kormány vagy szocialista párt által dominált kormánynak kell olyan döntéseket felvállalnia, amelyek - finoman szólva - nem éppen leginkább a politikai értékrendjéhez közel eső döntések. Erre önök ne figyelmeztessenek bennünket! Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy mit tettek annak idején azok a politikusok a megelőző négy évben, hogy ilyen állapotban adták át '94-ben az országot!

S nem kell figyelmeztetni bennünket arra sem - ezt egyszer már elmondtam az Országgyűlésben, de úgy látszik, többször meg kell ismételni -, hogy ennek a konzekvenciáival nekünk bizony szembe kellett nézni. Szembe is néztünk! Ha önök nem vennék észre, önök vannak most kormányon. Azzal, hogy elmondják, hogy '95-96-ban mi történt, egy centit sem fog változni az önök által hozott döntések megítélése!

S ha már annak idején a meghozott döntéseknek az lett a következményük, hogy ma olyan állapotban van az ország gazdasága, amilyen állapotban van, és amilyen módon lehet tervezni a következő éveket, akkor igazán önöknek nem azzal a kérdéssel kell szembenézniük, hogy '95-96-ban miért csökkentek a reálbérek, a reálnyugdíjak - erre mi tudunk válaszolni. Arra kell válaszolniuk, hogy 5 százalék növekedés mellett és minimális egyensúlyi hiány mellett - legalábbis a '94-es állapothoz képest - miért nem akarják megadni ezt az emelést. Miért csinálnak olyan szabályokat, túl azon, hogy nem kapják meg az emberek a nekik járó nyugdíjemelést, még azok az anomáliák is előfordulnak, amelyekre többen ma rámutattunk: attól függően, hogy valaki mikor megy el nyugdíjba, mást és mást jelent számára a minimális nyugdíj és annak a megemelése? Miért kell az igazán leginkább elesetteknél és korábban a minimális nyugdíjhoz kötött különféle szociális ellátásokban részesülőknél ilyen szűkmarkúan mérni ezt a támogatást? Csak azt ne mondják, hogy ez a néhány milliárd, vagy ha úgy tetszik tízmilliárdos nagyságrend is felborítja a mérleget! Ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak!

Nem ez az oka! Ezt önök is nagyon jól tudják, de próbálnak valamiféle magyarázatot találni rá. És ha ésszerű magyarázatot nem tudnak rá találni, akkor jönnek ezek a nagyszerű megoldások: vegyünk elő egy újságcikket, amelynek írója elfelejtett elolvasni egy jegyzőkönyvet, és olvassuk fel a Magyar Országgyűlésben, mindegy, hogy nem igaz, ami benne van, de mondjuk bele a nagy magyar valóságba, a rádióba, a televízióba, hogy erről van szó, és tegyünk úgy, mintha igazunk lenne.

Természetesen nem igaz, Koltai képviselő asszony. Szívesen meghallgatnám egyszer önnek, ha vannak egyáltalán valóságos érvei, de az, hogy ilyen képtelenségekkel, és hogy úgy mondjam, minden jó érzést félretéve és ilyen felelőtlenül nyilatkozik erről a témáról, ezt a magam részéről visszautasítom. Ha ön engem álszentnek és csalárdnak nevezett ebben az ügyben, akkor azt gondolom - és finoman fogalmazok -, ön viszont nem mond igazat és ostoba.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)