Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Töredelmesen be kell vallanom önöknek, hogy engem ma délelőtt Frajna Imre képviselő úr, a Fidesz vezérszónoka meggyőzött. Ma reggelig azt gondoltam - miután hónapok óta beszélünk a nyugdíjkérdésről, miután erről beszéltünk a társadalombiztosítási költségvetés vitájában, erről beszéltünk két vitanapon és Béki Gabriella elmondta vezérszónoklatunkat ma délelőtt -, hogy egy második szabaddemokrata hozzászólásban ennyi vita után már nem lesz mit mondanom, és akár vissza is léphetek a ma esti vitától, de Frajna Imre meggyőzött arról, hogy ezt nem tehetem meg. Az ő hozzászólása bizony újabb észrevételekre késztet.

Megerősít engem az is, hogy itt van köztünk a miniszter úr, aki tegnap azt mondta az ellenzéki pártok felszólalásairól, hogy ez már elérte a kritikának azt a határát, amit a politikai tisztesség és a jó ízlés jelez. Az, hogy a miniszter úr most itt van köztünk, lehetőséget nyújt arra, hogy elmondjam a magam hozzászólását, és megkérjem a miniszter urat, hogy ha úgy érzi, hogy a hozzászólásomban túllépném a jó ízlésnek és a tisztességnek azt a határát, amit ő az ellenzék által követendő mércének nevez, akkor szóljon közbe, vagy utána mondja el, hogy hol léptem túl ezt a határt.

Amikor néhány évvel ezelőtt még az a nyugdíjszabály volt érvényben, hogy az azonos évi béremeléshez kapcsolják a nyugdíjemelést, és az év elején 12 százalékra taksálták a béremelést, akkor azt mondták, hogy a nyugdíjakat is 12 százalékkal emeljük. Amikor kiderült, hogy a béremelés ezt fél százalékkal meghaladja, akkor a szocialista-szabaddemokrata kormány az év második felében fél százalékkal korrigálta az előre megállapított nyugdíjemelés mértékét. De erre azt mondani, hogy fél százalékkal emeltük a nyugdíjakat, azt hiszem, nem tisztességes! Lezsák pártelnök úrtól és más MDF-es, fideszes képviselőktől rengetegszer hallottuk, hogy volt képük fél százalékkal emelni a nyugdíjat, ami egyszerűen nem volt igaz. Nos, ha erre mondaná azt a miniszter úr, hogy az ilyen ellenzéki kritika túllép a politikai tisztesség és a jó ízlés határán, akkor azt mondanám, hogy igaza van. De amit a szocialista és a szabaddemokrata képviselőktől itt nyugdíj-ügyben hallunk, az érzésem szerint nem lépi túl ezt a határt, de itt az alkalom, még egyszer kérem a miniszter urat, ha túllépném ezt a határt, azonnal figyelmeztessen erre.

Azzal kezdtem, Frajna Imre késztetett arra, hogy mégis hozzászóljak, és ez így is van. Frajna Imre ma reggeli beszédében a következőket hallottuk: "A kormány koncepciója alapján 2001-ben már magasabb lesz a nyugdíjak átlagos értéke, mintha az ellenzéki forgatókönyv érvényesülne, ugyanis a jelenlegi ellenzék elképzeléseivel 2001-ben az átlagnyugdíj 37 060 forint lenne, míg a kormány javaslata alapján ez az összeg több mint ezer forinttal magasabb, 38 077 forint, tehát két év elteltével a nyugdíjasok már nominálisan is jobban járnak."

Nekem egyetlenegy problémám van Frajna Imrének - aki sajnos távol van az üléstől, amire még szeretnék majd visszatérni - ezzel a mondatával: honnan gondolja ezt? Ugyanis a miniszter úr által tegnap este előterjesztett törvényjavaslat 11. §-a - mert arról beszélek, és egész felszólalásom az idő hiányában csak erre korlátozódik -, amely központi eleme ennek a törvényjavaslatnak, annyit tesz, hogy a hatályos nyugdíjtörvény 62. § (2) bekezdését - amely az 1999. évi nyugdíjemelést szabályozza - módosítja. Azt mondja, szemben azzal, amit az 1997. évi törvény tartalmaz - és valójában szemben azzal, ami 1992 óta érvényes, ezt csak mellesleg jegyzem meg, mert mindnyájan tudjuk -, a tervezett fogyasztóiár-növekedésnek megfelelően 11 százalékkal emelik a nyugdíjat 1999-ben.

De a törvény ama rendelkezéseit, amelyek 2000-re, 2001-re és a további évekre vonatkoznak, miniszter úr, ha jól tudom, az ön által benyújtott törvényjavaslat nem módosítja! Ha a későbbi évekre vonatkozólag nem módosítanak, akkor számtanilag nem értem, hogyan lehet magasabb a kormány elképzelése szerinti nyugdíjemelés, mint a korábbi kormánypártok által pártolt, hatályos törvény szerinti nyugdíjemelés. Vagy Frajna Imre képviselő úr már tud valamit, amit a többiek még nem tudnak, vagy - nem Orbán Viktor ismert kifejezését használom, hanem azt mondom, hogy - téved. A mai, televízió nyilvánossága előtt elmondott beszéde - amelyben azt állította, hogy a jelenlegi jobboldali kormány tervei szerint 2000-ben, 2001-ben már jobban járnak a nyugdíjasok nominálisan is, mintha a korábbi kormánypártok elképzelése érvényesülne - nyilvánvalóan tévedés volt. Nagyon örülnék, ha Frajna Imre itt lenne és megmagyarázná nekünk ezt a megfogalmazást, de bizonyos vagyok benne, hogy ha akarja, miniszter úr is meg tudja magyarázni, mert gondolom, megbeszélték egymás között ezt a kérdést.

Azt tekintem az alapkérdésnek, tisztelt Országgyűlés, hogy vajon két-három-négy éves távlatban jobban járnak-e a nyugdíjasok, ha a kormány álláspontja érvényesül - ahogy ezt Frajna Imre mondta ma délelőtt a televízió nyilvánossága előtt -, vagy Kökény Mihálynak van igaza, hogy hosszú távon is veszít valamennyi nyugdíjas azon, amit a kormány javasolt.

Tisztelt Országgyűlés! Ha már erről a törvényjavaslatról és ennek 11. §-áról beszélünk, érdemes egy pillantást vetni arra is - ha már benyújtották -, hogy mivel indokolják a 11. §-t. Nem voltam rest és megnéztem, az általános indoklás részletesen tárgyalja a módosítás összes többi pontját, de arról, hogy a 11. §-ban miért módosítanak, egy nagyon tartalmas mondatot lehet olvasni: "A javaslat tartalmazza a nyugdíjemelés 1999. évi új szabályait is." Van persze részletes indoklás is, amely úgy szól, hogy "a javaslat az 1999. évi nyugdíjemelés új szabályait tartalmazza". (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(20.30)

Természetesen van valódi indoklás is, amely indoklást már sokszor hallottuk. Frajna Imre, akinek a hozzászólása késztetett engem erre a ma esti felszólalásra, a maga beszédében ezt úgy fogalmazta meg, természetesen nem az a kérdés, "a vita nem arról folyik, hogy mekkora is az az összeg, amellyel emelni szeretnénk a nyugdíjakat, hanem arról, hogy mekkora az az összeg, amellyel emelni tudunk".

Ezt mondta Frajna Imre.

Azt gondolom - s ezt már egy kétpercesben Isépy Tamásnak válaszolva megelőlegeztem -, Frajna Imrének ebben akkor lenne igaza - a kérdés tehát az, hogy mennyivel tudunk -, ha a kormány úgy ítélné meg a gazdasági helyzetet, hogy minden vonalon takarékoskodnia kell.

Kétségtelen tény, hogy a mi kormányunk három évvel ezelőtt úgy ítélte meg a helyzetet - sőt már négy évvel ezelőtt is, amikor hivatalba lépett -, hogy minden vonalon takarékoskodni kell, és ezért mindenütt igyekezett, ahol tudott, amennyit tudott elvenni a költségvetési vagy szélesebben értelmezve az államháztartási kiadásokból. Ha ez lenne a helyzet, akkor Frajna Imrének ez a mondata - az a kérdés, hogy mennyit tudunk - egy igaz mondat lenne.

A '99-es költségvetés és tb-költségvetés ismeretében azonban meg kell állapítanunk, hogy nem ez a helyzet. A jobboldali kormány számos területen nagyvonalúan növeli a kiadásait. Növeli a kiadásait - nem akarom itt a költségvetési vitát újra elmondani - egy sor területen: növeli a kiadásokat a központi államigazgatásnál, a titkosszolgálatoknál, növeli a családi adókedvezménynél, növeli az egyházak támogatásánál, növeli az agrártámogatásoknál, és még nagyon sok olyan területet lehet megfogalmazni, ahol növeli a kiadásokat. S vannak más területek, ilyen a családi pótlék, ilyen a nyugdíj, ahol - egyszerűen az inflációs veszélytől félve - azt mondja, hogy korlátozni kell a kiadásokat.

Ha ez igaz, hogy bizonyos területeken növelünk, és más területeken csökkentünk, akkor nem arról van szó, amit Frajna Imre állít, hogy az a kérdés, mennyivel tudunk emelni, hanem az, hogy mennyivel... - no nem, azt nem mondom, hogy mennyivel akarunk, mert az nem volna igaz természetesen. Elnézést kérek Hegyi Gyulától, nincs igaza abban, amikor azt mondja, hogy ez egy olyan kis tétel a költségvetésben, hogy ez csak elhatározás kérdése - nem! Ezt hallottuk annak idején, mondjuk, a Magyar Demokrata Fórum elnökétől, hogy csak elhatározás kérdése, mennyivel növeljük az életszínvonalat - ez nem igaz.

Az a kérdés, hogy melyiket tartjuk fontosnak: a nyugdíjat, a családi pótlékot, vagy azokat a kiadási tételeket, amelyeket a költségvetési vitában is felsoroltunk és ma is röviden összefoglalva megemlítettem. Ez a kérdés! S egyetértek abban miniszter úrral is és miniszter úr frakciótársaival is: itt értékrendekről van szó. Más értékrendet érvényesít a jelenlegi, jobboldali kormány, mint amelyeket mi érvényesítettünk, vagy érvényesítenénk, ha még módunk lenne rá.

Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, az, hogy a kormány a nyugdíjak emelését így sorolja a különböző feladatok között, ez méltánytalan; azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Azért méltánytalan, tisztelt Országgyűlés, mert persze igaza van abban Koltai Ildikónak - aki csak hallgatja a rádiót, annak tudnia kell, hogy miután elmondta beszédét és egy kétpercest, már egy jó háromnegyed órája távozott -, tehát igaza van abban persze, hogy volt időszak a 90-es évek elején, amikor csökkentek a nyugdíjak. Nem arról van szó, hogy akkor minket ez nem zavart volna; akkor is zavart, amikor az MDF-kormány idején csökkent a nyugdíjak reálértéke, meg akkor is zavart, amikor a szocialista-szabaddemokrata kormány idején csökkent a nyugdíjak reálértéke. Csak azért tudni kell azt, hogy akkor általános gazdasági válságban volt ez a gazdaság, akkor a GDP, a bruttó nemzeti termék is csökkent, meg a reálbérek is csökkentek, meg minden csökkent. Tehát abban az időszakban - valamennyiünk szomorúságára - csökkentek a nyugdíjak is.

De a kérdés nem ez! A kérdés az, hogy amikor minden nő, amikor nő a GDP, amikor nő a költségvetés összkiadása - mert nő, reálértékben is nő, legalább 2-3 százalékkal nő az államháztartás összes kiadása -, amikor nőnek a honvédelmi kiadások, amikor nőnek az államigazgatás kiadásai - és nem sorolom fel mindazt, ami nő -, akkor miért nem nő a nyugdíjak reálértéke. Ez a kérdés!

Nos, Frajna Imre azt mondja - mondta ma reggel, amikor még jelen volt az ülésteremben -, az, hogy mi 20 százalékot mondtunk '97-re, az ugye ilyen választási dolog. "Az előző kabinet '97-ben felismerve a választások közeledtét, 20 százalékos emelést szavaztatott meg." - mondta ma reggel, amikor még jelen volt Frajna Imre. Mi a valódi helyzet az előző kabinetnek ezzel a választási propagandájával?

Tisztelt Országgyűlés! Az előző kormány, a szocialista-szabaddemokrata kormány, választásokra készülve, népszerűséget hajhászva, két dolgot csinált nyugdíj-ügyben. Az egyik dolog, hogy felemelte a nyugdíjkorhatárt - talán még emlékeznek rá. Volt egy korábbi kormány, annak a jobboldali kormánynak az elődje, amelyik ma kormányozza az országot, az is tudta, hogy fel kellene emelni a nyugdíjkorhatárt. Meg is született egy hatpárti közös álláspont az első parlamentben a nyugdíjkorhatár emeléséről, majd a választásokhoz közeledve - Surján akkori miniszter úr előterjesztésében - ezt elhalasztották a bizonytalan jövőre. Ez a kormány ezzel szemben..., mármint az előző kormány, a szocialista-szabaddemokrata kormány vállalta, mert tudta, hogy az ország jövője szempontjából ez nélkülözhetetlen lépés.

S mi volt az a nyugdíjtörvény, amelyet '97-ben fogadott el a szocialista-szabaddemokrata koalíció? Vajon az a választási kampányként elfogadott nyugdíjtörvény emelte a nyugdíjemelés tervezett mértékét? Nem, tisztelt Országgyűlés, nem ezt tette. Amellett, hogy nagy erőfeszítésekkel kidolgozta és elfogadta a vegyes nyugdíjrendszert - amelyről most nem beszélek -, emellett csökkentette, mérsékelte a jövendő nyugdíjemelést, közvetlenül a választások előtt. Ha ugyanis nem született volna meg, miniszter úr, ez a '97-es nyugdíjtörvény, akkor ma is az azt megelőző nyugdíjtörvény lenne hatályban, amely hosszú távra a keresetek alakulásához köti a nyugdíjemelést.

A szocialista-szabaddemokrata koalíció viszont vállalta azt, hogy úgy módosítja ezt a nyugdíjtörvényt, hogy három lépéses fokozattal csökkenti az előírt nyugdíjemelés mértékét. Csökkenti, mert tudta, hogy az ország demográfiai helyzete, az idősek részarányának növekedése nem teszi tarthatóvá hosszabb távra az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elvet az "együtt nevetünk" időszakában is. Csehák Judit - mint a szocialista frakció vezérszónoka - magyarázta el nekünk erről a pódiumról, hogy sajnos ezt nem lehet fenntartani, mert átalakulnak a lakosság arányai, és ezért bizony fokozatosan csökkenteni kell a nyugdíjemelés mértékét.

Ezt tette a választások előtt a szocialista-szabaddemokrata koalíció. Ha nem tette volna, akkor is 20 százalékkal kellene emelni, mert az a közösen elfogadott szabály - amelyben az MDF, a KDNP, a Fidesz és a Kisgazdapárt ugyanúgy benne volt, mint az MSZP és az SZDSZ - az bizony az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elvről szólt 1992 óta, és akkor azt kellene önöknek módosítani, ha módosítani akarják. Így önöknek tulajdonképpen csak előre kellene hozni azt, amit a szocialista-szabaddemokrata koalíció a választások előtt vállalt. Ezt a népszerűtlen intézkedést vállalta ez a szocialista-szabaddemokrata koalíció.

Ez a valóság tehát a Frajna Imre által emlegetett '97-es ígéretről! S ilyen helyzetben vette át a Fidesz vezette jobboldali koalíció a kormányt, s ebben a helyzetben került szembe azzal, hogy az az agyonátkozott nyugdíjreform, amely egy vegyes nyugdíjrendszert hozott be a magyar gazdaságba és amelyről Selmeczi Gabriella képviselő asszony - aki szintén már egy háromnegyed órája elhagyta ezt a vitát - azt mondta, hogy ez csak a szűk üzleti körök érdekeit szolgálja, senki másét. Kiderült, hogy speciel a magyar nyugdíjjogosultaknak - akiket a Fidesz szeret polgároknak nevezni - tetszik. Ezek a szűk üzleti körök 1 millió 200 ezren vannak. S igaz az, hogy miután nekik jobban tetszik, mint ahogy mi azt reméltük, és többen csatlakoztak a magánnyugdíjpénztárakhoz, ezért valóban - ez igaz - nagyobb mértékben kell a költségvetésnek a nyugdíjrendszert támogatni, mint ahogy mi azt gondoltuk. Más szóval, nagyobb megtakarítás jelentkezik, ami hosszú távon - akár 10-15 éves távon - már kedvező a nyugdíjrendszer alakulása szempontjából.

(20.40)

Már rövid távon is kedvező, miniszter úr, hogy a vegyes nyugdíjrendszer széles körű kiterjedése növeli a nyugdíjrendszerbe vetett bizalmat, méghozzá nemcsak a magánnyugdíjpénztárba, hanem a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe vetett bizalmat is. Ez az a bizalom, amelyet önök rohamléptekkel igyekeznek szétverni, s amely, ha nem vernék szét, még a járulékfizetési kedvet is javítaná valóságosan - ez a helyzet! Ebben a helyzetben a kormány persze többféleképpen reagálhatott volna; reagálhatott volna olyan módon, hogy a költségvetés összeállításánál figyelembe veszi, hogy valamivel többet kell ide juttatni. Erre megvolt a módja, miniszter úr, mert a költségvetés adó- és járulékbevételei már ebben, a '98-as évben is 100 milliárdos nagyságrenddel magasabbak, mint amit a költségvetés összeállításakor bárki is tervezni remélt, egyszerűen azért, mert a magyar gazdaság növekedése - hála a stabilizációs csomagnak -, felgyorsult, jobban felgyorsult, mint ahogy mi azt reméltük volna, tehát a tervezetthez képesti néhány tíz milliárdnak megvan a forrása a tervezettnél jóval magasabb adó- és járulékbevételekben.

Ha nem akarták másra költeni ezt a pénzt, nyugodtan megtehették volna, hogy biztosítják a költségvetésből azt a többletösszeget, ami a vegyes nyugdíjrendszer működéséhez szükséges. De megtehették volna azt is - mint Béki Gabriella kitűnően elmondta a ma délelőtti felszólalásában -, hogy valamelyest meggyorsítják az áttérést - aminek a politikai terhét már a szocialista-szabaddemokrata koalíció vállalta - a svájci indexálásra. Az MSZP-SZDSZ-koalíció ezt 2001-re tervezte, kétlépcsősen, fokozatosan.

Mondhatták volna azt, hogy miután a tervezettől eltérően alakulnak a folyamatok, már '99-ben bevezetik az eredetileg 2000-re tervezett 30:70-es arányt az árindex és a keresetnövekedés között, s aztán 2000-ben bevezetik az 50:50-es arányt - ezzel már nyerhetett volna a költségvetés. Önök azonban nem ezt tették, mert ez azt jelentette volna, hogy akkor nem 14, hanem mondjuk 17 százalékos nyugdíjemelést kellett volna tervezniük, és persze ettől sem lett volna mindenki boldog. De ha ezt korrekt módon elmondják és világossá teszik, valószínűleg az ellenzék sem támadta volna önöket - a szabaddemokraták biztosan nem.

Önök azonban nem ezt tették, hanem a 30:70 meg az 50:50 helyett rátértek a 100:0-ra, vagyis nem egy svájci indexálásra, hanem azonnal a teljesen az árindexhez kötött nyugdíjrendszerre térnek át, legalábbis a nyugdíjasok nagy többségét illetően. Ez, tisztelt miniszter úr, néhány jelen lévő fideszes képviselőtársunk - akik nyilván a büntető törvénykönyv vitájára várnak, mert a nyugdíjkérdéssel foglalkozók már mind eltűntek -, tisztelt képviselőtársaim, joggal vívja ki mind a nyugdíjasok, mind a szocialista és szabaddemokrata képviselők nemtetszését. Nemcsak azért - és hadd mondjam, nem is elsősorban azért -, mert kevesebb a nyugdíjemelés - bár ez is nagyon fontos -, hanem elsősorban azért, mert ezzel a döntésükkel önök eltértek attól az elvtől, hogy a nyugdíjemelés mértékét a kormány évenkénti döntésein kívül bármi szabályozza.

Önök ezzel a döntésükkel eltértek attól az elvtől, amit 1992 óta, a rendszerváltás óta igyekszünk érvényesíteni, hogy nem a mindenkori kormány kényétől-kedvétől függ, hogy mennyivel emelkednek a nyugdíjak, vagyis eltértek a biztosítási elvtől. Eltértek attól, hogy törvények szabályozzák a nyugdíjat, és a nyugdíjas számolhat azzal, hogy mi lesz. Frajna Imrének van egy elképzelése arról, hogyan emelkednek majd 1999 után a nyugdíjak: valahonnan vette azt, hogy szerinte akkor már a nyugdíjasok jobban járnak. De hogy honnan vette, azt nem tudja senki ebben a teremben; talán a miniszter úr tudja, hogy honnan vette, de tegnapi expozéjában nem osztotta meg velünk az erre vonatkozó feltevéseit. A nyugdíjasok még kevésbé tudják!

Ebből pedig következik: akkor minek fizessenek járulékot? Tehát az önök intézkedéssorozata minden másnál jobban ássa alá a járulék- és adófizetési hajlandóságot az emberekben.

Az a kormány, amelyik az állam fontosságát annyit hangsúlyozza, a magyar államba vetett bizalmat ássa alá ezzel az intézkedésével.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még egy megjegyzést szeretnék ehhez fűzni, mert nemcsak Frajna Imrétől tanultam ma délelőtt, hanem Csáky András képviselő úrtól is, aki az MDF vezérszónoka volt, s aki nem először hívta fel a figyelmet arra, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták nagyon farizeus módon járnak el, mert a nyugdíjügyben kifogásolják a differenciálást, miközben a családi pótlék ügyében azzal vádolják a kormányt, hogy nem figyel oda a szegényekre. A családi pótlék esetében azt kifogásoljuk, miért nem kapnak többet a szegények, és a családi adókedvezménnyel, s minden egyébbel miért a magas jövedelműeknek kedvez a kormány, mondják önök, és ellentmondást vélnek felfedezni a között, hogy ugyanakkor a nyugdíjnál mi nem vagyunk boldogok attól, hogy a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőknek adnak többet, a többieknek meg éppen az inflációnak megfelelő összeget.

Amikor Csáky úr ezt így felvetette - és nem ő az egyetlen -, akkor egyetlen egy dologról feledkezett meg: arról az apróságról, hogy a nyugdíj - a miniszter úr ezt biztosan jól tudja - egy biztosítás, a családi pótlék pedig nem. Tehát a nyugdíjnál nem lehet azt mondani, hogy ahogy szociális szempontból most éppen indokoltnak látom, differenciálom a nyugdíjemelés mértékét. Azt meg lehet tenni a nyugdíjnál is, hogy azon felül, ami minden nyugdíjasnak jár, szociális megfontolásból a kisnyugdíjasoknak adok egy pluszt - ezt meg lehet tenni a költségvetésből, ha van pénz rá. Azt mondani azonban, hogy a biztosítás alapján álló nyugdíjat a kormány mindenkori elhatározása - nem szeretek ilyen rossz ízű szót mondani, kénye-kedve szerint, s azt mondom, a kormány mindenkori döntése - szerint differenciálom, ez ellentétes a biztosítási elvvel.

Ha a kormánynak az az álláspontja - el tudok képzelni ilyen álláspontot -, hogy térjünk le a biztosítási elvről, szüntessük meg a nyugdíjbiztosítást, mondjuk ki, hogy a nyugdíjat állami költségvetésből, szükségletek szerint fedezzük a kommunizmus elve - mindenkinek a szükségletei - szerint, lehet ezt mondani: nincs nyugdíjbiztosítás, hanem állami öregségi ellátás van. És akkor a juttatásoknál lehet szociális szempontokat mérlegelni. De amíg a kormány ezt a lépést nem teszi meg, hanem a nyugdíjbiztosítás alapján áll, addig ez nem fogadható el, s addig a nyugdíjnál más a logika, mint a családi pótléknál és az egyéb juttatásoknál, s addig a nyugdíjnál valami köze kell hogy legyen a befizetett összegnek a juttatáshoz.

Ez az az összefüggés, amit a jobboldali kormány ezen intézkedése tagad; vissza a szükségletek szerinti elosztás kommunista elvéhez, búcsút mondunk a biztosítási logika polgári elvének - éljen a polgári kormány! (Derültség.)

Tisztelt Országgyűlés! A tartalmi kérdésekkel végeztem. Még egy utolsó megjegyzésem lenne: azt szeretném kérni az ülés vezetésétől - annak ellenére, hogy az elfogadott napirend tegnap azt tartalmazta, hogy ezt a vitát ma lezárjuk, így van a napirendben is, hogy a vitát ma lezárjuk -, ezt a vitát ma ne zárjuk le. Azért kérem, hogy a vitát ne zárjuk le, mert azok a képviselőtársaink - fideszes, s általában a kormánypárti képviselőtársainkra gondolok -, akik közül Frajna Imre, Csáky András, Zsikla úr elmondták a maguk hozzászólását ma délelőtt a televízió nyilvánossága előtt, Koltai Ildikó elmondta a maga felszólalását, és utána távoztak, nem adtak módot arra, hogy az ő jelenlétükben mondhassuk el az ellenvetéseinket. Frajna Imrének nincs módja válaszolni azokra a kérdésekre, amelyeket itt feltettem. Azt gondolom, ez méltatlan az Országgyűléshez.

Elfogadjuk, hogy egy nyugdíjtörvényt időben el kell fogadni. A házbizottságban természetesen elfogadtuk azt, hogy ez a vita ma lezárásra kerüljön, s a tegnapi napirendi szavazásnál is elfogadtuk azt, hogy ma kerüljön a vita lezárásra, mert azt gondoltuk, hogy ma este vita lesz. De tekintettel arra, hogy fideszes képviselőtársaink - nem először ebben az őszi ülésszakban, s nem is másodszor -, távoztak az ülésről, azt kérem az elnök asszonytól, ma ne zárjuk le a vitát, hanem ez a vita fideszes képviselőtársaink részvételével - legalábbis részvételi lehetőségével - még egy alkalommal folytatódjék.

(20.50)

Azt is bevallom, ha erre az elnök asszonynak nincs módja, akkor újramegnyitását fogjuk kérni, hogy ellenzéki és kormánypárti képviselők részvételével folyhasson ez a vita. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)