Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási nyugdíjak és az özvegyi nyugdíjak szabályozását legutóbb 1997-ben rendezte az Országgyűlés a LXXXI. számú törvényben. Az előző parlament által elfogadott törvény azonban jelentős rétegek érdekeit súlyosan sértette. Az özvegyek esetében megszüntette azt az évek óta kialakult rendezést, miszerint az elhunyt házastársa 50 százalékát kapta meg annak az összegnek, melyet az elhunyt nyugdíjként felvehetett volna. Ezt az összeget máról holnapra 20 százalékra csökkentették, függetlenül attól, hogy az életben maradt házastársnak ezenkívül van-e valamilyen saját jövedelme. Nem vették tekintetbe tehát, hogy az özvegyek, elsősorban a nők közül számosan, azért nem szerezhettek saját nyugdíjra jogosító szolgálati időt, mert például gyereket neveltek, háztartást vezettek, vagy kereső férjüket támogatták a családi munka terheinek átvállalásában. Ezek az asszonyok máról holnapra lehetetlen anyagi helyzetbe kerültek volna, legfeljebb alkalmi szociális segélyből tengethették volna hátralévő életüket.

Ennek a megoldásnak nyilvánvaló igazságtalanságát felismerve, néhány akkori ellenzéki képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Alkotmánybíróság a kifogásnak helyt adott, és 5/1998. számú határozatában a következőket monda ki: "A törvénynek az özvegyi nyugdíj mértékének csökkentésére vonatkozó rendelkezése az olyan biztosított vagy már saját jogon nyugellátást szerzett személy tekintetében, akinek házastársa saját jogú nyugellátásra jogot nem szerzett, és életkorára tekintettel ez tőle már el nem várható, közérdekkel alkotmányosan nem indokolható aránytalan tulajdonelvonást jelent, és ezért alkotmányellenes."

Ezt az alkotmánybírósági határozatot az idei év végéig oly módon kell rendeznie az Országgyűlésnek, hogy értelmezhető legyen a határozatnak tőle már el nem várható meghatározása. Ugyanis az elvárhatóság megállapítása csak eseti elbírálással, jelentős idő- és munkaigénnyel lenne megvalósítható. A jelenleg tárgyalt törvényjavaslat azon rendelkezése, mely általános érvényűen mindenkire alkalmazhatóan kimondja, hogy 2009. január 1. előtt a saját jogú nyugellátást nem szerzett özvegyek továbbra is az elhunyt házastárs nyugdíjának 50 százalékát kapják, nem teszi szükségessé az egyéni elbírálást; ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a hátralévő tíz év alatt saját jogú nyugdíjat is szerezhessen az özvegy, ezt követően pedig egyidejűleg felveheti mind a saját jogú nyugdíját, mind pedig elhunyt házastársa nyugdíjának 20 százalékát, hasonlóan azokhoz, akik már jelenleg is e szerint a rendszer szerint nyugdíjasok. Esetükben ugyanis továbbra is érvényben marad az Alkotmánybíróság által nem kifogásolt rendelkezés, miszerint mind az általuk szerzett nyugdíjat, mind pedig elhunyt élettársuk nyugdíjának 20 százalékát felvehetik, mert megszűnt az évek óta tartó helyzet, hogy hiába volt saját jogú nyugdíja az illetőnek, és vele együtt az elhunyt élettárs nyugdíjának 50 százaléka, a kettő együttes összege nem haladhatott meg egy bizonyos összeget, a rossz emlékű együttfolyósítási összeghatárt. A két jogcím együttes fennállása esetén ugyanis az történt, hogy hiába szerzett jogot mindkét jogcímen az özvegy, ezt a jogot önkényesen csorbították. Ezért szükséges a törvény alkotmánybírósági döntésnek is megfelelő mostani módosítása. Reméljük, hogy ebben a kérdésben az ellenzék is támogatni fogja a törvényjavaslatot.

Nincsenek illúzióink a törvénynek a saját jogú nyugdíjak jövő évi emeléséről rendelkező szakaszaival kapcsolatban. Az elmúlt hetek során a törvénynek az a rendelkezése, miszerint: "Az 1999. január 1. előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugellátást, baleseti nyugellátást, ide értve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is, 1999 január hónapban az 1999. évre tervezett fogyasztói árnövekedés mértékének megfelelően 11 százalékkal, de legalább 3500 forinttal kell emelni. Az emelés mértékbe azonban ez utóbbi esetben sem haladhatja meg a 25,5 százalékot." - eddig az idézet. Ez a sajtóban nagy nyilvánosságot kapott, és nagy nyilvánosságot kaptak a rendelkezéssel kapcsolatos ellenérvek is. Leginkább a Magyar Demokrata Fórum által javasolt, úgynevezett differenciált nyugdíjemelést támadták arra hivatkozva, hogy sérti a biztosítási elvet, az alacsonyabb nyugdíjakat nagyobb százalékarányban emeli, mint a magasabbakat.

Most nézzük meg, hogyan működött a magyar nyugdíjrendszerben a biztosítási elv! A fogalom azt jelentené, hogy mindenki pontosan annak mértékében kapja nyugdíját, amennyit aktív évei során járulékként a társadalombiztosításnak befizetett. Ez az elv valóban helyes, és a közösségi biztosítások esetében valóban legalább száz éve érvényesült Európában. Azonban ne felejtsük el, hogy Magyarországon negyven éven át nem így működött a nyugdíjrendszer: az egyes emberek befizetéseit egyáltalán nem tartották nyilván, hiszen mind a munkabérek, mind a nyugdíjak csupán fikción alapultak. A munkabérek egyáltalán nem tükrözték a munka piaci értékét, merthogy piac nem létezett, helyette olyan ideologikus elveket érvényesítettek, mint például azt, hogy egy értelmiségi nem kereshet többet, mint egy szakmunkás. A nyugdíjakat pedig ugyancsak önkényesen, valamiféle egyenlősdi alapján úgy állapították meg, hogy a jövedelmeket degresszíven, vagyis a növekedéssel egyre kisebb arányú beszámítással vették figyelembe. A befizetések egyéni nyilvántartása mindössze alig tíz éve, 1989-ben kezdődött, tehát a mai nyugdíjasok és a közeljövőben nyugdíjba vonulók, akiknél a szolgálati idő kétszer-háromszor hosszabb, mint az egyéni számlavezetés ideje, eleve nem kaphatnak biztosítási elvű nyugdíjat.

Természetesen annak arányában, ahogy a nyugdíj-megállapításnál a szolgálati idő egyre inkább közeledik az egyéni számlavezetés idejéhez, annál közelebb kívánunk kerülni a tisztán biztosítási elvű nyugdíjrendszerhez. Az átmeneti időszakban azonban nemcsak ezért szükséges korrekciót alkalmazni az alacsony nyugdíjú, elsősorban már hosszabb idő óta nyugdíjasok számára, hanem azért is, mert az elmúlt tíz évben ugyan egyformán sújtott mindenkit a nyugdíjak értékvesztése, azonban mindenki számára van egy minimális összeg, ami alatt már lehetetlen életben maradni; a lakás, fűtés, világítás, a nélkülözhetetlen, alapvető élelmiszerek költsége, a gyógyszerek ára független attól, hogy az illető alacsony vagy viszonylag magasabb nyugdíjból él-e. A differenciált nyugdíjemelés ellen ágálók talán azt is vállalják, hogy egy civilizált európai országban az idős emberek egy része a létfenntartás szintje alatt tengődjék? Ugyanazok, akik igazságtalannak mondják azt, hogy minden egyes gyermek egyformán legyen jogosult családi pótlékra, és méltatlannak tartják a magasabb jövedelműek részéről ennek az összegnek az elfogadását, most mégis a magasabb jövedelműek érdekében emelnek szót.

A törvényalkotónak tevékenysége során nem csupán gazdasági szempontokra kell figyelemmel lennie, hanem döntéseit a társadalommal is el kell fogadtatnia. E Házban az elmúlt hetekben, hónapokban, különösen a nyugdíjemelés kapcsán, többen hivatkoztak a választópolgárokra. Én nem veszem magamnak a bátorságot, hogy ezt tegyem, csupán szeretném figyelmükbe ajánlani a Gallup Intézet nyugdíjemeléssel kapcsolatos felmérését: az érintettek, vagyis a nyugdíjasok 67 százaléka a differenciált emelés mellett van, és ugyanígy vélekedik az aktív keresők 74 százaléka is. Számunkra is kívánatosabb lenne nagyobb arányú nyugdíjemelés, azonban az ország közelmúlt történelméből fakadó mai helyzete csak azt teszi lehetővé, hogy minden nyugdíjas megkapja az infláció várható mértékének megfelelő 11 százalékos emelést, ám az alacsonyabb nyugdíjaknál ez nem lehet kevesebb 3500 forintnál; ami azt jelenti, hogy a havi 31 800 forintnyi nyugdíjnál kevesebbet kapók nyugdíja az inflációnál nagyobb mértékben fog emelkedni.

(10.30)

Ezzel a rendelkezéssel pedig a törvényjavaslat teljesíti a kormányprogramnak azt az ígéretét, hogy fenn fogjuk tartani a nyugdíjak értékállóságát. Mivel az özvegyi nyugdíjak mellett a jövő évi öregségi nyugdíjak emelésének mértékét, valamint az árva- és szülői nyugdíjak szabályozását is tartalmazza a törvényjavaslat, a kérdés társadalmi súlyára tekintettel feltétlenül kívánatos lenne, hogy legkésőbb az idén december 10-ig elfogadásra kerüljön a szabályozás. A Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságnak ugyanakkor már most meg kell kezdenie az előkészületeket az 1999. január 1-je utáni, emelt összegű nyugdíjak számfejtésére.

Az adott lehetőségek között a Magyar Demokrata Fórum támogatja a differenciált nyugdíjemelést - mint annak átmeneti eszközét, hogy a parlament próbálja meg az évtizedek alatt eltorzult és elégtelen nyugdíjrendszer legkirívóbb hibáját orvosolni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)