Felszólalás adatai
227. ülésnap (2017.05.22.), 104. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Rétvári Bence (KDNP) |
Beosztás | Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:17 |
Felszólalások: Előző 104 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Kormányzatunk nemcsak javaslatokat fogalmaz meg, hanem jogszabályokat is elfogad, és a jogszabályok mögé tud többletforrásokat is tenni. Az idei költségvetésben, ön is tudja, körülbelül 170 milliárd forinttal szerepel több, mint a tavalyi évi költségvetésben, ez a GDP fél százaléka, ennyi a többletforrás, az a többletforrás, amennyivel az egészségügy gazdálkodni tud az idén. Ehhez képest nyilvánvalóan 2010 előtt a forráskivonás volt a jellemző.
Ami a daganatos betegek ellátását illeti, az valóban egy nagyon-nagyon súlyos kérdés és súlyos probléma. Erre ma 180 milliárd forintot költünk, ami azt jelenti, hogy 60 százalékkal többet költünk a daganatos betegek gyógyítására, mint amennyit Magyarország 2010-ben költött. Ezért hoztuk meg azt a jogszabály-módosítást is, ami azt írja, szó szerint idézem: „A rosszindulatú daganatos kórkép klinikai gyanúja esetén a CT, MRI egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltató a beutaló kiállításának napjától számított 14 napon belül a szükséges képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat köteles elvégezni.” Ezen szabály szerint az elmúlt időszakban 7695 esetben történt CT- és MRI-vizsgálat a 14 napos szabály betartása alapján. Nyilvánvalóan lehet, hogy vannak másfajta iratok is, jó lenne, ha ezek egy átlátható, országos elektronikus rendszerben lennének, mint a várólista-nyilvántartás ‑ ez még a jövő, hogy az előjegyzés is ilyenben legyen, a várólistákat is ez a kormányzat vezette be ‑, ennek ellenére nem érkezett megkeresés, hogy nem tudta tartani a területileg ellátásra kötelezett szolgáltató ezt a számot.
Ösztönzők is vannak benne, nemcsak a normál kifizetések, hanem 18 ezer forint többletelszámolási lehetősége van annak, akinél 14 napon belül megtörténik a beutaló után a vizsgálat, és a kórkép igazolódott, és azt is bevezettük, ha egy másik területi szolgáltatónál tudják ezt a diagnosztikát végrehajtani (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), akkor is az eredetileg honos TVK-jából számítódik ez. Ezzel is próbáltunk bővíteni meg az EFOP 2.2.10-zel, ami több milliárdot ad diagnosztikai fejlesztésekre, akárcsak az előző EU-s fejlesztési időszakban. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 104 Következő Ülésnap adatai