Felszólalás adatai

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Az orvosok tudják, hogy az orvoslás belső szabályai messze szigorúbbak, mint a társadalom egyes tagjai azt hiszik, és ez még akkor is így van, ha sokszor és sokan rossz hírünket keltik ezen a világon. Tudják, hogy az orvoslást roppant kemény belső hierarchia működteti, és amikor azt mondják ránk, hogy az orvoslás belülről nem demokratikus, akkor nem tudják azt, amit Shakespeare úgy fogalmaz meg, hogy uram, itt nem a veséről vagy a vakbélről van szó, hanem életről vagy halálról. Bizony, ennek a hierarchiának működnie kell, ennek a rendszerébe bele kell illeszkedni a belépő orvosnak, és e szerint kell élnie és dolgoznia. Ha valaki megsérti ezt a szigorú szabályt, lelke rajta, de ez mélyen egységes, belerögződött az orvostársadalomba.

Az orvoslás egy mesterség. Én magam, akármit csináltam az orvoslásban, mesterembernek tartom magam. Mesterembernek, aki képes a hivatásának a gyakorlására. Az orvosokat, akikkel együtt dolgoztam, mindig arra tanítottam, hogy az első és legfontosabb az, hogy azt érezd, hogy másoknak szüksége van rád, és ha ezt az érzést érzed, akkor ez önként elvisz téged, hogy arra a szintre emeld a mesterségedet, hogy az utcán a földön leülve egy fonendoszkóppal a nyakadban el fognak téged tartani.

Biztos vagyok benne, hogy amikor először létrejöttek a kamarák, nemcsak Magyarországon, hanem Európában, az volt a céljuk, hogy kitermeljék azokat az embereket, akik képesek a közösség javára olyat létrehozni vagy olyat tenni, amit a közösség elismer, és amiért a közösség eltartja ezeket az embereket.

(18.30)

A kamara mindig sokkal többet jelentett, mint az orvosoknak valamilyenfajta társulását. Jelentette először is egyfajta képzésnek a belső rendjét. Jelentett egyfajta minősítést, mert egy adott kamarához tartozni komoly büszkeséget jelentett. Az orvoslásban az 1990-es évek előtt ezt nem lehetett realizálni. Akkor is voltak testületek, amelyek elbírálták a mi működésünket, de messze voltak attól a minőségtől, színvonaltól és főleg demokratizmustól, amely a kamarából áradt.

Aki az életben valami újat akar, az szükségszerűen szembekerül vagy a hivatali felettesével, vagy egy olyan jellegű szervezettel, amelyik meghatározza a működését. Az általam ismert orvosok egy jelentős része valamilyen formában azokkal a fölöttes szervekkel - lehet ez hivatali, orvosi -, akikkel együtt kellett működnie, valamilyen formában valamilyen konfliktusba került, általánosságban rendszerint azért, mert az eddig eltérőktől szokatlant, mást, újat akart művelni.

Amikor létrejött a kamara, és különösen, amikor intézményes formát kapott, akkor mi hittük azt, hogy ez számunkra egy új típusú érdekvédelmet jelent. Nem olyat, mint amikor összeült a párttitkár, a szakszervezeti bizalmi, az intézetigazgató és még általuk kijelölt személyek, akik előtt állt az ember megszégyenülve, és eleve elkészítették azt a fajta ítéletet, amelyiknek a végeredményét már gyakorlatilag csak le kellett pecsételni, hiszen előre készen volt.

A kamara többféle jogosítványt kapott az elmúlt időszakban. Ezek a jogosítványok olyan jellegű jogosítványok voltak, amelyek hitelesek voltak. A kórházi-intézményi kamarai gyűléseken az ott résztvevők közel száz százalékban megjelentek. A kamarai választások erősek voltak, bizonyosfajta olyan erőt tükröztek, ami az intézményi vezetéssel együtt vagy esetenként vele szemben megjelenített valamit egy adott gyógyító intézmény életében. Nem volt véletlen az, hogy egy komoly súlyú kamarával szemben egy intézményi vezetés nem tudott tartósan, hatékonyan szembemenni. Feltétlenül kereste a konszenzust, az egyetértését. S ha ez így van az orvosi kamarákra vonatkozóan, akkor százszor így van a nővérkamarákra. A nővérek számára különösen az, hogy kötelező volt a kamarai tagság, az egyszerre erőt adott, és egyszerre megadta a lehetőséget arra, hogy ők Magyarországon és külföldön is megjelenítsék magukat. Magyarországon ma a nővérek képviseleti rendszere, sőt a reprezentációja a nyugati világban - és ebbe beleértem a szakdolgozókat is - hihetetlenül alacsony. Nem beszélnek nyelveket, nagyon nehezen tudnak egy olyanfajta intézményrendszerbe bekapcsolódni, mint mondjuk, egy európai csontvelő-transzplantációs társaság, amelyiknek van 200 külföldi tagja, és ebből 190 a nyugat-európai országokban.

A szakdolgozói kamara például nálunk, Miskolcon elkezdett egy felzárkóztatási rendszert, amely felzárkóztatási rendszerben kiválasztották azokat a tehetséges szakdolgozókat, akik képesek lesznek ezeket az intézményi rendszereket és Magyarországot megfelelően képviselni. Mint a szakdolgozói kamara képviselőjétől a bizottsági ülésen hallottuk, egy hatalmas munka árán kidolgoztak és felépítettek egy nagy nyilvántartási rendszert. Kidolgoztak egy képzési tervet, kidolgoztak számos olyan, eddig nem lévő szabályt, mely a működésüket meghatározta.

Kérdezem én, miért aktuális most a kamarák felbontása? Miért aktuális valamit leépíteni és meghagyni a bizonytalanságban, hogy ez egyszer működőképes lesz? Nem értem ma sem, hogy különösen egy olyan nagy létszámú szervezetet, amelyik önként létrehozta magát, ugyanakkor a legitimitását az biztosította, hogy abba a belépés kötelező, miért kell egyik pillanatról a másikra feloszlatni. Milyen fajta politikai haszna van ennek? Ki az, aki motiválja, és miért motiválja ezeket a tényezőket?

Hiszem, és azt gondolom, hogy ebben támogatni fog az a fajta, az egészségügyi bizottságon belül kialakuló hangulat, amelyik nem érez erős érveket a mostani kamarai rendszer felbontása mellett. Mindannyian tudjuk azt, hogy az elmúlt években a kamara és az egészségügyi vezetés között voltak konfliktusok, de nagyon jól emlékszem azokra az időkre, amikor jobboldali kormány volt Magyarországon, és ezek a konfliktusok hasonlóképpen léteztek. Úgy gondolom, hogy a demokráciának a teljes kibontása pontosan e mellett a jelenlegi képviseleti rendszer mellett, ennek a jogfolytonossága mellett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ad biztosítékot számunkra. Éppen ezért kérem, hogy a jelenlegi kamarai rendszert tartsuk fenn, és építsük tovább.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)