Felszólalás adatai

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kollégák! Mondhatom, hogy kollégák, mert ha jól körülnézek, azt látom, hogy talán négy nem kolléga tartózkodik a képviselők között. Tehát magunk között beszélünk arról, amivel kapcsolatban Tóth doktor képviselőtársam úgy kísérelt meg vigasztalni minket, hogy négyszer is elismételte a hivatásrendi köztestület megmaradását. Ugyanez vonatkozik Nyul Istvánra is, hogy köztestület. Csáky képviselőtársam idézte a köztestületiség kritériumát - fából nem lehet vaskarikát tenni.

A hivatásrendűség hozzátételének külön örültem, mert a kamarai rendszer mint az egész állami és jogalkotási intézménybe bekerült szervezet, némi túlzással lassan kétszáz éves, és azért jött létre, mert kétségtelenül voltak önszerveződő csoportok, amelyekkel a törvényhozók és a végrehajtók nem tudtak mit kezdeni, már akik hittek abban, hogy törvényhozásra, végrehajtásra és ellenőrzésre oszlik egy modern állam feladata. A nyolcvanas években, amikor már mozgolódni lehetett Magyarországon, akkor nagyon sokan voltunk olyanok, akik kezdtük megfogalmazni azt az igényt, hogy az orvoskar mint hivatásrend igazgathassa saját jogán, okán és esküje szerint a területét. Tudtuk, hogy a világban van egy harmadik formáció is, az angolszász és a skandináv modell, amelyik más módon indult, de ők a Magna Charta óta nem törtek meg egyszer sem, mert valahol folyamatos volt a világuk.

Az a francia és német jogrend, amihez mi illeszkedtünk, a hivatásrendeket - így a gyógyítás hivatásrendjét is - kamarai közreműködéssel tudta elképzelni, és tudta biztosítani ennek a hivatásnak az etikai és a szakmai biztonságát. Ezt csúfolja meg most - és önmagát is megcsúfolja - a koalíció, amely a XXI. századhoz illesztve létrehozta a szakdolgozói kamarát. Létrehozta egy más formában, mint ahogy mi kezdeményeztük, mert valahol másképp láttuk.

(18.20)

De létrejött ez a harmadik kamara is ugyanazokkal a hivatásrendi köztestületi jogosítványokkal, mint a másik kettő.

És most itt vagyunk a XXI. század elején, itt vagyunk egy koalíciós kormányzással. A magam részéről azt gondoltam, hogy a diktatórikus, a proletárdiktatórikus rendszernek vége, Magyarország elindul a demokrácia útján, és azt gondoltam, hogy kiteljesedik, és a részvételi demokráciával valahol mindenki megtalálhatja a szerepét. És lett egy "demokratikus diktatúra", olyan csúfságára a demokráciának, hogy nem is tudom, hogyan fogunk ebből kilépni.

És végül is mi történt? Egy kormányprogrami elemre hivatkozva a bizottsági ülésen az államtitkár asszony azt mondta, hogy azért kerül erre sor, mert benne volt a kormányprogramban. A szomorú az, hogy én a nyári kormány-előterjesztéshez hozzájutottam, ahol a miniszter úr igenis politikai okkal, politikai tevékenység vádjával, döntően az orvoskamarára hivatkozva tette javaslatát, hogy szűnjék meg ez a három hivatásrendi köztestület.

Kérem, valaki úgy lesz a hivatás rendjének a tagja, hogy beiratkozik az adott képzőintézménybe, aztán ott levizsgázik, orvossá avatják, vagy megfelelő szakképesítést szerez, vagy gyógyszeresszé avatják, és az esküjével felvállalja a szakma összes szabályát. És akik itt a kollégáim közül - talán tizenketten vagyunk itt - visszaemlékeznek az esküjükre, pontosan tudják, hogy ahhoz a karhoz csatlakoztak, amelyet összefog az Orvosi Kamara, a gyógyszerészeket a Gyógyszerész Kamara és három éve a hivatásrendi köztestületté minősített szakdolgozói kamara. Ennyi.

És most hoznak egy törvényt, hoznak egy törvényt, amelyik egyesületté degradálja ezt a három testületet. De nem elég, hogy egyesületté degradálja őket, még egy állami felügyeletet is rátesz erre az egyesületi típusú működésre, mert nem attól lesz valami köztestület, hogy beírom az 1. §-ba, hanem hogy mindazokat a jogosítványokat és kötelezettségeket megkapja, amelyeket az európai jogrend a köztestületiséghez rendel. Valahol méltatlan, és nem is tudom, hogyan fognak elszámolni ezzel önmaguk felé. Itt tegnap, ma, aztán még talán egypár napig a reformnak álcázott változtatásokról szavazunk, az ahhoz csatlakozó törvényekről. Már az előző törvény kapcsán elmondtam, igen, lehet formálni mindent, törvénnyel szükséges is formálni, ha van egy jó célképünk - de ne hitessük el a magyar társadalommal és az egészségügyi társadalommal, hogy ezek a változások most egy jó célkép felé mozdulnak! Be szabad azt is vallani, hogy olyan helyzetbe került az ország, hogy korlátozott helyzetben vagyunk, és kényszerintézkedések sorát kell hoznunk ahhoz, hogy az egyensúly valahogy helyreálljon, és elindulhassunk felfelé. A felelősséget azért illik vállalni, és nem illik olyan döntéseket hozni, amelyek nem szükségszerűek. A bevételek növelése és a kiadások csökkentése a mai helyzetben, igen, szükségszerű, mert ide jutott az ország. Hogy hogyan jutott ide, ezt különbözőképpen értelmezhetjük, különbözőképpen magyarázhatjuk, de van ennek egy konkrét oka, mert a valóság konkrét, értelmezhetjük ezen az oldalon, a másik oldalon így vagy úgy. Ahhoz alkalmazkodni nagy beletörődést igényel, de bele lehet törődni. De ez az eleme csak arra jó, hogy kiiktasson egy szereplőt, egy olyan szereplőt, amelyik esetleg nem fogja be a pörös száját. Erről szól ez a törvény.

Az előző törvény vitájánál szó volt arról, hogy egy ellenőrzött rendszerre van szükség. Igen, ellenőrzött rendszerre van szükség, mert még a szűk ráfordítás mellett is ez egy másfélbilliós költségvetésű szektor, és ezt nagyon ellenőrizni kell. Ellenőrizni kell a törvényeit, a szabályait - jelen pillanatban ugye az alkotmányhoz nem nyúl hozzá senki -, az alkotmányban meghatározott rendszerét. Erre vagyunk itt, a parlamentben, és ez lenne a kormányzat feladata és a kormányzati szervek feladata. Aztán van ennek egy pénzügyi rendszere, mert a pénzügyi rendszernek, a pénzek és az értékek koncentrálásának az egészségpénztár - jelen pillanatban még a társadalomnak szolidaritáselven nyújtó egészségpénztár - a felelőse. Igen, elfogadható az, hogy az egészségpénztár a szerződésrendszert, azok betartását és a betegek jogait érvényesítő módon valahogy kezelje; itt már a betegszervezetek és a társadalom kontrolljára is szükség van.

De ott a harmadik nagy terület, a szakma és az etika kérdése. A szakma és az etika az egészségügyi karra tartozik, erre a három kamarára tartozik, és ezt a három kamarát, amely a szakmai etikai kontrollt gyakorolja, ezt a három kamarát szüntetik meg. És ne csúfoskodjunk, nincs itt köztestületiségről szó, mert itt megvonták mindazokat a jogosítványokat, és nem telepítettek oda olyan kötelezettséget, ami a köztestületiség kialakításához kellene.

Van itt néhány képviselőtársam, akivel együtt dolgoztam még a kamarában. Nagyon örültem, amikor létrejött a köztestületi kamara, hittem abban, hogy valahol a kar karként működik, és nem gondoltam soha, hogy olyan szintű félelme van a koalíciónak, hogy a nyilvánosságot kizárva ilyen késő esti belterjes vitában beszélünk ezekről a törvényekről, és belénk lyukat beszélő miniszter tölti el a tévéidőt azért, hogy ne kaphassanak szót azok, akik elmondanának egy logikus rendszert, amire szükség lenne.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)