Felszólalás adatai

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Amiről szólni szeretnék, az egy olyan jelenség, amelyről minden politikai tényezőnek tudnia kell, és miután elfogadhatatlan, tennie kell ellene.

Több mint egymillió gyermek, tanuló és 150 ezer pedagógus közérzetéről, lelkiállapotáról van szó. Ebben az országban soha nem volt könnyű dolog pedagógusnak lenni. Nem volt az az '50-es években, amikor az iskola munkáját minden tekintetben szabályozó rendtartások előírták a pedagógusok számára, hogy úgy neveljék a magyar fiatalokat, hogy ők szeressék Rákosi és Sztálin elvtársat. Nem volt könnyű a '60-as években sem, amikor az iskolákban tabutéma volt Recsk, a gulág vagy Rajk László, vagy úgy kellett beszélni az '56-os forradalom és szabadságharcról, hogy az ellenforradalom volt. De nem volt könnyű a '80-as években sem, amikor még a tantervek előírták a kötelező marxista-leninista világnézeti alapon történő nevelést.

Ezek után felszabadulásként, fellélegzésként jött a rendszerváltozás, amelyben végre szabad emberek szólhattak szabad emberekhez, és amikor '93-ban törvény írta elő, hogy a pedagógusok megvallhatják saját világnézetüket, saját értékrendjüket, és eszerint nevelhetnek. Néhány évvel ezelőtt ez a kegyelmi állapot ismét romlásnak indult, és - manapság különösen erősen - ismét érződik az a félelem és szorongás az iskolában, amelyet az magyaráz, hogy a pedagógusok nem mernek a közélet kérdéseiről a gyerekekkel nyíltan beszélni, attól való félelmükben, hogy politizálással vádolják meg őket, esetleg rosszhiszeműen.

Az elmúlt napokban tanártársaimmal mintegy 120 tanárt kérdeztünk meg arról, hogy kérdezték-e őket a gyerekek napjaink jelenségeiről. A 120 tanár közül 113, azaz 94 százalék azt mondta, hogy igen, kaptak ilyen kérdéseket; 4-en, vagyis mindössze 3,5 százalék válaszolt a gyerekek kérdéseire, 109-en nem, kitértek a válasz elől. Hogy miért tértek ki? Azért tértek ki, mert mint mondták, féltek, nem akartak kellemetlenséget önmaguk számára.

Tették ezt akkor, amikor jól tudjuk, hogy a magyar fiatalság - és itt elsősorban a középiskolásokra gondolok - nem ismeri közéletünk alapvető összefüggéseit. Erről szóltak ez év tavaszán azok a felmérések, amelyek bemutatták, hogy a már szavazóképes középiskolások igen nagy százalékának fogalma nincs arról, hogy hogyan működik a parlament, és milyen pártok vannak.

A beszélgetéstől a félelem miatt visszatartott pedagógusok tehát nem segítik elő azt, hogy homo politicusokat neveljünk az iskolákban. Az elmúlt hetekben különösen sok kérdés záporozott a pedagógusok felé, amelyről, mint hallottuk, kitértek a válaszok. Megkérdezték, hogy miért tüntetnek az emberek, megkérdezték, hogy szabad-e kővel dobálni a tüntetéseken, szabad-e egyáltalán tüntetni. Megkérdezték, hogy miért vernek rendőrök ártatlan embereket. És megkérdezték, hogy szabad-e egyáltalán hazudni. De azt is megkérdezték, hogy miért nevetnek a politikusok a parlamentben akkor, amikor ártatlan tüntetőket vagy ünneplőket verő rendőrökről van szó.

A demokrácia - mint tudjuk - azt jelenti, hogy nem szabad félni. Ha demokratikus társadalmat akarunk építeni, akkor olyan körülményeket kell teremteni az iskolákban, ahol sem a gyermek nem fél attól, hogy kimenjen az utcára, sem a pedagógus nem fél attól, hogy éljen a törvényben biztosított jogával, amely előírja, hogy joga, hogy saját világnézete és értékrendje szerint végezze nevelő-, illetve nevelő-oktató munkáját, természetesen anélkül, hogy annak elfogadására kényszerítené vagy késztetné a tanulókat.

Tisztelt Országgyűlés! Azt szeretném kérni minden politikai tényezőtől, elsősorban az oktatáspolitikával foglalkozóktól, teremtsenek olyan körülményeket, olyan hangulatot, hogy a pedagógusok ne térjenek ki eme elemi kötelességük elől, merjenek válaszolni nyíltan, őszintén a törvény szellemében a gyerekek kérdéseire, segítsék elő ezáltal, hogy valóban egy demokráciát építsünk.

Még van pár másodpercem, ezért a témámtól eltérően még egy gondolatot szeretnék megfogalmazni. Kérem, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezekben a napokban méltóképpen emlékezzünk halottainkról, így például az Országgyűlés elhunyt képviselőiről is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)