Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Az adózás rendjéről szóló törvény tervezete lényegét tekintve összefoglalja a korábbi nagy számú változást, és egységes szerkezetben, új törvényként jeleníti meg 2004. január 1-jétől.

(10.50)

E szándékkal és törekvéssel messzemenően egyet lehet érteni, tekintettel arra, hogy az elmúlt több mint tíz év számtalan módosítása és változtatása az adózók számára követhetetlenné és jogtechnikailag rendkívül nehezen kezelhetővé tették a törvényt. Ugyanakkor - az elmúlt évek jogalkotásának tendenciáját figyelembe véve - az új törvények megalkotásakor nemcsak a korábbi módosítások egységes szerkezetbe foglalt megszövegezéséről beszélünk, hanem ezzel egyidejűleg olyan reform értékű módosításról, amely egy új törvény megalkotását indokolttá teszi. Ezzel az erővel - ha úgy gondolkoznánk, ahogyan most az előterjesztő ezt tette - gyakorlatilag valamennyi adótörvény újraalkotása válna szükségessé, hiszen mindegyik adótörvény az elmúlt évek során számtalan módosításon esett át. Ilyen reform értékű lépés azonban az új, adózás rendjéről szóló törvényben nem lelhető fel.

Az adóigazgatás jogi szabályozása ezen új törvény alapján ugyanazon a nyomvonalon halad, mint amilyen nyomvonalon a korábbi törvényi szabályozás haladt. Ebből következően sajnálatos módon semmi olyan reformlépés nem fedezhető fel ezen új törvényi szabályozásban, amely az adóigazgatás korszerűsítésének az irányába mutatna. Ez különösképpen elgondolkodtató akkor, amikor a kormányzat jövő évi célkitűzésként hangsúlyosan szerepelteti az államháztartási és ezen belül a közigazgatási reformot, amelynek hangsúlyos része az adóigazgatás. Tehát ebből levonható az a következtetés, hogy a jövő évi közigazgatási reformon belül a kormányzat az adóigazgatás terén nem kíván reform értékű lépést tenni, mert ha ezt akarná, akkor azt nyilvánvalóan beépítette volna az előttünk fekvő törvényjavaslatba.

A magyar adóigazgatás alapszabályát az 1957. évi IV. törvény adja. E keretszabályozás adott ez idáig eligazítást többek között az adóigazgatás lényeges elvi kérdéseiben is. A jelen törvényjavaslat az adóigazgatás területén teljeskörűen és átfogóan szabályoz, ebből következően és ebből a szempontból gyakorlatilag az 1957. évi IV. törvény kiürült, nem maradt olyan szabályozási kérdés, amelyet a jelen törvény ne ölelne fel. Ebből számomra az következik, hogy megfontolandó az 1957. évi IV. törvény felülvizsgálata a jogalkotáson belül, ezen törvényjavaslat elfogadásával párhuzamosan.

Tartalmaz egészen új elemeket ez a törvényjavaslat, és azt gondolom, ez az új elem, amely a személyi jövedelemadó bevallásának módját változtatja meg, ennek a törvénynek egy koncepcionális hibája. Ugyanis a törvényjavaslat a személyi jövedelemadó vonatkozásában olyan megoldást tartalmaz, amikor a hagyományos adóbevallási rendszertől eltérően lehetővé válik, hogy a magánszemély nem saját maga és nem a munkáltatóján keresztül vallja be a személyi jövedelemadó-kötelezettségét, hanem ezzel az adóhatóságot bízza meg. Ha jól belegondolunk, az elmúlt tizenöt esztendőben azért ez a rendszer úgy-ahogy működött, és különválasztott két dolgot, hiszen a törvény értelmezése bármilyen egzakt és bármilyen konkrét, soha nem egyértelmű. Nyilván az adóbevalló és az adóhatóság között érdekellentét áll fenn, hiszen az adóbevalló a természetéből adódóan lehetőleg minél kevesebb adót akar befizetni, az adóhatóságnak pedig az a kötelezettsége, hogy minél több legyen a beszedett adó. Tehát ez az érdekkülönbözőség abban a pillanatban eltűnne, ahogyan az adózó az adóhatóságot bízná meg az adókivetéssel, hiszen itt nem másról van szó, mint adókivetésről.

Azt is elfogadom, és megértem a kormánypárti képviselőtársaim érvelését, hogy ez első ránézésre rendkívül vonzó az adózóknak, hiszen adminisztratív feladatoktól, adminisztratív kötelezettségektől mentesítené őket, de egy olyan lehetőségről és jogosultságról mondanának le, amely nyilván nem az ő érdeküket szolgálná. Igaz, viszonylag csekély ez az adminisztrációs könnyebbség, ugyanakkor az e lehetőséggel élők számától függően az adóhatóságnak jelentős többletfeladatot fog okozni.

Ezen rendszer bevezetésének megalapozottságát megkérdőjelezi a közismert, a kormányzat részéről eldöntött köztisztviselői létszámcsökkentés. Ugyanekkor ezen jogintézmény a magánszemély részére fokozott biztonságot nem ad, mert annak ellenére, hogy a magánszemély adóját a közölt és a rendelkezésre álló adatok alapján az adóhatóság állapítja meg, ezen adómegállapítás a magánszemély által közölt adóbevallásnak minősül, tehát a jogbiztonság szempontjából a magánszemélyre vonatkoztatva e jogintézmény semminemű többletbiztosítékot nem ad, mint az eddig megszokott önadózás.

A törvényjavaslat az adóhatósági ellenőrzés eljárását részletekbe menően, a korábbinál lényegesen alaposabban szabályozza. Ebből következően, egyértelműen helyeselhető módon az adóhatóság számára az ellenőrzés különböző szakaszaiban kötelező határidőket ír elő, amelyeket az adóhatóság köteles megtartani. Ezen szabályozás az adóalanyok szempontjából a jogbiztonságot jelentős mértékben növeli, és ez pozitívuma az előttünk fekvő javaslatnak, hiszen az adóhatósági ellenőrzések időtartama a korábbiaktól eltérően kiszámíthatóvá válik és nem időkorlát nélküli. Ugyanakkor ezen jogbiztonságon jelentős mértékben ront az a körülmény, hogy a törvényjavaslat ezen adóhatósági esetleges szabályszegéshez kapcsolódóan semminemű szankciót nem fűz. Ebből az következik, hogy sajnálatos módon nem változik az a jogi helyzet, amelyet az 1957. évi IV. törvény alapozott meg, amely szintén kötelező ügyintézési határidőket állapított meg az adóhatóságok részére, azonban ennek megtartásához semmiféle szankciót nem rendelt, így a mai helyzetben alapvető változás nem várható, mert hiszen az adóhatóság eddig is következmények nélkül léphette át az eljárási határidőket, és ezen a mostani törvényjavaslat sem fog változtatni.

Ha az előbb a személyi jövedelemadónál azt mondtam, hogy az adózás új módja koncepcionális hiba, akkor most egy szakmai hibára kívánom felhívni a figyelmet. Az ellenőrzés lefolytatásán belül az önkormányzati adóhatósági ellenőrzés vonatkozásában a törvényjavaslat teljes mértékben új jogintézményt kíván bevezetni annyiban, hogy az önkormányzati adóhatóság részére biztosítaná azon jogot, hogy abban az esetben, ha az önkormányzatnak nincs megfelelő kapacitása, úgy az ellenőrzés lefolytatásához külső megbízottat vehet igénybe. Természetesen a hatósági jogkört - ideértve az ellenőrzési jogkört - lehet gebinbe adni, de ez eddig nem volt szokásban, már csak azért sem, mert ezen jogintézmény bevezetésével párhuzamosan semmilyen formában nem intézkedik a törvényjavaslat sem az adótitok védelméről, sem az ellenőrzés során megszerzett információk felhasználhatóságáról, sem egyéb, a hatósági jogkörökből fakadó funkciók rendezéséről, ami külső vállalkozásba adás esetén legalábbis kívánatos lenne.

Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja szerint szükséges lenne elfogadnunk, legalábbis kívánatos lenne, hogy ezt a törvényt elfogadjuk, mert a törvényt módosítani kell, azonban kiad egy olyan lehetőséget, amiről beszéltem, a reform nyomát nem fedezzük benne. Igaz, hogy az eddigi módosításokat megpróbálja rendszerbe foglalni, de igazából olyan új megoldásokat és olyan új közelítéseket, amelyek elvárhatóak lennének, sajnos nem tartalmaz.

(11.00)

Az elmondottak alapján az is megállapítható, hogy a törvénynek egyfelől koncepcionális hibái vannak a személyi jövedelemadó bevallása vonatkozásában, ez számunkra nem elfogadható, az önkormányzati adóellenőrzés vonatkozásában pedig komoly szakmai kifogások merülnek fel. Ha e feltételek, illetve ezen hibák kijavítása elmarad, ezek nem kerülnek korrekcióra és nem módosulnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ebben a formában ezt a törvényjavaslatot nem tudja támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)