Felszólalás adatai

KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottságban a környezetterhelési díjra vonatkozó törvényjavaslat vitája során többségi és kisebbségi álláspontok alakultak ki.

(15.50)

A többségi álláspont érdemben a konklúzió megvonásában húzható alá, ez pedig az, hogy a többség alkalmasnak találja a törvényjavaslatot általános vitára és egyáltalán a tárgyalásra. A különféle elvek és a gyakorlati alkalmazhatóság tekintetében meglepő véleményazonosság vagy legalábbis a felvetések terén a vélemények egy irányba mutatása volt tetten érhető, úgyhogy nem elvéve a kisebbségi álláspont ismertetőjének a kenyerét, szeretném számba venni elsősorban azokat az elveket, másodsorban azokat a gyakorlati alkalmazásbeli kérdéseket, amelyek a törvényjavaslat tekintetében a többségi álláspont kapcsán is felmerültek.

Egyetértés mutatkozott az elvek terén abban a tekintetben, hogy a szabad javak, a szabad javakkal való rendelkezés, azok felhasználása ügyében az ingyenesség adott területeken, adott szegmensekben már-már szétfeszíti azt az alkotmányos jogot, hogy senki ne zavarja a másikat ugyanezen szabad javak használatában. Tehát szükséges a levegő, a víz és a talaj olyan értelmű védelme, egy olyan környezettakarékos, környezetvédő gazdálkodás, amelyik a jövő, az unokáink számára is élvezhetővé teszi ezeket a javakat.

A környezetvédelem eddig alapvetően a bírságolás módszerével élt, emellé társul most a díj, amelyik adóigazgatási szempontból mindenképpen adót jelent, a szennyezés és a károsítás mellett maga a terhelés, tehát már a nulla kibocsátás feletti mérték is ilyen értelemben egyfajta ösztönző jelleggel bírja rá azokat a kibocsátókat is, akik ezekben érintettek, hogy takarékosabban bánjanak a környezet felhasználásával, a környezet szennyezésével.

A “szennyező fizetö elv, amelyről már az előző vita során is többet hallottunk, különösen az üzleti célú hasznosítás tekintetében, és nem túlhangsúlyozva, de az arányosság mint elv megtartásával ad lehetőséget arra, hogy fokozatos, folyamatos ösztönzése történjen meg ilyenformán a környezet javuló terhelésének.

Felmerültek gyakorlati kérdések is a törvény későbbi alkalmazásával összefüggésben. Az első kérdés természetesen az, hogy kit terhel majd ez a díj. Az rögzíthető, hogy gyakorlatilag az egyént közvetlenül nem terheli - itt kivétel a talajterheléssel összefüggő díjazás, ami azonban olyan ösztönző rendszereket tartalmaz, amelyek következtében akár tizedére is csökkenthető a díj mértéke. A kedvezményezettség és a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő közé beépített érdekellentét pedig lehetővé teszi, hogy nem a fekete- vagy a szürkegazdaságba csúszik át ennek az érvényesítése. A bevezetés ideje kellő felkészülést jelent az érintetteknek, például aki csatornahálózatra rá tud kötni, annak ezen távolságnyi idő alatt, ami e tekintetben 2005-től kerül bevezetésre, lehetősége van e rákötés megejtésére is.

Az áremelkedés természetesen ma még pontosan, mivel közvetve hathat az egyénre, nem mérhető be. A nemzetközi tapasztalatokról és a termékkonkurencia lehetséges változatairól valóban e vita kapcsán sem kaptunk kellő mélységű tájékoztatást. A beruházásösztönzés csak bizonyos területeken, így a vízterhelés esetén jelenik meg. Szükség lenne esetleg magának a levegőterhelésnek a mérésére is. A mérés tekintetében adatszolgáltatás biztosítja a díj kivetését, ugyanakkor az önbevallás, a hitelesség és az ellenőrizhetőség kérdését veti fel.

Az adózás kötelező jellegűvé válik, ugyanakkor az adóigazgatás, ennek különösen az önkormányzati vetülete kérdéses, hiszen önkormányzati adóhatóság jelen pillanatban az önkormányzatoknak csak mintegy 10-15 százalékánál működik, ez pedig valamennyi önkormányzatnál adóhatósági feladatokat fog jelenteni.

Köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)