Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Én szeretném még egy-két észrevétellel kiegészíteni ezt a vitát.

Nagyon párhuzamosan folyt a mai napon a három országgyűlési biztos tevékenységének elemzése, méltatása, egyik oldalról bírálata, másik oldalról hangsúlyozása. Szeretnék azonban rámutatni arra, hogy az adatvédelmi biztosnak bizonyos értelemben többet is köszönhetünk, mint két kollégájának. Ez azzal függ össze, hogy neki más a helyzete.

Ugyanis az adatvédelem tekintetében a biztos egy új szabadságot képvisel egy újfajta szolgasággal szemben. Hiszen ha végiggondolják képviselőtársaim, azt, hogy védeni kell a kisebbségiek nyelvhasználatát, hogy fel kell lépni az ellen, hogy valakit az etnikai hovatartozása alapján - foglalkoztatásban vagy lakóhely megválasztásában - diszkrimináljanak, ezt 15 évvel ezelőtt is tudtuk, legfeljebb nem voltak esélyek az érvényesítésére.

(19.10)

Emlékezzenek arra, hogy amikor két évtizeddel ezelőtt a személyi számot Magyarországon bevezették, akkor ezt valami magától értetődő dologként vettük valamennyien tudomásul, és amikor egy évtizeddel ezelőtt az Alkotmánybíróság ez ellen fellépett, akkor ezt bizony a magyar társadalomban sokak körében értetlenség fogadta, és amiatt pedig, hogy ez milliárdokba kerül, nagyon sokan akadékoskodásnak tekintették még az Alkotmánybíróság fellépését. Azoknak a beadványoknak a nagy részét, talán a 90 százalékát, amelyekkel az adatvédelmi biztosnak foglalkoznia kellett, nemhogy nem fogalmazták volna meg tíz évvel ezelőtt, de nem is gondoltak volna rá, hogy ilyen kérdésben fel lehet lépni, kifogásolni lehet azt, ha valakinek a személyi igazolványáról a bankban fénymásolatot készítenek. Ezt tíz évvel ezelőtt még mindenki természetesnek tekintette volna.

Az, hogy ma ez nem így van, az, hogy ma emberek tömegei ilyen beadványokkal bombázzák az adatvédelmi biztost, annak köszönhető, hogy részben a hivatal megalakulása előtt a biztos úr beszámolójában említett kiváló szakemberek - Sólyom Lászlótól a többi felsorolt kollégáig - meghonosították Magyarországon ezt a szemléletet, elérték azt, hogy bekerüljön az alkotmányba, megszülessen az adatvédelmi törvény, és az utóbbi hat évben ebben az adatvédelmi biztosnak és munkatársainak volt kimagasló szerepe.

Hogy a népszámlálás példájánál is maradjunk, a népszámlálás ügyében arra hivatkozott a belügyminiszter, hogy ez az előző népszámlálásoknál is így volt. Nemcsak arról van szó, hogy az előző népszámlálásokat Magyarországon nem jogállamban tartották, a mostanit - legalábbis azt reméljük - meg igen, hanem arról is, hogy tíz vagy húsz évvel ezelőtt az embereknek eszükbe se jutott volna, hogy kifogásolhatják azt, hogy rendőr jön hozzájuk a lakásukba népszámlálni. Azt gondolom, az adatvédelmi biztos és hivatalának tevékenysége nem egyszerűen képviselt bennünket, hanem tanított és nevelt egy egész országot. Ahhoz járult hozzá, hogy a magyar alattvalóból polgár legyen.

Persze, a polgár szó egyszerre két francia szónak is a fordítása: a bourgeois-nak és a citoyennek. Amikor a személyes adataink védelméről van szó, akkor a bourgeois értelmében vagyunk polgárok, vagyis a saját magánvilágunkat védjük, és a saját magánvilágunk védelmére kérjük meg az adatvédelmi biztost. Ez Magyarországon már egy nagyon elterjedt igény, egy nagyon elterjedt követelmény, bourgeois-k már vagyunk, citoyenek azonban még kevésbé. Az még nem olyan természetes igény, hogy a közügyekbe is mindenki bele akarjon szólni - ez is el fog jönni.

Egyetlen ponton vitatkoznék Kósáné Kovács Magda képviselő asszonnyal, aki azt mondta, fél attól, hogy előbb-utóbb itt robbanásszerűen rá fognak jönni az emberek arra, hogy nekik citoyennek is kell lenniük ahhoz, hogy bourgeois-k lehessenek, nekik közpolgárnak is kell lenniük ahhoz, hogy magánpolgárok lehessenek. Én nem félek, hanem nagyon várom, hogy ez mielőbb bekövetkezzék, és nagyon bízom benne, hogy ez be fog következni. Egy dologért hálásak lehetünk a jelenlegi kormánynak: sokat tesz azért, hogy az emberek rájöjjenek arra, hogy nekik bele kell tekinteniük a közügyekbe, amiket el akarnak előlük rejteni.

Ez mindjárt átvezet a következő témához, szeretnék egy kicsit ezzel az előszóval, bevezetővel foglalkozni. Igaz, hogy mielőtt Rubovszky képviselő úr távozott volna és magunkra hagyott volna bennünket, kifogásolta ezt a bevezető fejezetet, ezeket a bevezető gondolatokat ebben a dolgozatban. Ezt is túlterjeszkedésnek tekintette, de azt gondolom, a saját miniszterelnökéhez kellene először fordulnia, aki rendszeresen miniszterelnöki minőségében történeti fejtegetéseket tesz hivatalos beszédeiben, és eldönti, hogy, mondjuk, Tisza István és Bethlen István a jó oldalon állt, Károlyi Mihály és Jászi Oszkár meg a rossz oldalon állt. Ha egy miniszterelnök megengedhet magának ilyen történészi fejtegetéseket, akkor talán az adatvédelmi biztos is tehet bizonyos általános megállapítást adatvédelmi kérdésekben.

Én a megállapításaival mellesleg - talán nem lepek meg senkit - egyetértek. Egyetértek azzal, hogy a korrupció témájával kapcsolatban itt nagyon fontos adatvédelmi megfontolások merülnek fel. Az igaz, hogy az egy nehéz kérdés - amikor az állam köztisztviselői törvénybe iktat vagyonnyilatkozatot, vagy amikor a képviselőket kötelezi arra, hogy egy Torgyán-Répássy-féle bizottságnak adják át az adataikat -, hogy meddig mehet el a korrupcióellenes harcban a személyes adatok közérdekű adattá tételében, mert vannak jogos szempontok mind a két oldalon. Egy azonban biztos: annak az államnak, amelyik a valóban közérdekű adatokat, vagyis az állam adatait arról, hogy mit csinál a közpénzekkel, minden erővel igyekszik elrejteni a nyilvánosság elől, semmi erkölcsi alapja nincs arra, hogy a másik oldalon viszont állandóan terjeszkedjen abban, hogy magánadatokat hogyan tesz közérdekűvé.

Az adatvédelmi biztos anómiával kapcsolatos gondolatához nekem egy megjegyzésem van. A gondolatmenettel egyetértek, ugyanis egyetértek azzal, amit úgy fogalmaz meg... "az anómia azt az állapotot jelöli", és ez nagyon találó, "melyben a normaszegés vagy pontosabban a normavesztés mind természetesebbé válik", nevezetesen a mai magyar állam működésében. Hozzátennék ehhez valamit, és ez a dologban az igazi veszély: új helyre teszi a normát az a folyamat, amiről a biztos úr beszél, vagyis 1988-89-től kialakult itt egy olyan folyamat, hogy normává váljon az, hogy a hatalmon lévő válaszol a hozzá intézett kérdésekre, és feltárja azokat az adatokat, amelyekbe mindannyiunknak jogunk van beletekinteni. Azzal, hogy először, másodszor, harmadszor, negyedszer nincs válasz; hogy először, másodszor, harmadszor, negyedszer azt mondjuk, hogy ez üzleti titok; hogy először, másodszor, harmadszor, negyedszer azt mondjuk, hogy szigorú államtitok, leszoktatja a közönséget arról, hogy kérdezzen, még az országgyűlési képviselőket is megpróbálja leszoktatni - szerencsére eddig ez még nem sikerült -, és ezzel új normát teremt, azt az új normát, hogy nem illik, nem szabad, nem helyes a hatalomtól kérdezni, nem helyes tőle elvárni, hogy fedje fel a kártyáit, tárja elénk az információit.

Ez rendkívül veszedelmes folyamat, és az adatvédelmi biztos keresztbe fekszik a tevékenységével ennek a folyamatnak, amely törekvés egyébként minden idők minden kormányánál megvan. A kérdés az, hogy mennyire tud a civil szféra, a parlament és az országgyűlési biztos ennek a folyamatnak ellenállni. Ellenállni egy országgyűlési biztos persze csak akkor tud, ha független a kormánytól, független tevékenységében a törvényhozástól - még akkor is, ha országgyűlési biztosnak hívják -, és ebből a szempontból tűnik rendkívül fontosnak, hogy azt a három biztost, aki az egész tevékenységével szerzett hitelt és társadalmi támogatottságot ennek az intézménynek, azzal a morális tőkével, amit szerzett magának, újjáválasszák, hiszen ez a morális tőke annak a garanciája, hogy valóban felléphessen azokkal szemben is, akik jelölték és akik megválasztották, és ez a dolga.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)