Készült: 2024.09.19.07:23:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

99. ülésnap (2003.10.27.),  184-216. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 2:22:05


Felszólalások:   181-183   184-216   216-236      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Soron következik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/5585. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5585/1-7. számokon kapták kézhez.

Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy múlt heti döntésünknek megfelelően a mai napon a miniszteri expozéra, a bizottsági vélemények és a kisebbségi vélemények ismertetésére, valamint a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor.

Béki Gabriella képviselő asszony ügyrendben kér szót? Képviselő asszony!

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, én csak azért nyomtam gombot, mert az előbb úgy fogalmazott, hogy általános vita lezárásig, és úgy tudom, hogy nem ebben maradtunk, merthogy ma csak a vezérszónoki kör…

ELNÖK: Köszönöm szépen, való igaz, és mondhatnám azt is, kíváncsi voltam, figyelnek-e képviselőtársaim. (Derültség.) De úgy tűnik, hogy igen. Köszönöm szépen. Tehát akkor az általános vitája...

Elsőként megadom a szót Bárándy Péter igazságügy-miniszter úr helyett Hankó Faragó Miklós igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr, 25 perces időkeret áll rendelkezésére az expozé elmondására. Öné a szó.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A kormány mélyen elkötelezett a mindenkit egyenlően megillető emberi méltóság eszméje iránt, és ebből az elkötelezettségből fakadóan került a tisztelt Ház elé az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat.

Már a javaslat címe is mutatja, hogy az két, egymással összefüggő, ám világosan elhatárolható tárgykör közös jogszabályban történő szabályozására tesz kísérletet. Az egyenlő bánásmódhoz való jog, mint azt neve is mutatja, mindenkit megillető alapjog, amely ugyan kifejezetten nem szerepel az alkotmány emberi jogi fejezetében, mégis az emberi méltóságot elismerő 54. §-ából és az alapjogokat minden megkülönböztetés nélkül biztosító 70/A. §-ból egyértelműen levezethető; annyit jelent, hogy mindenki egyformán igényt formálhat arra, hogy emberi méltóságát mások tiszteletben tartsák.

Amikor erről a jogról törvényt alkotunk, arra kell törekednünk, hogy világosan meghatározzuk a jogosultak és a kötelezettek körét, a jog pontos tartalmát, és megfelelő szabályokat alkossunk a jog megsértőivel szemben igénybe vehető eszközökről. A társadalomban meglévő esélykülönbségek megszüntetése ezzel szemben nem elsősorban jogalkotási kérdés, lévén az esélyegyenlőség nem jog, amelynek megsértőjével szemben fel lehet lépni, hanem társadalmi cél, amely konkrét, elsősorban állami programok végrehajtásával érhető el. A társadalom közös felelőssége az, hogy az objektíve meglévő hátrányok kitartó, az állami és a civil szférát egyaránt megmozgató munkával csökkenthetők legyenek. A törvényjavaslat ezért az esélyegyenlőség tárgykörében arra törekszik, hogy olyan keretszabályozást adjon, amely alkalmas arra, hogy az e célra meglévő és a jövőben rendelkezésre álló források a lehető leghatékonyabban legyenek felhasználhatók.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat kétéves előkészítői munka eredményeként készült el. A javaslat a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása, valamint az esélyegyenlőség elősegítése érdekében - különös tekintettel a Tanács 2000. június 29-i 2000/43. számú EK-irányelvére a személyek közötti faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról, valamint a Tanács 2000. november 27-i 2000/78. számú EK-irányelvére a foglalkoztatási és munkahelyi egyenlő bánásmód általános kereteinek a létrehozásáról - egységes elvek szerint szabályozza újra az antidiszkriminációs joganyagot.

A törvényjavaslat kiindulópontja, hogy a hatályos antidiszkriminációs szabályozás nem kellően hatékony, nem szolgálja a kívánt mértékben a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítására, valamint az esélyegyenlőség kiterjesztésére való törekvéseket. A kormány álláspontja szerint a jogsértésekkel szembeni fellépés és az állami esélyegyenlőségi programok összehangolása egy új, egységes törvény elfogadásával lehet a legcélravezetőbb. A törvényjavaslat abból indul ki, hogy az egyenlő bánásmód érvényesítési feltételeinek megteremtése, különösen az ehhez szükséges jogszabályok megalkotása, megfelelő intézmény- és szankciórendszer létrehozása és működtetése az állam felelőssége. A közösségi jog vonatkozó irányelvei értelmében nemcsak az állami és önkormányzati szervek és intézmények működése során kell érvényesülnie a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, az államnak az is kötelessége, hogy a nyilvános magánjogi jogviszonyokban is kikényszerítse az egyenlő bánásmód követelményét. Ez természetesen nem vezethet az önrendelkezési jog, a személyhez fűződő jogok és a magánszféra sérelméhez.

A törvényjavaslat az egyenlő bánásmód tekintetében kettős célt tűzött maga elé: egyfelől a hatályos ágazati törvényekben örvendetesen nagy számban meglévő antidiszkriminációs rendelkezések koherenciájának megteremtését, mivel meggyőződésünk, hogy a fogalmi tisztázatlanság, az eltérő mélységű és minőségű szabályozás nagyban megnehezíti a jogsértésekkel szembeni fellépést; másfelől ugyanakkor számos életviszonnyal kapcsolatban ma nem írja elő jogszabály a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, ezt a hiányosságot pedig az egységes antidiszkriminációs törvénynek mindenképpen orvosolnia kell.

A javaslat a jelenleg is hatályos antidiszkriminációs joganyag által használt, a diszkrimináció egyes megnyilvánulási formáit felsoroló taxációt kibővíti, és így tiltani javasolja a nem, faji hovatartozás, bőrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság - vagy terhesség - vagy apaság, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet és egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemző alapján történő hátrányos megkülönböztetést.

A törvényjavaslat egyértelmű fogalommeghatározásokat ad a hátrányos megkülönböztetéssel összefüggő társadalmi jelenségekre, és ennek keretében - az irányadó közösségi irányelvekkel összhangban - megkülönbözteti a közvetlen és a közvetett diszkrimináció fogalmát. Ezzel egy igen jelentős probléma, a látszólag semleges, de egyben diszkriminatív magatartások szankcionálása is megoldhatóvá válik. Emellett - az irányelvekre is figyelemmel - a javaslat a jogrendszer egészére kiterjedő igénnyel az egyenlő bánásmód követelményének részelemeként rögzíti a hátrányos megkülönböztetésre adott utasítás, a zaklatás, jogellenes elkülönítés, valamint a megtorlás tilalmát is.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatos jogalkotás csak akkor kellően hatékony, ha biztosítja, hogy a jogsérelmet szenvedettek olyan eljárásokat tudjanak indítani, amelyek eredményeként sérelmük ténylegesen orvoslást nyer. Az eljárási rendelkezések kidolgozásakor különösen hasznosak voltak a jogvédő szervezetekkel folytatott konzultációk, és örömünkre szolgált, hogy a civil szervezetek észrevételeit beépíthettük a javaslatba.

A hátrányos megkülönböztetés elleni jogi fellépés egyik sarkalatos pontja a bizonyítási kötelezettség telepítésének kérdése. Éppen ezért tette az európai közösségi jog a tagállamok kötelezettségévé a hagyományos bizonyítási kötelezettség megfordítását akkor, ha a sérelmet szenvedett fél a jogsértést valószínűsíti. A 97/80. számú EK-, a 2000/43. számú EK- és a 2000/78. számú EK-irányelv valamennyi ott felsorolt csoporttal kapcsolatos antidiszkriminációs eljárásban a bizonyítási kötelezettség megfordítását írja elő a tagállamok számára.

(17.10)

A bizonyítási kötelezettség a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó valamennyi eljárásban megfordulna, azaz a jogaiban sértett fél bizonyítaná, hogy őt hátrány érte, és rendelkezik az antidiszkrimináció alapjául szolgáló tulajdonsággal, a jogsértőt terhelné viszont annak bizonyítása, hogy a törvényben szereplő tilalmakat megtartotta, vagy azokat az adott jogviszonyban nem volt köteles megtartani. A bizonyítási kötelezettség azonban a vonatkozó irányelvekkel összhangban nem fordulna meg természetesen a büntetőeljárásokban, illetve értelemszerűen azon eljárásokban, amelyekben a tényállás feltárása valamely hatóság feladata.

A törvényjavaslat lehetővé teszi a közérdekű igényérvényesítést. Ezt azért tartom különösen jelentősnek, mert a személyeket egy közösséghez való tartozásuk által érő sérelmekkel szemben végre egyértelmű szabályozás által lehet majd fellépni. A hatályos eljárási szabályok szerint csak olyan személy indíthat peres eljárást, akinek jogát vagy jogos érdekét az adott intézkedés sérti. A javaslat szerint a hátrányos megkülönböztetést szenvedett csoport nevében - a sérelmet szenvedett személyek rendelkezési jogának sérelme nélkül - a hatáskörrel rendelkező állami, továbbá társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek jogosultak a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése vagy az azzal okozott hátrány orvoslása érdekében fellépni. Ezek a szabályok teljes mértékben megfelelnek a 2000/43. EK és a 2000/78. EK irányelvek előírásainak.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőségről szóló törvényben foglalt rendelkezések hatékony érvényesítéséhez és az új feladatok ellátásához szükség van az intézményrendszer megerősítésére is. Erre kötelezi a jogalkotót a vonatkozó irányelv is. A 2000/43-as EK irányelv 13. cikke szerint a tagállamok kötelesek létrehozni egy vagy több olyan testületet, amelynek feladata a faji vagy etnikai hovatartozástól független, egyenlő bánásmód elvének megvalósítása. A kormány hosszas mérlegelés után a bírósági és az ombudsmani jogérvényesítés mellett a gyorsabb és egyszerűbb közigazgatási jogérvényesítés megteremtésére és az egyenlő bánásmóddal foglalkozó új központi közigazgatási intézmény létrehozására tett javaslatot. Ebben a szervezeti formában láttuk megoldhatónak azt, hogy gyors és a jogsértőkkel szemben megfelelő szankciókat alkalmazni tudó szerv jöjjön létre. A törvény meghatározná az új közigazgatási szerv - vagy más néven hatóság - feladatait és eljárásának garanciális szabályait, míg jogállását, szervezetének és működésének részletszabályait a kormánynak az alkotmány 40. §-án alapuló szervezetalakítási szabadságával összhangban, hasonlóan több más országos hatáskörű szervhez, a törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet rögzítené.

Az új szerv feladatköre igen sokrétű lenne. Egyebek közt a közérdekű igényérvényesítés joga alapján e törvény rendelkezései szerint peres és nemperes eljárásokat kezdeményezne a jogaiban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében, továbbá véleményezné az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezeteit, és javaslatot tenne az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, programokra, jogi szabályozásra. A hatóság bizonyos körben a jogaiban sérelmet szenvedett fél kérelmére, állami szervek jogsértései esetén pedig hivatalból is vizsgálatot folytatna annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hozna, ügyfélként részt venne az egyenlő bánásmód sérelme miatt indult államigazgatási eljárásokban, beavatkozóként pedig fellépne a közigazgatási perekben.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat számot vet azzal a problémával, hogy egy általános diszkriminációs törvény önmagában nem tudja az egyenlő bánásmód követelményének valamennyi esetét megfelelően szabályozni. Ezért egyrészt maga is tartalmaz ágazati antidiszkriminációs szabályokat, másrészt - például az egyenlő bánásmód megsértőivel szembeni szankciók körében - kifejezetten utal az ágazati törvények rendelkezéseire. A foglalkoztatásban megnyilvánuló egyenlő bánásmód erősítése érdekében a javaslat szabályozza az egyenlő bánásmód követelményének munkavállalással összefüggő eseteit; munkához való hozzájutás, különösen a nyilvános álláshirdetésekkel kapcsolatos szabályok, a munkaviszony létesítésében és megszüntetésében, a munkavégzéssel kapcsolatos bármilyen kérdésben és intézkedésben.

Az egyenlő bánásmód szabályozása a szociális biztonság és az egészségügy területén szinte előzmény nélküli a magyar jogban. A közösségi jogi előírásoknak - és itt utalni szeretnék a 79/7. EGK és a 86/378. EGK irányelvekre - megfelelően azonban e szabályozási kör is az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény részét képezi. Ezen túlmenően a javaslat elismeri, hogy minden természetes személynek joga van arra, hogy a korának, képességeinek megfelelő más, hasonló adottságú személyekkel azonos színvonalú nevelésben és oktatásban részesüljön valamennyi oktatási, nevelési intézményben. Az egyenlő bánásmód elvét valamennyi állami és magán, egyházi, alapítványi s a többi oktatási intézményben, az oktatási rendszer minden szintjén alkalmazni kell. Mindenkit egyenlő bánásmód illet meg továbbá az áruk forgalmazása, valamint a szolgáltatások nyújtása és igénybevétele során; a törvény hatálya egyaránt kiterjed az állami vagy magánszervezetek által nyújtott szolgáltatásokra is.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyok azzal, hogy a hétköznapi diszkrimináció felszámolásához nem elegendő önmagában a jogalkotás. A költségvetésből finanszírozott programokra, illetve a már létező programok összehangolására van szükség, amelyek az e törvényben meghatározott célok elérését szolgálják, annak elveit ültetik át a gyakorlatba. Ezt biztosítaná az országos esélyegyenlőségi program, amely az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényen alapul, és az abban foglalt célok elérését szolgáló részprogramokat foglalja magában. Ezáltal biztosíthatóvá válik, hogy a már meglévő és a jövőben e célra fordítandó források ne folyjanak szét, és azokat világos célkitűzések szerint a leghatékonyabban lehessen felhasználni.

Az országos esélyegyenlőségi program kidolgozása az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kormányzati fellépés koordinációjáért felelős miniszter feladata lesz, és azt a kormány javaslatára az Országgyűlés kétévente hagyja jóvá. A program csak akkor érheti el célját, ha épít a civil szervezetek munkájára, ezért a program kidolgozásának fontos elve a kormányzati és a civil szervezetek közötti együttműködés, a civil szféra bevonása a részprogramok kidolgozásába és végrehajtásába.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat a magyar társdalom egyik legfontosabb problémáját érinti. Mindannyian naponta szembesülhetünk az állásukból elbocsátott terhes anyák, a negyven év feletti, szinte reménytelen helyzetben lévő munkanélküliek vagy a romák nehéz helyzetével. Ezért különösen szeretném most felhívni az önök figyelmét arra, hogy rendkívül jelentős ügyben fognak majd döntést hozni néhány hét múlva. Kérem, hogy a módosító javaslatok előterjesztése után egy jó törvény elfogadásával járuljunk hozzá mindannyian ahhoz, hogy ez a helyzet Magyarországon megváltozhasson.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm az expozéját, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig a bizottsági álláspontok, továbbá a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, öt-öt perces időkeretben. Mielőtt ezt megtennék, engedjék meg, hogy külön üdvözöljem Kaltenbach Jenő ombudsman urat, aki e napirendi pont tárgyalásán megjelent a parlament üléstermében.

Elsőként megadom a szót Németh Erikának, az emberi jogi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő asszony.

NÉMETH ERIKA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága a mai napon 11 órától ülésezett és tárgyalta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló T/5585. számon benyújtott törvényjavaslatot.

(17.20)

A bizottság 11 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartotta.

A szocialista párti képviselők a bizottsági ülésen több kérdést intéztek az előterjesztő képviselőjéhez, például a következőket. Kérdésként fogalmazódott meg, hogy a törvény hatálya miért csak a közhatalomra terjed ki; a munkahelyi esélyegyenlőségi bizottságokkal kapcsolatban az a kérdés hangzott el, hogy miért nem szerepel a törvényjavaslatban, miközben a koncepcióban szerepelt már ez a kérdés. A továbbiakban kérdésként fogalmazódott meg, hogy miért pont 50 fő volt az a határ, ahol esélyegyenlőségi tervet kell készíteniük a munkáltatóknak, mi volt a mérlegelési szempont, továbbá mik voltak az Érdekegyeztető Tanácsban a versenyszféra munkáltatóinak legfőbb ellenérvei, aminek nyomán a munka világa e területein az esélyegyenlőségi tervek lehetőségként és nem kötelezettségként fognak szerepelni majd a törvény elfogadását követően.

A bizottsági ülésen többször történt utalás arra, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság esélyegyenlőségi albizottságának október 20-ai ülésén hosszas diskurzusra került sor a törvényjavaslat létrejöttének előzményeiről, a benyújtást megelőző társadalmi vitákról, ezek hatásáról a benyújtott törvényjavaslatra. Ott is és a mai ülésen is felmerült egyrészt a szabad identitásválasztás kérdése.

Mi, szocialista párti képviselők, fontosnak tartanánk, hogy az etnikai alapon történő megkülönböztetésről szóló rész semmiben se mondjon ellent a készülő nemzetiségi joganyag célkitűzéseinek, másrészt szóba került ott is és a mai ülésen is a létrehozandó hatóság összetételének, valamint függetlenségének kérdése. Elhangzott továbbá az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértését tartalmazó szakasz értelmezésére vonatkozó kérdés, valamint annak tisztázása, hogy a törvényjavaslatban szereplő országos esélyegyenlőségi program és a köztudatban már többé-kevésbé elterjedt köztársasági esélyegyenlőségi program csak elnevezésében hasonló, vagy tartalmában is ugyanarról beszélünk.

Tisztelt Országgyűlés! A szocialista képviselők általános vitára alkalmasnak tartják az előttünk lévő törvényjavaslatot, támogatják egy ilyen törvény létezését, fontosnak tartják az egységes fogalomrendszer átvezetését minden olyan hatályos törvényen, ahol a diszkrimináció tilalma már eddig is szerepelt, és egyetértenek azzal, hogy az eddigi negatív, tiltó rendelkezések helyébe pozitív megközelítés lépjen. Őszintén hiszünk abban, hogy a törvény kihirdetését követően majd a társadalom minden területén a gondolkodás és a viselkedés természetes részévé válik mindaz, amit ennek a törvénynek a szellemisége sugall.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak mint a szociális bizottság előadójának először, aztán majd a későbbiekben kap szót ugyancsak a képviselő asszony mint a társadalmi szervezetek bizottsága előadója. Öné a szó.

BÉKI GABRIELLA, a szociális és családügyi bizottság előadója: Elnök asszony, köszönöm a szót. A szociális és családügyi bizottság október 21-én tárgyalta a törvényjavaslatot, annak az általános vitára való alkalmasságát.

A bevezetőben a tárca képviselője tájékoztatta a bizottság tagjait arról az előkészítő munkáról, amelynek során a törvényjavaslat benyújtásra került. Elmondta, hogy több mint két és fél éves előkészítő munka zajlott, hogy egy évvel ezelőtt már a törvényjavaslatnak a koncepcióját is az interneten keresztül vitára bocsátotta a tárca, hogy idén júniusban, tehát 2003 júniusában készült el a koncepció nyomán a normaszöveg, amit még ezt követően is az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal egyeztetett a tárca, és számos konferenciát tartott a témából.

Kiemelte a tárca képviselője, hogy ennek a törvénynek a megszületése az uniós csatlakozásunkkal is szoros összefüggésben van, hiszen két olyan irányelv is létezik az Unióban, aminek az alkalmazási határideje, hogy úgy mondjam, már lejárt 2002-ben: az egyik az etnikai és faji alapú diszkrimináció tilalmával kapcsolatos irányelv, a másik pedig a munkahelyi diszkrimináció tilalmával kapcsolatos irányelv. Tiltani rendeli a törvény nemcsak a közvetlen, hanem a közvetett diszkriminációt, zaklatást, elkülönítést. Mindent egybevéve, az előterjesztő képviselője forradalmi újításnak nevezte mindazt, ami itt leírásra került.

Az előterjesztés után elég élénk vita bontakozott ki a bizottságban. Kormánypárti oldalon is megfogalmazódtak kérdések, kritikák, mindenekelőtt azzal kapcsolatban, hogy miközben a törvény meglehetősen nagy terjedelmű, hiszen 64 paragrafusból áll, valójában majdnem a fele a törvénynek egyszerű szóhasználatcsere a már létező törvényekben, amire az volt a válasz, hogy ez teljesen indokolt, hiszen koherenciát kell teremteni a jogrendszerünkben.

Kérdésként merült fel, hogy mi a különbség az egyenlő bánásmód követelménye, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalma között, hiszen ez a két állítás meglehetősen rokon, és nem egészen egyértelmű a törvényből a különbség.

Súlyosabb kritikai észrevételek az ellenzéki oldalon fogalmazódtak meg, mindenekelőtt annak a hatóságnak a létrehozásával kapcsolatban, amit eljárásjogi szempontból szükségesnek tart az előterjesztő létrehozni, de úgy gondolom, hogy erről majd a kisebbségi vélemény ismertetése kapcsán az ellenzéki képviselőtársaim beszélni fognak.

A vita után végül is 12 igen és 10 nem szavazattal tudta általános vitára bocsátani a bizottság a javaslatot.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ezen bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Szűcs Lajos képviselő úr ismerteti. (Jelzésre:) Közben csere történt; akkor öné a szó, képviselő úr, ötperces időkeretben. Pálfi István képviselő úr gépét kérem bekapcsolni. Öné a szó, képviselő úr.

PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a szociális és családügyi bizottsági ülésen úgynevezett kisebbségi vélemény is megfogalmazódott ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, méghozzá úgy, hogy tízen nem tudtuk elfogadni azt, nem tartottuk általános vitára alkalmasnak.

Több száz olyan törvény és ehhez kapcsolódóan minden más olyan szabályozás létezik, amelyet az EU-jogharmonizációban át kell tudnunk formálni, és egy olyan szűrőn kell átvezetnünk, amely megfelel az EU elveinek is, az úgynevezett EU-követelményeknek is megfelel. Két lehetőségünk van ebben az esetben. Az egyik az, hogy módosítjuk a meglévőket, ha pedig olyanfajta követelményrendszerekkel találkozunk, amelyek már ennek nem felelnek meg, akkor egy vadonatújat kell elfogadni arra a területre, szakterületre vagy a társadalom bármely területére, az élet bármely területére, amelyet szabályozni kell ezen a módon. Jelen esetben ezzel a másodikkal találkozunk.

A kisebbségi véleményünk egyik része arra vonatkozott, hogy már ezzel önmagában így nem értünk egyet, nem tartottuk most ezt célszerűnek, ebben a formájában legalábbis semmiképpen sem. Mi a célja ugyanis ennek a törvényjavaslatnak? Olyan célokat fogalmaz meg, ami szerintünk a mai magyar jogrendszerben, a mai magyar, most már demokratikusnak nevezhető jogrendszerben igenis létezik, igaz, hogy szétszórtan, ezt el is ismeri egyébként az indoklás, éppen ezért elvben helyesnek tartjuk természetesen ezt az elvet. Magyarország egyébként, egy-két sajtóbotrányon kívül, soha, semmilyen formában nem volt elmarasztalva, nem esett szégyenfolt a hírnevünkön ezen a területen.

(17.30)

De ha már itt tartunk, és komolyan veszünk egy-egy ilyen EU-s jogelvet vagy irányelvet, akkor amit a Ház elé teszünk ezzel kapcsolatban, abban illenék komolyan venni ennek a megfogalmazását is. Az első komoly kritikai észrevételünk ezzel kapcsolatban hangzott el: pongyolának tartjuk már a preambulum néhány jelzőjét, illetve ezzel kapcsolatban az is megfogalmazódott, hogy szinte alibi jellegűnek tűnik ez a preambulum. Nem tartalmaz utalást arra, hogy ezt csak állami feladatnak tekinti, pedig ez egy emberi, belső követelmény, egy immanens belső parancs is kellene hogy legyen, magyarán szólva, a nevelésen keresztül is fontos lenne ezt az állampolgárok szintjén is érvényesíteni.

Mi hát a megoldás, amit kisebbségi véleményként meg tudtunk fogalmazni? Önmagában egy ilyen törvény szerintünk nem old meg semmit. Nem ad munkát egy olyan országban, ahol egy rendkívül komoly, úgynevezett strukturális szerkezeti válság miatt több százezer ember él szinte reménytelen helyzetben. De ha a másik oldalára megfordítjuk, nem ad lehetőséget sem arra, hogy több százezer ember szinte azonnal tudjon és akarjon is élni azokkal a szabadságjogokkal, amiket az alkotmány biztosít a számukra. Ez csak komoly társadalmi, nemzeti összefogással, és valószínűleg több évtized munkájával érhető el.

Külön figyelmet érdemel, és ezt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy számunkra ez teljes mértékig elfogadhatatlan. Szinte az “1984ö szellemét, az Orwell-regény, illetve -film szellemét idézi fel ennek a hatóságnak a felállítása, amellyel kapcsolatban nem hallottunk európai példákat, bár nagyon szeretnénk, ha az előterjesztők valamilyen módon még mondanának ilyeneket. Ezt ráadásul külön kormányrendeletben kívánja szabályozni az előterjesztő.

Azt is megfogalmaztuk még, hogy az ebben a törvényjavaslatban elrejtett, úgynevezett esélyegyenlőségi program szerintünk megkésettnek tűnik. Jobb lett volna inkább azzal kezdeni, hogy egy nagy nemzeti programként vázolják fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), ezt terjesztik elénk, és ebből kinőhetett volna esetleg egy ilyen törvény. Ezek voltak a legfőbb indokaink, ezek alapján nem tudtuk elfogadni a javaslatot.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az önkormányzati bizottság előadója Tóth Gyula képviselő úr. Öné a szó, ötperces időkeretben.

TÓTH GYULA, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága október 22-én tárgyalta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslatot.

Ez a javaslat, ahogy az expozéban is elhangzott, és ahogy már képviselőtársam is elmondta, kétéves előkészítő munka eredményeként került az Országgyűlés elé úgy, hogy az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése részletekben korábban is megvolt részben az alkotmányban, részben a polgári törvénykönyvben, valamint a munka törvénykönyve és a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény is tartalmazott már rá utalásokat. Azonban hiányzott egy egységes fogalomhasználat, és ennek hiányában nem biztosított megfelelő eszközöket a jogsértésekkel szembeni fellépéshez. Ennek a törvényjavaslatnak tisztáznia kellett például azt is, hogy mikor nem alkotmányellenes a pozitív diszkrimináció, vagy mikor lehetséges hátrányos megkülönböztetésről beszélni a foglalkoztatásban, a szociális biztonság területén, az egészségügyben, az oktatásban, az áruk forgalmazásában, a lakhatás kérdéseiben, vagy éppen a szolgáltatások igénybevételében. Véleményünk szerint a törvényjavaslat ezekre egyértelmű választ ad.

A bizottság ülésén elhangzott olyan vélemény, hogy az alapvető jogok érvényesülését alaptörvény alapján kell biztosítani, ehhez külön törvényre nincs szükség. Tisztelt Képviselőtársaim! Minden állampolgárt megillet az, hogy a választásokon részt vegyen, mégis kell egy választási eljárásról szóló törvény; vagy az oktatáshoz való jogot is mindenki számára biztosítja az alkotmány, mégis kell közoktatási, sőt felsőoktatási törvény is. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat megfelel a közösségi irányelveknek, konkretizálja, hogy mely magatartások sértik az egyenlő bánásmód követelményeit, és utal arra is, hogy a jogaiban sértett személyek igényérvényesítésének mi a módja.

Ha megnézzük a normaszöveget, ennek nagyjából a fele más törvényeket módosít, amelyek valamilyen rendelkezést tartalmaznak a hátrányos megkülönböztetés tiltására és az esélyegyenlőség elősegítésére. Ennek az az oka, hogy Magyarországon a jogrendszerben az a megoldás terjedt el, hogy különböző ágazati jogszabályok, keretszabályok tartalmaznak egy-egy rendelkezést, az alkotmány is tiltja a hátrányos megkülönböztetést, de gyakorlatilag sehol sincs - legalábbis ez ideig - pontosan rögzítve, hogy mit is értünk hátrányos megkülönböztetés alatt, mit is értünk az egyenlő bánásmód követelménye alatt.

Véleményünk szerint azért van szükség egy ilyen általános törvényre, mert ez meghatározza, hogy az egyenlő bánásmód követelményébe beletartozik nemcsak a közvetlen, mint ahogy ez korábban az expozéban is elhangzott, hanem a közvetett hátrányos diszkrimináció tilalma, a zaklatás és természetesen a szegregáció is.

A többi törvény fogalomhasználatában erre a törvényre fog utalni, így megkönnyíti véleményünk szerint a bíróság jogalkalmazási gyakorlatát is. Ez a törvényjavaslat megszabja, hogy mi a feladata a kormánynak, mi a feladata az önkormányzati intézményeknek; megszabja, hogy mi a feladata az Országgyűlésnek, és természetesen azt is, hogy mit kell tenniük a munkáltatóknak.

A T/5585. számú törvényjavaslatot, mert egységesít, mert keretbe foglal, az önkormányzati bizottság 10 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak tartja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az ugyanezen bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Kosztolányi Dénes képviselő úr ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A kisebbségben lévő képviselők az aggályaikat tartózkodó szavazattal juttatták kifejezésre. Megállapítottuk azt, hogy a törvényjavaslat számtalan helyen érinti az önkormányzatokat. Az önkormányzati bizottságban minden elénk kerülő törvényjavaslatot önkormányzati szempontból vizsgálunk, és önkormányzati szakmapolitikai szempontból értékelünk.

Megállapítottuk, hogy a törvényjavaslat hatálya legkevesebb hat-hét helyen taxatíve említi az önkormányzatokat, úgy is, mint helyi és kisebbségi önkormányzatokat, hatósági jogkört gyakorló szervezetként is szerepelünk benne, közoktatási intézményt fenntartóként, szolgáltatást nyújtóként, foglalkoztatóként, egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatóként, tehát az önkormányzatok életébe ez a törvényjavaslat jelentősen be fog avatkozni. Ennek ellenére, lehet hogy történt egy-két szakmai egyeztetés az elmúlt két és fél év alatt, de az önkormányzatok képviseletével nem egyeztetett a tárca, holott ezt meg kell volna tennie; különösen akkor, ha elismeri azt a kormányzat, hogy az önkormányzatok 99,9 százaléka e törvény nélkül is egyenlő bánásmódban részesíti a polgárait, és a területén lakó választókat, az ott lakó embereket nem diszkriminálja semmilyen körülmények között.

Nagyon meg fog nehezedni az önkormányzatok feladata, hiszen úgy néz ki, hogy igen sok konfliktusba kerülhetnek amiatt, hogy a törvényjavaslat végiggondolatlan jogfogalmakkal operál, és ezek a jogfogalmak bizonytalanok, erre egy-két példát a bizottsági ülésen is felhoztunk. Ilyen például a 11. §-ban írt előnyben részesítés kérdésköre. Feltettük a kérdést, hogy az önkormányzat a saját területén lakókat egyenlő feltételek mellett vajon előnyben részesítheti-e a más településről jövőkkel szemben vagy más településen lakókkal szemben.

(17.40)

Valószínűleg a válasz igen kell hogy legyen.

A 8. § q) pontjában találkozunk egy bizonytalan dologgal, ez a vagyoni helyzettel kapcsolatos diszkrimináció. Kérdezzük azt a vagyoni helyzettel kapcsolatosan, hogy a hajléktalanság vajon vagyoni helyzetnek minősül-e. Ugyanakkor ott van ezzel kapcsolatosan egy komoly kérdéskör, maga a kilakoltatás és az ezzel kapcsolatos, például a téli időszakra meghirdetett moratórium. A kilakoltatás önmagában a törvénybe ütközik akkor, amikor azt látjuk, hogy igenis ez megfélemlítéssel jár. Ellenséges, megalázó, megszégyenítő és támadó környezet kialakítását jelenti a jogos kilakoltatás, mondjuk, az önkormányzatok részéről.

További ilyen problémánk merült fel akkor is, amikor azt láttuk, hogy új közigazgatási szerv létesül. Én azt kérdezem a tárca képviselőjétől és az előterjesztő államtitkártól, hogy vajon ez a törvényjavaslat része-e a közigazgatási reformnak, vagy ez lesz a közigazgatási reform helyett, hiszen itt most egy új közigazgatási szervet állítanak majd föl külön hatáskörrel, amelynek természetesen a költségeit nem látjuk, a szükségességét sem látjuk. Ez a közigazgatási szerv egy egészen furcsa és azt hiszem, a mi jogrendszerünkben nem honos egyfokú eljárásban fog ítélkezni. Nagyrészt az önkormányzatokkal szemben fogja az elmarasztaló határozatait vagy ítéleteit meghozni, s ez ellen már csak bírósághoz lehet majd fordulni.

Ugyanakkor megnéztünk még egy-két példát a foglalkoztatás területét érintően. Magyarországon a törvény hatálybalépése után minden idegen nyelvű álláshirdetés törvénysértő. Se angolul, se németül, semmilyen idegen nyelven álláshirdetést feladni a jövőben nem lehet, mert önmagában véve majd a törvénynek ellent fog mondani, hiszen aki ezeken a nyelveken nem beszél, nem is szerez tudomást az állásról, tehát eleve diszkriminálva van.

A legnagyobb probléma a legslendriánabban megfogalmazott lakhatás kérdésével kapcsolatosan merült fel. Elmondtuk a kisebbségi véleményen lévők, hogy ha az önkormányzatok sanyarú helyzetükből kiindulóan olyan vagyongazdálkodási határozatot hoznak, hogy valamennyi bérlakást el kívánnak idegeníteni, hogy forrásaikat pótolják, lesznek olyan rétegek, akik nem tudják megvásárolni az önkormányzati bérlakásokat bentlakó bérlőként sem, pedig meg szeretnék. A vagyoni helyzet, a 8. § ezután belép ebbe az egész rendszerbe, és innentől kezdve az önkormányzatok egész vagyongazdálkodása diszkriminatív lesz.

Azt kérik a kisebbségi véleményen lévők, hogy a törvény mellett az önkormányzatok számára dolgozzanak ki olyan tájékoztatást, ami az ombudsman véleményét is magában foglalja, az IM véleményét is, amely segíti feloldani azokat a konfliktusokat, amelyek biztos, hogy be fognak következni, ha a törvény így lép életbe, ahogy most megfogalmazódott.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most Béki Gabriella képviselő asszony következik ismét, de most mint a társadalmi szervezetek bizottságának előadója.

Öné a szó, képviselő asszony.

BÉKI GABRIELLA, a társadalmi szervezetek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága október 22-én tűzte napirendjére és tárgyalta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslatot. Ebben a bizottságban élénk vita a törvényjavaslatról nem bontakozott ki. Ellenzéki oldalon nem fogalmazódtak meg észrevételek, kormánypárti oldalon lényegében két észrevétel fogalmazódott meg, az egyik a törvény alkalmazhatóságával kapcsolatban. Kérdés hangzott el azzal kapcsolatban, hogy miért is lépne fel a sérelmet szenvedett a sérelmével, ha erre semmiféle módon ösztönzést nem érez. Hiányoltuk a törvényjavaslatból az egyenlő bánásmód sérelmével kapcsolatban a szankcionálást, hogy tudniillik a sértettek késztetést érezzenek arra, hogy felszínre hozzák, ami velük történt.

A másik kérdéskör, ami kicsit bővebben vita tárgya lett a bizottságban, a hatósággal kapcsolatos költség, ami felmerül, hiszen ez a törvény lényegében egy új hivatalt hoz létre a kérdéskör kezelésére, miközben vannak létező hivatalok, többek között az ombudsmani hivatal, ahol ezeket a témákat, ezeket az ügyeket kezelni lehetne.

A rövid tárgyalás után végül is 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással fogadta el általános vitára alkalmasnak a bizottság a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy az ugyanezen bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt kívánja-e valaki ismertetni. (Nincs jelzés.) Nem kívánja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Németh Erika képviselő asszonynak ismételt hozzászólásra, de most mint a foglalkoztatási bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő asszony.

NÉMETH ERIKA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási bizottság 2003. október 6-án, a benyújtást követően szinte elsőként tűzte napirendre ezt a mindannyiunk számára fontos törvényt. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény régi adóssága a magyar jogalkotásnak. Két évnél is hosszabb ideig tartó, többszöri próbálkozás után az Európai Unióhoz történő csatlakozást kísérő elodázhatatlanság végre elvezetett a törvény benyújtásáig.

Mi a magunk részéről természetesen üdvözöljük ennek a törvénynek a megszületését, és mint a parlament munka világa, szociális fordulat munkabizottságának tagjai támogatjuk a munka világát érintő törvényeknek e törvény általi módosítását. Ezek tulajdonképpen néhány esetben látszólag csupán pontosítást jelentenek, valójában azonban a diszkrimináció tilalmának negatív meghatározását váltják fel pozitív megközelítésben, egységes fogalomhasználattal, ami természetesen a többi törvényen is átvezetésre kerül majd, amelyek már tartalmazzák a diszkrimináció tilalmát a magyar joganyagban.

A foglalkoztatási bizottság szocialista párti többsége egyetért a munka törvénykönyvének a 70/A. §-sal történő kiegészítésével, amely az esélyegyenlőségi terv elkészítésére vonatkozik. A bizottsági ülésen nagy vita nem alakult ki. Az előterjesztő képviselője kérdésre válaszolva megismételte azt, ami a törvényből természetesen világosan kiolvasható, hogy tudniillik esélyegyenlőségi tervek elkészítésének kötelezettsége a tágan értelmezett állami szférára igen, a munka világa piaci szereplőire egyelőre nem vonatkozna, illetve a munkáltatók és a munkavállalók megegyezésétől függne.

Elhangzott az is az előterjesztő képviselője szavaiból, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a szakszervezeti oldal szerette volna elérni azt, hogy az esélyegyenlőségi tervek elfogadása kötelező legyen, a munkaadói oldal azonban nagyon határozottan ellenezte az esélyegyenlőségi tervek kötelező elfogadását. Arról is értesülhettünk, hogy ha ez most bevezetésre kerülne a törvényben, akkor a munkáltatók ezt kényszerként élnék meg, és akkor ez most csak egy látszatmegoldást hozna.

Tisztelt Országgyűlés! A munka világa területén dolgozó képviselők nevében azt tudom mondani: őszintén reméljük, hogy több olyan munkáltató is lesz Magyarországon a versenyszférában, akik számára fontos e törvény, és akik saját dolgozóikkal, azok képviselőivel konzultálva szívesen készítik majd el cégük esélyegyenlőségi tervét. Én magam úgy gondolom, hogy már ma is van ilyen munkáltató, aki a humán stratégiájában ezeket az esélyegyenlőségi követelményeket megfogalmazza.

A bizottság többsége a benyújtott T/5585. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, aki az ugyanezen bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismerteti. Öné a szó, képviselő asszony.

BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságban elhangzott szóbeli kiegészítésben és a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazott célokkal természetesen egyetértünk, hiszen mi lehet a baj azzal, ha egyenlő bánásmódot, esélyegyenlőséget kíván biztosítani a benyújtott törvényjavaslat. Tehát ezzel a megfogalmazott vagy a kitűzött céllal - hogy egészen pontos legyek - egyetértünk, de fenntartásaink vannak a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazottakkal, illetve azzal az elképzeléssel, miszerint egy ilyen törvény elfogadása egyidejűleg és egyúttal biztosítja a munkavállalók számára az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmódot.

(17.50)

Fenntartásaink vannak azért, mert az eddig eltelt időszakban a folyamatos gyárbezárásokat követően, a statisztikát figyelve úgy látjuk, hogy esélyt akkor tudunk biztosítani - maradva szigorúan a foglalkoztatási bizottság tárgykörénél - a munkavállalók számára, ha van munkahely, tud választani és nincsen kiszolgáltatott helyzetben. Mert szeretném felhívni például arra a figyelmüket, hogy a munka törvénykönyvének többszöri módosítása a jogharmonizáció keretében már az előző ciklusban és az azt megelőző ciklusban megtörtént. Megtörtént az előző ciklusban, hogy a bizonyítási teher forduljon meg, vagyis ne a sérelmet szenvedett munkavállalónak, hanem a munkáltatónak kelljen bizonyítania azt, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés. Ennek ellenére nem ismerek, nem hallottam olyan bírósági, munkaügyi perekről, amelyek azt bizonyítanák, hogy ennek a törvényi változtatásnak sikeres eredménye lett volna.

Azért vannak fenntartásaim most is a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazott eljárásbeli módosításokat illetően, mert nehezen képzelhető el, hogy ma, amikor a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben van - függetlenül attól, hogy idős vagy fiatal, függetlenül attól, hogy pályakezdő vagy hosszú évek szakmai gyakorlata áll mögötte, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő -, ma sajnos nincs olyan helyzetben egyetlenegy munkavállaló sem, hogy biztos lehetne abban, hogy ma még megvan a munkahelye, és holnap is elindulhat a munkahelyére, mert megtalálja ott a gépeket, vagy ott lesz még az íróasztala a helyén, ott, ahol tegnap meg tegnapelőtt is állt.

Hiába léphet fel most társadalmi szervezet, érdekképviseleti szervezet a sérelmet szenvedett helyett és nevében, ha ennek híre megy, az egészen biztos, hogy feketelistára kerül ugyanúgy, mint ahogy ez idáig is. Ha valaki egy ilyen helyzetbe került, megpróbálta beperelni vagy kísérletet tett egyáltalán arra, hogy beperelje a munkáltatóját, onnantól kezdve nem talált magának munkát. Ezért mondom azt, hogy ma a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben van, és ennek a törvénynek az elfogadása sem fogja a helyzetét az ő javára megváltoztatni.

Ezen túlmenően kifogásoltuk, hogy a hosszú társadalmi vitáról, az ott elhangzottakról sajnos az Igazságügyi Minisztérium képviseletében megjelent úr nem tudott nekünk számot adni, pedig érdekelt volna bennünket az, hogy melyek voltak azok az ötletek, javaslatok, amelyeket a civil szervezetek megfogalmaztak, ezek közül mi az, ami beépítésre került, mi az, ami nem, és ami nem, az miért nem.

Továbbá nem értünk egyet azzal, hogy csak az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató költségvetési intézménynél kell esélyegyenlőségi tervet készíteni, hiszen a legnagyobb probléma – igaz, most már a közigazgatást is elérte - ma még egyértelműen a versenyszférában van, ezért jó lenne, ha a versenyszférában foglalkoztatóknak a legalább 150, 200 vagy 250 főt foglalkoztató cégeknél is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt a tervet el kellene készíteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Sajnos, az idő lejárt, így nem tudtam önnek további lehetőséget biztosítani. Vidorné Szabó Györgyi képviselő asszony az egészségügyi bizottságban megfogalmazódott véleményt ismerteti. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az 5585. számon benyújtott törvényjavaslatot az egészségügyi bizottság október 8-ai ülésén tárgyalta, és az általános vitára való alkalmasságát ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett támogatta. Tette ezt azért, mert úgy találta, nagyon aktuális, hogy egy ilyen tartalmú törvény végre a Ház elé kerüljön, annál is inkább, mert e tervezet munkálatai tudomásunk szerint már évekkel ezelőtt megkezdődtek.

Ennek a törvényjavaslatnak vannak kétségbevonhatatlan erényei; például az az eredmény, hogy összhangot tudott teremteni két teljesen ellentétes irány között, egyfelől az egyenlő bánásmód követelménye, másfelől egy pozitív diszkrimináció elvárása között. Kiemelést érdemel az a törekvése is, hogy a jogrendszerünkben már meglévő, a különböző jogszabályokban előforduló úgynevezett antidiszkriminációs szabályok fogalomhasználatát egységesíti, nem hagyva kétségek közt majd a jogalkalmazót, ha e tárgyban kényszerül döntést hozni. Végül feltétlen említésre méltó, hogy a betegjogi képviselők vonatkozásában a javaslat ugyanolyan lehetőséget teremt az egyenlő bánásmód megvalósulásának figyelemmel kísérésére, amilyet eddig csak a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó személyek esetében biztosított.

Összegezve: bár a törvényjavaslatnak nemcsak erényei, de hiányosságai is vannak, amelyeket módosító indítványokkal kívánunk majd korrigálni, ez a törvény olyan fontos elemét képezné jogrendszerünknek, amelynek megalkotásával nem késlekedhetünk. Ezért javasoltuk a tervezetet általános vitára bocsátani.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig Kozma József képviselő urat illeti a szó, aki az oktatási bizottságban megfogalmazódott véleményt ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.

DR. KOZMA JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási és tudományos bizottság október 22-én tartott ülésén foglalkozott a törvényjavaslat általános vitára bocsáthatóságával, és néhány tartózkodás mellett többséggel az általános vitára bocsátást támogatta. A vita néhány olyan kérdésen bontakozott ki, amelyben a vita lezárása után végül is kialakuló álláspont kisebbségi álláspont megfogalmazását nem tette indokolttá, illetve szükségessé. Ilyen módon a bizottság egészének álláspontját tudom ezúton ismertetni.

A kibontakozó vita valójában arról szólt, hogy lehetséges-e az egyenlőség abszolút elérése, a politika célba veheti-e ezt, illetve a hátrányos helyzet megszüntetéséhez fölzárkóztatással vagy más, a területhez tartozó konkrét programmal hozzá lehet-e járulni. Mindenesetre megállapítottuk, hogy az oktatási-nevelési rendszer, amely pedagógusokból, szülőkből, gyermekekből, az ő együttműködésükből - legalábbis jó esetben -, mindenképpen kapcsolatrendszerükből, egyfajta speciális szolgáltatásból és mindezek együtt, egyfajta szabályozott keretek között folyó életből áll, nos, ez a rendszer minden szintjén, annak minden bemenetén és kimenetén, minden egyes folyamatában és elemében tárgya lehet ennek a törvényi szabályozásnak, amely itt előttünk fekszik.

Természetesen föltehető a kérdés, és ez adta a vitának is az alapot, hogy egyenlő-e az a bánásmód, amely az egyes elemekben megnyilvánul; gyermek és gyermek, szülő és szülő, család és család viszonyában s mindez egy iskolai, pedagógiai nevelési környezetben, érvényesül-e a hátrányos megkülönböztetés tilalma. Az iskola egy olyan környezet, amelynek napi praxisában vagy tervezési szintet tekintve pedagógiai programokban, fejlesztési tervekben kell hogy értékelődjön, értékeljék ezeket a szempontokat, mármint az esélyek egyenlőségét és az egyenlő bánásmódot, valamint éppen e programok kialakítása során kell hogy tudatosan alakítsák és előmozdítsák a törvény hatálya alá tartozó viszonyok javítását.

Éppen ezért megállapíthattuk azt, hogy a törvényjavaslat, minthogy az esélyegyenlőség előmozdítását célozza, magával azzal, hogy az egyenlő bánásmód, a megkülönböztetés tilalma önmagában is hozzájárulhat az esélyegyenlőség előmozdításához, mindezen túl az esélyek egyenlőségéért tenni további követelményeket is jelent egy iskolai nevelési környezetben. Például élnie kell pedagógusnak, szülőnek, gyermekközösségek választott vagy delegált képviselőinek - a pozitív diszkriminációt alkalmazni, fölzárkóztatni, hátrányokat kiküszöbölni - minden egyes folyamatban, a törvény által megadott fölhatalmazásokkal most már remélhetőleg a törvény elfogadása után.

(18.00)

Ugyanakkor ezen túlmenően - és erre is rámutatott a vita - jó szakmai, szakmapolitikai, kormányzati, politikai programokkal, illetve, ami nem kevésbé fontos, arra fölkészült pedagógusokkal konkrét eredményeket lehet elérni az esélyegyenlőség előmozdításában.

Mindezekre tekintettel alakulhatott ki az oktatási és tudományos bizottságban a fönt említett támogatási arány. Ezzel ajánljuk tehát a tisztelt Ház figyelmébe a törvényjavaslatot.

Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 15 perces időkeretben. Nyilvánvalóan közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak, aki a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében fog szólni; őt követi majd Szabó Erika képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő asszony.

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy hosszú történelmi múlttal rendelkező, mondhatnám azt is, hogy nehéz sorsú törvény jutott ma túl a kísérleti szakaszon, és került ide a parlament elé általános vitára. Nehéz sorsú volt ez a törvény, hiszen hónapokon, sőt éveken át a témakörrel foglalkozók között még abban sem sikerült teljes egyetértésre jutni, hogy kell-e egyáltalán hasonló tárgyú törvény, és akkor még nem a törvény esetleges típusára gondolok.

Azt gondolom, hogy e mögött a kérdés mögött - előjött ez ma is, ha nem is élesen - egy sajátos gondolkodási, ideológiai dilemma húzódik meg, hiszen ha a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció tilalmát helyezzük a fókuszba, akkor egy sajátos fénytöréssel azt is lehet mondani, hogy az egyenlő bánásmód követelése és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem egyben mások ellen valamiféle inszinuációt, valamiféle ítéletet, valamilyen érték tartalmú elmarasztalást hordoz. És nem akarok dicsekedni, de én magam egy szélsőjobboldali párt bűnöslistájára azért kerültem fel, mert éveken keresztül határozottan követeltem azt, hogy nézzünk szembe a hátrányos megkülönböztetés és az egyenlő bánásmód alkotmányos kijelentésének megvalósíthatóságával, és döntsük el, hogy mi a felelősségünk és a feladatunk.

Aztán úgy tűnt, hogy olyan három-négy évvel ezelőtt többé nem lehetett kitérni a kérdés elől, és 2000 táján egyértelművé vált, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az egyenlő bánásmód követelménye jogalkotási tárgy kell legyen; és akkor kezdődött a vita második szakasza, hogy egy általános komplex törvény szülessen-e, vagy az ágazati szabályozásokban, a szaktörvényekben kapjon a követelmény nagyobb hangot. És akkor az történt, ami általában történni szokott, hogy bizottságot hoztunk létre, amely bizottság ritkán, de rendkívül szorgalmasan ülésezett, áttekintette a mindenki számára ismert joganyagot, és megállapította, hogy az ágazati szakmai törvények tartalmazzák azokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak a diszkrimináció kiküszöbölésére és az egyenlő bánásmód biztosítására.

Én magam részese voltam ennek a bizottsági munkának, és senkit nem vádolok meg torzítással akkor, amikor a saját feladatkörében, a saját felelősségi körében megfelelőnek ítélte az illetékesek, a szakemberek korábbi munkáját, mégis azt gondolom, hogy az igazi kérdést azok tették fel, akik folyamatosan szembesítettek minket saját helyzetünkkel és azokkal az európai követelményekkel, amelyeknek a létezéséről, úgy látszik, a ma felszólaló képviselőtársaink mindegyike sem tud. Hiszen az Európa Tanácsnak külön szakbizottsága működik, a rasszizmus és idegengyűlölet elleni szakbizottság, az ECRI, amely a 7. számú irányelvében igen határozottan tűz ki feladatokat. És hogy Magyarországról mi a véleménye, ahhoz az ECRI második országjelentését kell elolvasni, ahol sok-sok elmarasztalás mellett az ECRI felhívja a magyar jogalkotók figyelmét arra, hogy komplex jogalkotásra van szükség; igaz, természetesen nem avatkozik bele a magyar jogalkotók belső ügyeibe, és nem mondja meg, hogy azt a feladatot egyetlen törvénnyel kell megoldani vagy több más törvénnyel - mind a két utat elképzelhetőnek tartja.

Azt gondolom, hogy az elhúzódó történethez hozzájárul a hazai politikai és közvélekedés kétlelkűsége, ellentmondásossága is, hiszen mindannyian tudjuk, hogy stigmatizáló világban élünk, és nem népszerű dolog határozottan föllépni ez ellen a stigmatizálás ellen. Mindenki tudja, hogy előítéletes, prekoncepciózus alapon osztunk társadalmi szerepeket és elfogadottságot, és mindenki tudja, hogy ebből milyen sajátos csoport- és személyes kényszerek születnek. Tessék megnézni női politikusainkat, akik naponta, hetente, de havonta biztos szükségesnek érzik, hogy bizonyítsák, nemcsak jó politikusok, nemcsak tisztességes jogalkotók, hanem kiváló családanyák, szakácsnők, kertészek, ruhát varrnak, és természetesen mosolyogva fogadják otthon férfi házastársukat, míg ezt egy férfitől sem a közvélekedés, sem az egyre érdeklődőbb sajtó soha el nem várta. De ennél nagyobb baj az, hogyha az életkor is stigmatizálás tárgyává válhat, és le lehet múmiázni egy élete legalkotóbb időszakában levő politikust csak azért, mert már elmúlt vagy annyi. Tehát a hétköznapi és a politikai helyzetek produkálják azokat a szituációkat, amelyek a hátrányos megkülönböztetésnek rengeteg példáját adják. Olyan példákat, amelyeket nem mérlegelünk kellő komolysággal.

Mint ahogy nem nézünk szembe, nem néztünk és nem nézünk szembe azzal a ténnyel sem, hogy az elmúlt évtized új helyzetet teremtett, mondhatnám így is talán, hogy a köz lelkiállapotában, mert csökken a tűrőképességünk egymás iránt, csökken a tűrőképességünk mások mássága iránt, legyen ez politikai másság vagy egészen másféle másság; csökken bennünk a megértés mások iránt, és a fokozódó türelmetlenség egyre gyakrabban szüli újra a stigmatizáló, diszkrimináló helyzeteket, és teszi lehetetlenné az egyenlő bánásmódot. Elvont alkotmányjogi vitákat folytatunk ahelyett, hogy a közgondolkodás, a toleranciahatár drámai megváltozására próbálnánk reagálni politikai felelősséggel, és ha szükséges, a jogalkotás eszközeivel is.

Végül is én rendkívül örülök, hogy ez a hosszú előtörténet egy komplex törvényjavaslat benyújtásával zárult le, mert nem kétséges, hogy a kis lépések taktikája hozhat tisztességes részeredményeket, de elfedi a fő irányt. Márpedig ennek a fő iránynak a világossá tételéhez szükség van egy, idézőjelbe mondom, deklarációs törvényre, amely segít a köz szemléletét kifordítani a sarkából, és alapot ad a szervezett társadalmi cselekvéshez, az esélyegyenlőséghez.

És lehet, hogy ezt el fogom mondani még egyszer, ezért előre is elnézést kérek; az számomra teljesen világos, hogy az alkotmány 70/A. §-ában és a címben felsorolt fogalmak hogyan sorjáznak egymás mellé - és arra nézek, akitől ezt megtanultam -, hiszen ahol vége van a diszkriminációnak, ott kezdődik az egyenlő bánásmód lehetősége, és ahol az egyenlő bánásmódba bele tudjuk és bele akarjuk érteni a hátrányos helyzetű csoportok és személyek hátrányait csökkenteni kívánó kedvező intézkedéseket, ott már megnyílik a kapu az esélyegyenlőséget szolgáló társadalmi cselekvés felé.

(18.10)

Mert az esélyegyenlőséget nem lehet kijelenteni, azt meg kell teremteni, méghozzá szervezett társadalmi cselekvéssel. És ezért számomra nem kérdés, hogy miért nem az esélyegyenlőségi programmal kezdtük, mert ha a logikai soron visszafelé megyünk, akkor az esélyegyenlőségi programhoz - amelyik a szervezett társadalmi cselekvésnek jelentheti az alapját - szükség van az egyenlő bánásmód megvalósításának esélyére, ahhoz pedig ez a törvény kell; és az egyenlő bánásmódhoz szükség van a diszkrimináció elleni határozott fellépésre, amihez szintén ez a törvény kell, és az, hogy az alkotmány 70/A. §-át végrehajthatóvá tegyük.

És akkor engedjék meg, hogy magam is visszatérjek néhány mondat erejéig ahhoz a bizonyos 70/A. §-hoz. Mindenkinek nyomatékkal szeretném felhívni a figyelmét, hogy az alkotmány a jogegyenlőség érdekében kifejtett megkülönböztetést tiltja. A hátrányos megkülönböztetés tilalma mellé hozzáteszi, hogy a diszkriminációt szigorúan bünteti a magyar jog - tessék megkérdezni, hogy hol, hogyan, mikor és milyen intézmények keretében, illetve rendelkezés alapján -, illetve azt is kimondja - és ez az, amiről az imént beszéltem -, hogy a jogegyenlőség megvalósítását az esélyegyenlőség kiküszöböl... - na, még egyszer nekifutok -, tehát az esélyegyenlőség kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segíti. A Napsugár fiúk című bűbájos komédiából kiderült, hogy a “kö mindig poén - nekem kétszer sikerült poént csinálni belőle.

Az alkotmányos elvárásokból logikusan következik, hogy a törvénynek meg kell mondani, hogy mit tekint hátrányos megkülönböztetésnek. Bár a munka törvénykönyve hasonló definíciót tartalmaz, de a munka törvénykönyvéből kiemelni és általánossá tenni a közvetett és közvetlen hátrányos megkülönböztetés fogalmát elkerülhetetlen volt a magyar jogalkotásban. És akkor valóban úgy van, hogy a törvény az egyenlő bánásmód érvényesítésének a garanciáit, lehetőségeit, formáit keresi, mert abból indul ki, hogy a ceterum censeo hátrányos megkülönböztetést ki kell irtanunk a közéletünkből, és folytatja ott, hogy érvényesítenünk kell az egyenlő bánásmódot. És igen, úgy van, ahogy államtitkár úr a bevezetőjében elmondta, hogy mindezt összekapcsolja az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal, és az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelménye közvetlenül elvezet oda, hogy ember és ember között ésszerű és nyomós ok nélkül különbséget tenni nem lehet.

És akkor itt jegyezném meg, hogy az egyenlő bánásmód érvényesüléséhez az államnak kell biztosítania az intézményeket, a megfelelő eljárási rendet és meghatározni a szankciókat - ezért is nélkülözhetetlen ez a törvény. Mindezt - mármint az intézményrendszert, az eljárásokat és a szankciókat - meghatározó módon az én véleményem szerint nemcsak a közhatalom gyakorlóival szemben köteles az állam biztosítani, hanem a törvénynek fel kell lépnie bárkivel vagy bármilyen szervezettel szemben, amelyik vagy aki az egyenlő bánásmód megsértéséhez, az emberi méltóság csorbításához vezető magatartás tanúsításához megfelelő helyzetben van, illetve arra képes.

Tisztelt Ház! Előttem a bizottságok képviselői beszéltek a törvény szerkezetéről, tartalmáról. Hosszú idő alatt a törvény szerkezete gyakorlatilag nem változott, fogalommeghatározásokat, eljárási rendet, szankciókat és szektorális szabályokat tartalmaz. Amiben lényeges változás van, az a bizonyos közhatalmi forma, közhivatal, amelyet a törvény szankciókra jogosít fel, és bizonyos értelemben a tevékenységét az ombudsmanok, legalább két ombudsman tevékenységével párhuzamosan szervez meg.

Én magam hosszú ideig határozottan azt az álláspontot képviseltem, hogy az ombudsmani tevékenységhez kellene kapcsolni ezt a fajta, rendkívül fontos funkciót, de természetesen mindent el tudok fogadni, ami a cél érdekében, megfelelő függetlenséget biztosítva ennek a hivatalnak, megfelelő szakértelem birtokában eljuttatja ezt az országot odáig, hogy mind a hátrányos megkülönböztetés, mind az egyenlő bánásmód társadalmi gyakorlattá válásához hozzásegítsen minket.

Képviselőtársaim közül többen fölvetették, hogy na és, mi fog ezután történni. Én azt gondolom, hogy ha ezt a kérdést komolyan vesszük, akkor csomagoljunk össze, és menjünk haza, mert attól, hogy van büntető törvénykönyvünk, még nem szűnnek meg a bűncselekmények, attól, hogy rendelkezünk a szervezett bűnözésről, még lesznek bűnözők. De meg vagyok arról győződve, hogy csak akkor járunk el felelősen, ha itt és most megteszünk mindent, ami a hátrányos megkülönböztetést visszaszorítja, ami elősegíti az egyenlő bánásmódot, és ami végső soron odahat, hogy ember és ember között ne legyen különbség, különösen ne generációkon át öröklődő egyenlőtlenségek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És én úgy érzem, hogy ez a törvény, ha egy lépést is, de előrevisz minket ezen az úton.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Szabó Erika képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. SZABÓ ERIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy csak egy dologban érthetünk egyet a Szocialista Párt vezérszónokának mondandójával, mégpedig abban, hogy az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód kérdésköre egy rendkívül fontos kérdéskör, és az államnak kiemelt felelőssége van abban, hogy ezt minden állampolgár számára biztosítsa. De sajnos, ez a törvényjavaslat ezt a célt nem valósítja meg, hiába nevezte ezt Kósáné Kovács Magda egy kis lépésnek, szerintünk ez kis lépésnek is kevés, ugyanis olyan jogbizonytalanságot teremtene a létrejöttével, és olyan gumiszabályokat tartalmaz, ami nem jelent megoldást az említett ügyben.

De hogy részleteiben is kitérjek a témára: az alkotmányra többször történt hivatkozás. Az alkotmány nem ismer első- és másodrangú állampolgárokat, ilyen tekintetben nincs értelme esélyegyenlőségről beszélni sem; jogegyenlőségről szó van az alkotmányban, és lehet, hogy ennek a törvénynek a jogegyenlőségről kellene szólnia vagy az emberi méltóság védelméről, vagy a kettő összekapcsolásáról.

Úgy tűnik számunkra, hogy ez a törvényjavaslat egy látszatintézkedés, pótcselekvés, alkalmat ad arra, hogy beszéljünk egy kérdéskörről, de valódi megoldások nem fognak születni. Itt megint csak a bizonyítékát láthatjuk annak, hogy a szocialista kormány szavai és tettei között mély szakadék van: sokat beszél ugyan az egyenlőségről, de ezért nem tesz semmit. Már azzal is megelégednénk, ha legalább a tavalyi mértékben megvalósulna az esélyegyenlőség, ám a helyzet ennél drámaibb, az elmúlt másfél évben ugyanis a korábbi időszakhoz képest lényegesen csökkent az esélyegyenlőség.

Sorra zárnak be a gyárak, egész térségek versenyképességét csökkentve. Nő vagy csökken ezzel az esélyegyenlőség önök szerint? Több száz óvodát, iskolát zárat be a gyermekek kormánya. Nő vagy csökken ezzel az esélyegyenlőség? Posták zárnak be, vasúti szárnyvonalakat szüntetnek meg, ezzel hátrányos helyzetbe hoznak számos kistelepülést. Nő vagy csökken ezzel az ott élők esélyegyenlősége? Jelentős mértékű adó- és illetékemelések, valamint adókedvezmények megvonása révén a szocialista kormány súlyos összegeket vesz ki a családok pénztárcájából. Megint kérdezem: nő vagy csökken ezzel az esélyegyenlőség? És akkor még nem említettem a gázár emelését, az áfaemeléseket és a többi, családokat sújtó konkrét intézkedéseket, vagy például a nyugdíjjáruléknak az adóalapba vonását, ami a személyi jövedelemadó-alapot fogja terhelni.

(18.20)

Szó volt itt arról, hogy forradalmian új ez a törvényjavaslat. Valóban, a magyar jogrendszerben ilyen témakörben nem született még törvény. Sajnos, szomorúan kell látnunk, hogy két és fél év után sem sikerült egy olyan törvényjavaslatot letenni az asztalra, hosszú egyeztetések után sem, amely megfelel a jogállamiság elvárásainak és a jogállamiság követelményeinek.

De nézzük sorban a törvényjavaslat rendelkezéseit! Már említettem, hogy a címét meg kellene változtatni, hiszen valójában az alkotmányra való hivatkozással itt a jogegyenlőség az, amit biztosíthat minden állampolgár számára a magyar állam, hiszen maga a jog is tesz különbségeket az állampolgárok között, például a házasságkötés korhatárhoz kötött. Különböző diszkriminációk, különbségtételek találhatók az egyes jogágakban az egyes jogalanyokkal kapcsolatban, ami természetesen mind jogszerű és törvényes.

De hogy mi is a lényege ennek a törvényjavaslatnak, és milyen alapon próbálja a hátrányos megkülönböztetést megfogalmazni, ezt szeretném megismertetni mindazokkal, akik nem ismerik ezt a törvényjavaslatot. A 8. §-ában arról rendelkezik, hogy közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága vagy apasága, terhessége, szexuális irányultsága, nemi identitása, életkora, társadalmi származása, vagyoni helyzete és - utolsóként - egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban.

Ezzel az utolsó ponttal az összes előbbit törölni is lehet, hiszen mind beletartozik az r) pont hatálya alá. De kérdezem én a kormány képviselőjét, hogy a szexuális irányultság vagy nemi identitás mit jelent. A társadalom általános normáinak, elvárásainak megfelelő szexuális irányultság vagy az ezzel szemben lévővel jelenti az egyenjogúságot a tervezet szerint? És az életkor: az életkor tekintetében már a házasságkötést említettem, de ide lehetne sorolni például, hogy a gyermekek számára tilos a szeszes ital vagy a dohányárutermékek vásárlása a boltokban. Ez mindannyiunk által elfogadott megkülönböztetés. A gyermek számára lehet, hogy hátrányos, az ő megítélése szerint, de nyilvánvaló, hogy a társadalom szempontjából a gyermekek védelme érdekében ezt törvényi kötelezettséggel, törvényi előírással kell megoldani, és ezt a diszkriminációt előírni.

De hogy a bizonytalan jogi fogalmakra további példát hozzak fel, ilyen a 9. § is, amely azt mondja, hogy közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz. Mit jelent az, hogy más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest?

Itt létre kívánnak hozni egy hatóságot, ami majd határozatot is fog hozni, és különböző szankciókról is rendelkezhet majd. Mi alapján fogja ez a hatóság eldönteni, hogy közvetett hátrányos megkülönböztetésre sor került-e az adott ügyben vagy nem került sor? Ráadásul a hatóság határozata ellen fellebbezésnek helye nem lesz, miközben a hatóság az eljárását az államigazgatási eljárási törvénynek megfelelően fogja lefolytatni. Az államigazgatási eljárási törvény egyik alapelve a jogorvoslathoz való jog, és az államigazgatási rendszeren belül itt, e szerint a törvényjavaslat szerint jogorvoslatnak helye nem lesz. Bírósági felülvizsgálatra lesz lehetőség, de államigazgatási úton nem kérhet az illető jogorvoslatot.

Tovább folytatva a hatóság jogosítványait és szerepét, további kérdések merülnek fel. Ha ugyanazon ügyben nem járhat el több államigazgatási szerv, mint ahogy mondja ez a törvényjavaslat, de ez a hatóság például eljár, akkor a sérelmet szenvedett fél hogyan fogja a személyes jogát érvényesíteni? Nem fogja tudni, hiába mondja ki a hatóság adott esetben határozatban, hogy az ő jogai sérültek, hiszen csak annyit mondhat ki a hatóság, hogy jogsértő állapot megszüntetését elrendeli, megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja, és bírságot szabhat ki. Ezzel nem oldódik meg annak a kismamának a helyzete, akit azért küldtek el a munkahelyéről, mert gyermeket vár. Ezt csak példának hozom fel. Ha ez a hatóság már eljárt, mondjuk, az ő ügye kapcsán, akkor kérdezem én, hogy fordulhat-e a munkaügyi bírósághoz, hiszen egyébként ez a lehetőség számára nyitva állna. De ha folyik különböző szinteken eljárás, akkor mindig hátrányos helyzetbe kerül a sérelmet szenvedett fél, ha ez a hatóság állapítja meg a jogsértést. Kérdezem én, hogy mi alapján és hogyan fogja megállapítani a jogsértést ilyen gumiszabályok alapján, amelyeket említettem.

Nagyon súlyos kifogás merült fel a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről a bizonyítás szabályaival kapcsolatban is. A bizonyítási teher ugyanis a jogsértőre hárul, a jogsértőnek kell bizonyítani, hogy ő úgy járt el, hogy az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmódot biztosítsa, megtartotta az ezzel kapcsolatos összes rá vonatkozó jogszabályt és rendelkezést. Ez nagyon nehéz lesz adott esetben egy-egy megtámadott intézmény vagy állami szerv számára, hiszen ezzel vissza is lehet élni. Lehet olyan eljárást indítani egy-egy önkormányzattal, egy-egy állami szervvel szemben, ami egy sorozatos zaklatást jelent, és a hatóság eljárása folytán állandó alanya lesz az eljárásnak, és állandó bizonyítási teher nehezül rá, hogy bebizonyítsa, hogy egyik vagy másik ügyben ő jogszerűen járt el.

Ez a törvényjavaslat azon túl, hogy nagyon általános és nagyon felszínes jogfogalmakat próbál bevezetni a jogrendszerbe, és létrehozza ezt az egyelőre átláthatatlanul működő hatóságot is, közel harminc törvény módosítására vállalkozik, a köztisztviselői törvénytől kezdve a közalkalmazotti törvényig, és nem sorolom fel valamennyit, amelyek lényege az, hogy a “hátrányos megkülönböztetés tilalmaö kifejezés helyett az “egyenlő bánásmód követelményétö iktatja be, és ezzel módosítja ezeket a törvényeket. Nem hiszem, hogy ezzel lehetne megoldani ennek a súlyos és nagyon fontos, kiemelt törvényhozási tárgynak a rendezését.

Úgyhogy az a javaslatunk, hogy ezt a törvényjavaslatot a kormány vonja vissza, tárgyalja újra, és egy új törvényjavaslatot nyújtson be az Országgyűlésnek, ami már konkrét, nem ilyen keret- és általános szabályokat fogalmaz meg, ami valóban védelmet nyújt az állampolgárok számára, ami biztosítja számukra az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmódot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony, a felszólalását. A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében Béki Gabriella képviselő asszony fog felszólalni; őt követi majd Herényi Károly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről. Öné a szó, képviselő asszony.

(18.30)

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az első kérdés, ami felmerül, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk - már az eddigi bizottsági vélemények ismertetése során is szóba került -, hogy miért van szükség erre a törvényjavaslatra. Mondhatnánk azt, hogy az alkotmány a 70/A. §-ában megfogalmazza a hátrányos megkülönböztetés bármely formájának a tilalmát, így a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata alkotmányos visszásság, amit kezelni éppen az ombudsmani hivatal feladata; az országgyűlési biztosoknak van joga arra, hogy ezekben az ügyekben vizsgálódjanak, eljárjanak, és javaslatokat fogalmazzanak meg az Országgyűlés számára.

Mégis azt gondolom, hosszan érvelni amellett, hogy egy ilyen törvényre, ami igazán részletező, ami alaposan körüljárja ezt a kérdéskört, az életnek minden területére kitérve szükség van, legalábbis a szabad demokratáknak régóta ez az álláspontja, hogy jó lenne, ha ez a törvény megszületne, éppen ezért örülünk, hogy végre itt tartunk, az általános vitánál, örülünk, hogy benyújtásra került, és általános vitára alkalmasnak tartottuk az anyagot.

Ezzel még túlságosan nem dicsértem meg ezt a tervezetet, mert nekünk magunknak is jó néhány ponton problémánk van vele, és azt szeretnénk, hogy még a vita folyamán, az általános vitában, illetve a részletes vitában módosító indítványokkal lehessen rajta alakítani, változtatni. De úgy értettem az államtitkár úr expozéját, hogy erre nyitott a tárca, és azt remélem, hogy valóban ennek a folyamatnak a végén konszenzussal tudjuk majd elfogadni ezt a javaslatot.

Szeretnék megemlékezni arról - némiképp bizonyítva, hogy az SZDSZ mennyire elkötelezett a téma iránt -, hogy volt már egy törvényjavaslat, amelyik eljutott a Ház elé. Egészen pontosan 2001 februárjában nyújtotta be két képviselőtársam, Kóródi Mária és Hack Péter azt a törvényjavaslatot, amelyben mi magunk, a saját eszközeinkkel próbáltuk meg kezelni ezt a kérdést, és rendkívüli mértékben sajnáltuk, hogy nem jutott el az általános vitáig ez a javaslat. Az az akkori javaslat némiképpen szűkebb kört próbált szabályozni, ez a jelenlegi sokkal szélesebb kört markol; másfelől viszont az az eszköztár, amellyel dolgozik, némiképp kevesebb, mint amit mi akkor javasoltunk.

Mindannyian tudjuk, hogy minden törvény annyit ér, amennyi megvalósul belőle, amennyi megvalósítható belőle, ezért természetes, hogy mindjárt a “szükség van-e ráö című kérdés után a második kérdés az alkalmazhatóság kérdése: valóban közelebb kerülünk-e egy olyan állapothoz az országban, ahol az egyenlő bánásmód, hogy úgy mondjam, uralkodóvá válik, ha ez a törvény megszületik, vagy önmagában véve a törvény nem jelent majd erre garanciát? Azt gondolom, hogy ez a második kérdés az igazán fontos a törvény megfogalmazásával kapcsolatban.

Hadd mondjak egy példát, ami különbség a saját korábbi, tehát a szabad demokrata képviselők által benyújtott korábbi javaslathoz képest. Az alkalmazhatóság kérdése mindjárt a történet elején ott merül fel, hogy hogyan is fog tudomást szerezni az a bizonyos hatóság, amelyiknek az ügyben lenne jogosítványa lépni, ha az érintett, a sértett nem mozdul meg. A valamikori törvényjavaslatban éppen ezért volt egy ösztönző elem, amely az érintettet, a sértettet abban az irányban motiválta, hogy hozza felszínre azt a sérelmet, ami őt érte. Azt gondolom, hogy enélkül, ha meg is születik a törvény, nagyon sok hátrányos megkülönböztetés továbbra is és folyamatosan rejtve marad, lappangóan létezik majd a társadalomban, és nem történik vele semmi.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Képviselőtársaim annak idején azt a javaslatot tették, hogy kerüljön bele magába a törvénybe szankció; egészen pontosan ők egy ilyen nagyságrendben gondolkodva próbáltak meg szankciót megfogalmazni, hogy ha valamilyen sérelmet elkövetnek, akkor a hátrányos megkülönböztetés esetén a jogsértett fél a minimálbér háromszorosa és nyolcvanszorosa közötti összegű kártérítésre tarthasson igényt. Ha ezt a mai számokkal behelyettesítjük, akkor itt 150 ezer forinttól akár 4 millió forintig húzódik az a skála, amelyben a szankció megfogalmazható a sértett javára, ha egy bizonyítási eljáráson keresztül valóban igazolódik ez a sérelem. Nos, ez a jelenlegi javaslat semmiféle ilyen ösztönzést, motivációt, szankciót nem tartalmaz.

Általában azt mondhatom, hogy amivel maradéktalanul egyetértünk, az a bizonyítási eljárással kapcsolatos szabályozás, hogy tudniillik megfordul a bizonyítási kötelezettség, hiszen a sértett csak jelzi, hogy mi történt, és bizonyítja, hogy ő valamelyik tulajdonsággal, jellemzővel rendelkezik, és a bizonyítási eljárás az ellenérdekű félnek a kötelezettsége.

Sajnos egy csomó olyan részlete van a törvénynek, ami az én álláspontom szerint is pontosításra szorul, tovább kellene gondolni és csiszolni magát a megfogalmazást. Gondolok itt mindjárt az elején a definíciós kérdésekre. Én magam tettem fel bizottsági ülésen ezt a kérdést, hogy miben is különbözik az egyenlő bánásmód követelménye meg a hátrányos helyzetű diszkrimináció tilalma, hiszen a két fogalom nagyon közel van egymáshoz. Ez a törvény a 7. §-ban megfogalmazza azt a többletet, azt a pluszt, ami nincsen benne a hátrányos megkülönböztetésben, hiszen amellett felsorolja a közvetett hátrányos megkülönböztetést, zaklatást, jogellenes elkülönítést, megtorlást vagy az erre adott utasítást. Még a zaklatás meg az elkülönítés, megtorlás többé-kevésbé a helyén van a törvényben, de én egyszerűen nehezen tartom értelmezhetőnek a közvetett hátrányos megkülönböztetés definícióját, amit a 9. § fogalmaz meg, olyan formában, hogy annak a végeredménye az, hogy itt gyakorlatilag a hátrány lényegesen nagyobb, mint a közvetlen, látható, nyilvános megkülönböztetés vagy hátrány. Azt gondolom, hogy ez nemcsak bennem okoz zavart, hanem bárki másban. Általában szoktam mondani, hiszen én nem vagyok jogász, hogy jó lenne olyan jogszabályokat alkotni, amelynek a megértése az egyszerűbb embereknek sem okoz problémát. Ezzel a megfogalmazással nem ez a helyzet, szerintem senki nem fogja tudni hova tenni a közvetett hátrányos megkülönböztetés tényállását.

A törvény maga létrehozza a már sokat emlegetett hatóságot, de hogy ez a hatóság most hogyan is épül föl, kikből áll, hogyan fog működni, arról keveset tudunk meg - ezt kormányrendeleti szintre utalja a javaslat -, miközben a hatóság feladatait rendkívül hosszan sorolja.

(18.40)

Ez lenne az a szerv, amely hivatalból vizsgálatot folytathat, pert indíthat, véleményeznie kell különböző jogszabályokat ebből a szempontból, javaslatot fogalmaz meg, rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt, és a többi, és a többi; egészen j) pontig nagyon sok feladat van megfogalmazva. Nekem az az érzésem, hogy e feladatok java részét ma is betölti, ellátja, lényege szerint, a lehetőségeihez képest megoldja az ombudsman. Az általános is foglalkozik különböző hátrányos megkülönböztetésekkel, de a nemzeti kisebbségi ombudsman intézménye kifejezetten ilyen céllal, ilyen szándékkal jött létre.

Amikor egy új hatóságot, hivatalt hozunk létre, mindig felmerül a kérdés, hogy mennyibe is fog ez kerülni, hogy valóban ez a legpraktikusabb módja-e annak, hogy kezeljük ezt a problémát. Nem lenne normálisabb, logikusabb a meglévő intézményeinket továbbfejleszteni, megerősíteni, kiépíteni úgy, hogy alkalmasak legyenek egy nagyobb volumenű feladat ellátására?

Megfogalmaz néhány szakaszban szempontokat a törvényjavaslat az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésére egyes területeken, kiemelve a foglalkoztatást, a szociális biztonság, egészségügy, lakhatás, oktatás, képzés, illetve az áruk forgalma és szolgáltatások igénybevétele területeit. Az az érzésem ezekkel a megfogalmazásokkal kapcsolatban, hogy túl általánosak. Hogy tulajdonképpen sokat és konkrétumot egyáltalán nem tesznek hozzá az általános követelményhez. Esetleg még a hátralévő időben lehetne gondolkodni azon, hogyan érdemes bővíteni, pontosítani ezeket a szakaszokat.

Szól a törvényjavaslat az országos esélyegyenlőségi programról, amelynek a megszületését kétévenként tervezi, illetve kétévenkénti jóváhagyást ír elő azzal, hogy az alsóbb szinteken, a helyi szinteken, egészen pontosan az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató költségvetési szervek, illetve állami tulajdonban álló jogi személyek kötelesek lesznek a jövőben esélyegyenlőségi tervet elfogadni. Ezen a ponton számomra megint nagyon hiányzik a törvényjavaslatból részben a szankció, hogy mi van, ha ezt nem csinálják, hiszen annyi dolguk van; másrészt az ösztönzés, merthogy szabad demokrataként és liberálisként én mindig inkább az ösztönző szempontok érvényesítésére szavazok. Nem lenne nehéz beírni a törvénybe egy vagy két olyan szempontot, amely érdekeltté teszi ezeket a munkahelyeket abban, hogy jobban odafigyeljenek erre a kérdésre, és valóban akarjanak ilyen tervet csinálni a maguk számára. Ilyen ösztönzés lehetne, ha ennek a tervnek az elkészítése feltétele lenne különböző pályázatokon való részvételnek, akár közbeszerzési pályázaton való részvételhez, akár EU-s pályázaton való részvételhez. Azt gondolom, hogy viszonylag egyszerű, könnyen átlátható a szemlélet, amelyre utalni akarok akkor, amikor keveslem egy ilyen direktíva előírását ebben a törvényjavaslatban.

Végül a hatálybalépés. Ez lépcsőzetes, mert valójában a kihirdetéssel hatályba lép a törvény, de bizonyos szakaszai, így például magának a hatóságnak az életre hívása, ha ugyan új hatóság lesz - reményeim szerint nem -, illetve az esélyegyenlőségi programnak az elfogadása nyilvánvalóan időt igényelnek, ezért itt 2004-es, 2005-ös dátumok szerepelnek.

Ott fejezem be a mondanivalómat, amire már menet közben is utaltam: bízom benne, hogy sok jó módosító indítvánnyal lehet javítani rajta és konszenzusra jutni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Herényi Károlynak, az MDF képviselőcsoportja vezérszónokának.

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ellentétben az előzőekben hallottakkal, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése és az esélyegyenlőség előmozdítása a magyar jogi szabályozásban nem előzmények nélküli, hiszen az alkotmány, illetőleg egyéb törvények, például a polgári törvénykönyv, a munka törvénykönyve, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény is megállapítanak e szabályozási tárgyba tartozó rendelkezéseket. A meglévő szabályozás viszont nem használ egységes fogalomrendszert, nem biztosít megfelelő védelmet a jogsértésekkel szemben, ezért van szükség egy általános antidiszkriminációs törvény megalkotására, amely a már meglévő szabályokat koherenssé teszi, a még szabályozatlan kérdéseket rendezi. Megítélésünk szerint a szabályozási törekvés ebben az értelemben támogatandó.

Az Alkotmánybíróság is több határozatában már foglalkozott a kérdéssel, és lényegében az alapokat és a kereteket is kijelölte. Tekintettel arra, hogy az alkotmány 8. §-ának (1) bekezdése szerint az alapjogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége, amelynek keretében az államnak kell gondoskodnia az alapjogok védelme érvényesüléséhez szükséges feltételekről, továbbá az államnak kell megfelelő jogvédelmet biztosítania az emberi méltóságban sérelmet szenvedett személy számára, a törvényjavaslat egy törvényen belül szabályozza az egyenlő bánásmódra és az esélyegyenlőségre vonatkozó alapvető szabályokat. Nem elegendő ugyanis az eleve hátrányos helyzetben lévő személyek formálisan egyenlőként való kezelése, mert ez csak a hátrányos helyzetet konzerválná. Ahhoz, hogy e hátrányos helyzet ledolgozható vagy csökkenthető legyen, az államnak az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében bizonyos intézkedéseket kell megtennie és meghoznia.

Érdekes az a helyzet, hogy az esélyegyenlőség előmozdítását szolgáló intézkedések formálisan az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenthetik, hiszen egyes személyeket a többi személyekhez képest előnyösebb helyzetbe hoznak. Az Alkotmánybíróság szerint a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos.

A törvényjavaslat szerint az önrendelkezési jog, a személyhez fűződő jogok és a magánszféra sérthetetlenségéhez való jog szűk körben, alkotmányosan igazolható módon korlátozhatja az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését. A javaslat az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatban a jogrendszer egésze tekintetében általános jelleggel határozza meg az egyenlő bánásmód jogosultjait, kötelezetteit és az egyenlő bánásmód tartalmát, mindamellett biztosítva, hogy a jogsérelmet szenvedett minden esetben megfelelő közigazgatási jogi eljárás igénybevételével léphessen fel a jogsértővel szemben. Ennek megfelelően a javaslat foglalkozik a foglalkoztatásban, a szociális biztonság és az egészségügy területén, az oktatásban vagy a lakhatási ügyekben, illetőleg az áruk forgalma és a szolgáltatások igénybevétele során megjelenő hátrányos megkülönböztetéssel is.

A törvényjavaslat az esélyegyenlőséggel kapcsolatban egy keretszabályozást alakít ki úgy, hogy keretet biztosít azoknak az állami intézkedéseknek, amelyek a közösségi erőforrások leghatékonyabb felhasználását teszik lehetővé. A törvényjavaslat az egyes ágazati törvények és a javaslat fogalomhasználatát egységesíti, továbbá elvégzi az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó közösségi normák teljes körű harmonizációját.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat az általános rendelkezések, az I. fejezet rendelkezései 1-11. § körében határozza meg az egyenlő bánásmód követelményét, és meghatározza az összefoglaló fogalmakat, valamint az egyenlő bánásmód megtartására kötelezettek kettős körét is, de meghatározza azokat a jogviszonyokat is, amelyekre nem terjed ki az egyenlő bánásmód követelménye.

(18.50)

A törvényjavaslat taxatív módon felsorolja, majd meg is határozza az egyenlő bánásmód követelményét megsértő magatartásokat, ilyen a hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. Az előnyben részesítés viszont az egyenlő bánásmód követelményének alkotmányos korlátja lehet akkor, ha az érintettek egyéni kvalitásait is figyelembe veszi, és nem biztosít feltétlen előnyt.

A törvényjavaslat az eddigi jogszabályokban meghatározott eljárások sorát egy új, e célra létrehozandó közigazgatási hatóság előtti eljárással bővíti, ezzel még nagyobb lehetőséget biztosítva az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények érvényesíthetőségének. E speciális szerv eljárásának a kezdeményezése nem zárja ki, hogy a jogsérelmet szenvedett személy más eljárást is indíthasson, például polgári peres eljárást.

Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy feltétlenül szükség van-e egy új közigazgatási szerv létrehozására, miért nem lehet e feladatot már működő közigazgatási szervhez telepíteni. A jelzett hatóság egy közigazgatási szerv, amely a feladata ellátása során az állami szervekkel és nem kormányzati szervezetekkel köteles együttműködni, és alapvetően az államigazgatási eljárásról szóló törvény alapján jár el, az egyedi ügyek kivételével a miniszterelnök által felkért tanácsadó testülettel együttműködve. A tanácsadó testületbe, a kérdés jelentőségét nem vitatva, miért nem az esélyegyenlőségi miniszter kéri fel a tagokat? A javaslat rögzíti a hatóság által külön-külön vagy együttesen alkalmazható szankciók körét is: a jogsértő állapot megszüntetésének elrendelése, a jogsértő magatartás további folytatásának megtiltása, a jogsértés tényének nyilvánosságra hozatala, 50 ezer forinttól 6 millió forintig terjedő bírság kiszabása, továbbá más törvényben meghatározott közigazgatási szankciókat is alkalmazhat.

A hatóság határozata ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye, viszont a közigazgatási határozatokra vonatkozó általános szabályok szerint bírósági felülvizsgálatnak igen. A per a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozik. A hatóság és a társadalmi, valamint az érdek-képviseleti szervezetek ezekben az eljárásokban a jogsérelmet szenvedett fél meghatalmazása alapján általában képviselőként járhatnak el. A javaslat a bizonyítási terhet a jogsérelmet szenvedett félre vagy a közérdekű jogérvényesítésre jogosultra, az ügyészre, a hatóságra, a társadalmi és érdekképviseleti szervekre hárítja, vagyis nekik kell bizonyítaniuk a jogsérelem által bekövetkezett hátrányt. A másik fél még egy sikeres sértetti bizonyítás esetén is eredményes kimentési bizonyítást folytathat le, ha bizonyítani tudja, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében azt nem volt köteles megtartani.

A javaslat a III. fejezetben az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítését szabályozza az egyes területeken, így a foglalkoztatás, a szociális biztonság, az egészségügy, a lakhatás, az oktatás és képzés, az áruk forgalma és a szolgáltatások igénybevétele terén.

A IV. fejezetben a 31-35. § rendelkezik a részprogramokat is magába foglaló országos esélyegyenlőségi programról, melynek célja, hogy az élet valamennyi területén megelőzze a hátrányos megkülönböztetést, és elősegítse egyes társadalmi csoportok tagjainak esélyegyenlőségét. A programot, amely kormányzati intézkedések gyűjteménye, és forrásait a központi költségvetés fedezi, továbbá amelynek első ízben 2005. január 1-jén kell hatályba lépnie, az Országgyűlés - a kormány javaslatára - határozatban, kétévenként hagyja jóvá. A program teljesítéséről a kormány kétévenként tájékoztatást ad az Országgyűlésnek.

Az esélyegyenlőség erősítése érdekében a javaslat elrendeli, hogy az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató költségvetési szervek és a többségi állami tulajdonban álló jogi személyek kötelesek első ízben legkésőbb 2004. december 31-éig esélyegyenlőségi tervet elfogadni. De vajon miért csak ők? A javaslat leglényegesebb rendelkezései elfogadásuk esetén a kihirdetést követő 30. napon lépnek hatályba. Felhatalmazást kap a kormány a hatóság szervezetére és eljárására vonatkozó részletes szabályok rendeletben történő meghatározására. Tekintettel a szabályozás tárgyára és tartalmára, a Magyar Demokrata Fórum a felvetések ellenére, ha a módosító javaslatainkat befogadják, nagy valószínűséggel támogatni fogja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.

De most hadd fogalmazzak meg néhány olyan dolgot, amely a Magyar Demokrata Fórum számára rendkívül fontos, és azt szeretnénk, ha a törvény ezekre is kiterjedne. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetben lévők közül karoljuk fel azokat, akiknek a hátrányos helyzete a családi állapotukból, az anyaságukból, az életkorukból ered, ennek következtében megkülönböztetésektől szenvednek, vagy megkülönböztetéseket kell hogy elviseljenek. A Magyar Demokrata Fórum rá kíván világítani arra, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetés nemcsak a társadalmi származásra, de a földrajzi és területi hovatartozásra is irányulhat. Az egyenlő bánásmód követelményének normatív szabályozása mindaddig nem lehet eredményes, amíg az nem épül be egy átfogóbb nemzeti programba. E törvénynek a társadalom valós állapotából kell kiindulnia, a tényleges szükségletekre kell reagálnia, és csak másodsorban kell az EU-elvárásokhoz idomulnia.

A Magyar Demokrata Fórum természetesen felállítja a saját prioritását, szem előtt tartva az egész ország érdekeit. Meg kívánjuk nevezni, hogy szerintünk mely célcsoportok vannak a legveszélyeztetettebb, a nemzet jövője szempontjából legveszélyeztetettebb helyzetben: azok a családok, amelyek nehéz sorban vannak a több gyerek miatt, a gyermekeiket egyedül nevelő anyák, az elszegényedő gyermekek, összességében a nagycsaládos háztartásban élők.

Fókuszálni kívánunk arra, hogy ezeknek a csoportoknak, társadalmi rétegeknek a helyzete javuljon, mert ha nem javul, akkor hiába beszélünk népesedéspolitikáról, hiába beszélünk arról, hogy a nemzet... Ha nem teremtjük meg annak a feltételeit, hogy a nagycsaládosok, akik vállalják a nemzet terheit, ne szenvedjenek hátrányos megkülönböztetést, akkor ez a törvény lehet, hogy sok mindent elér, de az általunk megfogalmazott alapvető célok teljesítésére nem alkalmas.

Befejezésül és összegezve még egyszer azt mondom, hogy a törvényjavaslat a szándékait, a megoldási módozatait tekintve általában támogatásra alkalmas, legalábbis a Magyar Demokrata Fórum ennek minősíti. Amennyiben a módosító javaslatainkat a törvényjavaslat előterjesztője befogadja, és az Országgyűlés többsége is befogadja, akkor a Magyar Demokrata Fórum ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását a fontossága miatt támogatni fogja.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a vezérszónoki kör végére értünk. Az általános vitát elnapolom. Az általános vita folytatására és lezárására következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/5482. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5482/29. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a részletes vitában az Országgyűlés összevontan, egy vitaszakaszban tárgyalja meg az első ajánlásban szereplő módosító javaslatokat, valamint a második számú ajánlásban található, nyelvhelyességi módosítást kezdeményező indítványokat.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az indítványt elfogadta.

Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslatokhoz, vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás melyik pontjához kívánnak hozzászólni.

(19.00)

Megnyitom a részletes vitát az első ajánlás 1-22. pontjai alapján, a 10. és 12. pontokban szereplő visszavont indítványok kivételével, valamint a második ajánlás 1-81. pontjaira.

Először az írásban előre jelentkezett képviselőnek adom meg a szót, Pettkó András képviselő úr, MDF-frakció.




Felszólalások:   181-183   184-216   216-236      Ülésnap adatai