Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Font Sándor úrnak, az MDF országgyűlési képviselőjének.

FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoport nevében: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A tegnapi beszámolómban is jelzettek szerint szeretném, ha érdemben vitáznánk az egyes előterjesztésekről, ezért ma sem fogom kitölteni az időkeretemet. Szeretnék azonban néhány olyan gondolatot elmondani, amelyet a magam részéről fontosnak, figyelemfelkeltőnek gondoltam, és közvetíteni szeretném azon képviselőtársaimnak, akiknek nem biztos, hogy volt idejük, energiájuk elolvasni a több száz oldalas jelentést és annak Állami Számvevőszék általi elemzését.

Nagyon örülök, hogy Bauer képviselőtársam az imént bebizonyította az anyagmegmaradás törvényét, miszerint a pénz és a vagyon megvan. Csak most már azt szeretnénk tudni, hogy hol, kinél van, és milyen úton jutott oda, ahol van, mert a nyomonkövethetőségre nem alkalmas a '97-es évi zárszámadás.

Egy négyévente előforduló furcsasággal találjuk magunkat szemben. Olyasmiről kell vitatkoznunk a '97-es zárszámadás kapcsán, amit az előző kormány tervezett és hajtott végre '97-ben, így a folyamat végérvényesen lezárult. Mégis a hatályos törvények értelmében a '97-es zárszámadást már a jelenlegi kormány pénzügyminiszterének kell beterjesztenie. Őszintén szólva nem irigylem a miniszter urat, mert ki kell állnia, meg kell védenie azt, amihez tulajdonképpen semmi köze nincs.

Már Orbán Viktor miniszterelnök úr is utalt rá az elmúlt keddi beszédében, hogy az előző kormány által a saját szájíze szerint meggyúrt tésztát - úgy tűnik - sokszor nekünk kell megsütni és megenni. Köztudott, hogy ízlésvilágunk különbözősége miatt nem ugyanabba a malomba járunk őrölni. Mégis az ízlésvilágunk különbözősége ellenére valahol meg kell békülnünk a már megtörtént és vissza nem fordítható eseményekkel. Ugyan kérhetnénk újra a Pénzügyminisztériumot, hogy az Állami Számvevőszék többszöri kérésének megfelelően készítsen szerkezetileg áttekinthető, az előző évi kimutatásokhoz hasonlítható jelentést, csakhogy keresve mindenben valami kis racionalitást ebben az elérzékenyült világban, az a kérdés merül fel, hogy minek. Merthogy a '97-es költségvetés végrehajtásáról szóló anyag lényegi tartalmát nem lehet megváltoztatni, az a rengeteg nem teljesült, áttekinthetetlen, nem összehasonlítható - és sorolhatnám az Állami Számvevőszék jelzőit -, félek, nem sokban változna.

Ennek a jelentésnek a lényegi feladata az lenne, hogy közérthetően közölje, a kormány a közpénzekkel hogyan bánt, mit tett. Ennek az elvárásnak nemigen felel meg. Az évente változó szerkezeti táblázatok miatt a pénzek útja nem vagy alig követhető - akár beruházásról, támogatásról, önkormányzatnak juttatott pénzekről van szó.

Az Állami Számvevőszék 14 általános pontban írja le a hiányosságokat, és 49 pontban tesz módosítási javaslatot az illetékeseknek a jövő zárszámadását illetően. Többek között jelzi, hogy nincsenek megállapítva a mérlegek tartalmának részletes szabályai, a vagyonnyilvántartás szabályai. Ennek következtében a bemutatott mérlegek, kimutatások csak igen nehezen feleltethetők meg egy ellenőrzési adatsorral.

De amit a jelenlegi pénzügyi vezetésnek feltétlenül figyelmébe szeretnék ajánlani, az az információs és mérlegrendszer kialakítása. E témakörben van olyan mulasztás, amely '92 óta áll fenn. Meglepő, hogy az óriási összegek felett rendelkező végrehajtó szerveknek igen nagy a mozgásterük. Az Országgyűlés által előirányzott keretösszegekhez képest 48 százalékkal előirányzott módosítást tettek saját hatáskörükben, így ezt a közel 50 százalékot kivonták az Országgyűlés ellenőrzése alól - hát így igen kevés információt kaptunk a teljesítésekről is.

Külön említést érdemel az ÁPV Rt. önkényessége, amely törvényi kötelezettségét nem teljesítette maradéktalanul, az állam felé a befizetéseket csak vonakodva tette meg. Ugyanilyen problémás kör az önkormányzatok cél- és címzett támogatása és a központosított előirányzatuk pénzügyei. A visszafizetések rendjének szabályozatlansága miatt ebben a témakörben is anomáliák tapasztalhatók. Az igen nagy összegű kormányzati beruházások évről évre más megnevezéssel és bontással kerülnek bemutatásra, így ember legyen a talpán, aki nyomon tudja követni a valós kifizetéseket.

(12.00)

Hasonló a probléma a központi költségvetési szervek kiadása és támogatása terén is. Felmerül, mintha valaki szándékosan azon mesterkedne, hogy fehér ember ne érthesse meg, miről is van szó.

Érdemes szólni az államháztartás alrendszereiről is. Meglepő az a bátorság, amely szerint a kormányzati rendkívüli kiadásokról az eddig megszokottakhoz képest az 1997. évi költségvetési törvény nem részletezi a kiadásokat. Nem csekély összegről van szó - no, persze ezt is túllépték a tervezetthez képest, amely 21,3 milliárd forint volt -, a valós viszont 23,3 milliárd forint lett 1997-ben.

A központi költségvetési szervek szinte már hagyományosan alultervezik bevételeiket, a terven felüli bevételekkel maguk gazdálkodnak, ugyanakkor a központi költségvetési támogatás tervezett keretét több mint 60 milliárd forinttal lépték túl. Nagyon örülök, hogy a pénzügyminiszter úr a beszámolójában külön ígéretet tett arra, hogy nem engedi meg a költségvetési szervek bevételeinek tudatos alultervezését.

Az elkülönített állami pénzalapoknál az 1997. év végén jelentős maradványok voltak, amelyek sorsa nem egyértelműen tisztázott. Ezt a tisztázatlan kérdést a volt kormánypártok úgy oldották meg az idei évre, hogy a legjelentősebb alapokat a végletekig kimerítették. Így hát megköszönhetjük nekik: az idén nem sok gondunk lesz a maradványokkal. A helyi önkormányzatok vonatkozásában általánosan jellemző, hogy eleget tesznek a zárszámadásnak, csakhogy háromnegyedük nem felel meg az előírásnak.

A legfájdalmasabb adatokat azonban a társadalombiztosítás költségvetésénél olvashattuk. Az 1997. évet a tervezett 3,8 milliárd forintos hiány helyett végül is 54,5 milliárd forintos hiánnyal zárta az Egészségbiztosítási Alap, ugyanakkor én is hozzáteszem, megjegyzem, mint Bauer képviselőtársam, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap pozitív szaldóval zárt a tervezett negatívhoz képest. Tudvalevő, hogy a kialakult hiányokat a központi költségvetés állja. Így talán csak a volt kormánypártoknak hatott meglepetésként, hogy a Fidesz-vezette koalíció egyik első lépése volt a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetése és az ottani pénzügyi folyamatok kormányzati ellenőrzés alá vonása. Mert mégsem várható el, hogy ilyen óriási összegek felett valami olyan kívülálló erő rendelkezzen, aki felelőtlen magatartásával milliárdos hiányt halmoz fel, ezen hiányt pedig a költségvetés, azaz az egyszerű adófizető fizesse évről évre.

A hozzászólásom vége felé közeledve, annyi sok kifogást elmondva, lassan már magam sem értem, hogy miért fogom, fogjuk az 1997-es év költségvetésének végrehajtásáról szóló tervezetet megszavazni. Bizonytalanságom közepette azonban jó érzéssel töltött el, hogy a pénzügyminiszter úr igen gyorsan válaszolt az Állami Számvevőszék kritikai észrevételeire, és - ahogy olvasható a kiegészítésben és hallható volt az előadásában - a legnagyobb vitákat kiváltó, negatívumokat tartalmazó részeket a következőkben orvosolni fogják.

A Magyar Demokrata Fórum az 1997. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot - figyelembe véve az Állami Számvevőszék tárgyszerű és kritikus észrevételeit, valamint megelőlegezve a pénzügyminiszter úr kiegészítésben tett ígéreteit a hibák kiküszöbölésére - vitára alkalmasnak találja. Tesszük ezt azért, hogy a jelenlegi kormány újító és nemzetjobbító szándékát ne akadályozzuk meg azzal, hogy visszautaljuk a zárszámadást átdolgozásra. Bízunk benne, hogy az átdolgozás helyett a szakembereket a pénzügyminiszter úr vezetésével olyan munkára kérhetjük föl, amely munkának az eredményei az egyszerű közember számára is érzékelhetően fejlődést fognak jelenteni, és nemcsak a Központi Statisztikai Hivatal számtengeréből tudja meg, hogy elméletileg tavaly jobban élt, mint azelőtt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Lentner Csabának, aki a MIÉP képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni.

DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoport nevében: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi gazdasági és pénzügyi helyzetet felölelő 1997. évi költségvetés végrehajtásáról, annak általános tapasztalatairól ülésezik az Országgyűlés. Általános áttekintésre, felületes értékelésre levonható, illetve levonható lenne az a következtetés, hogy az ország, a magyar gazdaság az 1997. évben egy jó évet zárt.

Mégis a törvényjavaslatot áttekintve fölmerül az a kérdés, hogy hol van akkor a probléma. Miért nem érzi az ember a mindennapi valóság ismeretében, hogy ugyanaz a jó közérzet tapasztalható, mint amit a gazdasági év bemutatásáról szóló anyag sugall? Bár a költségvetési törvény zárszámadását már az új kormány pénzügyminisztere terjeszti a tisztelt Ház elé, az abban foglalt értékelésben, az események megvilágításánál azonban jól láthatók a Horn-kormány gondolkodása és cselekedetei.

Tisztelt Képviselőtársaim! A lakosság, a magyar társadalom természetesen nem a sikerpropaganda-ízű GDP-adatok alapján értékeli a saját, illetve az ország gazdasági helyzetét. A felszínen jelentkező gazdasági problémák mögött súlyos társadalmi, szociális és népesedési problémák húzódnak meg. A népességi görbe, amely a történelem és az uralkodó gazdaságpolitika lenyomata, az 1990-es években, főleg 1997-ben tovább romlott. A csökkenés üteme felgyorsult. Az ország valamennyi régiójában csökkent a lakosság lélekszáma, és a fogyás meglepő módon Budapesten volt a legerőteljesebb. A gazdasági élet válsága a hagyományos családi viszonyokat is felborította.

Válságba került a társadalom legfontosabb építőköve, a család. A házasságon kívül született gyermekek aránya az 1993. évi 13 százalékról 1997-ben 23 százalékra nőtt. A művi terhességmegszakítások száma 1997-ben 73 500 volt. 1997-ben a népesség természetes fogyása 39 ezer fő volt. Az öngyilkossági rátánk Oroszország után a második Európában. Számítások szerint a halálozások mintegy 18 százaléka - amely évente 28 ezer halálesetet jelent - az egészségügyi ellátás hiányosságaiból fakad. Az utóbbi négy évben a tartósan munka nélkül lévők száma 160-220 ezer fő között állandósult. 1997 decemberében 137 ezren részesültek munkanélküli-ellátásban és 195 ezren jövedelempótló támogatásban. Az egy ellátottra jutó munkanélküli-járadék havi 15 800 forint volt, a jövedelempótló támogatás összege pedig 7 400 forint. A rendszeres szociális segélyben részesülők száma 1997-ben 27 ezer forint (Sic!) volt, és az átlagos egyhavi segély összege 8 142 forint. Ugyanakkor van olyan honfitársunk, aki egy hónap alatt több mint 8 ezer (Sic!) forintot (Zaj, közbeszólások.) tett zsebre éveken át, 300 millió forintos lelépési díjjal távozott úgy, hogy az ország egyik legnagyobb bankját tulajdonképpen tönkretette, több száz milliárd forintos vagyoni kárt okozott. Ugyanakkor vannak nyugdíjasok is ebben az országban, több mint 3 millióan, akik 21 500 forintos átlagnyugdíjra tudtak csak szert tenni, még annak ellenére is, hogy 1997-ben az MSZP-kormány a Világbanktól több száz millió dolláros, nyugdíjemelést megalapozó, megelőlegező hitelt vett fel.

(12.10)

A sokkoló társadalmi és lakossági problémák után hadd utaljak az 1997. évet megalapozó, sikerágazatként definiált gazdaságpolitikára, annak ellentmondásaira. 1997-ben az export és az ipari termelés növekedésének erős koncentráltsága mind az ágazatok, mind a tulajdonosi forma szerint megfigyelhető volt. A gépipar az átlagot sokszorosan meghaladóan volt képes növelni a termelését és exportját, amiben meghatározó szerepe volt annak a néhány multinacionális cégnek, amelyek 1997-ben a megelőző években végrehajtott kapacitásbővítő beruházásaik üzembe helyezésével robbanásszerűen képesek voltak a termelésük növelésére.

Figyelemfelhívó célzattal említem, hogy a feldolgozóiparon belül a gépipar beruházásai 1995-ben még az összberuházás 23 százalékát adták; 1996-ban és 1997-ben viszont már mintegy 35 százalékát. Felmerülhet a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor hol itt a probléma. Lényeges körülmény az, hogy ugyanakkor az említett külföldi vállalati kör vámszabadterületeken, illetve vámterületeken működik. Ez felveti azt, hogy a külföldi multinacionális cégek a társasági nyereségadó-kedvezményeket kihasználva adót nem fizetnek, az államháztartási pénzügyek pozícióját nem javítják. Terjeszkedésük jobbára Nyugat-Magyarország-centrikus. Általános, vertikumokra épülő iparfejlesztésről nem beszélhetünk az esetükben, jobbára összeszerelő, az ipari kutatást és a fejlesztést mellőző technológiákat hoznak be az országba.

Ha leválasztjuk a gépipar ágazatai közül azokat a húzóágazatokat, amelyeknél közgazdaságilag az úgynevezett pozitív kínálati hatás érvényesült - vagyis a gépipart, az irodagépgyártást, a számítógépgyártást, a közúti járműgyártást -, akkor ezen ágazatok nélkül az ipari termelés növekedése mindössze csak 1,8 százalék, míg a húzóágazatokkal együtt 12,7 százalék. Tehát a 12,7 százalékos ipari növekedés viszont az említett mértékben sem a központi költségvetésre, sem a helyi önkormányzatok költségvetési bevételeire, sőt sok esetben, ismerve a foglalkoztatási körülményeket, a tb-alapokra pozitív hatást nem gyakorol. A húzóágazatok nélkül az ipar hozzáadottérték-termelése 1 százalékkal bővült, együttesen 8 százalékkal. Ez a többek által hangoztatott GDP-re, tehát országos bruttó hazai termékre vetítve is a 4,4 százalék helyett mindössze 2,5-3 százalékot jelent. Mi ebből a tanulság? Az, hogy sebezhető a magyar gazdasági növekedés, sebezhető az ipari teljesítményünk.

Az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló vitára készülve kezembe vettem az 1997. évi költségvetési tervet is. Különösen szembeötlő volt számomra, hogy az előző kormány az 1997. évi költségvetési tervben 1996-ról 1997-re 20-30-40, sőt egyes esetekben 50 százalékos előirányzatot állított be az egyes minisztériumi fejezetek költségvetéseihez, adminisztratív, főleg igazgatási költségekhez, amelyek arányaiban és mértékben sem voltak összefüggésben a tárcákon belüli hálózati egységek előirányzat-növekedéseivel. A minisztériumok költségvetési előirányzata - és most láthatjuk, hogy felhasználása is - 1997-ben indokolatlanul magas kiadási előirányzatokat kötött le.

Az előző kormány valószínűleg úgy gondolta, hogy az ország húzóágazata a Külügyminisztérium, nem pedig a magyar mezőgazdaság. Az új kormány által megszüntetett egykori Munkaügyi Minisztériumnál például 1996-ról 1997-re a minisztériumi igazgatási költségek jogcímen 152,9 százalékos mértékű előirányzat-növekedés figyelhető meg. A minisztériumi költségvetések felpumpálása 1997-ben messzemenőleg ellentmondott az MSZP-SZDSZ-kormány által 1995 novemberében meghirdetett, az államháztartás korszerűsítésre vonatkozó modernizációs program elképzeléseivel.

A minisztériumi költségvetések 1997. évi teljesítése vonatkozásában valóban sikerült teljesíteni az előirányzatokat, azonban más, főleg stratégiai ágazatoknál messzemenőleg kedvezőtlenebbül alakultak a pénzügyi folyamatok. Például a magyar mezőgazdaságban az 1996. évben a teljesítés 72 milliárd forint volt, ugyanakkor az 1997. évi költségvetés végrehajtásából kiolvasható, hogy 57 milliárd forint került a mezőgazdaság támogatására. Ez reálértékben az egy évvel korábbihoz képest 25-30 százalékos elmaradást jelent.

Az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásában súlyos, sokkoló körülménynek értékeljük a Magyar Nemzeti Bank körül kialakult aggályokat, és a bank gazdálkodásának hatását az 1997. évre; illetve az elkövetkezendő években is fennáll a veszélye annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának elégtelensége költségvetési kiadások kifizethetőségét kétségessé teszi. Az 1997. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat alapján számos aggály fogalmazható meg. Az MNB 1997-re szóló módosított előirányzata szerint 55 milliárd 700 millió forint befizetését kellett volna teljesítenie a központi költségvetés javára. Ezzel ellentétben mindössze 357 millió forintot fizetett be. Könnyű kiszámolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy 55 milliárd forintot pedig nem fizetett be, ami jelentős mértékben veszélybe sodorta a költségvetési kiadások végrehajthatóságát.

A költségvetés számára történő befizetések elmaradásának gyökerei a korábbi évekhez nyúlnak vissza. Úgy tűnik, az MNB körül kialakult gazdasági problémák az 1997. évi zárszámadásban is kiütköznek, és további megoldatlanságuk vagy felületi kezelésük esetén fennáll a veszély, hogy az elkövetkezendő költségvetési évek során is az MNB kiszámíthatatlan és kedvezőtlen pénzügyi eredményeket produkáljon, és káros pénzügypolitikát folytasson.

Az MNB 1997. évi eredménytelenségének gyökerei az 1996-os időszaknál keresendők. 1996-ban 55,6 milliárd forint veszteséggel zárta az évet. A veszteséget az indokolatlanul magas működési költségek és az árfolyamváltozást előre meghirdető monetáris politika egyaránt okozta. Véleményünk szerint a veszteséges gazdálkodás már akkor személyi felelősségi elemek felvetését indokolta volna.

Lényeges utalnunk arra, hogy az úgynevezett 2000 milliárdos adósságcsere vonatkozásában az Állami Számvevőszék véleménye szerint akkor az adósságcserét előterjesztők nem adtak megfelelő mélységű és részletezettségű tájékoztatást a kormánynak a döntéshez. Nem mutatták be az adósságátalakítás valamennyi tervezett intézkedését, ezeknek a központi költségvetésre gyakorolt hatását. Most tulajdonképpen ennek isszuk meg a levét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak felvetik, hogy az MNB gazdálkodása sok tekintetben szabálytalannak, veszteségesnek minősíthető.

(12.20)

Amennyiben a jegybank a korábbiak szerint működik tovább, illetve alakítja jegybanki politikáját, reális veszély van arra, hogy az új kormány pénzügypolitikáját derékba törje. Ugyanakkor a jegybanknak a kereskedelmi bankok irányába, illetve rajtuk keresztül a nemzetgazdasági szektorok felé megnyilvánuló pénzügypolitikája nem nevezhető vállalkozásbarátnak, és a gazdasági növekedést nem alapozza meg, tekintve, hogy a bigott normativitás színfalai mögé rejtőzve az MNB az elmúlt években teljesen megszüntette az agrárszektort hitelező refinanszírozási hitelkonstrukcióit. A kedvezményes vállalkozói hitelekkel egyetemben az 1997-ben végrehajtott devizaadósság-csere körülményeit is indokoltnak tartjuk felülvizsgáltatni.

Látszólag elhanyagolható nagyságrendet képeznek egy ország éves gazdálkodását értékelő anyagban a pénzintézetek költségvetési kapcsolatai. A törvényjavaslat megállapítja, hogy a pénzügyi tevékenységet folytatók társaságiadó-befizetése 19,4 milliárd forint volt, amely 21,2 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva. A szépséghiba abban van, hogy a pénzügyi tevékenységet folytatók adózás előtti eredménye 25 százalékkal elmarad az előzetestől, alapvetően a kamatjövedelmezőség mérséklődő ütemű növekedése miatt. Ennek hatásaként adódik a nyereségadó-befizetés elmaradása is. Fontos körülmény azonban, tisztelt képviselőtársaim, hogy a pénzintézetek eredménye 40 százalékban a céltartalékok felszabadításából származik.

A céltartalék felszabadítható azáltal is, hogy a bankok a rossz követeléseiket eladják egy általuk ilyen célra létrehozott vállalkozásnak. Tekintettel arra, hogy azok nem pénzintézetek, nekik ezt a céltartalékot ilyen szigorú formában nem kell megképezniük. A pénzintézet követelésállományából kikerülhet a meg nem térülő követelés. A céltartalék felszabadítható, így a bank tiszta, nyereséges és privatizálható. A bankoktól átvett behajthatatlan követeléseket az alapító cég például az állam által garantált kötvénnyel fizeti ki a banknak. De miután ennek a cégnek nincs forrása a kötvények visszavásárlására, sor kerül a költségvetési kezesség érvényesítésére. A bank tehát megtisztul a rossz követelésektől, az állam pedig fizet neki a kötvény értékéig. De miután ezek, a döglött követelések átvételére létrehozott cégek természetesen fizetésképtelenek, felszámolásra kerülnek. A tartozásukat a költségvetés behajtani nem tudja, és végül is megint az állam, a köz vesztesége az egész. Ilyen esetek fordultak elő számtalanszor - említenék néhányat -, a Magyar Hitelbank privatizációja, illetve a Risk Kft. kapcsolata és a Mezőbank privatizációja kapcsán. Tehát az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló nagyon szép, bekötött könyvben azok a számok, amelyek a hazai kereskedelmi banki szektor privatizációjáról magas árfolyamértékeket tartalmaznak, eleve kétségesek lehetnek a későbbiekben. Az államnak itt vélhetően további helytállási kötelezettsége szükséges, hogy keletkezzen.

Összességében, tisztelt képviselőtársaim, a központi költségvetés bruttó adóssága 1997-ben több mint 440 milliárd forinttal emelkedett meg. Tekintve, hogy a költségvetési főösszeg 2 700 milliárd forint, és ennek több mint 30 százalékát a kamatkiadások, az államadósság finanszírozása viszik el, így a reálszektor háttérbe szorult, a tényleges gazdasági növekedést az országban nem tudtuk elérni. Az 1997. évi költségvetést mi a kudarc költségvetésének minősítjük. A MIÉP igent mond a jövőre, ugyanakkor az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot elfogadni nem tudja.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónokok felszólalásának végére értünk. Írásban felszólalásra jelentkezett Orosz Sándor képviselő úr, MSZP.

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a folyamatban lévő vitához két gondolattal járuljak hozzá. Szeretnék szólni egyrészt magáról a zárszámadásról, és szeretnék szólni a zárszámadás agrárgazdasági, agrárpolitikai összefüggéseiről.

Ami az elsőt illeti, lehet, hogy sokak számára meglepő, amit mondok. Az, hogy most az Orbán-kormány és Járai pénzügyminiszter úr nevével került be a zárszámadási törvény ide, a Ház elé, mindössze annyit jelent, hogy a fedlapon ez van. Ugyanez lett volna a zárszámadási törvény akkor is, ha más kormány van. Ezt azért szeretném mondani, mert pont ez az a körülmény, amit az Állami Számvevőszék léte és működése eredményez. Addig, amíg a költségvetési törvény valóban a mindenkori kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit tartalmazza, annak egy igen fontos eszköze, elfogadása lényegében politikai kérdés. Hosszasan lehet vitatkozni arról, hogy ki milyen gazdaságpolitikai törekvésekkel rendelkezik, de a kormány gazdaságpolitikájának eszköze a költségvetés, ezért amikor elfogadják a törvényt, utána ez törvény, és egy jogállamban egy törvény - mint minden törvény - végrehajtandó.

Ezt annál is inkább fontos hangsúlyozni, mert az elmúlt napokban mintha ebben a vonatkozásban fellazítás következett volna be. Semmire nem kötelező törvényekről hangzanak el vélemények. Azt gondolom, az Országgyűlés a maga, az országban betöltött helyét akkor tartja tiszteletben, és méltóságát akkor őrzi meg, ha e Ház falai között ilyen kijelentések nem hangozhatnak el - utalok a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos vitára.

A zárszámadás a költségvetési törvényhez képest egy más műfaj. Ez már nem politikai kérdés; éppen a már előbb említett összefüggés okán, az Állami Számvevőszék létezése okán a törvényt össze kell vetni a pénzügyi teljesítéssel. Egyetértünk az Állami Számvevőszék észrevételével: a hatékonysági oldalon egyre erőteljesebben össze kell vetni, hogy mi minden történt, mennyire sikerült realizálni az elképzeléseket. Ezt az alkalmat is megragadom, hogy megköszönjem az Állami Számvevőszék jelentését, mert mint minden esztendőben, most is nagymértékben járul hozzá, hogy épüljön mind a kormányzat, mind pedig az Országgyűlés.

Én azonban a mezőgazdasági bizottság ülésén elhangzott állami számvevőszéki megjegyzésre szeretném felhívni itt a figyelmet. Elhangzott - és tulajdonképpen nagyjából-egészéből egyet is értek vele -, hogy ez a zárszámadás nem jobb, de nem is rosszabb a megelőző évek zárszámadásánál. Nem voltam tagja a '90 és '94 közötti parlamentnek, de tagja voltam a '94-98 közötti parlamentnek is, és személyes élményem az, hogy a zárszámadási törvények - éppen a nagyon szakszerű közreműködés okán is - év mint év javulnak, ami azt jelenti, hogy az állami szervek költségvetési fegyelme és az ezzel kapcsolatos szabályok betartása is minden évben valamelyest javul.

Azt gondolom, hogy naivitás - de talán az ország Házában időnként álmodozzunk ilyen naivan is -, de akkor lehetünk majd boldogok, amikor az Állami Számvevőszék egy tiszta lapos jelentést tesz le ide, az Országgyűlés elé. Azt hiszem, hogy addig még több parlamenti ciklus fog eltelni.

Ami az agrárgazdasági és agrárpolitikai összefüggéseket illeti, lényegében itt is két dologról illik szólni: egyrészt magáról a földművelésügyi tárca fejezetéről, másrészt pedig bizonyos gazdaságpolitikai összefüggésekről.

(12.30)

Az agrárpolitikai összefüggések egyértelműen alátámasztják, hogy a jövőben is folytatni kell a közpénzek elköltése hatékonyságvizsgálatának javítását. A tárcáról el lehet mondani, hogy zárszámadási szempontból hozza azt az általános képet, amit a zárszámadás egésze. Itt pontosítanom kell az előttem szóló vezérszónok észrevételét, hiszen nem 50, hanem 90 milliárd forintos agrártámogatási tételről volt szó az 1997. évi költségvetésben, de hogy ez jól hasznosult-e, valóban az agrárgazdaság fejlesztésére fordítódott-e, e vonatkozásban még sok mindent kell vizsgálni. Mert a gazdaság 4,4 százalékos növekedése nem lehet kérdés, és ez a Horn-kormány hagyatéka az Orbán-kormányra - nem hordaléka, mint ahogy itt sokan megfogalmazták -, s ha sikeres lesz az Orbán-kormány, az többek között annak is lesz köszönhető, hogy ilyen örökséget vett át elődjétől.

Ugyanakkor ez a rendkívül pozitív megjegyzés jóval kevésbé igaz az agrárgazdasági folyamatokra. Az agrárgazdaságban is leginkább az érdemel figyelmet, hogy nem kerül felhasználásra a központi költségvetésben e célra meghatározott összeg, de anyagi értelemben tovább nyílt az agrárolló, és tovább nyílt a mezőgazdaságból jövedelmet húzni szándékozókat terhelő jövedelemolló. Talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a termelési árak szinten maradása, csökkenése vagy legfeljebb néhány százalékpontos emelkedése áll szemben az infláció ennél nagyobb hányadával, illetve a beszállított ipari eredetű termékek árával. A jövedelemolló növekedését jól mutatja, hogy miközben az ország átlagában az 1996. évi 30,5 ezres havi bruttó átlagbér 38,1 ezer forintra emelkedett 1997-re, az iparnál ugyanez 31,7 ezerről 39,5 ezerre, addig a mezőgazdaságban a 24,5 ezer forint csak 30 ezerre emelkedett. Ezek a számok is jól mutatják, hogy a jövedelemolló növekedett.

Miért érdekes ez? Elsősorban azért, mert azt mutatja, hogy a költségvetésben hiába a legjobb szándék és a legnagyobb felhasználásra való törekvés, az agrárgazdaság jövedelemviszonyai körül valami mégsincs rendjén. Bár ezek a számok, valamint a zárszámadási törvény is megerősíti annak a fontosságát, amit 1997 novemberében az Országgyűlés már kimondott, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény elfogadásával olyan helyzetet teremtettünk - s bízunk benne, hogy ezt a mostani kormány is megtartja -, amely kötelező erővel írja elő minden kormány számára a fejlesztést, az erre szánt pénzek odaítélését, valamint annak örökös és állandó vizsgálatát, hogy ez valóban a fejlesztés céljait szolgálja-e.

Mint említettem, mintegy 90 milliárd forint szolgált agrárgazdasági célokra, ebből a piacra jutási támogatásból bent ragadt mintegy 3,7 milliárd forint - ez durván 10 százaléka az erre a célra szánt összegnek -, az agrártermelési támogatások sorából pedig bent ragadt 2,6 milliárd, ez meg 15 százalék körüli része az e célra szánt teljes összegnek. Ez abból a szempontból is érdekes, mert a struktúrában valószínűleg nem találhatók meg azok, akiket a kormányzat támogatni akar, akik számára a fejlesztés egyébként rendkívül fontos, de rajtuk keresztül az ország egésze számára is fontos.

Ez azért is érdekes mostanában, mert a helyzet tulajdonképpen nem változott, és ebben a nem változott helyzetben kezel a mostani kormányzat egy gabonaválságot, vagy legalábbis azt mondja, hogy kezeli. De ha a struktúra azt jelzi, hogy elérhetetlenek az agrártermelők, akkor azzal, hogy mondja, a válság ugyan még meg nem oldódik, de igazából ő sem tudja az aktuális problémát megoldani. Mert az emberek ugyanis azt várnák, ha azt ígérik, hogy felvásárolják, akkor fel is vásárolják, és akkor ennek megfelelően elköltődik az erre a célra szolgáló költségvetési pénz. De most azt tapasztaljuk, hogy azt ígérik, hogy megveszik a búzát, aztán járkálhatnak raktárról raktárra, mégsem veszik meg - legfeljebb azt hallgathatják, hogy most aktuálisan azt mondják, már nincs is válság.

A zárszámadási vita azért fontos, hogy következtetéseket vonjunk le belőle. Az agrárgazdaság mutatói azt is jelentik - erre leginkább az agrárolló nyílása mutat rá -, hogy bizony baj van a termelők áralku-pozíciójával. Ebből a szempontból érdekes és fontos, hogy erre a célra is szolgálnak költségvetési pénzek, bár nem túl nagy nagyságrendben, azonban még ezek a nem túl nagy nagyságrendű pénzek sem kerülnek minden esetben elköltésre. Elsősorban arra gondolok, hogy a mindenféle fajtájú integráció megalakítása, illetve ilyen működőknek a támogatása elengedhetetlenül fontos cél. Nagyon nehéz lesz ezen a helyzeten változtatni, ha a mostani kormány azt a szövetkezetellenes hangulatot gerjeszti tovább, amelynek néhány esetben maga a földművelésügyi miniszter is áldozatául esett. De hasonló a helyzet akkor is, amikor például a garantált árakkal úgy jár el, hogy már rég meg kellett volna hirdetni, de még mindig nem került meghirdetésre. Ez is nagymértékben rontja a termelők alkupozícióját.

Természetesen minden egyes pénzügynél érdekes az is, hogy elköltötték-e vagy sem. Igen gyakran elhangzott itt az a vád, hogy megalapozatlanok a törvények, mert nincs meg az agrárválság kezelésének a fedezete, mert elköltötték a pénzt. Való igaz, hogy például az 1997. évi beruházási támogatások mintegy 2,6 milliárd forinttal - úgynevezett áthúzódó hatásként - már az 1998-as költségvetést terhelték. Megjegyzem, ez csak azért alakulhatott így, mert az agrárberuházások folyó áron számolva mintegy 16 milliárd forinttal nőttek az előzőhöz képest, tehát azért valami megindult. Ugyanakkor itt vannak az 1998. évi I-VII. havi összesítések - hangsúlyozom, I-VII. havi, tehát nem félévi -, amelyekből kiolvasható, hogy a piacra jutás támogatásának 48,8 százaléka, az agrártermelésnek 50, az erdőkároknak 49,4, az agrárgazdasági beruházások támogatásának 43,2 százaléka, összességében a tárcánál ilyen célokat szolgáló pénzek 46 százaléka került elköltésre. Nem gondolom tehát, hogy a mostani tétova, időnként a gazdákat, a termelőket és azok szándékait figyelembe nem vevő kormányzati intézkedéseknek a pénzhiány vagy a költségvetési fedezet hiánya lenne az oka.

Mindazonáltal egyet kell érteni azokkal, akik úgy fogalmaznak, hogy ez egy elfogadható törvény. A Magyar Szocialista Párt vezérszónoka úgy fogalmazott, hogy a Magyar Szocialista Párt el fogja fogadni, s ezt a magam részéről is megerősítem.

Engedjék meg, hogy a vita egy érdekes - számomra legalábbis nagyon tetszetős - elemére utaljak. A legnagyobb kormánypárt vezérszónoka a mostani zárszámadási törvényt egy váltófutáshoz, azaz stafétához hasonlította. Szeretném felhívni a figyelmét: a váltófutás lényege az, hogy lesz következő váltótárs. Jelentem, amikor a botot át kell adni, ott leszünk. (Szórványos derültség.)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(12.40)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP. Tessék kijönni!

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Hallható talán itt is, köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Amikor kincstári optimizmussal megjelent e zárszámadás dicsérete, az, hogy milyen jó örökséget adtak át, arra azt lehet mondani, hogy aki ezt örökli, az egy csődörökséget vesz át. Valójában ez a csődörökség nagyon súlyos gondokat fog jelenteni a következő évi költségvetés, illetve a gazdasági program kidolgozásánál. Engedjék meg, hogy néhány gondolattal indokoljam ezt.

Az 1997-es költségvetés elemzése - az államháztartási elemzési adatok is benne vannak - szélesebb körű, valójában összegzi egy négyéves periódus gazdaságpolitikáját, pénzügypolitikáját, tehát nem lehet csak egy évre leszűkíteni, mint ahogy itt - helyesen - a pénzügyminiszter úr és mások sem szűkítették le. Márpedig ha ilyen szempontból és folyamatában nézem, nem lehet egy statikus elemzést adni, hiszen az szakmailag elképzelhetetlen, és nagyon rossz következtetésre enged jutni.

Az egyik nagyon jelentős kérdés a növekedés. Valójában, amikor a 4-4,5 százalékos gazdasági növekedést megemlítik, akkor, gondolom, az egyetemet végzettek - többen végeztek közgazdasági egyetemet - nagyon jól tudjuk, hogy a gazdasági növekedést különbözőképpen lehet számítani. Más mutatókat tüntet fel, ha bruttó hazai termékről, bruttó nemzeti termékről van szó, vagy ha netalán azt a folyóáron vagy a bázisáron számítom, és egészen más mutatót kapok akkor, ha egy tisztességes növekedést számítok, mégpedig olyan szempontból, hogy azt a forrásoldaláról nézem meg. Ha ebből indulok ki, akkor valójában ez a növekedés - tekintettel arra, hogy a 90 százalékban privatizált vagyon 80 százaléka külföldiek kezében van - nem a hazai gazdaság növekedési eredménye, erről Lentner kollegám már beszélt, hanem a külföldi cégek által produkált olyan növekedés, amely megjelenik a kivitelben, hiszen az export 70 százaléka a kezükben van, a realizált profitok több mint 70 százaléka a külföldi cégek - mindenekelőtt a multinacionális cégek - kezében van, amelynek jelentős mértékét kiszállítják az országból. Tehát egy óriási tőkekiáramoltatás van, s nem hosszú távú stratégiai, technológiai, fejlesztési koncepcióban gondolkoznak, mert ez számukra sem gazdaságilag, sem politikailag - elnézést a kifejezésért - nem egy nagy buli. Ez csak egy rövid távú, profitérdekhez kötődő tevékenység, és miután még államkötvénypapírokban meg is forgatják, leszedik még azt a sápot, aminek a kamatát beépítik a költségvetésbe, tehát velünk, az adófizetőkkel visszafizettetik, számunkra ez a tőke valójában elhagyja az országot. Ezért hamis kép azt mondani, hogy ez a növekedés egy valós, a gazdaság teljesítőképességét, mégpedig a reálszféra teljesítőképességét mutatja.

Az is közismert, hogy a kettéosztott gazdaságban a gazdasági tevékenység mintegy kétharmadát teszi ki a pénzpiaci műveletek tevékenysége, és ma már egyharmada sincs még a reálszféra eredménye. Ha ilyen szempontból nézem, ez nem tekinthető reális növekedésnek. Ebből adódóan véleményem szerint nagyon nehéz lesz majd az ígért 7 százalékot teljesíteni úgy, hogy a növekedés eredménye visszakerüljön a gazdaság technológiai megújhodásával, visszakerüljön az életszínvonal növekedésével, s visszakerüljön a jóléti mutatók javulásával. Márpedig ha ezt a hármat összevetem és nemzetközileg összehasonlítom, akkor Magyarország mind a három tekintetben nagyon súlyos romlást mutat. S ha még összehasonlítom a volt szovjet birodalom országaival, akár Csehországgal, Szlovéniával, Lengyelországgal vagy más országokkal is, Magyarország pozíciója romlott, különösen az életminőséget, a megélhetési költségeket, a megélhetési feltételeket tekintve. Márpedig ha a növekedés ezt nem szolgálja, akkor ennek még nagyon komoly szociális, társadalmi vagy akár politikai következményei is vannak.

A másik jelentős kérdés, amelyet ebből az anyagból, de más adatokból is ki lehet olvasni, hogy rendkívül súlyos Magyarország eladósodottsági szintje. Nem lehet minden évben folyamatosan a szőnyeg alá söpörni ezt a kérdést! Szembesülni kell az eladósodottság egész kérdésével, az adósságállománnyal, különösen, ami a külföldi adósságot jelenti, de úgyszintén az 5400 milliárd forintos belső adósság kérdésével is! Ennek teljes, tételes elszámolását kell végrehajtani - nem lehet a szerecsent mosdatni, mert nem kapunk reális gazdasági adatokat!

Ha ilyen szempontból nézem: 1994 elején Magyarország belső adósságállománya 3000 milliárd forint volt - szintén az Állami Számvevőszék rendkívül korrekt, tisztességes jelentése szerint. Ez 5400 milliárd forintra nőtt - ez közel kétszeres növekedés! Hát mi okozta ezt az óriási növekedést, ami úgy terheli a gazdaságot, hogy ha nem változtatnak gyökeresen, akkor még tíz év múlva is e körül fogunk jajgatni? Emögött ott van a költségvetés kiadási rovatában a nagyon nagy mértékben beépített kamattörlesztés, kötvényadósság, a Magyar Nemzeti Banktól átvett, megkérdőjelezhető, közel 2000 milliárd forintos devizahitellé alakított összeg.

Ha az Állami Számvevőszéknek ezt a jelentését megnézik, akkor nagyon egyértelmű grafikont találunk arra vonatkozóan, hogy a központi költségvetés kamatkiadása 1994-1997 között közel háromszorosára növekedett. Azért nem mehetünk emellett el úgy, hogy kérem szépen, ez volt, ez nem jelentős. Ez óriási forrásveszteséget jelent, ami miatt nem lehet Magyarországon a humán infrastruktúrát fejleszteni! Mert ha ennek csak a fele lenne, s azt a 400 milliárd forintot oda lehetne adni az egészségügynek, az oktatásnak, akkor nem kellene az egészségügyet ilyen radikális mértékben leépíteni, s nem omolna össze lassan a felsőoktatás! Tehát ez az egyik nagyon kritikus kérdés, amit komoly, külön elemzés tárgyává téve kell majd elemezni és feldolgozni.

A másik a bruttó külföldi adósság, amely a jelentés szerint tulajdonosi hitelek nélkül '97-ben 22,1 milliárd dollár volt. Nagyon lényeges, hogy a bruttó adósságról beszéljünk, hiszen a kamatokat az után kell fizetni, és ekkor kapunk reális képet. A mögötte meghúzódó devizatartalékot, amiről itt szó van, ki kellene bontani és nyilvánosságra hozni, elmondani, hogy a lakossági devizaszámlák is benne vannak a devizatartalékban. Tehát itt egy nagyon komoly, felelősségteljes pénzügyi elszámolást és pénzügyi elemzést kellene végrehajtani.

Ha a tulajdonosi hitelekkel együtt veszem a bruttó adósságállományt, akkor ez nyilván a 22,1 milliárd dollárnál magasabb, és bár közgazdaságilag vitatható, de ha leegyszerűsítenénk és kitisztítanánk a belső adósságállományból a külső adósságarányt, és készítenénk egy mérleget arról, hogy mennyi Magyarország tényleges, összes adósságállománya, akkor bizony ez az összeg meghaladná a bruttó nemzeti termék nagyságát.

Ebből adódóan nagyon köntösbe öltöztetett adatok ezek, amelynek még a szakmai kibontása sem történt meg. S ha világ-összehasonlítást végzek, végzünk, Magyarország változatlanul benne van a világ legeladósodottabb országainak sorában, az első négy vagy öt ország között van az egy főre eső adósságállományt tekintve. Tehát ilyen szempontból rendkívül rossz az eladósodottsági mutatónk, és ha ebből indulok ki, akkor csak úgy tud ebből a mélypontból kikecmeregni az ország, ha egy nagyon komoly pénzügyi-gazdasági nagytakarítást végez.

A harmadik, ehhez kapcsolódó: ha megnézem a költségvetés bevételi és kiadási oldalait, akkor valójában ez egy súlyosan deficites költségvetés, nagyon rossz kiadási szerkezettel, súlyos eladósodottsággal, a bevételi oldalon viszont a bevételek jelentős részét a lakossági befizetések teszik ki.

Tehát a lakosság, mindenekelőtt a bérből, keresetből élők húzzák a rövidebbet, finanszírozódik meg - csúnya kifejezéssel - a kiadás és az eladósodottság. Hiszen a lakossági befizetés, ha csak a tiszta lakossági befizetések rovatát nézem, s ha még hozzáteszem az áfa jelentős részét, mely a végső fogyasztónál csapódik le, akkor bizony több mint 50 százalékát a lakosság finanszírozza, miközben a gazdálkodó szervezetektől befolyó adó szégyenteljesen alacsony, hiszen a külföldi cégek megkapták az adómentességet.

Nagyon egyértelműen tükrözik tehát ezek a mutatók a magyar gazdaságnak azt az állapotát, amelyről szóltam, ami elsősorban a külföldi cégek tőkekivonását és minden szempontú pénzügyi kedvezményezettségét érinti, miközben a jóléti mutatók - ha grafikonon ábrázolnánk, és ki lehetne vetíteni - és a népességgel összefüggő egyéb mutatók nagyon erőteljesen csökkentek.

(12.50)

Márpedig ha a növekedés és a pénzügyi helyzet nem ezt szolgálja, akkor alkalmatlan az a kormányzat, alkalmatlan az a felelős a posztjára. Csak és kizárólag egy nemzeti értékeket védő és a jólétet segítő gazdaságpolitikát szabad végrehajtani. Ha nem, akkor le kell cserélni, és egy olyan kormányzatot kell megszavazni, amely ezt képviseli, mert a kormányzatnak ez a legfőbb feladata, és nem nemzetközi érdekeket kiszolgálni.

Végezetül engedjék meg, hogy utoljára elmondjam: szakmailag is vannak tévedések, mert hiszen a szöveges rész és a táblázat adatai nem ugyanazokat a kategóriákat mutatják. A szöveges résznél ott van például a társasági adó a pénzintézetekkel, a másik oldalon pénzintézetek nélkül van a táblázatban. Az egyik helyen "bruttó nemzeti termék"-et tetszenek használni, a másik helyen "bruttó hazai termék"-et. Tudjuk, hogy ezek nem azonos fogalmak, ebből adódóan nehezen lehet összehasonlítani. Le kell tisztázni ezeket a pongyolaságokat, hogy az egyes kategóriák, mutatók mit fejeznek ki, annak érdekében, hogy összhang legyen a táblázat és a szöveg között.

Ebből következően a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt a jelentést nem fogadja el. Kérjük ennek a felülvizsgálatát, a kért hiányosságok pótlását.

Befejezésül: egy ilyen anyagot nem lehet anélkül tárgyalni, hogy ne illesztenénk hozzá a Magyar Nemzeti Bankról készült jelentést. Megkaptuk azt a vastag anyagot. A Magyar Nemzeti Bank átvilágítását, vizsgálatát az Állami Számvevőszék nem végezheti el. Súlyos hiba! Az Állami Számvevőszék egyik fontos feladatának kellene lennie, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelentését vizsgálja, és a Magyar Nemzeti Banknál is elvégezze ugyanazokat a vizsgálatokat, amelyeket elvégez egy költségvetés esetében. A kettőt együtt kell tárgyalni, mert valóban a kettő együtt adja a valós képet a magyar gazdaságról, gazdaságpolitikáról és a pénzügyi helyzetről. Azt hiszem, ha egymás mellé tennék - ahogy ezt megtettük, és jómagam is megtettem -, bizony hanyatt esnénk egy-egy pénzügyi tételen. Nagyon súlyos pénzügyi helyzetben van Magyarország.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Több kétperces reagálási szándék jelent meg a monitoron. Először megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt hiszem, ez a Ház mindennek ellenére alkalmas arra, hogy nyugodtan és megfontoltan elemezzünk bizonyos eseményeket, jelenségeket. Különösen akkor, ha a magyar nemzetgazdaság szempontjából annak az elemzésnek nagyon nagy jelentősége van. A magyar nemzetgazdaság szempontjából először is az a fontos, hogy reálisan állítsuk be a különböző jelenségeket, folyamatokat. Ha irreálisan tesszük ezt, akkor a külföldi tőke esetleg megborzong.

Gidai Erzsébet képviselőtársam megjegyzésére megemlítem, hogy mi magyarok, itt a parlamentben nem tudunk állítani kínai falat vagy berlini falat azon folyamatok ellen, amelyek számunkra is jók. (Csurka István közbeszól.) Nem tudjuk megállítani azokat a nemzetközi folyamatokat, amelyek már mindenütt, a világ több mint kétszáz államában kialakultak. Magyarul: nem tudjuk megszüntetni a globalizációt. Azt hiszem, hússzoros Nobel-díjas lenne az a MIÉP-es képviselő, aki ez ellen a globalizáció ellen fel tudna lépni, és különösen bajt okozna akkor, ha az a nemzetgazdaság kárára lenne. Ez az egyik megjegyzésem.

A másik megjegyzésem az, hogy bizony, a piacgazdaságban profitérdekeltség van. Ha elfogadjuk a piacgazdaságot, márpedig a piacgazdaság az erőszakos koordinációhoz vagy a többi koordinációhoz képest jobb - persze elismerjük a negatív jelenségeit is, a Házban erről majd sokat beszélünk a következő hónapokban, években -, akkor a piacgazdaság alaptételét - hogy a profitérdekeltség megvan a piacgazdaságban - megint nem lehet megszüntetni.

Gidai Erzsébet képviselőtársam nagyon sokat szólt a pénzpiac, árupiac gondjairól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.). Ezen valóban érdemes elgondolkodni. Valóban érdemes elgondolkodni azon, hogy a reálszféra élvezi-e azt a felszabadult tőkét, amely a megtakarításokban jelentkezik, a profit nem alacsonyabb-e, mint a részvények után járó (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) egyéb jutalékok. Ezen el lehet gondolkodni, de így elnagyolni nem lehet.

A másik az eladósodás. Az eladósodást végig abszolút számokban említette (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) a képviselőtársam.

ELNÖK: Képviselő Úr! Kénytelen vagyok megszakítani a hozzászólást! Egy óra után szünetet kell tartanunk. Több képviselő kétperces felszólalási szándékát jelezte.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Még egy mondatot hadd mondjak!

ELNÖK: De csak egy mondatot!

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Az eladósodást abszolút számokban nézni közgazdaságilag helytelen. Az eladósodást csak a bruttó hazai termékhez viszonyítva érdemes nézni, az pedig - nagyon sokan elmondták már előttem - csökken, hiszen ha jól emlékszem, '96-ban 72 százalék volt a költségvetésben, '97-ben pedig 64 százalék.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, Fidesz. Kérem, tartsák be a két percet!

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Olyan érzésem volt a vita során, különösen amikor egyes volt kormánypárti képviselőket hallgattam, mintha egy rosszul sikerült termelési tanácskozáson vettem volna részt. Százalékok hangzottak el, a bérszínvonal-növekedés, a bértömeg-növekedés, a termelékenység növekedése, a hatékonyság növelése. Teljesen olyan érzésem volt, hogy ha tovább tart, a végén kitüntetések átadása fog történni. Az ellenzéki képviselők mindenről beszéltek, csak a lényegről nem. Arról nem beszéltek, hogy a társadalom milyen rétegeinek tett jót az elmúlt évi költségvetés. Nem véletlen, hogy ez a rész kimaradt a beszámolójukból. Nem akarom ismételni önmagam. A vezérszónoklatban elmondtam, hogy a különféle rétegeket hogyan érintette az 1997. évi költségvetés végrehajtása.

Még egy gondolat, amit Bauer képviselőtársam mondott el, miszerint nagy öröm, hogy megvan a pénz, és megvan a vagyon - szerinte. Véleményem szerint nem olyan egyszerű kérdés, hogy egy zárszámadást úgy tekintsünk, hogy kimondjuk, hogy megvan a pénz, és megvan a vagyon. A pénzt csak nyilvánvalóan e törvény keretén belül csak addig lehet vizsgálni, amíg költségvetési körön belül marad. Amikor onnan kikerül, ez már nem vizsgálható - lásd állami vállalatok, bankprivatizáció, és hadd ne folytassam.

Az utolsó gondolatom ahhoz fűződik, hogy megvan a vagyon. Én nem így látom. Véleményem szerint a kormányzat arra ösztökélte az önkormányzatokat, amit ő maga is cselekedett: add el a vagyonodat, éld fel a vagyonodat, és élj abból! Mi más indokolja azt, hogy az elmúlt évben duplájára emelkedett az önkormányzatok vagyoneladása, és ebből kellett magukat fenntartani? Ha egy hasonlattal kellene élnem: az ország vagyoni állapota körülbelül olyan, mint egy hámozott léggömb.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót kétperces felszólalásra Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): (Dr. Gidai Erzsébethez:) Tisztelt Képviselő Asszony! Az önök gazdaságpolitikai filozófiája és reményeim szerint a parlament összes többi pártjának gazdaságfilozófiája között talán a legnagyobb nézeteltérést a külföldi tőke szerepének megítélése okozza. Ön elmondta a jól ismert MIÉP-es felfogást a külföldi tőkeberuházások káros voltáról. Mi ennek - gondolom, a parlament összes többi pártja is - totálisan az ellenkezőjét valljuk. Mi azt gondoljuk, és a világban lezajló folyamatok ennek helyességét igazolják, hogy a külföldi tőkebefektetések jót hoznak egy adott országra, ezért verseny van, és ezért az országok egymással azon versenyeznek, hogy milyen feltételek biztosításával tudják magukhoz vonzani a külföldi tőkét.

Magyarország is ad kedvezményeket, önnek ebben igaza van. Bizonyos kedvezményeket ad nemcsak a kormány, nemcsak az állam, hanem az önkormányzatok is, mert önkormányzati szinten is verseny van, hogy hova tudják becsalni a külföldi befektetőket.

(13.00)

Ennek jó oka van nemzetközi szinten is, meg országos szinten is. Ugyanis a nemzetközi tőke nemcsak arról ismerszik meg, hogy természetesen az általa megtermelt profit vagy haszon egy részét, bizonyos részét ki is viszi - ez egyébként természetes, úgy gondolom -, hanem arról ismerszik meg, hogy az adott országban munkahelyet teremt és itt adózik. Ez az a nagy előny, amiért versengenek egymással az országok a külföldi tőke becsábítását illetően, és amiről ön, ha teljes képet kívánna adni a külföldi befektetések megítéléséről, szintén nem feledkezhetne el. Nagyon fontos, a gyakorlat azt támasztja alá, hogy az országok többsége ezt jóval nagyobb előnynek tartja, mint az ön által hangoztatott hátrányt. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm. Utoljára Csurka István képviselő úrnak, MIÉP, adom meg a szót, mert szünet van és sajtótájékoztatót is rendezünk. Csurka Istváné a szó!

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben elhangzott két felszólalásra szeretnék válaszolni nagyon röviden és tömören, ahogy lehet.

Azt állítja Takács képviselőtársunk, hogy mi nem tudjuk a globalizáció vonatát megállítani, megszüntetni - igen, mi szeretnénk, és tudjuk, hogy nem tudjuk. Ellenben itt élünk Magyarországon, és talán azzal nem szüntetjük meg a globalizáció vonatát, ha azt követeljük, hogy vizsgálják felül a Magyar Nemzeti Bank egész politikai, gazdasági és pénzügyi tevékenységét, hogy ne működjön minden ellenőrzés nélkül a Magyar Nemzeti Bank, ahogy akar.

Profitérdekeltség van a piacgazdaságban - mondja Takács úr. Hát, ez fantasztikus! Úgy szokták önök, marxisták csinálni, hogy amikor bajban vannak, amikor szorul a nyakukon a hurok, akkor jön a kioktatás. Mi is tudjuk, hogy profitérdekeltség van, ezzel ön nem mondott semmit.

Amikor azt mondja Szalay képviselő úr, hogy a MIÉP-pel mindenki szemben áll, akkor lehet, hogy valós tényt állít, lehet, hogy valótlant. Én azonban azt mondom, amikor a külföldi tőke üdvös voltára hivatkozik, akkor szíveskedjék elolvasni a mai újságokat. Ma ugyanis közzétették, hogy az Alkotmánybíróság törvényellenesnek találta és megszüntette a gázprivatizációval kapcsolatos, önök által meghozott önkormányzatitörvény-módosítást, amely kisemmizte az önkormányzatokat, és nem adott nekik pénzt. Ez, mint tudjuk, összefüggésben áll az egész energiaprivatizációval. Mi fel fogjuk vetni ezt a kérdést: hogyan lehet, ha az egyik része törvénytelen, a másik része meg üdvös? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A magyarságra nézve nem üdvös, nagyon káros!

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiból.)