Felszólalás adatai
167. ülésnap (2012.02.28.), 34. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Simicskó István (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:05 |
Felszólalások: Előző 34 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy a múlt hétfőn vezérszónoki felszólalásokra sor került, és sok mindenről beszéltünk akkor is, de mindenképpen Lezsák Sándor képviselő úr 15 perces felszólalása arra ösztönzött, hogy megköszönjem a Kereszténydemokrata Néppárt nevében és a magam nevében is az ő eddigi áldozatos munkáját, és megköszönjem a kormánynak azt, hogy ezt a törvényjavaslatot elénk hozta, és végre érdemben tudunk erről beszélni.
Mi ez, ha nem a nemzeti együttműködés magasiskolája, hiszen a "tanuljunk meg kicsiknek lenni" elvvel szemben pontosan egy olyan értékorientált törvényjavaslat fekszik előttünk, amely a nemzeti önismeret, a nemzeti önbecsülés kifejeződése, hiszen az értékek összegyűjtése mindenképpen fontos, nemcsak a mi generációnk számára, hanem a jövő generációi számára is. Ez a törvényjavaslat pontosan azt célozza, hogy egy olyan értéktárat hozzunk létre, amellyel a nemzeti identitásunkat erősítjük, amellyel a nemzeti önbecsülésünket és a jövőnket erősíthetjük.
De nemcsak eszmei, nemcsak fundamentumbeli, ideológiai értelemben fontos ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, itt, a tisztelt Ház asztalán, hanem gazdasági megfontoltság alapján is, hiszen, ha tudjuk azt, hogy ezeket az értékeket, amelyeket, meg kell mondanom, sok esetben már néhány szomszédos nép is felismert, adott esetben talán már ki is sajátított, akkor a 24. órában vagyunk, hogy a saját értékeinket összegyűjtsük, és ezeket közösségi, uniós oltalom alá helyezzük, és bizony minél több pénzt igyekezzünk szerezni annak érdekében, hogy a hazai termelők, a hazai előállítók, a hazai gondolkodók, a hazai ötletgazdák, akik az értékeinket növelik, minél több forráshoz jussanak hozzá. Tehát gazdasági és eszmei értéke is van, ezért a messzemenőkig támogatom a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 34 Következő Ülésnap adatai