Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést H/18067. számon, a bizottságok ajánlásait pedig H/18067/1-11. számokon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Baráth Etele tárca nélküli miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának 25 perces időkeretben.

DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az a vita, ami ma kezdődik, ne vegye senki se szerénytelenségnek a témával szemben, de az ország egyik legfontosabb határozata lesz, hiszen a következő 15 évre határozza meg Magyarország sorsát. Nyilván alapvetően az emberek munkája határozza meg azt, hogy mi történik, de egy ilyen országgyűlési határozat a mögötte levő erővel ezt nagyon nagy mértékben tudja befolyásolni.

Hogy azért áttekinthető legyen, a rendszerváltás óta, 1990 óta 15 év telt el mostanáig, és ez 15 évre szóló országgyűlési határozat, tehát körülbelül olyan időtávlatot kell előre gondolnunk, ami a múltban már eddig mögöttünk van.

Azt tudjuk, hogy a különböző kormányok a maguk eszközeivel, szándékaival nagyon sok jót próbáltak tenni a magyar gazdaság és a társadalom érdekében. Hogy csak az utóbbi néhány intézkedés közül is kiemeljek egyet-egyet, pontosan tudjuk, hogy a Medgyessy-kormány megalakulásakor mi módon próbált segíteni a nagyon leszakadó jövedelmi helyzetű társadalmi csoportokon, hogy a száz lépés programja, ami most már ennél sokkal több, milyen módon próbálja azokat a legkötelezőbb feladatokat is elvégezni, amelyek az emberek hétköznapi életében a pozitív lehetőségeket teremtik meg. De tudjuk azt is, hogy mennyi nehézséggel jár tulajdonképpen mindennek a végrehajtása. Gondoljunk az infrastruktúra-fejlesztésre, az ország területi, arányos fejlesztésére.

Nagyon sok olyan nagy gond van ebben az országban, ami nem teszi lehetővé azt, hogy egy év alatt, két év alatt, egy kormányzati ciklus alatt ezt meg lehessen változtatni. Az ország pillanatnyi életében és a jövőjét tekintve is az egyik legsúlyosabb gond a magyar társadalom öregedése, a magyar társadalom - az előbb már hallottunk néhány szót róla - aktivitási szintje, munkaképessége, képzettségi szintjének megfelelősége a jövő tekintetében, a magyar társadalom egészségi állapotának pillanatnyi helyzete, nem beszélve arról a hatalmas urbanizációs deficitről, ami a magyar településeket sújtja, magyarul az egyes emberek élethelyzetét, életfeltételeit nagyon negatívan befolyásolja.

Ugyanakkor viszont beszélni kell arról, hogy ennek az országnak fantasztikus perspektívája van. Nekem személyesen is, de kormányunknak is mély meggyőződése az, hogy a most elinduló időszakban, a következő 7 éves európai tervezési időszakban ez alatt a 15-20 év alatt, amit most mi fölvázolunk, Magyarországnak igazán egy újabb aranykora következhet be. Ennek alapfeltétele természetesen az, hogy adottságainkat jól használjuk ki, legyünk bölcsek ennek előretervezésében, és próbáljunk lebontani olyan komoly pszichológiai, politikai akadályokat, amelyek ma még megbénítanak minket.

Kétségkívül ez az az országgyűlési határozat, amit ha törvényerőre emelnénk, akkor nyilvánvalóan megérdemelné azt, hogy a parlament mind a négy pártja, külső társadalmi, gazdasági és civil partnerek is támogassák, hiszen kétségkívül egy olyan, választási ciklusokon átnyúló lehetőséget teremt meg, amelyhez történő igazodás feltétlen alapja annak, hogy ez hatékonyan legyen végrehajtva. Itt zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy a magyar alkotmány 19. §-a tartalmaz egy olyan kötelezettséget a magyar parlament számára, hogy hagyja jóvá az ország hosszú távú társadalmi, gazdasági tervét.

(9.20)

Ezt ’90 óta egyetlenegy kormányzat sem teljesítette. Ez lesz az első alkalom, amikor a kormány előterjeszt egy olyan határozati javaslatot, amivel egy alkotmányos kötelezettségnek tesz eleget, pontosan annak érdekében, hogy ne törjön meg minden egyes választási ciklus alkalmával egy-egy jó ív a gazdaság vagy a társadalom életében.

Magyarország geostratégiai helyzetéről nagyon sokat szoktak beszélni. Egy kétségtelen: ha összehasonlítjuk az országunkat azokkal az előttünk csatlakozó országokkal - Görögországgal, Spanyolországgal, Írországgal vagy Portugáliával -, amelyek jó példával szolgáltak arra, hogyan is tudták kiaknázni az európai uniós támogatási rendszert, hogy tudták kiaknázni azt a stabilitást, amit az Európai Unió kultúrájával, gazdasági szerkezetével, majd később létrejött pénzügyi övezeteivel, határövezeti rendszerével is szolgáltatott, azt kell mondanom, hogy ezekkel az országokkal összehasonlítva Magyarország ezt a bizonyos geostratégiai helyzetet tekintve központban van. Körülöttünk mind olyan országok vannak, amelyek vagy már csatlakoztak, vagy a csatlakozásuk folyamatban van, vagy reménybeli csatlakozó partnerei az Európai Uniónak. Különleges felelőssége az országnak az, hogy ebben a helyzetben, egyrészt meg tudjon megfelelni a saját emberei saját társadalmi igényeinek, hogy legyen képes fejleszteni gazdaságát, milyen módon tudja a környezetet úgy fejleszteni, hogy egyrészt magának jó legyen, másrészt pedig az egész Európai Uniót szolgálja, hiszen a két dolog az egész ország versenyképességének alapvető igénye.

Három olyan nagy átfogó célt fogalmaztunk meg, amely átfogó cél az ország jövőjét alapvetően szolgálja. Az egyik az egész ország versenyképessége; nem keverendő össze a gazdasági versenyképességgel. Amikor az ország versenyképességéről beszélünk, akkor valamennyi tényező, valamennyi társadalmi, környezeti, gazdasági szervezet, egység, egyén fejlesztési kérdéseivel foglalkozunk.

A másik természetszerűen az igazságosság. Ez az igazságosság az, amihez itt 1990 óta a demokrácia megerősítése kapcsán folyamatosan közelítünk, és egyre inkább akarjuk, hogy kiterjedjen, és én azt hiszem, hogy az igazságosság lehet az, ami tényleg egy európai uniós stabilitáson belül ennek az országnak a legeslegfontosabb bázisát jelenti.

Van a harmadik, amit nem szabad kihagyni: ez a biztonság kérdése. Ez a biztonság az, amely a létbiztonságtól a jövedelembiztonságon át, egészen a határok biztonságától a közbiztonságon keresztül terjed. Ha már az ember megtalálja ezt az igazságos környezetet, ha versenyképessé is válik, számára mindenféleképpen nyújtani kell azt, hogy kiegyensúlyozott jövő előtt legyen - biztosítani kell számára ezeket a feltételeket.

Mi az a legfontosabb cél, amit ez az országos koncepció kitűz? Kérem, bárki tegyen hozzá valamennyit, ha tud hozzátenni, én azt gondolom, hogy nagyjából leírja azt, amit az emberek számára legfontosabbnak tarthatunk, mindannyian, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormányzati szerepkörben vagyunk.

Az egyik és egyben a legfontosabb az, hogy az embereknek legyen munkahelye: az emberek dolgozhassanak, fejthessék ki képességeiket. Az emberi létnek, az emberi tisztességnek és az önbecsülésnek ez az egyik legfontosabb célkitűzése. A másik, hogy ezt olyan helyen tölthesse, és olyan munkát végezhessen, ami elegendő és biztonságos jövedelmet ad számára annak érdekében, hogy saját maga, családja, akár egy generáció fenntartását is biztosíthassa, a harmadik pedig az a környezet, amiben egy jó munkahellyel rendelkező, tisztességesen megfizetett ember él, az a környezet, amely biztosítja számára és családja számára a normális életfeltételeket. Negyedikként pedig természetesen, utaltam rá, az egyik legnagyobb gondunk az, hogy megfelelően képzett, illetve egészséges emberekként éljük le és lehetőleg minél hosszabban a saját életünket. Igazán ez az a négy cél, aminek az érdekében dolgozunk. Ezek a célok különböző stratégiai célokkal vannak alátámasztva, amely megpróbálja lefedni mindazt, amiről egyáltalán egy társadalom gazdasági életében beszélhetünk.

Itt többen a különböző egyeztetések folyamán a szemünkre vetették azt, hogy nagyon sokféle stratégiai cél fogalmazódik meg, túl sok ez, nem biztos, hogy nem kellene fókuszálni. De biztos, hogy kell fókuszálni, biztos, hogy ezek közül koncentrálni kell bizonyos elemekre, de akkor, amikor 15–20 évre előretekintünk, nagyon rossz volna, hogyha most kihagynánk olyan általános dolgokat, amit ebben a távlatban meg lehet oldani. Ennek fókuszálása már egy rövidebb időtávlatra szól - erre is röviden ki fogok térni.

Mi az a 8+1 stratégiai cél, amivel ez a koncepció foglalkozik, és amihez a tisztelt képviselő hölgyek, urak támogatását kérjük? Az egyik természetesen a magyar gazdaság versenyképességének növelése. Ez az alapja - hiszen említettük a munkahelyet, a jövedelmet -, ez a hétköznapi élet alapvető infrastruktúrája: a gazdaság, amely ezeket a feltételeket létrehozza és megteremti. Ennek a gazdaságnak a növelése természetesen, versenyképessége kapcsán, nagyon sok más elemmel függ össze; ez kétségkívül a kutatás-fejlesztéssel, az innovációs folyamatokkal, a jó térbeli megoszlással, a jó kiegyensúlyozottsággal, mindennel együtt jár. A másik, említettük már, a foglalkoztatás bővülése, ami viszont alapja a társadalmi stabilitás megteremtésének. A következő a versenyképes tudás és a hozzá tartozó műveltség megtalálása. A kultúráról külön azért nem beszélünk, mert mindenben benne foglaltatik a kultúra, nemcsak az oktatás, műveltség kategóriába - a munkakultúra a munkában, a foglalkoztatás a foglalkoztatásban jelenik meg, hiszen ez egy nagyon általános célja -, de stratégiaként mindenképpen a versenyképes tudás az egyik kiemelt, központi feladatunk, nevezetesen az egész oktatási rendszer és annak továbbfejlesztése. A negyedik a népesség egészségi állapota - utaltam már rá -, az ötödik viszont egy olyan kategória, a társadalmi összetartozás kategóriája, amely azt hiszem, hogy ebben a társadalomban kétségkívül az egyik legnagyobb kihívás.

Miről van szó? Nagyon sokan említik az ország kettészakadottságát. Nem ketté van szakadva, több részre van szakadva az ország; általában minden ország több részre van szakadva - láttuk most a legutolsó európai fejleményeket is -, de nálunk, sajnos, növekvő mértékű a keleti, nyugati országrészek, a központi rész közötti elszakadás, a társadalmi rétegek jövedelmi helyzete közötti folyamatos szétszakadás. Meg kell azonban említenem azt is, hogy mindezek legyűrése kivétel nélkül csak akkor lehetséges, hogyha ennek politikai széthúzása is megtalálja azt a központi erőt, ami az összetartozást erősíti, és nem próbálja meg tovább fokozni ezt a társadalmi széthúzást, magyarul a szolidaritás kérdése mindenféleképpen jövőbeni célrendszerünk egyik legfontosabb eleme.

Kiemelkedően fontos - említettem már a geostratégiai helyzetet - az, hogy milyen a közlekedés helyzete, milyen gyakorlatilag az ország különböző települései, térségei fizikai elérhetősége. Ez egyáltalán a mobilitásnak is az alapvető feltétele, a szabad helyválasztásnak is ez a szabad feltétele, de az áruk mozgásának, az információk mozgásának is feltétlenül összetevője. Ehhez tartozik tehát magának az információs társadalomnak a kiteljesítése, ami nem egyszerűen szélessávú rendszerek megépítését jelenti, hanem mindenfajta hozzáférést az információhoz; az információ és a tudás nagyjából szinonim fogalmak. Ahhoz, hogy az ember értelmes, okos életet élhessen, tudással, azaz információval kell rendelkeznie, és elemi kötelességünk ezt mindenki számára biztosítani. Nem utoljára a természeti értékek megőrzése, a környezetvédelmi tevékenység, a természeti erőforrásokkal történő megfelelő gazdálkodás, és a nyolcadik után a plusz egy, az ország területi fejlődésének, arányosságának biztosítása.

A társadalmi egyeztetés nagyon széles körű volt, és azt kell mondanom, hogy nagyon sikeresnek tekinthető. Ebbe mi, nem zártuk még le természetesen, a politikai egyeztetést is benne értettük: szakértői szinten, igen széles körben történt ez meg. Sok ezer véleményt hallgattunk meg. Ha csak azt mondom, hogy csak közvetlenül a kérdőívünk kitöltésével több mint tízezren vettek részt, és hány ezer szervezethez juttattuk el, akkor azt kell mondanom, hogy ennek eredményét kötelező visszacsatolni a tisztelt parlamenti képviselők felé, azaz a stratégia készítése kapcsán a koncepcióba.

Mik voltak ennek a legfontosabb üzenetei? Hadd foglaljam össze. Az első és a legfontosabb: mindenki arról szól, hogy az állam szerepét át kell formálni egy fejlesztésorientált, olyan állammá, amely nagyon nagy mértékben koncentrál azokra az alapvető felelősségekre, amelyek az ország versenyképességével foglalkoznak, tehát egyrészt az innováció, a kutatás-fejlesztés, az információs, tudásbázisú társadalom megteremtése, a másik oldalról ennek infrastrukturális feltételei, tehát a létesítmények - közlekedés, oktatás, egészségügy, szociális létesítmények - fejlesztését végrehajtja. Ezen belül van még egy nagyon komoly központi állami feladat, itt is hallottunk az előbb például az önkormányzatokkal kapcsolatban egy napirend előtti hozzászólást, hogy igenis, folyamatossá kell tenni azt a reformot Magyarországon, amely az egész államrendszer működését végiggondolja, napról napra javítja.

Mit jelent ez? Egyszerre kell tudni Magyarországon megoldani két ellentétes feladatot, ami látszólag ellentétes, inkább komplementer. Az egyik: az állam szerepének hatékonyabbá tétele, igazi koncentrációja a döntéseknek, a felelősségnek, a másik oldalról viszont decentralizálni az állami eszközöket, nevezetesen az európai forrásokat is. Ezért a koncepció kitér arra, hogy igenis, a hét régiót fejlesztő régióvá kell átalakítani, meg kell erősíteni az intézményrendszerét, és teljes felelősséggel a programozástól a végrehajtáson át az ellenőrzésig át kell adni a regionális tanácsoknak, illetve a mögötte lévő szervezeteknek.

Mi az a három legfontosabb, plusz egy olyan cél tehát, amire koncentrálunk most már a következő időben? Az egyik a gazdaság versenyképességének növelése, a másik a társadalmi fejlődés alátámasztása és megújítása, és a harmadik az infrastruktúra fejlesztése.

(9.30)

Ez van alátámasztva területi decentralizációs javaslatokkal.

Mi az a három legfontosabb célkitűzéshez tartozó prioritás, az az eszköz, amivel ezt végre tudjuk hajtani? A gazdaság versenyképességének növelése esetében egyértelmű az üzleti környezet modernizációja, az egyablakos intézményrendszertől kezdve, az adópolitikától a legkülönbözőbb pénzügypolitikákon keresztül ennek a területi felelősségeinek megosztásáig az üzleti környezet radikális javítása. A másik pedig a nagy, úgynevezett elosztó, jóléti szolgáltató, állami szolgáltató rendszerek átalakítása. Ha azt mondtuk, hogy tudástársadalmat kell építeni, az oktatás rendszerének teljes átalakítása; ha azt mondtuk, hogy egészséget kell tudni megerősíteni, hiszen a népességünk beteg, rossz állapotú népesség, akkor az egészségügy rendszerének átalakítása, s ehhez tartozik a foglalkoztatást segítő rendszerek átalakítása. Ez a nagy jóléti rendszerek gyökeres átalakítását illeti a következő időszakban. A harmadik fő terület pedig az infrastruktúra fejlesztése. Ez annyiban bővül ahhoz képest, ami most történik a közlekedés és a környezetvédelmi infrastruktúrákkal szemben, hogy ki kell hogy egészüljön a modern infrastrukturális eszközökkel, lásd például a megújuló energiaforrások megfelelő hatékonyságú magyarországi kiaknázása, illetve az energiarendszer ilyen téren történő átalakítása.

Ami a területi rendszerek átalakítását illeti, az országos területfejlesztési koncepcióban fogalmazódik meg, hiszen nagyon szoros együttműködésben készült ez a munka, amit mi készítettünk. Itt két, megint csak azt mondom, hogy komplementer tevékenységet hangsúlyoznék. Az egyik az úgynevezett fejlesztési pólusok kialakítása, amely Magyarország európai versenyképességének közép-európai térségben történő rögzítését és támogatását is jelenti, azoknak a városoknak, nagy centrumoknak a fejlesztését, ahol a tudás, a tudomány, a kutatás-fejlesztés, a gazdaság, az infrastruktúra egységesen rendelkezésre tud állni, illetve ahol nem eléggé, ott tovább lehet fejleszteni, hiszen a közöttük lévő tudástranszfer, -átadás, a gyakorlattá történő átmenet az, ami Magyarország gazdasági jövőjének az egyik megalapozása.

A másik oldal persze a felzárkóztatás, a kohézió. Az egész rendszernek a következő hét évben egyik lényegi célkitűzése, említettem a decentralizáció oldaláról, a térségi felzárkóztatás, ami mivel jár: azzal jár, hogy a régiókban a városhálózat együttműködése, ezeknek a clustereknek a létrehozása, ezen belül a kisebb-nagyobb települések szimbiózisa, hogy a különböző kistérségi önkormányzati és más rendszerek megerősítésével a régiók önállóságát kiegészítsük még a területi, egyébként kistérségi kapacitásokkal is. Ez egészíti ki tulajdonképpen a Budapest és a nagyvárosok fejlesztésével kapcsolatos kormányzati politikát. Azt hiszem, hogy ezzel nagyjából válaszoltunk is azokra a kérdésekre, amely kérdéseket a különböző társadalmi vitákban fölvetettek.

Tisztelt Parlament! Néhány szót az egész dolog folyamatáról. Most azt a koncepciót tárgyaljuk, ami nem európai uniós előírás, nincsenek rá normák, ez a saját akaratunk, ez a saját kormányunk szándéka, hogy elemezzük azt, ami Magyarországon történik, milyen folyamatok vannak, s ebből milyen kivezető utak találhatók. Ezzel párhuzamosan, ennek a tanulságai alapján készül már az a stratégia, bonyolult neve van, amit év végéig készítünk el, ma is, holnap is, jövő héten is folyamatosan egyeztetjük az Európai Unióval ennek a tartalmi kérdéseit, hiszen itt már ő is megjelenik a forrásaival, hiszen szűkíti tulajdonképpen a mi koncepciónkat azokra a területekre, amit a következő hét évben vagyunk képesek természetesen nagyrészt uniós forrásokból is megoldani. Ez az úgynevezett stratégia, stratégiai referenciakeret elkészítése. De már készülnek azok az operatív programok, amelyeket a következő év feléig, 2006 márciusáig elkészítünk, májusáig egyeztetjük. Ez fogja a végrehajtás mindenfajta módozatát rögzíteni.

Mi következik ebből? Egy olyan folyamatos munkában van részünk, amiben a vélemények meg tudnak jelenni, vissza tudnak hatni, képesek korrigálni, ha valami tévedés van, és lehetővé teszik a konszenzus megteremtését is a megítélés szerint ebben a következő 3-4 hónapban - mint a Magyarország előtt álló egyik legkomolyabb politikai feladat előtt. Mindezt - természetesen tudom, hogy sok ellenvélemény van, mégis ki merem mondani - egy eddig jól megalapozott első nemzeti fejlesztési tervre tudjuk ráépíteni, hiszen ez a három munka, a koncepció, a stratégia és az operatív programok rendszere a II. nemzeti fejlesztési terv gyűjtőfogalmaként írható le.

Az első fejlesztési tervben ma ott tartunk, tegnap elhangoztak itt is a számok, hogy a lekötések, a szerződések és a kifizetések terén a velünk együtt csatlakozott országokat már megelőztük. Nem mondom, hogy nincs benne gond, nincs benne probléma, egy biztos, hogy Magyarország az abszorpciós befogadóképességét tisztességesen bizonyította, ez a rendszer nem elégséges a következő időre, ezt fejleszteni kell. Ennek a fejlesztésnek elemei a 400 új ember fölvétele a régiók megerősítéséhez. Ez az intézményi rendszer átalakításának koncepciója, valamint az, hogy összességében a következő időben mindenki más hírével ellentétben nem kívánunk többet, mint öt alapvető irányító hatóságot létrehozni, egy központi irányító hatóságot, valamint a gazdaságra, a befektetésre az emberbe, a környezetre, valamint a területfejlesztésre létrehozni, és mögöttük olyan fejlesztési programokat, önálló regionális operatív fejlesztési programokat vagy önálló ágazati programokat hozni létre, amelyek egy-egy szakterület összehangolása mellett a sajátosságait, a saját reformjait saját eszközeivel képes végrehajtani.

Tisztelettel szeretném kérni az Országgyűlést arra, támogassa ennek az országgyűlési koncepciónak a végrehajtását, segítse módosító indítványaival ennek a tökéletessé tételét, és utána segítse majd ennek a végrehajtását. Azt tudnám még ígérni, hogy amikor befejeztük a stratégia elkészítését és az Unióval egyeztetettük, a következő, gondolom, ez a februári parlamenti időszakra eshetően arról is természetesen be fogunk számolni, remélvén, hogy az érdeklődés és a hozzáadott értékek segítik a mi munkánkat a jövőben is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Szeretném felhívni mindannyiuk figyelmét, hogy igen sok bizottság fogalmazott meg véleményt, és több bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, ezért kérem az ötperces időkeret betartását valamennyi képviselőtársamtól.

Tisztelt Országgyűlés! Először a gazdasági bizottság előadói következnek. Megadom a szót Tompa Sándornak, a bizottság előadójának.

DR. TOMPA SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Miniszter Úr! Mindenekelőtt a gazdasági bizottságban, amikor az országos fejlesztési koncepció általános vitára való alkalmassága merült fel, akkor azt mérlegeltük, hogy vajon miért is került ez ilyen erőteljesen a figyelem középpontjába. Azt gondoljuk, hogy leginkább azért, mert a jelenlegi elérhető európai uniós források több mint tízszerese áll az elkövetkezendő európai parlamenti költségvetési ciklusban az országunk rendelkezésére, tehát nem mindegy, hogy hogyan használjuk fel ezt a lehetőséget.

Éppen ezért abban a bizottság egyetértett, hogy végig kell gondolni ezt a lehetőséget, számba kell venni mindazokat a fejlesztési lehetőségeket, stratégiákat, amivel nekivágunk a II. nemzeti fejlesztési terv, illetve az Európai Unióval való tárgyalásoknak. Ebben egyetértett a bizottság, azonban összességében végül is általános vitára az előttünk lévő koncepciót és a hozzá kapcsolódó határozati javaslatot a kormánypárti képviselők támogatásával javasoljuk általános vitára.

De mit emelnék én ebből ki mindenekelőtt? Azt azért a gazdasági bizottság is nagyon fontosnak tartja, hogy abból a 8 plusz 1 stratégiai célból, amelyet miniszter úr az expozéjában megfogalmazott, 3 közvetlenül a gazdasággal foglalkozik, hiszen a magyar gazdaság versenyképességének tartós növekedését tűzi ki célul ez a fejlesztéspolitikai koncepció; a foglalkoztatás bővülése révén, ahol is a stabil és kiszámítható társadalom teremthető meg ezen keresztül, valamint a harmadik ilyen stratégiai cél a versenyképes tudás és műveltség növelése, amely feltétele a tudáson alapuló gazdaság szerveződésében való helytállásnak.

Tehát azt gondoljuk, hogy a gazdasági bizottság helyesen járt el, amikor általános vitára alkalmasnak tartotta a szocialista, szabad demokrata képviselők szavazataival ezt az előttünk fekvő javaslatot. Azonban nézzük meg, mint ahogy erre miniszter úr az expozéjában utalt, hogy az országos fejlesztési koncepció milyen eszközöket sorol fel annak érdekében, hogy a gazdaság meghatározó legyen. Mindenekelőtt az innováció, a K+F ösztönzése, ezek infrastrukturális hátterének megteremtése, a technológiai modernizáció előmozdítása, a vállalkozások működési és üzleti környezetének javítása és az információtechnológiai technikák alkalmazása áll a gazdaság versenyképessége növelésének eszközrendszerében élen.

 

(9.40)

De én ugyanilyen fontosnak tartom, a gazdasági bizottságban is szó esett arról a plusz 1 stratégiai célról, amely úgy szól, hogy kiegyensúlyozott területi fejlődéssel biztosíthatjuk, hogy Magyarország valamennyi állampolgára lakóhelyétől függetlenül egyenlő eséllyel juthasson hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz. Ezt a területi kiegyenlítődésre való törekvést rendkívül fontosnak tartja a gazdasági bizottság kormánypárti többsége is, és ezzel együtt bátor lépésnek tekinti azt, hogy úgynevezett fejlesztési pólusokat definiál az előttünk lévő javaslat, illetve határozat, hiszen Budapest kiemelt fejlesztési pólusként, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr fejlesztési pólusokként, valamint Veszprém, Székesfehérvár fejlesztési társpólusokként szerepel ebben az előterjesztésben. Tehát bátor az előterjesztés a tekintetben, hogy miközben a területi kiegyenlítődésre is tekintettel van, igyekszik olyan európai uniós versenyhelyzetben is helyt állni képes fejlesztési pólusok elindításával segíteni az ország fejlesztését az elkövetkezendő tizenöt évben, amely ennek a hét régiónak fejlesztési régióvá való válását megteremtheti.

Nos, összességében tehát azt fogalmaztuk meg, hogy általános vitára alkalmasnak tartjuk az előttünk fekvő országos fejlesztési koncepciót és a hozzá kapcsolódó határozati javaslatot. Kérem, hogy támogassa ezt a parlament.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, aki a gazdasági bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismerteti.

DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr.

Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A gazdasági bizottság 2005. november 16-án tárgyalta az országos fejlesztési koncepciót, mint ahogyan Tompa Sándor képviselőtársamtól hallhattuk, többségi és kisebbségi vélemény is született.

Az Európai Unió kötelezően írja elő számunkra, hogy olyan tervezési és program-végrehajtási kapacitást készítsünk az Európai Bizottsággal partnerségben, ami biztosítja, hogy a 2004-2006. évi pénzügyi keretet reményeink szerint lényegesen meghaladó 2007-2013 közötti strukturális és kohéziós támogatásokat hazánk minél teljesebben és minél sikeresebben használhassa fel.

A siker alapvető feltétele a rendkívül alaposan kidolgozott, a realitásokat végig szem előtt tartó II. nemzeti fejlesztési terv kimunkálása, melynek végső határideje - hallhattuk az expozéból is - a jövő év eleje. Mindnyájan tudjuk, egy ilyen munka csakis széles körű szakmai előkészítés és társadalmi vita után készülhet el a kívánalmaknak megfelelően. Különösen igaz ez akkor, amikor az elmúlt időszakban olyan hírekkel szembesülhettünk, amelyekből az derült ki, hogy az Európai Bizottság aggódik az I. nemzeti fejlesztési terv 2004-2006 közötti programjainak esedékes pénzügyi teljesítése miatt, és sajnos az is megfogalmazódott, hogy hazánknak az új fejlesztési tervben a jelenleginél sokkal összeszedettebb, koherensebb feltételrendszert kell kimunkálnia.

A bizottsági vita során elhangzott, hogy a II. fejlesztési terv megalapozását szolgáló országos fejlesztési koncepció egy szerteágazó cél- és elvgyűjtemény, mely inkább egy EU-s fejlesztési dokumentum általánosított munkaanyagára jellemző, mint egy részletes tervet megalapozó, szakmailag is alátámasztott dokumentumra, ugyanis hiányzik belőle a súlyozás, az olyan kiemelés, amely a lényegre irányítaná a figyelmet. Sajnos, magából az anyagból - itt nem a mellékletekről, illetve az azt előkészítő, a társadalmi vita alapját is képező anyagról beszélek - hiányoznak a számszerű adatok, amelyek nélkül gazdaságot tervezni, sikeres fejlesztésben gondolkodni nem lehet, de hiányzik belőle az átláthatóság, a fenntarthatóság és a mérhetőség kritériumainak részletezése is.

A bizottsági ülésen arról kellett volna vitáznunk, hogy milyen célokra, milyen időintervallumban, mekkora hazai forrással, mekkora európai uniós forrásokhoz juthatunk majd hozzá. Az ellenzéki hozzászólások szerint az anyag nem ad biztosítékot a mintegy 1,7-1,8 millió kis- és középvállalkozó helyzetének alapvető javítására, azon vállalkozóréteg helyzetének jobbítására, mely a jövő évi költségvetési javaslatból kiböngészhetően legfeljebb csak 10-20 ezer forint fejlesztési támogatásra számíthat majd fejenként.

Többen úgy ítélték meg, hogy az anyagból hiányzik az annyit hivatkozott, a politikai nyilatkozatokban sokszor elhangzó társadalmi és szociális igazságosság iránti megfelelő súlyozás. A vitában olyan kormánypárti - hangsúlyozom, kormánypárti - felszólalás is elhangzott, amely megfogalmazta, hogy a koncepciónak, bár sok bölcs gondolata van, amelyekre vonatkozóan intézkedést is kijelöl, de ott már nem jelennek meg ezek a bölcs gondolatok, ugyanakkor az anyag burkolt közigazgatási koncepciót is felvázol, amikor kiemelten a fővárosról, öt vidéki fejlesztési központról és két társközpontról beszél, mintegy felvázolva a megyék felszámolásának megkezdését.

Az országos fejlesztéspolitikai koncepcióval kapcsolatban ellenzéki oldalról összességében az fogalmazódott meg, hogy ez az anyag semmiképpen sem tekinthető országos stratégiának. Ez a stratégia eddig nem készült el, a munkát még nem végezték el, csak reménykedhetünk, hogy jövő márciusra valóban el is készül. Az a reménybeli 15-20 vagy 25 milliárd euró, ami számos nyilatkozat szerint majd a strukturális és kohéziós forrásokból elérhetőnek látszik, az egyértelmű, alapos és részletesen kimunkált II. nemzeti fejlesztési terv és konszenzussal megfogalmazott nemzeti stratégia nélkül nem szerezhető meg. E nélkül csak eseti és korlátozott sikerek érhetők el, amelyekből sikerország nem születhet, csak pillanatnyi politikai sikert biztosító közérzetjavító intézkedések tehetők.

A gazdasági bizottság ellenzéki képviselői nem szavazatukkal ennek a véleményüknek adtak kifejezést, és ahogyan hallhattuk ott, többen azt sajnálták, hogy a sikeres Magyarország felé vezető úton ismét lépéshátrányba kerülhetünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Most a területfejlesztési bizottság álláspontjának ismertetése következik.

Megadom a szót Balogh József képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

BALOGH JÓZSEF, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A területfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést. Különösebb vita nem alakult ki, két hozzászólás volt, ezek summája talán a következőképpen összesíthető: az anyag jól szerkesztett, horizontálisan, vertikálisan kitűnően érvel, szakmailag megfelelően felkészült adatokkal, szakmai érvekkel támasztja alá az állításait és a koncepció leglényegesebb elemeit.

Ami konkrétan a vitában érintett volt, ez a következő téma. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió 2007-2013 vonatkozásában egyik fő prioritásként a regionális versenyképesség fokozását emelte ki, ehhez kapcsolódóan az anyag jó érveket és jó koncepciós alapot teremt. Nevezetesen nálunk is kiemelt célként szerepel a regionális versenyképesség fokozása, amit még alátámaszt és indokol a Budapest túlsúlyának mérséklését célzó törekvés is, azzal együtt, hogy az anyaggal teljesen egyetértve el tudjuk fogadni és támogatjuk, hogy Budapest mint kiemelt fejlesztési pólus, az ország gazdaságának egyik fő húzóereje, és ezt a pozícióját a nemzetközi versenyképessége javítása érdekében továbbra is meg kell őriznie. Ugyanakkor a budapesti túlsúly ellentételeként, illetve az EU-prioritásokkal összhangban a regionális versenyképesség növelése érdekében a régiókon belül kiemelésre került egy régió esetében társpólusokkal két város, a többi régió esetében pedig egy-egy város, mint fejlesztési pólus, azzal a céllal, hogy ezek legyenek az adott régióban az innováció, a versenyképesség legfőbb húzóerői.

A vitában a következő kristályosodott ki. Nem elég, ha pusztán és az országgyűlési tömörítvényben, határozati javaslatban a “kiemelt fejlesztési pólusö és a “fejlesztési pólusö fogalomkör megnevesítése kerül említésre.

(9.50)

Szükségesnek tartjuk, és ezzel kapcsolatban módosító indítványt is kezdeményezünk többen, hogy a városhálózatok és várostengelyek szerepe a regionális és országos versenyképesség vonatkozásában úgyszintén kerüljön kiemelésre és meghatározásra. Mire gondolunk? Ilyen várostengely van az észak-alföldi régióban, elsősorban Debrecen-Nyíregyháza vonatkozásában, a dél-alföldi régióban Szeged-Kecskemét vonatkozásában. A nyugat-dunántúli régióban egy kicsit még tarkább a helyzet, hiszen a legtöbb megyei jogú város ebben a régióban található, tehát itt Sopron-Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa tengely vonatkozásában is szükséges, hogy Győr mint versenyképességi pólus mellett ezen városhálózat, illetve várostengely versenyképességet növelő szerepkörének megerősítése kerüljön be az országgyűlési határozati javaslatba. Ennek több oka van, nyilván, hogy ezen városok, ezen fontos települések ne érezzék úgy, hogy néhány kiemelt város létezik ebben az országban, hanem amikor a regionális versenyképesség fokozásáról beszélünk, ebben a kiemelt pólusok, illetve versenyképességi pólusok mellett kell hogy szerepet kapjanak más, jelentős potenciállal rendelkező városok.

Az aligha vitatható, hogy az öt fejlesztési pólusként említett város népességénél, ipari jelentőségénél, egyetemi, felsőoktatási kapacitásánál fogva ilyen funkciókra alkalmas, de az a helyes és az a támogatott a bizottság részéről, ha ezen városok mint fejlesztési pólusok a terveiket ezzel kapcsolatban úgy dolgozzák ki, hogy a városhálózatokkal és a várostengelyekkel együttműködve alakítsák ki a nemzeti fejlesztési tervben az ezzel kapcsolatos elképzeléseiket. Így tudjuk igaziból elérni - a kiemelésen túlmenően -, hogy hatékony városhálózat alakuljon ki, és ténylegesen a versenyképességet fokozó valamennyi város kellő szerephez jusson.

Egyébként a bizottság ellenszavazat nélkül elfogadta, és vitára alkalmasnak tartja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Most az európai ügyek bizottsága álláspontja és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetése következik. Megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

KARAKAS JÁNOS, az európai ügyek bizottságának előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az európai ügyek bizottsága november 15-én tárgyalta az előterjesztést. Ha nem is éles, de vita alakult ki a kormánypárt és az ellenzék képviselői között, egyben volt konszenzus, hogy azt azért elismerte az ellenzék is, és egyetértett a kormánypárt is, hogy kell valamiféle közmegegyezés, kell valami közös vízió, ami előreviheti az ország sorsát, és valamilyen formában egy kicsit átível pártokon, illetve kormányzati ciklusokon. Tény és való, hogy ugyanakkor az ellenzék részéről az, amit mi erénynek tartottunk, hogy olyan általánosságok szerepelnek benne, amelyek alapján, ha elindulunk, ez aprópénzre váltva, részletesen kimunkálva egy hosszú távú, egy tizenöt éves elképzelés, egy vízió alapjait adhatják, éles bírálatot kapott.

Azt igazából megítélésünk szerint nem vitathatja senki, hogy a versenyképesség, az igazságosság, a biztonság egy fontos, hosszú távú célkitűzéssé kell hogy váljon itt, parlamenten belül, illetve kívül, ország vezetésében, illetve civil szervezeteknél egyaránt.

Azt sem vitathatja senki sem, hogy a térségi szemlélet nagyon fontos. Azt sem vitathatja senki sem, hogy valahol - bár fővárosi vagyok - Budapest kiemelt szerepét megtartva, a különböző regionális térségi pólusok kialakítása szükséges. És azt sem vitathatja senki sem, hogy szükséges az elmaradott térségek gyors felzárkóztatása, amiben az infrastruktúrától kezdve különböző egyéb fejlesztési programokra, melyek segíthetnék a helyi munkavállalást, szükség van.

Mindezek ellenére, hogy sok mindenben egyetértettünk, viszonylag kevés ponton vitatkoztunk, az európai ügyek bizottságában 10 igen és 9 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartottuk az előterjesztést.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Nógrádi Zoltán képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

NÓGRÁDI ZOLTÁN, az európai ügyek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ahogyan Karakas képviselő úr jelezte, abban konszenzus alakult ki, mely szerint egyfajta jövőképre, vízióra, egy konkrét cselekvési tervre szüksége van az országnak, amelybe bele tudnak kapaszkodni mindazok, akik a kormánnyal, a gazdasági szereplőkkel, a társadalmi szereplőkkel egyetértésben az ország felzárkóztatását kívánják szolgálni. Azonban ez az anyag, amit a kormány most elénk tárt, sajnos nem alkalmas arra, hogy ezt a kritériumot teljesítse.

Talán abban is igaza van Karakas képviselő úrnak, hogy fennáll a veszélye, hogy ez az anyag, amennyiben országos szinten érvényesítendő alapelveit tekintve, általánosságát tekintve sajnos csak aprópénzeket jelenthet az ország számára, és ez komoly feszültséget is jelent versenyképességi szempontból a következő időszakban.

Nos, összefoglalóan a kisebbségnek a bizottságban az volt a véleménye, hogy a kormány európai ügyekben eddig tanúsított teljes tapasztalatlansága az, amely tükröződik ebből az anyagból általánosságát tekintve, illetve szerkezetét tekintve is.

A dokumentum teljes egészében alkalmatlan arra, hogy megalapozza a következő időszak európai uniós forrásainak hatékony felhasználását. Kísértetiesen megismétlődni látszik az első nemzeti fejlesztési terv története, amely szintén egy megalapozatlan, az ország fejlesztési igényeit és elképzeléseit, a gazdaság és a társadalmi partnerek igényeit figyelmen kívül hagyó dokumentum volt, amely hosszú időn keresztül titokban tartott dokumentumként került Brüsszel elé, majd pedig nyögjük a hatását egészen 2008-ig, hiszen ma már ott tartunk, hogy az első nemzeti fejlesztési terv és az annak kapcsán kialakult intézményrendszer, működési mechanizmus, pályázati rendszer lassan már több kárt okoz, mint hasznot hoz a kis- és középvállalkozások körében vagy az önkormányzatok körében, amelyek súlyos pénzügyi gondokkal küzdenek a rendszer tehetetlensége, bürokratizmusa, átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége miatt.

Fennáll a gyanú, és ez megfogalmazódott a bizottságban, hogy ez az anyag egy olyan elterelő hadművelet, amellyel a kormány tulajdonképpen azt palástolja, hogy nem végezte el azt a munkát, amit el kellett volna végeznie, hiszen saját időtervezése szempontjából és saját határozata szempontjából is ennek az anyagnak már márciusban a Ház elé kellett volna kerülnie, és mára készen kellene lennie annak az elképzelésnek, amellyel a nemzeti stratégiai referenciakeret vagy más néven nemzeti fejlesztési terv II. szintjén tudnánk vitatkozni a konkrét cselekvésekről, a konkrét prioritásokról, az elképzelt, felhasznált összegszerűségekről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az anyagnak van pozitívuma is, a helyzetértékelése. A helyzetértékeléssel kevésbé lehet vitatkozni, hiszen olyan gyászos képet fest az országról, ami a valóság. A kiemelt és a kijelölt fejlesztések ugyanakkor erre a gyászos képre, erre a gyászos helyzetre nem adnak megoldást. Amikor azt olvashatjuk az anyagban, “az utóbbi években a gazdaság fejlődése mellett felerősödtek az egyensúlyi problémák, nemzetközi viszonylatban is magas szintű a költségvetési hiány, növekvőben az államadósságö, akkor ez egy súlyos megállapítás. A probléma csak az, hogy sajnos az ezt követő fejlesztési koncepció már magában nem ad választ azokra a kérdésekre, amit a növekvő államadósság, az eladósodó állam és a folyamatosan szűkülő versenyképességünk problémaként felvetnek.

A koncepció tehát nem alkalmas arra, hogy megalapozzon egy nemzeti fejlesztési tervet, és nem is tudjuk, és nem is tudtak a bizottságban arra választ adni a kormány képviselői, hogy milyen kapcsolatban van ez a koncepció azzal a nemzeti fejlesztési tervvel, amely konkrétan az európai uniós források lehívását fogja megalapozni.

(10.00)

Sajnos, nem hozott létre társadalmi konszenzust sem ez az anyag, hiszen társadalmi vitában nagyon kevesen vettek részt, többségükben olyan kritikai elemeket fogalmaztak meg, amelyek nem épültek bele az anyagba. Mi sem bizonyítja jobban a társadalmi konszenzus hiányát, mint az, hogy a társadalmi vitát még le sem zárták, a kormány már megkezdte a közigazgatási egyeztetését az anyagnak, és sajnos a társadalmi szereplők véleménye így nem is épülhetett be az újonnan megalkotott anyagba.

Ezt így nem lehet végigvinni, egy társadalmi egyeztetés komolyságát, illetve a komolytalanságát üzenetként fogják föl mindazok a szereplők, akiknek az együttműködésére számítunk.

Politikai konszenzust sem tudott létrehozni ez az anyag, hiszen a politikai egyeztetések elmaradása lehetőséget sem biztosított arra, hogy hosszú távú politikai felelősségünknek szerezzünk érvényt. És többek között el kell mondjuk azt, hogy az Európai Unió rosszallását is kiváltotta ez az anyag, illetve az Európai Unió rosszallását is kiváltotta az eddigi tervezési dokumentáció.

Úgy gondolom, hogy felelős politikai erő ehhez az általános anyaghoz, felelős politikai erő ehhez a koncepcióhoz, amely nem ad választ az emberek mindennapi problémáinak megoldására, nem járulhat hozzá, ezt nem támogathatja, így tette ezt az európai ügyek bizottságának kisebbsége is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Az ifjúsági és sportbizottság álláspontjának ismertetésére megadom a szót Bakonyi Tibor képviselő úrnak, a bizottság elnökének.

BAKONYI TIBOR, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az ifjúsági és sportbizottság november 14-ei ülésén tárgyalta meg az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A koncepció összefoglaló kitekintést kíván adni Magyarország fejlesztési lehetőségeiről és céljairól 2020-ig bezárólag. A dokumentum a magyar jogrenddel és a közösségi joggal összhangban hosszú távú keretet kíván teremteni a strukturális és kohéziós alapok lehívásához szükséges nemzeti stratégiai referenciakerethez, más néven a nemzeti fejlesztési terv II. elkészítéséhez.

A bizottság feladatkörét érintően elhangzott: az ifjúság alapvetően horizontális szempontként jelenik meg ebben a koncepcióban, hiszen a különböző korosztályok érdekeinek tudatos figyelembevétele jellemzi a dokumentumot; az ifjúságot nem mint problémát közelíti meg, hanem mint erőforrásra szeretne támaszkodni. Az ifjúságügy célként való megfogalmazása során két nagy tömböt alkot a koncepció: az egyik az esélyegyenlőség, a másik pedig a sikeres életkezdet, ami már az ifjúság önálló életvitelhez való felkészítését és abban való támogatásukat szeretné elérni.

Magyarországon az egyik legfontosabb feladat a társadalom jelenlegi egészségi állapotának javítása, hiszen a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek népbetegséggé váltak, melyek szakértői vélemények szerint életmódbeli problémákkal is összefüggnek. Az említett betegségek tömeges kialakulása részben a rendszerváltás után a társadalmat ért intenzív változásokra, részben a sportra és a prevencióra irányuló életmód hiányára vezethető vissza.

A készülő II. nemzeti fejlesztési tervnél az egészségügy kapcsán minden esetben teljes egyetértés van abban, hogy nem egyszerűen az egészségügyi rendszer hatékonyabbá tételéről kell gondoskodnunk, hanem szemléletváltásra is szükség van, melyben a sport és a rekreáció, ezáltal a megelőzés meghatározó szerepet tölt be az említett betegségek tömeges kialakulásának megelőzésében. A lakosság egészségügyi állapota kihat a foglalkoztatási mutatókra is. Stratégiai jelentőséggel bír az egészségturizmus fejlesztése, amely elősegíti a sport- és rekreációs ipar kiépülését. A magyar lakosság rossz egészségügyi mutatóin csak a fent említett megelőzési szemlélettel lehet javítani.

A bizottság az előterjesztést ellenszavazat és tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a költségvetési bizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

VARGA LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A bizottság vitájára mindannyian magunkkal hoztuk annak a példátlanul gazdag egyeztetéssorozatnak a tapasztalatait is, amelynek közvetlenül vagy közvetve részesei voltunk szűkebb hazánkban. Ritkán látható széles körű egyeztetés volt ez, hiszen az önkormányzatok mellett civil szervezetek, vállalkozók széles körben mondhattak véleményt, kereshették önmaguk programját, a számukra lelkesítő elemeket az elképzelések sorában.

Ugyanakkor tapasztalható volt némi zavar is ezeken a konzultációkon, amely belengte a költségvetési bizottság témáról folytatott vitáját is, ez pedig az előterjesztés stílusának, jellegének szokatlansága. A 2020-ig szóló elvi célkitűzések vitája, a 2007-2013-ra vonatkozó stratégiai célok jellege olyan, hogy sokkal inkább képesek vagyunk a holnap bevezetendő, a holnap várható elképzelések hatását, térségünkre gyakorolt előnyét, hátrányát megítélni, mint ilyen időtáv iránymutató gondolatait minősíteni.

Emiatt két véglet érvényesült a költségvetési bizottság vitájában is: túl széles, mindent megfogalmaz, hangzott egyik oldalról a kritika, úgy fogalmazott egyik képviselőtársunk, hogy túl sokat markol és keveset fog ezáltal az előterjesztés, majd ugyanarról az oldalról két perc múlva sorolták, hogy ezt vagy azt mint hiányt jó lenne beépíteni még a koncepcióba.

A regionális versenyképesség és egyáltalán a regionalizmus szerepének, a régiók szerepének a növekedése a forráselosztásban, a tervezésben egyértelműen és mindkét oldalról támogatásra talált. Azt sem vitatta senki, hogy a program valóra váltásával valóban Európa egyik legdinamikusabb országa, a versenyképesség, az igazságosság és a fenntartható fejlődés országa lehetünk. Annak a világos programja ez, hogy 2020-ig miként integrálódhatunk a tudásalapú Európába.

Ugyanakkor helyet kapott a vitában az is, hogy ez nem pusztán egy szikár fejlesztési program, lépések egymásutánja, lényegesen több ennél: célul tűzi ki a társadalmi összetartozásnak, a szolidaritásnak, a másik törekvése elfogadásának, mi több, e törekvések támogatásának szükségességét is. Konszenzus és kohézió. Ezért több, mint egyszerű dilemma, hogy elfogadjuk-e, azonosulunk-e a fejlesztési pólusok koncepcióban kijelölt helyszíneivel, egyáltalán ennek gondolatával.

Hogy ez nem pénzügyi kérdés, ez a vitában is igazolódott, hiszen mindössze 3-4 százalékát vonja el a rendelkezésre álló forrásoknak. Ezzel párhuzamosan vetődik föl aztán az is, hogy mit mondunk a leszakadók problémáira. Ez az egyik központi kérdése volt a költségvetési bizottság vitájának. Ezen a ponton többen paradigmaváltást olvastunk ki az előterjesztésből, hiszen a leszakadó térségekért folytatott eddigi politika minimum felülvizsgálatra szorul, hisz ahelyett, hogy csökkent volna a leszakadók és az élenjárók közti távolság, a legtöbb helyen stagnálásról, sőt, a távolság növekedéséről beszélhetünk.

Éppen ezért kevéssé a nyújtott támogatások és ezen keresztül a lelkiismeretünk oldása a fontos, hanem meg kell találni ezekben a leszakadó térségekben is a versenyképesség, a valamiben jó, a valamiben előreléphet programjának lehetőségét, és ennek finanszírozásával a központi források mellett a vállalkozók, a helyi önkormányzatok tőkéje is bekapcsolható lesz. És itt talál egymásra újra a fejlődési pólusok és a leszakadó térségek problematikája, a városhálózatok együttműködésének kérdése, tehát hogy a fejlődési pólusnak igenis van felelőssége, hogy a régió felzárkóztatásában, a kapcsolódó programok megtalálásába hogyan, miként tudja bekapcsolni a térség egészét.

Végezetül mint költségvetési bizottság talán helyesen két lényeges dologra irányult a figyelem, ez pedig az, hogy a 2007-es költségvetést már új szerkezetben, tükröztetve az itt sorjázó célokat kell előkészíteni, válaszolni a koncepcióban megfogalmazódó kívánságokra, hangsúlyokra, és ugyancsak a 2007-es költségvetésben válaszolni kell arra a dilemmára is, hogy a csak magyar forrásból támogatható célok miként építhetők be a költségvetésbe, itt elsősorban a legkisebb települések problematikája fogalmazódott meg.

Végezetül: a bizottság 15 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett a Háznak elfogadásra ajánlotta a programot.

Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Lenártek András képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

LENÁRTEK ANDRÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság november 16-ai ülésén ellenzéki képviselőtársaimmal közösen tartózkodtunk az országgyűlési határozati javaslat szavazásakor.

Való igaz, a határozat és maga a koncepció tartalmaz megannyi elemet, amelyek nem kifogásolhatóak, szakmailag helyénvalóak, de ellenzéki képviselőtársaimmal találtunk nem egy olyan területet, amely nem kap kellő hangsúlyt, valamint sok esetben a túlzott általánosítás fedi el a lényeget, megkockáztatva ezzel azt, hogy még távolabb kerülünk a megoldástól.

 

(10.10)

Elhangzott az, hogy az egész anyag múltízű, miszerint inkább igyekszik tompítani a problémákat, halogatni az elkerülhetetlen változtatást. Sok olyan elemet találtunk, amely pontokba szedve támogatható. A gond ezekkel az volt, hogy a jelenlegi kormány gyakorlata ezzel ellentétes, akkor pedig a garancia véghezviteléhez csak lényegi változások útján juthatunk el.

Nézzük a részleteket! Tetten érhető egyfajta kompatibilitási probléma a koncepció és a határozati javaslat között. Ezek közül egyet feltétlenül szeretnék kiemelni. A koncepció részletesen foglalkozik a fejlesztéspolitika prioritásaival, kiemelt területeivel, szám szerint húsz ilyet sorol fel az anyag -, ami részben túl általános, részben pedig túl sok is ahhoz, hogy kezelhető legyen, de azt hiszem, talán ezzel ez a kisebb baj.

Nagyobb probléma, hogy ezek nem találhatók meg a határozati javaslatban. Végképp zavaró az a körülmény, hogy most a miniszter úr a beszédében három ilyen prioritásról beszélt. Ellentmondásos a határozati javaslat célrendszere is: általános célok a 4. pontban, stratégiai célok az 5. pontban; a 6. pontnál új, nem igazán értelmezhető, úgynevezett horizontális szempontok kerülnek felsorolásra, amilyen kategória viszont a koncepcióban nem lelhető föl. Sőt, a 7. pontban arról határozna az Országgyűlés, hogy a már említett, 4. pontban szereplő általános célokat még további öt céllal egészíti ki. Akkor pedig miért kellett ezt feltüntetni korábban? Erre sajnos a bizottsági ülésen sem kaptunk érdemleges választ az előterjesztőktől.

Vizsgáltuk azt is, hogy alkalmas-e az anyag az EU-források hatékony felhasználására. Erre minimális kapcsolódási pontot találtunk egy ötsoros táblázat keretében. Azt gondoljuk, ez kevés. Ezt a munkát nem végezte el a kormány, és az új nemzeti fejlesztési tervhez hasonlóan késedelemben van. Sok képviselőtársam jelezte egyéb problémáját a már említett prioritásokkal kapcsolatban, az anyag ugyanis egyaránt akarja növelni a versenyképességet, bővíteni a foglalkoztatottságot és a területi felzárkóztatást. A cél nemes és ambiciózus, de ezt a három elemet egyszerre fejleszteni eddig még senkinek sem sikerült. Ezért lenne szükséges kijelölni itt is a legfontosabb csapásirányt.

Van olyan terület viszont, ami aránytalanul kisebb hangsúlyt kapott. Az ország lakóinak jelentős része aprófalvas területen él, erre a területre ma a leszakadás, az elszegényedés és a negatív migráció a jellemző. Annak ellenére, hogy tegnap például a parlamentben a miniszterelnök úr is esküt tett a vidék fejlesztése ügyében, és biztosított minket a vidék felzárkóztatásában való elhivatottságáról, az aprófalvas területek fejlesztése az anyagban sajnos nem kap kitüntető figyelmet.

A hosszú távú fejlesztési elképzelésekre általában is igaz, hogy nagy terepet adnak az irreális vágyak számára éppúgy, mint a problémák elmaszatolására vagy az általánosításokra, vagyis a sok beszédre és a kevés konkrétumra. Nos, a kormány a műfaj adta lehetőségeket maximálisan kihasználta. Pedig tudvalevő, hogy ha minden ötletet be akar valaki tuszkolni egy koncepcióba, az az anyag nem lehet igazán ütőképes: ki kell választani azokat a kiemelt területeket, áttörési pontokat, ahol a jelenlegi kedvezőtlen folyamatok megfordíthatók, és pozitív folyamatok indíthatók el.

Változtatni kell tehát ezeken a módszereken, mert így, ahogy a képviselőtársaim is említették, ez az anyag nem több, mint nesze semmi, fogd meg jól.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Most a környezetvédelmi bizottság álláspontja, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Kapás Zsolt képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

KAPÁS ZSOLT, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! “Aki nem tudja, hogy milyen kikötőben akar kikötni, annak minden széljárás rossz.ö Úgy gondolom, hogy ezzel a Seneca-idézettel szemléltethetem legjobban, hogy ennek az országos fejlesztési koncepciónak mi is az alapvető célja: hogy meghatározza, hol és milyen formában szeretnénk látni Magyarországot az adott időtávon belül.

A környezetvédelmi bizottság november 16-án tárgyalta meg az előterjesztést, és tulajdonképpen a hozzászólások - összesen három darab volt - tartalmában is fellelhető volt az, hogy van, aki koncepcióról és célkitűzésekről és van, aki az operativitást, az operatív feladatokat keresvén hiányokról beszélt.

A környezetvédelmi bizottság értelemszerűen elsősorban az ökológiai fenntarthatóságot tartotta legfontosabb elemének ennek a programnak, ugyanakkor meg kellett jegyeznünk, hogy a “fenntarthatóságö szó egyre általánosabb és több területen is való alkalmazása és használata elveszi és elveheti az ökológiai fenntarthatóság hangsúlyozottságát és stratégiai fontosságát.

A fenntarthatósággal kapcsolatosan került megfogalmazásra az egyén, az ember fenntarthatósága - idézőjelben -, hiszen a program igen nagy szerepet szán az egészségi állapot javításának, nagyon nagy hangsúlyt helyez arra, hogy Magyarországon az állampolgárok életkora, egészségben megélt éveinek száma jelentősen növekedjen. Ezen belül természetesen nagyon fontos és nagyon örültünk neki, hogy megfelelő hangsúlyt kapott a környezet minősége, ugyanakkor a környezet tágabb értelemben vett megfogalmazásánál olyan környezeti elem került a bizottsági ülésen megfogalmazásra, amelynek a fenntarthatóságát nem tartanánk jónak. Ez pedig a mai munkakörnyezeti állapotok fenntarthatósági kérdése, amit úgy fogalmaztunk meg, hogy értelem szerint a munkakörnyezet mint az egészséges élet egyik alapvető feltétele mindenféleképpen kiemelésre kellene hogy kerüljön ebben a programban.

Természetesen ezzel arra szerettük volna ráirányítani a figyelmet, hogy a program szóhasználata és jövőképe olyan kulturális váltást igényel az olvasótól és a tervezőtől, amely nem minden esetben - és ma Magyarországon nem általánosan - van jelen. Hiszen pontosan értem, amikor a miniszter úr a versenyképesség növeléséről beszél, abban értelemszerűen nemcsak az van benne, hogy el tudom adni a terméket, hanem olyan technológiát használok, ami a környezetet nem terheli, olyan munkakörülményeket teremtek, ami az egészséget nem veszélyeztetheti, hiszen Európából és a világpiacról egyre inkább kiszorulnak azok a vállalatok és azok a cégek, amelyek ezeknek a feltételeknek nem felelnek meg. Ugyanakkor a mai szóhasználatunk és a mai retorikánk szerint ezekbe a fogalmakba azok a tartalmak, amelyek egyébként beletartoznak, nem mindig kapnak helyet, illetve nem mindig jelennek meg.

A környezetvédelmi bizottságban természetesen szóba került, hogy ezt a célrendszert, ezt a koncepciót hogyan és milyen módon tervezett operatív programokkal tudjuk majd elérni. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a regionális operatív programok és általában minden operatív tervezési fázis koncepciónak való megfeleltetése valóban történjen meg; tehát magyarán szólva úgy gondolom, hogy a mindennapi cselekvéseink - amelyek egyébként valóban arról szólnak, amit ellenzéki képviselőtársaim is megfogalmaztak -, a mai nap mai problémáját hogy fogja 25 év múlva megoldani a program. Az operatív programok és az operatív tervezés eszközei azok, amelyek erre megnyugtató választ fognak adni.

Összességében a kormánypárti képviselők támogatásával a program elfogadását és általános vitára való alkalmasságát rögzítettük, és úgy gondoljuk, hogy szolgálja ez a program azokat a célokat, amelyeket nekünk egy sikeres jövő elérésért le kell fektetnünk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(10.20)

ELNÖK: Megadom a szót Pap János képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Megszoktuk már, hogy amikor egy ellenzéki politikus egy kormány-előterjesztésről szól, akkor megkapja azt a vádat, hogy biztosan csak az üléshelye határozza meg az álláspontját. Remélem, elhiszik nekem, elhiszi, tisztelt miniszter úr, hogy amikor megfogalmazom a környezetvédelmi bizottság véleményét a H/18067. számú országgyűlési határozati javaslatról, amely az ország fejlesztéspolitikai koncepciójáról szól, akkor nem ezek a szempontok vezetnek, hanem ezzel szemben a tervezet hiányossága, a rossz helyzetértékelése és az ebből következő helytelen következtetés, illetve irreális vagy téves célnak a megfogalmazása. A pártatlanságban talán segít engem az OKT véleménye, amely bizony rengeteg hiányosságra mutat rá, amelyeket az idő rövidsége miatt most nyilvánvalóan nem tudok elmondani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az anyag először is sajnálatos módon túl általános, mondhatni: készülhetett volna bárhol, bárkinek és bármilyen szempontból. Mivel nem veszi figyelembe a valós helyzetet - ez az egyik legnagyobb hibája -, a mai tendenciákat, így nem is történhetett másként, mint hogy a jövőbeni terveket is tévesen vagy irreálisan, teljesíthetetlenül fogalmazta meg. Irreális és érthetetlen, hogy miért kellene nekünk egyoldalúan természetesen, ahogy a preambulumban szerepel, az EU fejlődését segíteni. Ez véleményem szerint talán fordítva kellene hogy legyen, mindaddig, amíg ezt valóban, talán egy évtized múlva meg tudjuk majd tenni mi is - úgy legyen egyébként, hogy minél hamarabb tudjuk az Európai Uniót segíteni!

Ha nem ismerjük, hogy mi az, ami ma az ország helyzetére jellemző, hogy mi az alap, amire építeni akarunk, akkor az a ház, amelyet építünk, el fog dőlni. Addig, amíg például ágazaton belül súlyos és komoly feszültségek vannak, és nem tudunk a lobbik között eligazodni, addig nagyon veszélyes, hogy önök 50 évre előre kívánnak tervezni. Csak a megemlítés szintjén hadd mondjam itt el a vasút és a közút viszonyát, mint egyébként az önök által nagyon helyesen megfogalmazott fenntartható fejlődés kulcsterületeit. De éppen ezen belül súlyos probléma merül fel az autópálya és az alacsonyabb rendű utak kérdésében: nem vitatva az autópályák fontosságát, felmerül a kérdés, hogy használjuk ki azok előnyét akkor, ha a települések felől nem lehet azokat megközelíteni.

Ha már a fenntarthatóságról szóltam, szomorúnak tartom, hogy miközben - mondhatom úgy is - szajkózzuk ezt a fogalmat, akkor nem vagy éppen vele ellentétesen cselekszünk a mai napon is. Először is ez egy ökológiai fogalom, és csak arra érdemes és arra szabad használni. Ha a gazdaság területén eszerint kívánunk tenni, akkor szerencsésebb úgy fogalmazni, hogy minden beavatkozás a fenntartható fejlődésnek megfelelően történik, és akkor beszélhetünk a fenntartható fejlődés elvét megvalósító energiagazdálkodásról, közlekedéspolitikáról, és még sorolhatnám, de egyébként a fogalmat teljesen ki tudjuk üríteni, ha úgy használjuk, ahogy önök használták. A fenntartható fejlődés elvi és gyakorlati alkalmazását jól mutatja, hogy miként csúszik le a határozati javaslatban ez az elv az elsőről a harmadik helyre, aztán a negyedik helyre, végül - ahogy a miniszter úr az expozéjában említette - a plusz 1 pont előtt mint 8. pont szerepel.

Nem tudjuk bizonyos fogalmakról, hogy azok mit is jelentenek, azokat nem fejtik ki, ilyen a “fenntartható hasznosulásö vagy a “fenntartható térségfejlődésö. Szerencsés volna tudni, hogy ez alatt önök mit értenek.

Az 50 évre való előrevetítés, mint mondtam már, nagy merészség, hiszen gondoljunk bele, hogy csak az elmúlt 30 évben micsoda fejlődés történt, mondjuk, a telefon területén. Eközben 50 évre előre látni dolgokat, azt gondolom, főleg a mai helyzetben nagy merészség.

Az agrár-környezetvédelem az egyik számomra fontos, kiemelt terület, és megint csak jól mutatja, hogy azt, amit a mai napon, ezekben a napokban teszünk ezen a téren, az mit vetít előre: azt vetíti előre, hogy miközben agrár-környezetvédelmi pályázatokra négyszeres pénzt tudnánk lekérni az Európai Unióban, ami a térség- és a vidékfejlesztésben rendkívül jelentős lenne, eközben ettől elesünk, mert a lobbitevékenység megakadályozza ezt. Nagyon helytelen az a megállapítás, amit önök a talajkárosodás vonatkozásában leírnak, tudniillik megint helytelen alapra helyezik; bizony néhány évtizede még élenjárók voltunk ebben Európában, a mai viszonyok között sajnálatos módon úgy a defláció, az erózió, a talajsavanyodás vagy a talaj szerkezetének a rombolása terén le vagyunk maradva.

Az is egy nagy kérdés, tisztelt miniszter úr, hogy tényleg javulni fognak-e azok az egészségi mutatók, amelyeket önök felvázolnak, miközben Európában mínusz 2, illetve mínusz 6 év a lemaradásunk a várható élettartamot illetően, a gyermekhalálozás pedig éppen a kétszerese az EU-snak. Ennél, azt gondolom, egy kicsit több kellene arról, hogy vajon hogy is érjük ezt el.

Tisztelt Miniszter Úr! Az anyag nem foglalkozik olyan súlyos kérdésekkel, mint hogy mi lesz az olajkorszak végén, hogy mit kezdünk a globális felmelegedéssel. De mit is kezdenénk, tisztelt miniszter úr, amikor azt mondják, hogy 50 év múlva ebben az országban minden embernek azonos esélye lesz? Nos, ha ezt szeretnénk elérni, miniszter úr, akkor most nem iskolákat kellene bezárni a falvakban, hanem iskolákat kellene nyitni, mert akkor 50 év múlva minden gyereknek olyan lehetősége lenne, mint a városban élőknek.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: A mezőgazdasági bizottság álláspontját Karakas János képviselő úr ismerteti.

KARAKAS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A mezőgazdasági bizottság november 17-én tárgyalta az országos fejlesztéspolitikai koncepciót. A bizottságon belül túl nagy vita nem alakult ki: egyetértés volt abban, hogy kell egy koncepció, vita már arról alakult ki, hogy ennek 15 éves kitekintésűnek kell-e lennie, vagy pedig az uniós tervezési rendszerben, mondjuk, 2007-13-ra kellene-e jobban koncentrálni. Egyetértés volt abban, ami itt az 5. pont i) alpontjában szerepel, idézném: “Kiegyensúlyozott területi fejlődéssel biztosíthatjuk, hogy Magyarország valamennyi állampolgára lakóhelyétől függetlenül egyenlő eséllyel juthasson hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, javakhoz, és az ország valamennyi települése megmaradva, hagyományait megőrizve fejlődhessen a jövőben is.ö Egyetértés volt abban is, hogy ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a sok helyen ma még egyedüli munkahelyet és megélhetési lehetőséget biztosító mezőgazdaság kevés, a mezőgazdaságban is, főleg ezeken a területeken, fokozatosan át kell mennünk a biogazdálkodás, a falusi turizmus, illetve egyéb megélhetési források keresésével.

Vita tulajdonképpen a fenntarthatóság elvének az érvényesítése és a mezőgazdasági termelés és jövedelmezőség kérdésében alakult ki, hisz igazából hogyha mi szigorúan ragaszkodunk a fenntarthatóság teljes elsőségéhez, és ha annak a gyakorlatát akarjuk megvalósítani, az bizony a jelen esetben versenyhátrányt okozhat a mezőgazdasági termelőnek, hisz ezeket az elveket nem egységesen alkalmazzák Európában sem, még kevésbé a világban. Gondoljunk csak a GMO-s, tehát a génmanipulált vetőmagvakra és a belőlük előállított termékekre, legyenek azok akár egyszerű vetőmagok vagy legyen az takarmány. Ha erre az elvre ráépülve alakul ki majd egy mezőgazdaság-fejlesztési koncepció, annak mindenféleképpen figyelembe kell vennie a jelenlegi környezetet, a jelenlegi gyakorlatot, és természetesen figyelembe kell vennie azt is, ami itt más pontokban is szerepel, hogy a jövő nemzedékének tényleg meg kell őrizni a tájat, meg kell őrizni a kultúrtájat, környezetünket, hogy azt úgy tudjuk továbbadni, hogy az egy egészséges, egy fejlődő környezet, amelyre büszkék lehetnek a késői utódok is.

A mezőgazdasági bizottság mindezen vitával együttesen 12 igen és 7 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Most az oktatási bizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Balogh Miklós képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

DR. BALOGH MIKLÓS, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az országos fejlesztéspolitikai koncepciót, az arról szóló országgyűlési határozati javaslatot az oktatási és tudományos bizottság megtárgyalta. Sok kérdést megvitattunk, és sok hitetlenséget eloszlattunk, voltak válaszaink a feltett kérdésekre, mégis 10 igen, 6 nem és 2 tartózkodás lett a szavazás végeredménye. Az ellenzéki képviselők még abban sem bíztak, hogy az Országgyűlés elé kerül ez az anyag. Annak ellenére, hogy általános vitára alkalmatlannak tartották, azért elég rendesen kritizálták és vitatták - lényegében komolyan vették, és ez öröm.

Ez a koncepció 2020-ig fogalmazza meg a hazai fejlesztés fő vonalait, ezért jobban kell az anyagnak támaszkodnia a hosszú távú változásokat vizsgáló kutatásokra, stratégiákra - és ez így van. Alapos munkát kaptunk kézhez, és ezt elismerte az ellenzék is. Az anyag megfogalmazza a kiindulópontokat, valamint azt, hogy milyen célok és eszközök kellenek ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen. Felszólító módban fogalmaz az anyag: “Tegyük sikeressé Magyarországot!ö Ebben teljes egyetértés van, és abban is, hogy az Európai Unió egyik legsikeresebb országává szeretnénk tenni hazánkat, ahol az életszínvonal eléri, sőt túlszárnyalja az európai uniós átlagot.

(10.30)

Egyetértettünk a stratégiai célokkal, elismerésünket fejeztük ki a helyzetértékelő tanulmányokért. Erősítettük azt a gondolatot, hogy a fejlődés területileg is kiegyensúlyozott és hatékony legyen, az erőforrások, a szükségletek és a lehetőségek régiónként, térségenként is összhangban legyenek.

Ez a koncepció nem tartalmaz konkrét operatív beruházási javaslatokat, mivel ez egy hosszú távú fejlesztési koncepció, céljait középtávon a II. nemzeti fejlesztési terv fogja megvalósítani, mint cselekvési program. Mi természetesen a 8+1 stratégiai céllal egyetértettünk, ezek közül is nyilván azt emeltük ki, ami bennünket érint. Nagyon helyes, hogy a versenyképesség, a tudás és műveltség növekedése és növelése bekerült az anyagba, és ilyen komolyan foglalkozik vele.

Mind a három fő prioritást támogatjuk: befektetés az emberbe, befektetés a gazdaságba, befektetés a környezetbe. Természetes befektetés a jövőben az, ha a tudományba ruházunk be, a kutatás-fejlesztésbe. Ez elengedhetetlenül szükség jövőnk érdekében.

Németh László a ’70-es években azt írta, hogy az “emberbőrbe kötött remekművek kora következikö. Most, a XXI. században ilyen fejlesztési koncepció tárgyalásakor teljesen igazat adhatunk Németh Lászlónak, hogy ez volt a befektetés az emberbe, e címszó alatt fogalmaztuk. Egyetértünk vele, valóban így van, és örülünk ezeknek a prioritásoknak. A versenyképes tudás, műveltség növelése az alapja annak, hogy a gazdaság versenyképes legyen. Az oktatási rendszernek is alkalmazkodni kell a piaci igényekhez, az egyéni kompetenciák fejlesztése, az egész életen át való tanulás és az oktatási rendszer fejlesztése jelenti mindezeket.

A nemzeti kultúra szerepét mindkét oldal, a szocialisták is erősen hangsúlyozták, mert mindkét oldal fontosnak tartja, hogy a gyökerekhez való kötődés területfejlesztő hatású erőket mozgósíthat. Ha erős a nemzeti tudat, a hazához való kötődés, akkor az itteni fejlődést szolgálja a megszerzett tudás, tőke, bárhonnan is érkezik, és remélhetőleg itthon is működik majd. Az európai forrásokat is meg kell szerezni, idehozni, hogy népünk, Magyarország gyarapodjon, általa a magyarság, a Magyar Köztársaság polgárai.

A stratégiai dokumentumok tárgyalásánál igen fontos, hogy milyen társadalmi bázison vitatják meg, és hogy partnerséggel, folyamatos párbeszéddel készül-e az anyag. Erre jó példa volt az, hogy Zala megyében a Zalai Hírlap is szervezte ezt a konzultációt, és úgy gondolom, mindenki kifejthette a véleményét. Nagyon érdekes tanácskozás is volt Zalaegerszegen. Egy internetező olyanokat írt be a Zalai Hírlapba, amely 57 ezer példányban jelenik meg, tehát interaktív funkciót is betöltött, tehát interaktív párbeszéd volt a zalai lakosság és politikusok között, és ez az internetező annak örült a legjobban, hogy nem tudta megállapítani, hogy a vitában részt vevő politikusok melyik oldalon állnak, mert mindenki reálisan vetette fel a kérdéseket, és a megye jövőjéért aggódott. Úgy fogalmazott, azt gondolta a vitát figyelve, hogy egy zalai kis nemzetgyűlésen volt. Ezt azért szerettem volna elmondani, hogy volt társadalmi vita, és ezt nagyon helyeseljük.

Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási és tudományos bizottságban a kormánypárti képviselők támogatták az országgyűlési határozat tárgyalását.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottságban a Fidesz nem támogatta az országos területfejlesztési koncepcióról és az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló határozatot. A kormány látnivalóan általános elvek mentén kíván egyetértést teremteni, amelyek oly általánosak és átfogóak, hogy többségükkel aligha lehet vitázni. Olyannyira általános, hogy Lengyelország éppúgy a magáénak érezhetné, mint Franciaország vagy Bulgária.

Az ördög azonban a részletekben van: a II. nemzeti fejlesztési tervben, annak a megvalósítására vonatkozó ütemezésében, a megjelölt pénzügyi forrásokban. A kormány eddig azonban a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatta arra, hogy a nemzeti fejlesztési terv konkrét elképzeléseit a parlament elé hozza. Ennek hiányában a két koncepció vitára bocsátása a kormány részéről nem tekinthető többnek, mint egyszerű választási propagandának. Ez a dokumentumok nyelvezetében jól tetten is érhető.

Tisztelt Országgyűlés! Még kormányoldali támogatást is elnyerve, erőteljes bírálatot kapott a fejlesztéspolitikai koncepció amiatt, hogy a hangsúly túlontúl a gazdasági kérdésekre tevődik. Nem kap kellő hangsúlyt benne a nemzeti kultúra, a közösségi kultúra megerősítése. Pedig az előttünk álló évtizedek meghatározó problémáinak jelentős része nem oldható meg ezek nélkül. Ha nem tudjuk a kiemelt 3-4 pont közé emelni a közösségeket összetartó nemzeti kultúra megerősítését, akkor nem tudunk megoldást találni a bevándorlás okozta problémákra, nem tudjuk megoldani a roma integráció gondját, és nem remélhetjük a Magyarországról elvándorló, szakképzett, diplomás fiataljaink visszatérését sem. A fejlett országok bér- és életszínvonalával jó ideig nem tud majd rivalizálni a magyar, a különbséget tudjuk csökkenteni.

Ezért, ha ezzel a kérdéssel érdemben szembenézünk, akkor látnunk kell, hogy a nemzeti identitás megerősítése, mondhatjuk azt, a hazaszeretet, a közösséghez tartozás megerősítése nélkül egyik problémát sem tudjuk megoldani. További fontos érv volt amellett, hogy nem érhetjük be fejlesztési koncepciókkal a nemzeti fejlesztési terv konkrétumai helyett, hogy a kormány eddig számok oktatási és a tudományos életnek tett ígéretét nem teljesítette. Nagy hírveréssel beharangozott programjait sorra látjuk leépülni, elhalni, megszűnni. Az elmúlt három évben helyes elvek, elképzelések mentén egyre-másra olyan gyakorlati megoldásokat talált elképzelései megvalósításához, hogy az eredménynek nem a fele volt kár, hanem az egész.

A kormányt könnyen elragadja a háryjánosos nagyotmondás, ígérgetés, amikor a tetteken a sor, akkor hozzáértés nélkül fog neki, milliárdokat pazarol el. Így csak a nemzeti fejlesztési tervet tekinthetjük vitaalapnak, ha az kellő konkrétságig nyúl a megvalósítás kérdéseihez. Joggal tarthatunk attól is, ha nem konkrétumokról vitázunk, az erőforrásokat nem a felzárkóztatás igényeinek megfelelően osztja fel a kormány, hanem pártpolitikai alkuk alapján. Az ország felzárkózása szempontjából alapvető kérdés, hogy a kormány megfelelő célokra és kellő időben biztosítsa a fejlesztés forrásait. Ennek a garanciáit a kormány nem mutatta be. Mindezek alapján a Fidesz képviselői az oktatási és tudományos bizottságban a határozati javaslatot nem támogatták.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Végül, de nem utolsósorban az önkormányzati bizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság a múlt heti ülésén tárgyalta meg az országgyűlési határozati javaslatot. A bizottság úgy foglalt állást, hogy általános vitára alkalmas a beterjesztett javaslat. A vitában elhangzottakról röviden hadd tájékoztassam a jelenlévőket.

Azt kell elmondani, hogy túl nagy vita nem alakult ki a bizottsági ülésen. Természetesen szóba került a beterjesztett javaslat előkészítési folyamata, az egyeztetés az önkormányzati érdek-képviseleti szervekkel, a szövetségekkel. Arról folyt vita, hogy hogyan épültek be ezek a javaslatok, hogyan lehetett beépíteni a tett észrevételeket, elképzeléseket, és hogy az előkészítés különböző fázisai folyamán hogyan változott az előterjesztés. Szó volt a Balaton térségének, a Balaton Fejlesztési Tanács helyzetéről, szerepéről, hogy az anyagba hogyan tud beleilleszkedni ez a térség. Hasonlóan a Tisza völgyéről elég sok szó esett, az árvíz elleni védekezésről, a Vásárhelyi-terv megvalósítását hogyan tartalmazza ez az országgyűlési határozati javaslat.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mint általában ennél az előterjesztésnél, a fejlesztési centrumok kérdése is előkerült az önkormányzati bizottság ülésén is. Tulajdonképpen az a megállapítás hangzott el, illetve abban egyetértettünk, hogy lehet, hogy ez a kérdés egy kicsit aránytalanul nagy hangsúlyt is kap az országgyűlési határozati javaslat tárgyalásánál, tehát az arányokban egy kis aránytévesztés van, és túl sok a vita, a sajtó és egyéb területen, és aránytalanul nagy területet kap, az egyéb kérdések pedig kevesebb területet tartalmaznak.

(10.40)

A határon átnyúló régiók kérdéséről is szó volt, arról, hogy ma már egyértelmű, hogy az országhatárt mint olyat egészen másképp kell kezelni, mint néhány évvel ezelőtt. Tehát nagyon komolyan mérlegelni kell az országhatár melletti régiók helyzetét, és fejlesztési kérdésekben nem hagyható figyelmen kívül az, hogy az Európai Uniónak teljes jogú tagjai vagyunk.

Összességében azt tudom elmondani, ami a bizottsági vitában a többségi vélemény volt, hogy mivel a fejlesztési koncepció nem tartalmaz konkrét operatív beruházási javaslatokat, mivel ez egy hosszú távú fejlesztési koncepció, éppen ezért ennek a következő lépése nagyon fontos, mégpedig a II. nemzeti fejlesztési terv, amely a konkrét dolgokat fogja megvalósítani; amely a tulajdonképpeni cselekvési program lesz, amely kapcsolódik ehhez az anyaghoz.

Az önkormányzati bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a beterjesztett javaslatot, 11 igen szavazattal 10 nem ellenében, tartózkodás nem volt. Azt javasoljuk a parlamentnek is, hogy általános vitára tartsa alkalmasnak, és fogadja el a beterjesztett javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalásának a végére értünk, és… (Jelzésre:) Bocsánat! Jauernik István valóban többségi előadó volt.

Megadom a szót Tasó László képviselő úrnak a kisebbségi vélemény ismertetésére.

TASÓ LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Érdeklődők! Az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményét szeretném tolmácsolni az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló 18067. számú országgyűlési javaslattal kapcsolatban.

Az önkormányzati bizottság ülésén elhangzott a javaslat kommentálásakor, hogy 15 év óta ez az első, minden területet érintő és átfogó koncepció, ami meghatározza a következő 15 év fejlesztési irányait. Ehhez képest, és ahogy hallottam, a véleményemmel nem maradtam egyedül, nem található benne új szakmai elem; nem található benne újszerű megközelítés; nem találhatunk benne eddig még ismeretlen követelményrendszert vagy célkitűzéseket, de még csak új stílus sem fedezhető fel a korábban kiadott fejlesztéspolitikákkal kapcsolatos anyagokhoz képest.

Ez azért is megdöbbentő, mert országunk rövidesen valóban egy olyan élethelyzet elé kerül, ami meghatározza a jövőjét és azt az utat, amelyet a döntéshozók elképzelései szerint mindnyájunknak el kell fogadni. Azon már nem lepődök meg, hogy újra csak általánosságban, nehezen átlátható, szövevényes összefüggésekről olvashatunk, mert ettől a tapasztalatlan kormánytól már megszoktuk.

Az sem lep meg igazán, hogy a rendszerváltás után 15 évvel ugyanazok terjesztik elő a koncepciót, aminek illeszkednie kell az Európai Unió fejlesztési irányaihoz, akik korábban a KGST terveinek megfelelő anyagot készítették elő. Ez már abszolút érzéketlenség és afféle magyar sajátosság.

Ellenben az egyenesen felháborít, hogy ugyanazokat az igazságtalanságokat és ugyanazt a diszkriminációt készítik elő a vidéki Magyarország hátrányára, amikről azt hittük, hogy egyszer végre már megszabadultunk tőlük.

A rendszerváltás idején sok magyar vidéki ember azt hitte, hogy végre a jelképes bőség jelképes kosarából majd mindenki egyaránt vehet. Hittük, hogy megszűnik a kétszintű állampolgárság Magyarországon, és végre vidéken is megkezdődhet egy felzárkózási folyamat; csökkennek a különbségek, amelyek feszítik a mindennapok nyugalmát.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A rendszerváltás óta csak egy igen kevés ideig érezhettük, hogy még a mi életünkben is bekövetkezhetnek olyan változások, amelyek feledtetik a vidéki élet másodrendűségét, és kiegyensúlyozottabb, főleg egyenrangú partneri viszony keretében kerülnek visszaosztásra a fejlesztésre szánt közpénzek. Ez a koncepció azonban, amely a magyar emberek pénzéből készült, formailag is és tartalmilag is egy MSZP-s kampányanyag, bebetonozza, és örökre rögzíti a vidéki emberek másodrangúságát. Meggátolja, hogy valaha mi is úgy éljük le az életünket, mint ahogy tehetik ezt a fővárosi vagy a kiemelt övezetekben élő emberek.

Önök szándékosan újra el akarják követni azokat a hibákat, amelyek az országban mindig is a legtöbb feszültséget okozták, amikből már régen tanulniuk kellett volna.

Az előterjesztők célként jelölték meg, hogy 2020-ra az ország Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országa legyen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha 15 év múlva még csak a fejlődő országok közé fogunk megérkezni, akkor vajon hányszor 15 évre lesz szükségünk ahhoz, hogy megközelítsük vagy elérjük az európai életszínvonal átlagát? És hányszor 15 év kell még Magyarországon ahhoz, hogy senki ne érezze úgy, hogy számára csak mások árnyékában van hely? Az a baj, hogy önök ebben nem akarnak változást; önök itt akarják hagyni az ország nagyobbik hányadát; önök újra árkot ásnak magyar és magyar között. Újragerjesztik a feszültséget Budapest és a többi város, a fővárosban és a vidéken élő emberek között. Értsék meg: ez az utolsó vonat Európába, és ha nem engedik rá a vidéki embereket jegyet váltani, akkor önök sem fognak megérkezni.

Arra kérem önöket, tisztelt kormánypárti képviselők, ne fogadják el ezt a kirekesztő koncepciót; legyenek fogékonyak és nyitottak a változásra, hogy később egy, az ország területi fejlettségét kiegyensúlyozó, arányos fejlesztési lehetőséget biztosító, lózungoktól és pártpropagandától mentes, Magyarország, a magyar nemzet és a magyar emberhez méltó jövőt garantáló fejlesztéspolitikai koncepció kerülhessen előterjesztésre! Kérem, hagyják erre az utolsó vonatra, amely Európa irányába indul, a vidéki Magyarország lakóit is felszállni! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Eközben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Megadom a szót Szabó György képviselő úrnak, aki az MSZP képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Önt illeti a szószék!

SZABÓ GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy eléggé rövid előterjesztés van előttünk, mindössze néhány oldal - ha jól számoltam, 5 oldal -; erről vitatkozunk, egy országgyűlési határozati javaslatról, és persze tudjuk, hogy az előterjesztés mellékleteként egy több mint 100 oldalas dokumentum is előttünk fekszik.

De talán illik arról is szót ejteni, hogy ezeket a dokumentumokat, amelyek előttünk vannak, nagyon hosszú tervezési munka előzte meg. És ha jól sejtem, miniszter úr, több ezer olyan szakértői anyag készült, aminek egyfajta summáját, egyfajta következtetését látjuk most itt a Ház előtt.

Én azt hiszem, hogy akik ebben a munkában részt vettek, azok mind tisztességes, felkészült emberek voltak. És én semmiféleképpen nem hagynám ki azt a szerintem, mondhatnám úgy, hogy természetes kötelezettségünket, hogy a frakció nevében szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik ebben részt vettek. Hiszen meggyőződésem, hogy sokak véleményétől eltérően, akiknek itt most hallhattuk a bizonyos elítélő véleményét, ezek az emberek valószínűleg nem holmi politikai megrendelésre, nem mondjuk holmi politikai attitűdből, hanem a legjobb szakmai tudásuk szerint készítették el azt a dokumentumot, amit én azok közé sorolok, mint mondjuk egy országos területrendezési terv, ami sokkal inkább szakmai jellegű, mintsem mondjuk politikai megfontolások alapján készül. Ennélfogva talán itt és most meg lehetne ebben valamifajta konszenzusnak az igényét is fogalmazni. Mindenesetre köszönöm szépen a szakértők munkáját.

A második gondolatom, hogy ha jól tudom, miniszter úr - ellentétben egyes véleményekkel -, ez nagyon széles körű partneri egyeztetésnek lett alávetve. Úgy értesültem, hogy több ezer javaslatot tettek mérlegre, építettek be a javaslatba; és ha jól tudom, akkor azt sem tették igazából mérlegre, hogy mondjuk egy-egy civil szervezet vagy szakmai szervezet éppenséggel milyen politikai orientáltságú; mi több, úgy tudom, nem maradt olyan felvetendő javaslat vagy kérdés, amely válasz nélkül maradt volna a készítők részéről.

Ezt az is mutatja, hogy valóban egy rendhagyó és különleges előkészítési folyamaton átesett anyagról van szó, amely méltán érne meg szakszerűbb, tisztességesebb, korrektebb méltatást, mint amit itt néhányszor hallottunk. Én bevallom őszintén, hogy zavarban is vagyok egy kicsit, hallgatván az ellenzéki véleményeket, mert istenigazából nem tudom, hogy vajon ellenzéki képviselőtársaim, akik a bizottságban kifejtették a véleményüket - most a kisebbségi véleményekre utalok, azoknak hallhattuk itt a különböző summáját -, vajon egyeztettek-e. Mondjuk vették-e a fáradságot, hogy egy frakcióülésen megtárgyalták volna, ha már mondjuk az ország 2020-ig megcélzott főbb törekvéseiről van szó? Egyeztettek-e egymással?

 

(10.50)

Tudniillik volt olyan bizottság, ahol hallottam, hogy az ellenzéki képviselők is megszavazták ezt a javaslatot. Voltak olyan bizottságok, ahol azt mondták: vannak fenntartásaink, ezért tartózkodunk. És voltak olyanok, amelyekben a legkeményebben és a leghatározottabban elutasították.

Megmondom őszintén, innentől kezdve nehezen tudok mit kezdeni azzal a véleménnyel, amit mondjuk Nógrádi képviselő úr fogalmazott meg - látom, hogy tanácstalanul tekint rám -, mondván, hogy felelős politikai erő márpediglen ezt nem szavazhatja meg. Akkor érdeklődnék, hogy vajon felelőtlen politikai erők ültek-e azokban a bizottságokban, lásd itt a sportbizottságot, amelyekben azt mondták, hogy ők ezt igenis egy jó tervnek tartják. Vagy akik azt mondták, hogy kérem tisztelettel, ugyan vannak kifogásaik, talántán hozzá is tudnak majd tenni valami módosító elképzelést a benyújtott javaslatokhoz, de összességében a tartózkodással azt fejezik ki mindössze, hogy valami másfajta utat-módot vagy másfajta nem is tudom mit, tervezési metódust képzeltek volna el, vagy másfajta kiemelést és súlypontozást.

Én örülnék annak, ha egymás között is tisztáznák ezeket a nézetkülönbségeket, mert semmiféleképpen nem szeretném - és önöket védem ettől -, ha egymásra sütnének olyanfajta bélyegeket, hogy felelőtlen, vagy éppenséggel nem ért ahhoz, amit álláspontként megfogalmaz.

Aztán úgy is érzékeltem itt, hogy időnként műfaji vitákba torkollunk. Hát azért azt tisztáznunk kell, hogy miről beszélünk, miről vitatkozunk. Ha a miniszter úr ide a II. nemzeti fejlesztési tervet terjesztette volna be - amelyre utalt a felszólalásában, hogy ez egy megalapozó anyag -, és azt vázolta volna fel, hogy különböző operatív programban megfogalmazott célokra milyen ütemezésben és milyen nagyságrendű források állnak rendelkezésre, ebből mennyit tervez a kormány decentralizálni, akkor ezen kialakulhatott volna valamifajta tárgyszerű vita.

Én a sommázott véleményekkel, amelyek azt mondják, hogy ez valamifajta propagandaanyag, gyakorlatilag nem alkalmas semmire, azért nem tudok mit kezdeni, mert maguk ezek az álláspontok és vélemények semmitmondóak. Konkrétan azzal, ami a határozati javaslatban megfogalmazódik, azzal viszont én nem éreztem istenigazából sehol sem érdemi konkrét észrevételt és vitát. Senki nem mondta azt, hogy nem akarja, hogy több munkahely legyen. Senki nem mondta azt, hogy nem akarja, hogy magasak legyenek a jövedelmek. Senki nem mondta azt, hogy nem akarja a környezet biztonságosabbá tételét vagy azt, hogy hosszabb ideig éljünk és egészségesen éljünk. Senki nem vitatta az alapelveket, hogy igen, kell az átláthatóság, a szubszidiaritás, a partnerség, és hadd ne soroljam tovább. Senki nem vitatta azt, hogy szükség van a felzárkóztatásra, senki nem vitatta, hogy szükség van a versenyképességi pólusoknak a kijelölésére, bár ezzel kapcsolatban bizonyos finomítások elhangzottak - csak úgy generálszószként leönteni, hogy kérem szépen, ez az anyag nem alkalmas, ez biztosan így nem helytálló.

Aztán istenigazából azt sem értem, hogy amikor kifogás fogalmazódik meg, hogy akkor most, ha jó szándékkal megfontolás tárgyává tennénk, akkor mire kellene koncentrálnunk. Van, aki azt mondja, hogy nem is emel ki az égadta világon semmit ez az anyag, elmaszatol mindent, nincs határozott, korrekt és tisztán markírozott álláspontja a kormánynak. Itt a legutóbbi hozzászólásban meg azt hallottuk, hogy túlzottan is, markánsan is megjelent a versenyképességi követelmény, és ennek alárendelődnek bizonyos más szempontok, például a tudomány, az oktatás vagy a kultúra, vagy éppenséggel a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatása. Tartok attól, hogy vagy nem, vagy felületesen, vagy csak egy-egy részét olvasták el annak a mellékletnek - ami gyakorlatilag magát a koncepciót képezi - azok, akik ilyen véleményeket fogalmaznak meg.

Természetesen elfogadom azt, hogy törhetjük a fejünket, gondolkodhatunk azon, hogy azok a súlypontok, amelyek ebben az anyagban vannak, és amelyek természetesen megítélésem szerint kell hogy az ország egészének adjanak valamifajta jövőt, tehát amikor azt mondják, hogy túl általános, mert túl sok területet foglal magába, akkor én tisztelettel arra hívnám fel a figyelmet, hogy ez magából a műfajból következik; itt egy hosszú távú elképzelésről van szó. Tessenek elképzelni azt a helyzetet, hogy történetesen ad valamifajta iránymutatást, mondjuk, a kis- és középvállalatok számára, de abszolút nem foglalkozik a területi hátrányok kiegyenlítésével. Vagy éppenséggel foglalkozik a közlekedés fejlesztésének a prioritásával, de elfeledkezik arról, hogy az egészségmegőrzéssel kapcsolatban milyen gondok vannak az országban.

Valaki azt mondta, Nógrádi úr, ismételten - már ne vedd zokon, hogy éppenséggel neked címzem ismét, csak te jössz velem szemben -, hogy van az anyagnak értéke is, mert a helyzetértékelése legalább rendben van. Majd hallgatom Pap képviselőtársamat, aki azt mondja, hát kérem szépen, ez az anyag azért úgy rossz, ahogy van, mert már a helyzetértékelése is rossz. Hát akkor én most nem tudom, hogy istenigazából Nógrádi úr és Pap úr kimegy-e a folyosóra, és meg fogja-e vitatni egymással, hogy a helyzetértékeléssel van-e a baj, vagy pediglen istenigazából ez az anyagnak az egyetlenegy erénye és értéke.

Azt hiszem, és ez a frakciónk álláspontja, hogy itt ezt az anyagot a helyén kell tudni kezelni. Ez gyakorlatilag azt mondja meg, egyfajta reális - egyetértek Nógrádi úrral - helyzetértékelés alapján, hogy melyek most a legfontosabb problémáink, a legsúlyosabb gondjaink. Ez értelmezhető ágazatonként, értelmezhető társadalmi csoportonként, értelmezhető területi vetületben is, és rajzol egyfajta irányt, amerre nekünk haladni kell, és megszabja ezeknek a kereteit. Ez a célja egy hosszú távú fejlesztési koncepciónak, ahol, amióta a világon ilyen típusú terveket készítenek, mindig is volt ennek a feladata. Ezt kérjük rajta valójában számon.

És még egyszer mondom, ami le volt írva, azt én nem értettem, nem hallottam, hogy vitatni lehetne; hogy amikor ezeknek a fejlesztéspolitikai koncepcióban megfogalmazott céloknak az operacionalizálása elkezdődik, lásd nemzeti fejlesztési terv, hogy akkor sok-sok dilemmával kell szembenéznünk, és azt is el tudom fogadni, hogy adott esetben talán egyazon frakción belül, sőt mi több, mondjuk, egyazon szakmai csoporton belül is viták lehetnek, ez magától értetődik.

Amiben vita lehet, az természetesen az, hogy adott esetben egy-egy célnak a megvalósítási ütemét hogyan tudjuk forrásokkal alátámasztani. Lehet vita azon, hogy inkább a gyorsforgalmi úthálózatokat fejlesztjük gyorsabb ütemben, vagy pediglen a ráhordót, az azokat összekötőt, az ország nagy területeit a vérkeringésbe bekapcsolódót? Hát persze, hogy lehet. Vagy - az államtitkár asszony ül mellettem (Dr. Vojnik Máriára néz.) -, elképzelhető, hogy vita lehet, mondjuk, egy ágazaton belül, hogy éppenséggel a legkorszerűbb és a gyógyítás szempontjából leghatékonyabb egészségügyi nagyberuházásokat, amelyek valahol a csúcstechnológiát képviselik a gyógyászatban, próbáljuk-e meg preferálni, vagy éppenséggel a prevencióra próbáljunk nagyságrendekkel több eszközt fordítani? Hát persze, hogy lehet, természetesen; hogy mind a kettőt kell csinálni, az biztos.

Én a magam számára ezt úgy tudom megfogalmazni, hogy talán a legerőteljesebb dilemma az lehet, miniszter úr, hogy a versenyképesség és a társadalmi kohézió szempontjait hogyan tudjuk összeegyeztetni. Ez egy nehéz kérdés és komoly dilemma. Én elfogadom - Lenártek úr utalt erre - azoknak is egyfajta álláspontját, hogy ha nagyon rövid távon gondolkodunk, ezek egymással akár szembe is mehetnek. De itt hosszú távról van szó, ezt hangsúlyoznám. És hosszú távon azt kell látnunk, hogy ha egy országnak nincsenek versenyképességi pólusai, ha egy ország nem tud világos, markáns fejlesztési súlypontokat kijelölni, ha nem tudja gyakorlatilag az innovatív technológiát megvalósító nagyvállalatokat, amelyek befektető tőkét hoznak ide, megfelelő módon helyzetbe hozni, akkor bizony lemarad a nemzetközi versenyben. De ha csak erre koncentrál, akkor viszont olyan társadalmi, politikai feszültségek generálódnak területi értelemben is és társadalmi csoportok szerint is, amelyeket a későbbiekben nem tudunk kezelni, és visszahat a versenyképesség rovására. Amiről vitatkoznunk kell tehát, de nem itt és most, és nem ezzel kapcsolatban, az a későbbiekben az, hogy milyen arányban és milyen időütemezésben tudjuk majd ezeket a célokat megvalósítani.

Úgy tudom, a miniszter úr ezt fel is ajánlotta, hogy amikor ennek a konkrét megvalósítási folyamata elkészül, akkor képviselőtársaim ismételten elmondhatják a véleményüket, és nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy ebben a folyamatban önök milyen javaslatokat fogalmaznak meg. Mert ha olyan vélemények elhangoznak, hogy történetesen a súlyozás és a kiemelés nem elégséges, vagy talán Latorcai úr fogalmazta meg, hogy több mindent kellene egy ilyen határozati javaslatban számszerűsíteni, hát tegyék meg a konkrét javaslataikat. Végül is ugye itt módosító indítványok beadására mindenkinek lehetősége nyílik. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ez a sokféle, sokfajta, egymással is konkuráló, szembemenő javaslat hogyan tud majd, mondjuk, frakciójavaslattá nemesedni a Fidesz képviselői részéről.

(11.00)

Én a magam részéről nagyon jó szívvel tudom ajánlani tisztelt képviselőtársaimnak, hogy támogassák ezt a határozati javaslatot. Végül is részben azért, amire utaltam, hogy tényleg tisztességes, hosszú, korrekt és széles körű partneri egyeztetés alapján készült, részben azért, mert nem tudták magát a határozati javaslatot megkérdőjelezni - de nem is lehet istenigazából ezt megkérdőjelezni -, részben pedig azért, mert azt hiszem, hogy ha kellőképp empátiával vagyunk egymás iránt, és tudomásul vesszük… - és ezt kérem, talán még utoljára, kedves mindnyájuktól, mindenkinek lehetnek kedvenc területei.

Elhiszem, hogy valakit legfőképpen az érdekel, hogy az aprófalvas területek fejlődése vajon milyen súllyal jelenik meg, mondjuk, a későbbiekben a fejlesztési elképzelésekben; el tudom képzelni, hogy valaki számára a környezetvédelmi szempontok lehetnek a legfontosabbak, és el tudom képzelni, hogy valakinek az egészségügy vagy éppenséggel az oktatás szempontjai. Ha azonban mi egy valóban összetartó - és a kohéziót, a társadalmi összetartozást erősítő, hosszú távon egymás értelmét kereső - politikai magatartásra törekszünk, akkor csak az lehet a célunk, hogy ha elénk kerül egy szakmailag tisztességes anyag, akkor példának okáért a kormány tevékenységének szitokszóként való minősítését ne alkalmazzuk egy szakmainak tekinthető anyag elbírálásában vagy minősítésében.

Azt kérem, hogy értsük meg, hogy adott esetben egy elmaradott térség számára borzasztóan fontos, hogy legyen egy régióban egy olyan dinamikus húzóközpont, amely azok számára is biztosítja a kitörést. El tudják-e képzelni, hogy van versenyképes fejlett ország fejlett főváros nélkül? El lehet-e képzelni, hogy van versenyképes régió anélkül, hogy a régiónak ne lenne valóban nemzetközi értelemben is versenyképes központja? El lehet-e képzelni, hogy ezek ne gondolkodnának azzal a felelősséggel, hogy ők nemcsak a saját szűk közösségüknek teremtenek lehetőséget, hanem széles körű lehetőségben kell gondolkodni mások számára is? Ha ebben a szellemben vitatkozunk és gondolkodunk, akkor az a megítélésem, hogy van sanszunk arra, hogy értelmes vitát folytassunk. Egyszerű, sommás minősítésekkel vagy éppenséggel, nem is tudom, csak pusztán abból a megfontolásból, hogy amit a kormány beterjesztett, az csak rossz lehet, ezzel a hozzáállással egészen biztos, hogy nem tudunk előbbre jutni.

Tisztelettel kérem kedves mindnyájukat, hogy fontolják meg. Ha van módosító javaslatuk, szívesen megvitatjuk, tegyék azt konkréttá, úgy tudunk vele mit kezdeni. Gondolom, hogy mind a kormány, mind a frakció fogadókész arra, hogy ebben továbbra is párbeszédet folytasson, mert az az egyik alapelv, ami megfogalmazódik benne, hogy partnerség, itt talán ebben az esetben kiterjesztettebben is értelmezhető, hiszen nem rövid, hanem hosszú távról beszélünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Nógrádi Zoltán képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Önt illeti a szószék.

NÓGRÁDI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A fű legyen zöld, az ég legyen kék, és a bableves legyen bableves; körülbelül ezen az általánossági szinten mozog ez az anyag, ez a dokumentum, amelyet a kormány benyújtott az Országgyűlés elé, ezek azok az általánosságok, amelyek jellemzik az országos fejlesztéspolitikai koncepciót.

Önmagában még nem lenne baj, hogy ezeket megállapítjuk, önmagában még ezzel nem minősítettük sem az ég kékjét, sem a fű zöldjét, csak azt mondtuk el arról a dokumentumról, amely most a vita tárgyát képezi, hogy nem alkalmas arra, hogy politikai szempontból bármiféle megállapodás, megegyezés hosszú távon érvényesülhessen, mert hiszen el lehet vitatkozni azon, hogy az ég kékje vagy a fű zöldje a fontosabb, de túl sok értelme nincs. Annak a folyamatnak viszont, amelyet a kormánynak el kell végezni, és annak a munkának, amelyet el kell végeznie, ennél jóval komolyabb felelőssége van, hiszen az ország jövője múlik rajta 15 évre, állítólag 15 000 milliárd forint forrásának felhasználása múlik rajta. Ez alapján az anyag alapján, ahogy olvasom a határozati javaslatot, a kormány felhatalmazást kér az Országgyűléstől arra, hogy teljeskörűen lefolytassa a nemzeti fejlesztési terv vitáját és tárgyalását az Európai Unióra.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt Szabó képviselő úr, ez az anyag alkalmatlan erre a felhatalmazásra, erre a felhatalmazásra ezen ég kékje és fű zöldje alapján nem lehet semmiféle igent adni felelős politikai magatartással. Miniszter úr ugyan felajánlotta a lehetőséget, hogy megismerhetjük a nemzeti fejlesztési tervet, de csak miután leadták azt Brüsszelbe. Nos, mi úgy gondoljuk, hogy a miniszter úr által említett perspektíva, kitörő perspektíva, amely az ország előtt áll, megért volna egy olyan felelős politikai magatartást és korrekt politikai magatartást, hogy ezt az anyagot megismerhessük a nemzeti fejlesztési terv szintjén, konkrét javaslatai, konkrét elképzelései szintjén, és el tudjunk vonatkoztatni azoktól az evidenciáktól, amelyeket ez tartalmaz.

Ha összefoglalóan akarom elmondani a véleményünket az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról, akkor a következőképpen kell jellemezni: tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bármiféle jövőképe is kialakuljon az országnak e dokumentum alapján. A kormány európai ügyekben tanúsított eddigi csetlése-botlása, tapasztalatlansága tükröződik az anyag mikéntjében, és teljességgel lehetetlen az, hogy ezen anyag alapján vagy ezen anyag bármiféle támpontot adhasson ahhoz, hogy egy olyan nemzeti fejlesztési terve legyen az országnak, amellyel hatékonyan fel tudunk használni európai uniós forrásokat.

Szabó képviselő úr ellenzéki túlzásnak minősítette a kisebbségi véleményekben megfogalmazott szakmai véleményeket. Zárójelben teszem hozzá, hogy mi nem az a párt vagyunk, mint egyes más, történelmi hagyományokkal rendelkező pártok, ahol mindenféle szakmai véleményeket politikai alapokon egységesítenek; mi az a párt vagyunk, amelyben a szakmai, szakmapolitikai vélemények érvényre tudnak jutni a bizottságokban. Mindenesetre, mielőtt ellenzéki túlzásnak minősítenék a véleményünket, engedjék meg, hogy idézzem a kormányhoz tartozó egyik tárca, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szó szerinti véleményét az anyagról, amelyet a Népszabadságban jelentettek meg, és amely igen sommásan fejezi ki, nemcsak az ellenzék, a kormány tagjai, esetleg a koalíciós partner is hasonló véleménnyel van az elképzelésrendszerről, mint ami az ellenzékben fogalmazódott meg.

Olvasom a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szó szerinti véleményét a Népszabadságból: “Olyan szóvárral kívánja megalapozni az ország hosszú távú fejlesztését a Nemzeti Fejlesztési Hivatal, amely amellett, hogy értelmezhetetlen, nem bontható le konkrét tervszámokra és programokra, így nem is finanszírozható.ö A Népszabadság beszámol arról is, hogy Kóka János nem tartja alkalmasnak a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt a valódi versenyképességi stratégia elkészítésére. “A Nemzeti Fejlesztési Hivatal az elmúlt években úgy tett, mint aki nem ismeri a versenyképesség szót, ami az európai jövőnek kulcsa.ö

Nos, tisztelt képviselőtársaim kormánypárti oldalról, úgy gondolom, hogy ha egyeztetésre van szükség, akkor talán a kormányon és a kormánypártokon belül is szükség van némi egyeztetésre, arra vonatkozóan, hogy mi lesz az ország jövője, mihez kérik a felhatalmazást az Országgyűléstől egy nagy jelentőségű európai uniós tárgyalássorozathoz. Mégis, miért van szükség erre az anyagra, akkor feltehetjük a kérdést, miért van szükség erre a szóvárra, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium véleményét idézzem, amely egy kártyavár-költségvetéssel összekapcsolva teljes jövővesztést jelenthet az ország számára?

Nos, ez az anyag és a benyújtott dokumentum, illetve ennek vitája egy tökéletes pótcselekvést ad az Országgyűlés számára, egy alibi dokumentum. Azért alibi dokumentum, mert mindenki a valódi nemzeti fejlesztési terv körvonalait várta egyrészt társadalmi, másrészt pedig politikai egyeztetésre. Mindenki azt várta, hogy a jövőképet illetően határozott peremfeltételeket és sarokszámokat kapunk, amelynek eredményeképpen valódi, érdemi vitát tudunk folytatni azokról a kérdésekről, amelyeket Szabó képviselő úr felvetett. Én teljesen támogatom őket; lehet, hogy Szabó képviselő úrra kellett volna rábízni az anyag összeállítását, és nem a Nemzeti Fejlesztési Hivatalra, mert hogyha a Szabó képviselő úr által a vezérszónokként elmondott kérdésekről vitatkozhatnánk, akkor semmiféle problémánk nem lenne ezzel a lózunggyűjteménnyel.

Miért alibi, miért pótcselekvés ez? Két oka lehet ennek, feltételezhetjük. Egyrészt oka lehet az, hogy a kormány nem végezte el azt a munkát, ami számára ki volt róva, magyarul, nem készítette el a nemzeti fejlesztési tervet, fogalma sincs arról, hogy milyen módon határozza meg az ország nemzeti fejlesztési tervben rögzítendő jövőképét - ezt már egyébként tavasszal meg kellett volna tenni -, vagy hogyha ezt nem tételezzük fel, akkor azt tételezhetjük fel, hogy ugyan vannak már nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos elképzelések, de ezt tökéletesen titokban tartja a kormány, és nem kívánja nyilvánosság elé tárni, nem kívánja sem a politikai partnereivel, sem a társadalmi partnereivel ennek részleteit megosztani. Így, kérem, nem lehet politikai konszenzust kialakítani.

(11.10)

Mihez teremt még további alibit ez az anyag? Az elmulasztott politikai egyeztetésekre, amelyekre nagyon nagy szükség lett volna, hiszen az ország 15 éves jövője, több kormányzati ciklust érintő programja megér annyit, hogy gesztust gyakoroljon a többség a kisebbség irányába, megér annyit, hogy politikai egyeztetések sorozatával segítse a hosszú távú politikai felelősség érvényesülését. 2005 tavaszán a miniszterelnök által összehívott pártelnöki értekezlet óta nem volt ebben a kérdésben valódi politikai egyeztetés.

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Tisztelt Miniszter Úr! Sorolom azoknak a dátumoknak, időpontoknak körét, amelyben szakértői szinten kértük, nagyon szépen kértük a kormányt, vonjon be bennünket politikai egyeztetés szintjén az anyag előkészítésébe, könnyebben meg tudjuk akkor teremteni a konszenzust, könnyebben meg tudjuk teremteni azt az egyetértést, amely mindannyiunk politikai felelőssége. 2004. október 8-án, 2005. május 2-án, 2005. június 30-án, 2005. július 4-én kértük levélben, hogy vonjanak be bennünket politikai szinten is az egyeztetésekbe, kértük, hogy az általánosság szintjén megjelenő anyagokon túl további konkrétumokról vitatkozhassunk, hiszen mindannyiunknak ez az érdeke. 2005 októberében is a megtartott szakértői egyeztetéseken arra kértük a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt, egyébként az SZDSZ is ezt kérte, legyen kedves konkrétumokkal előállni, mert ez az anyag, ez az általánosságban megjegyzett anyag nem alkalmas arra, hogy szakmai, szakmapolitikai kérdésekben hosszú távú elkötelezettségre lehessen bármelyik pártnak számítania.

Négypárti egyeztetés volt egy másik minisztériumban egy másik anyagról. El is mentünk, díjaztuk Kóka János miniszter úr meghívását, a versenyképességi koncepcióval kapcsolatosan négypárti egyeztetést hívott össze, ő megtette ezt a gesztust, leültünk, megvitattuk, voltak véleménykülönbségek, voltak olyan kérdések, amelyekben egyet tudtunk érteni. Sajnos, Kóka miniszter úrnak a versenyképességi koncepcióban megállapított téziseit nem találjuk ebben az anyagban, talán azért, mert az konkrét volt, talán azért, mert az valóban hosszú távú egyeztetés tárgyát tudta képezni.

Ugyanakkor elmondhatjuk azt is, hogy a kormányzat ez irányú tevékenysége, tervezésben mutatott tehetetlensége már feltűnt az Európai Uniónak is, hiszen lesújtó véleménye volt az Európai Bizottság képviseletének az eddig elvégzett magyar tervezési dokumentumokról, amelyek a 2007-2013-as források felhasználását jelentik. Sajnos, ezt is el kell mondjuk, és egy nagyon hangsúlyos tétel, az Európai Unió tervezési szakértői, megfigyelők és egyes sajtóorgánumok egyre nyilvánvalóbbá teszik azt, hogy ez a koncepciótlanság és ez az időbeli csúszás, amelyet a kormány eddig tanúsított ebben a nagyon fontos kérdésben, egyre valószínűbbé teszik azt, hogy a Gyurcsány-kormánynak sem ideje, sem módja nem lesz arra, hogy benyújtsa a nemzeti fejlesztési tervet az Európai Bizottság elé, ezzel meg kell várni a választások adta esetleges változásokat. De nem elégedettek a társadalmi szereplők sem, hiszen az előbb elmondott több ezer véleményezővel szemben úgy tudjuk, összességében 50 írásbeli vélemény és mintegy 300 kérdőív érkezett vissza a több ezer kijuttatott anyagból. Szabó képviselő úr figyelmébe szeretném ajánlani a következőket, amelyeket maguk a társadalmi véleményezők írnak az anyagról. Idézet a társadalmi vélemények összegzéséből: “A szöveges vélemények szerint az anyag túl általános, legnagyobb hibája a hangsúlytalanság. Nem rajzolódik ki ezek alapján sajátos fejlődési pálya, így a koncepció nemcsak Magyarország, hanem egy bármely feltörekvő ország dokumentuma is lehetne, akár Nigériáé is vagy Dél-Afrikáé is.ö Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Európai uniós szakértők, hazai társadalmi véleményezők, a koalíciós partner és az ellenzék, ha egyféle véleményt mond, akkor talán el kellene azon gondolkodni, hogy mihez kéri a kormányoldal nagyobb pártja a nemzeti konszenzust és a politikai konszenzus megalapozását.

A helyzetértékeléssel kapcsolatos valóban vannak olyan kérdések, amelyekben a megállapításoknak helyt kell adjunk. Egyes bizottságokban ezt megtalálták, más bizottságokban nem találták meg. Egyes bizottságokban föl tudták fedezni azokat a helyzetértékelő mondatokat, amelyekkel számolni kell, más bizottságokban ezt nem tudták megtenni.

Én is hadd hívjam segítségül az anyag érdemi vitájában a helyzetértékelést, de azt engedjék meg nekem, hogy ne a 2005-ös októberi verzióból idézzek, hanem a 2005 áprilisi verzióból, ugyanis ott még le van írva a valóság. Időközben ez októberig néhány hónap alatt valamilyen oknál fogva átalakult, megváltozott. Ott már nem találhatók azok a summás helyzetértékelések, amelyek a valós magyar helyzetet jelentik. De ezt már megszoktuk, hiszen amióta az Európai Bizottság irányába a költségvetés kozmetikázása kapcsán hétről hétre változik a magyar kormány álláspontja, azóta Magyarországon is él az a közmondás, illetve annak módosítása, amely korábban, még néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy ezentúl minden másképp lesz, ma Magyarországon kormányzati körökben azt is lehet mondani, hogy ezentúl minden másképp volt.

Nos, nézzük meg, mit ír elő, mit ír nekünk támpontként, helyzetértékelésként a 2005 áprilisi verzió, amellyel foglalkozni kell, hiszen ezek a valós helyzetfeltáró tények, ezek azok a tények, amely makacsak, és ezekre a válaszokra kellene nem általánosságban konkrét tervszámok, konkrét programok, konkrét cselekvési terv szintjén választ adni egy nemzeti fejlesztési tervnek vagy azt megalapozó országos fejlesztéspolitikai koncepciónak. Szó szerinti idézeteket mondok, tisztelt képviselőtársaim. “A szegénység néhány társadalmi csoportban tartóssá vált.ö Igaz. “Felerősödött a gazdaság és az államháztartás egyensúlyi problémája, nemzetközi viszonylatban is magas a költségvetési hiány, erősen nő az államadósság.ö Olyan kérdések, amelyek a jövő Magyarországának sikerességét meghatározzák, amelynek érdekében, a sikeresség érdekében jóval több konkrétumra van szükség, mint amit ebből az anyagból mi kiolvashatunk.

De folytatom tovább: “2000-ben még - jelzem, ez az Orbán-kormány időszaka - a visegrádi régióban versenyképességi kritériumokban az élen álltunk, az elmúlt négy évben előnyünk teljesen elveszett.ö Az önök anyaga, az önök helyzetmegállapítása. De tovább folytatom. “A csatlakozást követően a mezőgazdasági termelőket sokként érte a külföldi élelmiszerek árversenye, s ezen túl még mindig túl magas a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya.ö Önök írják le helyzetfeltárásként, elvárható lenne, hogy ha ez igaz, márpedig igaz, akkor választ is adjanak konkrét elképzelések formájában ezen problémák feloldására. Tovább olvasom. “Az utóbbi években romlottak a fiatalok foglalkoztatási esélyei. Míg a foglalkoztatási szint 2000-ben - szintén az Orbán-kormány időszaka - 32,5 százalék volt, 2004-ben ez 23 százalékra csökkent le.ö Nem ad választ az anyag erre a problémára sem, még csak felvetés szintjén sem. “2003-tól a társadalmi esélyegyenlőtlenségek ismét nőttek - írja az anyag - elsősorban a gazdagok jövedelemnövekedése miatt. A roma népesség még mindig a legsúlyosabb helyzetű, a cigányság még inkább leszakadóban van. Legrosszabb helyzetben a három- és többgyerekes családok vannak.ö Ezek a mai problémák, tisztelt képviselőtársaim. Ezek azok a problémák, amelyekre a ma embere, a ma problémafölvetője, a ma családja, a ma munkavállalója vagy munkanélkülije, ha fiatal, ha idős, választ vár. Nem húszéves perspektíva ködös ígérete, nem egy olyanfajta ígéret, amelyet sem számon kérni, sem ellenőrizni, sem betartatni nem lehet, ugyanis az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció csak ilyen tényeket tartalmaz. Erre várják a kormánytól a választ az emberek. “Az állam rosszul szervezett, tisztázatlan a régiók és a kistérségek szerepe.ö Nocsak! Mintha ezt mondanánk mi is. Önök is ezt mondják. Adjunk rá közösen választ! Beszél az anyag a feketegazdaságról, a mérhetetlen korrupcióról, az egyenlőtlen közteherviselésről. Valóban, az ország sikeréhez és jövőjéhez ezeket a dolgokat is tisztáznunk kellene, mert közös felelősségünk, közös elképzelések mentén kellene ezt megoldanunk. Ezek a kérdések még megvoltak a 2005-ös áprilisi anyagban, valamilyen oknál fogva a 2005-ös októberi anyagból már eltűntek, úgy gondolom, hogy egyet kell velük érteni. Ezek a kérdések ugyanis még mindig aktuálisak, még mindig válaszra várnak, és az új anyagnak is válaszolnia kell erre.

Mit ígér ugyanakkor néhány gondolatban ez az új anyag az általánosság szintjén? A mezőgazdaságot általában inkább elsorvasztó, elsorvasztandó ágazatként kezeli, de beszél tagosításról, nagyüzemekről és általános erdősítésről. A vidék számolhat a települések autonómiájának csökkentésével, kistérségi körzetesítéssel, kistérségi önkormányzatokat is fölvet még. Az állam szerepének újragondolásában előkerül a régi módszer, a privatizáció, emlegeti ugyan a kis- és középvállalkozásokat, de megjegyzi, hogy a tőkeellátásuk nem lehetséges, mert jóval drágább, mint a nagyüzemi kör támogatása.

 

(11.20)

Beszél arról, hogy jó lenne, ha mindenki számára vonzó lenne a munka lehetősége. Mintha az a 400 ezer munkanélküli szerencsétlen helyzete pusztán abból adódna, hogy nem elég vonzó számára a munka, mintha nem akarna a munkahely-teremtési programban részt venni. De nem szól munkahelyteremtésről, nincs szó a családokról, nincs szó a szegénység megelőzéséről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek azok a kérdések, amelyeknek a konkrét, kormányzati elképzelés szintű megfogalmazásával lehetne valós, érdemi politikai vitát folytatni, de az anyag sajnos, erre nem alkalmas.

A fű zöldje és az ég kékje mellett, tehát valódi nemzeti fejlesztési tervet kérünk a kormánytól, mielőtt azt benyújtja Brüsszelnek, nem már utólag, amikor már nem lehet rajta változtatni. Előtte, hogy kialakíthassuk azt a konszenzust, amely mentén megvalósítható a hosszú távú kormányzati és politikai elképzelésrendszer.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha össze akarjuk foglalni az országos fejlesztéspolitikai koncepcióval kapcsolatos véleményünket, akkor azt kell mondjuk, hogy a jövőkép kialakításához -, amelyre mindannyiunknak szüksége van politikusoknak egyaránt úgy, mint a kistelepülések munkanélkülijének vagy a fiatal értelmiségi munkanélkülinek - alkalmatlan.

A kormányzati tapasztalatlanság három és fél éve, amelyből másfél év európai uniós tagként nyilvánult meg, sajnos tovább kísért bennünket még a ciklus hátralévő részében. Nem lehet úgy európai uniós forrásokhoz hozzájutni, hogy nem vesszük komolyan a politikai felelősséget, és nem vesszük komolyan a konkrét szakmai egyeztetések igényét, politikai egyeztetés hiányában politikai és nemzeti konszenzust megteremteni márpedig nem lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Ez az anyag egy nagyon szép anyag, sikert és új távlatokat ígér. Az anyag nagyon igényes, két és fél milliárd forint volt rá, hogy ez megszülessen, és kormánypropagandaként finanszírozza európai uniós források segítségével a benne lévő tartalmat, amelyről sajnos, nem tudunk biztató véleményt mondani.

Úgy gondolom, hogy ez az országos fejlesztéspolitikai koncepció nem járul hozzá sem a sikerhez, sem a távlatokhoz. Változásra van szükség ahhoz, hogy ezt a kérdést új szempontból, új szemlélettel közelítsük meg, egy valós tartalmi egyeztetés oldaláról, amihez azonban valós tartalmi problémafelvetés és tartalmi programozás is szükséges. A politikai erő, amely veszi a fáradságot, hogy véleményt nyilvánítson az Országgyűlésben az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról, mert felelősséget érez a jövőért, azzal az igénnyel lép elő, hogy a kormány, mielőtt még bármi felelőtlen lépést tenne az Európai Unió irányába, bármiféle, a háttérben a nyilvánosság elől eltitkolt dokumentum vitájának megkezdésével legyen kedves egyeztetni. Majd az Országgyűlés elé hozni a valódi nemzeti fejlesztési tervet és a mögötte megtalálható politikai szándékokat, szakmapolitikai elképzeléseket, számadatokat úgy, hogy az ellenőrizhető, kontrollálható, visszakövethető, számon kérhető legyen, és feleljen meg azoknak az európai uniós követelményeknek is, amelyeket önök oly szépen tudnak idézni az anyagaik elején, csak sajnos az anyagok végére ez már elfelejtődik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Wekler Ferenc képviselő úrnak, aki az SZDSZ képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Önt illeti a szó.

DR. WEKLER FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A mondandómat négy témára osztanám. Az első témakörben a vita módszeréről szeretnék néhány gondolatot elmondani, aztán az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról általában, néhány konkrét javaslatot tennék a végére, és a legutolsó blokkban pedig reagálnék néhány eddig elhangzott felvetésre, felszólalásra.

Tisztelt Országgyűlés! Ma két országgyűlési határozati javaslat szerepel az Országgyűlés napirendjén, az egyik az országos fejlesztéspolitikai koncepció, a másik az országos területfejlesztési koncepció. Én magam jobban örültem volna, ha ezt a két anyagot egy napirend keretében tárgyalja az Országgyűlés, ugyanis ez a két anyag szorosan összekapcsolódik a formájánál és a témájánál fogva is mindenképpen. Vélhetően azok közül a felvetések közül jó néhányat ki lehetett volna hagyni, amelyek többek között kritikaként vetik fel az országos fejlesztéspolitikai koncepcióra utalva, hogy nem elég részletesen taglalja az intézményrendszert és ennek a koncepciónak a végrehajtási módját, ugyanis egy része ezeknek a kérdéseknek az országos területfejlesztési koncepcióban megtalálható, és választ lehet találni benne. De valamilyen szempont miatt külön tárgyaljuk, és ezért a hozzászólásoknak a mostani anyagra kell koncentrálódnia, vagyis az országos fejlesztéspolitikai koncepcióra.

(A jegyzői székben Béki Gabriellát Nagy Nóra
váltja fel.)

Az országos fejlesztéspolitikai koncepciót sokan értékelték már itt előttem, sok bizottsági vélemény elhangzott, és két frakcióvélemény is elhangzott, hadd idézzek én is egy szakmai véleményt, amely azt mondja, hogy a szakmai igényesség, a megelőző elemzések gazdagsága mindenképpen erénye a dokumentumnak. Azt gondolom, hogy az előttem felszólalók egy része is ezt hangsúlyozta, és én is ehhez a véleményhez csatlakozom. Természetesen az elmúlt hónapokban lefolytatott széles körű szakmai viták ezt megalapozták, és azt gondolom, hogy a helyzetelemzés, bár természetesen úgy is lehet értékelni, hogy az előttem szóló Nógrádi képviselő úr ezt elmondta kritikaként, én pozitívumként mondom, a reális magyar viszonyokat és a mostani viszonyokat fogalmazza meg. Ha három hónap múlva vagy fél évvel ezelőtt tárgyaltuk volna ezt az anyagot, akkor vélhetően más értékelési szempontok is bekerültek volna. Ha tíz évvel ezelőtt tárgyaltuk volna, akkor nyilván más lett volna, ugyanis a társadalom és a gazdaság fejlődik, átalakul, és egy olyan anyag, amely tizenöt évre szól, óhatatlanul beleeshet abba a hibába, hogy egy fél év alatt változnak a súlypontok, változnak a prioritások, és változhat a gazdaság és a társadalom szerkezete is, amit egy ilyen hosszú munka alatt nem lehet naprakészen megjeleníteni az anyagokban.

Természetesen a célokkal is egyetértünk mindenképpen, amelyeket ez az anyag megfogalmaz. Nem vitatta ezt előttem senki, egyik oldalról sem, mert az, hogy több munkahelyre van szükség Magyarországon, hogy magasabb jövedelemre van szükség Magyarországon, hogy biztonságos, tiszta és jó minőségű környezetre van szükség Magyarországon, egészséges és hosszabb életre van szükség, az teljesen természetes, és azt gondolom, hogy ezek tényleg a legfontosabb prioritások, amelyeket ez az anyag felsorol.

Hogy hogyan érjük el ezeket a célokat, abban sincs igazán, szerintem, nagy vita, még az előttem szólók véleményét végighallgatva sem látok vitát abban, hogy a versenyképesség, az igazságosság és a biztonság erősítésével kell ezeket a célokat elérni. Hogy ki mit ért versenyképesség alatt, és ki hogyan akar versenyképes Magyarországot, és ezen belül a különböző szektorokban versenyképes helyzetet teremteni, azon természetesen lehet vitatkozni, és ez a mai vita is alkalmas erre, hogy ezeket kifejtsük. Ezekben a célokban, azt gondolom, az anyag jellegénél fogva nagy vita nem lesz. Én prognosztizálom, hogy ehhez kapcsolódó módosító javaslatok sem fognak megszületni, azok részéről sem, akik kritizálják az anyagot, miután nagyon nehéz mást letenni. Azt gondolom, egy komplett más anyagot kellene letenni alternatívaként, akkor lehetne a két anyagot összevetni, de egyes elemeit kihúzogatni, vagy egy-két mondatot beleírni, azt hiszem, az nem viszi előre ezt az ügyet.

Én egyetértek természetesen azzal, hogy az ördög a részletekben lakozik, és a helyes célok, a szép célok és a támogatandó célok megvalósulásának útját is jó lenne látni. Ezt magam is és a szakértőink is az előkészítés során többször szorgalmaztuk. És az ideális tényleg az lenne, ha a két határozati javaslat mellett most a nemzeti fejlesztési tervet is már tárgyalni tudnánk, mert akkor látnánk pontosan ennek a folyamatnak a végét. Ennél még jobb lenne, ha ismernénk az Unió 2007-től megvalósuló vagy meg nem valósuló költségvetését és azt is, hogy milyen forrásokat szán az Unió a csatlakozó államoknak, és ezek a források milyen célokra lesznek lehívhatók. Mert ha ez a négyes egység meglenne, akkor tudnánk arról beszélni, amit itt többen feszegettek, hogy milyen intézményrendszert, milyen eszközrendszert és milyen pénzrendszert, vagyis milyen hazai forrásokat kell ezeknek a céloknak az elérésére biztosítani.

De mindezzel együtt is, azt gondolom, hogy egy dologban talán jó lett volna és jó lenne, ha az anyag konkrétabb lenne, ez pedig az, hogy melyek a felsorolt célok közül azok, amelyeket mindenképpen el akarunk érni, és amelyeket a határozati javaslatnak megfelelően a kormánynak majd az Unióval folytatott tárgyalásai során mindenképpen prioritásként kell kezelnie.

(11.30)

Az ehhez kapcsolódó másik kérdéskör, hogy melyek azok az anyagban megfogalmazott célok, melyek azok a célkitűzések, amelyeket hazai forrásból akkor is elvégzünk, ha ehhez az Unió nem ad támogatást. Ennek a két területnek a megjelenítése az anyag előnyére válna, azt gondolom, és nagyon sok későbbi vitát megelőznénk azzal, hogyha ezt ebben a mostani vitaciklusban, ebben a vitában rögzíteni tudnánk.

A harmadik blokk a konkrétumok szintje, amelyet szeretnék megemlíteni. A miniszter úr a bevezetőjében beszélt arról, hogy a határozati javaslat megerősíti Magyarországon a hét régiót. Ennek egy ellenpéldáját hallottam Latorcai úrtól, aki pedig azt mondja, hogy az anyagból az tűnik ki, hogy az anyag készítői, előterjesztői meg akarják szüntetni a megyéket.

Én, megmondom őszintén, egyikre sem találtam utalást, ebben a rövidített határozati javaslatban semmiképpen. Én örülnék annak, amit a miniszter úr mondott, örülnék annak, hogyha tényleg eldőlne végre Magyarországon, de már ez is átcsap a másik határozati javaslatnak a témakörébe, de ennek ellenére itt is elmondom, és ott is meg fogom ismételni, hogy ha végre eldőlne ez az évtizedes vita, hogy tulajdonképpen hová is tesszük a hangsúlyokat.

Az országos területfejlesztési koncepcióban öt szint jelenik meg. Ez az öt szint a kistérséget, a megyét, a régiót, a kiemelt térségeket és a kormányzatot is magában foglalja. Én sajnos sem azt nem találtam meg markánsan, amiről a miniszter úr beszélt, a régiók megerősítését, amelyet az SZDSZ évtizede szorgalmaz, és a másikat sem találtam meg - sajnos, mondom én -, hogy a megyék kikerülnének a képből, és egyszerűsödne a területfejlesztésnek és a fejlesztéspolitikának az intézményrendszere. Hogyha erre van szándék, politikai szándék, hogy a régiók megerősödjenek, és ezt ebben az anyagban markánsabban meg lehet fogalmazni, és a miniszter úr nyitott rá, akkor az SZDSZ ezt messzemenőkig támogatja.

A másik felvetés, ami itt elhangzott, a vidéki Magyarországnak a szerepe. Az anyagban többen utaltak rá, új elemekként jelennek meg, és mi ezt támogatjuk, a fejlesztési pólusok Magyarországon. A fejlesztési pólusok felsorolása azt tartalmazza, hogy Budapest kiemelt fejlesztési pólusként jelenik meg, Debrecent, Győrt, Miskolcot, Pécset, Szegedet fejlesztési pólusként nevezi meg az anyag, és Székesfehérvárt, illetve Veszprém városát fejlesztési társközpontként jelöli meg.

Vélhetően azok a kritikák, amelyek itt elhangzottak - én egy kicsit túlzónak minősítem őket -, amelyek a vidéki Magyarország szerepének a hiányolását szorgalmazták, abból fakadnak, hogy félreérthető így ez a megfogalmazás az anyagban. Mert természetesen ha azt mondjuk, hogy Pécs, vagy azt mondjuk, hogy Debrecen vagy Győr, akkor én azt gondolom - az előterjesztő is, de én mindenképpen -, hogy nem az adott városról beszélek, hanem arról a régióról, amelynek a fejlesztési húzóereje lehet az itt megnevezett város, és természetesen a gazdasági, társadalmi, intézményi kisugárzása ezeknek a városoknak az egész régióra kiterjed.

Tudom, hogy vannak viták egyes régiókban, különösen a Nyugat-Dunántúlon, ahol több jelentősebb város van, ahol nem annyira egyértelmű, mondjuk a Dél-Dunántúlon vagy Kelet-Magyarország esetében, ahol a domináns nagyvárosok mellett a következő lépték az lényegesen kisebb, ezek a városok is szerepet követelnek maguknak a pólussá alakítás időszakában, amit szintén tudunk támogatni. De természetesen az lenne a szerencsés, hogyha ezek a pólusok úgy alakulnának ki, azzal a megközelítéssel, amit vázoltam, hogy az egész régió számára jelentkeznek húzóerővel.

(Dr. Baráth Etele felé:)

A miniszter úr kimegy, de egyetlen mondatot engedjen meg, hogy még elmondjak, amíg itt van. Azt, hogy a gyakorlat ellentmond annak, amit itt ön is megfogalmazott és szeretnénk sokan elérni: fejlesztési pólusokról beszélünk, a régiók megerősítéséről, és közben az itt megnevezett néhány város kapja most meg éppen azt a százmillió forintot, amellyel ki kell alakítania vagy kialakíthatja ennek a pólussá válásnak a tervrendszerét.

Én jobban örültem volna, ha a régiómegerősítés jegyében ezt mondjuk a regionális fejlesztési ügynökségekhez telepítettük volna és a regionális tanácsok döntöttek volna ezekről, természetesen tudomásul véve, hogy a centrumok maguk a városok. De nem jó a hangulata, nem jó a sugalmazása annak, hogy a pénzt egy város kapja meg, és ettől kezdve a szomszéd városok, a szomszéd falvak azt mondják, hogy az adott város kapott már megint százmilliót.

Nem beszélve arról, hogy a párhuzamosságok már megint megvannak, a regionális ügynökségeket kiépítettük, ötven fő feletti létszámú szakembergárdával dolgoznak már a legtöbb helyen, és egy város tervezőgárdájának kell most tulajdonképpen elvégeznie azt, amit ez az ügynökség elvégezhetne, ami készen van. A város nem biztos, hogy rendelkezik ilyennel, mert neki az a dolga, hogy a saját belső életét szervezze meg, és vélhetően az elmúlt évtizedben ilyen szakemberekkel rendelkezett.

Szóval, ezek azok a finomságok, azt gondolom, amelyeket végig kellene gondolni a munka során, és amellyel egy csomó vitát és rossz érzést el lehetne kerülni. Idetartozik a vidék problémáján belül az - megint a másik anyagra kell utalnom, sajnos -, hogy megjelenik ott megint mindenki, a városok is, de a falvak nem jelennek meg a felsorolásban. Szóval, ezekben az egyszerű fogalmazásbeli, szerkesztési hiányosságokban lehetne előrelépni, és hogyha ezekben javítani lehet, akkor vélhetően az eddigi vita nagy részét le lehet tompítani, és egy jó anyagot lehet összeállítani.

Én összességében azt tudom mondani, hogy az SZDSZ támogatni fogja ennek a koncepciónak az elfogadását, és örülnénk, hogyha az itt felvetett javaslataimat az előterjesztő tolerálni és támogatni tudná, a vita során ezekre választ tudnánk kapni, és beépülnének az anyagba.

Köszönöm a figyelmüket, és a miniszter úrnak külön köszönöm, hogy megvárta a mondandóm végét. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Önt illeti a szószék!

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Igaza van Wekler Ferencnek, amikor azt mondja, hogy várja a módosító indítványokat, mert módosító indítványokat nagyon nehéz lesz megfogalmazni ehhez az anyaghoz. Teljesen igaza van, ez az anyag módosító indítványokkal és módosító javaslatokkal nem javítható. Nem javítható, mert műfajilag valójában nem lett jól kitalálva. A rövidsége talán elfogadható lenne, az általánossága azonban semmiképpen nem. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen minden előttem szóló tulajdonképpen ezt kifogásolta.

Az a helyzetelemzés, amiből ki kellene indulnunk, amikor egy tizenöt éves fejlesztési koncepciót elkészítünk, az elhibázott, de ugyanígy elhibázott a helyzetelemzés, amikor a 2006. esztendei költségvetési törvénytervezetet vitatjuk. A kettőnek valahogy egybe kéne esni, például a 2006. esztendei költségvetési törvényjavaslat ennek a fejlesztéspolitikai koncepciónak talán egyetlen közelítését vagy célját sem támogatja, tehát az akarat, a szándék és a cselekvés nagyon messze esik egymástól.

Én két anyagról szeretnék külön beszélni, hiszen van egy viszonylag rövid országgyűlési határozati javaslat, a hozzászólásom első részében erről, és van egy viszonylag hosszabb háttéranyag, aminek kivonatát képezi talán a javaslat.

A rövidebb határozati javaslat fejlesztéspolitikai alapelvei elfogadhatóak, ha nem is teljesek, viszont a 3. pontban meghatározott célok szinte semmitmondóak. Naiv dolog arról beszélni, hogy 2020-ra Magyarország Európa legdinamikusabban fejlődő országa lesz, és az ide csatlakozó 4. pont, a több munkahely, magasabb jövedelmek, biztonságos, tiszta és jó minőségű környezet, egészségesebb és hosszabb élet, paraméterek nélkül nem mondanak semmit, nem tudni, mihez viszonyítunk, és ezek bármilyen rövid távú tervnek is megalapozhatatlan, de nélkülözhetetlen részei szoktak lenni.

A célok között utalni kellene arra, hogy 2020-ban milyen legyen a helyünk a világban. Az 5. pontban kifejtett stratégiai célok végül is 1994 óta minden politikai párt programjában szerepelnek. A célok közötti súlyozás nem érzékelhető, ami nagyon nagy hiányosság.

(11.40)

A d) pontban az alapkérdésről, a lényegről, a népesedéspolitikáról csak mint egészségügyi kérdésről ír a határozati javaslat, és ez komolytalanná teszi az egész fejlesztéspolitikát.

A népesedéspolitika fő problémája a csökkenő születésszám, amit bevándorlással nem lehet és nem is célszerű pótolni. Az elöregedés egy lehetetlen korfához, hosszabb távon finanszírozhatatlan szociális költségekhez és a szociális rendszerek ellehetetlenüléséhez vezet. Az ezeket a terheket viselő leszűkült foglalkoztatotti réteg reáljövedelme a szociális terhek, finanszírozási igények következtében irtózatos módon megnő (Sic!), szegények lesznek ezek az emberek, elszegényedéshez vezet, working poor lesz a jövőjük.

A fejlesztéspolitika egyik alapkérdésének tehát a születésszám növekedését eredményező népesedéspolitikának kellene lennie. A horizontális kérdések között az e) pontban olvashatjuk, hogy a biztonság szempontjainak érvényesítése, azaz megelőzésorientált megközelítés révén mindenki számára biztosítani kell a kiszámítható, biztonságos jövőt. Ezzel a sajátos megfogalmazással kár sokat foglalkozni, ezt mondhattuk volna húsz évvel ezelőtt is, meg mondhatnánk száz év múlva is. Ez a kommunizmusra jellemző utópisztikus kijelentés.

Ugyancsak utópiának tűnik a teljes foglalkoztatás, ami a háttéranyagban többször olvasható, és ami ma a tömegpártok egyik kedvelt lózungja lett. A teljes foglalkoztatás sajnos idegen a kapitalizmus természetétől, amit némi álszentséggel piacgazdaságnak hívunk. A kapitalizmusban megfelelő szociális politikával kell kezelni azt a tényt, hogy a gazdaság adaptív, konjunktúranövelő rendszerének mindig bizonyos munkanélküliséggel kell együtt járnia, akár akarjuk, akár nem.

A 7. pontból kimarad a vidék Magyarországa, holott ennek fejlesztése és sok, ma még kedvező adottságának megtartása a fejlődés pontos minőségi tényezője. Sajátos, hogy a kormánynak figyelemmel kell kísérnie a koncepcióban foglaltak teljesülését. Ez nehéz lesz, mert itt nem nagyon van mihez viszonyítani, nincsenek konkrét célok, tervek sem, és ennek megvalósulásáról 2010. október 31-én tájékoztatni kell az Országgyűlést. Szerintünk ezt sűrűbben kellene megtenni. Összességében tehát ezt az általános határozati javaslatot nem sikerült elfogadható módon megfogalmazni.

A mögötte fekvő vagy mögötte lévő “Országos fejlesztési koncepcióö című anyag azonban még ennél is sokkal gyengébbre sikeredett. Végül is ez egy sok mindenre kiterjedő, önmagát sokszor ismétlő, alapvetően liberális ihletésű anyag, aminek az egész megközelítési módja meglehetősen rossz és gyenge.

Az MDF egyetért azzal, hogy a 15 éves távlatokkal foglalkozni kell. Helyes dolog, ha egy hosszabb távú terv keretébe illeszkednek bele az uniós forrásokat igénybe vevő fejlesztési tervek, adott esetben a II. nemzeti fejlesztési terv. Fontos dolog, hogy ebben a tervezésben figyelembe vegyük azokat a kérdéseket, amelyek finanszírozására az Unió nem bocsát rendelkezésünkre forrásokat, vagyis azokat, amelyeket saját erőből kell megoldanunk. Nehéz megmondani, miről szól ez az országos fejlesztési koncepció. Ennek egyik felfogása az lehet, hogy minden fontos területen komoly változások fognak végbemenni a következő 15 esztendőben. Meg kellene tehát fogalmazni azt, hogy ezekben mit lehet vagy mit kellene elérni, és természetesen meg kellene határozni az ezekhez becsült forrásokat is.

A másik felfogás az lehet, hogy súlypontokat képezünk, és az ezeken a területeken elérendő célokat akarjuk priorálni, azért, mert úgy véljük, ezek erőltetett fejlődése az egész társadalom és gazdaság fejlődését gyorsítani fogja. A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, ez az utóbbi megközelítés lenne célszerű, ám az anyag talán a honvédségi és a kulturális területek kivételével mindennel foglalkozni akar, és mint tudjuk, ha minden prioritásnak számít, akkor semmi sem prioritás.

Egy ilyen dolgozatban láttatni kellene azt a hosszú távú, fenntartható növekedési pályát, ami megteremti a hazai feltételeket az ország fejlesztési céljainak megvalósításához. Ebben az anyagban egy viszonylag jó helyzetelemzést találunk, feltételezett forrásokat a 2007-2013 közötti fejlesztésekhez, és egy kijelentést, ami szerint a gazdaság a következő 15 évben átlagosan 4,5 százalékkal növekszik. A konzekvenciák azonban ebből nincsenek levonva, az előterjesztő nem gondolja át, hogy ilyen növekedés mellett az az utópisztikus kép, amit Magyarországra 2020-ra a koncepció sugall, teljesen irreális. Ugyancsak irreális ezen az alapon a gyors utolérési politika, amit a koncepció az EU-15-ökkel kapcsolatosan elmond.

Gondolják végig: a 4,5 százalékos növekedés mellett a magyarországi GDP 2020-ra a 2005. esztendeinek közel a kétszeresét, 193,5 százalékát fogja kitenni, 5 százalékos növekedés mellett pedig ez 208 százalék lenne. Ma az egy főre eső GDP a tanulmány szerint körülbelül a fele az EU átlagának, 2020-ra tehát a mai uniós átlagnak fog megfelelni, miközben az Unió feleekkora gyorsasággal fejlődik, mint Magyarország; reméljük, gyorsabban, ami azt jelenti, hogy a meglévő 12 ezer eurós különbség megmarad.

Tudom, a GDP felhasználása nem arányosan fog megoszlani a mai jövedelemtulajdonosok között, de mondjuk, ha így lenne, akkor 2020-ban a minimálbér reálértéken 114 ezer forint lenne, az átlagbér pedig 312 ezer forint - habár reméljük, akkor már euró lesz nálunk is -, a nyugdíjak a mai kétszeresének felelnek meg, a szociális kiadások ennek megfelelően növekednek, vagyis még korántsem lesz itt a Kánaán. Tehát a legjobb esetben az EU mai átlagos színvonalán fog élni az ország, ami láthatóan nem jelenti azoknak a gondoknak a megoldását - a hátrányos helyzetű rétegek, a foglalkoztatás, a romák, a munkanélküliség, a regionális egyenlőtlenségek -, amit ez az anyag megcéloz.

Ha megkíséreljük a nemzetgazdaság fejlődését optimum közeli pályán megvalósítani, akkor először a célok között kell választani, a célok hierarchiáját kell felépíteni, mert a különböző célok teljesítéséhez más-más utak, más-más részrendszerállapotok tartoznak, például az állam szerepének különböző megfogalmazása, versenyképesség és modernizáció, teljes foglalkoztatottság, szociálpolitika erősítése, a középosztály szélesítése és egyebek.

A javulás bekövetkezése, a stabilitás az alapcél megválasztásától függ, hiszen a részpolitikák ellentmondásban lehetnek egymással. Például egy ultraliberális, mindent a piacra bízó liberális gazdaságpolitika biztos, hogy gyorsabb felzárkózást eredményez, mint az ökoszociális konzervatív gazdaságpolitikai felfogás, csak az elsőnél a lakosság fele természetszerűleg szegénységi gettóba kerül. Az MDF ezt nem akarja. A foglalkoztatás bővítése alapkérdés, ugyanakkor a versenyképesség javítása, az innováció, a modernizáció, a fajlagos élőmunka-ráfordítás csökkentő tényező. Valahol le van írva az anyagban, hogy a beruházásoknál figyelemmel kell lenni a foglalkoztatásra. De lehet? Ha igen, akkor talán vissza kell térni a mezőgazdaságban a szúróbotos földműveléshez.

A környezet is alapkérdés. Igen ám, de a környezetbarát termeléshez jórészt le kellene cserélni az országban működő technológiák sokaságát, amelyek a környezetszennyezés újratermelői. A célok, a lehetőségek és a fejlődés tehát komoly ellentmondásban vannak egymással. Ezekben az arányokban kell jót vagy jól választani.

A fejlesztéspolitika tehát komoly döntéseket kíván, és ez akkor tehető meg megalapozottan, ha több lehetséges pálya van felvázolva. A szegénység csökkentése, a hátrányos helyzetűek esélyének növelése, a mélyszegénység problémáinak enyhítése, a romaprobléma megoldása, a hátrányos helyzetek orvoslása, az ökoszociális állam fontos feladatai sikeres politika esetén az ország és a társadalom fejlődését pozitívan befolyásoló tényezők. Az előttünk fekvő anyagban minden fejezetben kiemelten esik szó ezekről a kérdésekről, de mintha kevéssé foglalkozna ez az anyag azzal, hogy Magyarország általánosságban minden területen komoly elmaradásban van a fejlett országoktól, és a fejlesztési politikának az általános fejlődést kell céloznia. Egy gyorsabban fejlődő ország ugyanis több esélyt teremt a leszakadó rétegek számára.

Nem vigasztaló, de érdekes megállapítása a koncepciónak, hogy a hazánkat az elmúlt 10-12 évben jellemző egyenlőtlenségek azonban sem a régi EU-tagországok, sem pedig az újak között nem számítanak kirívónak. Ez a megállapítás azt is jelenti, hogy a kérdés megoldásában reálisan csak korlátozott elvárásaink lehetnek az elkövetkezendő 15 évben.

Az MDF úgy véli, hogy a leszakadt rétegek helyzetének javítására egy önálló, hosszú távú koncepciót kell külön kidolgozni. Ezt mi úgy képzeljük, hogy nemcsak általános sajnálkozást kell hosszú oldalakon kifejteni, hanem konkrét paraméterekkel kell meghatározni azokat az eredményeket, amelyeket a különböző rétegek esetében az elkövetkezendő 5, 10, 15 évben el akarunk érni.

(11.50)

Sajnos, a 2006. évi költségvetés ebben a kérdésben is visszalépést jelent, de általában is elmondható, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció mindennapi politikája ellentétben van azokkal az elvárásokkal, amelyeket a fejlesztési koncepció képvisel. A fejlesztéspolitikai döntések meghozatala előtt kell eldönteni, hogy a magyar társadalom milyen államot akar, vagy azt, hogy a politikai elit milyen államot akar a társadalomra rákényszeríteni.

Az egyik lehetőség az ökoszociális állam, amiben a nyugdíjakból meg lehet élni, ahol az egészségügyi ellátás valóban mindenki számára elérhető, ahol az oktatásban a hátrányos helyzetű rétegek gyermekei egyenrangúként vehetnek részt a későbbi átrétegződés reményében; vagy a liberális állam, ami mindent a túlzott piaci versenyre, a leszűkített jóléti szolgáltatásokra, az öngondoskodás sokszor hamis elvére épít. Ez az az alapdöntés, amely meghatározza vagy meg kell hogy határozza fejlesztéspolitikánkat.

Amit az állam jövőjével kapcsolatban ez a tanulmány leír, egyszerűen értékelhetetlen. Ha nem akar direkt megfogalmazásokat alkalmazni, akkor legalább az állami funkciók tárgyában és terjedelmében - például jóléti szabályozási, gazdasági vonatkozásban - kellene állást foglalnia.

A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, hogy a hátrányos helyzetek csökkentésének alapkérdése az oktatás. Ehhez rendelkezünk forrásokkal, iskolákkal, tanárokkal és ma még néhány diákkal is. A 30. oldalon egy táblázatot találunk, amely a különböző országok 15 éves tanulóinak olvasási teljesítményi szintjét mutatja be, gondoljuk, a szövegértés alapján. Magyarország ebben a táblázatban az Unió 20. helyét foglalja el. A tanulók több mint 50 százaléka közepes vagy ennél alacsonyabb teljesítményt ér el. Kérdezem én, hogyan képzeli el a tisztelt kormány és a 12 éve rendkívül rosszul működő liberális közoktatás-politika, hogy ezzel az eredménnyel bárki képes a felemelkedésre.

Hogyan alapozza meg mindez a tudásbázisú társadalmat, a Magyarországon folyó, magas hozzáadott értéket produkáló munkát, az ország versenyhelyzetét? Helyes, hogy a tanulmányban arról is szó van, hogy az iskoláknak végül is nevelniük kell, de a valóság az, hogy nagyon nagy az alacsony színvonalú iskolák száma, ahol nincs megkövetelve a fegyelem, ami a hátrányos helyzetű gyermekek számára különösen nagy veszteséget jelent, mivel elveszítik minden lehetőségüket az otthonról hozott különbségek csökkentésére.

Úgy véljük, a közoktatás követelményeit szigorítani kell: az iskolákban nem a lemorzsolódás csökkentése az igazi probléma, hanem a megfelelő tudás elsajátítása és elsajátíttatása, amihez fontos feladat lenne a tanárok tekintélyének helyreállítása. Azt gondoljuk, hogy ez nem túl drága projekt, de ez a nélkülözhetetlen kiindulás egy versenyképes ország, egy versenyképes társadalom felépítéséhez.

A koncepció lényegileg figyelmen kívül hagyja a globalizáció kérdését, annak várható hatásait, és nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy adott körülmények között Magyarországnak milyen lehetőségei lehetnek. Fontos kérdések az elkövetkezendő években, hogy a globalizáció következtében kialakulóban van a világban egy tektonikus feszültség; feszültség aközött, hogy miközben irdatlan erővel válnak egyes folyamatok planetáris méretűvé, egyéb folyamatok továbbra is tradicionális, nemzeti keretek között maradnak, és nekünk nincs válaszunk arra, hogy mit kezdünk ezzel az egyelőre feloldhatatlannak tűnő ellentmondással.

A globalizáció következtében egyre nagyobb a függőségi háló, és ez Magyarország jövőjét erőteljesen befolyásolja. A tanulmány már a versenyképességről beszél, mintha elfelejtkezne arról, hogy Magyarország óriási versenyben van a környező országokkal, Európa pedig a világ többi részével. Csak emlékeztetni szeretnék rá, hogy a XX. század elején Európa a világ termelésének egynegyedét adta. A XXI. század elejére ez a termelés a világ termelésének egynyolcadára csökkent. A termelési súlypontok, a fejlett technikák vándorolnak a világban. Ma egyre inkább a korábban fejlődőnek minősített országok területén építik ki bázisaikat. A kérdés, hogy kik és ki lesz a haszonélvezője ennek a fejlődésnek: marad az Egyesült Államok vagy felzárkózik hozzá Kína és a Távol-Kelet, vagy talán Európa is összeszedi magát?

A lisszaboni program eddigi alakulása nem erre utal. Az egyszerű bérmunka elvándorlását már megértük a ’90-es években. Kérdés, mi lesz a következő szakasz; mi fogja ösztönözni a tőkét, hogy ezeket a korszerű vállalkozásokat, a szükséges kutatás-fejlesztést pont Magyarországon végezze. Erre a tanulmányban nincs válasz, a felsorolt eszközök naivnak tűnnek.

A fejlesztési koncepció nem válaszol arra sem, hogy hogyan akarunk a következő években berendezkedni az Unió keretein belül, ennek milyen hatása lesz a nemzetállamra, a magyar társadalomra, a piacainkra, a versenyképességre, a vállalkozásokra, az európai és az Európán kívüli kereskedelmünkre.

Nem mond semmit arról, hogy milyen politikát akarunk követni abban az Európában, mik az eminens érdekeink, csak arról beszél, hogy fejlesztési forrásokhoz juthatunk a csatlakozás következtében. Azt hiszem, a csatlakozásnak nemcsak ilyen, aprópénzre váltott jelentősége van, hanem sokkal inkább a politikai biztonság, a közös piac és még sok egyéb. A koncepció alapvető kérdésnek tartja a társadalmi kohézió erősítését is. Ezzel tökéletesen egyetértünk, a kohézió erősítését célzó intézkedések vagy utalások azonban gyengének tűnnek.

Összegzésképpen azt tudom elmondani a Magyar Demokrata Fórum és képviselőcsoportja nevében, hogy ez az anyag ebben a formában számunkra elfogadhatatlan. Úgy tűnik, hogy a kormány egy olyan feladatot, amelyet az Európai Unió rárótt, önmaga szerint teljesítette, és feladat ki van pipálva. Magyarország sokkal többet érdemel, a következő 15 esztendőt tekintve sokkal komolyabb, kidolgozottabb, megfontoltabb és valóban koncepcióval rendelkező fejlesztési programot, ami ebben a formában, ahogy elénk került, elfogadhatatlan, és az előkészítés maga is - hiszen ahogy már képviselőtársaim említették -, a négypárti egyeztetés, a társadalmi vita ebben a rendkívül fontos, Magyarország jövőjét döntően befolyásoló kérdésben elmaradt. Ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt az előterjesztést ebben a formában támogatni nem fogja.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Bejelentem, hogy Harangozó Gábor képviselő úr, az Európai Parlament magyarországi képviselője írásban felszólalásra kért lehetőséget, de időközben a felszólalástól visszalépett.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának megkezdése. Nem tartózkodik az ülésteremben sem Kolber István tárca nélküli miniszter úr, sem pedig Pál Béla államtitkár úr, a napirendi pont előadója, ezért tízperces technikai szünetet rendelek el. Köszönöm.

 

(Szünet: 11.58 - 12.08

Elnök: dr. Dávid Ibolya

Jegyzők: Nagy Nóra és Vincze László)