Felszólalás adatai

Azt látjuk, hogy az állatvédelemben rengeteg a megoldandó feladat, de tulajdonképpen nem is kéne mindegyikhez jogszabályt módosítani. Talán picivel több pénzzel és főként a szemlélet megváltoztatásával már csodákat lehetne tenni. A kormánynak - és a mögötte álló politikai erőknek - az állatvédelemben ugyanis nem csupán jogalkotóként van kulcsszerepe. Ugyanilyen fontos lenne a példaadás is. Tudjuk, hogy a Fidesz egyes tagjai erőteljesen vonzódnak a bulvársajtóhoz. Szívesen olvasnánk arról, hogy gazdátlan kutyákat fogadnak örökbe, vagy madáretetőt szerelnek az ablakukba, esetleg támogatják valamelyik működő állatmenhely fenntartását. Ehelyett azonban a sajtóból időnként azt halljuk, hogy az ölyvek, a hollók és a fürjek vadászhatóvá tételén törik a fejüket, és az uniós állatjóléti előírások honosításának támogatását, illetve betartatását sem tartják igazán fontosnak, mint azt legutóbb a tojótyúkok feljavított ketreces tartása kapcsán hallhattuk.

(16.30)

De persze mi jóhiszeműek vagyunk, ráadásul én egy olyan pártot képviselek itt, amelynek programjában a legtágabban értelmezett élővilág és benne természetesen az állatok védelme kitüntetett helyet foglal el. Mindebből adódóan természetesen elhisszük azt, hogy a kormány jót akart ennek a módosító csomagnak a beterjesztésével, és mint említettem, látjuk benne azokat a pozitív elemeket, amelyek valóban a felelős állattartás irányába, illetve az állatvilág jogfosztottságának a felszámolása felé mutatnak.

Ugyanakkor nehezen tudom azt megmagyarázni, hogy ilyen esetben, amikor nincsen szó elfoglalható hatalmi pozíciókról, és nem kell sürgősen meggyógyítani a forintárfolyamot sem, mi indokolta, hogy némiképp úgy érezzük, kapkodva terjesztik elénk ezt a módosító csomagot. Szeretnék kiemelni három példát annak alátámasztására, hogy a jogalkotó, legalábbis a javaslat szövege szerint, nem tudja pontosan, hogy azt a célt, amelyet nagyon helyesen megfogalmaz és sugároz a törvény, konkrétan milyen eszközökkel lehetne elérni.

Az egyik ilyen az ebadó, vagyis az ebrendészeti hozzájárulás kérdése. Ez egy nagyon fontos újdonság ebben a módosításban, és tudjuk azt is, hogy ez egy sokfelé létező és működőképes módszer a kutyák nyilvántartására, az állomány szabályozására, illetve az ebrendészettel kapcsolatos kiadások fedezetének biztosítására. Ugyanakkor a szövegből nem derül ki, hogy ezek közül a célok közül tulajdonképpen melyiket tartják igazán fontosnak, hiszen az adókivetés rövid távon önmagában nem fogja megoldani sem a gazdátlan ebek, sem a túlszaporítás problémáját, sőt, ugye tudjuk, ennek lehet egy olyan kvázi mellékhatása, hogy sokan az újabb kiadással járó állat elkergetése mellett döntenek.

Nem látjuk azt, hogy a jogalkotó hogyan kívánja kezelni ezt az átmeneti időszakban nagy valószínűséggel felbukkanó jelenséget, vagyis azt, hogy esetleg kutyák kerülnek az utcára amiatt, mert bevezetik az ebadót. Ráadásul, mivel Magyarországon gyakorlatilag nem létezik állatvédelmi hatóság - erre majd még a későbbiekben kitérek, hogy miért gondolom ezt -, az ebadó az ebnyilvántartási funkcióját sem fogja tudni maradéktalanul teljesíteni, hiszen aki nem akar fizetni, az majd egyszerűen nem jelenti be a kutyáját, esetleg megpróbálja elrejteni a nyilvánosság elől, ebből következően lehet, hogy a veszettség elleni oltásra sem viszi majd el, amivel a többi állatot, illetve a többi embert veszélyezteti. Az ezzel a probléma, hogy nem lesz, aki ellenőrizze a rendelkezés betartását.

A települési jegyzőknek általában ez a sokadik púp a hátukon, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak pedig az általában folyamatosan kurtított büdzséje mellett sem pénze, sem energiája nem jut majd arra, hogy az egyes ebek után szaladgáljon. A másik fontos cél, ugye, az lenne, hogy forrást teremtsenek az ebrendészeti intézkedésekre az önkormányzatok számára. Ha benne van a törvényben az, hogy az ebadóból befolyó bevételeknek csupán az 50 százalékát kell erre a célra használni, akkor nem látjuk azt sem egyértelműnek, hogy ez lenne a cél. Ezért mi egyébként mindenképpen támogatnánk azt, hogy a teljes összeget ilyen célokra kelljen fordítania az önkormányzatnak, illetve adott esetben az állatmenhelyek fenntartására kelljen fordítani, mint ahogyan azt már mások is megfogalmazták.

Szintén nem érezzük eléggé kidolgozottnak azt, hogy hogyan fog lezajlani, hogyan fog elindulni egy-egy eb veszélyessé nyilvánítása. A sérülést okozó vagy állapota folytán sérülés okozására képes ebet egyedi eljárásban az állatvédelmi hatóság nyilváníthatja majd veszélyesnek. De melyik? - kérdezhetnénk joggal, megint csak arra utalva, hogy jogrendünk a jegyzőket és az MGSZH-t tekinti állatvédelmi hatóságnak, márpedig hogyha a realitások talaján maradunk, akkor ezek az egyedi eljárások egyiknek a profiljába sem fognak beleférni.

Akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a javaslat szövege alapján ugyanolyan elbírálás alá esik, vagy adott esetben akár elaltathatóvá válik az a házőrző kutya, amelyik kötelességteljesítés közben a gazda kertjébe bemászó betörőt teszi ártalmatlanná. Ne felejtsük el, a házőrző kutyát pontosan azért tartjuk, hogy ezt tegye. Tehát nem tesz különbséget eközött, illetve a háztól elkóborolt és az utcán, vagyis a közterületen szembejövő, az embereket tényleg válogatás nélkül megharapó, valóban veszélyes kutya között. Nagyon fontosnak tartanánk, hogy világosan különbséget tegyünk e között a kétféle helyzet között, és nem tartjuk elegendőnek azt, hogy adott esetben a gyakorlatban a hatóság képviselőinek vagy akár egy speciális szakértőnek az egyéni mérlegelésére bízzák ezt a helyzetet. Azt gondolom, hogy ezt már a szövegben fontos lenne valamilyen módon rögzíteni.

Van még egy problémacsokor, ez a kivételekre vonatkozik. Azt nagyon helyesnek tartjuk, hogy a menhelyről befogadott kutyák után ne kelljen ebadót fizetni. Itt szeretnénk azt is jelezni, hogy nagyon sok állatvédő szervezetnek nincs is igazán telephelye, nagyon sokszor ezek a kutyák kihelyezett önkéntes gazdáknál vannak, tehát azt is fontosnak tartanánk, hogy rájuk is vonatkozzon ez a kivétel, illetve az is helyes, hogy az ivartalanított kutyák után ne kelljen ebadót fizetni. Ugyanakkor az is lehet egy burkolt cél, hogy ez a fajta szabályozás ösztönzőleg hathasson az ebek ivartalanítására, de nem tudom, hogy ez olyan területeken is felléphet-e, ahol ennek nincsen funkciója, gondolhatok itt a tenyésztési céllal tartott kutyákra, vagyis azokra, amelyek fajtatiszták, és amelyeket tenyészthetővé minősítenek. Itt nem érezzük indokoltnak azt, hogy az ivartalanításhoz legyen köthető az ebadó elmaradása.

Összességében az állatvédelmi bírságok összeghatárának megemelését üdvözöljük, ám ezen a ponton visszatértünk a szabályozással kapcsolatos egyik alapproblémához, ahhoz, hogy bármiféle szankció csak akkor éri el a hatását, akkor lesz visszatartó és magatartás-formáló szerepe, ha lesz, aki betartatja a szabályokat, és lesz, aki szankcionálja az előírások ellen vétőket, de nem látjuk pontosan, hogy kire fog hárulni ez a feladat. Azt meg végképp hiába keressük a törvényben, hogy mit tesz a kormány a jövőben a felelős állattartás elterjesztése, az állatok iránti tisztelet és tolerancia megteremtése érdekében a szemléletformálás területén. Azt gondoljuk, ez az ismeretanyag számos más európai ország gyakorlatához hasonlóan akár a közoktatás ismeretanyagában is megjelenhetne, de nem látunk erre való szándékot a módosítás megfogalmazóiban. Ugye, már említettem, hogy régóta neuralgikus pontja a hazai szabályozásnak, hogy nincs pénz az állatmenhelyek fenntartására, a nonprofit állategészségügyre, az állatmentésre, és nagyon sajnáljuk, hogy ezen sem segít ez az új jogszabály.

Itt néhány képviselőtársam már kitért a szőrmével kapcsolatos szűkítésre, és többen megemlítették, hogy szeretnék, hogyha ez a szűkítés, ami most ebben a törvényben benne van, tágulna, és más állatokat is lehetne a szőrméjükért tenyészteni. Én szeretném itt hangsúlyozni, hogy a Lehet Más a Politika ezt nem támogatja, örül a szűkítésnek, sőt, tulajdonképpen mi annak örülnénk a legjobban, ha egyik állatot sem tenyésztenék a szőrméje miatt, és annak örülnénk a legjobban, ha a fogyasztóknak, tehát azoknak, akik megveszik ezeket a termékeket, felhívnák a figyelmét arra, hogy ez az állatok számára mennyire rossz, és mennyi szenvedéssel jár az, hogy őket a szőrméjükért tenyésztik. Mi azt gondoljuk, hogy azoknak az állatoknak etikus felhasználni a szőrméjét, akiket egyébként táplálkozási céllal, mondjuk, amúgy is megölünk, és gondolhatok itt arra, hogy a birkagyapjúnak most már rendkívül alacsony ára van, nem lehet eladni. Talán inkább jobb lenne, ha a kormány azon gondolkozna, hogyan lehetne visszahozni, mondjuk, a gyapjú eredetű kabátokat, ahelyett, hogy a kormánypárti képviselők a szőrmeipar érdekében lobbiznának.

Tehát összességében azt szeretném mondani, hogy ez a törvénymódosítás egy helyes irányba tett lépés, de azért vannak benne olyan részek, amelyek nincsenek kellően átgondolva, de azt gondoljuk, hogy ezek még javíthatóak. Lehet, hogy talán jobb lenne még további konzultációkat folytatni a civil szervezetekkel vagy az állatmenhelyek képviselőivel, illetve átgondolni azt, hogyan lesz megteremtve ennek az új törvénynek, valamint a számtalan önkormányzati állattartási rendeletnek az összhangja. A továbbiakban érdemes lenne arra gondolni, hogy az egyéb kedvtelésből tartott és fajuknál fogva veszélyes állatok helyzetét is kezeljék, gondolhatok itt, mondjuk, a mérges pókokra vagy akár a vagyonosabb körökben divatos nagyragadozókra.

Tehát azt gondolom, feladat van még bőven, és mivel sajnos 20 éve nem igazán sok előrelépés történt a hazai állatvédelemben, mi a magunk részéről még szívesen várnánk néhány hónapot, hogyha cserébe egy még ennél is alaposabb és tényleg minden problémára kiterjedő törvényszövegről tudnánk szavazni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Schiffer András tapsol.)