Felszólalás adatai

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Illyés Gyula ugyan a magyar kultúra egyik párizsi nagykövete volt, valahogy mégse sokszor írt az országimázsról. Azt viszont megírta, hogy annak az országnak vonzó a kulturális arca, amelyben az ország lakói meglelik helyüket és hozzáférnek saját kultúrájukhoz. Ő arra figyelmeztetett, hogy a látványkultúra nem elég. Ahogy ő írta: "És nem volt hazának elég, / a Gellérthegyen a rakéta / s a Városiban a bokréta / és a szobroknál a beszéd... / Mert sem erő, sem bölcseség / nem lehet elég, hogy megójja / a házat, amelyben lakója / nem lelheti meg a helyét."

Ha pedig ez igaz, akkor olyan ország kell, ahol nemcsak a kulturális kirakat látványos, hanem mögötte gazdag választék van, amelyből mindenkinek módja van válogatni. Ahol minden - megengedem - jó szándékú erőfeszítés és elköltött pénz ellenére nem romlanak látványosan a kulturális fogyasztás mutatói. Ahol megkeresik az elmúlt tíz évben elveszett több mint egymillió színházlátogatót. Ahol nem nyugszanak bele abba, hogy évi 20 millióval kevesebb mozijegyet vásárolunk, és negyedannyi könyvet, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, pedig már akkor is volt televízió. Ahol az elveszett mozilátogatók kedvéért újraélesztik a vidéki mozihálózatot. Ahol kulturális kedvezményrendszer segíti a diákokat, a kisnyugdíjasokat, a nagycsaládosokat a színházba és a moziba járáshoz. Ahol a könyv áfájának eltörlésével és az általános iskolai tankönyvek ingyenessé tételével alacsonyabbá teszik a könyvárakat. (Dr. Pálinkás József: Az áfát eltöröltük.) Nem tetszettek eltörölni - mondom ezt a közönség kedvéért -, csak a tankönyvekét.

Ahol a hárommillió magyar, aki jelenleg a művelődési intézményeket látogatja, legalább olyan viszonyokat talál ott, mint egy átlag otthonban, ahol nem esik szét alatta a szék, nem omlik a vakolat, nem ázik be a tető. Ahol a másfél millió magyar könyvtárlátogató valóban új könyveket talál a könyvtárban, mert legalább annyival növeljük a könyvbeszerzési kereteket, mint ahogy a könyvek ára nő. Ahol azon az ezer településen, ahol semmilyen művelődési intézmény nem található - és ez ma a magyar községek egyharmada - legalább egy helyiség van, ahol szolgáltatásokkal fölszerelve művelődni lehet. Ahol a 22 ezer közművelődésben dolgozó szakember fizetése legalább eléri a szintén rosszul fizetett pedagógusokét.

(12.20)

Ahol nem mélyítik, hanem föltöltik a kulturális szakadékokat. Ahol nem lehetséges az, hogy Észak-Magyarország megyéiben negyedannyian járnak színházba és moziba, mint a valamivel gazdagabb régiókban. Ahol föltöltik a digitális szakadékokat is, ahol minden településen hozzáférhető az internet, de támogatás segítségével ki is tudják fizetni a használatát. Ahol a modern eszközök és a klasszikus kultúra nem állnak ellentétben egymással. Ahol a tévében újra lehet klasszikus filmfeldolgozásokat látni. Ahol digitális formában is hozzáférhető a magyar kultúra aranyalapja. Ahol nem bosszantják az embereket tévé-előfizetési díjjal, amelyért már semmi sem jár, hanem ezt a költségvetés pótolja. Ahol mind között a leghitelesebb a közszolgálati híradó. Ó, boldog ország! (Derültség az MSZP soraiban.) Ahol a közszolgálati tévé képernyőjén a fiatalok mellett újra és sűrűn látni lehet Érdit, Kudlikot, Vitrayt, Kepest, Friderikuszt, Hofit, Fábryt, mert nem riasztották vagy küldték el őket, és nem lopták el a pénzüket. Ahol nem félnek a rádióban a betelefonálós és vitaműsoroktól és a kabarétól. Ahol az állam megállapodik a kábelszolgáltatókkal, és így gondoskodik arról, hogy legalább egy országos kereskedelmi televízió adása a legolcsóbb kábelcsomagokban is fogható lehet. Ahol a nemzeti jövedelemnek nem csökkenő, hanem növekvő részét fordítják a kultúra állami támogatására. Ahol a költségvetésnek legalább minden századik forintját a kulturális alapellátásra költjük.

És végül, abban az országban jó élni, annak az országnak jó a kulturális imázsa, ahol a szavak visszanyerik régi jó - lehet, hogy kicsit unalmas - jelentésüket. Ahol, ha azt mondod: kultúra, azt mondom: közműveltség, és nem azt, hogy kultusz. Ahol, ha azt mondod: Bánk bán, azt mondom: Katona József, és nem azt, hogy hová lett a pénz. Ahol, ha azt mondod: Széchenyi, én megint azt mondhatom: igazi reformok. Ahol, ha azt mondod: Kosztolányi - elnézést a képviselő úrtól -, én ismét boldogan csak annyit mondhatok: versek. Ahol, ha azt mondod: ország, nekem nem kell azt mondani, hogy imázsközpont, hanem megkérdezhetem azt is, hogy hogy élnek a lakói. És ha ezt kérdezem, látva azt, ami jó, és látva azt is, ami rossz, te nem azt mondod: nemzeti letargia, hanem azt: nemzeti tenni akarás, közösen, mindnyájan, együtt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)