Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzott ellenzéki csúsztatott értékelés után azt javaslom, nézzünk szét a nagyvilágban.

A világpolitikában folyamatos a verseny: szövetségkötések és -felbontások, nemzetközi szervezetekbe történő belépések és pozíciók, befolyási övezetek, gazdasági kedvezmények, katonai támogatások és támaszpontok, és még felsorolni is nehéz, hogy mi minden területen folyamatos a politikai küzdelem. Ebben a küzdelemben hol ócsárolják, hol feldicsérik egymást a világpolitika szereplői, és hogy meggyőzőbbnek tűnjön minősítésük, gyakran igénybe veszik egy-egy ország belpolitikai szereplőit. Egyben kivétel nélkül közös valamennyi ország kormánya: védelmezi, óvja országa tekintélyét a nemzetközi küzdőtéren, a világpolitikai életben is mindennapos vádaskodásoktól.

Minden ország vezetése gondoskodik, vagy legalábbis igyekszik gondoskodni egy kedvező országképről, egy pozitív országimázsról. Nem elég egészségesnek, vonzónak lenni, annak is kell látszani - olvashatjuk nem egy helyütt. Amelyik ország ezt elmulasztja, az menthetetlenül lemarad, elsorvad, perifériára szorul, tehetetlenül sodortatja magát ellenfelei propagandaáradatában, és úgy jár, mint ama magyar honvédelmi miniszter országa, aki ellenséges csapatok közeledtekor jelentette ki, hogy "nem akarok katonát látni". (Mádai Péter: Ez így nem igaz!)

Ahogyan egy országot nem lehet megvédeni hadsereg nélkül, úgy sikeres külpolitikát sem lehet folytatni, hitelesen vonzó országarculatot sem lehet építeni országimázs nélkül. Sajnos, a hagyományosan befelé forduló magyar közélet elhanyagolta a kiegyezés utáni időszak országimázsát, s a cseh, szerb és a román propaganda jobban érvényesült Trianonban, Párizsban, mint a tényekre, adatokra, észérvekre apelláló magyar védekezés. Ellenfeleinknek még arra is volt gondja, hogy a külföldi közkönyvtárakból kikölcsönözzék, majd elveszítsék, eltüntessék a Magyarországot kedvező vagy csupán tárgyilagos módon feltüntető könyveket. Akik tehát az országimázs szükségességét tagadják, és elfogadják mint tényt, hogy minden más ország építi önnön külső arculatát, országimázsát, azok olyan eszköztől, olyan védekező eszköztől fosztanák meg az országot, amely eszközzel más ország rendelkezik. Nem szükséges arról bárkit is meggyőznöm talán, hogy az ország alapvető létérdekét támadják az országimázs ellenzői.

Tisztelt Ház! A hírek manipulátorai ma áttételesebb, finomabb eszközökkel dolgoznak, mint Göbbels, Zsdanov vagy éppen Aczél György idején. Tárgyilagos külföldi megfigyelőknek tüntetik fel azokat a zsurnaliszta zsoldosokat, akik csak a nevüket adják egy-egy itthon gyártott propagandaanyaghoz, mindig találnak olyan közeget állításaikhoz, ami mint közvélemény tükröződik a hírekben, és egy-egy egyedi jelenségből vonnak le hamis következtetéseket. Szakma lett a tömegek manipulálását szolgáló hírközlés módszeréből az elmúlt évszázadban, emiatt törvényszerűen szakmává kellett válnia az ellene való védekezésnek is. Ma az országimázs legtöbb munkáját a hamis, manipulált hírekkel történő szembeszegülés alkotja. Gondoljunk csak azokra az ország csúszó leértékelését a háttérből irányító, szervező, a hamisított fényképeket tömegesen terjesztő társaságokra például, amelyek Hollandiában és Szlovéniában keltettek Magyarországról torzított képet. Az ilyen sötét ügyekben nem meglepő, hogy azóta sincs néven nevezhető felelőse a hamis képeken alapuló hazug állításoknak.

Azt biztosan állíthatjuk, hogy a Országimázs Központ figyelő tekintete hiányában még inkább elszabadulna az országunkkal szemben ellenséges propaganda. Mi ennek az oka? Sok oka lehet, például korábban az, hogy ne vegyék fel országunkat a NATO-ba; most, hogy ne kapjunk uniós támogatásokat, és belátható időn belül ne válhassunk uniós tagállammá. Az is cél lehet, hogy épüljön le a hagyományos keresztény vallásunk és nemzeti kultúránk, és ezáltal is könnyebben szétmorzsolhatók a körülöttünk, a kisebbségi sorban élő magyarok például. Csak tudatos országimázsvédés révén lehet védekezni az ilyen törekvésekkel szemben.

Tisztelt Ház! Az elmúlt évben egy kommunikációs csapdába léptek a zsdanovi, Révai-féle propagandafelfogásokban járatlan kormánypártok. Szóvá tették ugyanis, hogy ellenzéki politikusok külföldön sorozatban és következetesen hamis színben tüntetik fel Magyarországot. (Sasvári Szilárd: Így van!) Felhördültek persze a gyanúba kevertek, a csúszó leértékelésben érdekeltek, alaptalannak minősítették ezt az állítást, és bizonyítékokat követeltek. Nos, némi könyvtározás és olvasgatás után össze lehetett szedni egy korántsem teljes körű, de elképesztő tartalmú hazugságcsokrot az ellenzéki politikusok szerzeményei közül.

(10.30)

Lett is erre műfelháborodás, miszerint a kormány belső listákat készít, stigmatizál, kartotékol. Mi volt ebben a csapda? Az, hogy ha a kormány nem szed össze bizonyítékokat, akkor úgymond, hazugságban marad, és ezért kerül az ellenséges propaganda pergőtüzébe. Ha viszont összeszedi a bizonyítékokat, akkor listázás és más efféle vádak alapján lehet elmarasztalni. A feketelista vádja természetesen megjárta a külföldi sajtót, anélkül, hogy kiderült volna az, hogy maga az ellenzék követelte ezt a listát. Egy rugalmas Országimázs Központ nyilván megfékezte volna az esetből táplálkozó hazugságözönt.

Tisztelt Ház! Beszélhetünk frissebb példákról is. A közelmúltban mind a kereskedelmi televíziók, mind néhány külföldi lap a kormány cigányellenes politikájának bizonyítékát látta jogcím nélküli lakók kilakoltatásában. Mélyen hallgattak arról, hogy szocialista polgármester vezette kerületben történt ez, azaz a kormánynak semmilyen szerepe nem volt a történtekben. Egy Országimázs Központ remélhetően kéri az esetről elhangzott hamis híradások korrekcióját.

Hasonló módon nyugati újságokban a polgári kormány hibájául rótták fel a terjedő idegengyűlöletet, aminek egyik bizonyítéka az afgán menekültekkel szembeni ellenszenv. Itt is lehetne felvilágosító tevékenysége az Országimázs Központnak: tudatnia kellene a külföldi olvasókkal, hogy a polgári vezetésű önkormányzatok példaértékűen próbálnak gondoskodni a menekültekről, s épp a szabad demokrata vezetésű Kalocsa vagy éppen a szocialista polgármester vezette Vác vezetése hozta kínos helyzetbe településüket.

A hazugság, a gyűlöletbeszéd csak az egyoldalas tájékoztatásban, sajtómonopólium esetén életképes. Mihelyt rés támad az állampárttól megörökölt féloldalas tájékoztatásban, akkor a nyitott fülek és a gondolkodni kész elmék hatékonyabban fogadják be az ellenérveket, mint az érvek nélküli propagandát. Nem csoda tehát, hogy a néhány polgári sajtóterméket milyen, a Rákosi- és Kádár-korból ránk maradt jelzőkkel illetik az ellenzéki pártok, mert ez a néhány lap zavarja a monopóliumukat.

Egy sajtóelemző csoport például elemezte az idén a napilapok többségét, állítólag a napi 996 ezer olvasót tájékoztató Axel Springer hírmagyarázatait. Az írások 71 százaléka kormányellenes élű volt. A kereskedelmi televíziók műsorai hasonlóan ellenzéki beállítódásról adtak tanúbizonyságot. A Televízió 1-es csatornáján az elmúlt években a szocialista pártelnök szerepelt legtöbbször, 17-szer ez év októberéig a reggeli legnézettebb műsoridőben. De sorolhatnánk még tovább a kiegyensúlyozatlan sajtóviszonyokat igazoló adatokat.

Hatványozódik a kiegyensúlyozatlanság, ha egy látszólag apolitikus esemény részvevői egyoldalúak, mert ebben az esetben a tárgyilagos tudósítás is szükségszerűen egyoldalú. Most, december 6-án kezdődött például egy kétnapos nemzetközi konferencia az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a jogi szabályozásáról. A rendezvényre meghívták az Európai Unió és az Európa Tanács képviselőit, de nem kaptak meghívást a kormány képviselői. Egymást követték a féloldalas előadások, például a főpolgármester kinyilvánította, hogy a romák közelmúltban történt kilakoltatása és időzítése elfogadhatatlan. Bizonyosra veszem, hogy nem tudatta a külföldi részvevőkkel azt, hogy szocialista szövetségese volt ebben a tettestárs. Meghívás hiányában a kormány még védekezni sem tudott. Ezután nyilván csak egy Országimázs Központ tudja majd korrigálni az ország jó hírén esett szégyenfoltot.

A kisebbségi ombudsman nem csupán ennek a féloldalasra tervezett ortopéd konferenciának a szervezése miatt ad munkát az Országimázs Központnak, hanem egy, a magyar pedagógusokat és pedagóguspályára készülőket megrágalmazó jelentése miatt is. A közvélemény-kutatás - amelynek, ők is rögzítik, hogy tudományosan erősen megkérdőjelezhető az előkészítettsége és lebonyolítása, egyszóval ez a közvélemény-kutatásnak nevezett tájékoztatás legfontosabb kritériumait mellőző adatgyűjtés - szerint a hazai pedagógusok többsége rasszista, idegengyűlölő, cigányellenes. A felelőtlen és alaptalan állítások cáfolata még sok-sok fáradságot okoz az Országimázs Központnak.

Hosszasan lehetne sorolni a külföldön megjelenített, de itthon megrendelt, az országunkat hátrányos színben feltüntető írásokat. Például szöges ellentétben áll a bécsi Profil című újságban megjelent gazdaságpolitikai értékelés és az amerikai kutatók elemzése. Az itthonról súgott állításokat közlő bécsi lap szerint a magyar gazdaságpolitikát a közvetlen beleszólások, dirigista beavatkozások jellemzik, míg a most novemberben megjelent tudományos értékelés szerint a gazdasági szabadság indexe kedvezőbb, mint Japánban, Franciaországban, Szlovéniában vagy Argentínában. Nyilván csak egy Országimázs Központ tudja objektív adatokkal helyesbíteni a Profil szubjektív, ellenséges, lejárató állításait.

A Financial Times most november végén tájékoztatta félre az olvasóit, amikor arról írt, hogy a kormány politikai beavatkozása miatt nincs ellenzéki képviselő a Magyar Televízió és a Magyar Rádió kuratóriumában. Egy Országimázs Központ joggal kérhetne helyreigazítást, leírva azt, hogy a mai ellenzéki pártok hozták létre, konstruálták, alkották a médiatörvényt, ők azok, akik nem akarnak ezen változtatni, és a kormány semmit sem tud tenni az ellenzéki pártok megállapodása érdekében, mert nincs erre törvényi felhatalmazása.

A Der Standard osztrák lap a Nemzeti Bank kormányfüggésétől tart, és példának állította az előző elnököt. Nos, talán egy Országimázs Központ tényekkel bizonyíthatná az állítás megalapozatlanságát.

Vannak olyan állítások, amelyek indulatból, gyűlöletből fakadnak, azaz nehéz lenne tényekkel vitatkozni ezekkel. Vajon mit lehetne kezdeni azzal a szabad demokrata minősítéssel, amely egy kaliforniai lapban, a San Francisco Chronicle-ban jelent meg, hogy a kormány a pokolból jött gonosz yuppik és nacionalisták egyesülése? Mit lehetne kezdeni egy olyan panasszal, ami a holland Trow-ban jelent meg, miszerint a polgári sajtó azt latolgatja, hogy baloldali médiaszociológusok bőréből lámpaernyőt kellene készíteni? Mit lehetne kezdeni a portugál Publicóban megjelent, szintén szabad demokrata váddal, miszerint Orbán Viktor posztfasiszta politikát folytat? Az ilyen indulatokat talán jobban képes megfékezni, talán az objektivitás medrébe tudja terelni egy személytelen hivatal, és kevésbé alkalmasak az ilyen idegőrlő munkára alkalmilag szerződtetett sajtómunkások.

Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy sem a csúsztatott leértékelés, de a csúsztatott felértékelés sem segíti az ország nemzetközi megítélését. Jó teljesítmény kell és ennek hiteles ábrázolása.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)