Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ahogyan az előző ciklusban az egyházügyi törvény elfogadásánál és valamennyi módosításánál kötelességemnek éreztem, hogy felszólaljak egyrészt végzettségemet, hivatásomat tekintve református lelkészként, másrészt pedig a vallásügyekkel foglalkozó bizottság tagjaként. Természetesen ugyanezen indíttatásból szeretnék most is röviden hangot adni a véleményemnek.

Gondolhatnák elsősorban a tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy talán nagy gondban lehetek, ha ismételten a törvényjavaslat módosítása mellett kívánok szólni.

(11.10)

Ez azonban nem igaz, mert álláspontom szerint a céljaink továbbra is változatlanok, csak a megfelelő eszközt kell megtalálnunk azok eléréséhez.

De nézzük meg, hogy mik is ezen célok valójában! Ahogyan az előterjesztői expozéban Gulyás Gergely képviselőtársam is utalt rá, a magyar államnak alkotmányos kötelezettsége az egyházakkal való együttműködés. Tudjuk, hogy a világban számos modell létezik az egyház és az állam kapcsolatát illetően; vannak, akik a teljes szétválasztásban hisznek, és természetesen van olyan európai uniós ország, ahol a mai napig államegyház van.

Mi mindig is hangoztattuk, hogy történelmünk okán saját magyar modellt kell alkalmaznunk, amely az állam és az egyház együttműködésére épül. Az Alaptörvény kimondja: az állam és a vallási közösségek különváltan működnek, a vallási közösségek önállóak, az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Túl a nemzetközi bírálatokon és egyéb fórumok kényszerítő erején az Alaptörvény ötödik módosítása is szükségessé teszi az egyházügyi törvény módosítását. Az Alkotmánybíróságnak az állam és az egyházak kapcsolatára vonatkozó korábbi értelmezését tartotta fenn az Alaptörvény jelenleg is hatályos szövege, amikor is kifejezetten rögzítette, hogy a különvált működés mellett az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. A közösségi célok, illetve az együttműködés területeinek, formájának meghatározásában az Alaptörvény keretei között az államnak viszonylag szabad mozgástere van, hiszen általában véve nem köteles valamely vallási közösség által kitűzött célok megvalósításában közreműködni, ha e tevékenységgel összefüggésben egyébként nem vállal állami feladatot.

Éppen ezért személy szerint kifejezetten szerencsésnek tartom, hogy az egyházügyi törvény módosítása mellett az egyház-finanszírozási kérdéseket is ezen a törvényjavaslaton belül tárgyalhatja a tisztelt Ház. És ha jól tudom, akkor ötpárti egyeztetéseken az MSZP részéről is korábban ez az igény már felmerült.

Az anyagi támogatások szabályainak meghatározása során az államnak figyelemmel kell lennie a vallásszabadsághoz való jog sajátosságaira, valamint arra, hogy valamely vallási közösség ne kerüljön indokolatlanul hátrányos helyzetbe a vele tárgyilagos ismérvek alapján összehasonlítható helyzetben lévő más vallási közösségekhez képest.

Szintén az Alkotmánybíróság gyakorlatát figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy nem alkotmányos elvárás, hogy minden vallási közösség ténylegesen azonos jogosultságokkal rendelkezzen, sem pedig az, hogy minden vallási közösséggel ténylegesen ugyanolyan mértékben működjön együtt az állam, amíg a különbségtétel nem diszkriminatív jogi szabályozásból ered, illetve amíg nem diszkriminatív gyakorlat eredménye.

A társadalmi támogatottsághoz és feladatvállaláshoz, tehát tárgyilagos és ésszerű feltételekhez igazodó különbségtétel nem ütközik az alkotmányos alapelvekbe. Ezzel együtt természetesen érvényesülnie kell az állam világnézeti semlegességének, akár az állam által vállalt közösségi feladatok megoldásáról, akár a vallási közösségek számára hozzáférhetővé tett anyagi támogatásokról, akár pedig az állam és a vallási közösségek kötelező közösségi együttműködéséről van szó.

Ha már az anyagiaknál tartunk, továbbra is szeretném, ha nem merülne feledésbe azon törekvésünk, hogy az úgynevezett bizniszegyházak ne működhessenek vallási közösségként. A ma már sokszor emlegetett Alkotmánybíróság a jelenleg hatályos egyházügyi szabályozásról elfoglalt kritikus álláspontjában is elismerte a sajátos jogállással való visszaélés lehetőségét, és az ez elleni hatékony fellépés szükségességét.

Az Alkotmánybíróság egyfajta mérceként állította a törvényalkotó és a kormány elé, hogy az hatékonyan tudjon fellépni a visszaélések megakadályozása, a jogosultságukat jogellenesen kihasználó, illetve a nem vallási tevékenységet végző szervezetek kiszűrése érdekében. Ez a cél a nyilvántartásba-vételi eljárás feltételeinek meghatározásával, a törvényes működést garantáló szabályokkal, továbbá egy tárgyilagos, a vallásszabadságot nem korlátozó, mégis hatékony ellenőrzés, azaz ügyész segítségével érhető el. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége is fellépni a jogszabálysértésekkel szemben.

Az előttünk fekvő egyházügyi szabályozással tehát nem kevesebbre vállalkozik a jogalkotó, mint hogy megfeleljen az Alkotmánybíróság, valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága eddigi határozataiban lefektetett alapelveknek, és a magyar egyházügyi hagyományokhoz is hű maradjon.

A sarkalatos egyházügyi törvény módosítása éppen ezért tartalmazza egy részben az új egyházi szervezetrendszer elemeit, amelyekkel új kategóriákat vezet be, továbbá a lelkiismereti és vallásszabadságra, a szabad vallásgyakorlás védelmére, az állam és a vallási közösségek viszonyát meghatározó alapelvekre, a vallási közösségek autonómiájára és sajátos jogállására, a nyilvántartásba vételükre irányuló eljárás szabályaira és garanciáira, az állam és a vallási közösségek közfeladatok ellátásában való együttműködésének és az állami finanszírozásnak az alapelveire, valamint a vallási közösségek védelmének és jogszerű működésének biztosítékaira vonatkozó alapvető szabályokat.

A törvény sarkalatos rendelkezése rögzíti a közfeladatok ellátásában hagyományosan kimagasló terheket vállaló, társadalmi elfogadottságuk és beágyazottságuk okán az állammal különleges stratégiai partnerségi együttműködést folytató bejegyzett egyházakkal kötött megállapodások lehetőségét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom benne, és talán az elhangzottakat figyelembe véve nem alaptalanul, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat hosszú távon és megnyugtatóan rendezi a vallási közösségek jogi sorsát, az állam és az egyház együttműködésének feltételeit, és mindezt alkotmányosan, a nemzetközi jogi elvárásoknak megfelelően éri el. Ezért tisztelettel kérem valamennyi párt képviselőjét, hogy támogassa ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)