Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én már kísérletet sem teszek arra, hogy államtitkár urat megkérjem, hogy figyelemmel legyen a képviselőkre, akik mondják a szót, már csak azért is, mert ők legalább nem papírról olvassák mindazt, amit ön majd a viszonválaszában meg fog tenni papírról.

(15.20)

Államtitkár úr, ha egy picit tisztelné a parlamentet és a parlamenti képviselőket, akkor tudná, hogy az előző mintegy egy órában az ehhez a napirendhez tartozó vita kapcsán nem egy, nem kettő, hanem az egy kezemen nem tudom megszámolni azt, hogy hány kérdés fogalmazódott meg. Ha ön megfelelően jó képességgel bír, akkor ezeket a kérdéseket fejben nyilván megjegyezte, merthogy papírra nem vetette, azt azért bírtuk követni. (Tállai András visszatér az üléshelyére.) Remélem, hogy úgy van, hogy megfe­lelően jó képességgel bírva fejben megjegyezte és válaszolni fog rájuk. Jobb lenne, ha menet közben tenné meg mindezt, nem megvárva majd azt, amikor már a parlamenti képviselők, az országgyűlési képviselők nem tudnak viszontreagálni az ön által elmondott dolgokra. Bár nem kételkedem abban, hogy ez nem fog megtörténni. Nagyon valószínűsítem, hogy ön ezekre a feltett kérdésekre nem fog menet közben válaszolni, sőt még azt is feltételezem, hogy a végén sem fog válaszolni, hanem majd valamit, amit ön elé odatettek, azt fel fogja nekünk olvasni, és mi nagy tisztelettel, odafigyeléssel meg fogjuk hallgatni.

Körülbelül ennyi az, ami az ön visszaigazoló munkásságát valószínűleg majd jellemezni fogja az elkövetkezendő időszakban. De ez így nincs rendjén, államtitkár úr. Azért gondolom, hogy nincs rendjén, mert hiszek abban, hogy a parlamenti patkó minden oldalán vannak kellő értelemmel megáldott emberek, akik veszik a fáradságot arra, hogy ezeket a törvénytervezeteket átolvassák, a saját és a frakciójuk álláspontját összegzik, és azokat mondják el. Akkor azt gondolom, hogy az a minimális tisztelet megilleti őket egyenként is, meg a frakciókat is, hogy erre egyrészt odafigyelnek, mint szakmai gazdái a témának, másrészt pedig a lehetőséghez illesztetten tisztességes módon válaszolnak. Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Én még mindig reménykedem és bízom benne, hogy egyszer bekövetkezik ez az időszak, csak eddig még nem ezt tapasztaltuk.

Menjünk egy kicsit beljebb a nemzeti akkreditálás kérdésköréhez illesztetten. Nézze, államtitkár úr, nyáron elég intenzíven többen a Parlament falai között és nemcsak egy-egy frakció, hanem több frakció képviselői kértük, figyelmeztettük önöket, de a kérés is ugyanúgy megjelent, mint a figyelmeztetés, hogy vissza kellene vonni ezt a törvénytervezetet. Vissza kellene vonni ezt; Szatmáry képviselőtársam itt volt, tapasztalta, Cseresnyés képviselőtársam is, és még néhány, nem túl sok fideszes és KDNP-s képviselő.

Azért tettük meg ezeket a figyelmeztetéseket, mert láttuk, hogy hogyan és miképpen haladnak előre olyan úton, ami nem igazán hasznot termelő, hozamot termelő út, hiszen a hazai akkreditációs rendszer lebontása, lerombolása zajlik azon keresztül, amit csinálnak. És ez a folyamat, amely az akkreditációs rendszer lebontásával és lerombolásával párosul, nyilván a nemzetközi jogosítványok veszélybe kerülésével párosult ‑ akkor még inkább a veszélybe kerüléséről beszéltünk ‑, de most már nem a veszélybe kerüléséről kell beszélnünk, hanem ezeknek a nemzetközi akkreditációs jogosítványoknak a megszűnéséről kell számot adni. Igen, a megszűnéséről, mert bármennyire is mondják, hogy nem, nem, nincs ilyen probléma, itt a jogutódlás tekintetében is felvethetők a problémák. És csak gondoljon bele azoknak a cégeknek a sokaságába, amelyek exporttevékenységet folytatnak, és az exportált termékhez illesztetten különféle laboratóriumi vizsgálatok meglétének a szükségessége kell hogy a háttérben meghúzódjon. De ha ezek akkreditáció hiányában a nemzetközi jogosítványok sérülése és megszűnése tekintetében nem produkálhatók, akkor ezeket a vállalkozásokat milyen gazdasági hátrány fogja érni majd az elkövetkezendő időszakban.

Arról beszélnek, hogy gyorsítják a folyamatokat. Ez éppen hogy nem pozitív példa, mert ha valami rossz és annak a rossznak a gyorsítását teszik meg, vagy a megtöbbszörözését teszik meg, a duplikálását vagy a triplikálását teszik meg, akkor az nem hasznot termel, hanem a kár halmozott életre hívásával párosul. Egy szó mint száz, ehhez a dologhoz illesztetten úgy gondolom, hogy elég erős csúsztatás, hogy egy új egységes nemzeti akkreditációs rendszer kiépítése zajlik. S nyugodtan mondhatom, az is szégyenletes ‑ ma már itt elhangzott a Ház falai között ‑, hogy még hatályba sem lépett a törvény, máris jelentős átalakítására kell sort keríteni.

Ez jellemző az önök munkásságára. A közbeszerzés és egyéb más ügyek tekintetében tapasztaltuk a héten, a múlt héten és az azt megelőző héten is, hogy a jogalkotási újratervezési folyamatban milyen szintű konstruktivitással bírnak. Nyilván az elkövetett hibák sokaságának az újbóli visszahozatala, kijavítása zajlik az önök részéről.

De az a bajom, mint ahogy szó esett róla, hogy egyszer kellene komolyan végiggondolni azt, amikor egy törvénytervezetet az asztalra pakolnak, és sokkal inkább megfontoltan, megalapozottan kellene cselekedni, nem először felrúgni, szétzúzni bármit is. A Nemzeti Akkredi­táló Testületről beszélek, amely vonatkozásá­ban Szatmáry képviselőtársam azt mond­ja, hogy a tagok nem voltak érdekeltek, ezért nem jelentek meg; a bevezető felszólalásában hangzott ez el.

Én azt gondolom, hogy a Nemzeti Akkreditáló Testület esetében az, hogy a tagok nem voltak érdekeltek, egy olyan furcsa összetételű mondat, amit nem is akarok érteni. Hogyan gondolja képviselőtársam az érdekeltséget? Min keresztül kell a Nemzeti Akkreditáló Testület tagjainak megteremteni az érdekeltségét ahhoz illesztetten, hogy a köztestületben lévő feladataiknak az ellátását megtegyék? Ja, ma már nem köztestületről beszélünk, igen, ezt tudjuk, hiszen a kormányzat által irányított, felügyelt szervezetről esik szó.

Szóval, az a lényege a történetnek, hogy nem szétrúgni, nem szétrombolni kell, hanem építeni kell. Az a baj, hogy ez a folyamat, ami a szétrúgás, szétrombolás, megszüntetés, majd utána adott esetben nemzeti jelzők sokaságainak a kerete között történő életre hívás folyamatával párosul, az sajnos sok esetben látszik, hogy nem jobbá teszi a folyamatokat, hanem nehezebbé teszi a folyamatokat. Akik ezeknek a folyamatoknak az igénybevevői, mármint a szolgáltatások igénybevevői, azok kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. Szóval, azt gondolom, hogy nagyon sok tekintetben van kétely a vonatkozásban, hogy az, amit e tekintetben csinálnak, az egyrészt jó-e, helyénvaló-e, másrészt nem okoz-e kárt valakinek.

Ha már idáig jutunk, hogy nem okoz-e kárt valakinek, akkor azért azt nem feltételezem, hogy önök direkt kárt akarnának okozni bárkinek is, mondjuk azért, hogy másoknak jó legyen. Nem akarok ilyet feltételezni, mert azt gondolom, hogy ennél komolyabb szándékok kell hogy vezéreljék önöket, amikor bármilyen változtatási szándékra szánják el magukat. De azért mindig felmerül a kétség utána, hogy bár nem akarom ezt feltételezni, de hát akkor mi a valós indoka, oka annak, hogy az a folyamat zajlik, mint amit tapasztalunk ennek az ügynek a kapcsán is az Akkreditáló Testületet érintően az elmúlt fél esztendőben. Ha nem akarnak ártani, akkor kiknek a javát szolgálja ez a történet?

Itt megint felmerül a kétely, hogy szolgálja-e egyáltalán valakiknek a javát az, ha valami működésképtelenné válik, ha csak átmenetileg is problémákkal felruházottan. Akkor mi vezérli önöket e vonatkozásban? Vagy ha valami mégis van, ami vezérli önöket, akkor miért nem akképpen zajlik a folyamat, hogy az látható módon a gazdálkodó szervezetek, a vállalkozások sokaságának az érdekeit szolgálja.

Szatmáry képviselőtársam azt is említette, hogy a vállalkozói szemlélet növelése, erősítése egy fontos dolog. Én nem vitatkozom önnel a tekintetben, hogy minden olyan ügy, ami a létező, élő, működő vállalkozások érdekeit, azok erősítését szolgálja, a helyzetbe hozását teszi meg vagy azt erősíti, a helyzetbe hozott vállalkozások létét erősíti, az fontos. Az fontos, hiszen az adótermelő forintok ezeken a felületeken keresztül köszönnek vissza.

(15.30)

Csak hát, tudja, megint itt a kétely, amikor azt látja az ember az elmúlt, most már közel hat esztendő leforgása alatt, hogy a vállalkozások sokasága, adott hónapok időszakában több ezernyi vállalkozás tönkremenetele az, amivel szembesülünk, akkor azt kell mondjuk, hogy minden bizonnyal ennek és az ilyen típusú intézkedéseknek is van hatása, no nem pozitív, hanem sokkal inkább negatív hatása ezeknek a folyamatoknak a kialakulására.

Szóval, összegezve a történetet, ha nem csak a nemzeti akkreditáció kérdésköréhez, hanem úgy en bloc, a vállalkozások működési köréhez illesztetten egyéb kiszolgálói tevékenységre gondolunk, akkor azt kellene valahol organizálni, azt kellene valahol végiggondolni és a végiggondolás után a cselekvés színterére, színpadára helyezni, hogy hogyan és miképpen lehet segítő szándékú tevékenységet folytatni. Mert az, amit ennek a konkrét ügynek, a nemzeti akkreditációs kérdéskörnek, testületnek a működésével, jogosítványrendszerének létével, annak elbizonytalanításával vagy épp a megszüntetésével kapcsolatosan tesznek-tettek, nem építi, és nem erősíti a magyar gazdaság szerepvállalóit.

Ha komolyan gondolják azt, Szatmáry képvi­selőtársam, hogy akár ennek a Nemzeti Akkreditációs Testületnek is akképpen kell tudni működni, hogy a vállalkozások megerősítését, a vállalkozások pozitív értelmű kiszolgálását tegyék meg, hogy azt a háttérfelületet biztosítsák, ami az ő mindennapjaik vonatkozásában tényleg az adóforintok megtermelésének növekedésével párosul, akkor nem ilyen utat kell bejárni. Nem olyan utat kell bejárni, ahol gyakorlatilag szétrombolnak, ahol a létező, meglévő jogosítványrendszereket veszélybe helyezik vagy éppen megszüntetik, és helyettük új jogosítványrendszereket pedig nem biztosítanak.

Szóval, azt kell mondjam így végezetül, hogy a törvényalkotás kapcsán nem tudom másra felhívni a figyelmüket, csak arra, hogy érdemes lenne úgy lépegetni előre, inkább lassú lépésekkel, inkább tyúklépésekkel, de eredményesen, megalapozottan, ami nem az érdekeket, mármint a vállalkozások sokaságának érdekeit sérti, hanem annak segítségére szolgál, mint ahogy mondtam, hogy minél több, minél erőteljesebben működő és minél inkább, mondjuk, exportképességgel bíró vállalkozások sokasága szülessen Magyarországon; nem úgy, mint ahogy az elmúlt esztendőkben, ahol több tízezernyi vállalkozás megszűnéséről lehet számot adni.

Nyilván nem kívánja senki, hogy a vállalkozások színpadán olyan vállalkozások legyenek nagy számban jelen, amelyek nem tudnak és nem is akarnak adott esetben új forintok termelésével szerepet vállalni, de azok, akik erre törekszenek, ebbe az irányba haladnak, azokat meg nem gátolni kellene, hanem tényleg kézzelfogható módon segíteni kellene.

Nem akarok mást mondani, csak azt, hogy azt látom, önök nem hajlandóak, nem akarják tudomásul venni, befogadni sem azt, amiről az ellenzéki oldalon a képviselőtársaim beszélnek. Ha konkrét javaslatok megfogalmazását teszik, azt sem hajlandóak befogadni. Ha általánosságban közelítenek a dologhoz, nem érdekli önöket. Visszatérve az első gondolatokhoz, azt gondolom, hogy sokkal eredményesebb lenne, ha a parlament patkóján belül a kormányzati oldal némi hajlandóságot is tudna mutatni arra vonatkozóan, hogy az ellenzéki oldal képviselőit nemcsak meghallgatná, kényszeredett módon, hanem meg is hallaná meg a javaslataikat is számításba venné. Talán eredményesebb lenne a munkánk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)