Felszólalás adatai

ELNÖK: Öröm dolgozni önnel, államtitkár úr, ilyen késő este. (Derültség.)

Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/857. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/857/1-2-3-4. számokon kapták kézhez.

Most a képviselői felszólalásokra kerül sor, amelyek időtartama - kérem, most is figyeljenek - a vita korábbi szakaszához hasonlóan lehetőleg nem haladhatja meg a 15 perces időkeretet. Itt benne van a szó: lehetőleg. Az előbb nem volt benne, ezért mondom, nehogy félreértés legyen, itt természetesen elnéző fogok lenni a 15 percet túllépőkkel szemben.

Elsőként az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót. A felszólalásra jelentkezők közül először Takács Imre képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP-ből.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Tekintsenek el attól, hogy név szerint köszöntsem önöket (Derültség.), mert az időigényes lenne, de megtehetném ebben a tömegben. (Derültség.) Viszont az elnök úr mondta, hogy 15 percnél tovább beszélhetek, megtehetném, de vegyék úgy, hogy név szerint köszöntök mindenkit.

A felsőoktatási intézményhálózat integrációja kapcsán Pokorni miniszter úr helyesen mondta, hogy az integráció nem cél, hanem eszköz. Felszólalásomban is erre építve szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel.

A kiindulópontom az, hogy a felsőoktatási intézményhálózat átalakítása során abból kell kiindulni, hogy a világot a globalizáció, a fogyasztó-központúság mellett az integráció és a humanizáció jellemzi. Ez a négyes folyamat hatja át a világ gazdaságát, társadalmát, egészét.

Az integráció életünk valamennyi szintjét átszövi, a humanizáció pedig az emberi tudás megnövekedett szerepét jelenti. Köztudott, hogy ennek következtében - ahogy Szabó Katalin egyetemi tanár írja a "Lágyuló gazdaság" című könyvében - megnő a lágy áruk szerepe, ami azt jelenti, hogy a javak értékét elsősorban a bennük realizálódott tudás határozza meg. Magyarország ebből a szempontból világviszonylatban igen kedvező helyzetben van, mert nyersanyagban és energiában nem bővelkedünk, de nyugodtan lehet mondani, hogy az emberi tudásban a bőség jellemző hazánkra. Ezt a tudást megszerezni és fejleszteni fontos kötelességünk.

Ezért a felsőoktatási intézményekben a modernizáció elengedhetetlen követelmény, az integráció, az intézmények összevonása csupán eszköze ezen fontos célnak. Az integráció során - ezt már több képviselőtársam hangsúlyozta - nem a költségekből, nem fiskális szemléletből kell kiindulni, nem abból kell kiindulni, hogy a költségeket csökkentsük, mert véleményem szerint bármilyen vizsgálatot végzünk, a költségnövekedés az integráció velejárója.

(20.40)

De ha közgazdászként közelítem meg a dolgot, akkor nem számít, hogy a költségek emelkednek, csak az eredmény, a tudás minősége javuljon. Ha a tudás minősége javul, akkor nyilvánvaló, hogy a költségek növekedése racionális folyamat.

Az intézmények összevonásánál nem lehet lemásolni a fejlett országok gyakorlatát, mert ott a hagyományok, a technikai és egyéb adottságok jelenleg is eltérnek és a közeljövőben is el fognak térni a hazánkban meglévő adottságoktól.

A modernizáció megköveteli a felsőoktatási intézmények tudományos kutatási feltételeinek a megteremtését, és erre építve az oktatás minőségi színvonalának a javítását. De hangsúlyozom, hogy a kutatásra építve kell az oktatás minőségét is magasabb szintre emelni. Mindez csak akkor valósulhat meg, ha az egyetemi oktatók körében nem a kontraszelekció érvényesül, s ha az egyetemi oktatók biztos alapnak érzik azt az intézményt, amelyben dolgoznak. Elnézést, ha egyéni példát mondok: az egyik kutatóintézetben dolgoztam másodállásban, illetve szerződés alapján, és amikor a kutatóintézetben megtudták, hogy szervezési és egyéb dolgok következnek be, akkor nagyon jó kutatók, akiknek másutt is volt elhelyezkedési lehetőségük, otthagyták az intézetet, és csak azok a kutatók maradtak ott, akik nem muzsikáltak azon a szinten, mint akik elmentek. Tehát véleményem szerint arra kell igen vigyázni a szervezeti rendszer átalakításánál, hogy az értékeket megtartsuk az egyetemeken, a főiskolákon.

Az alap- és alkalmazott kutatás a kutatók, az oktatók elhivatottságtudata mellett az esetek többségében eszköz- és tőkeigényes. Az utóbbiakat jól átgondolt intézményi integrációval jobban lehet biztosítani, mintha az integrációt elhagynánk, és véleményem szerint a nemzetközi pénzügyi finanszírozás is könnyebben megvalósítható egy jól átgondolt integrációval.

A felsőoktatási intézményhálózat megfelelő integrációja hozzájárulhat a társadalomtudományok gyorsabb fejlődéséhez. A természettudományok ugyanis nemcsak azért fejlettebbek a társadalomtudományoknál, mert ott a természetkutatók szilárdabb és állandóbb értékekkel dolgoznak és több kísérletezésre van lehetőségük, hanem azért is, mert az egyes természettudomány-ágak már nagyon régen integrálódtak. Ha a felsőoktatási intézmények integrációja során kidolgozott szakmai elvek érvényesülnek, akkor ezzel a társadalomtudomány-ágak integrációját is elő lehet segíteni, és ezzel együtt a társadalomtudományok fejlődését is közelebb lehet vinni a természettudomány-ágak fejlettségéhez. Az intézmények összevonásakor éppen ezért a szakmai elveket fontosabbnak tartom, mint a területi elveket.

Nem akarok példákkal előhozakodni: Hajdúszoboszlón élek, Debrecen árnyékában, s nagyon jónak tartom azt, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetemhez kívánják integrálni a nyíregyházi Egészségügyi Főiskolát, nem pedig a Bessenyei György Tanárképző Főiskolához. Szerencsénk van, hogy itt van Bazsa György rektor úr, aki az integráció gyakorlati megvalósításának az atyja, hiszen ha jól tudom, 1991 óta ezt a folyamatot igen intenzíven figyeli és végzi.

Helyesnek tartom azt is, hogy a mikro- és makrogazdasági felsőoktatás integrációja nem valósult meg. A mikroökonómiai tervezett integrációt is megfelelőnek tartom. Sok ellenérv szól amellett, hogy ne kapcsoljuk a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemhez - jól tette az előterjesztő, hogy nem kapcsolta oda - a Pénzügyi- és Számviteli Főiskola integrációját, mert egészen sajátos - oktatási és kutatási szempontból is - a mikro- és a makrovilág az ökonómiában.

A felszólalók közül a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemmel kapcsolatban többen kételyeket fogalmaztak meg. Örülök annak - magam is ott végeztem és a levelező oktatásban tanítottam is -, hogy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem majdnem önálló maradt, mert az Államigazgatási Főiskola integrációja azt a hosszú évek alatt kialakult tekintélyt, amit az egyetem nemzetközi és hazai vonatkozásban is elért, csak javíthatja.

Abból indultam ki, hogy a modernizáció a legfontosabb feladat az integráció során. Szeretném bizonyítani, hogy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem a modernizációt már igen régóta megvalósítja. Erre azért térek ki, mert még egyszer mondom, képviselőtársaim közül néhányan megkérdőjelezték ezt a kérdést. Volt olyan képviselőtársam, aki azt mondta, hogy másfél megállóra van az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem: ez igaz, de ha abból indulok ki, hogy egy egyetem legfontosabb feladata a modernizáció, akkor az egyetem önmagában is megfelel ennek. Bizonyításképpen a következőt szeretném elmondani:

Az 1980-as években az egyetem sokirányú reformot végzett szervezeti, tantervi és tananyag-fejlesztési területen. Az egyetem kutatási és oktatási munkája igen széles körű. Az egyetem a nem társadalomtudomány-ági területeken is kifejti a megfelelő munkát, hiszen nem akarom az egyetem tantárgyait felsorolni, de a környezeti tudományok, a gazdaságinformatika és a gazdaságmatematika is igen jelentős szerepet játszik az egyetem oktatási és kutatási munkájában. Ugyanakkor a Közgazdaság-tudományi Egyetem már igen régóta biztosítja az átjárhatóságot és a nyitottságot, hiszen a gazdasági és üzleti főiskolákon végzettek bekapcsolódhatnak a nappali szakképzésbe, a műszaki főiskolákon végzettek számára már régebb óta diplomaszerzési lehetőséget biztosítanak és az egyetemen 1972 óta működik a szakközgazdászképzés. Ez a szakközgazdászképzés egész magas színvonalú.

Ha jól emlékszem, a Közgazdaság-tudományi Egyetemen 8 000 hallgató volt az 1998-as tanévben és 3,3 milliárd forintos költségvetéssel nemzetközileg is racionális méretű egyetemnek számít. Az sem mellékes, hogy az egyetem a kiadásai mintegy 40 százalékát saját bevételből fedezi, és ha az európai intézményeket vesszük alapul, hasonló szerkezetek működnek az európai közgazdasági képzésben is: Londonban, Párizsban, Milánóban és Bécsben, de még említhetnék más helyeket is.

Szóval azt szeretném mondani, örülök annak, hogy az indítvány a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemet előterjesztette, mert ezzel a magyar tudomány fejlődését is elősegíti. Az oktatás minőségi színvonalának javítása miatt nemcsak az analitikus, hanem a kreatív gondolkodás fejlesztését is biztosítani kell. Hazánkban az oktatás eddig döntően kognitív, megismerő tudás megszerzésére szerveződött, pedig a sikerorientáltság, a kompromisszumkeresés, a konfliktusmegoldó képesség, a kockázatok felmérése, a megbízhatóság is igen fontos az oktatási rendszer működésében, s a hallgatók ezekre való felkészítésében.

 

(20.50)

Véleményem szerint az a tervezet, amit a minisztérium a Ház elé terjesztett, ennek a feltételnek is megfelel, de idő hiányában ezt már nem akarom részletezni.

A felsőoktatási intézményhálózat kialakításakor azt is mérlegelni kell, hogy a végzett hallgatók felkészültsége, tudása és szakmastruktúrája - és rettentő nehéz kérdés a szakmastruktúra - ne csak rövid, hanem hosszú távon is alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez. Azt hiszem, nem a pillanatnyi munkaerő-piaci igényekből kell kiindulnunk, hanem a hosszú távú munkaerő-piaci igényekből.

Igen fontos kialakítani a hallgatók számára életük során a permanens tanulás igényét. Azt hiszem, az integrálódott egyetemekben ez lesz a legnehezebb feladat. Véleményem szerint ezt csak akkor lehet elérni, ha a hallgató az előadásokon érzi, hogy az oktató együtt él az anyaggal, ha érzi, hogy az oktató számára élvezet az anyag közlése, élvezet a gondolkodás. Magyarul arról van szó, hogy valóban csak kreatív képességű emberek álljanak fel a katedrára és tanítsanak.

Végső soron a felsőfokú oktatási intézmények integrációját úgy kell megvalósítani, hogy az a modernizációt elősegítse. Ha egy adott felsőoktatási intézmény a modernizációt önmaga nem tudja hosszú távon valóra váltani, akkor a szervezeti átalakításra, az integrációra feltétlen szükség van.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, SZDSZ.

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Takács képviselő úr említett anomáliákat a most benyújtott javaslatban. Szeretném kiemelni, amit az SZDSZ vezérszónoka már elmondott, hogy az integrációs tervezet alapvetően a fő célkitűzések mentén halad, de sajnos egy sor esetben ettől politikai jellegű döntés, lobbyzás eltérítette.

Meggyőződésem, hogy a keszthelyi példát érdemes még egyszer megemlíteni. Hiszen akár az eredeti, Mosonmagyaróvár-Kaposvár-Keszthely Pannon Egyetem megoldás szakmailag és még az integráció szempontjából is jó lett volna, akár az úgynevezett zalai egyetem, tehát az egerszegi számviteli főiskolának egyetemi karrá fejlesztése és a Georgikon együtt jó megoldás lett volna. Ami helyette született, a Georgikon szempontjából és Keszthely szempontjából tulajdonképpen nem tragikus, nem lényegesen kedvezőtlenebb ezeknél, hiszen Veszprémmel van egy hosszú távon jól működő együttműködés, de nem annyira természetes. Viszont ami megmaradt - és itt egyáltalán nem Kaposvárral, e feltörekvő, dinamikus várossal szemben mondom, hanem csak tényként mondom -, tudniillik, hogy Kaposváron viszont legyen univerzitás, és erre lesz majd valami türelmi idő, ez, azt hiszem, tisztán politikai döntés. Valljuk be, ez olyan, mintha a beiratkozónak a kezébe nyomnák a diplomát, és azt mondják, hogy ez érvényes lesz, majd ha sikerül levizsgázni - de azért odaadjuk előre a diplomát.

Hogyan lehet egy törvényben univerzitásnak minősíteni azt, amiről majd azt mondjuk, hogy ha három év múlva sikerül a feltételeknek megfelelni, akkor valóban az lesz? Én tehát azt gondolom, hogy sajnos ilyen elemekkel még terhelt ez a törvényjavaslat, ezen javítani kell, és nem pedig az illúziókat növelni.

A miniszter úr azt mondta a bizottsági ülésen, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kaposvár... Bocsánat. Legközelebb.

ELNÖK: A következő kétpercesben, képviselő úr, lehetőséget adunk. Balczó Zoltán képviselő úr következik kétperces felszólalásra.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Takács Imre képviselőtársam igen pontosan idézte tegnapi felszólalásomnak azt a részét, hogy a Közgazdaság-tudományi Egyetem és az ELTE megfelelő karai egymáshoz közel fekszenek. Azonban természetesen az intézményi integrációval kapcsolatos véleményemnek nem ez volt az alapja. Ez egyébként egy nagyon fontos gyakorlati kérdés, hogy adott esetben, ha intézmények integrálódnak, akkor a hallgatók igenis meg tudják közelíteni a társintézményeket.

Miközben a Közgazdaság-tudományi Egyetemet a magyar felsőoktatás kiemelkedő intézményének tartom, és biztos vagyok benne, hogy meg is fog felelni az elvárásoknak, azt próbáltam elmondani a hozzászólásomban, hogy azoknak az alapelveknek, amelyek szerint az integráció a kormányprogram alapján megvalósul, az ELTE-vel, valamint az Államigazgatási Főiskolával való integráció igenis számos előnyt hordozott volna, és ehhez pontosan az Oktatási Minisztérium egy szakmai anyagát idéztem. Tehát még egyszer: természetesen nem a földrajzi közelség jelentette ennek az alapját, legfeljebb a kiegészítését.

Azt is hozzá kell tennem, hogy nem említette képviselőtársam, hogy a Közgazdaság-tudományi Egyetem eredeti célja ugyan nem teljesült, tehát nem maradt önálló, hiszen a törvényi előírás miatt is az Államigazgatási Főiskolával jött létre az integrációja, és ennek az átalakításnak lett egy másik következménye: nem jött létre a budapesti pedagógiai főiskola. Én tehát ezt a kérdéskört ennek vonzatában vizsgáltam.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Kovács Kálmán képviselő urat illeti a szó kétperces felszólalásra.

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Röviden befejezném azt a bizonyos mondatot, és még Balczó képviselő úr hozzászólására reagálnék egy mondatban.

Azt a mondatot így szerettem volna elmondani: a miniszter úr azt mondta, hogy Kaposvár, ez a dinamikusan feltörekvő város és Pécs küzd azért, hogy a Dél-Dunántúlnak végül is melyik legyen a kulturális központja, és ez a küzdelem mindkét várost csak erősíti. Arra gondolok, hogy ugyanakkor nem szabad mesterséges, természetellenes - legalábbis tempóját tekintve természetellenes - illúziókat ébresztenünk.

Csak egy példát szeretnék mondani. Ezt akár Pécs, akár Keszthely vonatkozásában elmondhatnám, hogy amikor Keszthelyen már Georgikon volt, akkor még Csokonai jövendölt az első oskoláról az Somogyban. Vannak tehát természetes fejlődési folyamatok - a kultúrában különösen -, és azok nem olyan könnyen gyorsítható folyamatok.

A budapesti integrációval kapcsolatban is szeretném megjegyezni, hogy most mondhatjuk, hogy sikerült olyan megoldást találni, ahol a kedélyek legalábbis lecsillapodtak, és ez végül is jelentős eredmény. Csak azt szeretném mondani, hogy volt olyan fázisa a szakmai egyeztetésnek, amikor a kedélyek csillapodottak voltak, és ennél szakmailag jobb megoldás volt. Bizony az más kérdés - és ez vonatkozik a Georgikonra is -, hogy már nem lehet oda visszatérni. Sajnos az eltérített szándékok miatt úgy elmérgesedett egyes karok és egyes egyetemi vezetők között a viszony, hogy már nem lehet visszatérni. Ezért például Keszthely esetében is botorság lenne visszaállítani a legelső Mosonmagyaróvár-Kaposvár-Keszthely-változatot, mert már olyan a viszony, ami ezt nem teszi lehetővé. Elment már ez a hajó, tehát nem lehet, és ez vonatkozik a pestire is. Hosszú és kényelmetlen tanulság, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jó időt kell majd várni, amikor egy újabb integrációban ezek a kérdések megoldhatóak.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Takács Imre képviselő úr következik, kétperces felszólalásra.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nincs nagy vita Balczó Zoltán képviselőtársam és köztem, hiszen én is említettem, hogy az Államigazgatási Főiskolával fog integrálódni a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem, de mivel én abból indultam ki, hogy a modernizáció az elsődleges, és azt hiszem, eléggé bizonyítottam, hogy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem - a '80-as éveket említettem - a '80-as évek közepétől indította meg a modernizációt, de ha még visszatekintünk, akkor láthatjuk, hogy Szabó Kálmán rektorsága idején is már igen sok pozitív változás volt az akkori körülményeknek megfelelően.

A modernizáció tehát már régen megindult, és mivel ez az elsődleges cél, azt hiszem, hogy egyetértünk abban, hogy jó ez így, hogy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem az Államigazgatási Főiskolával és nem az általam igen nagyra becsült Eötvös Loránd Tudományegyetemmel integrálódik. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Pósán László képviselő úr következik kétperces felszólalásra, Fidesz.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Két dolgot szeretnék megjegyezni. Nem a most előttem felszólalók megjegyzéseihez kapcsolódik, de nagyon lényegesnek tartom az egyetemi integráció kérdésével összefüggésben.

 

(21.00)

Az egyik elem - és erről már volt szó a múltkor, az előző vitaidőszakban - a tudományos minősítésekkel kapcsolatos, és ezzel összefüggésben az egyetemi belső kinevezésekhez kötődik. Azt gondolom, az a törvényi keret, amely a jelenlegi rendszert szabályozza, önmagában jó, csak az egyetemek belső szabályzatai e tekintetben rettentően eltérnek egymástól, és elég komoly anomáliák vannak most, per pillanat. Azt hiszem, az egyetemi integrációval kapcsolatosan érdemes erre gondolni.

A másik egy nagyon is gyakorlati probléma: az akkreditáció kérdése. Az egyetemi integrációval kapcsolatosan az az akkreditációs előírás, amely most van, jó, csak vannak olyan szakok, ahol problémát okoz. Nevezetesen ilyen a közgazdászképzés és ilyen a jogászképzés is, ezek azok a szakmák, amelyek a piacon is versenyképesek, és ebből következően ezeken a karokon, ezeken a szakterületeken jó és szakképzett oktatókat találni olyan számban, ami az akkreditáció követelményeinek megfelelne, bizony elég nehéz. Kis ország vagyunk, nincs olyan túl sok jó szakember, aki főállásban tudná ezt az adott egyetemeken tanítani, az akkreditációs szabályzatok pedig iksz számú főállásban lévő, ilyen-olyan-amolyan minősítettséggel bíró oktatót írnak elő. Azt hiszem, hogy ez a kérdés megint csak egy olyan komoly problémakör, amely a jövőre nézve mindannyiunk számára megoldást követelne.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Sáringer Gyula professzor úrnak, Fidesz. Tessék!

DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas magyar biokémikus fél évszázaddal ezelőtt írt egyik nyílt levelében a következők olvashatók: "Nekünk, magyaroknak az a legfőbb bajunk a világban, hogy rólunk mást alig tudnak, mint hogy militaristák vagyunk és hogy itt terem a csikós, a csárda, a betyár és a gulyás. Ezen nincs sok tisztelni- vagy megbecsülnivaló." Ezért azt tartotta követendő útnak, hogy - idézem -: "Minden erőnket az alkotó, építő munkára fordítjuk, s a kultúra terén próbálunk erősek lenni."

Külföldön szerzett tapasztalataim szerint a helyzet az átlagpolgár szintjén sajnos mára is alig változott. Szentgyörgyi gondolatai soha nem voltak időszerűbbek, mint a XX. század végén, ugyanis egy új évszázad és egy új társadalom küszöbéhez érkeztünk, amikor a XIX. és a XX. század ipari társadalmát a XXI. század információs társadalma követi, ezért teljesen újszerűen merülnek fel a felsőoktatással kapcsolatos problémáink. Az ipari társadalomban a legfőbb érték a természetben található vasérc, olaj - és főleg a pénz -, a most következő tudásközpontú információs társadalomban az emberi agyban rejlő szellemi kincs lesz a legfőbb gazdasági érték. Egy ország megítélésének szempontjából a kiművelt emberfők száma jelenti az igazi nemzeti vagyont.

A kormányprogram is világosan megfogalmazza, hogy a legjobb befektetés a jövő számára mindazon beruházás, amely a tudást gyarapítja és terjeszti. A nemzetek előttünk álló nagy versenyében is a nagyobb tudáskincs jelenti a nagyobb esélyt a fejlettebb nemzetekhez való felzárkózásra. Ezzel a tudáskinccsel nemcsak hazánkat, hanem az egész közép-európai régiót, az euro-atlanti integrációt és az egész glóbuszon megjelenő információs társadalmat is képesek leszünk gazdagítani.

Az előttünk fekvő oktatási miniszteri előterjesztés, amely a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat címet viseli, parancsolólag írja elő, hogy a magyar felsőoktatás átalakításra szorul. A jelenleg működő 25 állami és 5 egyházi egyetem, valamint 31 állami és 23 nem állami főiskola, továbbá az 5 magán-, illetve alapítványi főiskola világosan mutatja, hogy ez a struktúra ma már nem felel meg a korszerű felsőoktatás követelményeinek.

A felsőoktatás elaprózottságát már a legendás hírű kultúrpolitikus, Klebelsberg Kunó is felismerte, s jogász végzettségű munkatársának, Magyari Zoltánnak 1927-ben megjelent korszakos könyvében, amelynek címe: A magyar tudománypolitika alapvetése, le is írta. Ilyen jelentős, tudománypolitikával foglalkozó mű azóta sem jelent meg - most van készülőben egy hasonló munka, talán az ezredfordulóra elkészül. A jelenlegi előterjesztés szerint 16 állami és 5 egyházi egyetem maradna, az állami főiskolák száma 14-re csökkenne, az egyházi főiskoláké 21-re, a magán-, illetve alapítványi főiskolák száma pedig 6 lenne.

Az előterjesztést véleményezte a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Felsőoktatási Tudományos Tanács, a Magyar Rektori Konferencia és a Főiskolai Főigazgatói Konferencia, valamennyi felsorolt szerv a jobbítás szándékával tette meg javaslatait. Egyetértett az előterjesztéssel a Belügy-, a Honvédelmi, az Ifjúsági és Sport-, a Környezetvédelmi, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi, a Külügy-, a Nemzeti Kulturális Örökség, a Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint a tárca nélküli miniszter hivatala és a Miniszterelnöki Hivatal. Észrevételt tett az Egészségügyi, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, a Gazdasági és a Pénzügyminisztérium.

Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága március 18-i ülésén rövid vita után egyhangúlag alkalmasnak találta az előterjesztést az általános vitára. A részletes vita során nyilván felmerülnek az egyes intézmények hovatartozásával kapcsolatban véleménykülönbségek, de maga az integráció mint folyamat tekintetében, úgy vélem, nagyobb viták nem várhatók.

Az előterjesztés éppen az ezredforduló előtti évben való beterjesztésnek éppen az ad különös hangsúlyt, hogy közel ezer évvel ezelőtt kezdődött el a magyar iskolarendszer megalapozása. Az akkor megindult magyar iskola a történelem során mindig képes volt a kor igényeihez alkalmazkodni, így juthattunk el odáig, hogy voltak Bolyai Jánosok, majd később Neumann Jánosok - és mondhatnám tovább a XX. század világra szóló eredményeit produkáló tudósnemzedék tagjait -, akik mind-mind itthon szerezték meg diplomájukat.

Az 1994-ben Nobel-díjat kapott Oláh György szerveskémikus üzenete fejezi ki talán a legjobban az oktatás fontosságát. Az üzenet így hangzik: "Nagyon remélem, hogy odahaza megértik azt, hogy a közelgő XXI. évszázadban, ami nincs már messze, a legnagyobb érték minden nemzetnek az, hogy mit tud a fiatalsága, tehát a kiképzés, a tanítás, a nevelés egészen alapvető fontosságú. Gazdasági kincsek, amik a XIX. és XX. században nagymértékben befolyásolták, hogy melyik nemzetek tudnak előrejutni, ezt, meg vagyok győződve, a XXI. században nagymértékben az fogja átvenni, hogy egy ország mit tud a fiatalsága nevelésében és szakértelmében nyújtani."

A jövőbe be kell fektetni, és a legjobb befektetés, amit egy ország csinálhat, a fiatalsága nevelése. Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke, aki most már minden bizonnyal át fogja vezetni népét a XXI. századba, programadó kongresszusi beszédében többek között a következőket mondotta: "Első számú prioritásom a következő négy évre: biztosítsuk minden amerikainak a világ legjobb oktatását, hogy sikeresek legyenek a XXI. század tudásgazdaságában."

Azt gondolom, a szóban forgó miniszteri előterjesztés hasonló meggondolás alapján készült. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP. Tessék!

 

(21.10)

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán az egyik legfontosabb téma, amit most vitatunk, és nagyon sajnálatos, hogy ilyen későre tették ennek a vitának az időpontját. Sőt nagyon sajnálatos, hogy nem kapott több nyilvánosságot és televíziós időt is, hiszen mindenki tudja, hogy egy gazdaság fejlettségét, minőségi színvonalát alapvetően meghatározza annak az országnak, a gazdaságnak a felsőoktatási színvonala és a fejlettsége, az, hogy milyen minőségű szakembereket bocsát ki. Hiszen közismert, hogy a gazdasági növekedés legdinamizálóbb ereje az oktatás, különösen, kiemelten a felsőoktatás.

A vitát hallgatva, nagyon sokan azt mondták, hogy az integráció valójában nyugvópontra helyezi a felsőoktatás helyzetét, vagy lezárja az eddigi vitát. Ezzel nem értek egyet, az integráció önmagában nem fogja lezárni ezt a vitát, ami már évek óta tart. És csak remélni merem, hogy nem a Világbank elsődleges ösztönzésére kerül most sor az integrációs programnak egy ilyen felgyorsított végrehajtására, ami már természetesen korábban megfogalmazódott. Hiszen senki nem vitatja el, hogy felsőoktatásunk szétaprózottsága nem adja azt a hatékonyságot és eredményt, amit egy felsőoktatástól, modern felsőoktatástól elvárni lehet. Tehát ez önmagában helyes.

Mégis azonban, ha áttekintjük, ahogy lezajlott az eddigi integrációs folyamat, azt lehet mondani, hogy rendkívül sok vitát váltott ki, igen sokszor nem megfelelő volt az előkészítése; hadd utaljak itt az Apáczai Főiskolának, a Soproni Egyetem Nyugat-Magyarországi Egyetemhez történő olyan csatlakoztatására, ami egyébként nem rossz, csak éppenséggel az érdekelt felekkel nem egyeztettek; tehát átnyúlt a főiskolák vagy egyetemek feje felett. Ez nem volt szerencsés, és igen-igen sok vitát váltott ki, amit el lehetett volna kerülni.

Hadd hangsúlyozzam, hogy ma a felsőoktatással rengeteg baj van. Nemcsak tartalmilag, nemcsak a tanmenetet, curriculumot illetően, a tanárok összetételét, minőségi színvonalukat illetően, hanem természetesen az ellátottságával, a forrásokkal is igen nagy baj van. Ha áttekintjük azt, hogy valójában másfélszeresére növekedett a hallgatók száma, mégis az arányokat tekintve, ha a 18-22 év közöttieket az életkor arányában mérve megnézzük, az egyetemi és főiskolai hallgatók száma 1997-ben 14,4 százalék volt, ami természetesen nemzetközi összehasonlításban alacsony, hiszen kétszeres, két és félszeres a fejlettebb országokban a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak ebben a korosztályban mért aránya. Ugyanakkor ezen hallgatóknak az oktatási - és beleértve persze a tanárokat is -, infrastrukturális ellátottsága, merem azt állítani, hogy egyes egyetemeken, főiskolákon katasztrofális. Nincs megfelelő technikai felszereltsége, nem megfelelő az egyetemek, tantermek karbantartása. Ha megnézem, akkor reálértékben a kilencvenes években, az elmúlt öt évben 70-80 százalékkal romlott a felújítás és a dologi kiadások nagysága.

Ha áttekintjük a hallgatók elhelyezését például a diákszállásokon vagy a kollégiumokban, akkor azt kell mondani, hogy egy-egy hajléktalanhely sokkal jobb állapotban van, mint ma a kollégiumok helyzete. Ezt nem lehet pénzszűkével vagy pénzforrás hiányával magyarázni, mert pénzforrások voltak és vannak is, csak a felhasználásuk rossz, mert nem ott történik a felhasználás, ahol kellene.

Az egy főre eső hallgatói norma reálértéke is a felére csökkent öt év alatt. Ha tovább tekintem, elhangzott az az óhaj - a Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemek együttműködése keretében -, hogy vigyük ki, avagy erősödjön a kutatás az egyetemek berkeiben. Mégis, a kutatás feltételi nem biztosítottak. Nem azért, mert országosan a kutatás aránya a GDP-ben számítva 0,8 százalékot tesz ki, ami szégyenteljes, hanem azért is, mert egy rossz pályázati rendszert léptettek életbe. Szétaprózódtak a kutatási pénzek, hiszen a FEFA, OKTK vagy OTKA, vagy most a célzott pályázati kiírások nemcsak hogy rosszak, hanem kicsi forrásokat adnak, rendkívül sok munkával igénylik a pályázatokat, ezeknek a pályázatoknak a bírálati rendszerébe nem lehet belelátni, lobbiznak, politikai érdekek motiválják az elbírálást. Tehát ilyen alapon nincs megfelelő forrás ahhoz, hogy az oktatás, illetve a kutatás kölcsönkapcsolatát és a kutatás színvonalát emelni lehessen.

Szólni kell a fizetésekről. Tudom, talán elcsépelt téma, de az elcsépelt témát nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Az egyetemeken, főiskolákon oktatók fizetése tragikus. A legrosszabb kategóriához tartozik, és nem menti fel egyetlen egy korábbi kormányzatot sem a felelősség alól az, hogy lazán elintézik, hogy máshonnan keresi meg a pénzét, az egyetemi, főiskolai bére csak tb-kifizetőhely. Valójában egy állásból kellene tisztességes bért adni ahhoz, hogy megfelelő szakmai színvonalon tudja tartani magát a tanár, felkészülésre, a konferenciákon való részvételre, külföldi útra legyen lehetősége. Ma két-három helyről is szedi össze a forrásait, és amikor megnézzük azt, hogy egy pályakezdő közgazdász - tudom, hogy a kolléga is említette, hogy karrierszakma a közgazdász és a jogász - kezdő fizetése, ha elhelyezkedik, mondjuk, a Porsche cégnél, a Matávnál - most néztem végig a fizetéseket -, vagy annál a szélhámos Pepsi Cola vagy Coca-Cola cégnél, a pályakezdő fizetése 110 és 150 ezer forint között mozog. Ha elmegy a szállodaiparba, 80 és 100 ezer forintot kap azonnal. Egy egyetemi tanárnak - itt ülnek egyetemi tanár, professzor kollégáim -, felső szintű, legmagasabb kategóriában, most emelt fizetéssel 94 ezer bruttó fizetése van. Szégyenteljes! Nem vitás, a pótlékokkal együtt többet kap, de egyszerűen kiröhögik az embert, tisztelt képviselőtársaim! Akiket én évekig tanítok, és utána odaállok, és azt nézem, hogy mint pályakezdő hogy is kezdte az életét, akkor kiröhögik, hogy "professzor asszony még csak itt tart?"

Tehát ha továbbviszem, a kezdő tanársegédek, adjunktusok fizetése pedig éhbér. Ezt többször elmondtam, nem most, korábban is. 30-35 ezer forintért tanársegédet nem lehet kapni, mert ehhez - bruttó fizetésekben beszélek - nem lehet biztosítani az élet feltételeinek a minimum lehetőségeit sem. Ezért természetesen oda kell figyelni, és ezért mondom, hogy nemcsak eszköz az integráció, hanem nagyon komoly tartalmi kérdéseket, szervezeti kérdéseket is érint, belső kérdéseket, a főiskolák, egyetemek helyzetét, létét érinti, hiszen egy igen jelentős mértékben elöregedő ágazatról van szó. Mert ha megnézzük a tanárokat és az átlagéletkorukat, akkor az nem 30 és 35 közötti, hanem 45 és afölötti és 55 év közötti. Nem lehet utánpótlást kapni, nem lehet alkalmazni, a karrierszakmákban szinte egyáltalán, a közgazdasági vagy jogi szakmákban, még a természettudomány területén vagy az orvosi egyetemeken is igen nehéz, hogy bentmaradjon a fiatal tanársegéd, ha nem éppen doktorandusz.

Ebből természetesen következik az, hogy ha egy elöregedő szektorról van szó, ami a tanárokat illeti, és a tanárok megélhetése rendkívül rossz, akkor előbb-utóbb a minőségi színvonal, amely még tartja a nemzetközi szintet, süllyedni fog, és ez bizony számunkra igen-igen rossz és kedvezőtlen nemzetközi képet is fog nyújtani. Mert eddig a magyarországi felsőoktatás - ha az orvosi egyetemeket említem -, különös tekintettel a természettudományos képzésre vagy a műszaki egyetemek képzésére, kiemelkedő helyen áll. Természetesen a közgazdász-, jogászképzést se marasztalom el; a nemzetközileg az összehasonlítás élvonalában álló három nagy szakma, három nagy terület, tudományág, kiemelkedő helyen áll, de sokáig nem tartható. Ezért természetesen a legfontosabb feladat, hogy mindezeket változtatni kell, mert a felsőoktatás, az egyetemek, főiskolák helyzete és annak alakulása, alakítása kormányzati feladat, és kormányzati felelősség is, hogy arra mennyi forrást biztosítunk. Ha így nézem, akkor nem tudom elfogadni, hogy nincs forrás, mert van.

Megint szeretném kiemelni, hogy ha a költségvetést a piszkos pénzektől kitisztítjuk, akkor azokat a piszkos pénzeket ne a Magyar Nemzeti Bank finanszírozására használjuk fel. Ezért alkalmatlan a Magyar Nemzeti Bank elnöke, már csak ezért is a vezetésére, mert ezt a forrást beviszi a saját hasznának az emelésére, hanem ki kell venni a költségvetésből, és meg kell oldani ebből többek között a felsőoktatás helyzetét is. Ez ma a költségvetésben, ha csak ennek az 1750 milliárd forintnak a kamatait nézem, 190 milliárd forint '99-ben, a törlesztés 400 milliárd forint, tehát összesen 600 milliárd forint. De ha csak a kamatokat emelem ki, már azzal meg tudjuk oldani ezeket a kérdéseket, ezeket a nagyon súlyos helyzeteket, és akkor még a világbanki kölcsönre se lenne szükség, aminek egy részét, mint hallottuk, a közelmúltban már elszedték, másik része visszamegy a külföldi partnerintézményekbe, egy harmadik része pedig valahol benne marad a felsőoktatásban, és nagyon komoly, magas kamatokat kell ezért fizetni.

 

(21.20)

 

Tehát ha ilyen szempontból tekintjük, az első és legfontosabb javaslatunk, hogy ezeket a forrásokat át kell tekinteni, és oda kell visszaforgatni, amiért mi, adófizetők vállaljuk a terhet, hogy finanszírozzuk a költségvetés kiadásait.

Hadd emeljem ki a Magyar Akkreditációs Bizottság, tehát a MAB és az FTT, a Felsőoktatási Tudományos Tanács szerepét. Ennek a két szervezetnek a szerepét bürokratikusnak és rossznak tartom. Azért bürokratikus, mert rendkívül hosszadalmas, elnyúló az ügyintézése, és egyszerűen inkorrekt, ahogy időnként a beadott pályázatokat vagy például szakindítási vagy szakirányú, tehát posztgraduális képzési kérelmet - most nevezzük szakirányú továbbképzési kérelemnek - elbírálnak. Nemegyszer válasz nélkül dobják vissza. Arra sem méltatják a beadót, hogy tudja, hogy rossz vagy jó volt a pályázata.

A másik, ami rendkívül visszatetsző a lassú, bürokratikus ügyintézés mellett, hogy valójában lobbyérdekeket fejeznek ki, és nem tárgyilagosak, nem objektívek, nem a felsőoktatási érdekeket képviselik. Ha ott van például egy vagy két egyetem túlsúlya, mondjuk, a Közgazdasági Egyetem a Közgazdasági Akkreditációs Bizottságban, akkor mindenekelőtt és csak és kizárólag a Közgazdasági Egyetem érdekét képviseli, és majd utána valamelyikét, amely még soron következik. Olyan szakértők kerültek a MAB-ba és az FTT-be, akik nem odavalók, nem értenek a szakmákhoz, a plénumon döntenek olyan szakértők, akiknek fogalmuk sincs, hogy miről döntenek. Ha bekerül, mondjuk, az X. Y. kutatóintézetből valaki, aki még azt sem tudja - hiszen néhány éve végzett -, hogy mi fán terem az akkreditáció, de behozta oda a lobbyérdek, az természetesen csak rosszul tud dönteni.

Ezért javasoljuk, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság és az FTT személyzetét teljes egészében cseréljék le, az oda nem valókat helyezzék máshova, és alakuljon újra és újjá a MAB, az FTT - természetesen korlátozott jogokkal. Mert most olyan jogokkal vértezték fel, amelyek alapján szinte csúcsszervezetként működő intézményt fog jelenteni, és egy nem bürokratikus intézményt. És kötelezzék a megfelelő, 30 napon belüli válaszadásra!

Hadd emeljem ki még a Széchenyi-ösztöndíjak ügyét. Tudom, hogy sokan ezzel nem szimpatizálnak, de én a Széchenyi-ösztöndíjat rossznak tartom, és megszüntetésre javasoltam már és javaslom. Nem fejezi ki azt a célt, amiért a Széchenyi-ösztöndíjat létrehozták, szintén nemegyszer politikai lobbyérdek van a háttérben. Sokkal eredményesebb lett volna, ha azt az 500 millió forintot, amit a Széchenyi-ösztöndíjra a költségvetésben félretettek, a bérek rendezésére fordítják, mindenekelőtt a pályakezdő tanársegédek és adjunktusok bérére, mert a többit nem lehet ezzel rendezni. Ekkora kompromisszumot meg lehetne kötni.

Továbbá ha így nézem, javasoljuk azt is, hogy a kutatási források elosztása más formában történjen, ne kelljen a jelenlegi, szétaprózott pályázati rendszerben működtetni, hanem az egyetemek között jöjjön létre egy megegyezés, és bizonyos alapokat biztosítsanak az egyetemek számára és az egyetemeken belül. Most már nagy monstrum intézményekről lesz szó, intézményeken belül történjen meg ennek majd a belső pályázattal vagy megegyezéssel történő szétosztása és a számonkérés természetesen. Ez lényeges, és a minőség ellenőrzése is lényeges.

A Magyar Akkreditációs Bizottság és az FTT feladatainak a csökkentését javaslom. Például javasoljuk a szakirányú továbbképzések, tehát a posztgraduális képzésekről való döntés visszahelyezését. Ezek korábban az egyetemi tanácsok hatáskörébe tartoztak, most a MAB és az FTT dönt, vissza kellene helyezni, hiszen nagy intézményekről van szó, nemcsak a jóváhagyását, hanem a beindítását is egyetemi hatáskörbe, és majd a nyolcévenkénti ellenőrzés során döntse el a MAB, hogy jól vagy nem jól működött, hiszen a piac egyébként is rögtön visszajelez. Ha nincs rá érdeklődés vagy rossz a curriculum, úgysem fognak rá jelentkezni. Tehát itt a MAB és az FTT állásfoglalását ki lehetne hagyni, mint ahogy ki lehetne hagyni a kihelyezett tagozatok esetében is, mert hiszen ez az egyetemek fennmaradását jelenti.

Végül még két rövid kérdésről szeretnék szólni. Egyrészt az integrációban megjelenő főiskolák, egyetemek vagyonkérdéséről. Szerepel az előterjesztésben a vagyonmegosztás. De tessék mondani, milyen vagyont osztanak meg, amikor a vagyonértékelés még nem történt meg?! Ki fogja elvégezni az egyetemek, főiskolák vagyonértékelését még mielőtt a vagyonmegosztást megcsinálnák? Ez nagyon sok gazdasági és pénzügyi problémát is életre hív. Ezért egy vagyonértékelés elvégzése feltétlenül szükséges és indokolt lenne.

Befejezésül hadd szóljak külön egy új, nagy egyetemről, ez a Nyugat-Magyarországi Egyetem, amely újonnan jött létre, hiszen Mosonmagyaróvár, Sopron, Benedek Elek és a Győri Apáczainak az összevonásából létrejött egy igen monstrum, nagyon jó helyen fekvő egyetem. Itt szükséges az egyetem kiemelt fejlesztése, hiszen ha körülnézünk, rendkívül rossz állapotban van az ellátottságuk, a vakolat hullik, és úgy tanítanak a tanárok. Tehát itt egy külön forrást biztosítani kellene az ilyen hátrányos helyzetű egyetemek vagy főiskolák esetében. Ugyanakkor kapcsolni kellene nemcsak ennél, más esetében is, hogy az integrációval együtt a kari akkreditáció is - ahol ez szükséges, és ez benne van egyébként az előterjesztésben - az integrációs folyamattal együtt akkreditált legyen, hogy utána különböző újabb vitákat ne gerjesszen, hiszen az akkreditációs feltételek megvannak itt is és más egyetemen és főiskolán is.

Végezetül a névről. Itt már Lezsák képviselőtársam javasolta a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek a Széchenyi István Egyetem nevet, amelyet a Nyugat-Magyarországi Egyetem örömmel is fogadna. Természetesen akkor a Győri Széchenyi István Főiskolának ajánlanánk, hiszen a győri javaslat volt ez, a Baross Gábor név felvételét. De ez egy későbbi vita témája lehet. Mindenesetre ezeket a hagyományőrző kérdéseket is az integráció során itt is, másutt is tisztázni kell, mert így a valóban patinás egyetemek értékrendjét tovább lehet vinni és megőrizni, továbbfejlesztéssel együtt.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra megadom a szót Bazsa György képviselő úrnak, MSZP.

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Számos ponton tudnék, de nem fogok Gidai Erzsébet képviselőtársam észrevételével foglalkozni, vitatkozni. Azért hadd mondjam azt, hogy ilyen sommásan a Magyar Akkreditációs Bizottságról és a Felsőoktatási Tudományos Tanácsról, főleg ilyen valótlanul, nagyon nem helyénvaló ezen a fórumon nyilatkozni.

Én tagja vagyok a Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak, tessék ettől eltekinteni és a többi 21 tagot nézni. Egyetemi rektorok, akadémikusok, kutatóintézeti igazgatók, önkormányzati vezetők, a Mérnöki Kamara elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese. Kiválóan felkészült, nagy felelősséggel dolgozó - két éve látom -, mintaszerűen gondolkodó emberek vannak ott. Én azt gondolom, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottságról is zömmel ezt lehet és kell elmondani, mert ez felel meg a valóságnak. Nem tudom, honnan szedte ön az információit, de valószínűleg nagyon torzultak, mert egyszerűen nem így van. Lehet azt mondani, mert én is tudom, hogy ez egy elég bürokratikusan működő szervezet, mindkettő egy értelemben, de amikor közel félezer ilyen akkreditációs kérelmet kapott majdnem ömlesztve egy csomóban és azóta is folyamatosan, akkor egyszerűen nem tud 30 nap alatt megbirkózni szakbizottságaival együtt sem. Azt gondolom, hogy ezt tárgyszerűen és korrektül kellene ezen a fórumon elmondani.

És persze a Széchenyi-ösztöndíjról is tudom, hogy nagyon sok vita van, de végül is ott, ha most beáll a negyedik év, a magyar felsőoktatásban ebben a kategóriában az erre jogosult négy-ötezer oktatójából kétezer - mert négyszer ötszáz évente - jut olyan évi többletjövedelemhez, amely odaítélését úgyszintén lehet vitatni, ehhez mindenkinek szíve joga van, de azért megint ilyen sommásan elítélni, azt gondolom, abszolút inkorrekt. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Füle István képviselő úrnak adom meg a szót.

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is néhány dologra szeretnék reagálni Gidai Erzsébet mondanivalójával kapcsolatosan. Az egyik megjegyzésem az, hogy az MNB-t az integrációval összekapcsolni, én komoly csúsztatásnak tartom. Igazából persze nem ezzel akarok foglalkozni.

Említette, hogy a világbanki pénzek hozzájárulnak az integráció megvalósításához, felgyorsításához. Ezt nem is vitatom, azzal együtt is azt mondom, hogy igazából nem ez a baj a világbanki pénzekkel, sokkal inkább az, hogy az integrációs pályázatoknak ma már nem igazán sok közük van a mai integrációhoz, illetve ehhez a törvényjavaslathoz, az ebben megvalósuló integrálódáshoz.

(21.30)

A változás pedig mindenkit érint, azokat is, akik nem kapnak pénzt. Igazából nekem ez a legfőbb gondom, mert ez elég nagy esélykülönbséget jelent azok számára, akik indulásnál nem kapnak pénzt, és ez később még mindenképpen csak fokozódni fog. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy később pénzt lehessen szerezni, ahhoz most befektetések kellenek, amit elvileg a világbanki pályázatokból is lehet szerezni.

Ráadásul a további problémám ezzel kapcsolatosan az, hogy a kevésbé fejlett területek kevesebb pénzt kapnak ebből, és ez sajnos aláhúzza azt, amit Gidai Erzsébet is mondott, hogy ezek az intézmények infrastrukturálisan, más egyéb területeken is kevésbé jó helyzettel startolnak az integráció kapcsán, illetve után.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Gidai Erzsébet képviselő asszonynak adom meg a szót két percben. Tessék!

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, csak reagálni szeretnék. Az egyik a MAB és az FTT ügye. Sajnos, fenn kell tartsam a korábbi véleményemet, hiszen számtalan olyan esetben van - ha ön akarja, ezt külön meg is tudom mutatni, hiszen jómagam is véleményeztem akkreditációs bizottság számára anyagokat, tehát együttműködtem vele, és ismerem a háttérmunkáit is -, amikor mindenféle vélemény nélkül, áthúzva visszajön az elnök úr aláírásával a nem-javaslat. Az illetők, akik beadták a szakindítási kérelmet, mondjuk, a rákérdezésre nem kapnak választ. Még válaszra sem méltatják, hogy miért utasították el.

Az, hogy bürokratikussá vált, ez kétségtelen, mert nyilvánvaló, hogy rengeteg anyaggal dolgoznak. Ezért javasoltam azt, hogy szűkíteni kell az akkreditációs bizottság hatáskörét, és akkor jobban vagy rövidebb idő alatt el tudja látni a feladatot.

A harmadik, amit megjegyeznék, hogy bizony, az önmagában, higgye el kolléga úr, hogy valaki egy igazgató egy kutatóintézetben vagy netalántán akadémikus, számomra nem mindig egyértelműen fémjelzi az ő minőségi színvonalát. Úgyhogy itt nincs olyan szerves korreláció. Ezért természetesen olyanok számára kell az akkreditációs bizottság lehetőségét fenntartani, akik valóban az egyetemek érdekét képviselik, és ezért a javaslatomban szerepelt, hogy ezt paritásos alapon - egyértelműen minden egyetem, most, hogy az integráció lehetővé teszi - biztosítani lehet, és egy sokkal gyorsabb rotációt is lehet biztosítani. Tehát ilyen szempontból ezek az észrevételeim a valóságot tükrözik.

A Magyar Nemzeti Bankra visszautalva, ez nem csúsztatás, ez tény. Semmi csúsztatást nem szeretnék, elmondtam a költségvetési vitában is. Egyébként a világbanki kölcsönt fel se kellett volna venni, és ezekből a forrásokból lehetett volna biztosítani, amit ön is említett, és ezeket az ellentmondásokat, az eltérő fejlettségbeli különbségeket ebből bőségesen finanszírozni lehetett volna. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Pósán László képviselő úr, Fidesz, kétperces felszólalásra következik.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. A korábban elhangzottakhoz szeretnék pár szóval hozzászólni.

Az egyik észrevételem az, hogy elhangzott az az állítás, hogy az lenne szerencsés, miszerint az egyetemi oktatóknak nem kellene utazni különböző helyekre több állás gyanánt és így tovább. Tökéletesen egyetértek! Csak van egy másik olvasata is a dolognak - nevezetesen az, hogy ha ez nem lenne, akkor jó néhány magyar felsőoktatási intézmény különböző szakja, tanszéke komoly bajban lenne. Ez is hozzátartozik a valósághoz. Ez összefügg azzal, hogy valóban utánpótlási problémák adódnak különböző szakoknál.

Amit viszont szeretnék megemlíteni, Jánosi György említette a hétfői nap folyamán, hogy szerinte a gazdasági igazgatóknak a miniszteri kinevezése az egyetemi autonómiát csorbítja. Én azt gondolom, hogy ennek azért lenne most jelentősége, mert bevallom őszintén, hogy reális veszélynek tartom azt, hogy az integrálódó intézmények egyike-másika-harmadika - én persze ezzel nem kívánok senkit gyanúsítani, de e tekintetben azért pesszimista vagyok - esetleg hajlamos arra, hogy komoly adósságot felhalmozva menjen be egy ilyen közös rendszerbe, és onnantól kezdve ez a komoly adósság az összes többinek a nyakára is rászakadhatna.

Én azt hiszem, ilyen szempontból, hogy ez ne történjen meg, és ilyen vonatkozásban azért viszonylag tiszta kép legyen - nyilván az a bizonyos átmeneti időszak, amit ez az előterjesztés is tartalmaz, jó, de szerintem szükségeltetne egy ilyen típusú külső garancia is hozzá -, tehát én ezt egyelőre nem úgy érzékelem, hogy ez az autonómiának valamiféle katasztrofális megsértése lenne.

Szeretnék még egy dolgot megemlíteni. A jövőre nézve - ez nyilván nem a mostani előterjesztéshez kapcsolódik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - lényeges lenne végiggondolni, hogy azon teológiák esetében, amelyek esetleg állami egyetemekhez akarnak kapcsolódni, milyen megoldási módozatok lehetségesek.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Gidai Erzsébet jelentkezett kétperces felszólalásra.

Nagyon szeretném kérni önöket az önmérsékletre a kétpercesekben, mert többen jelentkeztek még rendes felszólalásra!

Tessék, megadom a szót, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Bár tegnap tizenegyig voltunk, úgyhogy igyekszem.

(Dr. Pósán Lászlóhoz fordulva.)

Csak az ön felvetésére szeretnék reagálni. Én azzal egyetértek, hogy az utazó tanároknak milyen a helyzete Magyarországon, mert különben nem lehetne bizonyos szakmákra végzett vagy tudományos minősítéssel, nagydoktori, kandidátusi vagy PhD-minősítéssel rendelkező tanárokat kapni.

Természetesen itt van egy olyan gond is, hogy ha rendeznék a fizetést, a tanárok letelepítését és megfelelő lenne az utánpótlás, akkor itt valószínűleg ez a fajta utazó tanári kör - Soprontól Miskolcig, Szeged, Debrecen és Budapest környékén találkozunk útközben - minden bizonnyal mérséklődne.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Gémesi György képviselő úr; őt követi Szabó Sándorné.

Tessék!

DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy e késő esti órában egy picit más szempontból világítsam meg a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló törvény módosításával kapcsolatos előttünk lévő anyagot.

Több mint egy évtizede húzódó ügy végére kíván pontot tenni a kormányzat a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról benyújtott törvényjavaslatával. Hazai és külföldi szakértők nagy száma írta le, hogy a magyar felsőoktatási intézményhálózat elavult, szétaprózódott, túl sok a kicsi, alacsony hallgatói és kis hatékonysággal dolgozó intézmény. Sok kisebb városban a politika és a presztízsszempontok játszottak szerepet abban, hogy a középfokú intézményekből, technikumokból főiskolákat, kihelyezett főiskolai tagozatokat hoztak létre.

A felsőoktatási intézmények megelégedéssel vették tudomásul, hogy a korábbi évek koordinálatlan intézményhálózata korszerűsítései után a kormány határozott és szakmailag megindokolt irányvonalat dolgozott ki a felsőoktatási intézmények integrációjára. Természetesen voltak vitás esetek, ismét előjöttek a presztízsszempontok is, de véleményünk szerint ezek jó része orvoslásra került, vagy kompromisszum született.

A jelenlegi elképzelés, amely városi és regionális integrációra tesz javaslatot, ésszerű a hallgatók, oktatók, a szűkebb környezet és a kormányzat számára egyaránt.

Miért jó a hallgatóknak? Elsősorban azért, mert egy intézményen belül jelentősen megnövekedik a képzési kínálat, a választhatóság; megvalósul a képzési szintek egymásra épülése, a végzettséget adó kilépési lehetőség, és ezáltal a hallgatók körülményeiktől, érdeklődési körüktől, a munkapiac kínálatától függően maguk dönthetik el, hogy a rövidebb, például főiskolai, hosszabb, például egyetemi szintű végzettségnél kívánnak-e megállni, vagy esetleg a doktorképzés számukra a végcél. Különösen fontos ez a vidéki főiskolákon tanuló tehetséges fiatalok részére, akiknek eddig szinte nem volt lehetőségük a magasabb szintű végzettség megszerzésére.

Miért jó az oktatóknak? Csak a tehetséges, rátermett oktatóknak jó. Az integráció hosszabb távon meg fogja szüntetni az oktatási, kutatási párhuzamosságokat, ez pedig a színvonalas oktatómunkát végső és nemzetközi szintű tudományos eredményekkel rendelkező oktatók számára kedvez. Lehetőséget teremt arra, hogy megálljon az évekig hangoztatott kontraszelekció, illetve ezzel ellentétes folyamatok induljanak be az oktatási utánpótlás biztosításában.

Miért jó a szűkebb környezet, városok, régiók számára? A felsőoktatási intézmények léte egy adott településen közvetlen és közvetett hatással van az ott élőkre. A tőke szívesebben települ olyan helyre, ahol a közelben magas szakmai színvonalú értelmiségképzés folyik. A felsőoktatási intézmények fő helyszínei a hazai és a nemzetközi konferenciáknak, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, ami a térség számára több szempontból is előnyös. Mindezt azonban csak akkor tudják elérni, ha egy kritikus szellemi tömeg áll rendelkezésre, és mindennek lehetőségét az integráció biztosítja.

Az ország modernizációjának kulcskérdése az oktatás, és ezen belül kiemelten a felsőoktatás fejlesztése, olyan versenyképes, magasan képzett szakember-munkaerő megteremtése, amely méltó helyet képes elfoglalni az európai munkamegosztásban. Ehhez szükséges keret a felsőoktatási intézmények integrációja, minimális feltétele a szemléletváltást is igénylő, minőségi és teljesítményelvű oktatási színvonal megteremtésének, amely egy fejlődési folyamat elindítója lehet.

 

(21.40)

Reményeink szerint minőségi változást is eredményez az universitasok létrejötte. Települési, gödöllői pozícióból tekintve egy település számára rendkívül fontos egy modern, nemzetközi integrálódásra képes és alkalmas felsőoktatási intézmény léte, ezért örömmel üdvözöljük a gödöllői universitas megalakulását. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem idetelepülése óta kiemelkedő szerepet játszott városunk életében. Az egyetem és az általa ide vonzott kutatóintézetek hálózata jelentős szellemi tőkét halmozott fel, jótékonyan hatott a város kultúrájának színvonalára, segítette nemzetközi kapcsolataink építését. A jelenlegi agrárértelmiség egyhatodát képezték Gödöllőn, amely a településfejlesztéshez szükséges kapcsolati tőkét is jelent Gödöllő számára. Maga az egyetem is folyamatosan modernizálódott, képzési struktúrája a társadalmi-gazdasági szükségletek szerint bővült a gazdasági és társadalomtudományi kar, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet létrejöttével, és sorolhatnám tovább.

Bízunk abban, hogy az új universitas megalakulásával az eddig is elismert tradíciókkal rendelkező egyetem hatása a város és környékére megtöbbszöröződik, lendületet adhat a város fejlesztési koncepciójának, mely konferencia-központ, tudományos turizmus, idegenforgalom, kulturális centrum szemléletű. Újabb lokális kötődések jöhetnek létre, bővülhetnek a város kapcsolatai nemcsak a társuló intézményeknek helyet adó településekkel, hanem nemzetközi téren is.

A város is támogatja azt a társuló intézmények által elfogadott javaslatot, hogy az új egyetem történelmi személyiség nevét viselje. Büszkék lennénk, ha államalapító nagy királyunkról neveznék el az universitast, Szent István Tudományegyetem, Gödöllő néven. Erre van fogadókészség. A jelenlegi Gödöllői Egyetem, Gödöllő székhely megváltoztatására szeretnék egy képviselői módosító javaslatot a törvényhez csatolni, hogy végül valóban Szent István Tudományegyetem, Gödöllő éven fusson az integrált felsőoktatási intézmény.

Nézzék el képviselőtársaim, hogy egy kicsit lokálpatriótaként, gödöllői polgármesterként és a térség érintett képviselőjeként szóltam hozzá az egyébként valóban nagyon fontos törvényjavaslathoz ebből a szemszögből.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szabó Sándorné képviselő asszonynak, MSZP; őt követi Bazsa György.

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Fontos, nagy jelentőségű törvények születtek e Ház falai között az eltelt 95 évben. A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosítása óriási horderejű lesz az ország számára. Átszabja a felsőoktatás eddig kialakult struktúráját, intézményrendszerét.

A felsőoktatási integrációt célzó törekvésekkel, az alapvető célokkal sokadmagammal egyetértek. Az alapvető célkitűzések támogathatók, támogatandók. Nevezetesen egyrészt az, hogy koncentrálni kell a felsőoktatás terén rendelkezésre álló szellemi kapacitást a minél hatékonyabb felhasználás és a felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében. Másrészt az is támogatandó, hogy bővíteni kell a hallgatók, oktatók mozgásterét, biztosítani az átjárhatóságot, az áthallgathatóság lehetőségét. Harmadrészt az integrációval az oktatás és kutatás szervesebb együttműködését is nagyon hasznosnak, megvalósíthatónak és megvalósítandónak tarthatjuk. Ráadásul ha mindez olyan felsőoktatási szerkezetben jön létre, alakul ki, valósul meg, amely konszenzus eredménye, akkor ez külön üdvözlendő.

A konszenzusos struktúra kialakításához szeretnék segítőül szegődni. Egy olyan intézmény és város kapcsolatát, törekvéseit szeretném bemutatni, amelyek az országban majdnem egyedülállóak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elfogódottan állok itt a parlamentben, mert tudom, hogy Győr és a Széchenyi István Főiskola életét alapvetően befolyásoló, illetve befolyásolni képes törvénytervezet vitája zajlik jelenleg. A szakmai szempontok érvényesülése, a regionalitás, az azonos képzési ágban többszintű képzést folytató intézmények szerves egymásra épülése, az univerzalitás, a több tudományágat átfogó szervezeti struktúra kialakítása lehetnek csak a legfontosabb elvei a felsőoktatás átszervezésének. Ezen célok és alapelvek érvényesülése, érvényesítése szellemében vetem fel, hogy Győr városában a győri Széchenyi István Főiskola 2001. december 31-ig teljesíteni tudja és akarja az egyetemmé válás feltételeit. Még a Győri Hittudományi Főiskola számára is új perspektívát nyithatna a győri egyetem létrejötte. Az oktatók, hallgatók számára lehetőség nyílna az egyetemi képzésbe való bekapcsolódásra, áthallgatásba. Zárójelben jegyzem meg, Győr másik főiskolája, az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola autonómiájával élve a Sopron központú nyugat-magyarországi egyetem integrációjába szeretne kapcsolódni. Határozott meggyőződésem, törekvésük tiszteletben tartásával erősödik a nyugat-magyarországi egyetem, de nem gyengül a győri egyetem létrejöttének esélye.

Mire alapozom a reményemet? Először nézzük az objektív okokat, a szakmaiság szempontjait.

Tény, hogy Győr felsőoktatási hagyománya messze elmarad Magyarország iparában, gazdaságában betöltött szerepétől. 1745-től 1892-ig működött itt kisebb-nagyobb megszakításokkal katolikus, majd királyi akadémia hol három - hittudományi, bölcseleti, jogi -, hol csak egy - jogi - karral. 1870-ben vetődött fel egy győri tudományegyetem létesítésének a gondolata. A győri polgárság igénye akkor nem teljesült, Pozsonyba került az egyetem. A húszas évek elején is kudarcot vallott az a kísérlet, hogy a pozsonyi egyetemet Győrbe telepítsék. Az ötvenes években is tervezték azt, ami végül is 1968-ban, az Elnöki Tanács 16/1968-as törvényerejű rendeletével valósult meg: létrehozták a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát, az ország első olyan új típusú felsőoktatási intézményét, amely az üzemmérnökképzést kapta feladatául.

Hosszú volt tehát az út a győri felsőoktatás létrejöttéig. Az 1971-es alapkőletétel után 1974-től már fokozatosan népesültek be az új épületek, s jutottak el oda, hogy az ország legnagyobb főiskolájává nőtte ki magát az intézmény. De ez önmagában még nem tenné indokolttá az universitas cím iránti igény megfogalmazását, bejelentését. Ehhez az kellett, hogy az intézmény képzési palettája az eredetileg az infrastruktúrához kapcsolódó közlekedési, távközlési, út-, vasút-, híd-, közlekedésgépész mérnöki képzésen túl kiszélesedett, kapcsolata az ipari háttérrel szorosabbá vált, a régió igényeinek figyelembevételével új tudományterületeken nyújtott továbbtanulási lehetőségeket.

A főiskola új pályára állítása névváltoztatásával is érzékeltethető. Napjainkban már a Széchenyi István Főiskola név fedi azt a sokszínű, gazdag munkát, amit az oktatók, hallgatók, kutatók itt végeznek. Jelenleg nappali tagozaton 4903 fő, távoktatáson 1593 fő vesz részt. Az intézmény keretében tanuló 455 joghallgatóval együtt a létszám közelíti a 7 ezret. Az érdeklődés rendkívül intenzív a főiskola szakjai iránt jelenleg is. Az 1999-2000. tanévre 1800 helyre 9300-an jelentkeztek, jogász szakon 130 helyre 1493 fő pályázik. A végzettek számára a városban és a vonzáskörzetben letelepült multinacionális vállalkozások jól fizetett álláslehetőségeket kínálnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az intézményben három tudományterületen 16 szakon folyik graduális képzés, közgazdasági, műszaki, állam- és jogtudományi, egészségügyi és szociális tanári, zenetanári és kamaramuzsikus szakon. Az intézményi szabályozás keretei is fokozatosan, folyamatosan átalakultak. Négy nagy fakultás képezi gerincét az intézményi struktúrának, amelyhez kisebb fakultások és intézetek kapcsolódnak. Mérnöki, üzemmérnöki pályára tíz szakon készülhetnek az intézményen belül a diákok, a közgazdászképzés három plusz kettő rendszerű, főiskolai diplomát szerezhetnek három év után a hallgatók gazdálkodási szakon, majd kétéves egyetemi ráképzés várja a legjobbakat. Az ELTE jogi karának kihelyezett tagozataként már a jogászképzés is visszatért Győrbe 103 év után 1995-ben. Az Orvostovábbképző Oktató Kórháza és a főiskola egészségügyi és szociális képzés keretében egyedi modellként az országban regionális feladatokat ellátó főiskolai intézetet működtet, amelyben szociális munkásokat és diplomás ápolókat képeznek.

 

(21.50)

 

A Széchenyi István Főiskola művészeti fakultása '96-ban a Liszt Ferenc Főiskola, Zeneiskolai Tanárképző Intézet győri tagozatából alakult át.

A képzés univerzalitása mellett az egyetemi szintű képzés jelentősége is egyre nő. A közgazdászképzés már akkreditált, saját jogon folyó egyetemi szintű képzést ad gazdasági szakon. A jogász szak az ELTE-vel kötött együttműködési megállapodás alapján folyó képzés. A mérnökképzés terén az építő- és építészmérnöki egyetemi szintű képzés feltételei is megteremtődtek, az akkreditációs kérelem a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz már beterjesztésre került.

A '70-es évek főiskolája a közlekedésé és a hírközlésé volt csupán. A '90-es évek főiskolája már többkarú intézménnyé erősödött egyetemi szintű képzésekkel. Mindez nem mehetett volna végbe, ha egyrészt Győr város önkormányzata nem mecénása, támogatója az egyetemmé válás programjának, másrészt ha nincs az Univerzitás Győr Alapítvány, amely a felsőoktatás csökkenő reálértékű finanszírozását kiegészíti és támogatja, segíti a kvalifikációban is érdekelt vállalatok anyagi támogatásával.

Bízom abban, hogy tisztelt képviselőtársaim, akik nem kísérték végig ezt a mozgalmas intézményi fejlődést, látják: a kihívásoknak, a régió igényeinek ez az intézmény mindig megfelelt, sőt kölcsönös impulzusváltások is zajlottak, zajlanak. Reményeim szerint sikerül láttatnom azt, hogy a Széchenyi István Főiskola egyedül, egymagában is már egy többkarú, ötfakultásos intézmény, amelynek keretein belül már egyetemi szintű képzés folyik, illetve két karon ez az akkreditáció folyamatban van. 2001. december 31-ig, e határnapig minden feltételnek eleget tud és akar tenni ez az intézmény, amely azt eredményezné, hogy Széchenyi István egyetemként kerül a felsőoktatási intézményeket felsoroló mellékletben megnevezésre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Reményeim megvalósulásának politikai oka is van. Tudom, s remélem, a politika a hiányzó feltételeket nem tudja ott pótolni, ahol nincsenek, de ahol a feltételek biztosítottak, abban az esetben méltányolja, elismeri, honorálja meglétüket. Képviselőtársaim mindegyikének, akár fideszes, akár kisgazda vagy demokrata fórumos politikusról van szó, győri, illetve Győr környéki választási programjában központi helyet foglalt el a győri egyetem létrehozása, támogatása, hasonlóan a Szocialista Párt programjához. Most tulajdonképpen egy fontos programpontjuk megvalósításához kérem kormánypárti képviselőtársaim támogatását, a magamét, a Szocialista Pártét ajánlva mellé. Ha van ügy, amit pártpolitikai szempontoktól felülemelkedve kell kezelni, akkor az oktatás, a felsőoktatás ügye feltétlenül az.

Külön hangsúlyt ad e döntésnek az, hogy olyan intézmény falára kerülne az "egyetem" - univerzitás - tábla, amely egész eddigi történetével a modernizációt, a megújulást, az univerzalitást hirdette és valósította meg, szolgálta eddig is a nemzet tudásának gyarapítását, a régióban élők képzését, a város, Felső-Dunántúl gazdasági-társadalmi fejlődését.

Tisztelettel kérem a kormányt, a kormánypártokat, önt, államtitkár úr és önöket, kedves képviselőtársaim, segítsék, támogassák a Széchenyi István egyetem létrejöttét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra Bazsa György képviselő úrnak adok szót.

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Ház! Egy költői kérdést teszek csak fel kevesebb mint két perc alatt. Hogyan egyeztethető össze mindaz, amit hallottunk a Gödöllői Egyetemről, a Széchenyi István Főiskolával és mindazzal, ami Gidai Erzsébet mértéktelen és ömlesztett kritikáját illeti? Nekem nem sikerül összeegyeztetni. Köszönöm. (Dr. Gidai Erzsébet: Szeretnék szólni!)

ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr... (Bazsa György: Kész, befejeztem.) Tehát befejezte a kétperces felszólalását.

Gidai Erzsébet kétperces felszólalása következik, de... (Dr. Gidai Erzsébet: Nem lesz két perc, én is ilyen rövid leszek.) Tessék, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Nagyon szégyellem, hogy ilyen stílusú vitára ereszkedik le ön, aki gondolom, hogy nagyon régi egyetemi kollegám, vagy más egyetemen oktatunk ugyan, de legalább is elég régóta egy területen dolgozunk. Szeretném elmondani, hogy természetesen az a kritika, amit elmondtam, dokumentált, írásban is megjelent: nem olyan rég egy kötetet adtam ki, szíves figyelmébe ajánlom, és benne szerepelnek ezek adatok tükrében, nem csak a verbális csevegés szintjén. Ezért szeretném elmondani, hogy bizony a bírálatra szükség van, mert különben nem tudjuk az egész felsőoktatást úgy átalakítani, hogy az valóban az ország színe javát tartalmazza, az értékrendünket hordozza és a magyarságot tükrözze. Ha nem ezt képviseli, akkor kár a vitáért.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Bazsa György képviselő úr következik felszólalásra. Őt követi majd Zuschlag János.

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a magyar felsőoktatást összességében a magyar társadalom eredményes, termékeny, fejlődő rendszerének tartottam és tartom minden meglévő nehézségével, hibájával és kritikával illethető sajátosságával.

Ezt mutatta egyébként az az európai uniós vélemény is, amit csatlakozásunk előkészítése érdekében a jelentésünkre az Európai Unió megfogalmazott. Azt gondolom, az egyik legjobb és egyben a csatlakozást tekintve is a legegyszerűbb rendszer a magyar társadalomban a magyar felsőoktatás. Ez a felsőoktatás átélte és eredményesen, nagyobb megrázkódtatás nélkül élte át a rendszerváltást is, és azóta is halad minden nehézsége mellett egy, az én megítélésem szerint határozottan fejlődésnek nevezhető úton. Ehhez hozzátartozik az a '93-ban meghozott felsőoktatási törvény a '96. évi módosításokkal, amelyek ehhez a fejlődéshez nyilvánvalóan hozzájárultak, és amihez most a benyújtott törvényjavaslat összességében, úgy gondolom, szintén csatlakozni kíván.

Ez a magyar felsőoktatás korábban mindenekelőtt állami volt. Örvendetes, hogy megnyílt az egyházi és magán-felsőoktatási intézmények működésének lehetősége. Ez a felsőoktatás duális volt, és megmaradt változatlanul duálisnak - e tekintetben a hagyományok nagyon erősek -, de szükséges lenne a mostaninál nagyobb mértékű közeledés az egyes képzési szintek, az egyes intézménytípusok, a szakok rendszerében egyaránt. Ennek kulcseleme kell hogy legyen - és nagyon remélem, lesz is - a kreditrendszer, amit minden nehézség ellenére mégiscsak be kell vezetni a magyar felsőoktatásban; ez sokunk szakmai meggyőződése, számos, szakmailag indokolható szempont szerint.

Ez a magyar felsőoktatás korábban meglehetősen zárt volt, a humboldti egyetemi modellt követte mindenekelőtt egyetemeken, de nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy lényegesen nyitottabbá vált az utóbbi években, évtizedben. Ha más nem, egyetlen adat hadd jellemezze ezt: míg korábban a költségvetés az intézmények saját költségvetésének messze több mint 90 százalékát adta a legtöbb esetben - kivételek voltak, mondjuk, a Műegyetem -, addig ma ez a magyar felsőoktatásban a kétharmada lett, és egyharmadát az intézmények a társadalomnak nyújtott legkülönbözőbb szolgáltatások révén szerzik meg. Mi ez, ha nem a nyitottságnak elég egyértelmű bizonyítéka? Azt viszont változatlanul vallom, hogy sok más tekintetben ezt a nyitási folyamatot természetesen folytatni kell.

Ez a felsőoktatás összességében színvonalas volt és az ma is. Korábban mindenekelőtt elitképzésre rendezkedett be, időközben az elmúlt évtizedben mintegy háromszorosára megnőtt hallgatói létszám alapján nyilván a tömegképzés felé mozdult el, és gyakorlatilag már azt kell folytassa még akkor is, ha e tekintetben sem feltételrendszerében, sem módszereiben nem tudott még teljes mértékben alkalmazkodni vagy felnőni.

Ez a felsőoktatás olcsó volt korábban is - európai mértékkel mérve egyértelműen, amerikai mértékkel már nem is szabad mérni -, a támogatások bekövetkezett reálérték-csökkenése miatt még olcsóbb a korábbiakhoz képest, de ezzel együtt is tudományos, oktatási teljesítményében még mindig versenyképes nemzetközileg. Ezt statisztikákkal, a tudományos közlemények megjelenési, idézettségi adataival, a végzettek külföldi, nyugat-európai, amerikai egyetemeken való rendszeres megjelenésével, rendkívül pozitív fogadtatásával, professzoraink, oktatótársaink nagyszámú meghívásával, vendégprofesszorságával elég egyértelműen lehet igazolni.

Ennek a felsőoktatásnak olyan lényeges változásait éltük meg, csináltuk meg az elmúlt években, mint a doktori fokozat szervezett képzésének megjelenése, megvalósítása az egyetemen, és az az akkreditáció, amit minden bürokratikus nehézsége ellenére mégis az egyetemi, főiskolai autonómiák önkéntes és tudatosan vállalt magasabb szintre, egy közös szintre adásával a magyar felsőoktatás gyakorol, ami a minőség ellenőrzésének, biztosításának egyik, nyilvánvalóan egyrészt nem teljes, másrészt nem tökéletes formája.

 

(22.00)

 

De azt gondolom, mindkettő működése feltétlenül nagy eredmény és előrelépést jelentene.

Ez a felsőoktatás összességében autonóm, és autonóm intézményekből áll, egy osztott vezetéssel, ami ebben a szférában a 900 éves tradíciók alapján szükségszerű és természetes, az egyszemélyi és a testületi vezetés kettősségével és az 1993. évi törvényben biztosított, e tekintetben szinte csorbítatlan autonómiajogok megőrzését a továbbiakban is biztosítani kell.

Úgy gondolom, hogy az előterjesztés - majd a részletes vitában, illetve a módosító indítványokkal is megmutatjuk ezt - nem tökéletes, úgy látjuk, hogy néhány személyi kérdésben, ami az autonómiának ugyanúgy fontos része, mint a szakmai kérdések, nem tiszteli teljes mértékben ezt az autonómiát, és ezt feltétlenül hibátlanul és csorbítatlanul tovább kell éltetni, mert ha valamit valahol kikezdünk, akkor onnantól kezdve esély van, hogy másutt és mások, más értelemben is kikezdik.

Hadd utaljak egy példával arra, mennyire lényeges ennek a megértése. Pokol Béla képviselőtársunk, egyébként az ELTE professzora, valamennyien jól ismerjük, azt a javaslatot fogalmazta meg az általános vitában, hogy az egyetemi tanároknak elő kell írni a nagydoktori fokozatot. Nagyon nagy különbség van aközött, hogy ki írja elő. Ha az egyetem előírja, úgy gondolom, ezt megteheti, mert a Kossuth Egyetem, amelynek rektora vagyok, megtette saját autonóm döntése révén, az autonómia sértése nélkül, de ha ezt valaki más írja elő, hogy a professzorok kinevezésének külső feltételét hogyan kell megszabni, akkor ez az autonómia sértése. Világosan kell érteni, hogy mi az autonómia lényege, mik az autonómia sajátos megnyilvánulási formái, és azt gondolom, hogy ekkor nem fogunk olyan lépéseket tenni, amelyek ezeknek az önmagában is nagy értékeknek - ami egyébként a Magyar Tudományos Akadémiánál éppúgy megvan, mint mondjuk az önkormányzatoknál meg kell hogy legyen - jelentős továbbélését biztosítja.

A felsőoktatás egy meglehetősen széttagolt intézményrendszerrel dolgozott. Így alakult a fejlődése, azért kárhoztatni és hibáztatni, azt gondolom, senkit nem kell, nem méltányos, ha bárkivel kapcsolatban ezt megtesszük, de az kétségtelen, hogy az euro-atlanti tapasztalat, másrészt az egyetemek története is egyértelműen sokkal szélesebb spektrumú univerzitások mint intézménytípus mellett szól, amely méretben is mást jelent. Van egy ilyen nem hivatalos norma, hogy körülbelül egymillió lakos egy egyetemet "eltart". Ez Hollandiában egészen pontosan érvényesül, 14 millió lakos, 14 egyetem, Svédországban 10 százalékon belül hasonló a helyzet, Finnországban szintén, azzal a feltétellel, hogy az adott korosztály körülbelül 25-30 százaléka vesz részt a felsőoktatásban.

Ezt kell, azt gondolom, nekünk is követni, mert ez egyrészt racionális, de mindenekelőtt szakmai szempontból a szakmai sokszínűség, a mai korszerű társadalmi és természeti kutatások megvalósíthatósága érdekében követelmény, amely felé - teljesen nyilvánvaló, elhangzottak itt a példák is - azok az egyetemek itt Magyarországon is törekedtek, amelyek korábban szakegyetemek voltak, a miskolci, a veszprémi, a gödöllői, de egyébként a főiskolák is, a békéscsabai és mások. Nekünk szakmai meggyőződésünk, hogy ez az univerzitás, mint olyan a korszerű, minden szempontból jó felsőoktatási intézmény, még akkor is, ha szakegyetemekre Magyarországon is látni fogunk az elkövetkezendőkben is példát, és persze Európában is vagy akár az Egyesült Államokban is látunk ilyen példát.

A most előterjesztett intézményrendszer - maguk az előterjesztők, a miniszter úr és más hozzászólók is mondták - jó szándékú, de nyilvánvalóan nem a legjobb, mert ilyen nincsen. Egy olyan intézményrendszer, amelyben kompromisszumok vannak, amelyben nemkívánatos effektusok kompromisszumai is megjelennek, gondolok itt a székhelyvitára, az "egymásra haragszom"-intézmények ide vagy oda sorolására - az előbb ugyan szép volt az indoklás, hogy miért nem baj az, ha haragszunk egymásra -, és ugyanígy, azt gondolom, hogy nem volt az annyira irracionális, amikor az egészségügyi, az agrár-felsőoktatási intézmények vertikálisan szerveződtek, és a főiskolai karok egy-egy anyaintézményhez ilyetén módon kapcsolódtak.

Elfogadom, mert azt vallom, hogy az is egy jó felfogás és jól megvalósuló intézményi funkció, ha a regionalitás érvényesül az intézmény megszervezésében, és én bízom abban, hogy ezek az intézmények, nem beszélek a magától értetődő Debrecen, Szeged, Pécs, néhány más példáról, de azok a ma még egymást kissé távolról nézegető, bár közel lévő intézmények majd megtalálják azt értelmes tevékenységet, ahogy ez a regionális és szélesebb szakmai spektrumú felfogás náluk is megvalósul. Ennek persze vitatható eleme, hogy ez Budapesten a legkisebb mértékben valósul meg, mert itt nem a vertikális, hanem a szakmai hasonlóságok alapján inkább a horizontális integráció valósult meg.

Megoldhatónak véljük a most még éppen a szakegyetemek részéről rendkívül erősen szorgalmazott centrum, tehát az egyes szakterületek összetartozó karainak vagy intézeteinek, vagy egyéb intézményeinek összekapcsolódását és együttes működését biztosító centrum megszervezését, és azt gondolom, hogy néhány más, exponált kérdés időhiányban sem említendő részlete is több ponton megoldható, miközben néhány ponton igazi megoldást én magam sem vagy mi magunk sem tudnánk tenni.

Legvégül azt kell hozzátennem, hogy ez az egész integrációs folyamat, ami most itt exponáltan szerepel - a korábbiakra majd feltehetően a törvény későbbi módosítása kapcsán visszatérünk -, támogatást, feltételrendszert igényel. Az egyrészt megnyugtató, nagyon remélem, hogy megnyugvással mondhatjuk, hogy - most nem mennék bele, hogy világbanki kölcsönből vagy miből - az 58 milliárd forintnak becsült mai beruházási támogatás segítséget és a fejlődés fontos elemét jelenti a felsőoktatás számára, ugyanakkor más, a napi költségvetési feltételrendszer, a pályázatok reálértékének növelése és a tényleges költségek, a valós működési feltételek biztosítása érdekében számottevő költségvetési támogatásra, a nemzeti jövedelem mainál lényegesen jelentősebb ráfordítására van szükség.

Azt remélem, hogy ez a következőkben be fog következni, hiszen az így átalakuló, most már potenciálisan tényleg korszerű szerkezetű intézményrendszer ezt a támogatást a nemzet jövője érdekében feltétlenül megérdemli, meggyőződésem, hogy meg is fogja szolgálni.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Jánosi György képviselő úrnak.

DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bazsa képviselő úr szólt az intézményi autonómia kérdéseiről. Őt erősítendő, hozzá kapcsolódva szeretnék reagálni egy korábbi megszólalásra, amely a gazdasági vezetők miniszteri kinevezése mellett azzal érvelt, hogy lesznek vagyoni, gazdálkodási problémák az integráció keretei között, és valakinek viselnie kell a felelősséget az ott felhalmozódott állami vagyon kezeléséért.

Egy dolog, hogy lesznek problémák, valóban, gazdálkodási problémák az integráció keretei között, másik dolog, hogy valóban, a felhalmozott állami vagyon kezeléséért valakinek vállalni kell a felelősséget, ebben egyetértünk, és az egy harmadik dolog, hogy ezért ki vállalja a felelősséget. Lesznek vagyoni problémák, mert való igaz, az integráció keretei között olyan intézmények társulnak, amelyek egyike, mondjuk, komoly adósságállománnyal rendelkezik, míg egy másik komoly bevételi forrásokat felmutatva jól gazdálkodik. Olyan intézmények társulnak, amelyek egyike viszonylag alacsony színvonalú bérbeállást biztosít az oktatóinak, míg a másik intézmény akár 30-40 százalékkal ezt meghaladó bérbeállást tud produkálni.

Ezek komoly gondok lesznek, amelyekre részben vannak garanciák az előterjesztésben, például, hogy egy évig még a karok megkapják a korábbi finanszírozás 90 százalékát. Ezen lehet vitatkozni, hogy ez elegendő garancia vagy sem. De ki viseli az állami vagyon kezeléséért a felelősséget?

(22.10)

A jelenleg hatályos felsőoktatási törvény 124/B. §-a egyértelmű eligazítást ad erre nézve. (Olvassa.) "Az önálló felsőoktatási intézmény vezetője, rektor, főigazgató, a gazdasági feladatok tekintetében az intézmény egyszemélyi felelős vezetője az államháztartásról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint." (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt gondolom, ha ezen túlmenően a gazdasági igazgatót miniszter nevezi ki, olyan kétfejű vezetés alakulhat ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amely nem engedi az egyszemélyi felelősség elvét érvényesülni, és ez komoly konfliktusok forrása lehet.

Elnézést az idő túllépéséért, köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Zuschlag János képviselő úrnak, MSZP; őt követi Füle István képviselő úr.

ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magyar oktatásügy intézményei évtizedek óta a reformok és ellenreformok között manőverezve képzik a nemzetközi szinten is elismert felkészültségű diplomásokat. A rendszerváltás óta közismert tény, hogy a korábbi, intézményrendszerben és felügyeletben is szétdarabolt felsőoktatás a rendelkezésére álló pénzügyi kondíciók mellett nem működik gazdaságosan és hatékonyan.

Az 1993-as felsőoktatási törvénnyel részben előrehaladt a szétaprózódottság felszámolása, amikor egységes felügyeleti irányítás alá kerültek a felsőoktatási intézmények. Már ekkor konszenzust élvezett az a megállapítás is, hogy belátható időn belül a magyar felsőoktatást az intézményrendszer átalakítása révén, az intézményi integráció megvalósításával, a Világbank jelentős anyagi támogatása révén meg lehet újítani. Ezt az elképzelést az MSZP-SZDSZ-kormány működése alatt sikerült gyakorlati lépések egész sorával előbbre vinni, miután továbbra is úgy véljük, hogy a felsőoktatási integráció révén egy hatékonyabban működő, a hallgatók számára a jelenleginél több oktatási, kutatási, kulturális és sportolási lehetőséget kínáló intézményrendszer jöhet létre. Ez az elvi támogatás természetesen nem jelenti azt, hogy minden elemében egyetértenénk a kormányzati oldalnak az integráció kapcsán beterjesztett javaslataival. Semmiképpen sem fogadható el, hogy az oktatási kormányzat az integráció ürügyén a jelenleginél sokkal nagyobb hatáskört kíván adni az oktatási miniszternek, csorbítva, de legalábbis korlátozva ezzel az intézményi autonómiát.

Látszólag kis jelentőségű kérdésekről van szó. Ilyen például az előkészítő bizottságok díjazása az Oktatási Minisztérium által, az intézmények vagyonmegosztása során a Kincstári Vagyonigazgatóság döntési helyzetbe hozatala, az intézményi vezetők megbízatásának meghosszabbítása, az új vezetők sajátos kinevezési metódusa, az oktatási miniszter törvényességi felügyeleti jogkörének szinte korlátlan kiterjesztése. Ezek mind-mind az oktatási miniszter beavatkozásának lehetőségét teremtik meg. Az oktatási kormányzat a javasolt törvénnyel olyan, a felsőoktatási törvényben még meg nem kapott lehetőséghez jutna, amellyel érdemben befolyásolhatja az intézmény szervezetét, a vezetői kinevezéseket.

A felsőoktatási integráció gyakran hangoztatott oka és egyben hozadéka, hogy a hallgatók a jelenleginél nagyobb lehetőséghez jutnak az oktatás, a kutatás, a kulturális és szociális lehetőségek terén. Úgy tűnik, hogy az oktatási kormányzat azonban nem valódi partnerként kíván a hallgatókkal számolni, inkább igyekszik paternalista módon úgymond gondoskodni róluk.

A benyújtott törvényjavaslat nem szól a hallgatók kollektív joggyakorlása intézményéről, a hallgatói önkormányzatokról. A hallgatók legalább annyira érdekeltek egy színvonalas hazai intézményrendszer megszületésében, amely értékes diplomát ad, mint az oktatók és az intézmények dolgozói. Ám a javaslat igyekszik mind a hallgatók, mind az intézmény dolgozóit háttérbe szorítani az intézmény átalakítása során. Gondoljunk csak arra, hogy az oktatókat és a vezetőket különböző pozíciókkal, díjazással, például címzetes rektori díjazással, előkészítő bizottság Oktatási Minisztérium általi díjazásával próbálja saját elképzeléseinek szolgálatába állítani.

Ha már az integrációval a felsőoktatási intézményrendszer átgondoltabb és hatékonyabb működése a cél, nem érdektelen szólni az intézmények belső szervezetének kialakításáról sem. Az átalakítás nem teremthet lehetőséget a hallgatói képviselet mértékének csökkentésére az intézményi tanácsokban, sőt szükségesnek látszik a jelenlegi helyzet további pontosításával a hallgatói képviselet mértékének kötelezően egyharmadra történő emelésével teljes mértékben szilárddá tenni az intézményi szervezetrendszert, kiküszöbölve a jelenlegi szabályozás által e téren teremtett alkulehetőséget.

Szintén összefügg az intézményi belső szervezettel az intézmény vezetőjének és gazdasági főigazgatójának megbízása is. Az oktatási miniszternek a harminc évvel ezelőtti gyakorlathoz hasonló helyzetet teremtene a javaslat azzal, hogy a törvényi határidőt bármikor bármilyen ok, így például a pályázó hiánya vagy a pályázati kiírás elhúzódása miatt lekéső intézmény élére a miniszter minden indoklás nélkül saját hatáskörben a létrejövő intézmény bármely vezetőjét kinevezhetné. Ezzel a vezető személye kizárólag a miniszter tetszésétől függne, így a kiszolgáltatottság óriási lenne, amivel jelentősen sérülne az intézményi autonómia.

Különösen sajátos az, hogy a törvényjavaslat szinte szó szerint követi a gazdasági főigazgató megbízásánál az 1970-es művelődési miniszteri rendeletet. A miniszter bármikor elutasíthatná a gazdasági vezető személyére tett javaslatot, amit még csak indokolnia sem kellene. Mindezen túlmenően a jól megrostált gazdasági vezető csak egy évre kapna próbaidős megbízást, s csak azután tölthetné be öt évig posztját. Egy ilyen helyzetben teljesen világos, hogy a posztját megőrizni kívánó gazdasági főigazgató lojális lesz a miniszterhez, és vele szemben nem fogja intézménye érdekeit képviselni. Lehetne még folytatni a felsorolást, de azt gondolom, hogy ilyen késői órán, negyed 11 magasságában erre már igazán nincsen szükség.

Mivel e rövid áttekintés után is elmondható, támogatandó a felsőoktatási integráció, ám ennek ürügyén nem szabad megengedni harminc évvel ezelőtti irányítási, működési technikák felélesztését és az oktatási miniszter túlhatalmának megalapozását. Az integráció nem szolgáltathatja ki az intézményeket a miniszternek, hiszen a cél nem egy alárendelt, hanem egy belső működésében autonóm, hatékony, világszínvonalon is értékes diplomákat kibocsátó, az oktatók, a hallgatók és az intézményi alkalmazottak együttműködésére épülő intézményrendszer kialakítása.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Füle István képviselő úrnak, MSZP; őt követi Birkás Tivadar úr.

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A most tárgyalandó törvényjavaslat a felsőoktatás fejlesztésének egy szeletét foglalja magában, részben világbanki kényszerek hatására, másrészt a politika által nagyban befolyásolva. Mind a három megállapítás egyben jelzi a törvényjavaslat jelentős korlátait, elégtelenségeit s a jövőbeni feszültségeket, amelyek adott esetben meg is kérdőjelezhetik a mostani törvényjavaslat célját és értelmét.

A kormányzat céljai természetesen kapcsolódnak az előzőekhez. Az állami felsőoktatási intézmények hálózatának átalakítása, az új társadalmi-gazdasági viszonyokhoz való formálása az elmúlt évtizedben az oktatáspolitika fő gondolata volt. Konkrét formában a jogi kényszer 1996-ban jelent meg. Az elmúlt időszak tapasztalatai egyértelműen azt erősítik meg, hogy éppen a célok homályossága, a politika következetlensége miatt az eddig jól működő intézmények a pénzszerzés egyik lehetőségének tekintették, s szemmel láthatóan, ahol erre nem volt esély, ott személyes vezetői érdekek az 1996-os törvényi lehetőségek megkerülésére ösztönöztek, de leginkább az integráció elkerülésére. Ebben a törekvésben senkit sem zavart az, hogy egyben az egész rendszert bírálják, mondván, hogy ez egy szovjet modell, már ami a rendszer széttagoltságát jelenti, egyszerre igenelték tehát a hálózat korszerűsítését úgy egészében, s egyszerre az adott intézmény önállóságát, akkor is, ha ez valóban nem volt ésszerű egy adott szakma, egy adott régió szempontjából sem.

A mostani kormányzat céljai között szerepel a képzési kínálat növelése, az oktatás színvonalának emelése, a munkaerőpiac, a gazdaság és a tudomány igényeinek megfelelő, rugalmasan változó képzési szerkezet kialakítása. Fontosnak találták még a szellemi erőforrások egyesítését is. Az integráció egyik kimondott célja a regionális fejlesztés szellemi központjainak kialakítása, összhangban az EU-csatlakozás miatt elkerülhetetlen feladatokkal. Fontos célnak tűnik az intézmények gazdasági stabilitásának megteremtése, a párhuzamosságok elkerülése, a fejlesztések összehangolása csakúgy, mint a kormány oktatás-, tudomány- és vidékpolitikájának hatékony végrehajtása.

(22.20)

A törvényjavaslatban a kormányzati szándékok szerint a következő vezérlőelvek érvényesülnek: az egyik a regionalitás, ez a preambulumban is megjelenik, amelynek célja általánosságban a városi felsőoktatási intézmények létrejötte, de ahol ez lehetséges, a szűkebb térséghez kapcsolódó, több telephelyű regionális intézmények létrehozása. Budapesten inkább hasonló profil jöhetett számításba, még akkor is, ha a '93. évi törvény nem erre engedett következtetni.

Elvként fogalmazódik meg a professzionális vezetés kialakítása, a befogadóképesség növekedése, s ezzel együtt a kisebb és hatékony adminisztráció. Az integráció révén jelentős fejlesztésekre is sor kerülhet.

Tisztelt Ház! Az ambiciózus célokat nyilvánvalóan nem fogja tudni teljesíteni az ezen törvényjavaslat alapján elinduló átalakítás, többek között azért sem, mert amit eddig a kormányzati oldalon megfogalmaztak - lásd fent -, azt ez a javaslat nem tartalmazhatja, és így el sem várható a törvénytől; másrészt több minden nincs a javaslatban, pedig az előrelépéshez ez szükséges lenne.

Ez utóbbi kapcsán mire lehet gondolni? Az egyik lehetséges válasz a való élethez, a modernizációhoz kapcsolódó belső szervezeti átalakulásra utaló paragrafusok megjelenése. Felsőoktatási intézményeink belső szervezete, szervezési és vezetési struktúrája lényegében a német struktúrának felel meg. A törvényjavaslat is ezeket a kategóriákat alkalmazza, s fel sem veti - amit éppen most tehetett volna meg - más szerveződések jogi lehetőségét.

Hasonló a helyzet az egyetemek és a főiskolák vezetésében, a társadalmi-gazdasági szféra képviselőinek megfelelő súlyú részvétele intézményesülésével is. Az intézményvezetés professzionalizálódása pedig inkább jámbor óhajnak tűnik, figyelemmel az elmúlt időszakban az egyetemi s a főiskolai vezetők többségének ellenállására, illetve az előbb említett tanszékre, karra s a többire épülő merev struktúrára.

Hiányzik a törvényből az esetleges megszüntetés, vagy az állami finanszírozásból való kivonás lehetősége is. Ez feltehetően eretnek gondolat, de legalább az elvi lehetőségét fel kell vetni, mert máshol nem igazán lehet. De miről van szó? Az elmúlt évtizedben ugyan átalakult a felsőoktatás szakmai struktúrája, de az agrár-, a műszaki és a pedagógiai felsőoktatás így is túlreprezentált. Az EU-tagállamok felsőoktatásához viszonyítva továbbra is alacsony a közgazdasági, az üzleti, s részben a természettudományi és a jogi képzés.

A fenti aránytalanság fennmaradása elsősorban azzal függ össze, hogy 1997-ig a felvételek alakulását a gazdasági-társadalmi szükségletek, a prognosztizálható munkaerő-kereslet mellőzésével határozták meg. Azóta történtek kísérletek a szükségletek figyelembevételére, a nemzetközi fejlődési tendenciákkal összhangban lévő szakmai struktúra kialakítására, de hatékony lépésre nem került sor, s amint a törvényjavaslatból kiderül, ezen kormányzat sem élt a kivételes lehetőséggel. Magyarán: nem szűkített ott, ahol kellett volna, újat pedig végképp nem hozott létre.

Tisztelt Ház! Nézzük meg, hogy ezek után a célokból mi valósulhat meg a törvényjavaslat adta keretek között! Mint láttuk, az egyik fontos cél és elv a regionalitás, ami számomra legalábbis üdvözlendő cél. Ez több esetben realizálódott - Debrecen, Pécs, Szeged, Miskolc, Kecskemét, Nyíregyháza lehet rá jó példa -, több esetben viszont nem.

A legfurcsább - és így a regionális elv érvényesülésének teljes tagadását jelenti - a Jász-Nagykun-Szolnok megyei intézmények sorsa. A megyének négy felsőoktatási intézménye volt eddig, részben önállóak, részben pedig karként. A törvényjavaslat szerint e négy intézmény éppen négy megyéhez fog tartozni: egy Pest megyéhez, egy Budapesthez, egy Békés megyéhez és egy Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez. Ha más minisztérium régiós felosztási javaslatát is figyelembe vesszük, akkor is furcsa képet kapunk, a négy intézmény ugyanis három leendő régióhoz fog kapcsolódni. Bizonyosan van erre magyarázat, amit a kormány, az illetékes minisztérium ismer, de a dolog semmiképpen nem nevezhető logikusnak.

A következmények viszont jól kiszámíthatóak: fejlesztésekben ezek az intézmények háttérbe szorulnak. S hogy ez nem légből kapott, arra már most is lehet példát találni, a mezőtúri karnak, amely eddig Gödöllőhöz, s most Szarvashoz tartozik, a gyöngyösi karral együtt több száz milliós követelése van az anyaintézménnyel szemben. Feltehetően a megyei fejlesztési források sem fogják ezeket az intézményeket megtalálni, illetve a nagy régiók létrejöttével a régión kívüli székhelyintézmények régióbeli telephelyei hasonló helyzetbe kerülnek.

Jász-Nagykun-Szolnok megye számára ez önmagában is tragikus folyamat felgyorsulását eredményezheti: a megye, beleértve Szolnokot is, regionális funkciói sok ok következtében vészesen csökkennek. A tőke által szinte megközelíthetetlen térségeket sorra hagyják el a regionális intézmények, új vállalkozások nem jönnek, de ha jönnének is, nem találnának szolgáltatásokat, s mindez egymást erősítő folyamattá áll össze. S mindehhez jön még egy teljesen szétdarabolt felsőoktatási struktúra.

Tisztelt Ház! Az új rendszer igazi problémája persze nem ez, bár az eddigiekből következhet. Semmilyen biztosíték nincs arra, hogy az egész együtt jól fog működni, közgazdaságilag nincs alátámasztva, szakmailag elnagyolt, sok esetben logikátlan, a politika sok helyen ott avatkozott be, ahol nem kell, s ott ahol kell, nem. A finanszírozás ettől még nem oldódik meg. Néhány egyetem, főiskola fejlesztése is csak arra jó, hogy a különbségek nőjenek, de arra nem, hogy az általános színvonal emelkedjék.

Feszültségeket gerjesztünk anélkül, hogy az igazi kibontakozás reményét kaptuk volna - s ez az igazi baj! Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Birkás Tivadar képviselő úrnak, Fidesz. Végül Simon Miklós következik.

BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Üdvözlendőnek tartom, hogy végre akadt egy olyan kormány, amelyik felvállalta a felsőfokú intézmények integrációjának - mint az általános vita is mutatja - cseppet sem könnyű és hálás feladatát.

Csak helyeselni lehet, hogy a felsőfokú intézmények, különösen az egyetemek székhelyei azon városok legyenek, amelyeknek az adott régióban betöltött szerepe eleve igényli és indokolja, hogy a településen folyó felsőfokú képzés megfelelően magas szintű legyen.

Győr városa Magyarország egyik legfejlettebb és jelenleg is dinamikusan fejlődő települése. A győri Széchenyi István Főiskola ugyanakkor, sok-sok éves felkészülés után, lényegében az egyetemmé válás küszöbéhez érkezett. Ezért a győri országgyűlési képviselők, a főiskola vezetésével egyeztetve, úgy döntöttek, hogy beterjesztenek egy módosító javaslatot, amely pontot tehet Győr egyetemi várossá válásának évtizedeken át húzódó története végére.

A módosítás lényege, hogy a törvényjavaslat első számú mellékletében a Széchenyi István Főiskola megjelölés helyett Széchenyi István Egyetem elnevezés szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy az intézmény 2001. december 31-ig köteles eleget tenni a felsőoktatási törvényben foglalt feltételeknek. Ehhez a módosító javaslathoz kérem a parlament kormánypárti és ellenzéki frakciói, valamint az előterjesztő minisztérium támogatását. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót dr. Simon Miklós képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

DR. SIMON MIKLÓS (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy az Európai Unióba készülő országunk felsőoktatásában szükségszerű folyamat az integráció.

Az integráció révén ezen intézmények lendületet nyerhetnek, amely során erősödik az intézmények személyi és szervezeti, valamint tudományos háttere. Az integráció célja minél versenyképesebb felsőoktatási rendszer kialakítása, amely reagálni tud az ország gazdasága és társadalma által megfogalmazott olyan igényekre, amelyek az utóbbi évtizedben gyökeresen átalakultak. Az integrációval felsőoktatási rendszerünk megfelelhet ezen felfokozott szintű kívánalmaknak.

A felsőoktatási rendszer integrációjának vezérlőelve a városi, illetve regionális integráció, ami az integrált intézmények hatékonyabb működését kívánja elősegíteni az adott régióban.

A törvénytervezet fent említett pozitívumai mellett engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket azon tényre, hogy míg vidéken a fent említett vezérlőelv, tehát a városi regionális integráció valósul meg, létrehozva ezáltal az univerzitás típusú intézményeket, addig Budapesten a szakmai integráció kap prioritást, létrehozva ezáltal az orvostudományi, műszaki, közgazdasági szakegyetemeket, amelyek vélhetően nagyobb és jobb lehetőséget tudnak teremteni a hallgatóik számára egy adott szakterület ismeretanyagának az átadására.

(22.30)

Úgy vélem, hogy ezáltal esetleg tovább erősödik a Budapest-centrikusság. Meg kell jegyeznem azonban, hogy egy jól átgondolt vidéki integráció egyensúlyt teremthet vidék és Budapest között. A többkarú, főként vidéki főiskolák létrehozásával - gondolok itt a nyíregyházi főiskolára - ezen intézmények számára megcsillan a továbbfejlődés lehetősége. A vidéki, universitas típusú egyetemek pedig hatékonyabban működve képesek lesznek az ellensúly megteremtésére a felsőoktatás területi és színvonalbeli megoszlásának tekintetében.

Úgy hiszem, hogy a vidék Magyarországának, elsősorban Kelet-Magyarország fejlődése nagyban múlik az adott régió felsőoktatásának színvonalán, szellemi teljesítményén. Ezért is tartom fontosnak a felsőoktatási intézmények integrációját, ami e célt kell hogy megvalósítsa.

Köszönöm szépen. (Dr. Gidai Erzsébet és Kékkői Zoltán tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Bár a monitor nem jelzi, de Horváth János képviselő úr jelentkezett. A helyéről is elmondhatja, képviselő úr. (Dr. Horváth János a szónoki emelvényhez lép.)

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy elérkeztünk a végéhez ennek a vitának, úgy érzem, hogy azt kellene nekem néhány percben idehozni, ami csak foszlányosan történt az általános vita során. Beszédek hangzottak el egymás mellett, különös témákat előhozva és helyi vagy szakmai érdekeinket képviselve, de hogy hogy áll ez az egész össze, arról kevesebb szó volt. Hallottuk a miniszter expozéjában, és itt-ott egypár alkalommal - de hogy is áll a nagy kép?

A címe ennek a törvényjavaslatnak az intézményhálózat átalakításáról szól, és itt nagyon sokan integrációról beszéltek. Pedig a kettő nem szinonima! Aztán a fontosabb része ennek a címnek az, hogy a felsőoktatásról szóló. Mert arról van szó, a felsőoktatásról! Esetleg az átalakításáról is! Mit jelent: felsőoktatás? Tudjuk: egyetemek, főiskolák. Mit csinálnak ezek? Mi ezek missziója? A kiművelt emberfők. Annak a termelőeszköznek, annak az értéknek a kimunkálása, ami vagy lesz, vagy nem lesz! Magyarországon valahogyan ez van, és az a szkeptikus állásfoglalás, amit mi hallottunk ma este is és korábban is, hogy mennyi baj van a magyar felsőoktatással! Ámen, így van.

Ugyanakkor micsoda sikereket értek el azok a magyar emberek, akik ezen a felsőoktatási szisztémán mentek keresztül az elmúlt húsz, ötven, száz év alatt! Valahogyan valamit nyilván jól is csinálunk! De egy nagy csomó dolgot nyilván rosszul is csinálunk. Tehát mik ezek az elemek? Hogy tudjuk kiszűrni a pozitív és a negatív elemeket ebben a témában, a magyar felsőoktatásról szóló törvényhozásban?

Nekünk, törvényhozóknak mi a dolgunk ebben? Az, hogy megnézzük a nagy képet, és kigyomláljuk, kinyesegessük azt, ami nem tartozik oda, ami már hátrányos, és plántáljuk azt, ami pozitív. Magunk is kitaláljuk, és a világból is tanulunk.

Mik a sikerindikátorok? Honnan tudjuk, hogy jól csináljuk vagy nem jól csináljuk? Egy egészen érdekes és ma már a világban általában használt indikátorjelző a felsőoktatás sikerét illetően az, hogy mennyi az élete során elvárt jövedelme annak a személynek, aki a felsőoktatáson végigment, összehasonlítva azzal, aki nem ment végig a felsőoktatáson. Ha például három oktatási sémát állítunk fel, azt, hogy az egyik az elemi iskolás, a másik pedig a középiskolás, a harmadik a felsőoktatás, és mennyibe került ez, mennyi forrás fordítódott mindegyik személy képzésére. Most specifikusan a felsőoktatáson végigment személy képzésére mennyi? Iskolába járt 8 évig, meg még 4 évig, meg még 4 évig, összeadva mennyi volt ennek a költsége, mennyi volt az a költség, amit úgy számolunk, hogy az alkalmi költség, mert hiszen az idő alatt nem volt munkahelyen és nem keresett. Szóval összeadva mindezeket a költségeket.

A másik oldalról kiszámítva azt, hogy mennyi lesz az élete során elvárt jövedelme ennek a személynek, akkor a következő nagyon érdekes invesztációs beruházási kalkulushoz jutunk el. Ha összeadjuk az összes beruházást, ráfordítást a felsőoktatásban, és hogy mennyi annak a jövedelme, a visszatérülése, a megtérülése, nagyon érdekes eredményre jutunk. Nevezetesen sokkal nagyobb a megtérülés ebben a szférában, mint ha ugyanaz a pénzösszeg el lett volna költve az ország legmodernebb technológiai szférájában, a gépiparban, az információs technológiában, amely ma menő és amely a legprosperálóbb. Még ezeken is túltesz az az invesztáció, amit az emberbe fektet be a társadalom. Ezek azok a témák, melyekről szeretném, ha többet hallanánk vagy hallottunk lett volna már eleddig is a felsőoktatás jövőjét nézve.

Ez a felsőoktatás azután inspirálja a hallgatót, és inspirálja az oktatót és a professzort. És a kölcsönhatás! Ezek a kölcsönhatások jelentős mértékig megmagyarázzák a magyar sikereket. Amikor a világban azt kérdezik tőled, tőlem, tőlünk, hogy miért van az, hogy ebből az országból több Nobel-díjas került ki, mint a környező négy országból együttvéve, vagy más ilyen furcsa dolgokat kérdeznek tőlünk a világban, akkor valami magyarázatot találunk és mondunk, de az egyik olyasmi, hogy volt egy olyan egyetem, volt egy olyan középiskola...

Tehát az oktató és hallgató együtthatása, az egymást inspirálása; és akkor a normális invesztációs kalkulus nem is áll már többé, mert akkor 2+2 nem 4, hanem 6 vagy 15. Ez az a kreatív, alkotó része, jellege a felsőoktatásnak.

Akkor ez a beruházás olyan vonzó lesz a társadalom számára, mintha 150 évvel ezelőtt valaki elment volna aranyat bányászni Kaliforniába, mert azt hitték, hogy ott van az aranyvilág; vagy később Afrikába gyémántot vizsgálni... (Az elnök csenget.)

Felszólalások:  Előző   191-249  Előző      Ülésnap adatai