Felszólalás adatai

LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nagy baj lenne, ha nem volna ezen a kérdésen valódi és alapos vitánk és diskurzusunk a Házban. A nemzeti összetartozásnál tudniillik kevés komolyabb dolog van. Ez komoly és kényes kötelék, sokféleképpen fogjuk fel.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ha valaki valódi nemzeti összetartozást akar, akkor azt is tudja, hogy ez az összetartozás különböző helyen, határon belül és kívül élő, különböző társadalmi helyzetű és igen, különböző politikai gondolkodású emberek között kell hogy fennálljon.

(12.00)

Olyan emberek között is, akik esetleg másképp értelmezik a nemzeti összetartozás eszközeit. Ugyanolyan fontos nekik, de valami mást vagy mást is gondolnak róla.

A valódi nemzeti összetartozás az, ahol a történelmi élményeink, lakóhelyünk, társadalmi helyzetünk és világnézetünk különbségeit tudomásul véve is átérezzük a magyarság történelmi és jövőbeli sorsközösségét. Erről pedig beszélni kell.

Könnyebb vége a dolognak három napig hazafiságot érezni egy turistaúton. Ez is nagyon fontos, de sokkal nehezebb az év másik 362 napjában összetartozást érezni például itt a parlamentben nekünk, vagy például szegény és gazdag között, városi és falusi között. Hát hogy tetszenek gondolni, hogy nemzeti összetartozás egy módon kötelező? Akkor az összetartozás elveszti az értelmét, akkor az felülről diktált azonosság volna!

Bizony, a nemzeti összetartozást azokkal sem könnyű érezni, akik másképp gondolkodnak. Valószínűleg nehéz a nemzeti összetartozást átélni annak tudatában - ha már a kettős állampolgárságról szóló népszavazás felvetődött -, hogy vannak, akik azt gondolják, más dolog az államhoz tartozni és más dolog a nemzethez tartozni. Lehet, hogy ennek vagy annak a félnek van igaza. De magyar mind a kettő, és a nemzeti összetartozás kötelező részese.

Szabad azt gondolni - hogy fideszes politikusokat említsek -, hogy Martonyi Jánosnak és Németh Zsoltnak, mondjuk, tíz évvel ezelőtt volt igaza, amikor mást mondtak a kettős állampolgárságról, mint később. Nem eldönteni akarom ebben a vitában - ismeretes a magam álláspontja -, de hogy a nemzeti összetartozás csak a határokon túl íveljen fel, hogy csak turistaként lehessen a magyart szeretni, és nem itthon tudomásul venni a különböző véleményeket, ez valami rossznak az előjele. Bízom benne, hogy csak az előjele és nem maga a rossz. És bízom benne, hogy csak véletlen és felszínes mondat úgy gondolni, hogy ripsz-ropsz ezen túl lehet lenni, aki hazafi, velünk szavaz, aki meg nem, az nem. Nem így van ez! Beszéljünk arról, hogy melyikünk hogyan érti a nemzeti összetartozást, és hogyan kívánja szolgálni azt az egyébként egyikünk által sem vitatott célt, hogy már az iskolákban is erősítsük ezt a fontos, nem könnyen megélhető és kényes köteléket.

Ami fontos és kényes, arra vigyázni kell. Ami fontos és kényes, azt nem lehet falra akasztott nyilatkozatokkal, egy-egy gesztussal kipipálni. Eszköze lehet ez is, az is, de kell beszélni arról, hogy szerintünk - nem feltétlenül ahelyett, amit önök javasolnak, de mindenképpen amellett - még milyen eszközei és milyen tartalma van a nemzeti összetartozásnak.

Ami nehéz és kényes, azt tanítani kell az iskolában, egyetértek. Tanítani, minden érzelmi és oktatási eszközzel szolgálni az összetartozás tudatát a határon túli nemzetrészekkel, és néha még nehezebb sugallni, tanítani, átéreztetni az összetartozás tudatát abban, hogy gazdag gyerek ne akarjon elülni a szegény gyerek mellől. Ez is a nemzeti összetartozáshoz tartozik. És az is, hogy a rózsadombi iskolának testvérkapcsolata legyen, igen, a határon túli iskolával is, de esetleg egy szabolcsival is.

A nemzeti összetartozás határon kívül és belül is kötelező. Megértés nélkül, nézeteink és helyzetünk különbségének megértése nélkül a dolog nem fog menni, a dolog álságos és féloldalas lesz. Mert könnyű a dolgot kipipálni; rosszabb korszakokból ismeretes, hogy művészek alkotóházaiban felírták: írók, alkossatok remekműveket! Nem alkottak remekműveket. És még csak nem is tanultak jobban a diákok, amikor még az én gyerekkoromban ki volt írva, hogy tanulni, tanulni, tanulni. Ettől még kellenek az okító tartalmak a nemzeti összetartozásról, de éppen ezért, hogy ne csak kipipálás legyen, meg kell néznünk, hogyan kell teljesebben és valódi módon, nem látványpolitikával szolgálni a nemzeti összetartozást.

Két rossz következtetést lehet egy ilyen fontos és kényes kötelék ügyében levonni. Az egyik az, és nem állítom, hogy nem hajlott rá ez az ország, nem állítom, hogy olykor a magyar baloldal nem esett abba a hibába, hogy nem kell erről beszélni; nem kell erről beszélni, mert vagy kényes, vagy természetes, vagy túlhajtásai vannak. Ez is hiba. De nagyon nagy hiba az is, ha látványokkal, méghozzá féloldalas látványokkal pipáljuk ki. Attól tartunk, most ez történik.

Révész Máriusz képviselő úr mondta példaként, és én mindmáig nem értem, hogy miért olyan szörnyű hazafiatlanság azt mondani, hogy ha támogatjuk a kolozsvári kirándulást, támogassuk az egrit is. Nem értem! Miért olyan szörnyű hazafiatlanság azt mondani, hogy támogassuk a szatmárcsekei kirándulást Kölcsey szülőhelyére, éppúgy, mint a szklabonyait Mikszáth szülőhelyére vagy az érmindszentit Ady szülőhelyére. Hol itt a baj? Nem arról van itt szó véletlenül, hogy gyanakszunk egymásra, és ha én azt mondom, hogy Szatmárcseke, önök azt hiszik, hogy nem akarom Érmindszentet? De hát ez butaság! Bocsánat a kifejezésért, senkit nem akartam megsérteni. Ez éppen a nemzeti összetartozás fogalmának politikai kisajátítása és ezzel megtagadása. Ezt nem szeretnénk! Akkor miért ne lehetne befogadni ezeket a módosító javaslatainkat, amelyek a nemzeti összetartozás jelképeit és eszközeit a határon belül is keresik?

Igen, tudom, vannak, akik a pénzért aggódnak. A költségvetési bizottságban ez egyébként nem szégyen, hanem kötelező. Én nem a pénzért aggódom. Lehet valóban úgy is, hogy először viszonylag kis pályázati kereteket hirdetni, majd később normatívvá tenni, különösen akkor, ha valóban a rászorult gyerekek vagy rászorult térségek iskoláit akarjuk támogatni. Mert derék dolog, hogy Pokorni Zoltán képviselő úr polgármesterként támogatja ezeket a kirándulásokat, jó dolog; annak idején az én gyerekem is ment a XI. kerületből Erdélybe tanulmányi kirándulásra, és életre szóló élmény volt. De lehet, hogy nem őt kell majd elsősorban vagy azt a kerületet támogatni, hanem inkább a hátrányos helyzetű régiók iskoláit. Ameddig kevés a pénz - és amikor sok, akkor lehet többet is. De ugyanabból a pénzből kell hogy jusson a határon belüli nemzeti összetartozás és a nemzeti emlékhelyek felkeresésére. Ne mondjuk azt, hogy az egyik drága, a másik olcsó. Nem akarok itt most nagyon pénzről beszélni, mert valóban nem pénzügyi természetű a javaslat, de épp akkora teher egy békési faluból eljutni, mondjuk, Sopron csodálatos városába, mint például Budapestről a Felvidékre. Én sem a húsz kilométeres utakat akarom támogatni, de miért ne lehetne elismerni, hogy a magyar nemzetnek rengeteg történelmi teljesítménye van sajnos határon kívül, és rengeteg van határon belül is. Még egyszer mondom: aki az egyszerűbb utat választja, az a látványosabb utat választja, az csak a kabáton kívül viseli a kokárdát, és nem közelebb a szívhez; aki közelebb a szívhez, annak ugyanolyan fontos a határon túli magyar, mint az itt élő magyar is.

Mivel nem vagyok külpolitikus, még csak nem is azokat az aggályokat mondtam, amiket egyébként nem érthetetlenül nyilván a külügyi bizottságban felvetettek a kollégák, hogy hogyan fogadják ezt. Nem annyira alaptalan ez, pont most, amikor látványos sebességgel több határon túli magyar pártot sikerült tönkretenni, talán ezt is lehet mérlegelni, de én most nem ezt a szempontot képviselem; azt a szempontot, amit elmondtam: nemzet vagyunk a határon belül, és nemzet vagyunk a határon kívül is. Furcsa dolog, mert így, nyilván szándék nélkül, egy fordított csonka-Magyarországot hozunk létre, mintha csak a magyarságot a határon túl lehetne átérezni, és nem itthon. Nyilván azt akarták a javaslattevők, hogy legyenek a határok légneműek a magyar nemzet összetartozása szempontjából. Én is ezt akarom, de furcsa módon csak még erősebb vastag ceruzával meghúzták a határokat, ha a támogatás és az összetartozás fontossága csak a határon túl kezdődik. Nyúljon át oda, természetesen, támogatom, hogy adjunk támogatást, módszertani segítséget a határon túli kapcsolatokhoz; csak adjuk meg ugyanazt a határon inneniekhez is, pontosan azért, mert nem új határokat akarunk Európában, hanem amennyire lehet, az összetartozás határokon belüli és kívüli tudatát egyformán.

(12.10)

Mit szeretnénk tehát? Mit javaslunk? Módosító indítványokban mit fogunk indítványozni? Azt, hogy egy pályázati keret, majd később normatív támogatás előbb a legrászorultabbaknak, és ha úgy megy a helyzet, akkor akár mindenkinek jusson minden olyan testvérkapcsolatra és tanulmányi kirándulásra, ami a magyar történelmi emlékhelyekhez vagy a magyar jelen különböző tapasztalataihoz, megtapasztalásához segítheti a diákokat. Hogy lehessen támogatással megnézni Sopront - ha már őt említettem, történetesen a leghűségesebb magyar várost - is, meg a szabolcsi híres és egyedülálló fatornyos templomokat is, meg hogy önző módon a volt választókerületemet idézzem, a nagytétényi barlanglakásokat és a rózsakertet, aztán Debrecent, meg Európa kulturális fővárosát, Pécset, valamint Kassát, Kolozsvárt, Aradot, Székelyföldet és a Délvidéket is. S ha pont az a bajunk, hogy elszakadtak egymástól, akkor minek különböztessük meg ezeket a célpontokat?

Ismerjék meg a gyerekeink, hogy nem könnyű, sőt nagyon nehéz magyarnak lenni a határon túlra szakítva, ahol külön küzdelem, hozzánk, szerencsésebb helyzetű anyaországi magyarokhoz képest biztos külön küzdelem a szülőföldön magyarnak megmaradni. De ismerjék meg azt is, hogy milyen az élet egy egykori bányász- vagy kohászvárosban, ahol más módon élnek az emberek, mással kínlódnak, mint esetleg az ő iskolájukban vagy lakóhelyükön. Egyformán fontos a társadalmi összetartozás érzésének és a történelmi összetartozás érzésének megtapasztalása.

Igen, testvérkapcsolatokat, táborokat, mindenfajta összekötő kapcsot a határon túli magyar iskolákkal, és igen, testvérkapcsolatokat, táborokat, mindenfajta összekötő kapcsot a dunántúli és az alföldi gyerek, a budapesti és a tanyasi gyerek, a jobban élő és a szegényebben élő gyerek között. Megkockáztatom, ez a nehezebb. Könnyebb szeretni azt, akit évente három napig látok egy kiránduláson, mint azt, aki mellett ülnöm kellene, és nincs Adidas sportcipője és mobiltelefonja, és otthon azt mondják nekem, ülj el mellőle. Mind a kettőre tanítsuk meg a gyerekeinket. És ha van - örülök, ha van - támogatási keretünk az összetartozás érzésének ápolására, akkor mind a kétfajta társadalmi és történelmi összetartozást támogassuk.

És igen, legyen magyarság háza. Helyesen hangzott el valamelyik képviselőtársam szájából, hogy ez régi terv, én is sajnálom, hogy nem valósult meg. Legyen benne a magyar tehetség sok olyan teljesítménye, amiből a gyerekeink tanulhatnak. Legyenek ott az idegenbe szakadt tudósok, és legyenek ott az itthoni teljesítményt felmutatók emlékei. Legyenek ott a magyar Nobel-díjasok, már csak azért is, hogy ezentúl senki se vonhassa kétségbe a magyarságukat. És legyen ott az itthoni mesteremberek és parasztok teljesítménye, a paprika, a kocsi, a szódavíz, amelyek mind magyar találmányok.

És igen, mutassuk be a határon túli magyar közösségeket, hogy láthassam, milyen egy csángó közösség. De miért ne láthatnám benne, hogy milyen a palóc vagy a jász közösség? - a határon belüli magyar közösség és magyar hagyomány. És igen, adjanak módszertani segítséget a magyarság házában a határon túli magyarlakta területek tanulmányi kirándulásaihoz. De adjanak segítséget a többi iskolai emléknaphoz és a határon belüli, szintén a nemzeti összetartozást szolgáló kirándulásokhoz is.

Sokfajta nemzetcsonkolás van, és a magyar nemzet már mindegyiket megtapasztalta. Van olyan is, ami a határok változásával okoz maradandó sebeket. Van olyan nemzetcsonkolás is, ami világnézeti alapon történik, mert kizárja a hazafiság jogából azt, aki erről másképp gondolkodik. És van olyan nemzetcsonkolás is, amely a társadalmi különbségeket teszi átjárhatatlanná. Az iskola dolga az, hogy mind a három ellen fellépjen. Mi azt szeretnénk, ha a nemzeti összetartozást helyes célul kitűző határozati javaslat mind a három csonkolás ellen eszközöket biztosítana, és mind a három csonkolás elleni eszközöket egyforma támogatásban biztosítaná. Ezt szolgálják a módosító indítványaink.

Köszönöm a figyelmüket és remélt megértésüket is a nemzeti összetartozás jegyében. (Taps az MSZP soraiban.)