Felszólalás adatai

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután beterjesztettük a törvényjavaslatot, nem sokkal rá beszélgettem Csete Örs barátommal, az Apáczai Közalapítvány elnökével, és arról győzködtem, hogy kizártnak tartom, hogy ebben a témában nagy parlamenti vita lesz, hiszen azt gondoltam, hogy egy határon túli osztálykirándulással, egy iskolai emléknappal, illetve egy magyarság háza múzeum megalapításával kapcsolatban semmilyen ép ellenérv nem hozható fel.

Azt kell mondjam, hogy a bizottsági ülésen döbbentem rá először, hogy tévedtem, gyakorlatilag úgy látszik, hogy nem minden pártnak sikerül átlépnie a saját árnyékát. Miközben egyébként a bizottságban elismerően, támogatólag, bizonyos módosító javaslatokkal javítva gyakorlatilag mindenki más elfogadhatónak találta ezt a törvényjavaslatot, aközben egészen döbbenetes hozzászólásokkal voltunk kénytelenek szembesülni a bizottsági ülésen.

Volt olyan szocialista képviselő, aki elmondta, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, és miért nem támogatunk akkor európai uniós osztálykirándulásokat is, és egyébként is vannak más kisebbségek Európában, például a katalánok, ahol éppen most tüntetnek, és akkor kellene azokkal is foglalkozni.

Arról az apró kérdésről talán elfeledkezett a képviselő úr, hogy mi magyarok vagyunk, és a határainkon túl szép számban élnek magyarok. Lássuk be, hogy mondjuk, a magyar iskolákban egy katalán emléknap megszavazása meglehetősen furcsa lenne. De a bizottsági ülés után úgy láttam, hogy néhány szocialista képviselőtársamnak kisebb gondot jelentene a katalán emléknap megszavazása a magyar iskolákban, mint mondjuk, a nemzeti összetartozás emléknapjának a megszavazása. Szerintem ez nincs így jól.

Aztán egy másik bizottságban szembesültem azzal, hogy a szocialistáknál megszületett a döntés, de igazán minden bizottságban ilyen hajánál fogva előrángatott érveket mondanak, amik egyébként nem teljesen koherensek egymással, mert a másik bizottságban például az vetődött fel, hogy a magyar belföldi osztálykirándulások sem ingyenesek.

Viszont ha valaki elolvassa azt a határozati javaslatot, amit benyújtottunk, látja, hogy nem arról beszélünk, hogy a határon túli osztálykirándulások legyenek ingyenesek, hanem arról beszéltünk, hogy ezeket támogassuk költségvetési forrásból. Könnyű belátni, hogy a határon túli magyar osztálykirándulások egyébként valamivel többe kerülnek, mint a belföldi osztálykirándulások. Ez persze nem mindenütt mondható el, hiszen aki Esztergomból átkirándul Párkányba, annak az esetében ez nem igaz. De összességében azért azt lehet feltételezni, hogy a határon túli magyar osztálykirándulások többe kerülnek, mintha belföldön kirándulnának a magyar diákok.

Éppen ezért gondoljuk azt, hogy költségvetési forrásokból ezeket az osztálykirándulásokat támogatni kell. Nem lehet az anyagi források hiánya annak akadálya, hogy minden diák a nyolc év folyamán eljusson egyszer határon túli magyarlakta területekre.

A bizottsági ülésen felhívtam szocialista képviselőtársaim figyelmét, hogy nem arról van szó, hogy minden évben határon túli területekre kell menni kirándulni, hanem arról van szó, hogy azt szeretnénk, hogy nyolc év alatt egyszer legalább minden diák eljusson határon túli magyar területekre. Szerintünk ez egy fontos célkitűzés. Pokorni polgármester úr a saját kerületében ezt a munkát már három éve végzi. Az Apáczai Közalapítvány a "Határtalanul" program keretében szakközépiskolások esetében ezt a munkát végzi, és az Apáczai Közalapítvány dolgozik a megvalósítási tervén is ennek az elképzelésnek, hogy hogyan lehetne ezt sokkal nagyobb létszámban, sokkal több diák esetében megszervezni.

Azt gondoltam, amikor ezt a törvénytervezetet benyújtottuk, hogy ez egy olyan pozitív célkitűzés, amivel mindenki azonosulni tud. Most azt hallottam a külügyi bizottság kisebbségi előadójától, azt mondta a hozzászólásában, hogy néhány környező országban ez bizonyos problémákat válthatna ki. Azt gondolom, hogy nekünk most már végre a saját utunkon kellene menni, és nem lehetünk tekintettel arra, hogy ha egy hetedikes osztály elkirándul, mondjuk, Kassára, az esetleg néhány szlovák nacionalistából rossz érzéseket vált ki.

Semmilyen rossz dolgot nem akarunk tenni. Tehát teljesen természetesnek látjuk, hogy az Európai Unió keretében... - egyébként az Európai Unió keretein kívül, mert akár Kárpátaljára és Vajdaságba is lehet menni; ha magyar diákok utaznak, nem tudjuk elfogadni, hogy ez bárkiben is rossz érzést vált ki. Illetve, ha valakiben rossz érzést vált ki, azzal, azt gondolom, hogy nekünk ebben a pillanatban nem kell foglalkozni.

Nekünk az a feladatunk, hogy azt a tudásbeli hiányt, ami felhalmozódott az elmúlt évek folyamán, valamilyen módon betöltsük. Tudjuk azt, hogy tabutéma volt negyven éven keresztül, nem lehetett se Trianonról beszélni, se a határon túli magyarokról beszélni. Emlékszem, amikor végeztem az egri főiskolán, akkor kezünkbe került egy felmérés, egyik tanárunk mutatta, ami arról szólt, hogy a főiskolára, egyetemre járó diákok - tehát egyetemistákról és főiskolásokról van szó - mintegy 70 százaléka nem tudta, hogy a székelyek magyarul beszélnek. 1989-hez képest a helyzet azért jelentősen jobb, tehát szerintem a magyar diákoknak már nagyobb része egyébként tudja, de még igen sok pótolnivaló van ezen a területen.

Abban az esetben egyébként, ha a diákok eljutnak határon túli magyar területre, megismerkednek magyar diákokkal, cserekapcsolat létrejön, akkor ebben az esetben szerintünk ez az állapot nagyon jelentősen változni fog a továbbiakban. Nem lehet ezeket a kérdéseket szerintem tabuként kezelni. Ezeket a kérdéseket fel kell tudni dolgozni. Nem lehet azt mondani, hogy aki Trianonról beszél, az szélsőséges, nacionalista, soviniszta. Ez nincs így.

(11.50)

Trianon az egyik legfájdalmasabb tragédiája, ha nem a legfájdalmasabb tragédiája a magyar történelemnek, és ha azt mondjuk, hogy ez nekünk fáj, akkor igazán nem bántunk meg ezzel senkit, mert ez a történelmi tény Magyarországnak fáj. És erről a fájdalomról egyébként lehet úgy beszélni, hogy ez nem irányul az égvilágon senki ellen, és nagyon fontosnak érezzük azt, hogy ezt a következő generációk is megérezzék.

Még egy pillanatra kénytelen vagyok visszatérni, megrázott egyébként a két bizottsági ülésen hallgatott szocialista kisebbségi vélemény, még egyszer kénytelen vagyok visszatérni erre a témára. Az összes környező országban a baloldal, a baloldali szocialisták egyébként mernek a nemzeti kérdésekkel foglalkozni, sőt ennek egészen extrém esetei is vannak, gondoljunk bele abba, hogy Milosevics például balról jött, Vadim Tudor például balról jött vagy Mečiar is mondhatjuk, hogy balról jött. Mi vagyunk olyan szocialistákkal megáldva, akik ezekkel a kérdésekkel nem tudnak mit kezdeni, és tulajdonképpen, még egyszer mondom, hogy rosszul vannak, ha ez a téma szóba kerül; egy katalán kisebbségi nap az kevesebb traumát okozna nekik, mint egy ilyen emléknapnak a megtartása. Ez nincs így jól.

Azt gondolom, nagyon fontos lenne, hogy ebben a kérdésben egyébként társadalmi konszenzus szülessen. Miért is ne lehetne, valaki mondja meg őszintén, emléknapot tartani nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájának az évfordulóján? Miért ne lehetne a határon túli területekre osztálykirándulást szervezni? Mi a baj azzal, hogy egy magyarság házát, egy múzeumot létrehozunk, amit egyébként a MÁÉRT-értekezleten Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök is felvetett? Az égvilágon ezekkel a kérdésekkel semmi baj nincs.

Nem állítjuk azt egy pillanatig sem, hogy ez a benyújtott javaslat nem javítható. Javítható. Azt is jeleztük a bizottsági ülésen, mindkét bizottsági ülésen, ahol jelen voltam, hogy nyitottak vagyunk a javaslatokra, nyitottak vagyunk arra, hogy ha ezeket a törvényjavaslatokat jobbá tesszük. De hajánál fogva előrángatott kifogásokkal nem tudunk mit kezdeni. Akkor tudjuk feldolgozni a trianoni traumát, akkor tudunk normálisan viszonyulni a határon túli magyarokhoz, akkor tudunk együttműködni velük, hogyha ezekről a kérdésekről bátran, őszintén tudunk beszélni, és a következő generációt fel is készítjük arra, hogy ezekről a kérdésekről bátran és őszintén beszéljenek.

Én hiszek abban, hogy azon felül, hogy fájdalmas, hogy ilyen sok magyar került a határainkon túlra, én hiszek abban, hogy ez egyébként Magyarország számára egy hihetetlen lehetőséget és erőforrást is jelent egyben. Gondoljunk bele, az összes környező országban élnek olyan emberek, akik ugyanolyan nyelvet beszélnek, mint mi, viszont ismerik, hogy Romániában, Ukrajnában, a Vajdaságban, Horvátországban hogyan lehet az ügyeket elintézni, hogyan lehet vállalkozni, hogyan lehet egy önkormányzati engedélyt megszerezni, és ez bizony a magyar gazdaság számára, ha jól sáfárkodunk vele, komoly gazdasági lehetőségeket is jelent.

Én biztos vagyok abban, hogy abban az esetben, hogyha sikerül kialakítani azt a helyzetet, hogy sokkal erősebb kapcsolat jöjjön létre magyarországi magyar fiatalok és külhoni magyar fiatalok között, ebből egyébként Magyarország és a magyar gazdaság is profitálni fog. Ez nem egy ablakon kidobott pénz, hanem ez egy befektetés a jövőbe, befektetés, aminek hosszabb távon egyébként, biztos vagyok benne, hogy gazdasági eredményei is megmutatkoznak.

Ráadásul azt gondolom, hogy az a forrás, amit mi belerakunk ennek a kirándulásnak például a támogatásába, ez egyébként jelentős részben segíteni fogja a külhoni magyarokat is. Hiszen oda mennek fiatalok, ott ebédet kell adni, elköltenek valamennyi pénzt, ha jól érzik magukat, a családjukkal visszamennek, ha kapcsolat alakul ki, akkor onnan is fognak jönni ide. Ha magyarországi iskolákból mennek oda, akkor valamilyen módon, még akkor is, hogyha első körben a Magyar Országgyűlés nem teremti meg ennek a költségvetési fedezetét, meg fogják oldani, hogy az ottani magyar diákok is el tudjanak látogatni magyarországi testvérintézményeikbe. Tehát ez mindenképpen egy olyan rendszer, amiben gondolkodunk, ami, azt gondoljuk, hogy jó a magyarországi diákoknak, jó a magyarországi magyaroknak és a külhoni magyaroknak is.

Nagyon fontos, hogy nem minden tanár rendelkezik egyébként olyan felkészültséggel, nem minden iskola tudja könnyedén megszervezni ezeket az osztálykirándulásokat. Ezért is gondoljuk azt, hogy nagyon jó lesz, hogyha sikerül a tapasztalatokat összegyűjteni, ezeket a tapasztalatokat egy közös rendszerben, információs rendszerben elhelyezni, és ezekre a tapasztalatokra támaszkodva látjuk lehetségesnek azt, hogy minden iskolában nekikezdjenek akár ezeknek az ismereteknek a felhasználásával az osztálykirándulások szervezésének. Ezért is fontos, hogy ez a magyarság háza megvalósuljon, hiszen ebben az esetben egyrészt jelentős segítséget tud adni ez az intézmény például az iskoláknak.

Nagyon szerencsés lenne, ha egy olyan interaktív múzeumot tudnánk nyitni ebben a témában, ami nem a múltba réved, nem búsong, hogy mi is lett volna, ha kilencven évvel ezelőtt, mondjuk, a tárgyaló delegáció másképp dolgozik, hanem ez egy progresszív, jövőbe mutató intézmény kellene hogy legyen; egy olyan intézmény, ahol a fiatalok azt érzik, hogy ide jó elmenni, ide szívesen elmennek, és a tanárok is azt érzik, hogy szívesen szerveznek látogatásokat ebbe az intézménybe. Nagyon-nagyon fontosnak érzem, hogy ez így legyen. És mivel már Magyarországon is van múzeum, és hogyha szétnézünk a világban, ilyen típusú intézményeket a világban máshol is látunk, akkor ebben a pillanatban már jelentős módon előreléptünk.

A harmadik eleme a határozati javaslatnak, amiről még keveset beszéltem, ez az iskolai emléknap. Az egyik kőbányai iskolaigazgató egyébként azt mondta, hogy ő nem szereti ezeket az iskolai emléknapokat, az lenne jó, hogyha ezekre nem is lenne szükség. És valóban azt kell mondjam, hogy bizonyos értelemben igaza van. Jó lenne, ha nem lenne szükség a nemzeti megemlékezés emléknapjára azért, mert a magyar diákok és a magyar társadalom pontosan tisztában van azzal, hogy mi is történt, milyen számban, hogyan élnek határainkon túl magyarok.

Egyszer abból az iskolából, ahol tanítottam, néhány kollégámmal elmentem, és emlékszem, Székelyudvarhelyen szálltunk ki, és a pedagógustársaim egy része elkerekedett szemmel nézte, hogy itt Székelyudvarhelyen mindenki magyarul beszél. És tudták, tudták ezt meg olvasták is, de mégis, mikor ott az utcán elindultak, akkor számukra ez egy döbbenetes élmény volt. Tehát ezért gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos lenne az emléknap, a magyarság háza és az osztálykirándulások együttesében, hogy ez azért ne fordulhasson elő. Tehát mindenki, mindenki legyen tisztában azzal, hogy Székelyudvarhelyen, Párkányban és még jó néhány más határon túli magyar városban egyébként az emberek anyanyelvükön, magyarul beszélnek. És hogyha ebben az ügyben tudunk előrelépni, akkor már, azt hiszem, hogy nagyon sokat tettünk.

Erről szól a törvényjavaslat, nem arról, hogy bosszantsuk a környező országokat, nem arról szól, hogy bárki ellen bármilyen ármányt elkövessünk. Ez egy teljesen pozitív, jó szándékú javaslat. Nagyon reménykedem abban, hogy a vita végére szocialista képviselőtársaim is be fogják látni azt, hogy ezt a javaslatot nyugodtan lehet támogatni, semmi szükség arra, hogy frusztrációjukat ebbe az irányba vetítsék ki, mert ez egy pozitív ügy, ami mellé oda lehet állni. Ez egy olyan pozitív ügy, hogy mi nyitottak vagyunk minden jó szándékú módosító javaslatra, jöjjön az LMP-től, a Jobbiktól vagy akár a Szocialista Párttól.

Én továbbra is fontosnak érezném azt, hogy ennek a határozati javaslatnak a három elemét a Magyar Országgyűlés egyhangúlag fogadja el, konszenzussal fogadja el, és az egész Országgyűlés álljon oda e mögé a kezdeményezés mögé. Azt hiszem, hogy ennek nagyon pozitív üzenete lenne a magyar társadalom felé. Nagyon remélem, hogy ez a vita végére, a módosító javaslatok után meg fog valósulni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és az LMP soraiban.)