Felszólalás adatai

DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden elmondhatnám azt, hogy a kormány támogatja a javaslatot, és ezzel leülhetnék, de az ügy annál sokkal fontosabb, hogysem egy ilyen rövid bejelentéssel elintézzem. Ugyanis személyesen is, nekem is, az oktatási ágazatnak és az egész kormánynak öröme van abban, hogy egy ilyen fontos ügyről, a nemzeti összetartozásunk ügyéről szólhatunk itt most, olyan előzmények után, amelyeket ez a parlament már együtt csinált végig és élt végig. Hiszen ennek a mostani országgyűlési határozati javaslatnak két előzménye után vagyunk. Az egyik előzmény az volt, amikor megszavaztuk a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a másik pedig, amikor június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítottuk, mégpedig igen nagy, majdhogynem teljes szótöbbséggel.

Ez a mostani országgyűlési határozati javaslat mintegy betetőzné ezeket az előzményeket, és konkrét cselekvési formává alakítja a megelőző két törvényt, és ezzel valóra váltja azt a gondolatot, amelyet a nemzeti összetartozás napja kapcsán így fogalmaztunk meg, hogy - idézem - "az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására".

Nézzük meg, hogy ezen két előzmény után milyen korábbi előzmények vezettek arra bennünket, hogy egyrészt megalkossuk a két említett törvényt, most pedig nagy reményünk van arra, hogy elfogadjuk majd ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Az előzmények között visszamehetünk a 90 évvel ezelőtti történésekre, de nem akarok ott időzni, inkább csak arról szólnék, hogy 2004 decemberében, mint tudjuk, egy kudarcot vallott népszavazási kezdeményezés volt, amelyben ugyan az igen szavazatok száma valamivel meghaladta a nem szavazatok számát, tehát akik egyáltalán vették a fáradságot, hogy véleményt nyilvánítsanak, ott többen voltak azok, akik a magyarságtudat erősítése mellett tették le a voksukat, mégis, a választásra jogosult állampolgároknak akkor a 63 százaléka nem tudott elmenni vagy nem tartotta fontosnak, hogy elmenjen a szavazásra.

Ez bizony arra utal, hogy vagy egyrészt nem voltak tudatában az ügy fontosságának, vagy nem voltak ismereteik, vagy bizonytalanok voltak, vagy éppen elhitték az akkori kormányzó pártoknak azt a dömpingszerű kampányát, amelyben a nem szavazatokra biztatták szégyentelen módon az állampolgárokat. A lényeg az, hogy ez a népszavazás eredménytelen volt, és igen nagy fájdalmat okozott mind a külhoni magyarjainknak, mind nekünk, akik szerettük volna ezzel a szimbolikus gesztussal kifejezni az együvé tartozásunkat, ami akkor nem sikerült. Ezt a jóvátételt a parlament megtette júniusban, most tehát folytathatjuk a cselekvéssort.

(11.20)

Ugyanakkor a 2004. évi eredménytelen népszavazás bizony arra is rámutatott, hogy nemcsak a külhoni magyarsággal szemben vannak adósságaink, hanem a magyarországi magyarokkal szemben is, akiknek a tudása és érzelmi világa talán a korábbi évek oktatáspolitikája és egyéb politikai cselekménye kapcsán nem tudott feljutni arra a szintre, hogy megértsék, felfogják, azonosuljanak azzal, hogy mi, magyarok csak akkor lehetünk erősek, ha 15 millióan összefogunk. Ezért tehát kötelezettségeink vannak a magyarországi polgáraink felé is, amelyeket ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a valóra váltása során majd megint csak valamennyire törleszteni tudunk.

Nos, azt is megmutatta a 2004. évi népszavazás, hogy bizony nagyon komoly lyukak, hézagok vannak a felnőtt lakosság és a fiatalok nemzettudatában is. Keserű tapasztalatok szólnak arról, hogyha kijutnak - mert ahogyan hallottuk Pokorni Zoltán úr bevezetőjéből, meg sokunknak van erről egyébként is tudomásunk, azért már sok fiatal kijutott a határon túlra szervezett formában és osztálykirándulások formájában -, bizony nagyon sokszor voltak olyan élményeik a külhoni magyaroknak, hogy rájuk csodálkoztak a magyarországi magyar fiatalok, hogy hogyhogy ti magyarul beszéltek, hogyan lehet az, hogy a Szent Anna-tóra vigyázó természetvédelmi őr folyékonyan beszél magyarul, és ártatlanul ezt meg is kérdezték, mert annyira a tudás híján voltak.

Nem hiszem, hogy sok olyan nemzet van a földön, amelyik szótlanul eltűrné ezt az állapotot, amely megengedné ezt, hogy a fiataljai, akiknek az iskolában kellene megtanulniuk a történelmet, a nemzeti identitásukat ott kellene erősíteni, ilyen tudati állapotba jussanak, hogy ezt ártatlanul, tudatlanul megkérdezzék, miközben a nagyvilág kulturált, művelt emberei pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit jelentett Trianon, miért él további több millió ember a határainkon kívül, illetve szerte a világban. Ugyanennek a jelenségnek egy másik, naponta sérelmeket, fájdalmakat okozó megnyilvánulása, amikor itthoni felnőtt magyarok, szintén tudatlanságból, románoznak, szlovákoznak vagy szerbeznek. Én magam is többször hallom a falumban, ahol több Erdélyből áttelepült magyar él, hogy a tudatlan szomszédasszony csak románnak hívja azt, aki egyébként már 15 éve áttelepült, és a magyar állampolgárságot is megszerezte.

Nos, ezeket a fájdalmakat, ezeket a tűrhetetlen sebeket ideje gyógyítani, és ennek a gyógyításnak az egyik eszköze az iskola és az iskolára szervezett azon programok, amelyeket az országgyűlési határozati javaslat tárgyal.

Nos, az előterjesztő a kormány figyelmébe ajánlotta, hogy tegyük meg a lépéseket. Itt kell elmondanom, hogy erre tulajdonképpen nincsen szükség, mert hiszen ez a programjainkban is szerepelt, már írásban is lefektettük. A Kereszténydemokrata Néppárt az "Iskola, erkölcs, tudás" című programjában, amelyet novemberben hozott nyilvánosságra, így fogalmaz erről a kérdésről, szó szerint idézem: "minden tanulónak legalább egy alkalommal támogatott tanulmányi kirándulás keretében el kell jutnia határon túli magyarlakta területekre", ugyancsak úgy, ahogyan a Fidesz programja is hasonló formában megfogalmazta ezt. Itt tehát egy közös javaslatról, egy közös szándékról van szó. Köszönjük szépen az előterjesztőknek, hogy a figyelmünkbe ajánlotta ennek a végrehajtását. Megtesszük, megtettük volna enélkül is, de egy országgyűlési határozat mindenképpen nagyobb kötelezettséget és nagyobb biztonságot jelent.

Nos, mint hallottuk, nem előzmények nélküli mindaz, amit a határozati javaslat tartalmaz. Miután a parlament idén júniusban, illetve májusban elfogadta a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényt, az oktatási ágazat körlevelet küldött az iskoláknak, amelyben már felhívtuk a figyelmüket arra, hogy ahol még van idő, meg tudják oldani, ott pár nap alatt valamit rendezzenek az iskolában, keressék meg a helyileg alkalmazható módját annak, hogy a nemzeti összetartozás napjáról megemlékezzenek.

Örömmel jelenthetem, hogy nagyon sok iskolától kaptunk egyértelmű, pozitív, köszönő visszajelzést, amelyben arról tájékoztattak bennünket, hogy eddig is megtették sok helyen, de ez a buzdítás, valamint a törvény elfogadása újabb erőt, lökést és energiát adott nekik arra nézve, hogy a saját tanítványaik és pedagógusaik körében erről a fontos magyar eseményről érzelmesen és szakszerűen meg tudjanak emlékezni. Az ilyen emléknapok az iskolában számtalan pedagógiai lehetőséget rejtenek, ezt Pokorni Zoltán az előterjesztésében itt elmondta, és minden pedagógus számára világos, hogy azok az élmények, amelyeket a gyerekek átélnek, maguk csinálnak, azok sokkal maradandóbbak, mint egy történelemkönyv esetleg üres oldalai.

A magyarság házára is igen szükség van, egy olyan szimbolikus és valóságos közösségi térre, amely a magyarság kultúráját is képviseli. Itt a Kereszténydemokrata Néppártnak ismereteim szerint lesz egy olyan módosító javaslata, ahol az anyanyelvre is felhívja a figyelmet. Úgy gondolom, ezt el fogják fogadni az előterjesztők is.

Végül arra a kérdésre, amit a sajtó előszeretettel boncolgatott, hogy honnan lesz erre pénz, egyrészt az előterjesztés nagyon józanul és szerényen, a lehetőségek mérlegelésére, a programok kidolgozására hívja fel a kormány figyelmét, másrészt pedig mindannyian ismerjük a ma szintén külhonban, akkor még Magyarországon született Ady Endre és más költőink szavait, sorait, ezek közül hadd idézzem azt, hogy "akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek". Igen, ezt meg kellett most tenni, meg kell tenni, el kell fogadni ezt a határozati javaslatot. Azok az összegek pedig, amelyeket ez majd a költségvetésből igényel, elenyészően csekélyek ahhoz a hozamhoz képest, amelyet egy 15 milliós magyarság majd valóban nekünk, mindannyiunknak anyagi és szellemi értelemben hozhat ahhoz, hogy a felemelkedés útján elinduljunk.

A kormány tehát teljes szívvel támogatja a határozati javaslatot. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban. - Dr. Schiffer András tapsol.)