Felszólalás adatai

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Alig van időnk hátra a következő választásokig, így már ma is a kampány az úr, és számítani lehet arra, hogy ezután mindent elönt. Ezért, mivel megfontolt gondolkodásra ajánlható, amit mondani szándékozom, ezt most kell elmondanom, hogy legyen esély a megfontolásra és a gondolkozásra.

Arról van szó, hogy a harmadik parlamenti ciklust megélve elegendő tapasztalat gyűlt fel ahhoz, hogy legalább nagy vonalakban, a rendelkezésre álló idő kényszere miatt a lehető legrövidebben felvázoljuk, mi az, amit nem lenne szabad a mai parlamenti gyakorlatból átvinni a következőre. A terület beláthatatlanul nagy. Nagyon nehéz volt hát a választás. Át- meg átolvasva a parlamenti jegyzőkönyvek hatalmas szövegtömegét, az egyikben a következő elnöki figyelmeztetést olvastam: "Tisztelt Képviselőtársaim! Tiszteljük egymást... - ez hozzátartozik a Ház tekintélyéhez." Ez jó választási alapot adott. Azt kellett tehát megvizsgálni, hogy mi tartozik a Ház tekintélyéhez és mi rombolja azt.

A válaszhoz ezúttal három motívumot, három alaptételt választottam: 1. a parlament demokráciáját, 2. a parlament gondolkodásmódját, 3. a parlament stílusát. Mindegyikről csak érintőlegesen szólhatok, azzal a megjegyzéssel, hogy sem nevet, sem pártot nem nevezek meg, de minden jegyzőkönyvi tényeken alapul, így minden mondat pontos bibliográfiai adatokkal rendelkezik.

Első tételünk a parlament demokráciájáról szól. Hogy mi a demokrácia, az szótárból meg nem tudható, mert azok még a rendszerváltozást megelőző években készültek, s csak jelzős demokráciát - népi demokráciát, polgári demokráciát és szocialista demokráciát - ismernek. Közülük ma egyik sem használható. Így Bibó Istvánra hivatkozom, aki azt mondta, demokrácia az, ahol nem kell félni.

A jelen parlament ebben az értelemben a legdemokratikusabb parlament. Itt senki sem félt semmitől és senkitől. Ennek legékesebb bizonyítéka a miniszterelnökhöz való viszony. Nem volt még parlament és nem volt még miniszterelnök, ahol és akivel szemben ennyi gúny, szatíra, vád, támadás hangzott volna el. Jóllehet a felkészülés során ezt idézetek tömegével lehetett alátámasztani, itt mindezek felsorolására nincs idő. Csak néhány minősítésre utalok: a miniszterelnök despota, hazudik, családja bányabirodalmat épít, ő csak a rá szavazó 2 millió polgár, s ugyanakkor az egész Kárpát-medence miniszterelnöke, ő a folyamatosan hangsúlyozott "jelenlegi" miniszterelnök, a kádári struktúrákat olyan orbáni struktúrákkal bontja le, melyek újfent kádári struktúrákhoz fognak vezetni; ha felépül a Várban a Sándor-palota, természetesen hangsúlyozva, hogy az adófizetők pénzéből, akkor az lesz a Viktor-palota. Továbbá minden kérdésével mindenki a miniszterelnökhöz fordul, hangsúlyosan az ő válaszát fogadja el, s ha nincs ott, akkor - egészen irracionális módon - úgy tesznek, mintha ott lenne, közvetlen megszólítással hangsúlyozva jelenlétének hiányát.

Vajon mi ez a nagy odafordulás? Személyi kultusz? Annak - míg a személy él és pozícióban van - a dicsőítés az alapkategóriája. Itt éppen az ellenkezőjéről van szó. Szinte a kezdetektől a kampány középpontjába állított idolról van szó, mellyel szembefordulva támadása, rombolása nagyon is lehetséges, abban a tudatban és azzal a céllal, hogy az idol ledöntése az általa hordozott eszmerendszer megsemmisítését is jelenti.

Lehetséges-e ilyen légkörben demokráciáról beszélni? Nem lehetséges, mert a demokráciának az az egyik jellemzője, hogy nem kell félni - mint ahogy itt bizony senki nem fél -, a másik alapjellemzője azonban az emberi méltóság legjobb lehetősége. Azaz a miniszterelnök sem vonható ki a polgár méltóságát megillető jellemzők alól, vagyis vádolható, de akkor bizonyítékokkal följelentendő és így tovább.

A minden módon való sárba rántás, gúny, idolrombolás olcsó eszköz valaki lejáratásához, de aki ezt teszi, annak azzal is számolnia kell, hogy ez a társadalomra nézve is súlyos következményekkel jár, demoralizál, elzülleszt, méltatlan és alantas hangnemre inspirál. Ez mindenkinek rossz, ki tudja, kin csattan majd az ostor.

Összefoglalva, a parlament demokráciájának a lényege, hogy példát adjon abból a társadalmi közegből, ahol félnie senkinek nem kell, de mindenki - a műszaki segítőtől a miniszterelnökig - megkapja az ember méltóságának kijáró gesztusokat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)