Felszólalás adatai

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Bizottsági véleményként már elmondtam lényegét tekintve a benyújtott törvényjavaslatról azt a véleményemet, hogy azokkal a módosító indítványokkal, amelyeket most megfogalmaz a törvényjavaslat, döntően egyetértek. De olyan keveset beszélünk a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról itt a Házban - és megítélésem szerint a gazdaság szempontjából nagyon fontos kérdéseket foglal magában ez a két eljárás -, hogy úgy gondoltam, egy tízperces időkeretben erről mindenképpen kellene egy kicsit szót váltani.

Maga a törvény is jelzi azt, hogy három eljárást szabályoz, szabályozott eddig, mert most a végelszámolás kikerül a törvényből, miközben a nevében azért még benne van. A csődeljárás egy reorganizációs eljárás, amikor nehéz helyzetbe kerül az adós, de nem kerül még olyan helyzetbe, hogy teljes mértékben fizetésképtelen lenne. A felszámolási eljárásnál pedig gyakorlatilag egy fizetésképtelenné vált gazdálkodó megszüntetése marad csak hátra.

A jelenlegi törvény - ez már elhangzott itt a Házban - rossz az adósnak, rossz a hitelezőnek. Azért emelném ki, hogy rossz ez a törvény, mert nem biztosít lehetőséget a reorganizációra, nincs lehetőség szabályozott reorganizációs eljárás lefolytatására, és ismert az az adat, hogy a felszámolások 90 százaléka olyan társaság ellen indul, ahol gyakorlatilag már nincsen vagyon. Ebből következően is az eljárásokban a kielégítési arány meglehetősen alacsony. Ha megnézzük, most már lassan ott tartunk, hogy a nulla felé közeledik, 1 százalék alatt van a kielégítési arány, ráadásul az eljárások is lassúak. Ezzel lehetőséget ad maga az eljárás arra, hogy egy vagyonfelélés - még csak nem is rossz értelemben mondom, hogy vagyonfelélés - történjen, merthogy egy költséges folyamat a felszámolás, és ha ez nagyon sokáig tart, akkor bizony a felszámolási költségekre gyakorlatilag elfolyhat a vagyon.

A jelenlegi szabályrendszerben nincs jogkövetkezménye annak, ha egy társaság vezetője felszámolásba viszi a céget, és azt is tapasztaljuk, hogy bizony már a felszámolás előtt fantomizálódik a legtöbb cég. Nyilván szembesülnünk kell azzal is 2004. május 1-je után, hogy van egy európai uniós rendelet, amelyet nekünk is illik átültetni. Megjegyzem, ezt döntően át is ültettük a magyar joggyakorlatba, azért maradt az a feladat, hogy mégis gondoljuk végig, hogy hogyan lehet a magyar hitelezők számára előnyösebb helyzetet teremteni, vagy más megfogalmazásban: ne kerüljenek hátrányba.

Szóba került már az új törvény szükségessége. Mindezek alapján én is azt szeretném nagyon határozottan leszögezni, hogy a jelenlegi törvény módosítása ma már nem oldja meg az előttünk álló feladatot. Mindenképpen egy új törvényre, egy új csődtörvényre, vagy ahogy én is nevezem, új fizetésképtelenségi törvényre van szükség. Én úgy tapasztaltam, hogy a célokban a szereplők között - merthogy elég széles a szereplők skálája - egyetértés mutatkozik, hiszen az a cél, hogy a hitelezői igények minél nagyobb mértékben kerüljenek kielégítésre, mindenki által támogatott, ugyanúgy, ahogy az adós számára, nyilván a hitelezők hozzájárulása mellett, az egyezségkötést és a reorganizáció lehetőségét biztosítani kell.

Egyetértés van abban, hogy a nem reorganizálható cégek gyors kivezetését a gazdaságból meg kell tudni oldani a majdani új törvénynek, a gazdasági környezet tisztulását kell szolgálni, a külföldi vállalkozások magyarországi vagyonával szembeni eljárások lebonyolításának az esélyét kell növelnünk, egy egységes, koherens jogszabályi környezet megteremtésének a biztosítását kell elérni. Egy hatékonyan működő fizetésképtelenségi törvény nagyon pozitív hatást tud kifejteni a gazdaságra, a gazdaság versenyképességére. A valódi reorganizáció mind az adósnak, mind a hitelezőnek, mind pedig - hadd mondjam - az államnak is alapvető érdeke, mert ameddig 1 százalékos vagy 1 százalék alatti a felszámolásban a kielégítési arány, addig nyilvánvaló, hogy vajmi kevés bevétele származik az államnak a felszámolásból vagy adott esetben a nehéz helyzetbe került cégek további működéséből.

Számos kérdésben, tehát nemcsak a célokban, hanem a megvalósításban is egyetértés alakult ki. Abban is kialakult egyetértés, hogy egy egyeljárásos modell bevezetése indokolt az új törvény kapcsán. A hitelezők pozíciójának az erősítése egyetértésre talált a piac szereplői között. Abban is egyetértés mutatkozik - és ez már, hála istennek, az új törvénycsomagban szerepel is -, hogy megfelelő szankciókkal kell kényszeríteni a vezetőket, hogy a szabályozott módot válasszák a gazdaságból történő kivonuláshoz, és nyilván ezzel párhuzamosan a gazdasági vezetőknek a személyes polgári jogi felelősségét is érvényesíteni kell. Ebben most a törvénymódosítás és a Gt. lépett. Szűkség van arra, hogy a finanszírozási rendszert átalakítsuk. 2004-ben 400 milliárd forintos hitelezői igényt kezeltek a felszámolók. Nem kell mondjam, hogy ez mekkora szám.

Én úgy érzem, hogy egy kérdéskörben is egyetértésre jutottak azok a szereplők, akik korábban gondolkodtak együtt az új fizetésképtelenségi törvény megalkotásán, ez pedig nevezetesen a biztosítékokkal rendelkező hitelezők sorsának a rendezésével kapcsolatos. A biztosított hitelezőkre vonatkozó szabályozást úgy kell kialakítani, hogy az ne sértse az érintett biztosítékok úgynevezett lényegadó sajátosságait, ugyanakkor az egyes jogintézményekre irányadó szabályokat egymásra figyelemmel kell meghatározni, mely szükség szerint együtt jár az adott jogintézményből fakadó jogok arányos és ésszerű korlátozásával. Az eltérő hitelezői pozícióban lévő hitelezők számára a fizetésképtelenségi törvénynek arányos, kiegyensúlyozott védelmet kell biztosítani.

Nos, ha megnézzük a 49/D. § megváltoztatott szabályozását, akkor azt kell mondani, hogy a törvényjavaslat a vagyoni biztosítékokkal rendelkező hitelezőket olyan mértékben kívánja előnybe helyezni az összes hitelezővel szemben, amely a felszámolási eljárás lefolytathatóságának ellehetetlenülését eredményezheti. A tervezet szerint a túlbiztosított hitelezőn kívül sem a felszámolási eljárás költségeire - ebbe bele kell érteni a munkavállalók járandóságait, az egészség- és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos dokumentumainak irattári megőrzését, és nem sorolom tovább, milyen költségelemeket -, sem a többi hitelező követeléseinek kielégítésére nem maradna pénzügyi fedezet. Ez azzal a következménnyel is járna, hogy az állami költségvetést terhelné mindazon kötelezettség, amely a köztartozások meg nem térüléséből, a munkavállalók járandóságaiból, illetve a környezeti károk feltárása és elhárítása kötelezettségeiből származnak az egyéb költségekkel együttesen. Figyelembe kell azt is venni, hogy az adós társaság felszámolása során felmerült és felmerülésekor kötelezően kiegyenlítendő költségek - például a közműszolgáltatás - pénzügyi fedezete sem lenne így biztosítható, végső soron az eljárás lefolytatása ellehetetlenülne.

Egy ilyen irányú módosítás, amit megcéloz a törvényjavaslat, a törvényben ellentmondásokhoz vezet, továbbá várható hatását tekintve nyilvánvalóvá válik, hogy az adóhatóság sem - így a központi költségvetés sem - részesülhet hitelezőként a megtérülésből. Éppen ezért a törvénynek e szakaszára - Kovács László képviselőtársam is jelezte - valami megoldást kell találni. Ő egy megoldási javaslatot rögzített, hogy majd ez a szakasz később lépjen hatályba. Én azt mondom, hogy a legjobb megoldás az - miután ebben egyetértés mutatkozott az elmúlt évek során a szereplők között -, hogy mindaddig, ameddig jobb megoldást nem találunk, a jelenlegi szabályozás arányosnak tekinthető, és talán a konszenzus leginkább itt teremthető meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy erre irányuló módosító javaslatot én magam is megfogalmaztam, és kérem államtitkár urat, hogy mérlegelje a különböző beadványokat, és kérem, hogy támogassa az erre irányuló módosító elképzeléseket.

Köszönöm szépen, elnök úr.

(18.20)