Felszólalás adatai

KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Meglehetősen nehéz helyzetben van a felszólaló akkor, amikor olyan alapos expozét hallhatott, mint amilyent Csizmár államtitkár úr mintegy húsz percben elmondott, és a bizottsági vélemények is - lévén, hogy nem egy nagy terjedelmű előterjesztésről van szó - gyakorlatilag kivesézték a törvényjavaslatot. Engedjék meg, hogy egy olyan szempontot vázoljak fel önöknek - eltekintve attól, hogy megismételjem akár államtitkár úr, akár a bizottsági előadók véleményét -, olyan gondolkodási irányokat, amelyek reményeim szerint az általános vitában is és majd a jövő héten a részletes vitában is abba az irányba mennek, amelyet a Háznak a közös gondolkodás reményében mégiscsak támogatni ildomos. Ahogy már elhangzott, nem egy vagy két évről van szó, hanem generációk sorsáról, annál is inkább, mert a törvénynek ezek a módosításai reményeink szerint hosszabb életűek lesznek, mintsem hogy egy-két év múlva foglalkozni kellene velük.

Államtitkár úr a bevezetőjében említette volt, hogy mintegy másfél évvel ezelőtt kérte meg az Európai Unió minden egyes tagállamát arra, hogy készítsen egy nyugdíj-stratégiai jelentést. Amikor a magyar kormány ezt elkészítette, természetesen nem az volt a célja, hogy minél kékebbre fesse az eget - s gondolom, a többi uniós tagállamnál sem ez volt a cél -, hanem az, hogy azon szempontok alapján, amiket az Európai Unió meghatározott, menjünk végig tételesen, és úgy adjunk egzakt választ a felvetődő kérdésekre.

Két szempontból nagyon érdekes ez a jelentés. Az egyik: az Európai Unió azt kéri a tagállamaitól, hogy törvényi szabályozással biztosítsák a nyugdíjak fenntarthatóságát, a másik: hogy biztosítsák a nyugdíjak finanszírozhatóságát. S van egy harmadik dolog is, amit általában el szoktak felejteni - mert valóban ez a kettő a leghangsúlyosabb -, azt is kéri az Európai Unió - mert nincs egységes nyugdíjrendszer az Európai Unióban -, hogy legyen a nyugdíjrendszer rugalmas, tartalmazzon rugalmassági elemeket, hogy ha új kihívás érkezik a nyugdíjrendszerrel szemben, akkor a döntéshozók a lehető legrugalmasabban, legpraktikusabban tudjanak erre reagálni, és az új kihívásokhoz hozzá tudják igazítani az adandó válaszokat.

Kedves Képviselőtársaim! Elhangzott a nyugdíjalappal kapcsolatosan - Simon Gábor képviselőtársam is említette -, hogy a járulékbevételek már régóta nem finanszírozzák a mindenkori kifizetéseket. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert abban az esetben, ha a járulékbevételek közel kétharmadában képesek finanszírozni a mindenkori kifizetéseket, akkor az államháztartás rendszeréből kell kiegészíteni azokat. Ez nemcsak abból adódik, hogy kevés járulékot szednek be általában, hanem abból is, hogy nagyon sokan igyekeznek a járulékfizetési kötelezettségüket nem teljesíteni, valamint abból is, hogy kevesebb a munkavállaló, mint amennyi ildomos lenne ahhoz, hogy a járulékból egy az egyben finanszírozni lehessen a nyugdíjrendszert.

Kérem képviselőtársaimat, hogy közös gondolkodásunkban fogadjanak el egy szempontot, amit néhány nagyon rövid mondatban szeretnék megfogalmazni. Amikor az említett európai jelentést készítettük, demográfusokkal és statisztikusokkal elvégeztük azt a korfa-előrevetítést, amellyel nekünk a következő tíz-húsz-ötven évben dolgoznunk kell. Ebből világosan látszik, tizenöt-húsz év múlva azzal kell számolnunk, hogy radikálisan le fog csökkenni a 25-29 éves korcsoportban a nők aránya, a 30-34 éves korcsoportban a nők aránya, a 30-34 éves korcsoportban a férfiak aránya, a 45-49 éves korcsoportban a férfiak aránya.

Mit jelent ez a nyugdíjrendszerre nézve? Mit jelent az állami kiadások finanszírozhatóságára nézve? Azt, hogy a népességszám le fog csökkenni Magyarországon. Bármilyen intézkedést is hozna most a kormány, akkor sem tudna ezen a helyzeten radikálisan változtatni, mert a tíz-tizenkét évvel ezelőtt meg nem született kislány nemcsak hogy nem fog tíz év múlva gyermeket szülni, de nem lesz munkavállaló, adófizető és járulékfizető sem, mert nem született meg tíz-tizenkét évvel ezelőtt.

Milyen problémát vet ez fel? Azt a problémát, hogy a 25 és 35 év közötti korcsoportokban a nők száma, a 25 és 39 év közötti korcsoportokban a férfiak száma le fog csökkenni az elkövetkező évtizedekben, s ez azt is jelenti, kedves képviselőtársaim, hogy a társadalomnak az a derékhada fog lecsökkenni, amelynek járulékot és adót kell fizetnie, mégpedig akkor, amikor a 65-69 és a 70-74 éves korcsoportban a férfiak száma, a 70-74 és a 75-79 éves korcsoportban a nők száma közel háromszorosára fog emelkedni egy húsz-huszonöt éves intervallumban. Tehát a most meghozott döntéseinknek olyan hatása is van, hogy mi fog történni, s nemcsak a magyar társadalomban, hanem a magyar nyugdíj-biztosítási rendszerben tizenöt-húsz-huszonöt év múlva.

(19.00)

Az államtitkár úr is említette a nyugdíjazáskor várható élettartam növekedését, de ezzel kapcsolatosan egy dolgot mindenképp meg kell említeni. Azt, amit említett államtitkár úr is, az aktivitási rátát, de ebből a demográfiai helyzetből, amelyet az előbb én fölvázoltam, nagyon fontos megfigyelni azt a függőségi rátát, amely a korcsoportok eltolódása miatt teherként a magyar társadalomra rá fog hárulni. Egyébként általában az Európai Unió tagállamaira ez rá fog hárulni, sőt vannak olyan országok, amelyeket jobban sújt majd ez az eltolódott ráta, mint Magyarországot, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországnak nem kellene ezzel komolyan foglalkozni.

Szeretném megemlíteni, az expozéban is elhangzott, ámde itt mégiscsak a közös gondolkodás irányában kell, hogy ez alapján a Ház állást foglaljon. Ez pedig arról szól, amit államtitkár úr a nyugdíj-megállapításról a valorizáció kapcsán elmondott volt. Nagyon-nagyon fontos kérdésről van szó, bár azt gondolom, hogy nagyon sokan nem is értik ennek a lényegét. Megpróbálom egyszerű szavakkal megfogalmazni. Bizonyára képviselőtársaim emlékeznek arra, hogy az elmúlt év őszén vagy telén, karácsony előtt szavaztunk az ötéves nyugdíjkorrekciós programról. Az ötéves nyugdíjkorrekciós programot azért kellett megalkotnunk, mert abban volt egy olyan elem, amely 680 ezer embert érint. Gondoljanak csak bele! Magyarországon összesen 3,1 millió ember van, aki nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kap, vagy valamilyen hátramaradotti nyugellátásban részesül. Nagyon nagy szám. Ez még akkor is nagyon nagy szám, ha nem ennyi nyugdíjas van, merthogy nem minden idős ember nyugdíjas, ezt bizonyára képviselőtársaim tudják, és nem mindenki öreg, aki nyugdíjat kap. Következésképpen ebben a rendszerben a 3,1 millió főből közel 700 ezer, 680 ezer olyan ember van, akinek 1987. december 31-e előtt állapították meg a nyugdíját, és arra kényszerültünk, minthogy az évek előrehaladtával ezek a nyugdíjak elértéktelenedtek, úgy értéktelenedtek el, hogy minél tovább élt vagy él valaki, akinek 1987 előtt állapították meg a nyugdíját, ez az olló egyre inkább kinyílott a később megállapított nyugdíjakhoz képest, amelyeket már a jövedelmekhez és az inflációhoz igazított nyugdíjak megállapítása eredményezett.

Ennek azért van jelentősége, mert a most megállapított nyugdíjaknál, ahogy említette is államtitkár úr, bizony, nem mondom, hogy ez nagyon sok, ez a 80 százalék körüli, ámde mégiscsak egy jó nyugdíj, és van azoknak a nyugdíja, akiknek 60-62-64 százalék körüli színvonalon kerül megállapításra a nyugdíja. Abba gondoljanak bele, hogy az idő előrehaladtával ezek a 62-64 százalékos szinten megállapított nyugdíjak ugyanúgy el fognak értéktelenedni, mint a '87 előtt megállapított nyugdíjak. Tehát ilyen jogszabályok meghozatalára azért van szükség, hogy stabil, kiszámítható, a kormányzat által is finanszírozható és az emberek által tervezhető jövőképet és jogszabályi stabilitást tudjunk biztosítani.

Ebből adódóan pedig arra is szükség van, úgy kell gondolkodnunk, hogy ilyen korrekciókra 4, 5, 10 évenként ne legyen szükség, mert akkor mindig elő kell lépni valamilyen korrekciós programmal, mert az alrendszerből származó problémákat generálisan nem orvosoltuk, következésképpen mindig toldozgatni-foldozgatni kell rajta. Ugyanilyen problémával néztünk szembe, több mint 700 ezer embert, 720 ezer embert érint, a nyugdíjasok maguk között úgy hívják, hogy a rossz évben megállapított nyugdíjak problémája. Ez pedig a '91 és '96 között megállapított nyugdíjakra vonatkozott. Amikor szembesültünk ezzel a hatalmas problémával, akkor láttuk, hogy egyszerűen finanszírozhatatlan egy lépésben, ezért döntöttünk úgy a múlt évben, hogy két lépésben kell a rossz évben megállapított nyugdíjak korrekcióját is végrehajtani, mert több mint 38 milliárd forintra lett volna szükség ahhoz, hogy egy lépésben javítsunk a helyzeten, és ezt is el kellett húzni, hogy közel félmillió embernek egy következő évben kell ezt a korrekciót megtenni.

Ha tehát egyszer és mindenkorra ilyen jogszabályi környezetet és ilyen stabilitást tudunk teremteni, akkor a későbbiek folyamán sem az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatására, sem az úgynevezett rossz évben megállapított nyugdíjak korrekciójára nem lesz szükség, mert ez kiszámítható, tervezhető, az államháztartásnak ugyanúgy, mint az érintett munkavállalónak tervezhető jövőképet tud biztosítani.

Befejezésképpen, ezt már tényleg csak a margó szélén fogalmazom meg, hogy a korcentrum megemelése nem egyenlő a nyugdíjkorhatár emelésével. Ezt csak azért említem, mert van, aki ezt néha keveri. A másik pedig az, hogy ez az intézkedés, ha tartalmaz is reformértékű lépéseket, ezt még véletlenül se kezelje senki úgy, hogy ez maga a nyugdíjreform, hiszen a nyugdíjreform előkészítése folyik a tárcánál tudomásunk szerint, azt hiszem, mindenki számára köztudott. Ennek a koordinációját a miniszter úr végzi, és amikor helyzet lesz, nyilvánvalóan ide fog jönni az Országgyűlés elé, a parlamenti bizottságok elé, a társadalmi vitára bocsátásnál az érdekegyeztetés elé. Tehát hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem a nyugdíjreform, amiről most beszélünk.

Képviselőtársaim, elnök úr, nagyon szépen köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak. Abban bízom, hogy az általános vita további részében, illetve majd a részletes vitában körülbelül abban a koordináta-rendszerben tudunk tovább vitatkozni, amit államtitkár úr elmondott, a bizottsági többségi véleményekben megfogalmaztunk, és azzal a pár szemponttal, amelyet szerény lehetőségemhez képest itt föl tudtam vázolni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)