Felszólalás adatai

Ebből a gondolatból indulnék ki hozzászólásom elején. Miért is van szükség erre az egészre? Azért van szükség erre az egészre, mert ahogyan számos állami nagy ellátórendszer, úgy a közoktatás is megérkezett egy olyan pontra az elmúlt 20 év eredményeként, ahonnan már azon az úton nem lehet továbbmenni, amin eddig jártunk.

Ennek többféle vonatkozása van. Az egyik, amit a nemzetközi felmérések mutatnak, az az egyre gyengébb teljesítmény, ami ennek a rendszernek a végén kijön, és ezt leginkább a versenyképes tudás hiányában jelölném meg. Tehát miközben a legtöbbet szeretnénk adni a gyermekeinknek, a felnövekvő nemzedéknek, azt szeretnénk, ha megállnák a helyüket a XXI. század világában is, és olyan szakmához, olyan megélhetéshez jussanak, ami valóban méltó élet lehetőségét teremti meg a számukra, aközben azt látjuk, hogy valami alapvetően hiányzik ebből a közoktatási rendszerből; és miközben rengeteg pénzt és energiát ölünk az úgynevezett felzárkózásba, aközben éppen az a jól teljesítő közép az, amelyik hiányzik ebből a rendszerből, tehát a versenyképes tudás.

A másik pedig, ami miatt szükség van arra az átalakításra, amibe két évvel ezelőtt belefogtunk, ennek a rendszernek a szerkezeti és a financiális fenntarthatatlansága. És itt valóban tulajdonképpen együtt kellene tárgyalnunk ezt a témát és aztán majd a törvényt is azzal a képtelenséggel, amiben az a feladatmegosztás, ami a központi állam és az önkormányzatok között megvalósult az elmúlt időszakban, megint csak eljutott a működésképtelenséghez. Ugyanis a helyi önkormányzatokra az elmúlt, mondjuk így, 20 évben, egyre nehezebb feladatokat róttunk, és közben pedig nem teremtettük meg ennek a finanszírozásának a lehetőségét. A körülmények egyre nehezebbek voltak, és ők így működtették a helyi közszolgáltatások rendszerét, sokszor erejükön felüli mértékben fejlesztettek is.

Mindezt annak érdekében tették, hogy a helyi lakosok minél magasabb minőségű közszolgáltatáshoz jussanak hozzá, és valóban, amikor itt úgy gondoljuk, hogy ezt a rendszert át kell alakítani, akkor világossá kell tenni, hogy senkit nem akarnánk a vádlottak padjára ültetni, talán leginkább az elmúlt 20 év központi kormányzását lehetne, ha már a vádlottak padjára szeretnénk bárkit ültetni, de én inkább a megoldásban gondolkodnék. A helyzet az, hogy képtelenséget vártunk el tőlük, olyan dolgokat, amire nemcsak a financiális lehetőségeik, hanem egyéb lehetőségeik sem voltak adottak, és közben pedig el kell ismerni, hogy ezt számos helyen nagyon komoly odafigyeléssel, áldozatvállalással, a saját iskoláikért folytatott felelősségvállalással tették, és ez mindenképpen tiszteletre méltó.

És amikor átalakul a rendszer, akkor úgy gondolom, mindent meg kell tennünk azért - az elmúlt hetek vitái nyilvánvalóvá tették, hogy mi kormányon ezt szeretnénk, és a kormány mögött álló frakciók is azt szeretnék -, hogy azokat az értékeket, azokat az eredményeket, azt a felelősségvállalást, amit az önkormányzatok hozzátettek ehhez a rendszerhez, továbbra is hasznosítani tudjuk, az megmaradjon, ne vesszen kárba. Viszont mindazt a képtelenséget és lehetetlenséget, ami keletkezett ezen a területen, valamilyen módon orvosolni kell. Először is azt, hogy az önkormányzati szektor tartalékai teljes mértékben kimerültek, gyakorlatilag semmivé foszlottak. Azok a feladatok és az az említett finanszírozási forrás nem volt összhangban egymással, és a világgazdasági válság is 2008-2009-ben súlyosbította ezt a helyzetet.

Tehát amikor az önkormányzati rendszert megújítjuk, akkor fontos, hogy újragondoljuk az államháztartáson belüli feladatmegosztást és az ellátási felelősségek telepítését. Ezt kell valóban újjászerveznünk. Ez nemcsak az oktatásnak, hanem az igazgatásnak és a szociális ellátásnak a területén, sőt a kultúra világában is jelentős változásokat eredményez. Közben megpróbáljuk megszabadítani a múlt örökségétől ezeket az önkormányzatokat, itt az adósságállományról van szó, ami nyilván egy állampolgárnak, aki a maga kis háztartásán belül gondolkodik, talán olyan sokat mond, hogy a végén már semmit sem mond, de azért mégiscsak egy több mint 600 milliárdos hitelállományról van szó, és ez 1956 önkormányzatot érint Magyarországon.

Sőt, van egy nagyon jelentős része ennek az adósságállománynak, egy olyan kötvénykibocsátás, ami egyébként működési célú kötvénykibocsátás. Tehát ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok jelentős része arra kényszerült, hogy úgy rendezkedjen be az elkövetkező években, hogy hitelből finanszírozza azokat a közszolgáltatásokat, amiket egyébként az államnak kötelessége az állampolgárok rendelkezésére bocsátani.

Hogy csak egyetlenegy számot mondjak: ma Magyarországon valamivel több mint 2 millió ember van csak, aki nem olyan önkormányzat területén belül él, amelyik teljesen el van adósodva, és nem képes a jövőben csak hitelből finanszírozni a közszolgáltatásait. Ez az az egyik legfontosabb érv, ami miatt úgy gondoltuk, hogy lépni kell ebben az ügyben: a rendszer fenntarthatatlansága.

Mit várunk attól az önkormányzattól, amelyik újra és újra kötvénykibocsátásra kényszerül, hogy egyáltalán a pedagógusok bérét vagy adott esetben a szociális ellátásokat finanszírozni tudja? Tehát ez egy fontos lépés, egy olyan lépés, amivel, úgy gondolom, nyilván - és ez a harmadik szempont - együtt kell járnia egy tartalmi megújulásnak. A Nemzeti alaptanterv elfogadása ezt a tartalmi megújulást mindenképpen biztosítja, hiszen éppen a versenyképes tudás megteremtése, közben a nemzeti értékek megőrzése, egyfajta nemzeti tudásminimum megteremtése egy jelentős lépés ezen a területen.

Tehát a biztonság érdekében tesszük, amit teszünk; a kicsik érdekében tesszük, amit teszünk; a színvonal érdekében tesszük, amit teszünk, és hatékonyság érdekében tesszük, amit teszünk. Én arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezzel a felelősséggel vegyünk részt ebben a vitában.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

(10.00)