Felszólalás adatai

DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy az előttem szólók és maga a határozati javaslat előterjesztője, Horváth Béla képviselőtársam is nagyon sok fontos tényt hozott fel indoklásul, nagyon sok dokumentálható érvet felsorakoztatott - pontosan idézve az idézett dokumentumokat is -, úgy érzem, hogy az érvelés további menetébe már nem szabad beleszólni. Miután jómagam egy békésebb természetű ember vagyok, felesleges vitába sem szeretnék keveredni.

Harmadrészt pedig tekintettel arra, hogy én a Független Kisgazdapárton belül is a fiatalabb korosztályhoz tartozom - ez egy állapot -, egy kicsit ebből a szemszögből szeretném megvilágítani e határozati javaslat indoklását. Tekintettel arra, hogy tíz évvel ezelőtt voltak a szabad parlamenti választások, és május 2-án lesz tíz éve annak, hogy az első szabadon választott parlament a negyven évi diktatúra után összeült, feltehető a kérdés, hogy a rendszerváltozás minden esetben megtörtént-e, a rendszerváltás során minden teendőt elvégeztek-e az előző két ciklusban, illetve idáig ebben a fél ciklusban a képviselőtársaim. És felteszem a kérdést, hogy ez a határozati javaslat beleillik-e még a rendszerváltozás, a rendszerváltás folyamatába.

Ha végigvisszük a gondolatot, akkor gyakorlatilag egy zsákutcába vezető utópisztikus eszmerendszer tragédiája következett be. Ez a tragédia nagyon sok áldozattal járt. Ezt az eszmerendszert - akik '89 előtt jártak középfokú intézménybe, illetve főiskolára, egyetemre - kötelezően meg kellett tanulnunk, egyeseknek magukévá is kellett tenniük, tekintet nélkül arra, hogy most a parlamenti patkó melyik szegmensében foglalnak helyet. Nem is lett volna baj, mint említettem, ha ez az eszmerendszer csak egy utópisztikus eszmerendszer lett volna, és gyakorlatilag nem jár olyan tragédiával, mint amilyennel járt. Ezek az árnyoldalak - ahogy Lányi Zsolt képviselőtársam is említette - sajnos a történelemkönyv, a történelem lapjait besötétítik.

Jómagam elsősorban a szüleim és a nagyszüleim elmeséléséből, elbeszéléséből tudok a dolgokról, az eseményekről. A nálam fiatalabb korosztály, amelyik '90-től tanulja a történelmet, remélhetőleg most már a történelemkönyvekből is megismerheti a megtörténteket. Historia est magistra vitae - mondja a latin, tehát a történelem az élet tanítómestere. Valaha az idősebb korosztálynak, a történelem oktatásával foglalkozóknak kötelességük volt az, hogy egyrészt egzaktként adják elő a tudományt, másrészt pedig a fiatal korosztályt megismertessék azokkal a megismertetnivalókkal, a történelemnek nemcsak a dicsőséges, a pozitív, hanem a gyászos, a tragikus oldalával is, pontosan azért, hogy ebből tanulhasson a fiatalság, és a jövő életvitelében, a jövő gondolkodásmódjában kialakuljon az, hogy soha többé hasonló ne fordulhasson elő.

Mint említettem, ennek a határozati javaslatnak egyik része a múlt lezárása, a múlt tisztességgel történő lezárása - ez az én személyes véleményem -, másrészt pedig egy olyan mementó, egy olyan emlékeztető, amely a mai fiatalság elé, az elkövetkezendő fiatalság elé hosszú időkre felvezeti, lehetővé teszi azt a lehetőséget, hogy megismerhessék, és gondolhassanak arra, hogy ez az eszmerendszer milyen károkat okozott, milyen tragédiákat, és mint említettem, soha többé ne következhessen be.

Ugyanakkor felvetődik, hogy globalizálódó világunkban a fiatalságnak egyáltalán a nemzeti öntudata, nemzeti történelme iránti elkötelezettsége mennyire valósul meg. Engedjék meg, hogy csak annyiban térjek el a témától, hogy amikor a nemzeti ünnepeinket ünnepeljük, nagyon sok kistelepülésre, a választókerületemben nagyobb városokba is meg szoktak hívni, el szoktam menni, és sajnálattal tapasztalom azt, hogy ezeken a nemzeti ünnepeinken a tanulóifjúság nincs ott. Néhány október 23-ai ünnepségen néhány idősebb korosztályhoz tartozó, ezenkívül pedig a jelen lévő pártok képviselői és per pillanatban a helyi aktív politikát irányító személyek vesznek részt, gyakorlatilag maximum száz fő, és úgy érzem, hogy ezzel a nemzeti ünnepünk, a nemzeti ünnepünk megünneplése nem az igazi. Azt kell mondanom, hogy a nemzeti ünnepeinken igenis szükség volna arra, hogy ezek az ünnepségek, megemlékezések a teljes tanulóifjúság jelenlétében történjenek, kezdve az általános iskolától a középiskoláig és a felsőfokú oktatási intézményekig.

Végezetül: ebben a globalizálódó világban, mint említettem, a magyar nemzeti történelmünket ne felejtsük el. A mi nemzeti történelmünknek nagyon sok forradalma, nagyon sok szabadságharca volt, nagyon sok sikere és sajnos - a költők megéneklése szerint is - nagyon sok kudarca volt.

Úgy érzem, a fiatalabb korosztálynak az a feladata, hogy egyrészt fejet hajtsunk az idősek, az előttünk lévő korosztály szenvedései előtt, egy kicsit emocionálisabban érezzük át azokat a szenvedéseket. A mi korosztályunkban pedig tudatosuljon az, hogy ezek a monolit eszmerendszerek, függetlenül attól, hogy ez most kommunizmus volt vagy holokauszt vagy egyéb, soha többé ne fordulhassanak elő, és szabad legyen ezekkel a gondolatokkal a parlamenti patkó valamely cikkelyében, szelvényében, szegmensében helyet foglaló képviselőtársamnak azt javasolni, hogy a közös megegyezésre törekedjünk, és tekintsük úgy, hogy ez a határozati javaslat egy sarokkő a rendszerváltás óta folytatott tevékenységben, másrészt pedig a fiatalság szempontjából, a jövő szempontjából az eseményeket helyre tevő, megőrző és gondolkodásra késztető dolog legyen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

(13.10)