Felszólalás adatai

DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Keveseknek adatott meg az az élmény, hogy a rendszerváltoztatás máig elvarratlan szálát, az úgynevezett ügynöktörvényt úgyszólván zárt körben, az éjszaka leple alatt néhány képviselőtársammal szinte titokban tárgyalhattuk meg. Igen, titokban, hiszen az április 12-éről 13-ára forduló éjszakában kezdődött meg a törvényjavaslat általános vitája, a televízió nyilvánossága nélkül, és időben messze a lapzárták után.

A zárt körben folytatott felszólalásokat igazán a Magyar Rádió közvetítése sem zavarta meg, mert a hangja alig több a pusztába kiáltott szónál; nem azért, mintha a Magyar Rádió nem közvetítené élőben a parlament üléseit teljes terjedelmében, és ha kell, éjjel-nappal. Nem, abban hiba nincs: a közvetítés szakszerű és folyamatos. A baj ott kezdődik - amely persze nem korlátozódik az úgynevezett ügynöktörvényre -, hogy a rádió az élő közvetítést OIRT-sávban, a Kossuth URH-adóhálózat adóin teljesíti. Ha azt vesszük, hogy azzal a területi ellátottság 85 százalékos, azaz az ország területének 85 százalékán lehetséges a műsor vétele, és az ország lakosságának közel 90 százaléka a területileg ellátott helyeken él, akkor az úgynevezett adástechnika tekintetében is minden a legnagyobb rendben van. Csakhogy ha az üzenet küldésének valóságos vételi lehetősége műszaki okok miatt korlátozott, vagy hiányzik, akkor már gond van az élő közvetítéssel, és nem is kicsi.

Ma már kevésbé ismert tény, hogy '90-ig kizárólag olyan vevőkészüléket lehetett forgalomba hozni Magyarországon, amely OIRT-sávú adások vételére alkalmas volt. Jelenleg ilyen követelmény nincs, bárki bármilyen készüléket forgalomba hozhat. Ez a piacgazdaság természetes velejárója, ami azonban praktikusan azt jelenti, hogy a hihetetlenül bő típusválaszték ellenére, kereslet hiányában, vagy ki tudja, mi okból, de ma már alig akad olyan rádió, amely alkalmas a parlamenti közvetítés vételére, illetőleg hallgatására.

A Magyar Gallup Intézet '96-os felmérése szerint a hallgatók többsége nincs tisztában a hullámsávok fogalmával, és ami annál is rosszabb, sokan azt válaszolták az intézet kérdésére, idézem: "a parlamenti közvetítést azért nem tudja hallgatni, mert készüléke arra alkalmatlan". Hogy ez most mennyire írható a műszaki tájékozatlanság számlájára, vagy mennyiben felel meg a hiányos technikai ellátottság tényének, az nem sokat változtat a lényegen, nevezetesen azon, hogy ilyen vagy olyan okok miatt, de a közönség egyre bővülő köréhez nem jut el a parlamenti közvetítés, illetőleg azt nem hallgathatja. Ezt erősíti meg az a körülmény is, hogy a rádiókészülékek átlagos élettartama hét év, tehát a régi típusú, a parlamenti közvetítések vételére alkalmas rádiók mára többnyire elhasználódtak.

Mindennek egyenes következménye az, hogy folyamatosan csökken a parlamenti közvetítések elérésének esélye, és ezt a közszolgálati produkciót évi 200 millió forintot meghaladó ráfordítás ellenében prezentáljuk. De ami talán még a közvetítés költségvonzatánál is elgondolkoztatóbb: a sajtószabadságnak nemcsak a véleménynyilvánítás és tájékoztatás, hanem a tájékozódás szabadságát is kell jelentenie, legalábbis a hatályos médiatörvényünk értelmében. Adódik a költői kérdés, hogy vajon miként érvényesül a tájékozódás szabadsága, ha még a parlamenti élő közvetítések is csak korlátozottan jutnak el a hallgatókhoz. Vajon miként valósul meg a mainál lényegesen magasabb szintű törvénytisztelet, önkéntes jogkövetés, ha jobbára még a törvényalkotás munkájából is kirekesztjük polgárainkat? A látszatnyilvánosság, a tájékozódás látszatszabadságával és a pusztába kiáltott szó értelmetlenségével párosuló valóságos pazarlás igazán nem válik a tisztelt Ház dicsőségére.

Itt az ideje, hogy cselekvő módon szembesüljünk a tényekkel, és a rádióhallgatók valóságos vételi lehetőségéhez igazítsuk a parlamenti közvetítések rendjét. A jogállam egyik alapintézményének egyre halkuló üzenete nem jó üzenet a választópolgárainknak.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)