Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vita első napján az MDF két vezérszónoka, Csáky András és Szászfalvi László már jelezték, hogy képviselőcsoportunk jelen formájában nem támogatja ezt a törvényjavaslatot. Amennyiben a tisztelt Ház elfogad magzatvédelmet erőteljesen szolgáló módosító indítványokat, akkor képviselőcsoportunk egyéni lelkiismereti kérdésnek tekinti ennek a törvényjavaslatnak a támogatását.

Ennek az állásfoglalásnak a tükrében mondom el véleményemet az előttünk lévő törvényjavaslatról. S ezt a véleményt tekintsék egy keresztény meggyőződését a gyakorlatban is vállaló országgyűlési képviselő egyéni véleményének.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar állásfoglalása egyértelmű: aki abortuszt kér, vagy abban bármilyen módon közreműködik - beleértve az egészségügyi alkalmazottakat is -, súlyos bűnt követ el. Az egyház szerint, idézem: "A XX. század leggyalázatosabb botránya az, hogy egyes társadalmakban a védtelen emberi életet az állam által intézményesített formában pusztítják." Igen, a XX. század egyik szégyenfoltja a nagyipari módszerekkel történő emberirtás megjelenése.

Nagy számban pusztítottak el embereket csak azért, mert valamilyen ideológia jegyében túl vagyonosak voltak vagy feleslegesek, nincstelenek, más volt az anyanyelvük, más volt a hitük, vagy más volt a bőrszínük, mint az éppen uralkodó politikai elité. Irtották őket, mert a társadalom jólétét veszélyeztető eltartottaknak minősültek, mint magatehetetlen betegek, rokkantak vagy értelmi fogyatékosok, és nagyipari módon irtották őket - mint a társadalom jólétét veszélyeztető leendő eltartottakat - legvédtelenebb magzati állapotukban.

Ha csak Magyarországon vesszük számba a művi abortuszok révén kioltott életeket - és most idézem az MDF egészségpolitikai tanácsának a legális s a demográfiai szakirodalomban valószínűsített illegális abortuszainak az összegzését -, akkor az elmúlt 50 évben mintegy hétmillió áldozattal számolhatunk.

Ilyen nagy mértékű emberpusztításhoz nem csupán futószalagszerű, tömeges kivitelezést kellett kialakítani, hanem emberek millióinak a fejét is át kellett kódolni. A Kádár-korszakban jelentős részben átkódolt fejek ma szavazópolgárok, s ezen a ponton elbizonytalanodnak az egyébként keresztény életszemlélethez közel álló politikusok is, akik azzal az érvvel próbálják magukat meggyőzni az abortuszok parttalan legalizálásának megszavazása érdekében, hogy ezáltal csak a nagyobb bajt előzik meg. Idézet: "Vegyük számba - mondják - az 1994 után a hatalomba visszakerültek kártételeit a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, a magyar kisebbségi érdeket feladó alapszerződések, a nemzetpusztító családellenes intézkedések terén. Nem szabadna kockáztatni e kártételek megismétlődését, azaz a művi vetélések kérdésében engednünk kell meggyőződésünkből." - eddig az idézet.

Ehhez csak azt tudom hozzátenni, hogy 1992-ben sem számított sokat, hogy a kormánypárti képviselők pragmatikus indokokkal feladták lelkiismereti meggyőződésüket, hiszen nem tudták ezen az áron sem megakadályozni a Kádár-kor 1994 utáni részleges restaurációját.

A mai magyar közgondolkodás megértése érdekében vissza kell utalnunk a magyar történelem legsötétebb időszakába, az 1956 utáni megtorlás és tömeges akasztások éveihez. A levert forradalom után a kádári hatalom a legváltozatosabb eszközöket vezette be az egypárti rendszer érdekében, hogy azt vonzóvá tegye, kiugróan megnövelte a reálbéreket, két évtized után ismét megjelentek a déligyümölcsök a boltokban, évtizedes kihagyás után lehetett amerikai filmeket látni, nyugati könnyűzenét is sugárzott a rádió. És a korábbi tiltással szemben a kádári hatalom engedélyezte az abortuszt.

Az állampárti szocialista sajtó a legalizált művi vetélést dicsérve ilyeneket írt. Idézem: "Élen járunk a szabadságjogokban. Szabad ország vagyunk, szabadon születnek gyermekeink. Kevés pontja van a világnak, ahol akkora szabadság, akkora személyes szabadság illeti meg ebben a vonatkozásban a nőt, az embert." Igen, a politikai alku tétje 1957-ben teljesen nyilvánvaló volt, többek között a legalizált abortuszért cserébe a lakosság lemondott a más országokban szokásos polgári jogokról, mint a választójogról, a gyülekezési jogról, a sajtószabadságról, a vállalkozás szabadságáról, a magántulajdon védelméről.

Sokan komolyan elhitték, s máig is azt gondolják, hogy a terhességmegszakítás formájában valódi szabadságjogokhoz jutottak. Pedig csupán annyi jogot kaptak, hogy elvett alapvető emberi jogaikért cserébe ők is megfoszthassák saját gyermekeiket a legfontosabb, legalapvetőbb emberi jogtól, az élethez fűződő joguktól.

A kádári szocialista hatalom számítása bevált, s bizony mindmáig sokan úgy gondolják, hogy a mások élete feletti rendelkezés joga számukra többet ér, mint valamennyi hagyományos emberi jog együttvéve. Nagyon gyakran olvasható, hogy az abortusz női jog. Nőellenes szemléletet és férfi sovinizmust sugallnak az életvédő mozgalmak. Szerencsére, éppen elég életvédő nő vállal aktív szerepet ezekben a mozgalmakban ahhoz, hogy igazolódjon ezeknek a vádaknak a valótlansága. Sőt, éppen azok a nők vádolják nőellenességgel az abortuszpárti propagandát, mert vádolják őket az abortusz veszélyeinek az elkendőzésével. Ugyanis '57 és '85 között 149 ezer nő vált meddővé az abortuszműtétek után. Sokan közülük egész életre tönkretették magukat, mert olyan fiatalon váltak meddővé, hogy gyermekük sem volt.

(14.00)

Mintegy háromezerre tehető ugyanezen időszakban az abortusz miatt bekövetkezett méhnyakrákban és a petefészek rosszindulatú daganatában elhaltak száma. A veszélyekre felfigyelő orvosoknak és demográfusoknak nem volt lehetőségük arra, hogy nyilvánosságra hozhassák véleményüket, többük állásával fizetett meggyőződéséért.

Sajnos, még ma is veszélyes tevékenység az életvédelmi munka, elég ha csak egy plébános közismert esetére utalok. Hite szerint az élet szentségére és az abortusz várható veszélyeire egy gyermeklányt figyelmeztető s a gyámügyhöz forduló plébánost több százezer forintos büntetésre ítélt a bíróság a közelmúltban. A bíróság a "személyiségi jogaiban sértett félnek" ítélte meg a plébánostól és egy életvédő egyesülettől beszedett százezreket, miközben a személyiségében ténylegesen sértett fél már hónapok óta a szeméttelepen enyészett.

Hadd utaljak arra, hogy még a leghiszékenyebb, legnaivabb nők sem hiszik el, hogy azért van joguk az abortuszra, mert ők rendelkeznek a testük felett, és különben sem érez semmit az a kivett sejthalmaz. Egyrészt belső énjük nagyon jól tudja azt, ami az orvostudományban közhely, hogy a magzatuk nem része a testüknek, hanem az a test már egy független lényé. Legyen bármilyen erős is az abortuszpárti propaganda, legyen bármennyire is hangos az az állítás, miszerint még nem számít embernek a magzat, az abortuszon átesettek többsége nagyon is tudja, hogy valójában egy emberi életet oltott ki.

A művi vetélésen átesett nők 77 százalékát hetekig, olykor hónapokon keresztül is gyötri a depresszió, az idegesség, a bűntudat és a megbánás. Nagyon is érzik, hogy egy olyan kiszolgáltatott lényt küldtek a halálba, akinek más teremtményeknél éppen az anya jelenti a legnagyobb biztonságot. Nagyon is tudják, hogy egy magatehetetlen, formálódó emberke határtalan bizalmával éltek vissza, és ráütöttek a feléjük kinyújtott kezecskére. Ahogy ezt mondom, szinte hallom az érzelgősséggel, a hatásvadászattal címkéző vádakat, érzem, hogy azok vádaskodnak ilyesmivel, akik legszívesebben megtiltanák az abortusz élettani és lélektani veszélyeiről szóló tájékoztatást, mint ahogy tették ezt sikerrel az elmúlt évtizedekben. A legnagyobb megdöbbenésemre két ellenzéki képviselőcsoport vezérszónoka még a mai orvostudományi és lélektani ismeretek dacára is ellenzi - idézem őket -, felesleges vegzatúrának tartja, ha a jövőben kétszer is meg kell jelenni a terhességmegszakítást kérő nőnek a családvédelmi szolgálat munkatársa előtt.

Vajon hitelt adhatok-e állításuknak, hogy ők nem abortuszpártiak, ha élet-halál kérdésében egy néhány perces felvilágosító párbeszédet is képesek ellenezni? Vajon miért fáj nekik az, ha e beszélgetések hatására néhány száz lélek elkerüli a halálbüntetést? Miért ennyire kegyetlenek? Komolyan elhiszik azt, hogy évente 65 ezer olyan megingathatatlan válsághelyzet van Magyarországon, amelynek valóságára lelkenként kár lenne még néhány percet is áldozni?

Tisztelt Ház! Jómagam ellenzem ezt a törvényjavaslatot, és a jelenlegi formájában nem tudom elfogadni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF és nagy taps a MIÉP soraiban.)