Felszólalás adatai

ELNÖK: ...az egyes fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló javaslatot...

MÉCS IMRE (SZDSZ): Volt egy ügyrendi javaslat, ami el akarta napolni, és sajnos erre nem volt mód, azért voltam bátor ezt megemlíteni.

ELNÖK: Köszönöm. A képviselő úr nem jelezte, hogy ügyrendi javaslata lett volna, ezért nem tudtam e tárgyban szót adni önnek...

MÉCS IMRE (SZDSZ): Nem nekem, Bauer Tamásnak volt...

ELNÖK: Bauer Tamás képviselő úrnak... - köszönöm szépen, azon már túl vagyunk.

Öné a szó, képviselő úr.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Ami a törvényjavaslatot illeti, az egyrészt elkésett, másrészt pedig sajnos nem érinti az eredeti törvény olyan területeit, amelyeket nagyon fontos lenne megváltoztatni. Mátrai Márta képviselő asszonynak és Csúcs Lászlónak mondom, hogy talán én vagyok az a képviselő az Országgyűlésben, aki a legtöbbet szenvedett e szféra működésétől. Már az 1956-57-es időszakban és később börtönben, zárkaügynökök között, azután pedig egészen '89 végéig, egészen addig, míg Végvári József őrnagy és Lovas Zoliék le nem leplezték a III/III-ast. Kihoztak iratokat, amelyekből kiderült, hogy ránk is az utolsó pillanatig dolgoztak. Példának okáért november végén Göncz Árpád a lakásomon volt, ott egy lakáslehallgatási jegyzőkönyv maradt fenn, leveleimet felbontották.

Hadd említsem meg, hogy '89 januárjában adtam be a világútlevél iránti kérelmemet. A kerekasztalban az SZDSZ küldöttségét vezettem, ennek ellenére csak augusztus elején kaptam meg, többszöri fellebbezés után. Tehát ha valakinek van oka arra, hogy e társaságra haragudjon, akkor én azok közé tartozom.

A fő probléma az, amit nem módosítottak a képviselőtársaim. Az első a titkosszolgálati kör, amit már Hack Péter is említett. Ugyanis a titkosszolgálatok valamennyije - munkájuk igen kis kivételétől eltekintve - mind demokráciaellenes munkát végzett. Azért nem kell magyarázni, hogy '56 után ez egyértelmű volt. A mi lebukásunkat is többek között az okozta, hogy 1956 végén kiküldtünk egy repülőtisztet Bécsbe tájékozódni, hogy Király Bélával felvegye a kapcsolatot. Az angol követség tolmácsa a III/I-es ügynöke volt, ott működött kint Szabó Miklós és így tovább, rezidenseik voltak ott a magyar titkosszolgálatoknak.

A III/I-es jogelődei nagyon sok embert akasztófára juttattak, és a későbbiek során sem öregbítették Magyarország hírnevét. Adták-vették az ügynököket - ezt Demeter Ervin pontosan tudja -, tehát áthelyezték egyik helyről a másikra őket, mert hiány volt valahol. Én is láttam ilyen leveleket. De ezen túlmenően, ha külföldre ment kiküldetésbe III/III-as ügynök, akkor átvette a III/I-es, és kint végezte az emigráció körében pont ugyanazt a munkát, amit itthon; épp olyan károsat, épp olyan rohadtat, épp olyan bomlasztót.

Tehát az SZDSZ kezdettől fogva követelte, hogy a III-as ügyosztály egészére vonatkozzon a politikai élet, mert a megújuló politikai életben igenis tiszta emberekre volt szükség. Ha valamilyen titkosszolgálati érdek esetleg egy-egy ügynökhöz ragaszkodott, akkor azokat nem lett volna szabad beküldeni a képviselőházba.

Sajnos annak idején Antall József panaszkodott nekem, hogy több mint 10 százaléka fertőzött volt a képviselőknek. A fertőzöttség legerősebben éppen az akkori legnagyobb kormánypártot érte, de ugyanúgy a többi kormánypártot is, bizonyos mértékig minket is, és ez tragikus volt.

Mátrai Mártának mondom, hogy sajnos a püspöki karok és testületek is nagyon erősen fertőzöttek voltak. Rendkívüli károkat okoztak, hiszen az Állami Egyházügyi Hivatal a legtöbb esetben a püspökökön és az irodaigazgatókon keresztül végeztette el a hóhérmunkát. Sok fiatal pap rabtársam volt, akiket aztán épp ezek a püspökök dobáltak ide-oda, isten háta mögötti helyekre. Tehát itt nem történt meg igazán a megtisztulás, nem volt confiteor vagy csak nagyon titokban. Az ősegyházban nyilvános volt a gyónás, így nem maradt fenn a confiteor, és a közösség előtt kellett megvallani a bűnöket. Ez nem történt meg sajnos. Ma is szemünkbe mosolyognak adott esetben azok, akik még élnek.

Ezen túlmenően úgy gondoljuk, hogy megkésett az egész. Megkésett, hiszen az első ciklusban az akkori kormánypártok, éppen azért, hogy ne veszítsék el kormányzati többségüket, elhúzták a törvény meghozatalát, az utolsó pillanatban született meg a törvény. A következő ciklusban más okokból, más szempontból szintén kiherélődött a törvény a Szabad Demokraták Szövetsége tiltakozása ellenére, és végeredményben egy szűk merítésű törvény lett belőle. Már akkor is késésben volt egyébként az Országgyűlés, most pedig végképp abba került.

Úgy gondoljuk, hogy az egészből most már a legfontosabb a nemzet múltjának a felderítése, az iratok kutathatóságának a biztosítása. Sajnos nem megnyugtató a titkosszolgálatoknál lévő iratok átadása, mert ezt a kérésünk ellenére nem parlamenti bizottság dönti el, hanem maguk a titkosszolgálatok döntik el, hogy mely iratokhoz ragaszkodnak és melyekhez nem. Ez pedig teljesen egyoldalú dolog. Szakmai okokból is bizonyos fokig érthető, hogy minden titkosszolgálati vezető ragaszkodik az irataihoz, mert nem tudhatja, hogy milyen kombinációban vajon mi derülhet ki belőlük, ami vélt módon veszélyeztetheti a titkosszolgálatok működését. Úgy gondolom, hogy itt is sokkal határozottabb és radikálisabb megoldásra lett volna szükség, mint ami több posztkommunista országban is megtörtént.

Magával a törvényjavaslattal kapcsolatban, ahogy Hack Péter elmondta, több módosító javaslatot szeretnénk tenni, sőt félő, hogy nem is lehet jogtechnikailag megoldani. Valamint most hallottuk Demeter Ervin leendő miniszter úrtól, hogy előkészítés alatt van egy olyan törvényjavaslat, amely megoldaná a Történeti Hivatallal lévő problémákat - reméljük, hogy megoldhatná -, hiszen jelenleg az iratok kutathatósága problémákat jelent. Nem lehet igazán az iratokat alaposan vizsgálni, hiszen rengeteg nevet kitakarnak, és nagyon kevés információ juthat akár a kutatóknak, akár azoknak a számára, akik meg akarják ismerni a saját múltjukat.

(2.10)

A jelenlegi javaslat kiterjeszti az átvilágítandók körét. Úgy gondolom, hogy itt egy rendkívül fontos módosító javaslatot szükséges volna elfogadni, amit a törvény valamennyi eddigi fázisában valamennyi alkalommal javasoltam, ez pedig, hogy legyen lehetőség arra, hogy bárki kérhesse a saját átvilágítását. Úgy gondolom, hogy az elemi információs önrendelkezési joghoz tartozik, hogy valaki megtudja, illetve bizonyítani tudja, hogy nem volt ügynök, tudomást szerez arról, hogy nem készítettek-e róla kartont, nem készítettek-e róla feljegyzéseket.

Eddig mindig azzal utasították el ezt a teljesen logikus, szükségszerű javaslatot, hogy technikailag problémákat jelenthet. Boross miniszter úr, mások is arra hivatkoztak, hogy tízezrével jönnének a kérések, és egész egyszerűen az átvilágító apparátust teljesen leterhelné. Úgy gondolom, hogy ez gyakorlatilag nem így van. A Történelmi Hivatalban tudomásom szerint már számítógépre vitték a kartonokat, folyik az a munka, hogy valamennyi felbukkanó nevet az iratokból szintén számítógépre vigyenek, és ebben az esetben a modern technika segítségével pillanatok alatt meg lehet állapítani azt, hogy valaki érintett volt. Tehát az átvilágítás negatív bizonyítványát, éppúgy, mint az erkölcsi bizonyítványt, ahol egy negatív állítást kell tenni, hogy nem szerepel a nyilvántartásokban, biztosítani lehetne.

Ugyanakkor ez a javaslat megoldást jelentene minden további kiterjesztéssel kapcsolatban. Hiszen ha valaki maga kéri az átvilágítását, senki nem kényszeríti erre, és nem külső kényszer hatására teszi meg, akkor ez a legkényesebb alkotmányossági kritériumokat is kielégíti. Ugyanakkor lehetőség nyílik arra, hogy valaki a becsületét megvédje. Itt voltak különböző bonyolult megoldások, hogy ha valaki más miatt mond le a képviselői mandátumáról, akkor legyen kivételesen módja arra, hogy átvilágíttatja magát, hogy legyen egy papírja. Úgy gondolom, hogy sokkal egyszerűbb, ha bárkinek erre lehetősége nyílik erre, akkor ezt megtehesse. Én a magam részéről ezt tartom a legfontosabb kiegészítésnek, s akkor ezzel le is lehet zárni azokat a vitákat, hogy érdemes-e tovább bővíteni, vagy nem.

Mindazonáltal elég keserűen nézem az egész problémakört, megkésettnek érzem, s ugyanakkor valójában az derült ki, hogy maga a közeg, a társadalom nem érzékeny erre a dologra, hiszen két pártelnök is bizonyos fokig kapcsolatba került a III/III-as ügyosztállyal, mégsem okozott ez problémát. Ugyanígy más leleplezett ügynökök, akiknek a neve megjelent a közlönyben, vasárnap megjelent a többi képviselő között, fényképezték és így tovább. Valami szégyentelenség és érzéketlenség lebegi körül ezt az egészet, s ez nagyon szomorú. Nagyon szomorú, de tudomásul kell venni, ez nagyon lassan fog megváltozni.

Köszönöm szépen.