Felszólalás adatai

DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény előkészítése, elfogadása, valamint az időközben történt módosítása minden egyes alkalommal úgy kerül tálalásra a közvélemény felé az ellenző közszereplők részéről, hogy az csak romboló hatású, felkavarja az állóvizet, nyugtalanságot szít, egyfajta kellemetlenség.

A törvény mellett érvelők által elmondott tények, adatok megdöbbentő volta mellett nem érződik a széles közvéleményben a téma fontossága, erkölcsi súlya. Ilyen esetben ajánlatos az érvelés során az irodalomhoz fordulni, hogy egy hangulatot, érzést közvetítsen, és ezen alaphangulat megteremtését követően lehet rátérni a száraz tényekre, amelyek, mint tudjuk, makacs dolgok. Az általam választott idézet így hangzik: "Beírtak engem mindenféle könyvbe, és minden módon számon tartanak. Sötét szagú, poros hivatalokban énrólam is szól egy agg, szürke lap." Ezen idézet természetesen vonatkozhat a modern állam nyilvántartási rendszerére, azonban most egy diktatúra titkos adatairól és azok megszerzéséhez felhasznált aljas módszerekről van szó; amikor kollégák, diáktársak, sőt családtagok készítettek jelentést a legszemélyesebb magánügyekről.

1993. október 27-én kezdte tárgyalni az Országgyűlés az első törvényjavaslatot. A Fidesz vezérszónoka, Kövér László, a következőket mondta: "Ezen a törvényjavaslaton, mint a kanyarón, át kell esnünk, mert muszáj valamit ellapátolni abból a mocsokból és szemétből, amit mások előttünk összehordtak."

A törvényjavaslat 1994. március 8-án elfogadásra került. Az időpont jól jelzi, hogy az első demokratikusan megválasztott parlament utolsó üléseinek egyikén szavazták meg a törvényt. A késlekedés a törvény végrehajtásának nagyban ártott, hiszen a konstrukció egyértelműen arra apellált, hogy a megnevezettek, a törvény által érintettek önként mondanak le a társadalom elvárásának megfelelően, az általánosan elfogadott erkölcsi minimum okán.

Az elmúlt tíz évet áttekintve jól látszik, hogy ezen társadalmi elvárás egyre csökken, ami zömmel a közvélemény-formálás voltának köszönhető. Emlékezzünk csak vissza 1989-re, amikor még a parlamenti képviselők visszahívhatóságának az intézménye létezett. Elég volt, ha a sajtó csak felvetett korábban elkövetett bűnöket - és itt ne a mai értelemben vett bűnökre gondoljunk, hanem emberi életek megnyomorítására, tömeges méretekben -, az érintett képviselő lemondott a parlamenti mandátumáról; bár volt közöttük néhány ravasz róka, aki direkt irányítása miatt ismerte a közvélemény befolyásolásának finom eszközét is, mint például Aczél György, aki betegséget színlelve kórházba vonult, majd amikor a hírekben már nem foglalkoztak vele, visszaült parlamenti székébe, szerencsére nem sokáig.

A törvény legneuralgikusabb pontja az átvilágítandók köre, azaz hogy mely tisztségek betöltőit ellenőrizzék. A politikusok, az állami főtisztviselők kapcsán nagyrészt egyetértés volt abban, hogy ezt az Alkotmánybíróság a 60/1994. (XII. 24.) számú határozatában kifejtette. A demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb, különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának. Ehhez azonban személyes adataik ismeretére is szükség lehet, amennyiben azok a funkciójukkal vagy a közszereplésükkel összefüggenek.

A közhatalmat gyakorlók vagy a politikai közszereplést vállalók esetében a személyeknek, különösen a választópolgároknak a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga elsőbbséget élvez az előbbiek olyan személyes adatainak védelméhez képest, amelyek köztevékenységük és azok megítélése szempontjából jelentősek lehetnek.

(0.20)

Az e körbe eső személyes adatok megismerhetőségére nem csupán az állami és politikai közélet informált megvitatása érdekében van szükség, hanem az állami szervek helyes megítéléséhez és a működésükbe vetett bizalom megalapozásához is. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogállamban közhatalmat gyakorló vagy a politikai közéletben részt vevő személyek - köztük azok, akik a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítják - arra vonatkozó adatai, hogy korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytattak, vagy olyan szerv tagjai voltak, amelyek korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytattak, az alkotmány 61. §-a szerint közérdekű adatok.

Az alkotmány szövege szerint ugyanis a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. A korábbi politikai tevékenység azon személyekkel kapcsolatosan közérdekű adat, akiknek jelenlegi tevékenysége is befolyásolja a politikai közvéleményt, vagy azáltal, hogy közhatalmat gyakorol, politikai közszereplést vállal, vagy azáltal, hogy a közvélemény-formálás közvetítőit, médiumait működteti, és ezáltal közvetlenül képes a politikai közvélemény alakítására.

Az alkotmánybírósági határozatnak megfelelően az 1996. évi LXVII. törvény módosítása azt a megoldást választotta, hogy drasztikusan lecsökkentette az átvilágítandók számát, mintegy 10 százalékra. Eszerint arra terjed ki az átvilágítás, aki az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök előtt eskütételre kötelezett, illetve az Országgyűlés által megválasztott személy. Ez a módosítás az akkor kormányon lévő szocialisták érdekét szolgálta, a kisebbik koalíciós pártot azonban megosztotta. Az SZDSZ egy része nem támogatta a szűkítést, a módosítás végül is elfogadásra került. A személyi kör és a törvény célja ezzel teljesen megváltozott.

A közmegítélésben kialakult az a kép, hogy csak a besúgókra vonatkozik a törvény, ezért került a köztudatba ügynöktörvényként. Az eredeti törvény elfogadásakor azonban kiegészült a jelentések olvasóival is az érintettek köre, amelyet így indokolt akkor a Fidesz vezérszónoka: "Ha szankciókkal sújtjuk a piti besúgókat, tegyük ezt meg mindenkivel, aki e dicsőséges hierarchiában a piti besúgók fölött áll; mindenkivel, aki parancsokat osztogatott, aki még e rendszer működésének utolsó napjaiban is e piti besúgók által készített jelentéseket olvasgatta."

Juvenalis egy klasszikussá vált mondásában így fogalmazta meg röviden és örökérvényűen: "Minden bűn annál nagyobb vétek, minél magasabban áll a vétkező." Fontos tehát, hogy nemcsak a jelentést írók, hanem a jelentést olvasók is megnevezésre kerüljenek, akik a demokratikus választások során is mandátumot szereztek ismertségük révén, hiszen tudjuk, hogy egy ismertté vált név önmagában milyen jelentős lehet a szavazólapon.

Ezen kitétel az MSZP vezető politikusait érintette, akiket az átvilágító bizottság felszólított a lemondásra, erre azonban egyikük sem volt hajlandó. Az Alkotmánybíróság megfogalmazása szerint a jogállam nélkülözhetetlen, intézményes része a demokratikus közvélemény, amelynek kialakulási lehetőségét és fenntartását az államnak alkotmányos kötelessége biztosítani.

Egyesek véleménye szerint a közvéleményt nem foglalkoztatta ez a kérdés. Ez nem felel meg a valóságnak. Ezen erkölcsi elvárás megfogalmazásának közvetítésében volt a hiba. Szükséges tehát a közvélemény alakítását nagyban befolyásoló sajtó képviselőinek átvilágítása, és itt egyértelműsíteni kell, hogy nem sérül, hanem ezzel megteremtődik a sajtószabadság.

Az Alkotmánybíróság 60/94. (XII. 24.) számú határozatának megfelelően törvényjavaslatunk csakis a politikai közvéleményt feladatszerűen formálókra vonatkozik. A hivatkozott alkotmánybírósági határozatnak megfelelően a műsorszolgáltatás fogalmát a szabályozás elemévé teszi, másrészt az új 2. § (4) bekezdésben két fogalmi meghatározással megteremti az e körben ellenőrizendő személyek és csoportok egységes ismérveit.

Az átvilágítás sorrendiségének megfelelő pontokba szedésénél figyelembevételre került, hogy a modern államban a politikai közvélemény alakítására az elektronikus és az írott médiák a legalkalmasabbak. Nem véletlenül hangzik el egyre több helyütt, nemcsak Magyarországon, hogy újfajta hatalmi ágról beszélhetünk. Az Alkotmánybíróság határozatai azt is kiemelik, hogy 1989 decemberében és 1990 január elején a belbiztonsági szervezetekben nagyarányú iratmegsemmisítés történt. Nem lehet vitás, hogy előre megfontolt szándékkal tették és rendelték el ezt mindazok, akik tudták, hogy el fog jönni a pillanat, amikor színt kell vallaniuk és felelniük kell azon tetteikért, amivel több millió ember fél évszázados szenvedésének tevőleges részesei voltak. Jól példázza az alkotmánybírói vélemény az akkori kormányzó pártok demokráciáról alkotott elképzelését. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a törvény végrehajtására ne kerüljön sor. Majd amikor az átvilágítás elért a kért közjogi méltóságig, a cinizmus változatos eszköztárát választották, és ennek tálalására megfelelő partnerre találtak néhány, a közvéleményt formáló volt agitpropos személyében, akik tiszteletdíját az adófizetők pénzéből a VIP-listán mindannyian olvashattuk.

A másik oldalról: Horn Gyula, aki 1956-ban a Budapesti Rendőr-főkapitányság karhatalmi ezredének 3. zászlóaljában teljesített szolgálatot a megszállók oldalán, részt vett a kistarcsai gyűjtőfogházban lévő forradalmárok fogva tartásában, nem tesz mást, mint elismeri karhatalmista múltját, amelyért megkapta a szégyenteljes Munkás-Paraszt Hatalomért-emlékérmet. Ezzel szemben kedvező nemzetközi megítélésére hivatkozik. Az '56-os megszállást követő bebörtönzések aktív támogatójaként kapott kitüntetését nem emlegeti, csupán a németországi kitüntetésekről szól. Furcsa mód a kisebbik koalíciós partner ennek ismeretében is közösséget vállal vele, holott az átvilágító bírák jelentéséből kiderül, hogy 1989. december 5-én az SZDSZ nyíregyházi csoportjának tevékenységéről szóló jelentést is olvasott, akkor már mint népszerű külügyminiszter. Érdekes módon a demokratikus ellenzék megfigyeléséről szóló jelentéseknél valamennyi korábbi MSZMP-vezető egyöntetűen azt nyilatkozta, hogy az információk eredetét és forrását nem ismerte fel, nem használta, ami nevetséges, különösen, hogy a korábbi házelnök a Belügyminisztériumot felügyelte.

A jelentés zárásaként megállapításra kerül, hogy az adott személy megítélése a hazai és a nemzetközi politikai közéletben a nyilvánosságra, illetve a társadalom erkölcsi értékítéletére tartozott a múltban, és tartozik a jelenben. A hazai közélet, illetve a társadalom erkölcsi értékítéletének befolyásolásáról a korábban hivatkozott személyeken keresztül már beszéltem.

Fontos azonban a nemzetközi megítélés különösen annak okán, hogy Magyarország ebben az évtizedben az Európai Unió tagja lesz. Az ausztriai változásokat követően a Szabadságpárttal kapcsolatban az egész osztrák állammal szemben, tehát nemcsak a párttal, hanem a kormánnyal szemben az Európai Unió tagállamai a legszigorúbb elszigetelés mellett döntöttek.

A pártelnöki posztról történt lemondás sem elegendő az Unió számára, hanem a kormány lemondása az elvárás. Azért fontos erre a momentumra figyelni, mert az európai csatlakozás döntő kérdése, hogy kik képviselik a magyar választókat. Félreérthetetlen az Unió tagállamainak elvárása, hogy csak olyan politikusokkal állnak szóba, akiknek mind a múltja, mind pedig a jelene szavakban és cselekedetekben az európai értékrenddel harmonizál és megegyezik.

Komolyan számolni kell tehát az Európai Unió hazánkkal szemben történő fellépésével, amennyiben levitézlett, néhai pártállami politikusok képviselik az országot. Fontos megjegyezni, hogy az elkövetett bűnökért bocsánatkérés nem hangzott el, csak önigazolás, így a megbocsátás erényének gyakorlásától is megfosztották az áldozatokat és a hozzátartozóikat.

(0.30)

Ahogy Kisfaludy Károly fogalmazott: "Aki egyszer vétkezni nem pirul, annak többször vétkezni nem nehéz." A javaslathoz való viszonyulásnál megfigyelhető, hogy a törvény által említettek érdekeit védők a személyi kör kibővítésével a végrehajtás ellehetetlenítését akarják elérni. Továbbá várható a törvényjavaslat elfogadása után, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az úgynevezett független szakértők útján.

Mégsem gondolom, hogy hiábavaló (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) e törvényjavaslat, mert nemcsak az érintetteknek, hanem valamennyi magyar választópolgárnak el kell számolnia saját lelkiismeretével, hogy miként foglalt (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), illetve foglal állást azok megítélésében, akik a demokráciával össze nem egyeztethető múlttal rendelkeznek.

Zárásul egy mondatot még; engedjék meg, hogy Krisztina, a svéd királynő szavaival zárjam gondolataimat: "A lelkiismeret az egyedüli tükör, amely nem csal."

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz, az FKGP és a MIÉP soraiban.)