Felszólalás adatai

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Két kérdést szeretnék fölvetni, a szabad demokraták véleményének kialakításában fontos szerepet játszó véleményt. Az egyik, hogy néhány hónappal a kamarákról szóló törvény elfogadása után, és ennek a gyakorlatba való átültetésével kapcsolatos, ma tárgyalásra kerülő törvényjavaslatnak a kapcsán fölmerül az a kérdés, hogy jó úton járunk-e, mit is akarunk elérni ezekkel a törvénymódosításokkal.

A másik kérdés, amit fölvetek - amiről már mint kisebbségi előadó beszéltem -, hogy a költségei ennek az átalakulásnak mit is jelentenek, és milyen hasznot várhatunk tőle.

Az első kérdést tekintem komolyabb kérdésnek, annak ellenére, hogy most a parlament ebben az ügyben nem döntéshozás előtt áll. Néhány hónappal ezelőtt egy furcsa dolog történt, az Antall-kormány által kierőszakolt német kamarai struktúra alapján fölállított magyar kamarai rendszert az a kormány, amely az Antall-kormány utódjának tekinti magát, durván megtámadta, és megszűntette működni.

A kötelező tagság, a tagdíjak ügye például általunk, szabad demokrata képviselők által nem volt támogatva, mi akartunk erőteljes kamarákat létrehozni Magyarországon a gazdaság önszabályozó és önellenőrző tevékenysége érdekében, de közelebb volt hozzánk az a kamarai típus, ahol nem törvény kényszeríti a vállalkozókat arra, hogy a kamarába belépjenek, hanem a kamarai szolgáltatások teszik olyanná a helyzetet, amelyben racionális belépni a kamarába, és a kamara önszabályozó tevékenységet folytat, s evvel együttműködik az állammal. Nem az állam korlátozza és szabályozza közvetlenül a gazdaság részletkérdéseiben a gazdálkodó vállalatokat, hanem a vállalatok által megválasztott testületek folytatnak ilyen tevékenységet.

Ez, zárójelben, kötelező kamarai tagság mellett Németországban nagyon sikeresen működik, és az angolszász országokban - hogy csak példát említsek - nem kötelező, hanem önkéntes tagság mellett ugyancsak sikeresen működik.

Az volt a véleményünk, hogy egy ilyen önszabályozó rendszer lényegesen jobb, mint egy fölülről diktált, államilag vezérelt szervezet, ezért - ha nem is tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, nevezetesen azt, hogy nem kötelező tagságú rendszert akartunk - az önszabályozó rendszerek fejlődését támogattuk, és mi is megszavaztuk a parlamenti vita végén azt a rendszert, amelyet a többség elfogadott, mert alapjában véve jó rendszernek tartottuk. És olyannak, ami a nagyon nehéz magyar gazdasági átalakulás éveiben azt a nagyon bonyolult helyzetet, amikor a vállalkozók zöme foglalkozik avval, hogy adó- és járulék-visszatartással éljen, tehát nem a szabályoknak megfelelően működjön, ott az önszabályozás révén érjünk el olyan eredményeket, hogy az együttműködés az állami járulék- és adóbeszedő szervek, valamint a vállalkozók testülete között lényegesen javuljon.

Számunkra meglepetés volt, hogy azt a tényt, hogy az önszabályozásnak ezeket a kedvezőtlen és konfliktust kiváltó tényezőit nem minden vállalkozó szerette - amin nem csodálkoztunk, mert ez a dolog lényegével együttjárt -, és a másik tényezőt, hogy különösen az önfoglalkoztató kisvállalkozások a kötelező tagdíjjal szemben is fölléptek, s azt túlzott mértékűnek minősítették, a '98-ban megválasztott kormány fölhasználta arra, hogy az egész kamarai rendszert az összes lényeges funkciójában úgy alakítsa át, hogy a lényeges funkciók megszűnjenek vagy legalábbis visszaszoruljanak.

Én ezt nem tartom örömtelinek, károsnak tartom, és az a véleményem, hogy különösen káros egy ilyen átalakulást ott végrehajtani, ahol az egész magántulajdonon alapuló vállalkozói rendszer szervezeti struktúrája még olyan bizonytalan lábakon áll, mint Magyarországon.

Nem állítom se azt, hogy az alatt a pár év alatt, míg a kamarák működtek, elérték már az optimális színvonalat, nem állítom azt, hogy a kialakult kamarai rendszer a három kamarával például és a kötelező tagsággal ideálisan működött volna. Teljesen indokoltnak tartottam volna egy átalakulást és egy fejlesztést ebben a szervezetben, de nem a szervezet funkcióinak megváltoztatását, visszaállítását egy régi, államilag irányított rendszer irányába.

Most pillanatnyilag annak az átalakulásnak vagyunk a részesei, amikor - áttérhetek a másik kérdésre - a korábban elfogadott rendelet vagy törvény hatására a részleteket is most törvénnyel szabályozni kell.

Ugyanakkor lehetetlennek tartom - s ez a mondanivalóm másik eleme -, hogy a parlament elé hoznak egy törvényt, és a költségeit és a hasznát nem mérik föl, csupán jóindulatú megjegyzéseket tesznek arra vonatkozólag, hogy több lesz az ilyen szolgáltató szervezet, annak a tőkeellátása, munkaerővel való ellátása és a munkaerő szakképzésének megoldása egyszerűen meg lesz oldva, amikor tudjuk, hogy mind a két dolog, tehát a tőkeellátás is és a megfelelő munkaerővel való ellátása ezeknek a szervezeteknek nem egy akármilyen feladat, amihez nincsenek a jelenlegi irodákban megfelelően fölkészült, szakmai tudással rendelkező emberek - ahogy az előbb a kisgazda képviselőtársamtól hallottuk, hogy itt milyen jelentős feladatokat kell majd még végrehajtani -, ahol ezeknek a kérdéseknek a tisztázása nélkül, csupán a jóindulatú változtatások irányát meghatározva egy előterjesztést hoznak, és azt a parlamenttel kívánják elfogadtatni.

(20.20)

Én ezt elfogadhatatlannak tartom. Mi, szabad demokraták arra fogjuk késztetni a kormányt a módosító javaslatainkkal, hogy a kamarákkal való együttműködést a kialakult szervezetrendszerben aktívan használják ki; a kamarák felajánlott tevékenységét, amivel együtt kívánnak működni az állami szervekkel, használják ki. Ezt nemcsak azért tartjuk hasznosnak, mert anyagi megtakarítást eredményezhet a költségvetés és a vállalkozók költségei szempontjából, hanem azért is, mert gyorsabban számíthatunk arra, hogy az itt kialakuló, már nagyjából kialakult apparátus szakmai tudását is mozgósítani lehet. Mert tudvalevő dolog, hogy a vállalatokkal való foglalkozás nem olyan jellegű feladat, mint amit egy adminisztratív iroda tisztviselője automatikusan tud, hogy hogyan kell ellátni.

Itt egy nagyon bonyolult helyzetről van szó. Az információs rendszer bonyolultságára az jellemző, hogy ma egy vállalkozó, aki egy másik vállalkozóval kapcsolatba akar kerülni, kereskedelmi szerződést akar kötni, egy bank, amely kereskedelmi vagy pénzügyi szerződést köt egy vállalkozóval, információhiányban szenved arról, hogy az a vidéken lévő kisebb vállalat tulajdonképpen milyen tőkével rendelkezik, milyen eredményei voltak, a költségei és a bevételei hogyan alakultak egymással, és mire számíthat. A kamara igyekezett ezekre a kérdésekre információkat gyűjteni, s ez az információáramlás is nagyon lényeges része annak, amit ez az adminisztratív apparátus nyújthat.

Azt szeretnénk, ha ez a munka hatékonyabbá válna, hatékonyabbá válna annál is, amit eddig a kamarák nyújtani tudtak, de az a véleményünk, hogy ez akkor lehetséges, ha a kamaráknál felgyülemlett tudást, ismeretet az állam igénybe veszi, az erre rendelkezésre álló tőkével integráltan lép fel az állam.

Összefoglalva (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.): ezt a megoldást, aminek az irányába most módosító javaslatokat fogunk benyújtani, nem tartom ideális megoldásnak, de mivel tudomásul kell vennem, hogy néhány (Az elnök ismét csenget.) hónappal ezelőtt a tisztelt Ház törvényt hozott, a kamarákkal szembeni rossz érzések kihasználásával a kamarák olyan tevékenységét is megszüntette, amelyek egyértelműen hasznosak voltak és hasznosak lehettek volna a jövőben, nem látok más megoldást a javulásra és a javításra...

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt a rendelkezésére járó időkeret!

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): ...és mi, szabad demokraták konstruktívak akarunk lenni ebben az ügyben, mert a gazdaság növekedését, a vállalatok fejlődését, a vállalatok egymással való kapcsolatának fejlesztését alapvető kérdésnek tartjuk, ami alapján gazdasági sikereket lehet elérni, s ami nélkül nem lehet.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)