Felszólalás adatai

Elnézést kérek akkor. Ezt az információt - elnézést kérek - nem kaptam meg, a forgatókönyv nem lett átírva, egy kis türelmet kérek. (Jelzésre:) Tehát a következő a döntés: az általános vitát elnapolom a módosító indítványok határideje házszabályszerű meghosszabbítása érdekében, így a lezárásra a mai ülésnap végén kerül sor. Köszönöm a segítséget.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/9236. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót L. Simon Lászlónak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.

L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat a Magyar Művészeti Akadémia szerepének megerősítése érdekében szükséges intézkedéseket és más kulturális tárgyú törvények módosítását tartalmazza. Engedjék meg, hogy a javaslat felépítésétől némileg eltérően, röviden felvázoljam a főbb pontokat. A kormány úgy látja, hogy bő egy esztendővel a Magyar Művészeti Akadémia megalakulását követően az alapvető szervezeti és működési keretek kialakultak.

A törvényjavaslat célja, hogy biztosítsa a köztestület hatékony működése érdekében szükséges további törvényi feltételeket. Ezek a következők: a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai maximális létszámának - jelenleg 200 főről van szó - 50 fővel történő megemelése. A köztestület megalakulásakor a törvényben érvényesített létszámkorlátozás alapvetően az elindulást szolgálta. A Magyar Művészeti Akadémia érdemi működésének spektruma szélesebbé válásával együtt kell járnia a művésztársadalom reprezentatív megjelenítésének is, természetesen a minőségi elvárásokat sem szem elől tévesztve.

(15.30)

A javaslat a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjainak maximális létszámát a jelenlegi 200-ról 250 főre kívánja emelni.

A Magyar Művészeti Akadémia tagjainak művészeti életjáradékban részesítése. Az akadémia hatályos alapszabálya a rendes tagok művészeti teljesítményét és köztestületi munkáját havi tiszteletdíj folyósításával ismeri el. A módosítás elfogadása esetén deklarálnánk a köztestület tagjai, a rendes tagok és a levelező tagok részére folyósított havi juttatást, amelynek jogcíme életjáradék lenne.

A Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületébe a kormány által egyetlen tag jelölése. A magyar művészeti akadémiai törvény megalkotásakor a cél az volt, hogy a felügyelőtestület összetétele és a tagok kinevezésének módja megjelenítse az államigazgatás és a központi költségvetés szerves részévé váló új intézmény alapvető kapcsolatrendszerét. Az eltelt tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy a kormány a köztestületi vagyonkezelés és vagyongazdálkodás ellenőrzését három helyett egyetlen delegált útján is megfelelően érvényesítheti.

A Magyar Művészeti Akadémia elnöke és főtitkára köztestülettel fennálló jogviszonyáról. A törvénytervezet az MTA, tehát a Magyar Tudományos Akadémia elnökére és főtitkárára irányadó, ugyancsak törvényben foglalt szabályokhoz hasonlóan rendelkezik. A javaslat értelmében a Magyar Művészeti Akadémia elnökét, az MTA elnökéhez hasonlóan, a miniszteri illetménnyel azonos mértékű díjazás; az akadémia főtitkárát a Tudományos Akadémia főtitkárához hasonlóan a közszolgálati tisztviselői jogállása címén a közigazgatási államtitkári illetménnyel azonos mértékű javadalmazás és évente 40 munkanap szabadság illeti meg.

A Magyar Művészeti Akadémia hatályos alapszabályának irányadó rendelkezéseire figyelemmel az elnök és a főtitkár juttatására vonatkozó törvényjavaslat támogatása, elfogadása tényleges költségvetési hatással nem jár, az intézkedés fedezete a 2013. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatban a Magyar Művészeti Akadémia fejezetben, ez a 34. fejezet, rendelkezésre áll, biztosított. Reméljük, hogy képviselőtársaim a költségvetési törvény tervezetét is meg fogják szavazni, akkor ez rendben lesz.

Ugyanakkor az említett cél érdekében a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvény módosítása is szükségessé vált. Az elmúlt egy év távlatában a hatékonyabb működés érdekében a törvénytervezet javaslatot tesz arra, hogy 2013. január 1-jétől az MMA elnöke a Tudományos Akadémia elnökéhez hasonlóan részt vegyen az Országgyűlés Szent Korona Testülete munkájában. Képviselőtársaim, láthatják, hogy a Művészeti Akadémia elnökét és magát az akadémiát hasonló módon kívánja a kormány pozicionálni, mint a Magyar Tudományos Akadémiát. Az összes eddig felsorolt módosítási javaslat ezt igazolja.

Ami a további kulturális tárgyú törvények módosítását illeti, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosítása részben kapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia szerepének erősítéséhez. A kultúráért felelős miniszter és a Művészeti Akadémia közötti együttműködés érdekében szükséges, hogy a Magyar Művészeti Akadémia delegálási jogot kapjon a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsba; ez a NEÉT. Tekintettel arra, hogy a megyei önkormányzatok intézményfenntartó szerepe 2012. január 1-jétől megszűnt, képviselőjük részvétele a NEÉT-ben a jövőben nem indokolt. Mint képviselőtársaim tudják, ezeket az intézményeket, színházakat átvették fenntartásba a megyei jogú városok. A megyei önkormányzatok delegálási lehetőségének megszüntetésével egyidejűleg a Magyar Művészeti Akadémia számára a tagi státus biztosítása egy képviselő delegálása útján, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács létszámbővítése nélkül valósítható meg.

Az előadó-művészeti törvényben további módosítások is aktuálissá váltak. A nemzeti, illetve kiemelt szervezeteknek nem minősülő előadó-művészeti szervezetek támogatására meghirdetendő pályázatok bírálatára vonatkozó minőségbiztosítási szempontrendszerről a kultúráért felelős miniszter rendeletben rendelkezik. E pályázatok sajátos jellemzője azonban a felhívásokban rögzített feltételek változékonysága. A módosítással megszűnne az ilyen jellegű pályázatok bírálatára vonatkozó minőségbiztosítási szempontrendszer jogszabályi szintű rögzítése, mivel mind a támogatói, mind a pályázói oldalon ellehetetlenül a lehetőségek és elvárások megvalósítása.

Az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő, közigazgatási, hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szervezet feladatait 2012. november 6-a óta a Nemzeti Kulturális Alap igazgatósága látja el, amely nem államigazgatási szerv. Mint képviselőtársaim jól tudják, ez korábban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal része volt, mármint az előadó-művészeti iroda, ez került át a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal átszervezésével a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságához. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény értelmében kormányrendelet feljogosíthat közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására nem államigazgatási szervet is. E jogszabályi lehetőség alapján történt az előadó-művészeti szervezetekkel kapcsolatos hatósági jogkörök és egyéb feladatok Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságához telepítése, azonban az igazgatóság működési formája miatt szükséges a törvény pontosítása.

A Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban itt szeretnék kitérni arra is, hogy a kormány döntése értelmében tárcánk 2013. október 31-éig a Magyar Művészeti Akadémia elnökének bevonásával átvizsgálja a kultúrafinanszírozás intézményrendszerét, különös figyelemmel a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Filmalap, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a közmédiumrendszer filmes pályázati forrásaira. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy a Nemzeti Kulturális Alap forrásai és működése változatlan marad. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke személyesen is hangsúlyozta és a sajtóban is megerősítette annak fontosságát, hogy az NKA mint a hazai kultúramecenatúra egyik legfontosabb szervezete, megőrizze integritását, jelenlegi struktúráját, és folytathassa munkáját. Tehát éppen ezért a sajtóban keringő hírekkel ellentétben az önök előtt fekvő törvényjavaslat ezzel kapcsolatban semmilyen változtatást nem tartalmaz.

Végül, de nem utolsósorban, tisztelt képviselőtársaim, megemlítendő a törvénycsomag további eleme, amely a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosítását tartalmazza. Ennek oka egyrészt más törvényekkel, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénnyel, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvénnyel való összhang megteremtése, másrészt egyértelművé tenni, hogy a közokirattá minősített, pártállami szervezetekhez köthető iratok közokiratnak minősülnek, így azok őrzési helye a Magyar Nemzeti Levéltár. A nyilvános magánlevéltárként bejegyzett Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár őrizetében pedig közokiratnak minősülő levéltári anyag található, ezeket az illetékes közlevéltárban kell elhelyezni.

Az ebben érintett iratok legfőképpen az 1944 és '89 között működött állampártoknak, ifjúsági, társadalmi és érdekvédelmi szervezeteknek az iratai. Ezen iratok közokiratnak minősítését a kommunista diktatúra pártállami státusa indokolja. A napirenden levő módosítás tehát a közokiratoknak a közlevéltárba, nevesítve: a Magyar Nemzeti Levéltárba történő utalásának jogszabályi alapját erősíti meg.

Köszönöm szépen a figyelmüket. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy támogassák az önök előtt fekvő törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr expozéját, és most a kulturális és sajtóbizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Németh Zoltánnak, a bizottság előadójának.

NÉMETH ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottság a hétfői ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, és 14 igen, valamint 3 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Engedjék meg, hogy néhány elemét ismertessem az ottani vitában elhangzottaknak. Elsősorban nyilván azokat, amelyek a törvényjavaslat lényegét próbálják összefoglalni, megfogalmazni.

Hammerstein Judit, kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár asszony elmondta azt, hogy az előterjesztő célja alapvetően az, hogy biztosítsuk az országos közfeladatokat ellátó, újonnan alakult köztestület hatékonyabb működését, ehhez pedig a megfelelő feltételeket is garantálni lehessen.

Úgyszintén hozzátette, hogy a javaslat célozza a köztestület működési kereteinek racionalizálását is azért, hogy ennek a kultúrstratégiai szerepe megerősödhessen, valamint teljesíteni tudja azt a küldetést, amelynek céljából a köztestület felállítása megtörtént.

A helyettes államtitkár asszony konkrét kérdésekre is kitért. Nyilván ezekről szó lesz, tehát arról, hogy milyen konkrét javaslatokat fogalmaz meg az indítvány a művészeti akadémiával kapcsolatban, ennek a létszámával összefüggésben, illetve például azzal kapcsolatban, mint ahogy azt a helyettes államtitkár asszony jelezte, hogy további javaslatként fogalmazódik meg, hogy a Magyar Művészeti Akadémia 5 tagú felügyelőtestületébe ettől kezdődően a kormány mindössze egy tagot jelöl ki. Hiszen a kormány úgy látja, ahogy a helyettes államtitkár asszony is mondta, hogy gyakorlatilag egyetlen delegált tag útján is megfelelő módon tudja érvényesíteni az elképzeléseit.

(15.40)

A javaslatok célja az, hogy a Magyar Művészeti Akadémia érdemben teljesíteni tudja a küldetését - fogalmazta meg helyettes államtitkár asszony -, valamint hogy a köztestület és a tárca közti együttműködés területei szabályozottak legyenek.

A vitában elhangzott még dr. Gyimesi Endre képviselő úr részéről, hogy a Széchenyi nevéhez kötődő Tudományos Akadémia alapítása mérföldkő hazánk történelmében, és a szándék nyilvánvalóan az, hogy a művészeti élet számára is biztosítsunk egy hasonlóan erős szervezetet, mint a Tudományos Akadémia, fogalmazta meg a képviselő úr. Ezt szolgálja ez a javaslat, amelynek a támogatását kérem a tisztelt képviselőtársaktól.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

ELNÖK: Megadom a szót Hiller Istvánnak, aki a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismerteti.

DR. HILLER ISTVÁN, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetése: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Ahogy az előbb korrekt módon elhangzott, a hétfői bizottsági ülésen az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága a jelen törvényjavaslatot megtárgyalta. Az ellenzék, illetve a kisebbségi véleményt megfogalmazók közül én szólaltam fel, ezért vállaltam magamra a kisebbségi vélemény előadójának szerepét.

A kormányzat részéről Hammerstein kultúrpolitikáért felelős államtitkár asszony világos és egyértelmű válaszokat adott, ezek a válaszok azonban számomra elfogadhatatlanok. Nem arról van tehát szó, hogy valamiféle értelmezési különbség alakult volna ki, teljesen egyértelmű, hogy a kormányzat, illetve a törvényjavaslat mit fogalmaz meg, ezeknek a felvetéseknek az egészével azonban, különösképpen a Magyar Művészeti Akadémia szerepének mesterséges emelésével nem értek és nem is tudok egyetérteni.

Hasonlóképpen be kell számolnom arról, hogy a jelen törvényjavaslat ugyan nem, de a bizottsági ülésen kérdésemre az államtitkár asszonyi válasz már összekapcsolta a jelen törvényjavaslatot egy másik, majd későbbi törvényjavaslatban megfogalmazott kérdéssel, ami azonban ehhez az egész ügyhöz teljesen szorosan hozzákapcsolódik, történetesen hogy az ebben a törvényjavaslatban mesterségesen szerepnövelést kapott Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül a Műcsarnok, egyik nemzeti kulturális intézményünk, amit - a bizottság ülés jegyzőkönyvében ez egyértelműen szerepel - az államtitkár asszony úgy fogalmazott meg, hogy majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy később beadandó törvényjavaslata tartalmazza magát a tényt. Az ügy azonban, a Magyar Művészeti Akadémia jelen törvényjavaslatban szereplő megváltoztatott szerepköre és a Műcsarnok tulajdonjogának átruházása tartalmilag szervesen összekapcsolódik és összekötődik. Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk, és a vitában a későbbiekben részletesen ki fogok erre térni.

Mindemellett a többségi vélemény által elmondott arányok, tudniillik az, hogy 3 ellenvélemény és 14 igen szavazat mellett a bizottság alkalmasnak tartotta a javaslatot a parlamenti tárgyalásra, igaz, ezzel meg is teremtette a lehetőséget, hogy az Országgyűlés nyilvános ülésén erre az egyébként önmagában példa nélküli, a magyar kultúrát megerőszakoló törvényjavaslatra részletesen is kitérjünk.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Kupper Andrásnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A művészet soha nem lehet kevesek privilégiuma, egy szűk elit belügye, mert a művészet alapvetően egyszerre nemzeti és közösségi tevékenység. S nem csupán azért, mert minden műalkotásnak szüksége van befogadó közönségre, hanem azért is, mert a művészet aktív közösségformáló erő, a nemzeti kultúra és közösség őrizője.

Jómagam a zeneművészet terén rendelkezem erről bőséges személyes tapasztalattal, s tudom, hogy milyen fontos szerepet játszhat a zene a közösségépítésben, a konfliktuskezelésben vagy akár a társadalmi felzárkóztatásban. De mindenkinek meglehet erről a maga tapasztalata, arról, hogy milyen meghallgatni egy koncertet vagy megnézni egy színdarabot és másokkal, akár ismeretlenekkel együtt részesülni a közös művészeti élményben; arról, hogy milyen élmény átélni azt, amikor a közönség a művészet erejének kitéve egyszerre jut el közös érzésekhez, katarzishoz, arról, hogy mennyivel több ez, mint otthon egyedül, magányosan ülni egy képernyő vagy hangszóró előtt.

Mindezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mert az elmúlt napok sajtóvitái során sok szó esett ugyan a Művészeti Akadémiáról, mégis kevés szó esett magáról a művészetről. Sok szó esett arról, hogyan finanszírozzuk a művészeti életet, de kevés arról, hogy mégis miért tesszük ezt. Sok szó esett arról, hogy kik fogják irányítani a Művészeti Akadémiát, de nem hallottunk megalapozott kritikát a vezetőkről. Sokat beszéltek arról, hogy most éppen ki kihez húz, de keveset arról, hogy ki mögött milyen személyes múlt és művészi produkció áll. Pedig az alapvető kérdés éppen az, mi teszi olyan fontossá a művészetet, hogy a válságterhes időkben is kötelességünk áldozni rá, még ha nem is áldozhatunk rá annyit, amennyit éppen szeretnénk.

A művészetnek természetesen számos funkciója van, de számunkra, a polgári konzervatív oldal képviselői számára mindig kiemelten fontos lesz ezek közül a kulturális és a közösségi funkció. A művészet nemcsak megújítja vagy megtöri a hagyományokat, de főleg közvetíti és fenntartja azokat. Egy-egy műalkotás képes megerősíteni közösségi identitásunkat, képes közvetíteni a generációk között. Jó tudni, hogy egy-egy fontos könyvet, amit éppen olvasunk, már a szüleink és a nagyszüleink generációja is olvasott, nekünk pedig ahhoz kell hozzájárulnunk, hogy a gyerekeink és az unokáink olvassák azokat.

A művészet tehát nem egy szűk értelmiségi elit ügye és nem is kizárólag a művészek belügye. Talán ellentmondásosnak tűnhet ezt éppen a Művészeti Akadémiáról szóló törvényjavaslat tárgyalásán hangsúlyozni, de az ellentmondás csak látszólagos. A Művészeti Akadémia alapító eszménye valóban az, hogy a művészeti élet legkiválóbbjait tömörítse, és köztestületként megadja nekik a lehetőséget az önkormányzásra, saját ügyeik kézbevételére. De a köztestületi státus nemcsak feladatot, hanem súlyos kötelezettségeket is ró rájuk.

A Művészeti Akadémiáról szóló törvény többek között az alábbi feladatokat határozza meg a köztestület számára: "Elősegíti a magyar és az egyetemes kultúra értékeinek érvényesülését, megóvását, új értékes alkotások megszületését, figyelemmel kíséri a művészeti élet kérdéseit és meghatározó szellemi folyamatait, majd álláspontját, javaslatait a nyilvánosság elé tárja, hozzájárul a magyar művészeti hagyomány gondozásához és közkinccsé tételéhez, segíti a művészetoktatást és a művészképzést, működési és programtámogatás nyújtásával támogatja a különböző művészeti ágak országos civil szervezeteit."

Mindebből leginkább a művészeti hagyomány gondozásának és közkinccsé tételének feladatát szeretném kiemelni. Amennyiben ezt a feladatot komolyan vesszük, akkor éppen ez az, ami miatt - mint azt a jelen törvényjavaslat címe is állítja - meg kell erősíteni a Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepét. S nem azért, hogy elefántcsonttornyot építsünk a művészetnek, hanem azért, hogy művészeti életünk legkiválóbbjai hozzájárulhassanak gazdag művészeti, kulturális hagyományunk közkinccsé tételéhez, hogy meglegyenek az eszközeik ahhoz, hogy az általuk képviselt szféra értékei valóban eljussanak a szélesebb közönséghez.

(15.50)

Ezt egy olyan akadémia tudja megtenni, amelynek tagsága minél reprezentatívabb módon fedi le a hazai művészeti életet. Ez motiválta a jogalkotót, amikor az akadémikusok számát a törvénymódosítás révén az eredetileg meghatározott 200-ról 250-re kívánja emelni.

Számos kritika érte a Művészeti Akadémiát állítólagos politikai elkötelezettsége miatt. Mindeközben én úgy látom, úgy gondolom, hogy egy közösség minél nagyobb, annál jobban hasonlít a reprezentált közösség egészéhez. Most is látok a tagok között ilyet is, olyat is, hamisnak érzem tehát azt a vádat, hogy a 200 fősre tervezett tagság politikailag homogén volna, de abban bízom, hogy ha megnöveljük a létszámot 25 százalékkal, akkor minden szempontból hívebben tudjuk leképezni a nemzeti és kulturális örökségünk iránt elkötelezett művésztársadalmat. Bízom benne, hogy az akadémikusok számának emelése még több kiváló, a nemzeti közösségért tenni akaró művész számára nyújt lehetőséget pártszimpátiától függetlenül.

Értelmezésem szerint a Művészeti Akadémiának többek között az is feladata, hogy felszínre hozza a művészetben rejlő közösségformáló erőt. Ez természetesen nem valamiféle ideológia közvetítését jelenti. Nekünk, magyaroknak negyven év tapasztalat jutott abból, milyen is az, ha a művészet az ideológia szolgálóleányává válik. A sors iróniája, hogy ebben az időszakban is éppen a művészet tette lehetővé, hogy közösségünk ügyeivel foglalkozzunk, hogy ha burkoltan is, de a valóban fontos dolgokról beszéljünk. Egy demokráciában a művészetnek nem feladata, hogy efféle második nyilvánosságként működjön, annak szolgálólánya legyen, de az igenis feladata, hogy továbbra is a valóban fontos dolgokról beszéljen. Ha pedig tudni akarjuk, hogy melyek ezek a dolgok, akkor a legkiválóbb művészekhez kell fordulnunk. Meg kell keresnünk a személyes életútjukban és művészi teljesítményükben is hiteles, már bizonyított művészeket. Számukra kell megadni a lehetőséget, hogy a művészetben rejlő értékeket közkinccsé, közösségünk kincsévé tegyék.

Ha már idéztem a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényből, hadd idézzek még egyet a köztestület deklarált céljai közül. Az akadémia gondoskodik a magyar művészeti élet alkotóinak személyes megbecsüléséről. Ha a művészet fontos közösségi szerepet tölt be, akkor indokolt, hogy a közösség megbecsülje legkiválóbb művészeit. Ez az akadémia másik alapító eszménye, és ezt kívánja még hangsúlyosabbá tenni a jogalkotó, amikor a jelen módosító törvényben lehetőséget teremt a művészi életjáradék bevezetésére. Ha valaki az életét szentelte annak, hogy gazdagítsa egy nemzet szellemi életét és jó hírét vigye a nagyvilágban, feltétlenül méltó a közösség megbecsülésére anyagi értelemben is. Akár úgy is fogalmazhatunk, a művészek megbecsülése valójában a közösség önbecsülése.

Talán keveset szóltam azokról a konkrét technikai módosításokról, amelyek a jelen törvényjavaslatban szerepelnek. Természetesen ezek is fontosak, de még fontosabb, hogy jól értsük a beterjesztett jogszabály alapvető üzenetét, mert lehet vitát folytatni arról, hogy a kultúra és a művészetek finanszírozása milyen, lehet vitát folytatni az intézményi háttérről, és ez a vita akár kifejezetten hasznos is lehet, de csak akkor, ha nem tévesztjük szem elől, miért is fontos ezt a szférát támogatunk. A magam részéről ehhez kívántam néhány szemponttal hozzájárulni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: A következő felszólaló Hiller István, az MSZP képviselője. Képviselő úr!

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Az a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, a kortárs magyar művészek egy fontos csoportjának szerepét kívánja törvény által megerősíteni. Az a kérdés, hogy miért pont ezt a csoportot. Valóban teljes és átfogó-e az a paletta, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia nyújt az érdeklődőknek, a kultúrát szeretőknek, egyáltalán a kortárs magyar kultúra iránt érdeklődőknek itthon és külföldön? Azt kell mondjam, hogy sem szervezetében nem átfogó és nem egyedi, hiszen tudjuk, más csoportok, más szervezetek is képviselik, joggal képviselik a kortárs magyar kultúrát, a kortárs magyar művészetet, és itthoni és külföldi megítélés szerint vannak olyan személyek és vannak olyan csoportok, amelyek egyik társasághoz, egyik akadémiához sem tartoznak.

Ha ez így van, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy miről szól, miért pont a Magyar Művészeti Akadémiáról szól ez a törvényjavaslat. A választ önök is, tisztelt kormánypárti képviselők és mindazok, akik a magyar kulturális, a magyar művészeti életet figyelemmel kísérték, kísérik és ismerik, ennek az elmúlt durván húsz évnek idevágó történéseit is nyomon követték, pontosan tudják. Önök azért kívánják a Magyar Művészeti Akadémiát, ezt az egyik kortárs művészettel foglalkozó szervezetet, ahogy a törvényjavaslatot idézem, kultúrstratégiai helyzetében megerősíteni - már a kifejezés is borzalmas -, mert ez a szervezet egyértelműen egy politikai nézetazonosságon alapuló szervezet; olyan, elismerem, sok komoly teljesítményt, ismert és elismert művészeket is magában foglaló akadémia, akik között azonban nem egy kulturális irány, nem egy művészeti irányzat vagy stílus az összekötő kapocs, hanem politikai nézetazonosság. Ebben én egyébként önmagában semmi kivetnivalót nem látok. Művészeknek joguk van szerveződni vagy nem szerveződni, a legkülönbözőbb szempontok alapján szervezeti erejüket növelni és megfogalmazni. Ilyen lehet politikai nézetazonosság is, mint ahogy lehet egy stílusirányzat, amilyenből számosat ismerünk. A probléma nem ez.

A probléma az, hogy ezek közül azt, amelynek tagjai és amely szervezete is a korábbiakban, az elmúlt két évtizedben és a legutóbbi időben is teljesen egyértelműen, szimbolikusan és tárgyszerűen is kifejezte a Fidesz, a jelenlegi nagyobbik kormánypárt, illetve a jelenleg kormányzó kormánykoalíció melletti kiállását, annak megválasztását támogatva, akár egykori vezetője személyével, akár szervezeti hovatartozásával, amiben - még egyszer mondom - nem látok kivetnivalót, azt látom kivetnivalónak, hogy most kiemelik a kortárs magyar művészet szervezetei közül, és ennek az egynek olyan, korábban az alaptörvényükben privilegizált szerepet, majd a financialitás terén privilegizált szerepet, most pedig a kultúra szervezetében kívánnak olyan egyedi szerepet biztosítani, amely egyébként a rendszerváltás utáni Magyarország történetében példátlan.

A kultúra más területein is voltak és vannak szervezetek. E szervezetek tekintetében azonban soha egyetlen kormány intézkedései közül nem lehet említeni olyat, amely egyet és kizárólag egyet kiemelt volna, azt törvénybe és alkotmányba, ha tetszik, az alapdokumentumukba foglalva kiemeli a többiek közül, és pénzügyileg költségvetési támogatással és a kultúra különböző szervezeteiben kiemelt szerepkörrel ruházza fel. Teljesen hamis az összehasonlítás a Magyar Tudományos Akadémiával. A Magyar Tudományos Akadémiát ugyanis felállítása és fennállása óta soha egyetlen kormányzat nem úgy szervezte, engedte, vagy éppenséggel a Magyar Tudományos Akadémia önnön belső szervezete és a magyar tudomány szervezése sohasem folyt politikai szempontok alapján úgy, hogy az akadémikusokat kizárólag politikai szempontok alapján, vagy csak a legsötétebb időben volt rövid idejű próbálkozás, ami azonban hosszabb távon már nem nyert sikert. Azonban itt, a kultúrában érdemes rámutatni arra, hogy most ez történik.

Hallok olyan kifejezéseket, hogy ha majd nem 200 tagja lesz - egyébként rendes tagból a honlapjukon 149 számolható -, tehát ha majd nem 200 tagból áll, hanem 250-ből, akkor aztán a teljességet és az átfogó, a magyar kortárs művészet átfogó spektrumát bizonyíthatja a Magyar Művészeti Akadémia.

(16.00)

Azért mégiscsak furcsa, hogy egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk nem tagja ennek az akadémiának, és ahogy látom, nem is nagyon kívánják fölkérni - ahogy gondolom, nem is nagyon kíván belépni -, tehát az egyetlen irodalmi Nobel-díjas, aki nem tagja az akadémiának, az ő távollétében, illetve nem tagságával azt lehetne mondani példának okáért, hogy a teljességet fogalmazza meg a Magyar Művészeti Akadémia. Hát próbálják már meg azt elképzelni, hogy valaki bármely tudományágból Nobel-díjat kap, és a Magyar Tudományos Akadémiának bármely címen - tiszteletbeli vagy rendes tagként - nem tagja, és erre nincs is törekvés. Hát hogy lehet itt teljességről beszélni? Dehogy teljesség! Mint ahogy a kortárs művészet más területein, a képzőművészet területén sem látom. Látok jeles képviselőket, jeles tagokat, de azt mondani, hogy ebben a névsorban azok az általam is tisztelt kortárs képzőművészek alkotnák a kortárs művészet teljességét és átfogó spektrumát, akik a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, az vagy hazugság, vagy a kortárs művészet nem ismerete, amit jelen esetben nem is nagyon kívánnék feltételezni.

Úgyhogy ne tessék már olyanokat mondani, amit egy kicsit is a jelen magyar kultúrát ismerő úgysem hisz el. Nem kell azt mondani, hogy ez átfogó kép! Azt kell mondani, hogy önöknek van egy politikai törekvésük. Nem kulturális törekvés, ez egyértelműen politikai törekvés, egy önökhöz lojális, az önök politikai nézetrendszerét osztó, azzal egyetértő - de legalábbis támogató - szervezetet kiemelt helyzetbe hozni, és ebben a kiemelt helyzetben alkotmányosan, finanszírozás szempontjából és most a kultúra különböző szervezeteiben kiemelt helyet biztosítva egészen predesztinált helyre helyezni. Ez kulturális protekcionizmus, az a fajta protekcionizmus, amelynek az alapja és a bázisa a politikai nézetazonosság és a hovatartozás.

Ezúton kell fölhívnom a figyelmet arra az összefüggésre, ami a jelen törvényjavaslatnak nem tárgya, egyébként meg a legszorosabban kapcsolódik mindahhoz, ami a törvényjavaslat valódi magva. Mégiscsak arról van szó, és azért beszélhetek erről ezen törvényjavaslat kapcsán, mert a bizottsági ülésen a kormány képviselője is egyértelműen megerősítette azt, hogy önök az egyik kiemelkedő nemzeti kulturális intézményünket, a Műcsarnokot a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kívánják adni. Nem egyszerűen tehát arról van csak szó, hogy otthont kívánnak teremteni egy szervezetnek, hanem valóban példátlan módon állami tulajdonból egy közalapítvány tulajdonába, az egyik, a magyar kortárs kultúrát képviselő szervezet, a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába.

Érdemes azért az Országház falai között feleleveníteni, hogy a Műcsarnokot 1896. május 4-én adták át a kortárs magyar kultúrának, illetve művészetnek. Azóta Magyarországon több rendszerváltás és számos kormányváltás lezajlott, de mióta Ferenc József akkori király a magyar kultúrának átadta ezt az intézményt, egyetlen rendszer egyetlen kormányának nem jutott eszébe, hogy magyar állami tulajdonból kiadja a Műcsarnokot, hogy egyáltalán eszébe jusson, hogy bárkinek, bármely szervezetnek, bármely - mai fogalom szerint - köztestületnek, a kultúra bármelyik csoportjának tulajdonába adja a magyar kultúra egyik templomát. Az azért mégiscsak elképesztő, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, hogy tulajdonjogi átruházáson jár az agyuk. A parlamenti bizottsági jegyzőkönyv szerint erre külön törvényjavaslatot fognak készíteni, és megbontanak valami olyasmit, amiről tényleg azt kell mondani, hogy a legkülönbözőbb rendszerek legkülönbözőbb kormányainak még csak eszébe sem jutott.

Azt kell mondjam önöknek, hogy Magyarország egyik legnevezetesebb világörökségi helyszínéről van szó. Az Andrássy út és történeti környezete 2002-ben lett az UNESCO világörökségi listájának része. Ebben egységes és megbonthatatlan az a különböző épületek és környezetkapcsolat, amely révén a pályázó és a befogadó úgy döntött, hogy ez a világörökség része. Ebbe a világörökségi helyszínbe tartozik a Magyar Állami Operaház, az Andrássy út, a millenniumi földalatti, a millenniumi emlékmű, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok. Ez tehát nem külön-külön épületenként, hanem együtt - mint egy helyszín - alkotja Magyarország egyik legjelesebb világörökségi helyszínét, amelyből önök most kihasítanak egy darabot, és ennek a darabnak a tulajdonjogát, a világörökségünk egyik legfontosabb helyszínét, átadják. Ez példa nélküli!

Kérem, mondjanak majd olyan példát akár világviszonylatban, amikor világörökségi helyszínt állami tulajdonból más tulajdonba adnak át, tömegével! Mondjanak! (L. Simon László: Hollókő. Ott minden ház magántulajdon.) Az az ábra ugyanis, a világörökségi helyszín egységét megbontják, annak egy része továbbra is ugyanabban a tulajdonosi szerkezetben van, mint eddig, most egy része, a Műcsarnok pedig egy másik szervezet, az államtól elkülönülten működő köztestület, a Magyar Művészeti Akadémia tulajdona lesz. Ezt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom, egy olyan meggondolatlan koncepciónak, amely hosszú távon sérti a magyar nemzeti kultúra és a kortárs egyetemes művészet érdekeit. Teljesen fölösleges törekvés.

Egy szervezetet kiragadni a kortárs magyar művészet szervezeti köréből, azt gondolni, hogy annak valamiféle átfogó jellege miatt, ami - valljuk meg - nincs meg, egyetlenegy kortárs művészetet nem tudnak mondani, amiben a Magyar Művészeti Akadémia teljes, átfogó jelleget nyújt. Ezenkívül bár számos tagjának kimondottan elismerésre méltó a személyes teljesítménye, de a Magyar Művészeti Akadémia mint művészeti akadémia teljesítményét egyáltalán nem ítélem olyannak, hogy ennek kellene lenni az egyedülinek és kiváltságosnak.

Erre egyetlenegy magyarázat van, ezt a magyarázatot önök is tudják: se nem a művészeti teljesítmény, se nem a szervezőerő, se nem az, amivel egyébként elképzeléseiket megfogalmazták, de még csak a létszám sem, hát senki ne mondja, hogy attól, hogy 149-en vannak, még nem egészen átfogó, de majd ha 250-en lesznek, akkor aztán a teljes magyar kortárs művészetet átfogja - hát ez a mennyiségi szemléletmód nevetséges, a kultúrában általában a mennyiségi szemléletmód elfogadhatatlan -, az a kiváltságos szempont, az az önök törvényének, törvényjavaslatának alapja, hogy egy politikai nézetazonosságra alapuló művészeti körnek, amely az önök politikai nézetével azonos vagy hasonló, kiváltságos és kiemelkedő szerepet biztosítsanak. Ez úgy a kulturális politikában, mint általában egy demokratikus ország berendezkedésében elfogadhatatlan, rossz, se nem jó a kultúrának, se nem megfelelő a mi országunk érdekeinek.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Karácsony Gergely, az LMP képviselője. Képviselő úr, öné a szó.

KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Első ránézésre nincs ezzel a javaslattal semmi baj. Ki ne szeretné, hogy Magyarországon művészeti köztestület működjön? Ki ne szeretné, hogy ennek a taglétszámát bővíteni lehessen 200-ról 250 főre? Ki ne szeretné, hogy ennek a testületnek a vezetői megkapják azt a méltó járandóságot, ami a tisztes feladatukkal arányos? Ki ne szeretné, hogy fontos feladatokat kapjon ez a testület? Ami ezzel a javaslattal a baj, az az előzmények és azok a várható fejlemények még, amelyeket az elmúlt napokban a sajtóból megismerhettünk; nem ebből a javaslatból, valóban, hanem egyéb más történésekből.

A Magyar Művészeti Akadémia létrehozásával kapcsolatos törvény vitája szűk másfél évvel ezelőtt volt, és engedjék meg, hogy fölolvassam az akkori felszólalásom utolsó egy mondatát.

(16.10)

"Én azt kérem azoktól, akik ezt üzemeltetni fogják, akik vezetői vagy alapító tagjai lesznek, hogy érezzék át azt a történelmi lehetőséget és felelősséget, amely rajtuk lesz, hogy egyszer végre valaki meghaladja Magyarországon a szekértábor-építő kultúrpolitikát. Én attól félek, hogy a kezdet ezt meg fogja nehezíteni, de ha nem így lesz, akkor nagyon fogok örülni."

A parlamenti vita után Fekete György, akkori ügyvezető elnök úr odajött hozzám, és azt mondta, hogy gratulál a felszólalásomhoz, és hogy bízzam abban, hogy igenis, tisztában vannak azzal a felelősséggel, ami rájuk hárul, amikor Magyarországon művészeti köztestületet hoznak létre, és hogy higgyem el, hogy olyan típusú politikát fognak folytatni, hogy a lehető leginkább le tudják fedni a magyar kulturális, művészeti élet sokszínűségét.

Most eltelt szűk másfél év, és a Demokrata című újságban olvasok egy interjút elnök úrral, amelyben elmondja, hogy mik azok a kritériumok, amelyek alapján a tagságot bővíteni szeretnék. A három feltétel közül egy a valós művészeti teljesítménnyel foglalkozik, kettő azonban vastagon politikai.

Azt mondja, hogy az első szempont, hogy beérett, a társadalom és a szakma részéről már elismert művészeket akarnak tömöríteni; ez végül is talán érthető. A második szempont viszont az átlagon felüli közéleti tevékenység. Ezt viszonylag nehéz megérteni, hogy ha egy művészeti akadémia tagokat akar befogadni, akkor miért éppen a közéleti tevékenység a második legfontosabb szempont.

Jön a harmadik, amivel úgy első ránézésre szintén nagyon nehéz vitatkozni: a nyílt és megvallott nemzeti elkötelezettség. Ugye, ezzel az a baj, hogy én azt gondolom, Magyarországon minden művész, aki Magyarországon él, Magyarországon alkot, magyar nyelven alkot, a magyar társadalom problémáira reflektál, az mind nemzeti művész; innentől kezdve azt gondolom, hogy ezen talán nincs is mit vitatkoznunk. Innentől kezdve talán azt is gondolhatnánk, hogy mindenki belefér, megfelel ennek a kritériumrendszernek. De olvasom tovább az interjút, és itt van egy olyan mondat, ami főleg a hétfői parlamenti, a magyarországi zsidó polgárok összeírásával kapcsolatos jobbikos felvetés kontextusában különösen érdekes és értelmezésre szorul. Azt mondja elnök úr ebben az interjúban, hogy "azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön".

Az én kérdésem az, hogy valaki, aki arra szegődött, hogy a magyar kulturális élet sokszínűségét reprezentálja egy 2,5 milliárd forintos költségvetéssel megáldott köztestületben, akinek az lenne a dolga, hogy a magyar kulturális élet kiválóságainak méltó járandóságot nyújtson és a magyar kulturális értelmiséget integrálja, az hogyan tud ilyet mondani.

Én abban a hiszemben voltam, hogy Konrád Györgyöt Magyarországon is magyarnak tekintik, úgyhogy ezzel kapcsolatosan meg szeretném kérdezni államtitkár urat, hogy mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben. Kíváncsian várom, hogy hogyan gondolkodik erről. (Kontur Pál: Igazi labanc volt!)

De nézzük az előzményeket! Köszönöm szépen, remélem, hogy a jegyzőkönyvbe sikerült képviselőtársam rendkívül magas röptű hozzászólását leírni; azt gondolom, hogy ez már eligazít bizonyos szempontból minket.

Érdemes azért felemlegetni, hogy hogyan is jött létre és hogyan került be az alaptörvénybe az a testület, amelynek most a feladatkörét bővítjük. Úgy, hogy volt egy magánegyesület, egyébként valóban kiváló művészemberek hozták létre, olyan emberek, akiknek az életművével kapcsolatosan én csak a legnagyobb nagyrabecsüléssel tudok beszélni. Tehát szeretném, ha nem értenék félre azt, hogy nem szeretném itt a politikai meg a művészeti, esztétikai szempontokat keverni. De nyilvánvalóan egy olyan testület, egy olyan társaság, amelynek a politikai szimpátiáit is ismerni lehetett, ezzel sincsen semmi baj.

Egyszer csak azt láttuk, hogy megjelent az alaptörvény tervezete, és ez az egyesület tulajdonképpen bekerült az alaptörvénybe, és a törvény vitája során itt a parlamentben és a kulturális bizottságban sem volt olyan ellenzéki képviselő, aki azt kérdőjelezte volna meg, hogy kell-e Magyarországon művészeti köztestület, vagy kell-e a Tudományos Akadémia mintájára létrehozni ilyen testületet. Azt kérdőjeleztük meg, hogy miért pont egy olyan testület lesz ennek az alapja, egy olyan egyesület, amelynek a politikai szimpátiái közismertek, és miért nem az a másik testület, amely egyébként éppen a mintaként elképzelt Tudományos Akadémia keretein belül kezdett el működni. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiára gondolok, amelynek egyébként az akkori vezetői szintén, azt gondolom, hogy mindannyiunk által nagyra tartott emberek. Le is mondtak, mert úgy érezték, hogy rendkívül méltánytalan ezzel a testülettel szemben, hogy egy másik civil egyesület kapja meg ezt a köztestületi funkciót.

Amikor ennek a törvénynek a vitája volt, az LMP képviselőcsoportja egy, ha úgy tetszik, szimbolikus módosító indítványt nyújtott be a tisztelt Háznak, ez pedig arról szólt, hogy a Magyar Művészeti Akadémia alakuló ülésére ne csak a korábbi egyesület tagjait hívják meg, hanem legyenek ott az alapítók között a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai is. Azt akartuk, hogy azok a kezdeményezések, amelyek elindultak Magyarországon, részben az akadémia berkeiben, részben a civil társadalomban, ezek valóban egy közös, minden politikai nézetkülönbségtől függetlenül, mindenkit integrálni képes művészeti köztestületet eredményezhessenek.

Ez a módosító indítvány nem lett elfogadva, és sajnos azóta azt látjuk, hogy ez a köztestület bizony, valóban elsősorban abban különbözik a korábbi testületektől, hogy egy sokkal világosabb politikai elköteleződésről ad tanúbizonyságot, és még egy dologban: az egyiknek a költségvetése a jövő évi költségvetés-tervezetben, ha jól emlékszem, 2,5 milliárd forint, a másiké pedig 12 millió. Tehát nagyjából ez a prioritás, amit a magyar kormány által benyújtott költségvetés-tervezet megfogalmaz a két testület között, miközben nem gondolom, hogy a két testület tagjainak a művészeti kvalitásaival, az általuk letett életművel kapcsolatosan olyan nagy különbség lehetne. És még azt is tudom, hogy voltak olyan kiváló művészemberek, akik mind a két testületben részt vettek.

Tehát megvolt az esélye annak, hogy ne rontsuk el ezt az egészet, ne valamifajta kulturális szekértábor-építés eszköze legyen az alaptörvénybe is beemelt testület. Ehhez képest most azt látjuk, hogy egy ilyen, önöktől sajnos már megismert módon, egyfajta lopakodó törvényalkotással egyre több jogosultságot adnak ennek a testületnek.

Most végül is apróságokról beszélünk, és bár államtitkár úr fontosnak érezte megjegyezni azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap költségvetése végül is nem kerül át a Magyar Művészeti Akadémiához, de megjegyzem egyébként, hogy Balog Zoltán miniszter úrnak voltak olyan nyilatkozatai, amelyeket így lehetett érteni. És bizony, itt van az a november 21-ei kormányüléssel kapcsolatos kormányrendelet, amely azt mondja, hogy 2013. október 31-ig a minisztérium a köztestület elnökének bevonásával megvizsgálja a kulturális mecenatúra rendszerét, a Nemzeti Kulturális Alapét, a Nemzeti Filmalapét, a Bethlen Gábor Alapét, a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap filmes pályázati forrásainak a tekintetében.

Hát, ez egy óriási összeg! Ha itt a kulturális mecenatúra megvizsgálása azt jelenti, hogy az akadémia itt is komoly feladatokat kaphat, akkor tulajdonképpen az történik, hogy a teljes magyar kulturális élet be fog tagozódni a Művészeti Akadémia alá. Ez azért nagyon szerencsétlen lenne, mert jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap az az intézmény, ami többé-kevésbé őrzi azt a jellegét, hogy többé-kevésbé autonóm módon, a szakmai szervezetek és a résztvevők bevonásával osztja el a forrásokat, és bár nyilván egy kicsit politika közelibb lett az alap azáltal, hogy államtitkár úr egyben ennek az alapnak a vezetője, de összességében mégis azt gondolom, hogy az eredeti szellemiségét a Nemzeti Kulturális Alap még meg tudta őrizni.

Hiller képviselőtársam valóban beszélt már a Műcsarnok átadásáról, ami azt gondolom, hogy tényleg érthetetlen és példátlan, és ilyentől az embernek ellódul a fantáziája, hogy mi mindent lehetne még esetleg a Művészeti Akadémiához sorolni. Ilyen alapon lehetne a Nemzeti Színház vagy lehetne az Operaház, nem akarok tippeket adni, csak nem értem, hogy mi köze van a Műcsarnokhoz ennek a köztestületnek. Hiszen ennek egyrészt van egy olyan épülete, amely tudom, hogy még renoválás alatt áll, de elvileg egy olyan épület, ahol komoly kulturális tevékenységet tud folytatni, nemcsak egyszerűen mint egy integráló testület, hanem rendelkezésre áll erre egy komoly épület. Innentől kezdve akkor kérdés az, hogy hol fog megállni ez a hólabda, hogyan fog egyre jobban terebélyesedni, és milyen más feladatokat kap még. Hiszen valóban, ez elhangzott a kulturális bizottsági ülésen, ahol én - mivel éppen frakcióvezetőt választottunk - nem tudtam ugyan részt venni, de én is elolvastam a kiküldött jegyzőkönyvnek az első változatát, ott államtitkár asszony elmondta, hogy készülnek még újabb törvénymódosítások, amelyek feltehetően nem csökkenteni, hanem növelni fogják a Művészeti Akadémia lehetséges feladatkörét, és erről kormányrendeletek is szólnak.

Úgyhogy sajnos azt kell mondanom, hogy az LMP-frakció sem tudja támogatni ezt a javaslatot.

(16.20)

Nem önmagában azért, ami ebben benne van, hiszen ezek apró módosítások, de azok a nagyon súlyos aggályok, amiket a köztestület létrehozásakor elmondtunk, azt gondolom, hogy vastagon igazolódtak, nagyon erősen úgy tűnik, hogy a magyar kulturális életben elindul egy rendkívül kedvezőtlen folyamat, ahol gyakorlatilag a kulturális ágazat és egyáltalán a magyar költségvetés rossz helyzete miatt valóban nagyon sokszor nehéz anyagi helyzetben lévő művészek között bizony elindul egy kenyérharc, nagyon nem mindegy, hogy ki az, aki bekerülhet ebbe a testületbe. És úgy tűnik, hogy itt az elnök úr által felsorolt három szempont közül bizony csak egy az, ami a művészeti teljesítménnyel kapcsolatos, a másik kettő vastagon politikai, méghozzá, ahogy idéztem ezt a bizonyos interjút a Demokratából, néha nem mentes a szélsőséges felhangoktól sem.

Mi egy olyan kultúrpolitikában hittünk volna, ami valóban képes azokat a szekértáborokat lebontani, amelyek megosztották eddig a magyar kulturális életet és a magyar politikai életet is. Ez az irány, amit most látunk, tulajdonképpen nem más, mint amit más területeken is érzékelünk, például a médiaszabályozás területén, de más területeken is, hogy létrehoznak látszatra autonóm intézményeket, amilyen például ez a köztestület vagy amilyen például a Médiatanács, miközben a valós társadalmi autonómiákat próbálják megtörni. És ezek a testületek aztán elszabadult hajóágyúként működnek tovább, de valójában pontosan tudja mindenki, hogy ezek Fidesz közeli testületekké váltak. Ugyanez van más területeken is. Tehát hiába mondják nekem azt, hogy a Médiatanács egy független hatóság és éppen ezért lehet minden egyes, a hírközléssel, a postaforgalommal és minden mással kapcsolatos feladatokat alá söpörni, valójában itt arról van szó, hogy a létező autonómiák megtörése érdekében az önökhöz közel álló szervezetekhez próbálnak mindenféle kompetenciákat átcsoportosítani.

Ez a modell működik a választási intézményeknél is, most éppen a választási eljárási törvénynél ugyanez történt. És sajnos ez történik a kultúrában is, amiről azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahogy képviselőtársam is mondta, negyven év kommunista diktatúra alatt megtanulta azt, hogy a kultúra hogyan lehet a politika szekértolója, egy ilyen országban mindent meg kell tennünk azért, hogy a direkt politikai döntések és politikai szempontok minél távolabbra kerüljenek a művészeti élettől és a művészeti teljesítménytől. Ha a művészek politizálni akarnak, közéleti problémákat akarnak megjeleníteni, akkor ezt tegyék meg, ha nem akarnak, akkor ne kérjük ezt tőlük számon, ne kérjük tőlük azt számon, hogy közéleti tevékenységet folytatnak akkor, amikor egy olyan testületbe kell belépniük, aminek a célja nem ez, hanem az, hogy magas színvonalú kulturális alkotásokat, életműveket díjazzon.

Ez egy nagyon rossz irány, és sajnos, bár ez csak apró lépés ezekben az irányokban, mivel rossz irányba tett lépések, ezért ezeket támogatni nem tudjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nem érkezik jelzés.)

Megkérdezem: Kontur Pál képviselő úr sem kíván megszólalni? Csak azért jelzem, mert valami megszólalása volt, amit jelzett Karácsony képviselő úr, hogy majd a jegyzőkönyv rögzíti. Csak szeretném jelezni, hogy itt a pulpituson e megszólalást sem a jegyző urak, sem jómagam, sem pedig a főtitkár úr nem hallotta. Ezt szeretném rögzíteni.

Ezek után megkérdezem L. Simon László képviselő urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.

L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Igen, kívánok, elnök úr.

ELNÖK: Megadom a szót.

L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen képviselőtársaim hozzászólását. Örülök, hogy a bizottság alaposan megtárgyalta, és mind a többségi véleményt előadó Németh Zoltán képviselőtársam, mind Hiller képviselőtársam a bizottsági vitában kialakult álláspontokat hűen tudta közvetíteni a tisztelt Ház felé.

Kupper András képviselőtársam hosszú elméleti bevezetővel megerősített hozzászólását szintén köszönöm. Ha megengedik, ott nem térek ki képviselőtársam megjegyzéseire.

Viszont Hiller képviselő úrnak több megjegyzésére is szeretnék reagálni. Azt mondja a képviselő úr, hogy a Magyar Művészeti Akadémián kívül mások is joggal képviselik a kultúrát. Így van, senki nem kérdőjelezi ezt meg, mi is így gondoljuk. Magyarországon számos fontos művészeti szervezet van, van köztük irodalmi szervezet, képzőművészeti, zenei és egyéb más területeken, táncos területen érdekelt szervezet. Ezek közül vannak olyanok, amelyek kisebb, vannak olyanok, amelyek nagyobb legitimációval bírnak. Ezek többségükben egyesületi, közhasznú egyesületi formában működnek. Számomra nagyon fontos és kedves a Magyar Írószövetség, amelynek hat évig voltam a titkára, ott dolgoztam, az volt a főállásom. De számos más szervezetet tudnék felsorolni, hiszen napi szinten foglalkozom velük kultúráért felelős államtitkárként. Én azt gondolom, hogy ezeknek a szervezeteknek a létjogosultságát senki nem kérdőjelezi meg. Az, hogy egymás mellett többféle vélemény létezhet, és hogy különféle legitimációk létezhetnek, ezt sem kérdőjelezi meg senki.

A képviselő úr azt kérdezte, hogy miért pont az MMA-ról szól a törvényjavaslat. Azért, mert a Magyar Művészeti Akadémia ezen szervezetek közül kiemelkedik abban az értelemben, hogy köztestület, és köztestületté abban a formában, ahogyan most van, a törvényalkotó szándéka tette. Ha arra gondolok, hogy hány olyan civil szervezeti formában működő szakmai szervezet van, amelyik egy-egy tudós társaságot tömörít, hogy külön van irodalomtudósoknak szakmai szervezetük, külön van az orvosoknak, és sorolhatnánk tovább azokat a tudományterületeket, amelyeknek nagy hagyományokkal, több száz éves kultúrával, önálló folyóirattal rendelkező szakmai fórumuk van, mindez nem írja felül azt, hogy van egy köztestületük is, a Magyar Tudományos Akadémia.

Azt a jogalkotói szándékot, én úgy hallottam, hogy még Karácsony képviselő úr sem kérdőjelezte meg, hogy legyen egy kiemelt köztestület. Ahogy a felszólalásokat érzékelem, alapvetően nem a szándékkal van problémájuk, nem azzal, hogy mit akar létrehozni a jelenlegi kormányzat, illetve az Országgyűlés, hanem ha jól értettem, a módozatokkal, a finomhangolással.

Hogy politikai nézetazonosságon nyugvó szervezet lenne a Magyar Művészeti Akadémia, én ezt kétlem, sőt erősen vitatom. Én is alaposan áttanulmányoztam a tagságát a Művészeti Akadémiának, én úgy látom, hogy bár a vezetőség minden bizonnyal erőteljesen hasonló értékrendet vall, hogy ez a szervezet politikai nézetazonosságon nyugvó szervezet lenne, ezt kétlem, sőt azt meg vissza is utasítom, hogy ez a kormányzat szándéka lenne, hogy egy politikai nézetazonosságon nyugvó szervezetet hozzon létre. Ha így lenne, akkor maga az állam, maga a kormány szándékozna megmondani azt, hogy kik legyenek a tagjai. Én személy szerint egyetlenegy tőlünk független szervezet működésébe sem kívánok beleszólni, nem hiszem, hogy bármilyen erkölcsi vagy politikai alapunk lenne arra, hogy megmondjuk azt, hogy ki legyen valamelyik szervezetnek a tagja. Én magam, amikor még a másik térfélen futballoztam, és az Írószövetség vezetője voltam, akkor is határozottan elutasítottam azokat a törekvéseket, hogy egy szakmai, egy művészeti szervezet valamiféle politikai nézetazonosság alapján szerveződjön és ne a szakmai kvalitás és a szakmai nézetazonosság alapján.

Bár egy köztestületben szakmai értelemben is nagyon nehéz nézetazonosságról beszélni, pláne egy olyan köztestületben, ahol mondjuk, egy európai rangú színházi rendező, mondjuk Vidnyánszky Attila és egy kiváló médiaművész, mondjuk Lovas Ilona és mondjuk, egy olyan kiváló magyar festőművész, képzőművész, mint a Műcsarnokban most éppen kiállító Bukta Imre ülnek egymás mellett. Itt szakmai értelemben is nehéz azt mondani, hogy nézetazonosság lenne. Ha valaki végignézi a Művészeti Akadémia tagjainak a munkásságát, és mondjuk, egymás mellé akarja tenni az egyaránt filmes területen tevékenykedő Sára Sándor vagy Jankovics Marcell munkásságát, nehéz lenne azt mondani, hogy itt szoros értelemben véve párhuzamos életutakról és életművekről lenne szó.

Az, hogy 250 tagra kívánjuk emelni az akadémia létszámát, éppen azt a célt szolgálja, hogy még sokszínűbb lehessen ez a szervezet; hogy megadjuk azt a lehetőséget, hogy akár a másik művészeti akadémiából, amelyik nem köztestület, taggá válhassanak olyanok, akik jelen pillanatban nem tagok. 149-ről 250-re emelés. Képviselő úr, ha emlékszik, akkor a tavalyi vitában is beszéltünk erről, hogy idén december 31-ig kell feltölteni 200 főre a tagságot. Azért most 149 fős a tagság. A levelező tagokból válik idén 51 tag rendes taggá az akadémián, így év végéig feltöltik 200 főre a rendes tagok számát, és utána lehetőséget adunk arra, hogy még 50 fővel bővüljön a tagság kerete.

Hogy irodalmi Nobel-díjasunk nem tag? Én nyilvánvalóan ebben azt a burkolt utalást éreztem meg, mintha mi nem szeretnénk, hogy ő tag legyen; mintha lenne olyan ember ma Magyarországon a művészeti életben, aki vitatná Kertész Imre teljesítményét. Az az igazság, tisztelt miniszter úr, hogy először is azt kell megint egyértelművé tennünk, hogy mi a politika részéről, mi az állam, a kormány és a kulturális tárca részéről nem mondhatjuk meg azt, hogy ki legyen tag és ki ne legyen tag. Én személy szerint azt tudom mondani - és biztos vagyok benne, hogy a kormányunk valamennyi tagja úgy gondolja -, hogy Kertész Imre a magyar irodalom része; Kertész Imre magyarul írt, alkotott; Kertész Imre azt a Nobel-díjat, amit a Sorstalanság című regényéért kapott, annak az alapját képező művet magyarul írta.

(16.30)

Elvitathatatlan, hogy az ő életműve, munkássága, akár az ő szándékától függetlenül is a magyar irodalom részének tekintendő. És én abban is biztos vagyok, hogy ha Kertész Imre ma Magyarországon egy rangos köztestületbe, amelynek ő az alapszabály értelmében tagja akar lenni, és jelentkezik, nem utasítanák el. Biztos vagyok benne, hogy senki nem utasítaná el, de nem is lehet rákényszeríteni Kertész Imrét arra, hogy tagja legyen egy olyan szervezetnek, ami számára valamiért nem fontos. Nem él Magyarországon.

Múltkor a német közszolgálati rádiónak adtam interjút, és a német közszolgálati rádió munkatársa megkérdezte tőlem, hogy mégis, nem tartjuk-e fölháborítónak, hogy Kertész Imre hagyatékát, bocsánat, munkásságát, irodalmi értelemben lehet azt mondani, hogy hagyatékát, hiszen ő maga bejelentette, hogy nem fog többet írni és dolgozni, azt a dokumentumanyagot Berlinben kívánja elhelyezni és kutathatóvá tenni. Én mondtam, hogy nem. Ez az ő szándéka, az ő akarata. Ha ő így akarja, mi ezt tiszteletben tartjuk. És egyébként örülünk annak, hogy a német közélet, a német nyilvánosság, a német irodalmi közeg érdeklődik egy ilyen fontos író munkássága iránt. Nem hiszem, hogy Magyarországon lenne kultúrember, aki megkérdőjelezné Kertész Imre irodalmi teljesítményét és mindazt az értéket, amit jelentett az ország számára az, hogy ő Nobel-díjat kapott.

A Műcsarnokkal kapcsolatban én most nem szívesen mennék bele vitába, mert olyanról vitatkoznánk, amiről egyelőre még csak egy kormányzati szándék ismert. Ennek a törvényjavaslatnak ez nem része. Majd ha a vagyontörvény módosítása a parlament elé kerül, akkor vitatkozzunk erről, beszélgessünk erről. Egy biztos, hogy arról beszélni, hogy világörökségi helyszín egységét bontják meg, szinte komikus. Ez szinte komikus. Úgy állítja be a dolgokat miniszter úr, mintha legalábbis valamelyik drogbárónak adná el az állam a Műcsarnokot, és nem egy köztestületnek való tulajdonba átadás szándéka fogalmazódna meg.

Az, hogy egy világörökségi helyszín egyes elemei nem köztulajdonban vannak, hanem magántulajdonban, egyébként itt nem változna ez a státus, hiszen köztulajdon maradna, az nem egyedi dolog. Ha csak a fővárosra gondolunk, akkor a Duna-parti szakasz a világörökség része, a Duna-parti látkép a világörökség része, ott számos magántulajdonú elem van. De ha Hollókő világörökségi védettségű főutcáján végigsétál miniszter úr, akkor ott minden egyes ház magántulajdon, kivéve az önkormányzat és a posta épületét; ez a kettő, ha jól tudom. Nincs itt Szabó képviselőtársam, Hollókő polgármestere, ő meg tudná pontosan mondani, hogy hány hollókői világörökségi helyszín, illetve épület van magántulajdonban és hány köztulajdonban. De úgy tudom, hogy egyik sincs állami tulajdonban a hollókői főutcán.

Karácsony képviselőtársamnak azt szeretném mondani, hogy én pontosan ezt az idézett Demokrata-interjút nem tudom most föleleveníteni. De azzal együtt, hogy kitért itt a hétfői jobbikos fölszólalásra, szeretném egyértelművé tenni az álláspontunkat. És ezt azért teszem meg, mert a magam szempontjából is fontosnak tartom azt, hogy az én véleményem is világos legyen. De azt hiszem, mindenki számára világos a kormány álláspontja mindarról, ami itt a parlamentben elhangzott hétfőn. Mi nem tudunk egyetérteni azzal, hogyha valaki bármilyen kirekesztő szempont alapján akarja az Országgyűlés képviselőit egy csokorba gyűjteni. Mi határozottan elutasítjuk az olyan szándékokat, hogy zsidó képviselőket írjanak össze. Mi ezt megvetendő, elítélendő dolognak tartjuk.

Ezért szomorú is vagyok, hogy itt egymás mellé került Gyöngyösi képviselő úr elítélendő és tényleg rendkívül súlyos hétfői fölszólalása Fekete elnök úr Demokratában olvasható interjújával. Ez az ominózus mondat, amit idézett képviselő úr, próbáltam fölírni én is magamnak, amikor elmondta, hogy azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön, egy szerencsétlen mondat. Egy szerencsétlen mondat. Én gondolom, hogy ez félreérthető, és biztos vagyok benne, hogy Fekete elnök úr ugyanúgy gondolkodik erről, mint ahogyan mi is.

Hiszen azt kérte képviselő úr, mondjam meg, mi az álláspontja a kormánynak arról, hogy Konrád Györgyöt magyarnak tekintjük-e. Természetesen magyarnak és magyar írónak tekintjük. Nincs Magyarországon kultúrember, aki ne tekintené Konrád Györgyöt magyar írónak. Az egy másik kérdés, hogy mi a véleményünk arról, hogy ő milyen módon nyilvánul meg a politikában és a közéletben. Azzal nem értünk egyet. Természetesen nem értünk egyet azzal, amit Konrád György mond a magyar konzervatív politikáról, nem értünk egyet azzal, amit Konrád György a Fidesz politikájáról mond Berlinben, nyilatkozik a nyugat-európai sajtóban.

Természetesen nem örülünk annak, hogy felelős magyar értelmiségiek és tehetséges magyar alkotók a saját országukat folyamatosan negatív képben állítják be Nyugat-Európában. De mindaz, hogy nem értünk vele egyet, hogy nem tartjuk helyesnek azt, amit tesz, nem tartjuk szerencsésnek, és sokszor nem tudjuk megérteni azt az indulatot és haragot, ami a szavaiból felénk árad, nem vonja kétségbe azt, hogy mi egyébként őt magyar írónak és magyar embernek tartjuk. Biztos vagyok benne, hogy Fekete elnök úr ugyanígy gondolkodik.

A Nemzeti Kulturális Alap költségvetése nem kerül át a Magyar Művészeti Akadémiához. Tisztelt képviselő úr, nincs ilyen a törvényjavaslatban, nem is volt ilyen szándékunk, és az előterjesztői expozéban is egyértelművé tettem, hogy Fekete elnök úr is megerősítette ezt több interjújában, több megszólalásában, hogy ő mint egykori kulturális helyettes államtitkár, az Antall-kormány helyettes kulturális államtitkára, akinek oroszlánrésze volt a Nemzeti Kulturális Alap létrehozásában, nem is szándékozik a Nemzeti Kulturális Alap jelenlegi státusán változtatni. Ő is úgy gondolja, hogy ez így helyes, ahogyan most működik. Én erről személyesen tárgyaltam Fekete elnök úrral, és a minisztériumi tárgyalásunkon is ezt erősítette meg.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme egy művészeti köztestület bevonásával a magyar mecénás fórumok működését áttekinteni, és ne lenne értelme az esetleges működési problémákkal kapcsolatosan véleményt megfogalmazni, akár a kormány és az Országgyűlés felé. Hát nincs olyan kormányzati ciklus, amikor valamelyik mecénás fórum működését legalább egyszer vagy kétszer ne alakítanánk át. Mi is hozzányúltunk mindazon fórumokhoz, amelyeket ön is fölsorolt, és amelyeket a kormányhatározat is nevesít. Természetesen ilyen átalakításokra a jövőben is számíthatunk.

Úgyhogy én semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy a Magyar Művészeti Akadémia bevonásával át akarjuk ezt tekinteni. Sőt, más művészeti szervezetek bevonására is szükség lesz, hiszen a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény értelmében a kurátorok felét a szakmai szervezetek delegálják. Tehát ezeket a szakmai szervezeteket folyamatosan bevonjuk abba a munkába, amelynek eredményeképpen a Nemzeti Kulturális Alap támogatási politikája is változik. Ha csak arra utalok, hogy nem olyan régen jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap új végrehajtási rendelete, annak az előkészítését is megelőzték szakmai egyeztetések, társadalmi vita, tisztelt képviselőtársam.

Azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap többé-kevésbé szakmai alapon dönt, valami ilyesmit mondott képviselő úr, nagyon határozottan vissza kell utasítsam. A Nemzeti Kulturális Alap, ahogyan 2-3-4-5-10 évvel ezelőtt, a szakmai kurátorok működésével, az ő döntésük alapján osztja a forrásait, ugyanúgy történik most is. Ez egy kifejezetten jól működő alap, szerintem rendben van a munkája. Az, hogy a politikához közelebb került, amióta államtitkár a vezetője? Először is nem az államtitkár a vezetője, hanem a miniszter. Korábban is a miniszter volt az alap vezetője. Arra, hogy most az államtitkár mindeközben a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, azt tudom mondani képviselő úrnak, hogy az államtitkárságom óta még a szakkollégiumi ülésekre sem tudtam bemenni, nemhogy bármilyen módon is a döntéshozatalban az ott működő kurátorokat befolyásoljam. Tehát azt tudom mondani, hogy nemhogy közelebb került a politikához a Nemzeti Kulturális Alap, hanem éppen hogy távolabb került, kifejezetten szakmai alapon hozza meg a döntéseit.

Viszont egy dologban nagyon is egyetértek képviselő úrral. Szükség van a szekértáborok lebontására - vagy szükség lenne. Azon hosszú polémiát lehetne folytatni, hogy az, amit törvényjavaslatként most itt tárgyalunk a Házban, ezt szolgálja-e vagy nem szolgálja.

(16.40)

Azt gondolom, hogy Magyarországon - egyetértek azzal, amit ön mondott, ön is ezzel kezdte a felszólalását - szükség van olyan szakmai szervezetekre és köztestületekre, amelyek a döntéshozatalt és a szakmai vitákat a politikától egy kicsit távolabb viszik.

Ha a Művészeti Akadémia tagsága 250 főre bővül, korántsem gondolom azt - amit egyébként Hiller képviselő úr mondott, nem is mondtunk ilyet -, hogy a teljességet fedné le a 250 tag. Nem mondtunk ilyet, az előterjesztésben, az indoklásban sem olvashatnak ilyet. Azt mondtuk, hogy 250 fős tagsággal az akadémiának esélye van arra, hogy szélesebb lefedettséget biztosítson a kulturális életben, mint amit most biztosít. Természetesen mindannyian jól tudjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia sem fedi le a teljes magyar tudományos életet, ezt a miniszter úr sem gondolhatja komolyan, mert számos tudós van, aki ugyan már jelentős életművel rendelkezik, de még nem a Magyar Tudományos Akadémia tagja, még csak nem is levelező tagja, de éppenséggel egyetemi professzor, és olyan jelentős tudósokról is tudunk, akik úgy végzik be a munkájukat és a földi életüket, hogy soha nem lesznek a Tudományos Akadémia tagjai. Jelentős tudományos életműveket is legfeljebb csak az utókor ismer el valamiféle formában.

Visszatérve arra, amit Karácsony képviselő úr mondott, igen, mi is úgy gondoljuk, hogy szükség van erős köztestületre, szükség van fontos művészeti szervezetekre, és szükség lenne a szekértáborok lebontására, de ez nagyon nehéz feladat, és ehhez nagyon sok szereplő kell. Ennek érdekében a kormány sokat tehet. Én úgy érzem, hogy a mi szerény eszközeinkkel és én a szerény eszközeimmel ezért dolgozunk is, de ez egy nagyon nehéz feladat. Nagyon nehéz feladat akkor, amikor az ember azzal szembesül, hogy olyan művészeti szervezetek, amelyek, miközben két és fél milliárd forintot zárolunk a tárcánál, megkapják a támogatásuk kétharmadát, tüntetést akarnak szervezni a minisztérium elé a Millával összefogva - ami, úgy tudom, hogy egy politikai szervezet -, miközben mások, akik meg nem kapták meg a támogatásuknak nemhogy a kétharmadát, hanem a 10 százalékát sem, az ilyen politikai akciókhoz nem társulnak.

Csak azt szeretném ezzel jelezni, hogy a szekértáborok fölszámolása, az árkok betemetése régi vágya a magyar közéletnek, de ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, ez nem lesz egyszerű, és ennek a megvalósítása semmiképpen sem lehet ennek a törvényjavaslatnak a része.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a figyelmüket, köszönöm a hozzászólásaikat. Azt hiszem, hogy a részletes vitával fogjuk hétfőn folytatni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/9237. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Czomba Sándor úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.

Felszólalások:   137-167   167-183   183-225      Ülésnap adatai